hmmm..nem is tudom. ezek a mappok valahogy nem illenek bele mw3-ba, talán favela, de az is olyan zeg-zugos, bújkálós, ettõl függetlenül anno azon jókat játszottunk, azt hiszem nuke ott volt meg elõször. nekem a mostani pályákkal nincs sok gondom, Drop Zone-ra kattantunk rá nagyon, bár meg kell szokni, de utána a legrosszabb játékos is elsõ lehet rajta, ami neki is nagy öröm és nekünk is, hogy van még tartalék ebben a COD-ban is :)
kizárt dolognak tartom, hogy senki nem tudta még kinyírni, ott idõzik 2-3 másodpercet az ablaknál, engem elõbb kilõttek ilyen helyeken és nehogy már õt nem kapták be véletlenül párszor
(1. videóhoz:)egyébként meg kurvanehéz ám csõpályás mozgással egy ilyen zárt szûk helyen akimbózva frageket gyûjteni
Ma este eljutottam 22 killig, azon a pályán amin athene is nyomult, kb azzal a technikával, csak Én kimentem C pontra is védeni jópárszor és persze nem akimboval, hanem pp9901-el, amikor fogyóban volt akkor meg mg9. A végén nem volt szerencsém, egyszerre kettõ is szembejött, nem volt idõm mindkettõt leszedni, de legalább már majdnem megvolt a MOAB :)
nem szegtem meg semmilyen szabályt...esetleg nálatok mások, de semmi olyat nem csináltam amit tilt a játék...
jah elég lenne csak a kép fent, nem üt hogy akad tõle a böngészõm ahogy letekerem mindig
olyan jó lenne ezt a sok giccset kivenni a topicból, vagy legalább kikapcsolhatóvá tenni... kit érdekel még a new gameplay videó? már két hónapja kint van a játék...
én sokszor csapattal játszom,megszokott társaság,adok a véleményükre.Egyesével megyünk a "langrétrán" felfele,ha valaki prestige-t vált,annak természetes,hogy NEM MEGY OLYAN JÓL,mint elõtte,igenis pt10 lv80 a cél(amit a játék biztosít azt mindet szeretném elérni) És ha egyértelmûen hackert látunk,azt szoktuk jelenteni.A leglátványosabb a level hacker,~300k ~500d játék idõ ~10 óra. Megértem álláspontodat,de a hecker,az hacker,még év elején is.(a kicsi csalás sem jó)
Komolyan nem tudom, hogy kit sajnáljak jobban. Ezt a szerencsétlent, aki szerint ez tényleg teljesítmény volt, vagy azokat, akik nem tudták kiszedni. Ezen a pályán szerintem alig játszottam úgy, hogy legalább egy kill ne jött volna össze, hogy bevágtam egy gránátot az ablakon keresztül a kis csírákra. Egyetlen egyszer elég lett volna és akkor nincs MOAB, ami nélkül meg nem nyer.
szerintem kamu. nincs olyan, hogy nem halsz meg, még FFA-ban sem. FMG9 Akimbo...igen..és hogy szerezte meg? valahogy el kellett jutnia lvl5-re vagy meddig, hogy legyen akimbo-ja, az FMG meg sima fegyóként nem a legjobb, egyvalaki biztos akadt aki kinyírta, hiába futkos jobbra-balra, ekkora mákja senkinek nincs. Persze legfõbb dolog, hogy tényleg gusztustalan és unalmas is ahogy játszik. Inkább vágnék eret magamon, mint hogy így csináljak MOAB-ot, ebben túl sok kihívás nincs. Majd egyszer összejön, normál fegyverrel, ha elég ügyes leszek, de ha nem, nem, megy tovább az élet :)
Te jó ég de idegesítõ ahogy visítozik amikor lelõ valakit. Ez meg, hogy nagyon jól játszik... Hát egyrészt én szétunnám magam ha mindig így kéne egy kis szobában mozognom egész menet alatt :D Lehet, hogy többször lelõnek engem de legalább változatos a játék, és nem egy 5 méteres területen belül mozgok csak. Egyébként pedig FMG9 akimboval abszolút nem lehet vészes összeszedni egy ilyen statot így hogy kempel. Arra meg nem tudok semmit mondani, hogy egyik menetben sem tudták kiszedni. Én addig nem nyugodtam volna amíg semtex-el/ fraggel / flash-el valahogy ki nem szedem. De az itteni ellenfelei csak lentre dobálgatták a flasht. Pedig ha fenn bedobták volna az ablakon, mellé egy semtex-el, akkor egybõl nem lett volna nullás a death arány. Valamikor tuti talált volna. Én ezt abszolút nem tudom értékelni. Ha megcsinálja más fegyverrel, több mozgással netán más módban és hasonló statot csinál akkor tényleg jó játékos, de én személy szerint ezt abszolút nem tudom értékelni. De nagyon remélem, hogy csak irónia volt a részedrõl, hogy nagyon jól játszik :D
Találtam egy frissen codra áttért profi játékosnak belsõ kamerás videóit, nagyon jól játszik, még nem halt meg a dokumentáció szerint! Már sok játékban megmutatta a videóin hogy õ a legjobb és úgy néz ki cod-ban sincs ellen fele.
csak, hogy egy egyszerû példát mondjak: Juggernaut.
Support-os, bárki könnyedén elérheti és még mindig sokan vannak akik nem tudják hogyan kell megölni gyorsan. Ha összeakadsz velem például, akkor tudok okozni pár kellemetlen percet és olyat kill/death arányom lesz, hogy csak na :)
a win/lose statisztikát rontja, mert több vesztesed lesz, mint gyõztesed.
pillanatnyi elõnyt ad, amikor elkezdtem normálba nyomni, akkor megnéztem és valami 20 százalék körül volt az Accuracy-m, volt elõtte magasabb is, de ezt kb 15 meccs alatt visszahoztam a saját, korábbi szintemre, szóval ebben semmit nem javított.
A Kill/Death arányom is sokkal szarabb volt, mert kb. egyet öltem egyet haltam esetek fordultak elõ, FFA volt és 18-an voltunk..asszem.
Nincs 10x-es elõny senkinél, ezt ne akard belemagyarázni. Van aki 1 Prestige-t lenyom és csókolom, végzett vele, nem kivánja tovább folytatni, ugyanott lesz ahola 10-es prestige, csak tucatnyi emblem és title nem lesz emg neki a talonban..nagy kaland...
COD-ban már sajnos évek óta nem jelent sokat a statisztika, a Kill/death még talán, de az sem mindig mivel senki sem megy egyforma fegyverrel, eleve nincs mit összehasonlítani. Te is tudod, hogy egy shotgun esélytelenebb, mint egy FMG9 :) ja és ott vannak a killstreakek, amivel aránytalanul magas kill-t lehet elérni, csak meg kell tanulni kezelni õket és olyanokat berakni ami hamar megvan, így sokszor tudod behívni. Erre pár napja jöttem rá Én is, ugyanezt csináltam, mint Te, bújtam a statisztikáimat, de nincs értelme. Mondjuk nem akarom elbaszni a kedved már így év elején, de ez a multis világ már nem a régi multis világ :)
azért a statisztikádnál ad pluszt,tudom csak engem érdekel,hogy többet öljek,mint haljak,csak nekem számít,hogy több gyõztes meccsem legyen,mint vesztes. ha ez másnak is számítana,akkor könnyen belátható,hogy míg én 10x alap cuccokkal küzdöm magam a jobb dolgokért,addig õ "áll szemben velem" az általa választott fegyverével és miegymásával EZ IGENIS ELÕNY 10x elõny. ez rád nem vonatkozik,mert már egyszer végig nyomtad,de sokan elsõre megszerzik ezt az elõnyt!!!
azért mûködik, mert senkit sem zavar. nem ad pluszt a fegyverekhez, a perkekhez, semmihez. 27 perc alatt nem tudsz annyit ölni, hogy húzza magával a fegyvert is, az két különbözõ dolog.
ja még az jutott eszembe,hogy az általad is említett,mw2 levelheckerséget,azért jó lett volna ha itt már kiküszöbölik.
Fent a bannerban:[Modern Warfare 3 szerverek] itt is megtalálható egy ilyen "server" azért az érdekes,hogy minden gond nélkül mûködik hónapok óta.(röhej)
akkor legyen mindenki az? kit érdekel? ez 2009 december végéig volt kb érdekes (MW2-rõl beszélek!), onnantól már kutyát nem érdekelte semmilyen lista, mert tudtuk, hogy meghackelték a legtöbbet, Én meg aki normálisan végignyomtam meg lettem kérdõjelezve folyton-folyvást. Most kb. ugyanaz a helyzet, de még mindig volt bennem annyi parasztbecsület, hogy elõször megint tisztességesen végignyomtam. Aztán lenulláztam, mert kíváncsi voltam mit csinál és most azért nem lépek tizesbe, hogy ne legyen olyan a jelem, mint a többié - a 9-es amúgy is jobban tetszik, meg még az 7-es lenne jó. Az a baj, hogy az emblem-et, meg a title-t lehet csak megváltoztatni, de ezt a prestige-t jelölõ szart nem.
olyan dedikált szeróra mentem ahol 99e XP-t kaptam egy ölésért. 27 percbe telt a 9-est elérnem FFA-ba. Nem nagyon érdekel, hogy ki mit gondol errõl, nem ettõl leszek jobb a játékban, már lejátszottam annyit, hogy prestige 9-be legyek, francnak sincs kedve megint elölrõl kezdeni, egyszer már megvolt, kész, ennyi.
Sziasztok én anno elõrendeltem az mw3-at és nem tetszett alig, hogy kipróbáltam eladnám 12-ért van még black ops, és összes GTA. az ár tartalmazza a postát is. mivel elküldöm a lemezeket is. Dark légyszi ne töröld! köszi.