Szóljanak a harsonák, peregjenek azok a dobok, lévén szenzációt jelenthetünk be számotokra ezen a kissé unalmas pénteki délutánon, a Lionhead csapata ugyanis hivatalos közleményben adta a világ tudtára, hogy a néhány nappal ezelõtt elõkerült dobozkép, amely egy PC-s változatról árulkodott, bizony hivatalos volt, erre a platformra is elkészül a Fable harmadik epizódja. Bár pontos megjelenési dátum még nincsen ezzel kapcsolatban, annyi már biztos, hogy az idei esztendõben, az Xbox 360-as verziók mellett befut majd a személyi számítógépes verzió is.
Az illetékesek a közleményben elárulták továbbá, hogy a PC-s Fable III egy standard, míg a konzolos verzió egy sima, valamint egy gyûjtõi kiadásban is megjelenik, ám ezért a kis malõrért ne haragudjunk a srácokra, lévén a számítógépes változatok 55 eurós, míg a szimpla Xbox 360-as dobozkák 65 eurós árcédulát kapnak. Utóbbi platformhoz a gyûjtõi változat természetesen még drágább, mintegy 85 eurót kóstál. Persze ezért kapunk is exkluzív tartalmakat, úgy mint egy új küldetés, egy ismeretlen régió, Fable III-as kártyacsomag, egy guild seal coin, egy kutyus, illetve egy ruhaköltemény. Természetesen egyedül a pakli és a guild seal coin lesznek kézzel fogható darabok, minden más in-game cuccos, így tehát nem kell se pórázzal, se ruhafogassal menni a játék gyûjtõi változatáért, ami kizárólag konzolra érkezik. A nap híre azonban mégsem ez, hanem az, hogy a program készül PC-re, és lehet bombázni a Lionheadet a második rész portolásának kérelmével is.
info: Gamechannel
Most már akkor végre végig kellene játszani az elsõ részt!
Az uralkodók élete nemcsak unalmas protokollfeladatokból és percre pontosan meghatározott feladatok sorából áll, az etikett szabályai szerint. Peter Molyneux szókimondó ember, szeret a figyelem középpontjában állni, olykor nagy bejelentés címén közöl mindössze annyit, hogy a Fable 3 kézzelfogható HUD nélkül érkezik. S habár a játék magján nem változtatnak túlzottan, ez a mese már nem csupán egy szerepjáték. Más, mint amit megszokhattunk.
Egy megdöbbentõ nyilatkozat szerint a Fable 3 távol esik attól, amit az elsõ két játékban már megtapasztalhattunk, a Lionhead gyökeres irányváltásokat hoz. Felejtsd el a kötött szabályrendszert, úgy, mintha hõsünk állati belekbõl készült óvszer nélkül tivornyázna a bordélyban, a harmadik eljövetel sokkal inkább emlékezetet egy akció-kaland körmönfont jellegzetességeire. A fejlesztõknek meg kellett hozniuk ezt a döntést, hiszen a második rész puszta zsenialitását túlszárnyalni, kibõvíteni szinte lehetetlen vállalkozás, ezért volt szükség a mûfajváltásra. Szükségszerû, vagy nem – elfordulni tõle még a rajongók sem fognak. Hiszen marad a szatirikus fantasy világ, legjobb barátunk ismét a kutyánk, Albionban azonban eltelt hatvan év, és nem nyomtalanul.
Az ipari forradalom ezt a világot is elérte, a városokban a párszintes épületek az egekig szöktek, a gõzgépek beették magukat a társadalomba, a gyárkéményekbõl füst száll fel a szürke égbolt felé. A lakosság közötti vagyoni ellentétek még jobban kiszélesedtek, a tõkés réteg hamar meggazdagodott az új technikai vívmányok és a gyermekmunka segedelmével, míg a nélkülözõk piszkosan, durva posztóruhákban dolgoznak napi húsz órákat éhbérért, a korom beleitta magát mindenbe – kétségtelen, hogy a Fable 3 hûen építkezik a viktoriánus korabeli Anglia mindennapjaiból, még akkor is, ha a mesebeli lények nem csak egy koldus gyerek lázálmaiban léteznek, hanem a városszéli erdõkben. Albion arca tehát komor és szürke, betegségek gyötrik, a mohóság és a hatalomvágy, de ezen a kontinensen felül még elhajózhatunk más vidékekre is, ha úgy tartja kedvünk.
A második rész hõsének fia kerül ezúttal terelgetõ kezeink közé, s ha rendelkezünk még Xboxunk merevlemezén az utolsó játék mentéseivel, akkor az ott hozott döntéseink hatásai befolyásolják majd az elsõ órákat. Feladatunk pedig nem más, mint kirántani a valaha napfényes Albiont a mély depresszióból, uszkve a játék feléig tartó idõszak során ennek politikai akadályait gyõzzük le, hiszen mi magunk lépünk ekkor a trónra. Ám utána a birodalom sorsa csak a mi fajsúlyos döntéseink során nyeri el jövõbeli sorsát. Netán gonoszok leszünk és még szemérmetlenebb rémálomba taszítjuk a vidéket? Hiába minden megbecsülés, szavaink súlyának elõször csak félszegen engedelmeskednek az alattvalók, hatalmunk megszilárdítása pedig csak tettek nehézkes útján valósítható meg. Olykor mi magunk nézünk a tennivalók után, mint tette azt Mátyás király a magyar mondákban.
Bowerstone városában sétálunk a mocskos sikátorok mélyén, lányunkat keresve – csak egy apró szeglet magából a játékmenetbõl. Mikor megtaláljuk a porbafingót, Gamerscore, fegyverhez kötve
Lesz egy intelligensebb módja is a fegyverhasználatnak, hiszen azon túl, hogy a nálunk lévõ acél a használat során durvább kinézetet és sebzést kap, a Fable 3-ban kifejezetten egy-egy típusra való specializálódást magvas Gamescore-okkal is jutalmaz. Sõt, a hosszú játékórák által kimaxolt fegyvereket el is lehet adni, vagy becserélni, akár online is.csak egy olyan bájos fizikai kontextussal tudjuk megvigasztalni a zokogó gyereket, mint azt a valóságban is tennénk. Felvesszük a kezünkbe, gügyögünk neki, feldobjuk párszor a levegõbe. Ezután kézen fogjuk és szelíden tovasétálunk az utcákon. Ha ezután bemegyünk egy kocsmába, akkor az nem venné ki jó nevén magát, már ami a nevelési helytállásunkat illeti, ám ha mégis, akkor ilyen apróságokon csúszik el jellemünk. Netán egy koldus botorkál oda hozzánk és pénzt kér tõlünk, kézmozdulatainkkal bármikor a fogatlan fickó tudtára adhatjuk szándékunkat, még ha útbaigazítást is kérünk tõle, nem is hihetünk neki, lehet, hogy elcsal egy sötét gyárba, ahol a társai fenik késeiket a dagadó erszényû utazókra. Ezt megelõzendõ, oda lehet csalni az öreget egy kapualjhoz és durván leszúrni.
Egyébként az érintkezésnek igen hangsúlyos szerepe van a játékban. Csak egy példa arra, ha elismert személyiségek vagyunk a városban, többen kezet akarnak rázni velünk, de a fõbb NPC-kkel becsületes tetteink után egy baráti ölelésben vehetünk részt. Szívünk választottjaival mehet a testi érintkezés komolyabban is. Igen, a Fable 3 továbbra is tiszteletben tartja a testi örömöket, hormonjainknak bárhol és bármikor, tisztességesen vagy kicsapongón hódolni is tudunk.
Királynak lenni pedig egyáltalán nem könnyû. Molyneux szerint viszont a Fable 3 legalább akkora lépést jelent a fejlõdés útján, mint a legelsõ játék a maga korában. A hatalom gyakorlása nagy felelõsséget von maga után, döntések következményekkel járnak, olykor teljesen átformálva országunkat. Ígérgetni pedig a lehetõ legegyszerûbb dolog, ám azokat megvalósítani pedig embert próbáló feladat. Mert csak egy olyan király legendája marad fenn az idõk végéig, aki nem beszél mellé. Az igazán nagy alakok ebben mutatkoznak meg. Nem titok, hogy talán az egész játék erre épül majd. A Fable 3 legfõbb valutája a követõink számában mutatkozik meg, érthetõ, hogy õk is befolyásolni akarják majd uralkodójukat, több szervezet, nézet feszül majd egymásnak, mi pedig vagy szívünkre hallgatunk, vagy eszünkre. Karakterünk gonosz, vagy jóságos jelleme hamar a felszínre kerül. Változni tehát fog a történet, aszerint, hogy milyen lépéseket hozunk, de, hogy mindez milyen mértékben változtatja meg a térséget, az már sokkal sarkalatosabb téma.
Kudarcaink elõtt felelni kell, bizonyára nem lesz felemelõ érzés, amikor kicsúszik kezeink közül az irányítás, mert az ellenségeink fondorlatos csellel rászedtek minket – maga a mese sokkal nagyobb volumenû lesz, mint azt bármikor hittük volna – s a narratíváról semmi nem vonhatja el a figyelmünket. Még az olyan szerepjátékos klisék sem, amiért szintlépéskor unalmas pontelosztások miatt kellene kilépni a menübe. Molyneux víziója az, hogy ki kell iktatni minden XP-szerzéses mizériát, nem lesz életerõ-csík, sem pedig az elhullott ellenfelekbõl felszedhetõ ilyen-olyan színû orbok.
Harcolni viszont szinte mindig kell majd, ezen nem történt semmi lényegre törõ változás. A Fable 2 hozta elvek a következõ részre is érvényesek lesznek: a csihipuhi továbbra is kardozáson, távolsági fegyverek pontos használatán és a mágia elsütésén alapul majd. Egy gombnyomásra kiválaszthatjuk majd, hogy éppen milyen stílust képviselünk, olykor ezeket kombinálnunk is kell: a dombtetõn áll a kalózsipkás haramia, elõször számszeríjjal kibillentjük az egyensúlyából, szablyánkkal rácsapkodunk néhányat, majd a csatazajra odacsõdülõ társai ellen egy lángoló tûzgyûrût vonunk magunk köré, mígnem az összes bandita ropogósra nem sül. Olyan jól kézre állt korábban, itt is látványos lesz. Értelem szerûen abban a fegyvertípusban érvényesülünk a leginkább, amit többet is használunk – sõt, a kezdeti modell is két óra elteltével átalakul egy nagyobb, brutálisabb példánnyá. A harc vége nem feltétlenül az ellenfél halálával végzõdik, ha mégis, akkor elmegyünk a gonosz irányába, a jók viszont azt látják, hogy mindenki megérdemel egy másik esélyt.
Technikai oldalról nézve a grafika továbbra is pazar, meseszerû, kicsit idétlen, karikatúraszerû, olykor viszont komor és horrorisztikus is lehet, a külcsín is követi a világ alakulását, a tökéletesen elvárható szinten. - gamekapocs.
Mellesleg ti megveszitek hozzá a natalt, vagy csak gamepaddal toljátok majd (esetleg billegérrel)? Elvileg ehhez csak korlátozottan lesz elég a gamepad, natalos cucc lesz ezért is lesz pcre...
rohanunk megvenni hogy a levegõben fogdoshassuk egymást! ...
Fable II elég jó lett xboxra.. inkább az kéne PCre=)
Hát a natalról még egyáltalán nem tudjuk mennyire lesz jó avagy rossz, de a sony cucca félig-meddig wiimote koppintás, ami király (de csak motion plussal, és ha a wiibe nem pakoltak volna ilyen gyenge hardvert akkor ISTENCSÁSZÁR lenne, de így)...
Ahogy Red Dead Redemption is lesz szvsz. Egyszerûen nem elég kicsi még a PC gaming szektor ahhoz, hogy figyelmen kívül lehessen hagyni.
Remélem, ebbe a részbe azért több kontentet raknak, mint a 2-be. Ott a fõszálon kívül nem sokat lehetett csinálni sajnos :( Vagy lehet, hogy csak azért éreztem kevésnek, mert olyan szívesen kalandoztam volna még Albionban, de egy idõ után már csak a rabszolga szabadító küldetések voltak...? Nekem egy kicsit túl korán jött a "Most mit csináljak?" érzés, pedig megvannak a kiegek is. Tehát sokkal-sokkal több jópofa mellékküldit kérek, meg több interakciót a családdal / családokkal. Nekem egyébként tuti vétel ez is.
Gyün píszíre. Utálom a Microsoft-ot. Kihagyják a 2-t, és akkor csatlakozz be a történetbe, 1 rész kihagyásával. Hát kösz. Az lenne a sportszerû ha a 2-t és a 3-at 1 dobozban adnák PC-re...
Én nem tudom mirõl szól a 2 ,de mintha több helyen ahol sírtak volna amiatt hogy nem jön pc-re azt a választ kapták hogy nem vesztenek semmit mert nem sok köze lesz hozzá.
A folytonoság itt nem játszik be mert a kettöt is tolhatad az elsö ismerete nélkül abszolút nem rá épült. A harmadik meg ami eddig lejött a storybol gyakorlatilag ujragombolja az egész játékot, persze az alapok meghagyásával.
Inkább a ME3 lesz szivás ha tényleg fizetös DLC-kel akarják felvezetni a történetet mert én elvböl nem veszek DLC-t, szerintem totál lehuzás.
Ugyan már Kandur... Ha nem Fable címen adnák neki, akkor áldoznál rá. Összefüggés nincs a részek között, tehát nem maradt le senki semmirõl, illetve az elsõ rész sokkal jobb volt (szerintem) mint a második (igaz, ezzel csak ~10 órát játszottam).
Megsértõdni egy cégre.. vagy magaddal tolsz ki, vagy senkivel:) Nem látom mi célt szolgál az, ha nem játszol egy -tegyük fel- jó játékkal, duzzogás címszóval:) A mai világban örülni kell hogy egyáltalán kiadják PC-re.
Az elsõ részt imádtam, a második kimaradt (nincs konzolom), ez a harmadik meg ígéretesnek hangzik. Remélem a PC-re portolást jól fogják megoldani és nem egy irányíthatatlan bughalmazt adnak ki ami még egy 6 magos géppel és quad SLI-vel sem megy jól, csak a 20. percs után...
Apropó: A kutya az választható volt a 2. részben vagy kötelezõ? Mi értelme volt a blöki jelenlétének?
Én viszont ha megtehetem,(remélem lesz rá pénzem, nem szívesen warezolnám le) tuti megveszem. Hátha más jó játékot is kiadnak PC-re, nem csak a Fable III-at, ha látják, hogy sokan megveszik.
Azért persze csak akkor venném meg, ha normálisan átírják PC-re. Egy optimalizálatlan bugos szarért én se fizetnék.
De miért adnák ki szarul? Én bízok bennük, hogy teljesen rendben lesz a PC-s verzió.
A kutya már az elejétõl fogva ott volt, kincskeresésre lehetett használni meg trükköket lehetett tanítani, amikkel besegített az emberek lenyûgözésébe. Elvileg harcolni is tudott, de nekem szinte soha nem csinálta, pedig max szintre volt tanítva abból is.
Én éppen emiatt (meg még jónéhány PC-re meg nem jelent játék miatt) veszek boxot, jó csak Fable 2 miatt nem érné meg, de ha mellette van még 8-10 olyan játék ami érdekel, már megéri az árát.
na akkor nem kérdezek olyat ami le van írva pár hozzászólással ezelõtt. azt kérdezem inkább, hogy tudja e valaki hogy miért nem jelent meg a második rész pc-re, ha a harmadikat már megint kiadják itt ?
mert az elsõt senki se vette, bünti a warezes geciknek
Persze, mert a Microsoft-nak nem maradt annyi pénze hogy megcsinálja a második részt PC-re. Teljesen logikus. Egyszerûen ez is csak egy üzleti fogás volt. Most majd a 3. részt többen megveszik. Vagy nem. :)
Szerintem jó eladásai lesznek a Fable 3-nak Pc-n. Ennek a fõ oka pedig maga a Natal. Ha úgy állítják be a rendszert, hogy anélkül nem tudják játszani és a Natal nem fog mûködni warezos játékkal, akkor szerintem sokan meg fogják venni. Én kíváncsian és érdeklõdve várom, hogy milyen lesz ez az új Natal rendszer. Ha beválik nagyon sok plusszt fog a már eleve rendkívül lebilincselõ Fable élményhez adni.
Szerintem csak XDoboz Teljesfordulat-ra jön. Ha lenne PC-re Natal, kellene hozzá Windows-os támogatás. Én bár örülnék neki, mert kikötném a gépet a 94centis HDTV-re és tök királyság lenne kalimpálni, meg leverni polcról a díszeket játék közben :D (van vagy 2x3-as hely a TV elõtt, szerintem az kevés lenne.)
Nekem is akkora hely van a tévé elõtt. De jó is volna lecsapkodni a díszeket, csak úgy szállnának a porcelán, kerámia kiskacsák, halacskák,angyalkák ki az ablakon XD.
De ez az XDoboz Teljesfordulat ez kicsapta a biztosítékot. Gratulálok hozzá, ez marha nagy duma. 10 percig vigyorogtam rajta magamban :-D
Most éppen a Fable:TLC-vel játszom és azon agyalok, hogy a pékbe lehetne megoldani ezt Natal-os kalimpálós módszerrel. Hiszen az alap kocogás, futás, harcolás, interakció-kon amit még meg lehet oldani, még vannak a varázslatok, az inventory, meg ugye a teleportálás és az abban lévõ navigáció. Na most ezeket kellene megcsinálni úgy hogy ne akadjanak össze, és nekedse keljen jóga- és harcmûvészet órákra járnod a játék elõtt... elgondolkodtató a Natal életképessége a játékos környezetben. A Másik meg hogy akkor kell kötnöm a biztosítóval "Natal-ozás közben okozott károk"-ra biztosítást. Áh... még a gatyám is rámene :D
Fable 3-ban mondjuk egy videókban is látott ugrásból hátbaszúrod az ellenfeled azé mókás lenne Natallal. Látna valami rokon azt hinné megõrültem, hogy ugrálok mint a hülye. Nameg azért egy Natalos teleportálást megnéznék.
Szerintem csak az interakció pl.: kézfogás, és ehhez hasonló dolgok lesznek, vagy lehetnek így megoldva.
Biztosítónak: "Natalozás közben lerúgtam egy gyertyát és leégett a ház"... LOL. Biztosító meg visszaírná, hogy Epic Fail XD
Én majd elõkapom az egyik kardomat otthon, mondjuk az ember nagyságú kétkezes pallost, meg az íjamat és "beleélem" magam a játékba a TV elõtt. Anyagi kár tetemes. Szerintem a hiradóba is bekerülhetek XD
Egy kiegészítõ funkciónak még el tudnám képzelni a Fatál irányítást, de hogy csak azzal... Valami kesztyût pluszban felhúzni és máris van +10 új amivel funkcióvezérlést lehetne végezni. Ehhez hozzá a mozdulatok és az ujj elhelyezkedésének kombinálása (gesztusok)... igen így már eltudnék képzelni egy ilyen játék komplett irányítását. Jah meg még egy cucc a lábhoz, amivel a sétálást, meg ilyeneket irányítanál. Végülis akkor már egy komplett VR ruha, külsõ mozgásérzékelõvel és VR sisakkal... XD Welcome to the Real World, Neo!
"+10 új amivel funkcióvezérlést..." = "+10 új lehetõség amivel a funkcióvezérlést"
Natal csak xbox360-ra lesz. Move pedig csak PS3-ra. ONLIVE meg csak PC-n. lehet ezzel kevered te
Egyrészt én is úgy tudom, nem biztos, hogy lesz PC-re Natal. Ha meg lesz is, nem lesz kötelezõ. Az árát, már lehet tudni, elég drága lesz.
Nevetséges is lenne, csak akkor játszhatsz egy játékkal, ha megveszed hozzá jó drágán a Natalt, és órákig kalimpálsz meg ugrálsz a gép elõtt...
Lehet majd játszani anélkül is, de az tény, jó kis pluszt ad a játékhoz, de hosszú távon meg nem jó. Amikor az ember órákat játszik egy jó játékkal, nem fog órákon át a TV vagy monitor elõtt bohóckodni, hanem leül és kezébe kapja a kontrollert, vagy akármit, és játszik a hagyományos módon.
VR ruhában, azért már felérne egy jó kis hack n slash egy komplett Norbi kazetta végigcsinálásával :-D
Azok után csak röhögnénk a sok fogyókúrázón: " Hehehe én játszok, jól érzem magam, és fogyok. Igaz másnap kiskanállal kell kivakarni az ágyból egy kiadós Lan party után (pl. Cod 8 2-3 órán keresztül VR ruhában... :-D LOL XD )
Állítólag Peter Molyneux a hétfõi sajtó tájékoztatón azt nyilatkozta, hogy a Fable 3 XBOX exluzív lesz, tehát nem lesz Pc-re...
Reméljük, hogy csak rosszul fogalmazott és lesz pc-re.
Habár amazonnál hirdetik a Fable 3-at pc-re, és a Lionhead oldalán is írják, hogy lesz, szóval vagy hüly.én fogalmazott Peter, vagy a forrásom nem tud angolul...
Lehet azt akarta mondani hogy lesznek Xbox 360 exkluzív tartalmak is. Csak mert már jó ideje be van jelentve PC-re. Persze mint az Ébredj Alan-nél lefújhatják a PC-s megjelenést az utcsó pillanatban.
A Fable 2 36 órányi szinkronizált dialógusához képest a Fable 3 már több mint 47 órányi párbeszédet fog tartalmazni. Meglepõ módon nem a történethez, a küldetésekhez, vagy épp a harchoz kapcsolódó szöveg teszi ki az anyag nagy részét, hanem az MI által vezérelt 30-40 karaktertípus egymás közötti csevegése. Így válik majd életszerûvé a város utcáin való baktatás, hiszen nem csak a játékos karakterére, hanem egymásra is reagálnak a lakosok. A cél, hogy ne hallja a játékos újra és újra ugyanazt a pletykát a kofáktól. Három író, kb. 460 ezer szóból álló anyagát 80 színész mondja fel.
Nem tartozik ugyan szorosan a témához, de érdemes megemlíteni azt is, hogy a fejlesztõk kihajították a szerintük zavaró 2D-s felhasználói kezelõfelületet, s helyére a Sanctuary névre keresztelt, egyetlen gombnyomással bármikor elõhívható, világtérképpel és utazási lehetõségekkel felvértezett játékbeli szobát ültették. Itt öltöztethetjük át hõsünket és szerelhetjük fel másik fegyverrel. - GS