Szerintem egyáltalán nem abban van a LOST érdekessége, hogy "mi rejlik a sziget mögött", inkább abban van az ÁSZ, hogy igen jól feldolgozza a különbözõ embereket karakterét és azok közötti érdekvezérelt kapcsolatot egy olyan szemszögbõl, amikor nagyon sok az ismeretlen a kihívás. Egyébként az élet is ilyen, csak azt gondoljuk, hogy minden ismerõs (ezért is tévedünk olyan sokat, mint a LOST szereplõi is). A sziget mögötti rejtelmek csak egy jó téma, amelyben ezt extra ki lehetett rajzolni, de nem a lényeg (ezért is nem kaptunk mindenre választ). Egy közösség, amely az elején idegenekbõl dobódott össze, összefog (mindenki a maga módján) egy közös cél érdekében (túlélés) és érdekes problémákat oldanak meg. Egy életbõl merített mese csak fantáziabeli világba emelve. Nekem a vége OK volt, de azért mondtam, hogy jobban is el tudtam volna képzelni, mert a végén egy kicsit hiányzott a kihívás, ugyanis kb. 10 perccel a vége ellõttig még OK volt és aztán megszûnt a kihívás, az emberek között ilyen nem létezik, és ezért ez nincs a sorozat szellemében. Szóval mondom nekem tetszett és nem bántam meg egy percet, sem amit ráfordítottam, ritka jó sorozat az biztos.
Na, remélem 5 ad a tanító néni az ellenzésre. :)
"Egyetlen vonzerej volt a Lost-nak, hogy mindenkit érdekelt, hogy mirõl szólhat vajon ez az egész, mi rejlik a sziget mögött??? "
abban nincs semmi vonzerõ, hogy a szóbajövõ 10-50-100 válasz közül az egyikre ráböknek a végén a készítõk. aki csak erre volt kíváncsi, az nem nézte a sorozatot, hanem a finálé után elolvasta, hogy "mi rejlik a sziget mögött."
nem mellesleg kiderült, hogy mirõl szólt ez az egész.
"Az Invasion (Rejtelmek szigete..városa, vagy mi a magyar cím) volt még hasonló, csak azt idõben befejezték. "
sok hasonló sorozat van és volt, de az invasiont nem "idõben befejezték", hanem "idõ elõtt levették a mûsorról" nézettség híján.
"Mellesleg szerintem egy NCIS is odaveri a Lost-ot, egy Californication-rõl nem is beszélve. "
ez bizony meglehet, de most kezdjem el sorolni, hogy mi veri oda az ncis-t és a californicationt?:) az végtelen körforgást váltana ki, mert jönne valaki, aki szerint más sorozatok verik oda az ncis-verõt. (ezt szerintem elírtad, mert eddig ilyet nem olvastam. mármint, hogy az ncis odaver valaminek:)
JMátéval értek egyet. Egyetlen vonzerej volt a Lost-nak, hogy mindenkit érdekelt, hogy mirõl szólhat vajon ez az egész, mi rejlik a sziget mögött??? Csakhogy erre nincs válasz, mert az alkotók is csak a kérdésekig jutottak el. Én nem tudom, hogy mi lett a vége, de az várható volt, hogy választ nem foga adni...mert nincs válasz. Az Invasion (Rejtelmek szigete..városa, vagy mi a magyar cím) volt még hasonló, csak azt idõben befejezték.
Mellesleg szerintem egy NCIS is odaveri a Lost-ot, egy Californication-rõl nem is beszélve.
"De azért az nem értem,hiogy tényleg volt aki olyan fináléra számított hogy mindenre választ kap?"
az második mondatból mondatból kimaradt egy NEM. :-) szóval nem megyek szídni semelyik sorozat topicjába ha nem tetszik.
Aki nem szereti a Lost-ot az miért jár ide szidni azt? Én nem nézek sok máe sorozatot, van amelyikbe belenéztem és nem tetszik, de megyek a topic-jába szídni azt. Mi a baja egyeseknek a Lost-al? Nekem pl rengeteg kellemes percet okozott és jó volt hogy van min gondolkodni, hogy vajon most mi lesz vagy mit is láttunk. A 24 is pl. okozott kellemes perceket mert zseniális volt az elsõ 3-4 évada, a többi nekem szenvedés volt. De azért nem járok a topic-jába szídni az utolsó évadokat. Szóval sztem a Lost a maga nemében zseniális, akinek meg nem tetszik az ne nézze. De azért az nem értem, hiogy tényleg volt aki olyan fináléra számított hogy mindenre választ kap? Akkor lehetett volna kb. egy talk-shjow Jacobbal, mondjuk Jack-ék ülnek bal oldalon Jacob velük szembe és kérdezgetik õt. "A 3. évad akárhányadik részében az a falevél miért pont ott volt ahol volt?" Kb. ilyennek kellett volna lennie?
Na most nekem tetszett a LOST de azért elmondanám, hogy szerintem két LOST sorozat létezik, az 1, 2, 3 és a 4, 5, 6. Vagyis az 1, 2, 3 érezhetõen minõségesebb és dinamikusabb mint a 4, 5, 6. Most nem szeretném egyenként rangsorolni õket, de a különbség nagyon is érezhetõ. Mindenesetre a 4, 5, 6 rontott a sorozaton de nem tette tönkre, de mondjuk a végét el tudtam volna jobban is képzelni...
Azért a 24-et se kell túlértékelni. Jó sorozat volt, de egy Losttal vagy BSG-vel nincs egy szinten akármit csinálnak vele, szerintem.
Shield, Wire, Band of Brothers, Generation Kill, Rome, BSG.. Túl könnû olyan sorozatokat mondani, amik nekem jobban tetszettek.
Ez igaz. A Lost-ot nem lehet 70-es IQ-val megérteni. De az a baj, hogy 170-essel se. Mivel egyáltalán nincs is értelme. Milyen furcsa dolog lehet olyan "rejtélyeken" töprengeni, amiknek a megoldását az alkotók se döntötték el. Vagy eldöntötték, csak aztán késõbb meggondolták magukat.
legjobb sorozat? heh kb annyira mint a csí: összes város... 24, sopranos, róma, dexter, californication ezeket egy "csöppet" jobbnak érzem :)
Amúgy a Lost története sokban hasonlít a Twin Peaks-ére. Ott is adott volt egy ötlet, amiböl összehoztak egy korszakalkotó one-shot sorozatot, majd látva, hogy mennyire sikeres, úrrá lett rajtuk a pénzéhség, és a helyett, hogy lezárták és befejezték volna, folytatták. Majd kapott egy kurta-furcsa befejezést, mert már a kutyát sem érdekelte.
A Lost esetében is adott volt egy jó ötlet (pl: tényleg lehettek volna halottak, a sziget a purgatórium, ahol a nyughatatlan lelkeknek meg kell tisztulniuk -> volt is mindegyiküknek elintézetlen múltbéli ügye), és befejezhették volna közvetlenül az 1. évad után. De a nézettségi adatok meg az internetes hype láttán a folytatása mellett döntöttek, és így hozták össze ezt a sorozat-torzszülöttet, ahol a tetszöleges évad tetszöleges része legalább 5 helyen ellent mond az elözö résznek, megválaszol egy kérdést és felvet két újabbat.
Az a gyanúm, hogy a Lost forgatókönyve egy kínai forgatókönyvíró müve, amit költséghatékinysági okokból a google-lel fordítottak angolra. A Lost-ot nézni és a misztikus köntösbe bújtatott hülye kérdéseken agyalni (amit maguk a forgatókönyvírók sem tudtak értelmesen megválaszolni), na ennek pont annyi értelme van, mint a "jó és ócó" hajszárító használati útmutatóját elolvasva azon elgondolkodni, hogy a "te ülni kád forró vízben hajadat szárít lenni boldog" sorokat komolyan gondolták-e. Hát nem. Egyszerüen csak maguk sem tudták, hogy mi a bánatot írkálnak össze.
Dexter-hez kepest ez egy tropusi Baratok Kozt..., de ott a Wire, Shield, Life, OZ...
szigorúan a részemrõl. teljesen hülye vége lett. fel vagyok dúlva miatta. hálivúd, boldogvég és hülye magyarázat. most akkor mi volt a sziget? milyen fontosabb szimbólumok voltak és azoknak mi a magyarázata? füst, kövek, világítótorony, jacob, többiek, idõugrás, atombomba. erre ilyen hülyeséggel lezárni. nekem azért nem volt nagy sorozat a lost mert soxor éreztem ürességet a megmagyarázatlan dolgok miatt. nekem az ilyenek nem jönnek be. ezt a befejezés be is tetõzte. így gondolom.
én 1 szóval sem mondtam, hogy abból, hogy egy sorozat rétegsorozat, következik az, hogy jobb egy másiknál, ami esetleg nem az.
te voltál az, aki azzal érvelt, hogy mit ér a lost a jóbarátokhoz képest, hiszen az megélt 10 évadot...
Aha, szóval most a meg nem értett rétegmûsorok nóta jön. Végigmegyünk a teljes albumon?
Mondok valamit. A kedvenc sci-fi sorozatom a Firefly volt. Rétegsorozat, egy évad után leállították (a Serenityt nem számolom), de talán a legeredetibb volt mind közül. Mégsem mondom róla, hogy a legjobb sorozat, mert nem volt az, ezt el kell ismerni és kész. Büszkeség és rajongás ide, vagy oda. Részemrõl itt a pont.
jah, a tucatslágereket is sokkal többen hallgatják, és több elismerést kapnak, mint a rétegzenék. aztán meg vannak emberek, akiknek az effajta dolgok nem kellenek.
Azért ne legyen minden sci-fi rajongó szemellenzõs élharcosa a Lost státuszának! 1. A cikk azt állította, hogy: "minden idõk legjobb sorozata". Ezzel van nekem bajom! Egy szóval sem mondta, hogy minden idõk legjobb sci-fiféleségrétegpresztizsénláttammindenrésztmertvégigszenvedtem sorozata. Mivel a nagyobb kategóriát nevezte még, még a Marimarral is összehasonlíthatnám! (Persze azzal szenben nyerne, de ez már egy másik topic tárgya lenne ;) ) 2. Nem azt mondtam, hogy a Jóbarátok a legjobb, de sokkal több eredményt ért el és többekhez szólt, mint a Lost.
ez még viccnek is vicc:D hagyjuk már a jóbarátokat mint összehasonlítási alapot... az egyik egy sci-fi féleség sorozat , a másik(Jóbarátok) pedig egy sitcom.távolról sincs közük egymáshoz:D jóhogy nem Barátok közt..mert annak má van vagy 5000része...FAIl
Jó volt, jó volt, de szerintem is túlzás, hogy a legjobb. Voltak nagyon jó megoldásai, de a végére kifulladt szegényke. Túlcsavargatták a dolgokat a végére, és ha mindent meg akartak volna magyarázni (amit nem bántam volna), kellett volna még egy fél szezon.
"minden idõk legjobb sorozata" nevetséges. Megélt 10 évadot, mint a Jóbarátok?!
Ez egy Twin Peaks típusú soha véget nem érõ, menet közben változtatjuk a szabályokat típusú sorozat, ahol már a forgatókönyvíró és a rendezõ sem tudja hogy honnan indult és hol tart most.
"minden idõk legjobb sorozata"
HAHAHAHAHAHA Jó vicc.
"jómagam eléggé kielégületlen maradtam" --> szerintem csajozz be :D
Amúgy én évek óta próbálom elkezdeni, de gondoltam most már kivárok, van-e rendes befejezés, mert anélkül nem érdemes szerintem végigszenvednem az éveket, ha az írók se tudják mit akarnak...
Mert milyen az, hogy mennek az évadok, egyre a több a rejtély, az egész egy nagy WTF???? és a legvégén meglenne az esély, hogy kibukjon belõle a wáááááá... már érteeeeeeeeeeeeeeeem!!!!!... és a összeáll a kép... de ezek szerint semmi.... vagyis szinte semmi.
Abszolute nem vágytam volna arra, hogy mindent a számba rágjanak, az gagyi lett volna. Azonban ami volt, az meg szerintem pont a másik véglet, nagyon ködös maradt minden. Itt meg a másik topicban sok okos vagy magát okosnak hívõ emberke sokféle módon magyarázza a végkifejletet, de jómagam eléggé kielégületlen maradtam.
Valahogy az arany középutat kellett volna megtalálni szvsz :)
Ha más nem is de 1 dolog biztos, a Lost kellõen bonyolult, és sokrétû ahhoz, hogy ne lehessen simán azt mondani, hogy ezen vagy azon volt a hangsúly. Attól, hogy erõsen karakterközpontú volt, még simán meg lehetett volna csinálni a befejezést kevésbé fátyolosra. Ha neked így tetszett, egészségedre, de attól, hogy neked ezek a megválaszolatlan kérdések nem lényegesek, még lehet, hogy másnak igen azok!
Nem akarok vitatkozni veled, de szerintem egy olyan befejezés, amiben mindent az ember szájába rágnak az egészrõl, kevésbé lett volna a Losthoz méltó.
Nekem is rengeteg kérdésem van, de rájöttem, hogy igazából leszarom, hogy hogyan kerülnek jegesmedvék a szigetre (mondjuk erre pont tudom a választ ) és még stb stb.
Igazad van, hogy elveszett a varázs ami az elsõ évadokban volt, azaz csupa rejtély stb de ehelyett inkább kaptunk egy remek lezárást.
PFF Az általad felsorolt sorozatok egytõl egyig tucattermékek érts ez alatt, hogy már 70-es IQ-val is könnyen megérthetõk, pont mint a dél amerikai szappanoperák. A LOST viszont erõsen rétegsorozat, ami inkább értelmiségi embereket szólított meg. Egyébként se hiszem, hogy a nézettség egyenesen arányos egy sorozat minõségével...
A FINALRÓL: Nekem nagyon tetszett a befejezés, igazi LOST-os végkifejlet, egyfelõl válaszokat kaptunk, de másfelõl ránk is van bízva az értelmezésük... Látom elég sok kérdést írtatok, hogy lezáratlanok. Miért? Egész egyszerûen azért mert nem lényegesek... Itt a lényeg az embereken volt és nem a mögöttes dolgokon!
Végezetül pár megjegyzés: Csak olyan ember mondhat objektív véleményt a sorozatról aki mind a 6 évadot végignézte, ugyanis így kerek egész. Az is vitán felül áll, hogy a LOST volt az utóbbi 10 év legnagyobb hatású sorozata. Természetesen azon lehet vitatkozni, hogy a legjobb e, bár szerintem ezt a címet is nyugodt szívvel neki adhatjuk. Egy sorozat sikeressége korántsem csak a nézettségtõl függ. Erre a Lost a legjobb példa.
a Lostról meg annyit, amit már leírtam a topicjába is, hogy én nagyon bírtam az egészet, de szerintem azért érezhetõen jobb volt az elsõ 3 évad, mint a második fele. egész egyszerûen nem volt már meg az a titokzatosság, az az elemi para, ami az elején ott motoszkált a nézõben (márakiben), hogy akkor most wtf? késõbbi évadokban is voltak csavarok, meg nagy pofáraesések, de a dolog jellege igencsak megváltozott már... vicces, de pont a záró dupla epizódot - amit annyira vártam - találtam végül a legszarabbnak. mindenki döntse el magának, de én jobb szerettem volna egy mindenre fény-derülõs, elmagyarázós zárást. no, mind1 :)
csak azt nem tudom, hogy aki szerint a lost rémesen szar, az minek olvassa el a cikket, és fõleg minek kommentál utána? hiszen elvileg érdektelen számára a cikk maga, nemde? :)
Hát ez az egyik legnegatívabban elõadott pozitív kritika amit valaha olvastam :D
Lostról meg annyit, hogy felesleges hasonlítani más sorozatokhoz. Soha nem lesz jobb a Barátok Köztnél.De a Lost az ami meg van írva, meg van csinálva faszán és nem a BK...
Sztem teljesen felesleges összehasonlítgatni tök más stílusú sorozatokkal a Lost-ot. A Vészhelyzet a maga stílusában egyedülálló és náhány drámai részre mindenki emlékszik, mint pl. Green doki halála stb. De abból is sok volt 14 vagy 15 évad, kifulladt a végére. Úgy ahogy a 24 is, ott most vergõdik végig a 8. éveadot, szegény Jack már azt sem tudja hova fusson és honnan meneküljön meg. De ott is az elsõ 4 évad zseniális, és korszakalkotó. És igaz ez a Lost-ra is. ELvégre mindenki beszél róla és vélemányeket mond, találgat és várja a következõ részt. Lagalább is akik nézik. Azért pl. az X-aktáknál a rajongók nem ültek tûkön a következõ részig hogy vajon mi lesz. A Lost-nál pedig igen. Hangsúlyozom, hogy a rajongók, mert aki Lost ellenes az majd most beírja hogy õ bizony nem ült tûkön, de mivel nem is követi a sorozatot ezért nem számít a véleménye igazán. Szóval lehet, nem minden idõk legjobbja, de minden idõk egyik legjobbja az biztos. Aki pedig nem látta, csak szidja, az elõbb nézze meg, mert kb. hasonló kezd lenni mint nemrég az Avatar-nál volt, ahol egy halom hozzászólás így kezdõdött, hogy "Nem láttam, de biztos szar..." Ha pedig nem nézi meg mert nem érdekli, akkor meg ne szidja.
", és nagy, de nagyon messze az igazán komoly búcsú nézettségtõl, ami 50-100 millió közötti (MASH 105 millió, Seinfeld 76,3 Jóbarátok 52,2, Magnum 50,7 még van itt pár, de azok nem mentek magyar adásban)."
azért ne vicceljünk. ezek 20-30 milliós nézettségû sorozatok voltak, nem 9-10. ráadásul bárki megnézhette õket, míg a losthoz kellett az elõtudás.
"Végül is egy olyan teória jött be, amit már 4-5 éve felvetettek a rajongók és a producerek meg cáfolták."
naná, hisz a net korában minden teória felvetésre kerül és persze, hogy mindez cáfolják. illetve meglepõ lett volna, ha azt mondják, hogy isti94 pont beletrafált.
azért volt korszakalkotó, mert behozta azt az érzést a nézõkbe, hogy "lerúgom a tévét, mi a tosz van most???" én tökre szerettem pl. a vészhelyzetet, meg mittudomén, de ott mégiscsak a "sablont" adták elõ, baromi profin, de mégiscsak nagyjából kiszámíthatóan.esetleg felkínáltak 2 verziót(meghal-nem hal meg, othagyja-nem hagyja, stb...viszont itt hatalmas wtf-eket pakoltak bele, amire addig egy sorozatnál sem volt példa...
A BSG-nek tényleg kissé fura vége van, de aki figyelt az elsõ évadoknál az kb tudja, hogy muszáj volt úgy csinálni ahogy. Bár itt azért tudnék kötözködni, , fõleg a 4. évad elsõ fele egy nagy katyvasz.
A Lost meg... Én nem várok tõle semmit (ha túl sokat az a baj, ha túl keveset akkor eddig mit néztem?). Sok sorozatnál elkövettem azt a hibát, hogy világmegváltást vártam, aztán paff. Ezek után hacsak nem követnek el túl nagy marhaságokat én végig élvezni fogom :) A 6. évad bár nem volt a legerõsebb, de voltak ennél gyengébb évadok is, egyedül néhány szereplõ halála volt túl gyors.
TALÁN SPOILER Engem meg az zavart, hogy miért angolul beszéltek? TALÁN SPOILER VÉGE Nme tudom eldönteni hogy a BSG-t, vagy a Lost-ot szeretem-e jobban, és hogy melyik sorozatnak volt furább, nem teljes kielégitést adó vége. Így vissza gondolva eggyiktõl sem várhattunk szájbarágós magyarázatot, pont emiatt voltak nagyon jók.
"A BSG nekem is kedvenc sorozat, de hogy jobb lenne mint a Lost, nem jelenteném ki ilyen egyértelmûen."
Annyiból jobb, h. jobban fent tudja tartani az érdeklõdésem, (jelenleg tartok a 4. évadnál, és igen, tudom, h. fura vége lesz) ellenben a Lost-nál van egy olyan érzésem, h. nem fog tetszeni a vége. És hogy említsek egy nagyon blõd példát a Lost-nál: SPOILER Sun és Jin "ki(ny)írása". Amíg ott szenvedtek a búcsúzkodással, addig simán ki lehetett volna szabadítani Sun-t...SPOILER OFF
Azért érdekes, hogy pont a Voyager ugrik be elsõre, ami szerintem az összes közül a leggyengébb. A BSG nekem is kedvenc sorozat, de hogy jobb lenne mint a Lost, nem jelenteném ki ilyen egyértelmûen.
End concept pedig: hát, elég régóta terjengett már ez, kicsit más formában, de az évadokon keresztüli csûrés-csavarásra és a részletekre semmi választ nem adott. Megmagyarázta a 6os szezont, oszt csók.
Végül is egy olyan teória jött be, amit már 4-5 éve felvetettek a rajongók és a producerek meg cáfolták. A hatodik évad (végig szenvedtem az összeset) kifejezetten szánalmas erõlködés, a rengeteg kérdésre a legsutább választ kaptuk. Az epizód elsõ órájának a nézettsége már publikus, 10-12 millió közöttire becsülik. Ez messze-messze a premier nézettségétõl, és nagy, de nagyon messze az igazán komoly búcsú nézettségtõl, ami 50-100 millió közötti (MASH 105 millió, Seinfeld 76,3 Jóbarátok 52,2, Magnum 50,7 még van itt pár, de azok nem mentek magyar adásban).
Inkább ez a nevetséges kijelentés. A Voyager szörnyû, bugyuta karaktereivel jobb lenne mint a Lost? A Fringe kvázi megüti az X-akták gyengébb évadainak a szintjét, az Earl tényleg vicces volt, de összevetni egy sitcomot egy drámával nem túl ésszerû dolog, a Supernatural pedig egy nagyon jó sorozat, csak ne lenne az elsõ kettõ évada, és ne csak az évadzáróra pörögne fel valamennyire. A Lost valóban az egyik kedvenc sorozatom, viszont vannak nála jóval profibb drámák is, amikkel valóban szerepelhetnének ebben az relációban: Sopranos, Rescue Me, Breaking Bad, Friday Night Lights, BSG, hogy csak egy párat említsek. Az hogy korszakalkotó, és hogy kijárta az utat a highconcept sorozatoknak, az tagadhatatlan.
Antifanok még 1x: Nem kötelezõ itt ugatni! Én is mondok valamit a helyszínelõk egy unalmas és vontatott sablonos baromság, végig néztem pár részt de megölt az unalom. Van pár bûneset, az elkövetõ biztos magában a végére elkapják... Ennyi. A különbözõ romantikus sorikról és tucat szitkomokról meg beszélni se érdemes...
Mi a fenének kell veszekedni :D Aki meg a 2. évad után befejezte a nézését az fogja a be a bagólesõjét!
A Lost mitõl korszakalkotó? Attól,hogy a rajongók elképesztõ mennyiségû teóriát gyártottak arról,hogy mi az a sziget,vagy mi az a szobor, a hieroglifák jelentése és még sorolhatnám.Elképesztõ menyiségû kérdést vetettek fel az alkotók amin egy lost rajongó hosszú perceket töprenghetett. Ettõl olyan korszakalkotó.
Nekem se tetszett ez a sorozat, de ettõl persze még lehetett jó.
Dexter a legjobb és ezt én mondom Nonix.
Címre reagálnék: hála istennek! A sorozat második évada után a teljes elmeborulás volt a fõ vonulat... Line: mondjak neked jobb sorozatokat? pl a Star Trek mindegyik szériája Mondjak aktuálisakat? Fringe, Supernatural, My name is Earl És vannak a méltatlanul félbeszakított szuperjó sorozatok, amiket már nem fognak folytatni, mint pl a Firefly Prison Break? Elsõ évad után csak vergõdés 24? scifibe illõ következetlenségekkel és értelmetlen történetszállal A Lost mint minden idõk legjobb sorozata? Ez egy elképesztõen nevetséges kijelentés
az a baj, hogy ti meg nem birjátok felfogni hogy vannak akik évadok megnézése után hagyták abba mert elegük lett. lehet hogy a lost némely szempontból egyedinek, újnak számit, ettõl függetlenül sokak szt túlcifrázták. ezt is meg kell érteni.
Ízlés kérdése, arról meg köztudottan nem lehet vitatkozni! :) Letöltöttem az elsõ évadot, és hat részt néztem meg Lost-ból, aztán teljesen hidegen hagyott hogy folytatódik.
Prison Break-et az elsõ évad után azt mondtam hogy köszönöm szépen nem nézem tovább, eddig jó volt, de már elegem van abból hogy egy részen belül ötvenszer szopnak, csûrik-csavarják a sztorit, míg már azt sem tudod hogy mi merre hány méter. Hiába mondták hogy a második évad teljesen más, nálam egy sorozat kétszer vágja el magát ... elõször és utoljára.
Az a baj, hogy ebben a formában nem lehet összehasonlítani két sorozatot, hogy melyik jobb, melyik rosszabb. A Róma egy kurva jó sorozat volt, de abszolút nem lehet egy lapon említeni a Losttal, teljesen más mûfaj a kettõ. Ráadásul az kábeles volt.
Speciel én nem tudnék az utóbbi évtizedbõl a Lostnál jobb szerializált, kertévén futó sorozatot mondani. Talán a 24 jöhetne szóba, de abban is voltak hullámvölgyek, illetve a Veronica Mars. Más nem lehet. Heroes? Prison Break? Hagyjuk már! Az újak (FlashForward, V) csalódások, tehát úgy fest egy darabig még bitorolhatja a trónt a Lost.
Az a baj. hogy sokan a Lost-ot az elsõ pár rész alapján meg egy két elkapott jelenet alapján ítélik meg és leszólják, hogy gagyi meg stb. Én pl. évekig nem néztem meg mert nem érdekelt és aztán rábeszéltek, hogy adjak egy esélyt neki. Ezek után én is állíthatom, hogy. igaz más mûfaj mnt pl. egy vészhelyzet vagy egy X-akták, de akkor is nálas is a világ legjobb sorozata. Annyi csavar és váratlan fordulat egyetlen más szériában sem volt. És 6 évig vágig tudták tartani az izgalmakat. De ezt csak végig érdemes nézni, bele-bele lesni semmi értleme. Na ennyi.
Ezt az elfogultságot! Biztos van jó dolog is a Lost-ban és nyílván akik rendszeresen nézték azok érzelmileg kötõdnek, de mi lenne ami korszakalkotó? Vészhelyzet, Helyszinelõk, X Akták, ezek valamit alapvetõen megváltoztattak, de a Lostnál mi mondható el?
Sztem meg gagyi volt na :D
és ezzel a kör bezárult, mert ugye van egy olyan verziója a cikk címének, hogy "vége lett mint a twin peaks-nek"
Ez nagyon ízlés dolga..de nálam is utsó helyek egyikén van a Lost..nagyon nem jött be.....egyszerûen untam a hülyeségeket benne....de persze ez szubjektív :)
imádom, nagyon fog hiányozni... majd ha kijön õsz elején a teljes sorozat BR-en, majd érdemes lesz megnézni az egészet egyben :) 24 is hiányozni fog, az is korszakalkotó.