a sakk és a backgammon játék, mint szimbólumok voltak jelen az epizód során (számtalan sorozat elsütötte már mely a jó és a rossz küzdelmét hivatott jelenteni)...a királyra a kislány rárajzolta a szemtakarót, ami a kormányzó egykori múltbeli cselekedeit szimbolizálta. És mivel a kislány a fehér királyra rajzolta fel, ezért ez számomra azt jelentette, hogy õ a "jót" látja benne, aki megvédi. Így is lett a végén holott miután az apját szétrancsírozta a palackkal láthatóan félt tõle picit a kislány. Governor egyértelmûen a lányát látja Meganban...õ tõle nem tudott elszakadni
ne feledjük hogy az egész egy flashback, hiszen az elõzõ részben rickék börtönénél állt. lehet hogy a kislánnyal zsarolják hogy szerezzen élelmet rickéktõl vagy odamegy segítséget kérni stb. váá
Governor elég keményen elintézte a gödörben lévõ 3 zombit:DDD bártan beleállította az ujját az egyik nyakába a másiknak meg leszakította az állkapcsát:D
Ebben az epizódban új oldalát mutatta meg a kormányzó. Felszámolta a múltját és úgy tûnt ebben az epizódban, hogy megvátozik annak hatására, hogy Megannal összebarátkozott, aki a lányára emlékezteti. Az epizód végén megjelent egykori embere úgyhogy kíváncsi leszek mi sül ki ebbõl...
Azért az évad egyik legjobb epizódja volt...
Úgy meg jobban üt a rész, ha valaki ismeri Governor elõéletét. Bár nem tudom azt itt mennyire kell figyelembe venni. Aki olvasta a könyvet az tudja, hogy nem volt régen rossz ember, sõt teljesen más volt.
Ezzel a családdal az elõzmény könyvben a járvány kitörése után találkozott, miután nem sokkal útnak indultak a tesójával, a gyerekével és a 2 barátjukkal, de utána ott hagyták õket, nem mentek velük.. Szóval itt elég nagy változtatás történt.
az életben nem minden(ki) fekete és fehér, még a governornak is van emberi oldala... ettõl hihetõ és jó a karaktere... de semmiképpen sem pozitív, de sajnálni azért lehet a kislánya miatt (de persze nem kötelezõ, a nézõre van bízva)
hangulatában ez volt az eddigi legjobb rész, nekem nagyon tetszett
na ja, meg szépen megfenyegeti a legelején hogy ha bármit csinál vagy bármiben sántikál simán fejbelövi míg ottmarad... aztán visszaadná a fegyverét egybõl:D vicces volt
amúgy nemvolt rossz rész, kicsit összevisszaság volt, de nah
Hát amit az új csajok szájába adtak, az arcom kapartam. Meg elesik a saját lábában!
Szerintem pedig messze szórakoztatóbb rész volt mint az összes elõtte az évadban. Nekem nem hiányzik a " farm/börtön ahol élünk" és nem voltak gyengébbek a párbeszédek vagy akármi mint amit Rick és csapata elõad. Sõt.
Hát ez nem jött be, szerintem pocsék epizód volt. Governor, meg a faszom. Megõrül, kinyírja a fél bandát, aztán most szimpatizálni kéne vele, mert segít? És azok a felhányt karakterek, te jó ég, ilyen szar írást és értelmetlen seggbõl elõhúzott párbeszédeket hogy tudtak papírra vetni?
Én mindig védtem a sorozatot, soha semmi bajom nem volt vele, de ez a rész most betett, fasznak ide Governor. Egyedül az öregek otthonában tett látogatás volt jó.
Én nem tudom. Szerintem baromi jó rész volt ez. Vagy csak nekem voltak "sokkolóak" a mostani zombis jelenetek. A fél lábú, aki próbálta kinyírni magát még életében, a kórház... Én sajnos bele szoktam ezekbe gondolni, fõleg egy posztapokaliptikus film/sorozat nézése közben. :D
Abban egyetértek, hogy a börtönbõl ideje lenne már távozni. És ahogy alakulnak az események, hamarosan sor kerülhet rá.
Ez a Governor különkiadás szerintem jó ötlet volt nagyon.
Egy dologban találtam pár kifogásolni valót, a legeleje, Governor visszaemlékezés, ahogy az égõ házak elõtt vonulnak a zombik (merre tartanak?), és egyszerre léptek. :D
Jó kis kép, mondjuk nekem a sárga után egybõl rózsaszín jön. A legutóbbi részt is csak félig odafigyelve néztem, annyira unalmas volt. Hiába lázadtak fel a holtak Herschel ellen, az a pár perces "akció" is annyira béna volt, hogy már csak küszködök ezzel a sorozattal. Számomra már csak azzal menthetnék meg, ha otthagynák a börtönt. De gondolom nem így lesz, mert visszatér a szuper unalmas, idióta kormányzó, aki annyira sem érdekel, mint egy zombi valaga.
Ebben az évadban emlékszik arra, hogy volt-e valami példa arra, hogy akár egy szót is váltott volna Beth bármelyik családtagjával is (Hershel, Maggie)? Én nem emlékszem ilyen alkalomra. Mintha nem is lenne sorozatbeli családtag. Mondjuk kevesebbet is látni szerepelni, meg van a többieknek elég bajuk is most. Csak felhoztam észrevételként.
plusz a nothing happens részt kiemelném annyival, hogy a drámaiság is bekapcsolódik a történetbe, ami sokak számára unalmas, ám, ha az ember belegondol van annyi empátiája, hogy beleérezzen a szereplõk helyzetébe igen is a sorozat azon része értéket hordoz magában hiába profit orientáltság és unalomnak tûnõ párbeszédek sokasága. Igen is fontos részek elvégre is dráma!-horror sorozatról van szó
De, valaki azt hiszem említette, hogy õ már erre várt régóta, hogy ne csak ilyen lézengõ pár fõs hordák legyenek, hanem valami "rendes". :D Igazából azért nem fejtegettük, mert egyelõre nem derült ki, hogy mi az oka, de reméljük ki fog majd. :)
S04E04
Érdekes, hogy senkinek nem tûnt fel - illetve nem agyal azon - hogy miért torlódtak fel ezerszámra a wókerek az úton, amerre Daryl-ék mentek?
igen, de már erre is válaszoltunk. Az volt a válasz, hogy a készítõk találják ki úgy a sorozatot, hogy ne az értelmetlenségeken alapuljon a történet. Például lehetett volna a lõszerhiányra a benzinhiányra meg a gyógyszerhiányra építeni a dolgot, ahelyett, hogy mindenki makkegészséges (leszámítva ezt a mostani eseményt, ami két évvel az apokalipszis utén van) és végtelen benzin meg lõszer van.
Tegyük hozzá, hogy 99%-ban csak takaritottad, szét és össze szerelted az amd65/3-át vagy Ak-t a maradéka 1 százalékban pedig talán lõttél is, 6db lõszert.
Valóban nem muszáj rugózni ezeken, de hadd mondja már el mindenki a véleményét, meg hadd járjon már ide mindenki azért, amiért õ szeretne! Ha nem "rinyálnánk tele" a topicot, akkor alig lehetne mirõl írni. :)
nagyon jó a példád!! még annyit hozzá tennék: amiket elírtál azok még mind okésak is lennének az elsõ évadban vagy a 2. évad elején mikor még tapasztalatlanok szinte ki sem heverték a sokkot amit a Zék meg ez a világ összeomlása okozott,DE már több mint egy éve kóborolnak,tapasztalatot szereztek,megerõsödtek testileg lelkileg ergó felnõttek a túléléshez és OLYAN ORBITÁLIS BALAFAXSÁGOKAT csinálnak amik kiverik a biztosítékot és ahogy Darthgomba írja ezek sokasága hitetlenné,nevetségessé teszi a filmet és pont azt a drámaiságot és élvezetet rontja szét ami miatt nézünk egy jó filmet!
én speciel nem nézem a godzillacápa 48-at,mert 2 ft-ot nem adok az olyan típusu agymensékre...és rohadt szar azt látnom,hogy ahelyett,hogy a karakterek meg a story fejlõdne csak leépül illetve valaki/k még évekkel a Zombi apokalipszisben létezéssel is úgy viselkednek mint a szõke csaj a leggagyibb horrorban....
Atyaisten... Ha nem tetszik, nem kell nézni. Ide a fórumozók nem azért járnak, hogy az apró logikátlan szarságokon ugráljanak mint a hülyegyerekek. Ha ennyire nem tetszik, lehet nézni mást, ez a sorozat már ilyen marad. Nem kéne minden rész után telirinyálni a topikot hülyeségek miatt, és akkor nyugi lenne.
Se tobb sem kevesebb, egy atlagos sorozat lenne de a maga mufajaban hianypotlo, ezert szeretjuk meg ha neha buta is (volt mar egyalmmostanaban eloszereplos zombis sorozat?)
De a tobbseg nem azt akarja bamulni hogy talpig vertezedben harcolnak. Ez egy tevefilm dramaval. Mint a Dallas csak zombikkal...
erre annyit h nem kötelezõ nézni, ha ennyi hibát lát benne az ember meg nem is élvezi. fõleg h nem is a hazai tv-be adják meg fõleg nem minden adón h csak ezt lehetne.
ezt már szerintem mondtam neked, de összekeversz két dolgot. A film a saját maga szabályait állítja fel. Ebbõl az aspektusból kitalált. De nem mehet szembe az elemi realitással, vagyis a saját valóságából következõ körülményeket nem hagyhatja figyelmen kívül, mert akkor már hiteltelen. Magyarul: Az nem a kitaláció része, hogy felgyújthatnák a zombikat, de nem teszik meg. Az sem a kitaláció része, hogy nem használnak védõfelszerelést. Ezek mind rontják a film nézhetõségét, mert csak azt a magyarázatot tudod rá adni, hogy "ez csak film", amivel a film el is bukott, mivel a filmnek az lenne a célja, hogy átélesse a mondandóját vagyis nem juthatna közben eszedbe az, hogy "ez egy film."
nem lehet összehasonlítani, mivel ott viszonylag lehetne is valóság alap, itt meg olyanok dolog van a fõszerepbe ami nem létezik. (vagy nem tudtunk róla vagy még nincs :D)
azt kell mondjam itt egyes emberek hozóászóllásait olvassa durva sokkhatás kerülget :D mert alap dolgokon akadnak ki :D 1. ez egy kitalált sorozat sorozat, nem a valóság 2. nem logikusan gondolkodnak a szereplõk: nem az õ hibájuk így van a story+ha logikusan gondolkodnának 20 perces lenne egy rész meg 3 rész az évad mert mindent gyorsan megoldanának (nem tudom hasonló helyzetbe kinek lenne rá ideje logikusan gondolkodni) 3. emberiség kb. 90% zombi+volt már rá példa elõzõ évadokból h egy hang vagy egy ember látványára egy egész csorda megindult egy irányba, amennyiszer ezek kimentek ellátmányért nem is csoda h oda vonzzák õket.+zárt a börtön könnyû valahogy az elejére jutni a hangokra... 4. nem ölik õket a kerítésnél: nem nézte eddig a sorozatot??? kötelezõ napi program volt, csak most a bagázs beteg volt másik fele börtönön kívül... Maggie egyedül próbálta õket ölni, jött Rick egybõl szólt is h ez túl sok van 5. Carl fegyver storyja..: már eddig is lövöldözött +láthatta a gépfegyver honnan mûködik mert 1szer használtak ilyet, így h el is mondták neki ha nem túl hülye gyerek nem volt túl nehéz dolga megtanulni. 6. még mindig egy kitalált story... +rész után könnyû magyarázni h így kellet volna 7. nem kötelezõ nézni
Carl nagyon badass lett. xD Szegény Hershel... A vége pedig.... durva lesz ez gyerekek...
most volt csak idõm megnézni az új részeket...
SPOILER!
a governor visszatért és egy rohadt náthával kinyírta a fél bagázst illetve Carol szánalmasan keménykedik... kb. így tudnám összefoglalni az eddigieket egy méretes arcpálmával karöltve... :D
amúgy visszagondolva ez rohadt jó rész volt, hershell parádézott. nem is értem miért nem lehet minden szereplõnek 1-1 "fontosabb" része, ahol csak rá fókuszálnak, mint mondjuk az elit alakulatban. kurvajó lenne.
szokásos rész utáni fanhömpöj:
Remember when Hershel didn't have a beard like Santa??... Tetszik · Ez 17 embernek tetszik.
Debra Ferrell and had a real leg
argh ezeken könnyesre röhögtem magam:D
traktor túlzás:D
nos igen ezért kell rejtõzködve közlekedni...benne van a pakliban, a túlélésért sok mindenre képesek az emberek számtalan példa és alkotás volt már errõl...
Nagyon jó sorozat az Élet az emberek után. Adj hozzá csoszogó zombikat, és meg is van a zombi apokalipszis.
tudod mi a baj az elméleteddel? az,hogy egy Z apokalpiszisnél nem is a Zék hanem az EMBEREK lennének a legkecibbek.....azok pedig kiszúrnák ,hogy te ott elvagy a panelodban felkapnának egy kis robbanóanyagot vagy traktort vagy légkalapácsot vagy bármit és egy babkonzervért élve felnégyelnének:)
1. emeleten vagyok egyébként felmászni így sem tudnának az erkélyre, ami nem beépített. 1. emeletrõl le lehet szaladni. A lépcsõházban, ami tegyük fel 9 emeletes nálunk a földszinttel együtt. Nos a bejárati ajtó kaputelefonos, kulccsal kell ugye bemenni elég masszív ajtó nagy tömegek nem tudnák áttörni, aztán egy kis lépcsõ és ott is lenne egy bejárati ajtó, amit szintén kulccsal és kapukóddal lehetne nyitni. Ha az apokalipszis kezdetén jó pár lakó hallaná a lakásában a zajokat nem mennének ki. egy 9-10 emeletes lakásban, ha van 5 ajtó emeletenként (de nálunk 4 ajtó van) az lakásonként 40 ember. Ebbõl rengeteg idõs ember van, akik ki se mozdulnának õk eleve magányosak, ha nem akkor maximum ketten vannak. Maximális esetben, ha 110-120 ember lakik nálunk sokat mondok. Ebbõl nem biztos, hogy mindenki itthon lenne fõleg a közösképviselõ, aki a férjével sosincs itt, amikor kellene pedig õket nem is sajnálnám, ha bezombulnának:DDDDDDDDD. Minden attól függ mikor melyik nap és napszakban indulna el az egész folyamat. Ha csak 50 ember tartózkodna egyik nap a panelünkben akkor is abból mondjuk 8-10 futna ki pánikszerûen vagy, ha idõben értesülnének a hírekrõl akkor a legtöbbje bezárkózna. Na most a lépcsõházban emeletenként nem hinném, hogy 50 zombi elférne egymás mellett ráadásul a zombicsekek a lépcsõn is buknának nagyokat, ami megint megkönnyítené a kikerülésüket. Ha a folyosón csoszogna 1-2 akkor kinéznék az ajtón lévõ kilátón és közben hallgatnám õket az ajtó mögül merre csoszognak...Be lehetne öltözni védõruhába, hogy ne tudjanak elkapni és megharapni...ha nem tudnak szaladni és, ha az ember nem csapna zajt máris le lehetne a földszintre kerülni. A probléma maximum ott lenne, ha a földszint tele lenne. Akkor jönne az említett köteles megoldás, de mivel ezek kis helységek ezért viszonylag gyorsan ajtó közelbe lehet kerülni. Az igaz, hogy visszamenetelkor elég nehéz lenne a dolog, mert a kulcsok csörögnek, de lent, amig mûködik addig a kaputelefont lehetne nyomni (aztán egy idõ után nincs semmiféle elektromos berendezés, ami mûködne) szóval a nehezebb és zajosabb visszajutás miatt jöhetne az említett köteles megoldás...Ehhez mondjuk 2 ember kell, egyedül marha nehéz lenne a kaját felhúzni. Ezt is maximum vödrökkel tudná az ember megoldani...
Amikor a 7.-en vagy es a lepcsohaz tele van zombikkal, akkor megb_szhatod a betorhetetlen ajtot es ablakot, mert ehen fogsz dogleni. A magas hazak hatranya pont ez, hogy limitalt a kijarasi lehetoseg: hasznalhatsz kotelet, de felmaszni azon elelemmel nem moka es egyszer kell megcsuszni. Arrol nem is beszelve, hogy a sulyuknal fogva ugy lerantjak a kotelet, hogy kettot nem kell pislognod es mar cafatokra teptek.
Az un. torhetetlen uveg meg kevesebbet bir, mint te gondolod: a lenyege, hogy pontszeru uteseknek ellenalljon, de nagy feluletre hato folyamatos tompa utesek es a zombik sulyabol adodo terheles, ha nem is az uveget, de a keretet kiszedi a helyerol. Tomeg ellen nincs vegso megoldas, a sok lud disznot gyoz elmelet mindig beteljesul. Legjobb egy 2-3 szintes haz, nagy kulso kerulettel, hogy el lehessen csalni oket egyik oldalrol, mig te kimesz a masikon, 4-5 bejarattal, olyan menekulesi utvonalakkal, ahol magasban kell ugralni, mert azt nem igazan csinalnak a zombik. Minden jo, ami oket lelassitja, de te gyorsan es konnyen atjutsz rajta.
Magyarországon simán el lehetne bújni a panelházakban ilyen csoszogó zombi félék elõl:) nem szabad õket beengedni, akik bent vannak a lakásokban kiírtani óriás kardokkal minden élelmet összegyûjteni és annyi...mi erkélyajtónk törhetetlen üvegbõl van, tehát, ha mászni is tudnának, amire kicsi lenne az esély akkor se tudnának ott bejönni:DDD, Ajtónk is kõkemény vagy 6x kell bezárni és valami speciális módon lehetne csak berobbantani kommandós eszközökkel...szóval itt a panel lakásokban simán biztonságban lenne az ember annyi kell csak, hogy el kell menni portyázni, ha hiány van élelembõl...