akkor itt volt a félreértés:) Én úgy vettem, ill. fogtam fel, mintha megtervezték elõre az összes évadot, ami azért elképzelhetõ, hogy annyira megjött az ihlet Lindeloféknak, hogy az elsõ gondolatot vitték sztori környezetbe...
Ennek ellenére azért az túlzás az a megjegyzés a sorozatra nézve, hogy az írók már maguk se tudták mit akarnak és, hogy csak szenzáció hajhászat volt az egész nyitva maradt és újra felmerült kérdésekkel...Nekünk tetszett az a lényeg és, ha nem is a legjobb, de mindenidõk 10 legjobbja közt ott kellene lennie.
OFF: Az írók azt mondták, tudták már a legelején, hogy lesz vége a sorozatnak. Ez nem azt jelenti, hogy minden meg volt tervezve. Én magam is irkálok néha kisebb regényeket, és úgy kezdek bele, hogy fingom nincs, mi lesz a vége, vagy egyáltalán mi lesz a következõ fejezetben, max. esetleg nagyvonalakban megvan a fejemben, de még ez is változhat idõközben, ahogy a cselekmény megkívánja. A Lostot zseniálisan bontották ki, engem a legkevésbé sem tud érdekelni, mennyire volt megtervezve, ha a végeredmény minden idõk legjobb sorozata lett :) Egyébként szerintem a Jackes jelenetet vizionálták meg a legelején, erre mondták, hogy tudják, hogyan lesz vége.
Egy ilyen jellegû, portyázós epizódot már nagyon vártam. A nyekergés a börtönben már kezdett kicsit unalmas lenni. Ami még mindig nem derült ki hogy ki etette a walkereket a kerítésnél.
Párocska az elhagyott városban: remélem a srác is zombó-jutalomfalatként végezte, hosszú távon elég idegesítõ karakter lett volna! :D Carol: érdekesen alakult a sorsa, nem jut eszembe hogy lett volna példa rá hogy Rick valakit békésen elküld a csoportból, az illetõ pedig hallgat rá és lelép.
Amiket nagyon várok: -Hogy kiderüljön ki etette a walkereket a kerítésnél. -Governor visszatérése. -Újabb rádióadás azoktól akiket Darylék hallottak a kocsiban.
Ezekre lehet hogy még kicsit többet kell várni, de az elõzetes alapján szép kis hepaj lesz a böriben a köv. részben. :)
" Hopefully,we've answered some concerns. The story ideas really are limitless- in fact,we've had several conversations about what a second and third season might look like. We've discussed ways to have characters recur and how to figure out limited arcs that don't infringe on our "self-contained" episodic mandate. Please remember, this format is just a SUMMARY of all the work we have done in the past nine weeks."
Egyébként neked úgy tûnt végig a hat évad alatt, hogy ez egy egész kerek történet, elejétõl végéig kitalálva? Ha igen, akkor az írók nálad elérték a célt végülis…
vele, hanem a Kormányzóval is. Szerintem össze fognak találkozni és a két pszichopata egymásra talál, figyeld meg! Angliában lennénk erre most dobnék egy tízest.
True, a rész egyébként nem tetszett, unalmas volt. Az eposzi magasságokba emelkedõ dramaturgia és a párbeszédek olyannyira idegesítõek voltak, hogy majdnem a falra másztam.
"Egy sima nõi magazin a maga 90 oldalával elég jó védene harapás ellen karhoz rögzítve, vagy derék köré ragasztózva, kötözve"
A World War Z, ben pontosan ezt csinálta a fõhõs. :)
Amúgy Max Brooks Zombie Survival Guide c könyvében pont van egy ilyen fejezet ahol egy római légió - mindenféle tüzes csapdák, árkok bevetése mellett - közel kilencezer élõholttal végez. Ezzel sikeresen lezúzták a történelem eddigi egyetlen Level 3-as outbreakját. Max Brooks könyvében rangsorolva vannak a járványkitörések. A Level 3-as után már csak a zombi apokalipszis van.
Végre eljutottam addig, hogy benézzek a topicba, takarítottam is vagy 50 üzenetet rögtön, a jövõben mellõzzétek a személyeskedést ha lehet, jobb dolgom is van mint a fél délelõttöt is rendrakással tölteni, köszöntem :)
azon szoktam én is elmélkedni,ahogy azt te is írtad egy római légió kb. szarrá röhögné magát egy Z apokalipszisen! pikkpakk szétvágnák az összes Zombit...csak a ma emberei ilyen teszetosza szerencsétlen:)))
sztem pont ez a jó benne, ezért is nézem hogy elképzelem hogy én hogyan csinálnám. én nem egy dokumentumfilmet akarok nézni ahol 1-2 túlélési szakértõ bear grylls nyomul zombik ellen. unalmas is lenne be kell látni. meg az átlagember buta. (pl. ma volt egy ilyen élményem amikor a margarinra azthitték hogy tejtermék egy kisebb csoportban szóval ebbõl a szempontból reális
SPOILER
carol kurvajó volt mikor csípõbõl kinyögte hogy õ ölte meg õket há mi laza mááár :D:D
amúgy ez abból a szempontból jó rész volt, hogy carol "vívódása" nagyon jól volt bemutatva szavak nélkül is. õ a nagy jószívû segítõ, napersze, közben meg félti a szaros életét mint egy átlagember, és fél hogy elõbb-utóbb megfertõzõdik. fõleg mikor a kislányt szinte betolja a karanténba, hogy "majd glenn betakar téged"... fú, a hideg kirázott annál a jelenetnél... aztán ugye hershel ennek a szöges ellentéte, õ dacolva csak azért is ápolta õket. énis belegondoltam hogy vajon melyik személyiség lennék ebben a szituációban... de valszeg gyáva lennék és menteném a szaros életemet mint carol.
nincs ezzel a sorozattal gond, kicsit megint a dráma van elõtérben, de lesz ez még így se
"Börtön köré is már rég árkokat kellett volna ásni, bele pedig kiálló dárdákat rakni." Szerinted milyen gyorsan lenne tele az az árok? Ki a fene takarítaná ki?
#5944 - Azt ugye figyelembe vetted hogy az elõzõ részben amikor a kis srác átváltozik és volt egy kis mészárlás a cellákban. Nem tudom honnan vetted hogy betegeket temettek el és nem azt a 12 embert akik átváltoztak a cellatámadás során.
Miért ne lenne izgalmas? nem ez lenne az egész poszt-apokaliptikus settingnek az eggyik alapja h egy elpusztult világban kell helytálnia az embereknek?
nem attól izgalmas h kimennek védelem nélkül kalapácsokkal meg botokkal azt minden kaland alkalmával gebasz van.
Könyvek,magazinok derékra kötözését még börtönökben is használják a szúrások ellen. Igazából ezek ellen a csoszogó zombik ellen nagyon könnyen lehetne védekezni,csak akkor nem lenne izgalmas a sorozat.
Nem is azt várom, hogy olyan jól bánjanak velük, mint egy képzett harcos, de akkor is, ha már adott a cucc, akkor használják! Egy sima nõi magazin a maga 90 oldalával elég jó védene harapás ellen karhoz rögzítve, vagy derék köré ragasztózva, kötözve. Nem tudja ember átharapni, de még a harapásáról híres hiéna sem szerintem. Boltokban meg jártak, simán összeszedhetnének mindenféle dolgot. De ehelyett neki vágnak a beszerzõ útnak egy kalapáccsal, egy pólóban. Meg itt a börtönben tényleg adottak a rohamfelszerelések. Alap lenne, hogy azt használják.
itt a kocsis jelenetnél védõruha nélkül ide vagy oda kurva sokan bekerítették õket...Tyreese durva volt, pillanatra megijedtem, hogy ott marad:D, de milyen laza volt agyalt a kocsiban majd dühöngõként nekiindult a tömegnek:D új kedvencem lett õ
csak sajnos a 21.századba nem sok olyan embert találnál aki a kard+pajzs-al jól tudna bánni, mert ez már nem a középkor...
egy római osztag tuti h levágná ezeket ha nem lenne náluk lõfegyver, egyébént eggyetértek a mondandód nagy részével...
elég vicces h amikor ezzel j9n vki mindig jönnek a "na de akkor mit néznél..." hozzászólások.
a probléma az h amíg nem ilyen állami börtönbe voltak ahol potenciálisan vannak olyan felszerelések amik nagyon is segítenek távol tartani a zombikat+van megfelelõ felszerelés addig ez nem volt baj, de amint behozták õket ez olyan alap lett volna, fõleg h ha itt is terveztek maradni... Pont azért akartak itt maradni mert egy jól védhetõ biztonságos hely...
na sikerült végigolvasnom az összes kommentet. Remek hogy mindenki így összevezsett. A bigbanget nem szeretem, és ettõl nem fogm magamt szégyellni. Viszont én ettõl a résztõl rohadtul kiakadtam. Mégpedig rögtön az elején. Glenn meg még páran ott ássák a sírokat, és elhangzik, hogy 12 halott van, vagyis az elsõ jelenet alapján azt godolnánk, hogy legalább eltelt 2-3 nap, erre kiderül, hogy ugyanabban a pillanatban vagyunk, ahol a múlt héten befejeztük, és Rickék ott drámáznak a hullák mellett. Ez nagyon érdekes ahhoz képest, hogy a két elkülönítés az indolklás szerint csak elõvigyázatosságból történt, és nagyjából 20 percel korábban Tyreese vígan besétál egy csokor virággal a karanténba. Ha emellett lett volna még 12 beteg, akkor közel sem lehetett volna ezt megtennie és Carol húzásának sem lett volna értelme. Így az egyetlen magyarázat az marad, hogy az alatt az idõ alatt, amíg Tyrees észreveszia hullákat, és mindenki odamegy 12-en megbetegednek és meghalnak, és ez pedig egy cseppet sem rémisztõ, hiszen Glennék nem rémültek voltak, hanem törõdöttek. A másik verzió, hogy ez egy összecsapott végigoondolatlan szar húzás volt, és nincs itt semmi komolyan kitalálva
igaziból itt az a gáz, hogy ha mindenkiben benne van a vírus, akkor miért hal meg pár órán belül az, akit még pluszban megharapnak
engem igaziból az érdeklne, hogy a mûtétednek mi a finanszírozás, ha ez nem indiszkrét. Igaziból csak az a része érdekel,e hogy úgy tudom a plasztikqai mûtéteket fizeti a TB amennyiben komoly életminõségjavlással járnak. Ez beleesik ebbe a kategóriába?
Ja, akkor kénytelenek lennének normális történetet írni és összetettebb jeleneteket forgatni.
Az a poén, hogy még pajzsuk is van a börtönben. Szóval elég komolyan beöltözhetnének és kb. esélytelen lenne egy csoszogó zombi ellenük. Csak nagy tömegben lenne esélyük a zombiknak.
Szerintem jóval találékonyabb az ember. Lenne egy csomó trükk, amit használnának. Például hangosan csörgõ óra vagy valami. Feléjük tart egy tucat zombi, felhúzza az órát, eldobja, az elkezd csörögni és ellenkezõ irányba vonzza a zombikat. Börtön köré is már rég árkokat kellett volna ásni, bele pedig kiálló dárdákat rakni. A vak is látja milyen hatékony a kard. Azt miért nem szereznek vagy csinálnak? Nem kell szuper szamurájkard legyen. Vagy minimum két méteres dárdákat. Csak messzebbrõl lehessen vágni, döfni vele, mint egy kalapáccsal. Egy római középkori osztag pár nap alatt megtisztítaná a környéket.
Hát vhogy a Drámának ki kell alakulnia vazze. Szépen néznénk ki mindenki logikusan viselkedne, normálisan beöltözne. Akkor nézhetnénk a nagy semmit. Így legalább itt van egy csoport dillettáns Pszichopata.
Carolt meg igazán kilõhetnék már picsába. teljesen felesleges ide.
De hogy Darylbõl is egy emóshajú celebet csináltak, ehh.
A Carollos rész mi volt már megint? Megy felé 10-12 zombi, õ meg ott basztatja azt a kurva csövet míg majdnem megeszik... Továbbra sem értem, elindulnak 4-en kocsival egy ilyen útra, és semmi védõcucc nincs rajtuk? Legalább az alább linkelt karvédõ vagy sisak lenne mindig azon, aki kimerészkedik.
3 közül ez volt a legjobb rész. A vizet meg forralják már fel! Egyébként is, járvány közepén meg fõleg.
Na végre Tyreese színre lépett Amúgy meg gyenge rész volt :D
Ja meg minden nap edzenék a kerítés közelében, közelharc gyakorlása a zombikkal másik nap meg sniperkedés és így váltogatnám. Meg lenne összekészítve egy túlélõcsomag a cellámban ha forrósodna a talaj. Na ilyen a felkészültség...
bocsánat lehet spoilerezni kellett volna szóval csak óvatosan...
Hmm na végre egy epizód, ahol fokozódott a feszültség. Tyreese az elején idegbeteg volt majd beláttad, hogy mindenki átesett már azon, amin õ így az autós jelenetnél ahol kõkemény volt végre csapatjátékossá vált és nem a saját boldogsága érdekelte. Glenn és sokan mások megbetegedtek mondjuk furcsállom, hogy állítják, hogy a fiatalok fokozottan veszélyesek Hershel nagyon kemény volt mikor megtörölte az arcát, amikor a doki ráköhögte a vért:DDD
Darrylék zsákutcába keveredtek valahogy éreztem, hogy ez lesz. Õk szolgáltatták az akciót kíváncsi leszek, hogy másznak ki belõle.
Carol nagyon érdekes volt. Amikor ismét rájött a sírógörcs nem értettem miért csinálta miután Tyreese rábízta Sascha figyelését. Nos ezek után elõjött a bûntudat benne ezért jóvá akarta tenni azzal, hogy hõsködve a slagot baszogatja még örülhetett neki, hogy Rick megmentette akinek most jócskán tartozik. Arról már ne is beszéljünk, hogy nagyon kemény volt a jelenet ahogy Carol halál nyugodtan válaszolván Rick kérdésére bevallotta õ gyújtotta fel Karenéket. Nem kicsit volt wtf a nézõ mindenre gondolt volna, de pont arra nem, hogy Carol ilyet tesz még akkor is, hacsak a társait akarta megóvni. Mint utólag kiderült több beteg is van odabent így felesleges tett volt, dehát félelembõl cselekedett. Kíváncsi leszek, hogy fog ezzel továbbra is együttélni.
Na eddig minden szempontból ez volt a legdrámaibb epizód, pokolian érzõdött a feszültség és látszódott a szereplõkön is az, hogy mennyire üldözi õket ez a kór, ami ellen próbálnak tenni ki így ki úgy.
Nem volt egy nagy rész. De legalább volt egy nagy Zombielétszám végre. Úgy látszik az évad a Vírusos agyhártyagyulladás körül fog forogni.
Jaja, én ilyenben mászkálnék egész nap. Hátamon a kard, övemen 2 pisztoly, egy kés a bokánál, 1 hátul a derekamnál. Egyedül a shotit hagynám a cellámban amit meg mindig zárnék.
Carol se maradt ki az õrületbõl... :( Nick nagyon badass lett. Hershel és Glenn pedig R.I.P. :( Bár lehet az egyik túléli.
Carl nagyon érett kölök lett. xD
Am. én már rég vegyvédelmi ruhában mászkálnék vagy csinálnék magamnak ruhákból meg fóliaszerû cuccokból. Az autóra meg lehetne szerelni ilyen zombikotrót...
Kb. Az lenne az elsõ dolog, hogy ilyeneket készítenek, ha nem is találnak. Akár kemény papírból.
Érdekes, hogy egy börtönben vannak, de nem szedik össze a rohamfelszerelést. Bár volt pár rész, amikor olyanban menetek. Elég jól beöltözhetnének, hogy ne tudják õket megharapni. Vagyis, ha megharapják, akkor ne érje el a testüket. De ez az egész harapás is baromság, ahogy már többször írtuk. Öt liter vér rájuk hullik, nem gond. De, ha megharaptak, na az már végzetes. Ez olyan, mint a fejbelövés, mert pont az árt nekik, hogy az agyon átmegy egy pár milliméteres golyó. Egyébként nyáltermelésük sincs elvileg és az alvadt vér sem fröcsög.
66+ komment azt hitem már hogy az új részrõl van szó...