A Tomival a legnagyobb baj, hogy dögunalom. Minden adásban ugyanolyan dalokat énekel megkérdõjelezhetõ minõségben. Az, hogy a Keresztes iszonyatosan elfogult és azt sem hallja, ja baromi rossz az egy dolog, attól még az. A jó hang nem elég, a mûsor ezen szakaszában ennél többet kellene teljesíteni, sokkal jobban, nem pedig hivatkozni rá, hogy hát csak 19 éves, stb.
A Norbi pedig...mikor a lassú dalt énekelte...komolyan fájt, annyira borzasztó volt, mint akinek berekedt a hangja egy betegség miatt, de erõlteti, s én érzem helyette, mennyire fájhat neki. Az ökörködõs számokat meg hang nélkül is meg lehet csinálni, nem kell ahhoz semmi, csak egy komikus jellemû ember, aki tud nevettetni. De hát kellett ebbe a mûsorba is egy esetleg versenyzõ, mint a másikba is, ezzel mutatva, hogy hát nem a külsõ számít, stb.
Nem lehet mindenki bombázó...Van egy pár ilyen a magyar popszakmában (legalábbis volt), baromi sokra mentek hang nélkül, elég volt a jó külsõ, de azt hiszem fontosabb, hogy tehetséges legyen valaki.
A Kati lehet nem az a kimondott babaarcú szépség, de nem csúnya, arról nem is beszélve, hogy ha a szimpátia is számít, akkor ezerszer inkább õ, mint bármelyik más versenyzõ...számomra mindegyik versenyzõben van valami unszimpatikus, a Katit kivéve...
Különben meg teljesen mindegy ki fogja megnyerni, úgysem ez dönti el, hogy ki marad talpon késõbb és ki tûnik el örökre.
A Vastag testvérek. Mind2 csöpög mint az állat. Jó hangjuk van az oké, de minek kell két takonypóc egy döntõbe.
Hangban azonos szinten van mint sapkafej,elõadásban jobb,ha kell táncol,ha kell egy csendes számmal is megfog tízezreket. Sapka nagyon modoros,nagyon látszik,hogy õ megvan csinálva,rá ezt a szerepet szánták,ami nekem unszimpatikus. Csabán látszik,hogy legbelül nem egy csöpögõs mûmájer alak,az elején ennek próbálták beállítani,de õ nem ilyen. Tomit pedig tényleg ki kéne ejteni,mint elõadó gyenge szerintem.
Az internet korában már senki sem a CD-bõl akar megélni:) Vagy letöltöm netrõl vagy nem ,de meg nem veszem. Egy koncertre viszont elmegyek, és ott a norbi féle show üt. Amúgy mi ez a hülyeség h nem tud énekelni? Hogyne tudna... Hangja nincs, nagyon nincs, de az énektudás más aspektusaiban kifejezetten jó. Van ütemérzéke, a hangmagasságokat is eltalálja. Szóval ne keverjük, mert az énektudás egyes elemeiben kifejezetten jó... De hangja tényleg nincs, bár Louis Armstrong-nak se volt:D
Giorgio, Kökény Attila, ez a két ember tud énekelni. Ivett is nagyon ügyes és fejlõdõképes. Szóval azért ne mond azt, hogy senki nem tud énekelni mert akkor megkérdõjelezem a füled.
Tinman: Ez a megvennéd a lemezét duma annyira vicces. Emberek, ezek a dalok amiket énekelnek feldolgozások. Egy saját lemez egészen más tészta, amikor Neked írják a dalokat, a Te hangodra, és a Te képedre. Ettõl függetlenül a srác stílusa nem szimpatikus, így nem érzem a hatalmas lelkesedést magamban, hogy érdekeljen a saját lemeze. Ráadásul neki már majdnem volt egy kész anyaga, csak szerzõdést bontott és lelépett az X-faktor miatt.
norbinak kellett volna mennie,kati volt a második legbénább
Azzal kezdeném, hogy számomra is nagyon szimpatikus Norbi, nagyon bírom amit csinál, de legyünk õszinték, ki venné meg a CD-jét vagy legalábbis ki hallgatná otthon, autóban, akárhol. Én tuti nem mert egyszerûen nincs jó hangja. Neki - bármennyire is ellentmondó dolog - a kinézetében és az elõadás módjában van az igazi ereje, de semmiképpen sem a hangjában.
Coolfire sztem nagyokat csapkodhatott:D:D vagy már élezi a fejszét, merényletre készül Nicholas ellen
tûnjetek már innen:D mikor esik már ki Vecácska de drága?
na bazz tegnap lementem, erre pont a két esélyesek kellett párbajoznia:( nem nekik kellett volna ott lenni, és sztem Gesztitõl jogos volt, hogy a közönségre bízta, bár én Katinak szurkoltam hátha megússza, de nem így lett:(
Nekem a következõ a véleményem..
Ez egy tehetségkutató, és ugye abba szerintem egyet értünk, hogy aki most jelen volt/van azok mindegyike gen nagy tehetség.
Norbinak van egy baromi jó stilusa, egy hihetetlen nagy tehetsége ami ezt a buli részt érinti. De énekelni abszolút nem tud. Kedvelem, mert jó amit csinál, de már nincs helye közöttük.
A Vastag testvérek. Mind2 csöpög mint az állat. Jó hangjuk van az oké, de minek kell két takonypóc egy döntõbe. Tomi fele annyit nem ér mint a Bátya tegnap neki vagy Norbinak kellett volna mennie.
Veca nem egy szép lány, de baromi jól énekel. Kati meg egy olyan nõ, aki kb ennek az egész X-factornak a gyõztese kellene hogy legyen. Lehet õt utálni, a stílusa miatt (mondjuk én bírom) de egyik most bent maradt sem közelíti meg azt amit õ tud.
Nikolas pedig egy baromi jó énekes lesz.
Se neki se Katinak nem szabadott volna ide kerülnie.
De még egy gondolat: Ha valakit 2x3 x a nézõk a kiesõ zónába juttatnak akkor a zsûrinek igenis tökösnek kellene lennie és azt mondani, hogy ennyi és kész.
Igazából ezek után rohadtul nem lehet tudni ki nyeri.. Én eddig úgy gondoltam, hogy egy Nikolas Kati döntõ lesz, de ezek szerint szar a fülem:D
Vagy lehet már nem vagyok egy hülye tini, és az értéket keresem nem a szimpátiát.
Na kb ennyit gondolok errõl:D
jólvan azért hagyjuk már ezt az álszent dumát :D ha feróé lett volna az utolsó szavazat aztán nincs mentorálta a kettõ között sztem õ sem döntött volna :DD
am egyértelmû h elõre levan zsírozva ki nyer :D a szavazás tisztasága más kérdés! de azért van az,hogy utolsó kettõbõl a szûri dönt mert igy ha véletlen ott áll az elõre megnyert tag akkor megtudják menteni xD de fene tudja... a gáz h minden rohadtul a pénzrõl szól :(
azért abban bízom h norbi ott lesz az utolsó háromban! szóval jövõhéten az egyik vastag menjen! talán velük szemben még továbbjutna norbi... am niko-nak ez volt a második párbaja xD ugyanaz mint giogio-nak a tv2nél :D 2 párbajt túlélt de a 3.ban elvérzett :DDD talán ez vár Nikora is
nem voltam nagy Wolf Kati fan,de bánom tnap kicsit felbaszott Geszti,hogy õt ejtette ki sapkafej helyett...nagy feró jogosan mondta,hogy ezt gesztenyének kell eldöntenie,mert a simasunák sapkagecire szavaznak...hát igaza lett. Továbbra is hajrá Norbi,hajrá Csabi!
Kedveltem Katit, kiváló hangja van viszont a mostani magyar pop viszonyok között õ kevésbé eladható mint niko claus.. Ettõl függetlenül még mindig kiráz a hideg Nikolasz flegma, artikuláló, semmitmondó arcától. Kegyetlenül utálom. A mûsor meg szerintem így elsõ évében elég átlagos. Show szinten a M5 nagyobbat üt.
Most már apucikák igazán rá förmedhetnének a pici kislányaikra, hogy ne küldjenek annyi sms-t KEresztes "gyerekeire"!!
végre hazament
Amúgy papírforma született, mert ugye Norbinak van a legnagyobb rajongótábora, majd jön Veca, Csabi, Tomi Nicholas és Kati.
Inkább egy nagy büdös ponttyal, és már nem most, hanem akkor kellett volna, mikor Dorkát választotta be Enikõ helyett, majd mikor Dorka bentmaradásánál egy undoritó köcsög igeeeeeeeeeeen felkiáltást tett, aztán mikor az általan linkelt interjót adta....
Kati esett ki? :O pedig szvsz õ színvonalas énekes volt a mûsorban, de Nicolasnak jobban örülök, h maradt. végülis tök mind1 ki marad benn, v ki nem, mert sztem Katinak nagyobb karrierje lesz mint a kis Vastagnak, v KLN-nek.
Tehetségkutató volt a Ki mit tud,és a Táncdalfesztivál.Én még emléxem rájuk!
Látom sokaknak most esik le, hogy az egész szavazás dolog egy formalitás, pedig nem egy ilyen "tehetségkutató" lement már itthon is. Sajnos.
hangtalan szar blabla... neki van a legnagyobb rajongótábora mégis.. :D
Nem akarok összeesküvés elméleteket gyártani, de ez a pénzrõl szól, s ezer módon tudják úgy alakítani a mûsort, hogy az kedvezõ legyen nekik, hiába mondják, hogy közjegyzõ ellenõrzi a szavazatokat, azt a nézõ látja? A szavazatok pontos számát? Azt, hogy nincs megbundázva? Nem, ezek után az van, amit õk akarnak.
Azokat is csak azért mutogatják, hogy még többen szavazzanak. Aztán lezárják és az utolsó háromra ismét kell szavazni, így aki már szavazott xy-ra, akkor megint fog, tehát több telefonhívást tudnak ezzel elérni, s ha megfigyeled, a végén úgyis a zsûri dönt. És valahogy sosem lep meg kit választanak. Nem a tehetség vagy aznapi teljesítmény alapján az biztos, és elvben a nézõket sem veszik figyelembe, ha már valaki harmadjára kerül kiesõ helyre, mindig visszajuttatták. Ha a legelején kiesne mondjuk az, aki jó bulvár alany, mert sokat lehet róla írni, meg semmitmondó riportokat csinálni, akit össze lehet hozni a fél mezõnnyel, akkor az senkinek nem lenne jó...a csatornának biztos, a közönségnek meg bárhogy van úgysincs beleszólása...
Ezen már én is gondolkoztam , fõleg mikkor megasztárban mutatják a verseny állását x verseznyõ az elsõ .2 perc múlva lezárják a szavazást és az x versenyzõ leghátul van és ki esik :) .
A zsûri normális értékelést sosem tudott eddig még mondani, sem itt, sem a konkurens mûsorban.
Mivel ez egy olyan mûsor, ami milliárdos bevételeket hoz a csatornának, biztos semmit nem bíznak a véletlenre. Nem a tehetségkutatás, hanem a profit szerzés a cél. Ezek után ki tudja, hogy nincs elõre megírva, hogy ki lesz a két párbajozó, hogy végül ki megy haza, s hogy a zsûri nem ez alapján dönt. Semmit sem tudni, nincs belelátása az embernek, így bármi lehet. Ez egy show, semmit sem szabad elhinni, ami itt történik...mindent lépésrõl-lépésre megterveznek elõre, és úgy alakítják a dolgokat, hogy a lehetõ legnagyobb legyen az érdeklõdés. Ezért szerepel mindig határon túli magyar, hogy onnan is szavazzanak, vagy éppen olyan félig magyar ember, aki külföldrõl jön a mûsor miatt, akinek kis esze van és belegondol, az látja, hogy ez egy megtervezett stratégia része....A sok tinicsajszi, aki meg küldözgeti az sms-eket orrba-szájba, s ilyen Sp meg hasonlók a favoritok...no comment...nekik mindegy a tehetség, csak "cuki" legyen...
Mondjuk ha szétnézünk manapság, az is lehet hogy a vastagtomi nyeri meg a versenyt, mert minden tiniribanc rá szavaz kb.
akkor többek között mit...? lehetsz egy hülye bohóc hang nélkül...? végülis mint elõadó, tuképpen énekel, amellett hogy vmi színpadi showt ad elõ ( világos ), és õ egy hangtalan szar, eljuthatott volna már a füldeig
Hihetetlen hogy egy magas színvonalú mûsornak beállított tehetségkutatóban , ennyire döntés képtelen zsûri legyen ! Ez volt a 3-ik esett mikkor a nézõkre hagyták , a megasztárban ez jobban van megoldva . Részemrõl ez a legbosszantóbb hogy nincsenek rá kényszerítve a döntésre , a mûsorban csak ezt hajtogatják " ez világ színvonalú elõadás volt " " egy világsztár vagy " de dönteni képtelenek . Egyébként megjegyzem mindegyik versenyzõ nagyon mesze van mind 2 állítástól , ügyesek de nem több , ebben a mûsorban nagyon el vannak tévedve a zsûri tagok.
ez az, mikor esik már ki az a rekedt hangú(?) idióta senki, ez mg párbajozni sem jutott el(? - vagy volt már... ?) ki szavazz arra a hangtalanra...? ne basszatok föl
Befejeztem ennek a fosnak a további megtekintését.
Wolf Kati nem jön be nõként, nem tetszik az arca. Mindig úgy hallgattam, hogy nem is néztem közbe... CD minõség jött ki a torkán!
Hol a faxba van ehhez a sapkás, helyben topogó görcs, aki olyan kiba. egysíkúan énekel, mint ide a kalahári!
Befejeztem ezt a viccnek nevezett siketképzõt.
Jó szerencsét!
u.i.: Geszti! Szopjál le te tehetségtelen, siket pöcs!
Sajnálom Katit.Nicholas nem érdemelte meg hogy továbbmenjen.Mondjuk az RTL-tõl már semmin nem csodálkozok.Na nézzétek a Stohlt!
Gratulálok, ismét megmutatta a magyar közönség, hogy mekkora szánalmas balfaszokból áll, töketlen, agyatlan nyomorékok akiknek nincs füle se agya.
Remélem azért Katit nem most láttuk/hallottuk utoljára, Nicolast meg azt a fogyatékos vastagtamást meg nem akarom látni mostanában.
általában ezek a mûsorok ne mnagyon érik az ingerküszöböm, a megaszarral együtt is azért vagyok képben, mert a kocsmában ahová jrok mindig ezek mennek a nagy képernyõn... :))) de hogy a szar hangú köcsög király l norbert mi a szart keres egy ilyen mûsorban és esik ki egy wolf kati... hát... öreg. rejtély.
Remek, a Non stop utan megint kiesett az aktualis legjobb..
Hajrá Veca!Még õ tartja bennem a néznivalót! Remélem döntõig elmegy,és akkor semmi gond. Azért fura hogy a Vastag Tomi még mindig ott van.
Én ezen gondolkodtam már a Non Stop kiesése után. Tudom, hogy õk kilógtak a sorból, de ha Norbit show elemek miatt tartják jónak, akkor a Non Stop miért volt más?
Szomorú hogy Keresztestõl még senki nem ment el, pedig számomra ott vannak a leggyengébb emberkék. na jó Nikolas tényleg nem gyenge, de a másik kettõ nem való egy ilyen színvonalú versenybe, eltérõ okok miatt.