Nézd, én értelek, nem evvel van a baj, kitûnõen mûködhet ez pl. a belvárosban, ahol mindkettõtöknek van kellõ térerõ adatforgalomra, de mondjuk a kiránduláson pihegve a hegytetõn, ami szintén életszerû, hiába ritkább helyzet, kissé alakul ez a dolog.... Amit én szajkózok, hogy benne lehetne, de nincs, másikban benne van, tehát nem aszfaltozó opciót hiányolok, hanem egy igenis általánosat. Aztán, az is lehet, hogy az a srác, akinek a BT fileküldés gondot jelentett, az jövõre se tudná megnyitni az emilben kapottat, hisz azért az akkor is tbb tényezõtõl függ, egyetértesz-e?
Kipróbálom majd, mert egyébként fogalmam sincs. Nagyobb fájlokat mindig kábellel toltam eddig át, gyak. én naponta többször szinkronizálom kábellel a telefonomat, így ilyenkor mindig felmegy ami be van állítva.
Hát pedig bármennyire furcsa nem találkoztam még ilyennel. Miért mondaná bárki azt, hogy ne emailben küldjem? Egyébként meg gyorsan lerendezném; közölném vele, hogy az én telefonom nem tud Bt-n küldeni így vagy jó neki az email vagy át sem küldöm. Ennyire egyszerû helyzet ez. (bár õszintén megmondva tényleg nem nagyon találkoztam még ilyen esettel, emailt is egyetlenegyszer küldtem egy mellettem ülõnek mikor egy képet kellett gyors átküldeni. Ami ebben érdekes az max annyi, hogy két másik haver ugyanilyen okból még Bt-t szinkronizált meg nyomkodott amikor a másik srác akinek én küldtem már a képet elemezte)
Ok, én értelek. Az a helyzet, hogy ha SGS nem lenne, lehet, hogy vennék iPhone4-e, mert az már alakul valóban. De az SGS kínálja azt is, amit az nem, tehát...
Valóban, te az SD hiányát véled pótolni WiFi-vel, de ezt meg már lentebb kitárgyaltuk, bár azt nem árultad el és tényleg érdekelne, mennyivel megy rá neked WiFi-n mondjuk egy néhány gigabyte?
E-mail-lel akkor, de akkor is ki kell váltani valamit és kész. Van, amit rendben, hogy e-mail-lel váltasz ki, de azért vicces lenne ezt elmagyaráznod valakinek, akinek BT ugyan van, de nem szeretné, hogy e-mail-ben küldj valamit, kérlek, ne az legyen a válasz, hogy nem tudod elképzelni ezt a helyzetet...
Én biztos nem írtam, hogy a wifivel váltom ki a bt hiányát, én emaillel váltom ki! Mobilinternet van úgyhogy... Ennek ellenére mi haverokkal nem szoktunk egymásnak zenét küldeni max képet!
Most olvasom hogy a Bluetooth 3.0 USB 2.0 és a kicsivel nagyobb (de felbontásban elmaradó) kjelzõn kívûl semmive nem több az SGS mint az iPhone. Bár nem tudom a szifonban van-e WAP? Az nagyon fontos dolog lehet.
Nem rólad van szó, hanem a cikkrõl. És egy szót sem írtam az SGS-rõl. Nem ismerem, tehát nem is tudok róla véleményt alkotni. Láttam képeken, ennyi. Az után meg hogy mit olvasok össze róla, nem itélkezem. Sõt mint lentebb írtam, egy HTC Desire HD-t szívesen kipróbálnék. De pl. A SG3 a kijelzõje nem kéne. Azt láttam, és nem tetszett a méret/felbontás aránya. Az SGS biztos hogy jobb. Annak ellenére hogy "csak" 2.1-es Android van rajta. De bevallom töredelmessen, hogy a szifon 3-nál még nem gyõztek meg. De a 4-es már tényleg rendben van. Hiába nem magyarországon élek, attól még nem jobb itt sem a "garanciája" az SE-nak.
Hidd el, nem akarok vitázni én sem, de ha én SGS-rõl beszélek, nem értem, miért jössz a szerinted ócska X10-zel? Amúgy egy tanács: garancia érvényesítése? Elenyészõ azon programok száma, amik root-olást igényelnek, ezért nem root-oltam én még, de lehet, hogy fogom, de eddig nem kellett.
Tehát, ha szerinted az X10 szarabb, mint az iPhone, én elhiszem neked, te elhiszed-e, hogy ezeket a hibákat az SGS nem produkálja?
Megint kezded, NE FORGASD KI A SZAVAIMAT!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Nekem se kell FM, de a szifon nem is teszi lehetõvé, tehát rákényszerít megint valamire.
AZ, HOGY NEKEM NEM KELL MOBILNET, AZ NEM AZT JELENTI, HOGY SZERINTEM NEM KELL!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
A lehetõséget veszi el, hogy FM rádióm legyen és nem most, nem 2012-ben, hanem már az elsõ szifon óta!!!!
A wifi nagyságát és üdvözítõségét pedig te szoktad ecsetelni, mikor azt mondod, hogy milyen jól kiváltja a BT fájlküldést, erre szoktam kérdezni, mi is a helyzet egy hegyi kiránduláson, erre te szoktál valami eredetit mondani, de az nem maradt meg, jaj, sajnos....
Nem akarok vitát szítani, de nekem mindkettõ van. iOS és Android is. És igen az Androidosban sincs rádió. De nem is hiányzik. Illetve nem az FM rádió. És az Android sem stabilabb mint az iOS, sõt! De nem értem a cikket. Mert az hogy az Android megelõzte az iPhone-t, az kétértelmû. Ha azt írta volna hogy az iOS-t elõzte meg, más lenne a gyerek fekvése. Azért nézzünk már körûl kicsit. Ma már nem csak a komolyabb gyártók készítenek Androidos telefonokat, hanem szinte mindegyik cég, még a legutolsó kínai faluban is azt gyártják. Így könnyû. de nézzük meg hogy tipusonként mennyi az arány. Nem iPhpne-ból adnak el többet, de nincs annyira lemaradva. És még mindig várni kell hogy megkapja valaki. Az X10-esre is "sikerûlt" egy jónak tûnõ programot telepíteni, amitõl rendesen lefagyott. Én hülye még fizettem is érte. Szerintem egyik rendszer sem jobb vagy rosszabb. Attól függ mire telepítik. Az andrioidra is és szifonra is van 400 féle óra meg mindenféle dolog, aminek (enyhe túlzással) csak a szine más. Nekem itthon nics USB3, se DLNA, Ezért nem is hiányolom a telefonról. Az iPhone-ról sem hiányolom a Flash-t mert van rajta. (de be kell vallanom, hogy nem is bánom hogy ha nincs nagy támogatása, mivel üzleti célból is használom, és a Flash eléggé nem biztonságos) Viszont az X10-en nem is lesz sosem. De ez megint nem az Android hibája. Egyszerûen ilyen szar a telefon. De mivel csak fél éves, ezért nem adom el. Ha el akarném adni, akkor az ötöde árát kapnám érte. Az meg megint hülyeség hogy valaki azzal jön, hogy a szifont fel kell törni hogy mindent telepíteni lehessen. ez nem igaz. Csak akkor ha tört programokat is akarok rá tenni. iTunes nélkül is. De könyörgöm az Androidara nem tört programokat tesznek? Dehogynem. Ott sem akar senki fizetni érte. Akkor mi a gond? Androidra is vannak olyan, jó és tényleg értelmes programok, amiket csak rootolt telefonra lehet telepíteni. Az nem ugyan az? Ha utána olvasok, a szifonosof legalább fele a BT miatt rinyál. Én is. Ez tény hogy sokaknak fájó pont. De cserébe tényleg egy jó, minõségi telefont kapok. Nem sokkal többért mint a szar SE X10. Igen szar, mert már újonan sem mûködöt az exponáló gomb, mert recseg a hangszórója, szar a kijelzõje, stb. Egy szó mint száz, nincs értelme azon vitatkozni hogy melyik a jobb. Az egyik ebben, a másik abban.
Tartani nem tartok, de azért én MÁR nem használom. A gyártók sem magyarinsztánt veszik alapul egy eszköz tervezésénél. Nekem a közelemben egyetlen helyen van még FM; a kocsimban. És ott valóban meghallgatom reggel a Kossuthon a híreket utána többnyire cd megy vagy videoklippes esetleg koncert dvd. Telefonon csak akkor hallgattam rádiót amikor korházban voltam de nekem ott is sokkal jobb választásnak tûnt több száz digitális rádióból választani mint 4-5 FM adóval gügyögni. Persze lehet hogy én vagyok a korlátolt.
Hát ahol nincs wifi ott semmit nem tudsz csinálni a wifin.
Látod egyébként milyen érdekes? Nagyon könnyen rámondod, hogy ha valamit te használsz akkor az jó és kell (még nekem is aki nem használja), de pl mobilinternet ami pl szerintem kötelezõ az meg szerinted nem kell. Mégis csak azt az oldalát hangoztatod, hogy az iphoneosok mondják mindig azt hogy nekik erre vagy arra nincs szükségük pedig ezek szerint te ugyanilyen vagy. Én nem vennék már mobilinternet nélkül telefont.
Ha nyugaton 2012 - mint ahogy az Euró is egyeseknek tõlünk még keletebbre is - akkor magyarisztánban 2020-ban már beszélnek róla, 2024-ben elindul a tesztadás, és 2030-ra talán megtörténik a váltás az otthoni készülékeknél is.
"Az más, hogy soha nem rádiózom, de ami nincs, az nincs, ne döntsd már el egy kurvára sántító hasonlattal, hogy az ósdi! Nem az."
Hát nem tudom néhány országban (elõbb utóbb magyarországon is) lassan lelövik az analóg (azaz FM) rádiózást (több nyugati országban 2012 a céldátum), tehát tényleg nem érzem hogy egy modern multimédia eszközbe ez kellene, ráadásként ha te sem hallgatod (mint ahogy nekünk pl az egész házban nincs egy db FM vevõ sem) akkor meg tényleg fontos szempont lehet :)
"egy célra akármennyi progit telepíthetünk, találhatunk, nem korlátoz az a felfogás, hogy ilyen jellegû program már van, tehát nem kerül be store-ba."
Ez azért nem teljesen igy van, mert ha megnézed az appstoret akkor találsz negyvenmillió féle rádiót mondjuk, egy rakat videolejátszót, meg egy tucat office szerû programot, tehát az nem igaz, hogy csak 1 program van egy adott feladatra. Azt próbálják csak elkerülni (nagyon helyesen), hogy csinál valaki mondjuk egy óraprogramot, akkor azt utána lilaként külön árulja, rózsaszínként külön árulja, pepitaszínûként külön árulja. Nagy káosz lenne belõle és a célja is csak az lenne, hogy minél több helyen felbukkanjon (ezáltal kitûnjön) az appstoreból.
Mobilnet nélkül az iphone és az SGS is félkarú óriás errõl nekem meg ez a véleményem. Ha valaki nem akar mobilnetért fieztni az elsõ dolgom, hogy ezekrõl a telefonokról lebeszéljem. Ami több az több az igaz, de ami több az nem feltétlenül jobb (sõt általában nem az) ezt párszor már megvitattuk.
Ja, amit kifejezetten utálok és szánalmasnak tartok: szifonosok szerint az SGS a csórók iPhone-ja.
Nagyon nem érzem csórónak magam, mégis az iPhone az, ami nem kéne, hiszen egy minõségi játékszer közepes tudással, arany áron, de nálam nem az ára, hanem a tudása miatt esélytelen. Amikor az elsõ PDA-mat vettem, kettõszázezer forintot tettem le érte készpénzben és ma is csak az iPhone áráért adnám oda, nem a tudásáért.
Hogy konstruktívabb csacsogássá, beszámolóvá, eszmecserévé válhasson ez a hely, inkább értelmes téma: a feltelepített kb 300 programból van most 150 fent, tehát egy rakat olyan már nincs fent, ami értéktelen, vagy rosszul mûködött, a megmaradtak közül se mind esszenciális valóban, de ezek elvannak valamilyen szinten, tehát maradtak. Elõnye az Android által nyújtott legális lehetõségnek, miszerint ismeretlen forrásból származó alkalmazás is telepíthetõ, hogy egy célra akármennyi progit telepíthetünk, találhatunk, nem korlátoz az a felfogás, hogy ilyen jellegû program már van, tehát nem kerül be store-ba.
Természetesen van sok olyan, ami magas színvonalú és fontos, vannak szórakoztató, de nem fontosak is.
Ami zavar: miért ütötte fel a fejét az a nézet, hogy az Androidos progik ócskák?
Nem jövök fikával, mert ezeket már megvitattuk, hiába...
Ha valami többet tud olcsóbban és igenis ugyanaz a minõség, csak nem fél kiló, akkor az jobb és ezen hiába köszörülgetsz. Ha neked valami nem kell, attól még a több, az több.
Ezt a baromságot a rádióról meddig fújod? Ha nem akarok mobilnet elérést, hogyan rádiózom vele, mi?
Az más, hogy soha nem rádiózom, de ami nincs, az nincs, ne döntsd már el egy kurvára sántító hasonlattal, hogy az ósdi! Nem az.
Jaj, helyesbítenem kell: igenis drukkolok az iPhone-nak is, de még nem érte el az ingerküszöböt, ahol igenis megvenném, most is van ajánlat garantáltan jó helyrõl származó 4-esre 60 ezerért, vagy alatta, de csak azért, hogy ne mondhassátok, hogy nincs nekem, nem fogok szenvedni vele, de amint többet tud az SGS-nél, venni fogok. Akár 300 ezerért is, nyugi, megtehetem és képes is vagyok rá!
"Idézem magam egy másik topik-ból, ez az, amire szarumán nem volt képes válaszolni: SD, full BT (Bluetooth 3.0), USB3, DLNA, tethering alapból, nem függ az anyacégtõl minden mozdulat, Java, flash, DivX, mkv támogatás (4,3 GB-os mkv-t lejátssza!!!!), zenei és video fájlok konvertálás nélkül játszhatók, FM rádió (röhej a multimédiás telefonok királyának kikiáltott iPhone-on még mindig nincs), stb…"
Erre akkor is és ott is válaszoltam, csak szokás szerint ebbõl egy Iphone tulaj nem jöhet ki jól mert egybõl megkapja, hogy naugye ha nincs benne akkor nincs rá szükség.... Megint válaszolok mert én így érzem korrektnek (pedig azt is tudom, hogy minden ilyen válaszom egy újabb támadási felületet ad azokkal szemben akik soha nem írnak semmilyen konkrétumot) Tehát ez az én véleményem ezekrõl: SD - Valóban nincs az iphoneban SD (támadási felület mert mazo vagyok: Van benne 16 vagy 32GB memória, minek mellé az SD??) Full BT - Ezt valóban sokan hiányolják a telefonból lehet mondani hogy fájó hiányosság azok számára akik használnak Bluetooth zeneküldést (kihangosító, BT erõsítõ vezértlés stb az iphoneon is megy) USB3 - Ez sincs benne, gondolom ha majd elterjed akkor lesz benne ez a technika fejlõdése. DLNA - szintén (ezt én végképp nem tudom miért kéne egy telefonba) Tethering alapból - ez alatt nem tudom mit értesz, az iphone tud tetheringet alapból Flash - van iphonera is ha nagyon akarsz (nem kell hozzá törés) Divx,mkv támogatás - mindkettõt tudja alapból törés nélkül FM rádió - Na ez az én vesszõparipám. Szerintem ez nincs és ha van eszük akkor soha nem is lesz az iphoneban. Ez véleményem szerint egy elavult abszolút túlhaladott technika nem értem, hogy bárminek aminek köze van a multimédiához miért kéne FM vevõvel rendelkeznie. Ez nálam olyan mintha azt kérnénk számon, hogy az új lejátszók miért nem tudnak VHS-t lejátszani. Vége, elmúlt, kimúlt, szerencsére.
Ennek megfelelõen azt is leírtam, hogy elhiszem, hogy neked ezeknek a fényében jobban megfelel az SGS. Ezzel nekem semmi bajom. A baj azzal van, hogy rá akarod erõltetni az emberre, hogy ez a jobb telefon mert igenis tud egy csomó olyan dolgot amit soha nem használ az ember (FM rádió, USB3, DLNA). Figyelem nem azt mondom, hogy nem fog. Az iphone5-be de inkább a 6-ba majd kell pl USB3. Addig azonban míg az emberek 0,01%-nak nincs is otthon ilyen eszköze addig felesleges.
És akkor, hogy belém lehessen rúgni megint leírom, hogy a fentieknél számomra sokkal sokkal sokkal (nem gyõzõm a mértékét hangsúlyozni) fontosabb: a tökéletes kezelõfelület, a legjobb email kezelõ amit eddig telefonban láttam, az egyszerûen kezelhetõ appstore, a profi kijelzõ, a számtalan megvehetõ kiegészítõ (Figyelem: Megint nem azt mondom, hogy Androidban ezek nem elérhetõek, de csak ismételni tudom magam. Ha megfogod egymás mellett a két telefont akkor az iphone már ránézésre egy minõségibb darab. A kijelzõje szabad szemmel is jobb (napfényben fõleg) és mivel van már egy csomó szoftverem iphonera igy egyértelmû volt melyiket választom)
Nagyjából igazad van, de azért vannak további hiányoosságok, pl SD, aztán az FM tuner, ami nekem ugyan abszolút nem kell, de a multimádiás telefonkirály mintha nem rendelkezne vele, míg egy 8 éves párezer forintos telefon meg igen? Nem zavaró? Idézem magam egy másik topik-ból, ez az, amire szarumán nem volt képes válaszolni: SD, full BT (Bluetooth 3.0), USB3, DLNA, tethering alapból, nem függ az anyacégtõl minden mozdulat, Java, flash, DivX, mkv támogatás (4,3 GB-os mkv-t lejátssza!!!!), zenei és video fájlok konvertálás nélkül játszhatók, FM rádió (röhej a multimédiás telefonok királyának kikiáltott iPhone-on még mindig nincs), stb…
Azt pedig, hogy a hiányosságok azért vannak, mert attól stabil, azt én ugatom évek óta, tehát nem engem kell kisegítened ebben.
Szétnézek, ok? Te szétnéztél-e, milyen proci van az iPhone4-ben, mennyivel erõsebb VGA van az SGS-ben, mennyire okos dolog a szervizben cserélhetõ akksi, miért nincs valójában SD benne, melyik DLNA képes, folytassam? Azt se kell nekem elmondanod, mennyire inspirálta a készítõket az iPhone az SGS tervezésében, hisz elsõk közt ismertem el, hogy amiatt is tetszik annyira.
Bocs, de nem hagyhatom szó nélkül: úgy helyes: új fajta.
Tehát, a Samsung kreált egy telefont, ami minden oldalról majdnem mindent megad a felhasználónak, többet, mint az inspiránsok egyenként. NEM tökéletes, de sokkal közelebb van hozzá, mint azok bármelyike. (Lehet mondani, hogy lopott ötleteket, de vitázni is lehet, hogy mi a lopás és hogy ki mennyit és kitõl lopott..., ebben Apple a legszarabb helyzetben van!) Ezt fáj beismerni, én tudom, de nekem valamiért mégis megy, pedig Nokia és WinMo rajongó is vagyok és el is ismerem az Android gyõzelmét felettük, csak kérem, ne temessük egyiket sem!
"felesleges dolgoknak nyilvánították, aztán mégis belekerülnek" Az egyik legnagyobb ilyen vita a multitask volt... De olyan nehéz felfogni hogy az akkori vason tényleg semmi értelme nem volt. Ha felrakod 3G-re egyszerûen elveszíti a gördülékenységét a telefon, pont azt amiért apple lesz.
De most õszintén mára az egyetlen nagyobb hibája az a bluetooth korlátoltsága. Ezt leszámítva egy nagyon jó telefon, és aki fikázni kezdi az elõször a saját háza tájékán nézzen szét... Ugyanis ne felejtsük el hogy elég nagy hatással volt az újfalyta telefonokra...
Muhááhhááá na ezen már én is hangosan hahotázom. Ennyire elvakult embert szerintem még nem hordott a hátán a föld. Nagyon király :D :D :D
Nos, mivel elfajult a dolog és az iPhone tulajdonosok táborát az ilyen elvakultak egyáltalán nem helyesen reprezentálják, nekik nem is válaszolok. Továbbiakban kérem, hogy csak az értelmes gondolkodásra és érvelésre, tapasztalatcserére alkalmas fórumtársak reméljék, hogy válaszolok nekik, mert biztos vagyok benne, hogy vannak ilyenek.
Tehát, nézzük, mit nyújt az Android a Föld lakóinak: a WinMo szabadságát és sokoldalúságát ötvözi az iOS stabilitásával és kényelmes használatával. Teszi mindezt a júzer kezeinek gúzsba kötése nélkül és igencsak elérhetõ, sõt néha alacsony áron (iPhone árakhoz képest persze)
Anno az elsõ iPhone megjelenésével kialakult egy ellentét a nagyon okos, elvakult almafan-ok és a realitásokat jobban kezelõ mondjuk úgy, fanyalgók között, ez eléggé elmérgesedett, mint a mellékelt ábra bizonyítja.
De léteznek olyanok, akik bár Apple rajongók, de attól még nem elvakultak, õk tudják és elismerik a hiányosságok létezését, õk a teljes jóindulatomra számíthatnak, tudniuk kell, én igenis elismerem, amiben jó az iOS és az iPhone. Azt pedig õk is elismerik, hogy mára az Android erõsen megszorongatta a konkurrens oprendszereket és ez mindannyiunknak jó, még az almarajongóknak is, hisz ennek révén lassan belekerülnek azok a dolgok, amit eddig nélkülözni kényszerült az, aki olyat vett. Ezeket persze vérpistikék folyamatosan felesleges dolgoknak nyilvánították, aztán mégis belekerülnek. Akkor már nem azok, illetve, onnantól hallgatunk róla, lol...
Ha valaki továbbra is avval vádolna, ne ismerem az iPhone-t, annak el kell mondjam, a legelsõ darabok egyike már volt a kezemben és azóta is mindet megmustráltam, de mivel nem üti meg azt a mércét, ami felett megvenném, így valóban nincs nekem. Ez azért van, mert bár sok jó dolog van bennük, de hiába jó csaj egy jó csaj, de ha féllábú, én, bocs, nem nevezek rá...
Ami hardware-esen hiányzik, azt pedig nem lehet software-esen pótolni, ez tény, software-ezettség tekintetében pedig bátran kitehetjük az egyenlõség jelet az oprendszerek közé, hiszen mindegyikre bõven túlkínálat van.
Biztos vagy Te ebben?
Nalad korlatozottabb, elvakultabb iPhone-gyulolut en meg nem lattam sehol - szerencsetlen iPhone meg csak a 4. valtozatnal tart, de Te mar a jovobeli utodjanal is jobbnak tartod a Galaxyt. Beteg vagy.
A te telefoned nem SGS, akkor mirõl beszélünk? Épp ez a lényege az Android-nak, hogy megy a te egyszerû telefonodon is és az iPhone5-öt is kenterbe verõn is, érted?
A DRM-rõl nem te írtál hanem egy másik csökönyös paraszt itt lentebb.
"Mi az, te szardarab, amiben TÖBB, az iPhone4, mint az SGS, erre válaszolj, de ne másra megint!"
LÁTOD MEKKORA F*SZ VAGY?? ÉN írjam, hogy miben több az SGS???? KI A F*SZ érdekel. Kurvára nem érdekel és nem is ez volt a téma, ráadásul én leírtam, hogy csak kipróbáltam és nem mélyedtem el benne. MÉGEGYSZER MERT A KURTA AGYAD NEM KÉPES FELFOGNI! NEM AZ A BAJOM, hogy ISTENÍTED AZ ANDROIDOT, MERT AZ MÉG LEHET JÓ IS. A BAJOM AZ AZ AMIKOR MEGMAGYARÁZOD, HOGY AZ IPHONE NEM TUDJA AMIT TUD.
ÉRTELMEZED? FELFOGOD?? Felõlem akár dunát is rekeszthet az android és erre verheted a nyálad, egy kuma hozzászólást nem fogok megereszteni. DE! AMIKOR MEG AKAROD MAGYARÁZNI, hogy MÁRPEDIG AZ IPHONE NEM TUD PL MKV-t LEJÁTSZANI TÖRÉS NÉLKÜL, AKKOR KÉNYTELEN VAGYOK BEÍRNI HOGY FASZ VAGY ÉS LEGALÁBB VEDD A FÁRADTSÁGOT ÉS NÉZZ UTÁNA ÖCSISAJT!
"Azt is írd meg, eljutott-e már a tudatodig, hogy Samsung proci van benne és ugyanaz a Gorilla Glass üveg, ellenõrizném a memóriádat, hisz ezt is leírtam neked az elõzõ topikban, ahol errõl vitáztunk, ugye, arra emlékszel, hogy évek óta vitázun?"
MÉGEGYSZER MERT MÉG MINDIG NEM ÉRTED! LESZAROM MIT TUD AZ ANDROID ÉS MIT NEM!! AZT VISZONT NEM SZAROM LE, hogy BAROMSÁGOKAT ÍRSZ AZ IPHONERÓL! ENNYI! NEM FOGOM NEKED LEÍRNI, HOGY MIBEN TÖBB AZ IPHONE, MERT SOHA NEM ÁLLÍTOTTAM, hogy TÖBBET TUD! VISZONT EGYELÕRE NEM TUDTÁL OLYAT MONDANI AMIBEN KEVESEBBET! ENNYI.
Okés most elõszõr és utoljára lemegyek a szintedre mert látom csak azt érted!
"Azért, mert annyira sötét, részrehajló paraszt vagy, azért én nem fogom minden topikban újra, meg újra elmagyaráznom az egészet."
Hát az elmúlt hozzászólásaid alapján nekem úgy tûnik, hogy te vagy valami csökönyös paraszt, aki még akkor is a hülyeségét szajkózza amikor a fél fórum rajta röhög.
"Ne járasd le magad mindig evvel a farok dumával, hogy nem írtam le, mert sokszor leírtam, csak te, bunkó módon egy felsorolásból egyre, ha válaszolsz, az is hülyeség és elfelejted, hogy ott van egy rakat konkrétum még, amit figyelmen kívül hagytál…"
Az a baj, hogy akkora paraszt vagy, hogy még arra is képtelen vagy, hogy megnézd mit tud az a telefon amit folyamatosan szidsz.
"Szántam rá figyelmet, valamint te magad is tudod, hogy nem játszik mindent le a szifon konvertálás nélkül, iTunes függõ, ha fel van törve, akkor többre képes, de SGS töretlenül is, nem is root-oltam, gyári állapotban tud mindent, majom!"
Az SGS SEM játszik le mindent. Az iphonet SEM kell feltõrni ahhoz, hogy lejátszon egy csomó formátumot, csak képtelen vagy azzal a kicsi csökött agyaddal ezt felfogni. Direkt bemásoltam neked, hogy pl az oplayer miket játszik le, de vazzeh arra képtelen vagy, hogy értelmezd a leírtakat, helyette nyomod a szokásos baromságodat valahonnan az agyad hátsó zugából.
"Külsõ feliratot is, lükefejû, MINDENT, amit szifon, meg még többet."
Ennyi az összes konkrétum amit le tudsz írni valóban. meg még többet. Ezt már sokszor hallottam tõled. Ennyivel jobb az SGS, hogy a Marson használatos fájlformátumot is lejátsza. Hülyegyerek.
"Tudod, te segglyuk, az Android eleve lehetõséget ad arra, hogy idegen eredetû alkalmazást telepíts, ez a szabadság, paraszt!"
Mondom én, hogy marsi szoftver akarsz feltenni. Arról már nem is írók, hogy melyikünk a paraszt amikor olyan telefont szíd amit soha nem próbált. Mi az hogy idegen eredetû alkalmazás??? Vazzeh ha nem elég neked 300e alkalmazás közül választani - ezt el tudom képzelni rólad - akkor egy gombnyomás a jailbreak. Jah tudom ez neked valahogy mindig kimarad mint alternatíva de hogy miért arra még nem tudtál válaszolni. (meg arra sem nagyon, hogy mi az amit appstoreban nem találsz meg és kurvára kell a göcsört telefonodra)
"TE, TE pöcs, TE vagy az, aki nem ismeri a másik kütyüt, de ugatsz baromságokat. Csak ugye, amivel több az Android, az csak baromság lehet, szerintetek…."
Látod mekkora kretén vagy? Ülj vissza az iskolába és tanulj meg mondatokat értelmezni! Hol mondtam én bármit is az androidra. Egy kanyi mondatot se, csak a VALÓTLAN állításaidat az iphoneról azokat javítgatom, hogy ne legyen még egy szerencsétlen hülye aki idejön és azt hiszi, hogy egy modern telefon nem tud ilyesmiket. EZZEL állítod ki magadról folyamatosan a szegénységi bizonyítványt. FINGOD SINCS MIT TUD EGY IPHONE, és amikor egy két tulaj beírja, hogy hülye vagy akkor még nekiállsz megmagyarázni a hülyeségedet! EZ A GÁZ KISFIÚ! Mindenki leszarná a nagy pofádat az androidról, engem kurvára nem érdekel ha szerinted a világ legjobb rendszere, CSAK AZT NE MAGYARÁZD MÁR MEG HOGY AZ IPHONE NEM TUDJA AZT AMIT TUD!
Te fütyi, hol írtam én DRM-rõl???? Látod, megint keversz mindent, mikor nem kapod meg a gyógyszered....
Mi az, te szardarab, amiben TÖBB, az iPhone4, mint az SGS, erre válaszolj, de ne másra megint! Azt is írd meg, eljutott-e már a tudatodig, hogy Samsung proci van benne és ugyanaz a Gorilla Glass üveg, ellenõrizném a memóriádat, hisz ezt is leírtam neked az elõzõ topikban, ahol errõl vitáztunk, ugye, arra emlékszel, hogy évek óta vitázunk? Szerintem nem, minden jel arra mutat állandóan...
nem értem mire ez a iPhone gyûlölet. Sok mindent lehet rá mondani, de, hogy szar lenne szerintem nem. Már kézbe fogva érzi az ember, hogy egy minõségi cucc. A legújabb iPhonnak gyönyörû napfényben is egész jól olvasható a képe. Gyors, sose dermed be. A beépített levelezõje nagyon rendben van. Én örülnék ha egy ilyen telóm lenne. Bár nekem a mérete picit túl nagy. Az Androidos telómmal elvagyok ez is jó. De a 150 alkalmazás van fent a telómon nehezen hihetõ. 1. Nincs értelme 2. Valószínûleg fel sem megy 3. Ezek az alkalmazások ilyen mennyiségben biztosan fogják a telót.
Valóban, pont ugyanezt már sokszor leírtam, te gyengeelméjû, csakhogy azért, mert mindannyiszor elõtte elmagyaráztam mindent. Azért, mert annyira sötét, részrehajló paraszt vagy, azért én nem fogom minden topikban újra, meg újra elmagyaráznom az egészet. Lapozz vissza azokba a topikokba, ahol ezen vitatkozunk évek óta és lám, megleled amit szerinted soha nem írtam le. Ne járasd le magad mindig evvel a farok dumával, hogy nem írtam le, mert sokszor leírtam, csak te, bunkó módon egy felsorolásból egyre, ha válaszolsz, az is hülyeség és elfelejted, hogy ott van egy rakat konkrétum még, amit figyelmen kívül hagytál… Szántam rá figyelmet, valamint te magad is tudod, hogy nem játszik mindent le a szifon konvertálás nélkül, iTunes függõ, ha fel van törve, akkor többre képes, de SGS töretlenül is, nem is root-oltam, gyári állapotban tud mindent, majom! Külsõ feliratot is, lükefejû, MINDENT, amit szifon, meg még többet. Tudod, te segglyuk, az Android eleve lehetõséget ad arra, hogy idegen eredetû alkalmazást telepíts, ez a szabadság, paraszt! TE, TE pöcs, TE vagy az, aki nem ismeri a másik kütyüt, de ugatsz baromságokat. Csak ugye, amivel több az Android, az csak baromság lehet, szerintetek….
Hát mivel folyamatosan olyan dolgokat írsz az iphoneról ami nem igaz, így azért erõsen véleményes hogy próbáltad-e és nemcsak egy kirakatban láttad, vagy valami hasonlóan okos ember hasonlóan buta hozzászólását olvastad egy fórumon. Az elsõ percben lejön ha valaki nem használt még iphonet amikor olyanokat ír, hogy drm-es fájlok, nem tud videot lejátszani, csengõhang csere, meg a kedvencem a: nem jó hozzá akármilyen fülhallgató téma. Ezek azért 2 perc használat után is kiderülnek nem egy rendes próba után.
Könyörgöm legalább próbáld ki mielõtt véleményt írsz róla. Ennyit kér itt mindenki. Folyamatosan olyan dolgokat szajkóztok ami talán az elsõ generációs iphonenál fent állt, de bakker a 4-esrõl (3.gen) beszélünk.
Mert te is nagyon tudod, próbáltam-e iPhone-t.... Én SGS-rõl beszélek, nagyon sajnálom, ha nem jut el a tudatodig, továbbra 1,21GB szabad programok számára a 2GB-ból, szerinted 1KB-os programok lehetnek? Na, te is ülj le, egyes!
:XD lol én vagyok a pancser? Demonstráld már nekem azt a 150 telepítést egy videón. Veled ellentétben én véletlen már SGS-t is próbáltam. Pancserkém. Hülyének akartok itt mindenkit nézni. Miután feldobtad a 150 nem 1kb app -t legyél szíves a teló használhatóságát is demonstrálni. Aztán ugass itt pancserkém.
Szia narumon . Látom kezdõdik. sanyicks : Multitask van, FM nincs, nem korlátolt a programtelepítés(itt is van alternatíva, és offline telepítés is), antennahibát én nem vettem észre. És ezt úgy írom hogy van egy X10-esem is. (hoppá abban sincs FM) Nekem egyedûl a BT okoz gondot. Maguk az OP rendszerek jók mindkettõben, csak a szolgáltatól elcseszik. Az SE a timescape-l meg a mediascape-l. Na azok nem kellenének bele. De az X10 egy nagy rakás szar. Már amióta megvettem. Az új 2.1 meg egy mellényúlás ezen. Csak csicsa, de semmi elõrelépés, leszámítva a HD videofelvételt. Nekem ne mondja senki hogy gyorsabb lett. Lehet hogy más telefonon jobb, azt nem tudom. Én is iPhone ellenes voltam, de a 4-es után megváltozott a véleményem. És van összehasonlítási alapom is. De egy HTC Desire HD-t kpróbálnék.
Most minek mondjak konkrétumot, ha már 40szer le lett írva, és hasonlóan feature-nek állítjátok be a hiányosságokat mint pl az fm rádiónál, vagy a multistask hiányánál, az antennaproblémáknál, a korlátolt programtelepítési lehetõséget (igen ezért szarik mindenki a marketre, mert egyrész normális ember 20 programot használ nem 300000-ret, másrészt van alternatíva, mert nem csak egy szar helyrõl lehet telepítgetni, lehet akár offline is...).
Pfff mekkora idióták annak itt... Szerintem te nem láttál még androidos telót nem hogy az van neked. Vagy max vodafone 845-öd lehet vagy valami ilyesmi. Amin van vagy 80 megád appot telepíteni... SGS-en gigabájtok vannak appokat telepíteni... Nemhogy 150 az sok lenne, jóval több is rámegy. Pancser...
Ez megint egy fröccsögés konkrétumok nélkül. Az a baj az antiApple trollokkal hogy mind ezt csinálják, különösebb tudás nélkül. És ha már hiánylista; az antiapple trolloknak hiányzik az FM rádió (XXI. század nice), de nem hiányzik egy jó market (érdekes azóta mióta az android is igy mûködik azóta ez lekerült a napirendrõl), elvoltak értelmes szinkronizálás nélkül (érdekes mióta a többi telefonba ez bekerült ez is lekerült a napirendrõl) lehetne még sorolni. Az egyik oldal semmivel sem jobb mint a másik és fordítva.
nem nem számtalanszor leirtad pont ugyanazt mint most. Konkrétumok nélkül. Nem játszok le konvertálás nélkül bármit (mint ahogy az SGS sem), de az általánosan elterjed formátumokat lejátszom konvertálás nélkül (MP3/WMA/RM/AAC/FLAC,WMV/AVI/MKV /RM/RMVB/XVID/MP4/MOV/3GP/MPG - Szerintem ez több mint elég. Jah természetesen külsõ feliratot is támogat).
Ööö lassan beismered hogy nem láttál, vagy ha láttál nem szántál rá figyelmet és nem ismered az iphonet? Csak fikázni tudsz?
OKÉ! :XD de ne 1kb -os progik legyenek :XD Koma véletlen Androidos telóm van :XD nem tudsz annyi progit feltenni rá csak kis csotvaszokat max amik kb semmire sem valók. Illetve van még1 megoldás kicsit megbuherálod a telót gari ugrik meg ilyen apróságok, hogy hót lassú is lesz de mind1. Ha neked ez kell. :XD Én veled ellenben próbáltam már iPhone -t és jobb telefonnak tartom mint az Androidos telókat. Sajnos nincs rá lovém.
Hohó hohó!! nem sikerül lesöpörni az iphone hiányosságit hahaha :DDD mekkorát röhögtem... az iphone összes "elõnye" ebbõl áll. Hiányos valami nembaj, az feature úgy a jó, ha meg nem hiányos más készüléken akkor az szar mer "cpu"-t használ, "nincs rá szükség" (ami nincs az apple cuccokban meg arra az apple userek szerint nincs is szükség, de ha bekerül akkor elengedhetetlen, és minden szar amibe nincs (pl multitask)).
Ja, és ne gyere megint, hogy te kulturáltan írtál, én meg nem, tõlem mást már nem kapsz, mert már sokadszor játszod el a jóindulatomat...
Te barom, amit százszor kiveséztünk, megint elfelejtetted? Ha azt hiszed, én vagyok az ápolód, tévedsz, így hát nem kezdjük elölrõl, ne sírj, akkor sem. Láttam, hamarabb, mint te, de ezt is kiveséztük már évek alatt sokszor, karcsú a memóriád... Konvertálgatás nélkül lejátszol bármit? Mert ha igen, megint a saját szavaidat ütöd, fütyike. Ha meg nem, akkor megint egyes, leülhetsz!
Nem írtam meg, mi az a rengeteg dolog amit nem tud ifos? De igen, keress vissza, sokszor leírtam, csak neked, majom, az láthatatlan valamiért.... Vakhit, talán? IGEN!!!
IGEEEN és megint itt van Levente aki bizonyítottan nem látott még iphonet közelrõl. Fikázni mindig tud, de a mostani hozzászólásai is bizonyítják, hogy nem is látott ilyet még. Nézzük csak:
"Elképzelhetõ, sõt biztos, hogy lassabban, de akkor is gyõzne az Android OS, ha az iOS-hez hasonlóan csak egy készülék lenne kapható vele."
Hmmm mondjuk ennek ellent mond, hogy eddig egyetlen androidos telefonból sem adtak el annyit mint iphoneból. Sõt talán még felét sem....
"A több hónapos SGS nyúzásom eredményeképp elmondhatom, ha valaki az iPhone-t tartja jobbnak, annak vagy elmentek otthonról"
Persze azt mindig elfelejted leírni, hogy miért is...
"Akinek az elég, amit tud, az viszont ne okoskodjon bele abba a fejtegetésbe, hogy összességében melyik jobb, mert fingja sincs, mi mindent NEM TUD a készüléke."
Hát ezt múltkor is leírtad de akkor sem voltál képes leírni, hogy mi az amit NEM TUD az iphone. Leírni könnyü csak hát mikor konkrétum kéne akkor nagyon nagyon csendben vagy.
"Haverommal találkoztam egyik nap, ott kûzdött egy boltban, hogy egy csengõhangot hegesszenek már az iPhone4-esére, kicsit nem is tudtam megállni a fikázást, mert ez szánalmas, hogy ez a multimédiás telefon a mai napig milyen korlátozott."
Azért mert a haverod korlátozott agyban attól még a telefon nem az. Miért kell egy csengõhanggal küzdeni. 2 gombnyomás rátenni. Monjuk én netrõl szoktam csengõhangot leszedni, mert nincs kedvem szarakodni a vágással és eddig mindent megtaláltam amit kerestem, így mondjuk legyen 3 gombnyomás a download gombbal együtt.
"Nyugodtan fogadjátok el, hogy az iPhone azért ilyen buta, hogy a stabilitását "
Még mindig nem tudjuk miért buta. Azért mert buta a haverod és egy csengõhangot nem tud rátenni? Nana...
"Amíg rugalmatlan, addig nekem marad játéxer magamutatóknak."
Kérdés kinek mit jelent a rugalmatlan.
"Ha akarom, letöltök egy torrentet is akár, de akár mp3, akár mkv, azt teszek vele, amit akarok, nem pedig azt, amit meghatároznak, vagyis nem is tudok róla, hogy mit lehetne, mint a legtöbb okoska itt..."
Szerintem azt tehetsz vele amihez program van és nem azt amit akarsz. Vagy az most nagy kunszt hogy mkv vagy mp3 vagy flac vagy akármi? Ezt természetesen tudja az iphone is. (talán igazam van és nem láttál még iphonet közelrõl?)
"Ha akarom, kiveszem az SD kártyát, mert nem elég nekem a wifi-n át az 1-2 MB-os másolás, 15MB-al akarok, nem elég a gyári csengõhang, videot akarok, cserélgetni akarom az SD-t, igen, mert amit felvettem az akár FullHd-ben is"
Ööö most megint hasra kell esni? Én wifin keresztül nem 1-2MB-al másolok rá, de biztos csak én vagyok megint "béna", és még kábel is van hozzá jéééé. Ja képzeld nekem sem elég a gyári csengõhang és jééé még videot is lejátszik és a fene még HD-t is. (csak nem az lesz a vége, hogy beismered hogy nem láttál még iphonet közelrõl???)
"másik PDA-im valamelyikébõl is át akarom néha tenni és sorolhatnám, mi mindent meg akarok és tudok tenni, amirõl gõze nincs egy Apple fan-nek, hogy létezik..."
Nekem inkább az tûnik fel, hogy neked nincs gõzõd arról, hogy ezek iphoneon is léteznek. (A baj csak az, hogy úgy adod elõ mintha tudnád hogy arra nincs pedig csak láthatóan tájékozatlan vagy)
"Na, hirtelen ennyit..."
Ööö elfelejtetted beismerni, hogy nem láttál még iphonet közelrõl.
kamu az a 150 program egyszerre fent. Annyi fel sem megy. Max ha széthekkeli a telót. A gyorsítótára csak 2GB lenne. Estess már mást a hülyeségeiddel. Az android sem isten. Ráadásnak ha azon progik fele idõzítve fut a teló össze is szarja magát de septibe :XD Komolytalan.
hogy nem érzik istenkáromlásnak hogy androiddal elátott pólót vesznek fel az apple fanok? Bár a cél érthetõ, de mégsem szentesítheti az eszközt :)
Aki nem ios-t és iphonet használ az buzi!!!! hiszen az iphone a legminöségib!!!!!!! Ezt Steve Jobs mester is megmondta!!!!!!!!!!!!!!!444444 iphone ra van a lektöb app ami mind minöségi app! Én tudom nekem van mert nem vagyok csoró!!!!!!!!
ulkesh g archangel Fefee és ferrer is tudja, együt szoktuk kipróbálni az uj dolgokat.
Sebaj, az õ nyomorúságos életükbe is lehet vinni fényt, hogy az nem marad meg, az már az õ bajuk!!!
Mekkora fail vagy ecsém :D te szoktad verni magad rá hogy fúúú milyen sok app van az appsztórban, és az milyen "minõségi", most meg pofánköpöd magad... hát igen az apple fan mindent megtesz hogy a kedvencét jobb színben tüntesse fel.
Igen, igen, ez az én bajom is. Ha Applefan bértollnokoknak hittem volna, nem merek SGS-t venni. Annyi baromságot hordanak össze, miszerint ez is, az is szar benne, hogyelképesztõ. Én meg várom a nagy hibákat, de nem jönnek... Mondják, szar a GPS benne, érdekes, 70-nel megyek, elindítom és 500 méteren belül pontos pozíciót ad, várom a nagy stabilitási hibákat, de nem jönnek, szarrá telepítettem, egyszerre annyi mindent futtattam, hogy leesik az állam, hogy még mindig fut, de fut, fut, fut. Nem mondom, belefutottam ócska programba, azt töröltem is, de az nem az oprendszer hibája ám! Ami nincs az övékben, az nem kell, hülyeség, ami ebben nincs, na az elementáris hiányosság... Csakhogy, nem tudom meg, mert nem árulják el, mi az, amit iOS tud, de Android nem, háháhá... Mert nemigen van olyan, fordítva viszont lesöprik az iOS hiányosságait taglaló érveket...
Én nem is értem õket, de hát legyen igazuk, hátha attól jobban alszanak.
Addig is én élek az Android nyújtotta szabadsággal, bár valóban egy korlátozás van, a Google account és annak a csak 3G-n keresztüli elérése, de sajna azt kiváltottam roppant egyszerûen....
Már keresem az új TV-t, ami értelemszerûen DLNA-s lesz, bár az is hülyeség almások szerint biztos, hisz azt se tudják, mi az....meg a többi dologról sem, hisz azok feleslegesek. Vígan irányítom bentrõl az otthoni gépeket, otthonról a cégest, szinkronizálok WiFi-n, azt és olyan filmet, zenét nézek, hallgatok, amilyet én akarok, bár nem, mert a FullHD-s mkv-t nem bírj, ájájájjj, de a 720p-st simán, almások, tudjátok, mi az mkv? és a DivX? Konvertáljatok.... Világ almásai, konvertáljatok!!! Még csengõhangot is, lol, de szánalmas, 30 mp az élet.... Folytatjuk...
Ó ne hergeld fel magad, õ ulkesh legjobb haverja, nemtudom ismered-e. Ha válaszolsz a hozzászólásukra csak eteted ezeket az itrollokat. Poénból csinálják az egészet, és csak az embereket akarják felidegesíteni.
Te kesz vagy teljesen, de szorakoztatasz:))) Azert mert 50.000 konyv van Libriben, az nem azt jelenti, hogy en 2000-et otthon tartok. Mert lehet venni Tescoban 50 fele sort, azert en meg nem vennek 2-3 fajtanal tobbet.
EZ TE VAGY, DE SZERINTED AZ, AKINEK VAN 2000 KÖNYVE OTTHON, MÁRPEDIG NEKÜNK VAN, AZ HÜLYE? HA ÉN MEG NEM ISZOM SÖRT SEMMILYET, AKKOR IS HÜLYE VAGYOK?
Semmi koze a kinalatnak ahhoz, hogy Te gyujtogetsz feleslegesen. 150 igenyes program az osszes online alkalmazas uzletben nincs egyutt, nemhogy az Android Marketben. Iszonyat magas lehet a kovetelmeny:)))
MAGAS A KÖVETELMÉNY, BIZONY. EZÉRT TUDOK ÉKEZETES BETÛKKEL ÍRNI PL. HA TE NEM TUDSZ 150 ÉRTELMES PROGIRÓL, AKKOR AZ A HÜLYE, AKI TUD? MODERN, A MAI EMBER HOZZÁÁLLÁSÁT TÜKRÖZÕ DUMÁD VAN...
Lehet en vagyok a hulye, de maximum 2 app-al megoldok barmit egy temakoron belul, persze, lehet csak tul jok az alkalmazasok iPhone-ra, mert a szemetet kitiltjak (ezek hova is kerulnek, mit mondtal korabban?:D)
HA SZERINTED AZ APLLESTORE-BÓL KITILTOTT ALKALMAZÁSOK MIND SZEMETEK, ABBÓL MEGINT CSAK AZ ELVAKULTSÁGOD BIZONYÍTÉKA SZÛRHETÕ LE...
32 vagy 64 GB mire nem eleg? Elarulom nekem 8 GB foglalt, ebbol 5 GB zene - amit raadasul MEGVETTEM:) Egermozi nem erdekel, dokumentumok Dropboxban vannak, kepek meg szinten online tarhelyeken. Mi kell meg amire GB-ok kellenek?:)
NEM TUDOM, MILYEN GB-OKRÓKL BESZÉLSZ, ÉN ARRÓL ÍRTAM, HOGY LEHETÕSÉG VAN ENNÉL SOKKAL TÖBB PROGRAM TELEPÍTÉSÉRE, AZ OPRENDSZER ÉS A GÉP KÉSZEN ÁLL RÁ.
AKI MEG A NETEN TÁROLJA A FÉNYKÉPEIT, MAJD A GOOGLE-T VÁDOLJA ADATLOPÁSSAL ÉS AVVAL VISSZAÉLÉSSEL, AZ CSAK SZERINTED KOMPLETT...
TOVÁBBRA IS ELKÁPRÁZTATLAK, HOGY MENNYIRE KLINIKI ESET VAGYOK, AUTÓM IS NÉGY VAN, PC-M KETTÕ, EGY LAPTOP, TOVÁBBÁ MÉG KÉT NOKIA ÉS EGY SAMSUNG TELEFON.
MÉGSINCS IPHOINE-OM, MERT TOVÁBBRA IS JÁTÉKSZER KATEGÓRIA, ARANY ÁRBAN, DE NEM AZÉRT NEM VESZEK, MERT NINCS RÁ, HANEM, MERT BUTA.
Ez a nem megz rendesen az alkalmazás az honnan jön? mert hogy nekünk semmi gondunk nem volt az tuti. Most vett haverom is wildfire-t és durván elvisz minden oldalt, alkalmazást, és már ha hozzászoktál hogy másképp használod mint az rohadtalma termékeit akkor nincs vele gond.
És nem kéne megint kezdeni igen használtam már az istenetek telefonját is. Galaxy S és a többi meg sokkal durvább mint a wildfire. Szerintem nállad nem volt még normális android telefon. Lehet újjítani kéne a szoftware-t. Ugyanis az új verziók jóval gyorsabbak, jobban reagálnak érintésre mint a régiek.
Ha fingod sincs, milyen alkalmazások lehetnek azok, amiket én megtartottam, hogyan is ítélheted meg, melyik és mennyi szar? Tipikus Applefan hozzáállás a tiéd, csak azt hajtogatod, hogy a másiké az szedett-vedett, meg szar, fizesd be az egyházi adót Steve papinak!!!!
3 WinMo-s PDA-val azert ratettel az eddigiekre egy lapattal. Csernusnak meglenne az uj konyv beloled:)))
A jobb grafikai hardver az egy dolog. Csak ki is kell hasznalni, ez ami nem megy a szedett-vedett szoftverekkel. Mar amelyik telefonra epp fel lehetne telepiteni az aktualis OS-t. Aztan, hogy a Markethez pont hozzafer-e az ember az megint mosolyfakaszto kerdes. A szebb futas egy dolog, de az sem hatrany, hogy az ujjam mozdulatara azt csinalja az adott szoftver, amit kell. Ez, amiben galaktikus hatranya van minden telefonnak az iPhone-hoz kepest. Es akkor mi vagyunk a demagogok, mert azt kantaljuk, hogy 'igy jo, ennek igy kell lennie, mert Steve ezt mondta'? Semmivel nem kulonb a masik oldal sem, sot!
"A 150 telepített program beteg szerinted? Akkor mit szólsz az Applefan banda "jobb az iPhone, mert arra HÁROMSZÁZEZER!!!!! alkalmazás elérhetõ" címû dumájához?"
Te kesz vagy teljesen, de szorakoztatasz:))) Azert mert 50.000 konyv van Libriben, az nem azt jelenti, hogy en 2000-et otthon tartok. Mert lehet venni Tescoban 50 fele sort, azert en meg nem vennek 2-3 fajtanal tobbet. Semmi koze a kinalatnak ahhoz, hogy Te gyujtogetsz feleslegesen. 150 igenyes program az osszes online alkalmazas uzletben nincs egyutt, nemhogy az Android Marketben. Iszonyat magas lehet a kovetelmeny:)))
Lehet en vagyok a hulye, de maximum 2 app-al megoldok barmit egy temakoron belul, persze, lehet csak tul jok az alkalmazasok iPhone-ra, mert a szemetet kitiltjak (ezek hova is kerulnek, mit mondtal korabban?:D)
32 vagy 64 GB mire nem eleg? Elarulom nekem 8 GB foglalt, ebbol 5 GB zene - amit raadasul MEGVETTEM:) Egermozi nem erdekel, dokumentumok Dropboxban vannak, kepek meg szinten online tarhelyeken. Mi kell meg amire GB-ok kellenek?:)
Pedig javul az iPhone, bár, aki befogadta a hitet már az elsõnél, miszerint az az egy és egyetlen, az zavartan áll most, mikor változik "a legjobb multimédiás telefon a világon"...
Bár felismerhetõ a mai napig a korlátozottságáról, korlátoltságáról....