Sziasztok! Melisara server keleti oldalon játszik valaki?
Ez nem feltétlen nagy baj , aki délelőtt/napközben tudna játszani az így legalább bejut , nem foglalja a helyet tőle a sok afk-s emberke. Amúgy inkább a server kapacitást kéne először növelniük aztán újakat megnyitni.
Én este karakterválasztón hagytam bent a karimat, ma reggel fél 6-kor még online ott álldogált. Elkezdtem vele játszani, fél óra múlva annak rendje módja szerint kivágott a játék. A jó hír, hogy azt már megcsinálták, hogy DC-t követő 10 percen belül azonnal visszaenged a játék.
Így nálam a karakterválasztós afk egyelőre működött, igaz ezt csak az esti órákban tudtam tesztelni eddig, amikor amúgy is legkisebb a terhelése a szervereknek. Kíváncsi vagyok, hogy ma 18 óra körül online lesz-e még a karim, amikor hazaérek.
A jó hír, hogy ma hajnalban megjelent egy új nyilatkozat a Trion-tól, ahol újabb szervereket ígértek be. A rossz hír, hogy agresszívebben fogják kivágni a szerverről az AFK játékosokat. Így ha valaki eddig hátason ülve vágtázva (pl. falat tolva) afk-zott, hogy közben a hátas is fejlődjön, arra nagyon rámennek. Erre külön script-et írtak, lol
Nem minden pályán van eső, villámlás, sőt alig néhányon fordul csak elő. Sőt van olyan alapanyag, hogy villám csapott fa, ami kell hajóépítéshez. Ilyet jó eséllyel csak Viharszigeten lehet szerezni (ha oda tetted a farmodat és fákat ültettél oda), mivel ott állandóan esik az eső és elég gyakori a villámcsapás. Mondanom sem kell, ezek a telkek fogytak el leghamarabb a játékban :(
Azta.... . . . . . . . . . . máááár. 8.39kor 545. sor van szerintem lehet 24órás védelem is , tehát annál tovább nem enged ,hogy bent legyél a játékban. Vagy éjszaka elment az internet vagy szerver leállás, mert kaptam egy dc-t.
na reggel van ismét sikerült bejutni a szerverre :D
nézegettem az aukciós házat.. hm szépen meg lehet venni szinte mindent amit kinéztem magamnak egész olcsón árulnak már most is inventory bővítő scrollokat az apex is már lement kicsit most 30 arany körül megy az instant buy úgyhogy aki tud foglalkozni vele az szerintem viszonylag hamar összeszed egy 30 napos patron-t ingame
kösz a sehitséget
Akkor mi a gyászért játszol?? Annyival is kevesebb lesz a sor..
Időjárás eső,hó,villámlás,dörgés bármi?Semmi?
Végig ilyen könnyű a játék?Semmi kihívás nincs.Pár ütéstől fekszenek a mobok,heal nem kell se poti.Egy potit nem nyomtam még el 18 szint alatt és a HP-m éppen csak megmozdul néha. Fegyver,páncél lvl10 óta egy se esett.Nem is értem,hogy fejlődik a karakterem.Annyit ütök egy ócska kardal (amire már nem is emlékszem mikor kaptam) mint 8 szintel ezelött. Bealszok a játékon bakker
köszi értem ! :)
Több célra használható a ház. - egyrészt többféle stílusú és méretű ház építhető, - amibe bútorokat helyezhetsz el, így ízlésednek megfelelően bebútorozhatod - 2 tároló ládát tudsz betenni - pvp mentes zóna a ház - jogokat adhatsz a barátaidnak, guildednek a házhoz - speciális kraft itemet tehetsz le, ami erősíti a kraftolásodat - kraft állomásokat tehetsz le stb.
a házat bárhol fellehet építeni és mi célt szolgál ? ja és köszi a linket :) Utoljára szerkesztette: GaborST, 2014.09.18. 22:16:56
nálam pl. úgy megy disconnect hogy befagy minden felugrik egy kis ablak confirme aztán szépen kilép a játék
Például házat ebből tudsz építeni, hajó receptet ebből tudsz venni, stb. Tehát fontos fizetőanyag, cserébe nem könnyen szedhető össze. Piszmogni kell vele, foglalkozni és akkor napról napra szépen összejön a kívánt mennyiség. 15 GS-ből meg tudod venni a legkisebb házat, de egy nagy hajóhoz már 250 darab GS kell.
Itt találsz pár dolgot, mire tudod költeni a Gilda Star-t Mirage Island-on.
megoldódott megtaláltam :) amúgy még leve 10-s a karim azért köszi az infót hasznos volt de az a Gilda Star mire jó bocs a hülye kérdésért de még most tudtam a leghosszabb ideig tolni a játékot és nincs tapasztalatom :( és ennyi is volt mert már ki is dobott :((((( Utoljára szerkesztette: GaborST, 2014.09.18. 22:06:12
A sztori küldetés (zöld küldisorozat) level 30-ig tart, körülbelül 60 Gilda Star szedhető össze belőle. Ezután viszont nincs több se zöld küldi, se ebből könnyen szerezhető Gilda Star. Ha jól hallottam, ezután napi küldetésekből lehet szerezni Gilda Star-t. Majd a veteránok kijavítanak, ha tévednék. Ezen a téren még nincs sok tapasztalatom, bétában 28-ig jutottam, most élesben 39-ig, de 2 napja nem tudok beloggolni :(
Nem vagyok AFK. Ki van támasztva a futás előre , mert a numlockos megoldás betesz afkba, egy fogpiszkálóval az előre futást betámasztod neki egy saroknak , mondjuk olyan helyen ahol nem látnak, én egy ház tetején vagyok a sarokban.
4,5 órája sorban állok, így éppen kiolvasom a netet, írogatok ide, meg oda, filmsorozatot nézek, teamspeak-en csacsogok a guild társaimmal, stb :) Egyszóval, épp ráérek piszmogni mindenfélével! Bakker, szívesebben játszanék, a fene egye meg :(
ha jól tudom kelet nyugat harc van illetve a kalózok egy külön történet egymással nem is tudnak kommunikálni amíg meg nem tanulják egymás nyelvét, illetve raid és party-t sem formálhatnak egymással
úgyhogy így érdemes megfontolni h milyen karaktert kezdesz :)
Nem faj, hanem frakció specifikus a guild. Tehát nyugati kontinensen az emberek és elfek vannak, míg a keleti kontinensen a macskalények és keleti emberek (nem tudom a pontos nevüket).
Kivételt a kalózok képezik, mert hozzájuk mindkét kontinensről mehetnek játékosok (fajok).
Így összességében 3 frakció van a játékban: nyugati és keleti kontinens, plusz a kalózok, akik mindkét kontinensnek az ellenfele.
A nyugati és keleti kontinensen kb. 10-es szint körül találkoznak össze a különböző fajok és onnantól közösek küldetések, kivétel a sztori küldetések, amelyek faj specifikusak. Utoljára szerkesztette: Shion, 2014.09.18. 21:32:36
Nagyon sokan ki voltak "éhezve" egy új MMORPG-re ami F2P.Azért meglátszik,végülis idén semmi nem volt sőt nem is emlékszem mikor startolt utoljára fantasy F2P MMO.Ami P2P volt és váltott azt ne vegyük ide,szeret a nép frissen kezdeni ingyenes játékban mint most ArcheAge.
Ez hétvégén még durvább lesz az a rossz hír:-)
Szerintem ebből a szempontból minden szerver egyforma, mindenhol 5-6 órákat állunk sorba, vagy még többet. :)
23 vannak előttem :) azt tudja valaki hogy lehet képet csinálni a karakterről mert valahol olvastam hogy van ilyen lehetőség de nem találom :O
Akkor nekem mázlim volt, valami Orchid vagy hasonló nevű szerveren 3500-ról írt 31 percet, ami végül is 40 alatt elfogyott nullára és csináltam új karaktert. Kíváncsi leszek ma este mennyi idő lesz bemászni? Viszont a sok noob, ahogy százával kampelnek azokon a helyeken, ahol szörnyektől kell gyűjtögetni ... hát izé. Ilyen bétában nem volt, hogy elvesznek minden zsákmányt mert csak. Viszont így egy csomó helyen nincs senki ahol vannak rejtett küldetések. :P
amúgy valaki tudja hogy miért küldenek minden fellépés után egy kódot mailen? Ez normális? Akkor is küldenek ha csak megpróbálok felloggolni de nem várok is log out.
We've addressed a number of threads discussing servers and queues, be sure to check the Dev Tracker for our latest posts.
Since Head Start, we've added five new servers which effectively added 50% to our initial capacity. These servers have all had their maximum capacities increased since launch as well. While we are being conservative about adding new servers for reasons we've listed before, the long queue lengths (that we're also experiencing ourselves) and player feedback do influence the timeline for adding more.
a facebookon azt irják igaz tegnapi jelentés hogy 20% növelik a serverek befogadóképességét.....ez egyenlőre nem látszik. Mondjuk lehet meg sem történt még. Amúgy sokan panaszkodnak hogy elvesztették a patron státuszt tegnap óta.
Gondolom azért nem válaszol senki mert nincs aki bejutna
Tudom, naponta megkérdezik, de nem láttam megnyugtató választ: Kryptosa-n kívül hol van még (nem ötfős) magyar guild? Esetleg Haranya oldalon?
Látok benne perspektívát high-end szinten, a szintezés az agyatlan grind sajnos, felesleges tartalom. Viszont a kraftolás-kereskedelem-csapat pvp-kalózkodás ígéretesnek tűnik benne. Ezeket mindenképpen ki akarom próbálni. :)
Más mmo alternatíva nem nagyon van jelenleg, max régi MMO-k, ahol jönnek az új kiegészítők +5 vagy +10 szinttel és újabb dungeonokkal, de semmi mással. Ez 9 év után már unalmas, újat akarok kipróbálni.
Aki egyedül nyomná és vagy nem zavarja az angol, akkor érdemes átmenni amcsi szerverre, ott csak olyan 8-9után kezd que lenni addig "csak" high a legtöbb szerver, ~100latency van, ami szerintem nem észre vehető.(Persze, ha valaki pont ekkor kezdene játszani annak ez se segít:/)
Gondolj csak bele, hogy a Headstartot 4 US és 4 EU szerverrel kezdték el összesen. Sőt, hétfő estéig azt mondták, hogy nem is lesz újabb szerver. Aztán csak lassacskán rájöttek, hogy bizony kevés az a 8 szerver és szép lassan felbővítették 15 darabig. Az más kérdés, hogy ez még mindig kevés :(
Komolyan én már nem értem ezek mire számítottak? Koreában, Oroszban huszon valahány szerver van. Azt gondolták a fejükkel, hogy:" Ja háttakó 1 milliárd(NA+EU) emberre elég lesz 15 is." ? Utoljára szerkesztette: frango, 2014.09.18. 17:58:16
option->game info->view framerate(pipa be).jobbra fennt fog megjelenni.Pinget meg külsős szoftverrel Utoljára szerkesztette: TomStorm, 2014.09.18. 17:57:12
És még jön a hétvége is,holnap péntek:D Kellenek az új szerverek nincs mese.Aztán majd max bezárják őket idővel ha kezd csökkenni populáció,nagy kaland.
Pontosan ezt fogom tenni. Most! az összesen 2800-4800as sor van! 3 órája.. ki is léptem a faxomba mert játszani akarok és nem felpumpálni a vérnyomásom. - és remélem hamar lesz szerver ( új )
Amikor eljöttem délben dolgozni ,oda támasztottam egy falhoz a W billt meg kipöcköltem
Tegnap este beállított a sorba a barátnőm 6órakor (4800), haza értem melóbol , ettem ittam, este 11órakor 1800. voltam, még beszéltem pár szót cimborákkal majd elmentem aludni, kiváncsiság kedvéért megnéztem ha újból sorba állnék hova kerülnék , SOKKOT KAPTAM 3800.
Reggel 5-9 között szerintem be lehet még probléma mentesen lépni , fél11 11 fele már 700-800 sor van, utána meg lehetetlen bejutni.
foxi! valszeg inditanak egy másik szervert lassan ha igy folytatódik na arra kéne karit húzni.
melyik serveren vannak magyar guildek Kyr. kivül?
4358 - go back diablo Utoljára szerkesztette: foxxi, 2014.09.18. 17:02:41
Na elszaladtam még 4gb memóriáért,jobb így.Ha normálisan lenne megírva a játék akkor Patron státuszra ment volna a pénz nem hardverre,hogy tudjak játszani..
queue 3700 köszönöm szépen mára ennyi volt ....
Igen, ez nagyon szép megfogalmazás volt. Ha az a játék bedől, az csak a saját fejlesztői hibája lesz, nem más játéké. ...pár év és már azért lesz menő, mert rohadt retro. :D
Egyelőre nekem is furcsa, hogy egykezes kard + pajzs használata esetén nem aktívak a Defense támadásaid. Nekem 39-es Templarom van, ami szintén gyógyító és használja a Defense skill-ket rendesen, de nálam működnek a skillek. Azt tanúsíthatom, hogy kétkezes fegyver esetén nem tudom a pajzsos skilleket használni, de ez valahol érthető is :) Egy tippem van, próbáld meg lecserélni a pajzsodat egy másikra, hátha bugos, vagy vegyél kézbe próbaképpen egy kétkezes fegyvert, majd vissza a kard+pajzs kombót. Hátha megjavul.
A melee auto attack működik, ha egyszer jobb klikkelsz az ellenfélre (mobra) közelről, de néha bugos a kijelzés és nem mutatja a Melee Attack skillen a kék kairkát, ami jelezné hogy bekapcsolódott-e az automata funkció. Ha viszont jól megnézed, a mob kapja közben az ütéseket. Tehát az auto attack melee-ben működik, csak a kijelzése bugos.
Ranged auto attack viszont úgy tudom nincs, azzal nem is próbálkozzatok. :(
UI: Javaslat, hogy a kardodat cseréld le Club-ra, mert a kardban csak +dps van, míg a Club-ban +Healing Power. Az egykezes Apprentice Club-ban már +84 Healing Power van, ami azt jelenti hogy a ~250-es gyógyításod 800 felé ugrik majd :) Level 20-tól kraftolható ilyen fegyver, addig heal nélkül kell ellened, mert a karddal gyakorlatilag nulla gyógyításod van :( Utoljára szerkesztette: Shion, 2014.09.18. 16:01:26
tervezik h lehet majd cash shopból is patron státuszt venni? apex-et lehet már aukciós házban találni, 50 arany körül mozog most
szerk: pf most scrolloztam tovább.. 2400 creditért lehet venni glyph-en
akkor kb 100 aranyat kell kiütni a mobokból questekből stb aztán be lehet indítani a bizniszt 30 napnyi patron státusszal :) Utoljára szerkesztette: twi452, 2014.09.18. 15:46:16
Egyetlen egy igazi wowkiller játék létezik, az pedig maga a wow. Ez nem lesz wowkiller. :D