&
#8222;Semmi sem tilos, minden megengedett..&
#8221; &
#8211; tartja a régi mondás mely egy birodalom harcosait kötötte össze másfél évszázadig. A mai világban szerencsére az Ubisoft újra feleleveníti azt, hogy milyen volt Aszaszinnak lenni a 11. században, és milyen volt vigyázni a &
#8222;titokra&
#8221; melyben ezek a harcosok elszántan hittek. De kik voltak Õk valójában? Tényleg vérszomjas gyilkosok voltak, akik nem tiszteltek semmit? Mit hagytak ránk? Miért olyan fontosak Õk? A válaszokat szinte hiába keressük. Nagyon kevés forrás mond mesét ezekrõl az emberekrõl. Amiket meg elvétve találhatunk azok elfogultan írnak minden oldalról, és a kor szelleme szerint eretneknek titulálják Õket.
&
#8222;Mulehet az az ország, ahol a szóbeszéd szerint hajdan a Hegyi Öreg lakott. Ugyanebben az Országban találhatók a szaracénok vallása szerinti eretnekek. Mert ez a szó: &
#8222;Mulehet&
#8221; - szaracén nyelven azt jelenti: &
#8222;eretnekek tanyája&
#8221;. A vidék után a lakókat mulehetitáknak nevezik, vagyis saját törvényû eretnekeknek, amilyenek például a keresztényeknél a patarénusok. Elmondom az egész történetet, ahogy én, Marco Polo hallottam, kinek ezt a vidék több szülöttje beszélte el. Az Öreget az õ nyelvükön Alaeddinnak hívták, és egész népével együtt Mohamed hûséges követõje volt. Páratlan gonoszságában szüntelen azt forgatta fejében, miképpen változtathatja embereit vakmerõ martalócokká és kardforgatókká, vagyis aszaszinokká, ahogy köznyelven hívják õket, s bátorságuk segítségével miképpen ölhet meg vagy tarthat rettegésben bárkit. Õ egykor két magas hegy közé zárt völgyet lakott, melyet gyönyörû kertté változtatott, a legnagyobbá és legszebbé, ami valaha volt, tele mindenféle gyümölccsel. Ezen a helyen az elképzelhetõ legelõkelõbb nyári házakat és palotákat emelte, melyeknek mindegyikét aranyozás meg finom festmények díszítették, a falak borításai és a kárpitok pedig mind selyembõl voltak. A palota minden homlokzatával szemben elbûvölõ források bugyogtak, és a belsõ termeken kis csatornák voltak átvezetve, amelyekben bor, tej, méz és víz csörgedezett szabadon. Továbbá számos hölgy lakott itt, a világ legszebb lányai, kik mindenfajta hangszeren gyönyörûen tudtak játszani, és édesen énekeltek, s úgy táncoltak a források körül, hogy gyönyörûség volt nézni õket, és mindezeken felül jól megtanultak minden elképzelhetõ kedveskedést és hízelgést, amivel a férfiaknak kedvében lehet járni. A feladatuk abban állott, hogy az odavezetett fiatalembereknek minden kéjben és gyönyörûségben részük legyen. Csecsebecsék, kerevetek és ínyencségek tömege fogadta a látogatót. Tilos volt beszélni silány dolgokról, és az idõt csak játékkal, szerelmeskedéssel és dínomdánommal volt szabad tölteni. A gyönyörû selymekbe és aranyhímes ruhákba öltözött hölgyek állandóan a kertekben és termekben hancúroztak; az õket kiszolgáló asszonyok azonban el voltak különítve, és nem mutatkozhattak a szem elõtt. Az öreg ugyanis azt kívánta, hogy népe elhiggye, ez a Paradicsom. Tehát olyan módon rendezte be, ahogy Mohamed a Paradicsomot leírta, vagyis csodálatos kertnek, bor-, tej-, mézes vízcsermelyekkel, telve gyönyörû asszonyokkal, lakóinak gyönyörködtetésére.
És való igazság, hogy a vidék szaracénjai csakugyan szentül hitték, hogy ez a Paradicsom. Ami az Öreget illeti, saját maga olyan színben kívánt feltûnni, mint próféta, akinek módjában áll bevezetni bárkit a Paradicsomba. A kertbe nem juthatott be senki más, csak az, akit az öreg aszaszinjává akart tenni. A völgytorokban a kert bejáratát erõd õrizte, olyan, hogy akár az egész világgal dacolhatott volna; éppen ezért az Öreg nem reszketett senkitõl; csak titkos ösvényeken lehetett hozzá bejutni; ott pedig éber gonddal õrizték; más út pedig nem vezetett be. Udvarában nevelte országának számos ifját, tizenkettõtõl húszéveseket, akik katonák akartak lenni; ezeknek meséket mondott a Paradicsomról, úgy, ahogy Mohamed tette volna az õ helyében, s az ifjak úgy hittek neki, mint a szaracénok Mohamednek. És mit is mondjak nektek? Valahányszor az Öreg le akart gyõzni egy uralkodót, aki haddal támadt ellene, vagy ellensége volt, a fiatalemberek néhányát bevezette kertjébe, egyszerre négyet, hatot, tízet vagy húszat, ahogy kedve tartotta, de elõbb megitatta õket egy fõzettel, amitõl három éjre és három napra mély álomba merültek, majd elrendelte, hogy vigyék õket a kertbe. Amikor felébredtek, már a kertben találták magukat. Hogyan tette a Hegyi Öreg aszaszinjait bátorrá és engedelmessé. Mikor tehát a fiatalemberek felébredtek, és ilyen elragadó helyen találták magukat, és maguk körül látták az elõbb leírt dolgokat, pontosan úgy, ahogy Mohamed vallása tanítja, és a hölgyek és kisasszonyok egész nap ott hancúroztak, énekelve és bolondozva, minden elképzelhetõ dédelgetéssel és kedvességgel elhalmozva õket, a legjobb ételeket élvezve és a legfinomabb borokat kortyolva, tej- és borpatakok között, elragadtatásukban valóban úgy vélték, csakugyan a Paradicsomban vannak.
S a hölgyek és leányzók szívüknek megelégedésére mulattak velük, és megkapták, amire ifjú ember létükre áhítoztak; elhihetitek, hogy saját jószántukból nem is mentek volna el errõl a helyrõl. Nos hát ez az uralkodó, akit mi Öregnek nevezünk, fényûzõ és elõkelõ udvart tartott, és a hegylakókkal erõsen elhitette magáról, hogy nagy próféta. Azután az Öreg a fiatalembereknek megparancsolta, menjenek szét az országba, és hirdessék, amit láttak; ilyen módon számos embert térített hitére. És ha aszaszinjait valamilyen küldetéssel akarta megbízni, azokat, akik már négy-öt napja voltak bent, újra megitatta a fent említett itallal, és kihozatva a kertbõl, palotájába szállíttatta. És mikor a fiatalemberek felébredtek, és látták, hogy immár nem a kertben, hanem a várban vannak, szerfelett elcsudálkoztak, és igen elégedetlenek voltak, mert önszántukból soha nem hagyták volna ott a Paradicsomot. Mindenki elõtt megerõsítették, hogy ahonnan jöttek, valóban a Paradicsom volt, miként Mohamed elõdeiknek elmesélte; és hogy mennyire vágyódnak vissza a Paradicsomba. S ha valakit az öreg színe elé vezettek, mély tisztelettel meghajolt, mert úgy vélte, hogy próféta elõtt áll. Az uralkodó megkérdezte tõle: honnan jön, mire úgy felelt, hogy a Paradicsomból. És ez tökéletesen meg is felelt annak, ahogy Mohamed könyvében leírja.
Természetesen a körülállókat, kiknek még nem állt módjukban oda bejutni, ilyenkor a legnagyobb vágy fogta el. Az Öreg azonban így szólt hozzájuk: &
#8222;Fiaim, ez Mohamed prófétának a rendelkezése, mert õ vezeti híveinek védelmezõjét a Paradicsomba. Ha engedelmeskedtek nekem, elnyeritek ezt a kegyelmet.&
#8221; Ilyen módon annyira átitatta népét a Paradicsom utáni vággyal, hogy akit halálba küldött, boldogan ment, mert bizonyosra vette, hogy a Paradicsomba kerül. És amikor az öreg valamilyen nagyurat meg akart öletni, kiválogatta aszaszinjai közül a legalkalmasabbakat. Elküldött a környékre, de nem túlságosan messzire több ifjú embert, akik már jártak a Paradicsomban, s megparancsolta, öljék meg az általa leírt személyt. Azok tüstént végrehajtották a parancsot. Egyesek életben maradtak, mások a merénylet közben elpusztultak. De az elõbbiek is áhítoztak a halált, mert visszakívánkoztak a Paradicsomba. Mikor a megmenekültek visszatértek urukhoz, jelentve, hogy elvégezték feladatukat, az Öreg nagy lakomát rendezett tiszteletükre. Egyébként mindig pontosan tudta, melyikük a legbuzgóbb és legbátrabb, mert titokban minden küldöttjét egy megbízott ember követte, hogy megállapítsa, melyik a legalkalmasabb orgyilkos.
Ha tehát az Öreg egy fejedelmet meg akart öletni, így szólott valamelyik ifjúhoz: &
#8222;Menj, és öld meg ezt vagy azt, és ha visszatérsz, angyalaim bevisznek a Paradicsomba. Ha pedig meghalsz, akkor is elküldöm angyalaimat, hogy vigyenek a Paradicsomba.&
#8221; Mivel ezt elhitette velük, nem volt olyan parancs, melyet bármily veszély ellenére ne teljesítettek volna, olyannyira vágyódtak visszajutni Paradicsomába. Ilyen módon az Öreg mindig rendelkezett emberekkel, kik a neki nem kívánt személyeket eltették láb alól. És ha úgy fordult, hogy az elsõ küldöttek dolguk végezetlenül elestek, azonnal újabbakat küldött, míg az ellenséget el nem pusztították. Éppen ezért minden fejedelem módfelett rettegett tõle, és adófizetõjévé lett, hogy békében és barátságban maradhasson vele. Azt is el kell még mondanom, hogy az Öregnek volt két alattvalója, két másik öreg, kik megtanulták eljárását, hogy hasonlóképpen cselekedjenek. Ezeknek egyikét Damaszkuszba, másikát pedig Turkesztánba küldte. Hogyan végezte az Öreg, most pedig elõadom, hogyan és ki által pusztult el az Öreg. Történt pedig Jézus Krisztus születésének 1262. esztendejében, hogy Alaunak, a Nagy Kán testvérének, a keleti tatárok ötödik urának fülébe jutottak az Öreg bûnei, többek közt, hogy az úton kifosztja mindazokat, akik Tatárföldre igyekeznek; és elhatározta, hogy véget vet a dolognak. Elküldte hát egyik báróját nagy sereggel a vár ellen, melyet három éven keresztül ostromoltak, de az olyan erõs volt, hogy nem tudták rohammal bevenni. És valóban tán soha nem is foglalják el, ha lett volna bent elegendõ élelmiszer. De a három év elmúltával annyira kifogytak az élelembõl, hogy a vár végül is elesett. Az Öreget minden emberével halálra ítélték, és a várat a Paradicsom kertjével együtt a föld színével tették egyenlõvé. Így végezte az átkozott Hegyi Öreg; azóta nem is támadt követõje, és gazságainak vége szakadt.&
#8221;
Marco Polo utazásai