Azthiszem páran nem értik a lényeget. A TDU az egy autó kollekció, vezetési / versenyzési játék. Nem az a játék amit leülünk és 2 nap alatt kitolunk mert nem errõl szól, és azoknak készült akik imádják az autókat, szeretnek a kedvenceikkel szabadon furikázni nem is szimulátor, de nem is sínautó környezetben. Ezen felül nem kevesen játszottak vele, az én két évemet se az határozta meg hogy más játékokkal esetleg többen játszanak, kicsit se foglalkozom ezzel.
A TDU2 már más eset, inkább szociális játék, a lényeg háttérbe szorult, és egy eszetlen sínautózás övezi azt ami még az elsõ részében lényeg volt. Én az idáig írt mondókámmal csak a téveszméket szeretném feloszlatni, de hogy érezzétek mire gondolok, most kijelentem hogy az összes szimulátor egy szar, nem érdekel hányan játszák õket, kukába az összessel. (De lehet hogy csak nekem nem tetszenek ??) Remélem mostmár látjátok a lényeget, na peace.
Nem érzem, hogy bajom lenne. Egyszerûen nekem ez a játék ingerszegény volt. Ennyi.
Pont az a legutolsó dolog, ami hiányzik a játékba. Így is nagy a forgalom, legtöbbször nem csigatempózni akar az ember és nem jó ha sok a kocsi az úton.
Mint írtam, 2 évig játszottam a TDUval. Ebbõl egy évet normalban, egy évet hc módban, szal pont eleget hogy kitapasztaljak Atól Zig mindent. Bármit írsz, a TDU2 irányítása szar marad számomra és gyerekes az elsõ részhez képest.
rFactort is többen játszák, de a TDU az nem szimulátor, nem pályaverseny és annó egy új mûfajt teremtett, és hát ha egy olyan játékot amit utólag nem fejlesztettek túlzottan (1 db carpack volt hozzá 45 új autóval), 2011ben is még több 10k játékos játszotta a második rész megjelenéséig az nagy szó. Én kereken 2 évig játszottam vele aktívan, és nem bánom egyetlen percét sem. Én se az a nyugis tipus vagyok, szeretem az akciódús pörgõs játékokat és a hülyülést, és én ezt megtaláltam a TDU -ban, továbbá a sima nyugis autókázást kedvelõk is megtalálták benne az örömöt. Jó játék volt, bár ez a 2 rõl nem mondható el, mert egy bughalmaz, és szar az irányítás.
A szavaknak van mikor nincs ereje. Hagy idézzem két videómat az elsõ és második részbõl: TDU, TDU2. Amúgy annyira unalmas hogy 2007 tõl 2011 elejéig több 10 ezren játszották.
Valaki össze dobhatna valami tutorialt, hogy kéne dosboxból megnyitni (vagy akár mást is, Z-zni akarok, de az istenért se megy, pedig már Windows 98at is telepítettem :D)
feltettem az egyet (Dosbox készítõi remélem már milliomosok :)
azt mondják, hogy a nosztalgia, tehát az emlékek megszépítik a régi dolgokat. nem is olyan jók, amilyenre emlékszünk...
ez most is igaz: ez b*zmeg 1000000-szor jobb, mint ami rémlett. az összes új játékban nincs annyi hangulat, annyi ötlet, annyi potenciál, mint ennek a leggyengébb percében
érzõdik rajta, hogy a készítõk élveztek minden egy másodpercet, amit ennek a játéknak a készítésével töltöttek. egyértelmûen az öli meg a játékipart, hogy a milliárdos tulajokat nem érdekli, milyen is lesz a játék. a marketing, meg a grafika úgyis eladja, a készítõk meg éhbérért dolgoznak
ennek a játéknak - a fentiek miatt - LELKE van. mocskos, koszos, véráztatta lélek, de legalább van :D
hát én bealszok TDU-n, amúgy Midtown Madness volt még best abból is kijöhetne már valami új, meg régi GTA-kal lehetett jókat szórakozni, bámészkodni is meg zúzni is, szal 2in1
VMWare Playert leszeded, felraksz rá egy XP-t, felrakod a drivereket, arra felrakod a Carma2-t és játszol. :)
#71: Érdekes, hogy miattad megy mindig a flame a tdu2 topicban is. De biztos én vagyok a troll :D Bejössz ide fikázni hogy mekkora fos ez a játék meg az Ace Combathoz hasonlítod. lol :D
Vicc hogy a trollkodást nagy divat már általánosítani tulajdonképpen minden ellenszenves véleményre. Azthiszem én nem írkáltam be hülyeségeket, nem csináltam semmi olyat amivel akadályoztam a normális fórumozást, nem keltettem flémet, tehát nem ártana tisztában lenni egy fogalom jelentésével általánosítás elõtt. Viszont amit te írtál inkább nevezhetõ trollkodásnak, ugyanis ebbõl most flém lesz, holott idáig csak egy negatív vélemény hangzott el amit ki is fejtettem (ennek ugyanolyan helye van itt mint a pozitívank), továbbá a többiek is értelmesen tudtak válaszolni, te nem tudsz. Gondolkozzál már el hogy melyikünk az igazi troll, thx.
Nem az, busztól kezdve a rendörautóig akármivel lehetett menni, és nem versennyel egybekötött volt, ugyanis nem kellett beérni a célba, hanem egy nagy területen életben kellett maradjál utolsónak.
Lol, micsoda probléma, egy autós játékban sérül az autó, hát van pofájuk belerakni, szörnyû:D
Mert a TDU nem roncsderbi bazz azért. Egyébként a 2-ben törnek a verdák sajnos, mert a sok gyp-s baromarc evvel szórakozik. Szerencsére nem kell fizetni a javításért.
Death Track amire gondolsz még Dos-os idõbõl, aztán volt egy új verziója is de az már gagyi volt
TDU-t azért hoztam fel mert ugye nem remake-et várunk az új Carmától, hanem hogy azért a mai elvárásoknak megfeleljen TDU-ban még törés sincs, amivel lehetne roncsderbizni, annak meg nem látom sok értelmét hogy bandázzak, persze lehet szórakoztató sokaknak Mindenesetre TDU-ból azért érdemes lenne pár dolgot ellopni. Mert jó lenne moddingolni, meg mutogatni kinek mi van, közösen zúzni egymást és a terepet, talán klánozni, meg ilyenek
Rohadtul nem lövöldözni kell ebben, fingod sincs a játékról úgyhogy igazán befejezhetnéd a trollkodást. :) Nem tetszik, nem kell látogatni ezt a topicot és kész. :)
Hát akkoriban volt még egy játék amit toltam (címe már nem ugrik be, rengeteg játékom volt ps1 -en nem mindegyikre emlékszem már), a Death Race címû filmhez hasonlított a játékmenet, fegyvereket kellett benne felszedni, kõkemény lövöldözés volt és a célja annak is hasonló volt a carmához, mindenesetre az is magasabb szinten volt már. De ha nektek ez ennyire tetszik toljátok, azthiszem már megírtam a véleményem.