De errõl szó sincs a sorozatban. Valami 1 mondatos utalás volt, hogy a magas idegen egymaga felel az ûrnek ezen régiójáért minek után Tom kinyírta vagy valaki lelõtte már nem emlékszem...
hát nem tudom, hogy mennyi a halott.. de ha az emberiség 50%-át kiirtották, akkor is marad 3,5 milliárd, ami még mindig vagy több tízszerese, százszorosa az idegenek számának..(a két lábon járó ügyebár robot) a sok millió idegen alatt meg a pókokat értettem, a magas idegenbõl pár száz lehet
persze attól még tartalmaz logikátlanságokat, hülyeségeket a sorozat, de gyanítom az nem az eredeti koncepció miatt, hanem a menet közben hozzácsapott ötleteknek köszönhetõ
engem a szõke csajos szektás mozzanat idegesít csak, mindig rüheltem az ábrándos mosolyú álszent (vagy naiv) gurukat))
Be is nézett 3 millió alá az amcsi nézettség, amire korábban csak egyetlen egyszer volt példa a három évadban. Persze ez legfeljebb az ötödik évad sztoriját befolyásolhatja, mert a negyedik már dobozban van, vetítésre várva.
Ha még lejjebb megy akkor lesz azzal még változás.
Azért ilyen fos katyvasz ez az évad, mert új showrunner van. Pl. aki nézte a Dextert, az tudja, hogy több showrunner váltás is volt, és hogy mi az, ha durván hullámzik az évadok minõsége, sõt, milyen, ha padlógázzal lejtmenetbe indul az egész, vagy ha karakterek viselkednek karakteridegenül. Mivel a Falling Skies sem készítõi sorozat (tehát nem egy showrunner viszi végig az elképzeléseit), ezért eltérõ a minõség, ugyanis ha jól emlékszem, ez már a harmadik showrunner. Annak örülök, hogy nem az elsõ évados maradt, mert az elsõ évad gyenge volt, viszont a második, harmadik évad nem volt rossz. Aki ezeket vitte, az maradhatott volna, de mivel most megint új van, megint más az egész. És úgy látszik, egy fogalmatlan gyökeret kaptunk, aki szerint ezek az ötletek nagyon jók. Hát kurvára nem azok...
Majd megkapja a kaszát aztán legközelebb 2-szer is átgondolják ezt a showrunner dolgot.
Elmegy rész volt ez a tegnapi....
Leszámítva hogy természetesen szinte minden elromlott a tervben. Ráesik a kezére a csõ, a két öreget meglátja egy pont arra kószáló skitter, felér az oszlop tetejére de leesik a bomba, aztán meg nem szakad le az egész... a végén már csak röhögni tudtam. Kár, hogy csak ilyen bénán tudnak feszültséget csinálni. Meg még azt nem értettem, hogy miután elmenekültek, a skitterek miért nem üldözték õket tovább? Nem igaz, hogy a fejük fölött körözõ ûrhajóból nem lehetett észrevenni, hogy egy seregnyi ember vonul ki a városból. Meg az Espheni is miért nem a hajón találkozott Masonnal, mint azelõtt? Kicsit hihetetlen, hogy a másik galaxisból érkezett Esphenik nem tudnak kordában tartani pár fegyvertelen primitív embert. Hogyan tudták akkor legyõzni a hadseregeket? Meg a skittereknek miért nincsenek fegyvereik? Vagy hol azok a bazi nagy robotok? És komolyan egy ûrhajóról lelógó kábellel (amit egy házilag barkácsolt bomba is képes megrongálni [egyáltalán miért van egy gettóban csomó olyan anyag, amibõl bombát tudnak készíteni?][Ha jól emlékszem a városon kívül egy mezõn kapták el õket, miért nem ott zárták körbe õket, a nyílt terepen sokkal könnyebb megfigyelni a tömeget, mint egy romvárosban, és ott nincs semmi, amibõl bombát készíthetnek]) kell a lézerfalat energiával ellátni, amit ráadásul senki nem véd... És most jut eszembe... Cochise a falon kívülrõl beszélt Masonnal, nem? De. Akkor meg miért nem tudta elvágni a kábelt? Jaj, ha belegondolok, hogy mennyi logikátlan, átgondolatlan baromság van ebben a sorozatban, belefájdul a fejem. Áh mindegy...
Komoly hibát követsz el, ha logikát keresel ebben a merõ szennyáradatban. Az egész sorozatban kb. semmi sem történhetne meg úgy, ahogy történt, fél percenként ellent mond önmagának és ezek ráadásul mind olyanok, ahol nem lehet azzal takarózni, hogy "há ez sf és ott igenis bármi megtörténhet". Csak nézed és el kell fogadnod, hogy pl. szemlátomást az írók sem olvassák az elõttük írt forgatókönyveket (sem). Evvan. Ha okos scifire vágysz, nem ez lesz a te filmsorid (meg enyimé sem).
Megnézni meglehet, de csakis pause-ra kapcsolt aggyal.
Tudom, eddig még valahogy elnézegettem, de ezzel az új évaddal annyira nyilvánvalóvá váltak a baromságok, hogy ha nézem, már mást nem is látok, és csak kérdezem magamban: Ezt miért? Ezt hogyan? WTF?
Mondjuk a Cochise rész tényleg hatalmas baki bár ott említette, hogy már a beszélgetést se nézik jó szemmel a társai, sztem fellázadtak volna ha jobban beleavatkozik. A többirõl is lehetne vitázni. Nem egy komoly sori ez sajnos.
A véleményeket olvasva úgy látom, hogy nem kell belekezdenem ebbe az évadba. Eddig is nálam kasza környékén volt a sorozat, de úgy tûnik, hogy most már teljesen az lett.
na pediglen a harmadik rész még jó is volt, reméljük beindul végre nyögve nyelõsen de...
szubjektív, engem mind abszolút hidegen hagy így csak ez van amit néznék, de ez meg túl szar már...
Ha az ember elengedi a logikába kapaszkodást akkor azért meg lehet nézni a sorozatot. Tele van buktatókkal, persze, meg értelmetlen dolgokkal, de ha az ember nem a szereplõk helyett akarja megoldani a problémákat, hanem csak hagyja, hogy õk a maguk szerencsétlen módján oldják meg, akkor még szórakoztató percekben is lehet részünk :)
Pares kollégának jó meglátásai vannak.
Ez a rész már kritikán aluli volt, a nézõket is hülyének nézik, meg a karakterekbõl is segghülyét csinálnak. Ne mondják már nekem, hogy hónapokig ott rohadnak abban a táborban, közben végig a kerítést akarják megszüntetni, és nem adják össze a 2+2-t, hogy az a kibaszott vastag kábel, ami összeköti a hajót, meg a kerítéstõl pár méterre van, az az erõforrás. Nem, ehhez az kellett, hogy Tom felmenjen a hajóra, és egy ábráról leolvassa, ami úgy nézett ki, mintha egy öt éves gyerek rajzolta volna paintben. Arról nem is beszélve, hogy ez mennyire felfoghatatlan logisztikai baromság, hogy egy körözõ hajó összeköttetésben van egy kábellel a földdel.
Azét külön seggbe baszás járna a készítõknek, ahogy kezdték a részt. Elõretekintés, majd 60 órával korábban. Értelme=nulla.
Miért nem vette fel a néger a ruhát, mielõtt elkezdték volna az akciót? Miért nem dobták át a bombát, ha már olyan közel volt a kerítéshez az erõforrás? És ami legnagyobb kérdõjel: Tom hogy a picsába ugrott pont a vízbe? Az geci messze volt. Nem tudhatta, hogy a robbanás esetleg ad neki löketet. Nevetséges volt. Azt hittem rá fog ugrani egy skitterre (ami jött fel a falon), hogy rázuhanjon és tompítsa az esést, még ennek is több értelme lett volna, és legalább badassül nézett volna ki :D
A többi pár perces szálról ne is beszéljünk, nulla az egész.
Egész addig azt hitték, a kötél azért van, nehogy elszálljon a hajó.
#760 óta nem vitt rá a lélek a 4x02-re,pedig már 03 is van...részemrõl (és esélyes hogy a csatorna részérõl is) kasza
"És ami legnagyobb kérdõjel: Tom hogy a picsába ugrott pont a vízbe? Az geci messze volt. Nem tudhatta, hogy a robbanás esetleg ad neki löketet. Nevetséges volt. Azt hittem rá fog ugrani egy skitterre (ami jött fel a falon), hogy rázuhanjon és tompítsa az esést, még ennek is több értelme lett volna, és legalább badassül nézett volna ki :D"
Én is néztem amikor beleugrott a vízbe, mert amikor a ház tetejérõl nézett le, a ház legalább olyan 20-30 méterre volt a parttól, nem beszélve arról, hogy legalább egy olyan 3 méternyire ugrott be a vízbe.
Tom Mason a távolugrás új világbajnoka. Ráadásul neki még nekifutás sem kellett... :D
Kocsíz jóarc, azért Colonel Vívert sajnáltam. Az új suna meg jól néz ki.
Ez mondjuk egy elég jó rész volt, WTF pillanatok nélkül tudtam végignézni.
deha ha nincsenek WTF pillanatok akkor meg túl egysíkú és unalmas lesz a sorozat nem:) Vagy az nem olyan WTF? :) Neki kellene kezdenem már a 4. évadnak, de eltántorítottatok
Pontosítok: ebben a részben nem voltak nyilvánvaló, szemetszúró baromságok, amik elterelték volna a figyelmem a cselekménytõl. Legalább is nem voltak annyira nyilvánvalóak...
Istenem, ebbõl a Lourdes-bõl micsoda ostoba, irritáló ütnivaló karaktert csináltak.. Amúgy mi a faszér kell minden évadban lecserélni az egész írógárdát? A 3 évad már egész jó volt, erre megint szétbasztuk mindent, és újra az 1-2 évad közepes, néha már szar, szintre tértek vissza..
Tök jó csaj lett ebbõl a Lexi bõl. Már csak emiatt megéri nézni :D
pár rész és 90 éves öregasszonynak fog kinézni ha így megy tovább úgyhogy ne éld bele magad túlságosan xD
Hát nem vilt rossz, de ez is max közepes szintet érte el.. Kaszálni már nem fogom ha eddig kitartottam, jövőre úgyis vége lesz..
Nagyon szar rész volt.
szerk.: Ez a nyomorult új fórum de fos, istenem, Narxis hsz-ét mutatta csak, így gondoltam jól fog kinézni egymás alatt, hogy szar/zsír. :D De van szerkesztés :O
Tomék szála, Halék szála mind tele volt elképesztő baromságokkal, Anne meg annyira idegesítő egy gyökér lett... nem is tudom, Lourdes, vagy ő a rosszabb.
:D
Sztem klassz, hogy Hal is megtalálta a volm haverját.
jajj istenem, nem is tudom hol kezdjem, de nagyjából már felsoroltátok a dolgokat. ez a lexi-szál kurvára idegesítő az összes szereplővel együtt. és a 4. évadban eljutottunk odáig, hogy übergigahightech mech nem veszi észre az 5 méterre ritka susnyásban lapuló ellenséget, majd felbukik egy nyamvadt kötélben, és vergődik a hátán, mint a büdösbogár...
Semmi meglepő nincs ebben (talán csak annyi, hogy csinálnak belőle még egy évadot), a sokszor minősíthetetlen színvonalú részeket kínszenvedés volt végignézni...
Amúgy nem kell az amúgy fényévekkel jobb The Last Shipre fogni, a Falling Skies saját magának ásta ki a sírját...
Ez nem annyira kasza szerintem... ha egy sorozatot kaszálnak, akkro vagy azonnal, vagy az évad végén. De nem úgy, hogy még egy évad, és utána... Ez szerintem tervezett befejezés lesz, legyen akármilyen is a nézettség.
Ez a rész megint teljesen WTF volt. Kevesebb ölelést, kevesebb érzelgést, kevesebb süket dumát, kevesebb elmélkedést, kevesebb Barátok Közt-öt, kevesebb miszticizmust, kevesebb halhatatlan főhőst és kevesebb töketlen esphenit. Sokkal jobb lett volna, ha valami sokkal földhöz ragadottabb történetet találtak volna ki, amiben Lexi nem is létezik, több akcióval, sokkal több áldozattal és szenvedéssel. De ez a sorozat már annyira vakvágányon van, hogy menthetetlen. Közelebb van egy mexikói szappanoperához, mint egy idegen inváziós sci-fihez...
Ez kemény rész volt gyerekek. Mason papa elintéz mindenkit. :D Igaz, hogy még biológiai apának is túlzás nevezni dehát a lánya és kész. :D Tényleg kurva sok lett a barátok közt.
Egy pár másodperces jelenetből nehéz megmondani. Persze azt is csak Supermason vette észre. Gondolom az olyan objektum, mint a Hold, stratégiailag fontos lehet.
oké, hogy ez a rész a felvezetés, de akkor is egy nagy büdös semmi volt.
Úristen, ettől a résztől agyfaszt kaptam. Amikor a térképen nézegették az espheni erőket, megláttam a folyót meg a hidat, és rögtön mondogattam magamban, hogy neeeem, ezt biztos nem húzzák meg, ez még viccnek is rossz... Hát de. Meghúzták. Ugyanis az espheniknek, akik nem hogy egy másik naprendszerből, hanem állítólag egyenesen egy másik galaxisból jöttek (bár nem vagyok benne biztos, hogy a készítők teljesen tisztában vannak azzal, mi a galaxis és a naprendszer közti különbség), egy kibaszott folyón nem tudnak átkelni. Szükségük van hidakra. Érted, probléma nélkül megtesznek millió fényévnyi távolságot intergalaktikus űrben, de egy kibaszott földi folyó akadályt jelent nekik... Na ezek után facepalmba borított arccal néztem tovább... Aztán ott a bunker. Mi a faszért nem bújhattak el ott mindjárt az elején? Miért kellett nekik rambózni a totális túlerő ellen, ha ott a bunker? Na a jelenetet, ami ezek után jött, kétszer kellett megnéznem, hogy jól láttam-e. Doki oldalából kiáll egy 20 centis üveg, de oda se, pakolászik. Bejön az öreg, rászól, hogy kiáll valami az oldalából, az meg: jééé mi ez, eddig nem is fájt. Egyszer csak fogja magát, összeesik és meghal. WHAT. THE. FUCK. A végén meg nyugodtan tarkón bassza azzal a baszomnagy franciakulcsal Masont úgy, hogy elájul, de amúgy maradandó sérülések nélkül megússza... Azért megnézném, hogy valóságba mennyire effektív ez a fajta altatás... Nem biztos, hogy felébredne az illető, ha úgy tarkónvágnám, hogy elájulna. Habár igaz, hogy ez esetben SuperMasont ütötték le. Ja, és az espheni főnök is persze hogy sisak nélkül mászkál. Bár igaz, ha valaki képes a kilőtt golyók elől elhajolni, mint Neó, annak nincs szüksége sisakra. Max egy napszemüvegre. Remélem a következő részben lesz napszemüvege. Az megkoronázná a sorozatot.