Akkor legyen a holnap este. Már 5 ször megcsináltam kb, mert segítettem random emberekenek úgy meccs kereső alapján szal kitaláltunk pár taktikát ami működik. Szóval tuti meglesz.
Nem tudom igazából mára van úgy 1-2 órás programom azon kívül semmi. Délelőtt meg basszus elaludtam, de fent voltam egy párszor nézem nincs üzi mondom oké :D
Én sem használom az mp5-öt competitivben hanem amiket te de attól még nem olyan rossz fegyver.
Inkább azt regéld el, hogy mikor nyomjuk le a co-op küldit! :D Amúgy meg sose használtam mp5-öt, nem is fogom, mp9 meg ump sokkal jobban kézre áll nekem.
Kurvára nem jobb a bizon, amúgy nekem elsőre meglett úgy hogy nem is rögtön első másodperctől dobott be a deamatchre igaz hogy szűken de meg. Még most kell gyorsan csinálni még a többiek is nem awp-vel meg gépkarabélyokkal jönnek hanem sokan smg-znek szóval meg lehet azt, persze van belle kis szerencse faktor, de összejöhet. Ne a hátát célozd fejre hatékony mert jó a szórása, testre egy rakás szar mint az összes többi smg full kevós emberek ellen ami a dm-ben adott.
Sajnos nem maradnak meg a killek, mert egy deathmatch alatt kell összehozni. Többször is próbálkoztam és végül meglett. Amúgy jópofák a küldetések csak lehet hogy már türelmetlen vagyok. Pedig idő van rá bőven.
Ha nem sikerül elsőre a 30 akkor is megmarad amennyit öltél vele és következő alkalommal már nem kell annyi. Amúgy igen megöli az egész játékot ez a challenge-s hülyeség, mikor az hogy banánból ölj x embert, mindenki ott kempel. Jó casual meg minden amit baszott ritkán játszok de akkor is.
Totális kiégés közelében megint. :D Operation küldetés: Deathmatch. Ami kb. arról szól, hogy ki tudja többször hátba lőni a másikat. Amúgy a legjobb taktika, hogy spawnolás után egyből megfordulsz. De sajnos akkor is hátba lőnek. :D MP5-SD: a legótvarabb fos fegyver a játékban, komolyan még a bizon is jobb. És öljek vele 30-at. Illetve lőjek vele hátba 30 embert...10 perc alatt... De tudom, szar vagyok... :D
Mert? Én is tegnap csináltam meg mindet kivéve a danger zoneosat :D Mert le van szarva egyrészt nem lesz pass amin pofátlanul még 1 eurót emeltek hogy tuti ne vegyem meg, másrészt meg úgyis csak 10 csillagot enged gyűjteni, hiába van meg minden a dangeres küldin kívül.
Nincs semmi ha elbukod. De picit várnék még van egy srác aki azt mondta jönne, utána veled is megcsinálom, elég hangulatos lett. Tegnap amúgy 3x buktuk a sráccal... Küldj egy profil linket!
Nekem sincs nagyon kivel menni mert mostanában nem játszok igazán azt nem tudom ki jönne velem :D De mivel nem tervezem megvenni a cuccot ezért sokat nem is vesztek ha elbukjuk, lehet te se akarod megyünk együtt?
Jaja tök olcsó volt és mindig megérték, mert idővel a ládát profittal adhatad el, de most elég drága a pass, nem tudni a láda árak hogy alakulnak. De biztos majd most is megéri vagy a fene tudja, nem értek ehhez zeus meg nem tippelt még videóban ő érti a cs gazdaságtanát jobban mint kb bárki.
Nem tudom az ingyenes módot én csak letöltöttem az updatet ami olyan 1.4 giga de még nem volt időm próbálgatni.
Nekem nem lesz, mer 7 eur van steamen mindenki mondta há operation jön majd 3-5 eur között lesz tuti. De látják már a viewer passokkal hogy van itt pénz lóvére azt felemelték, ennyiért meg nekem nem kell :(
Na bebaszott valami operáció :D Meg 4 kollekció, gondolom karácsony előtt meg kell fejni a népet.
Na megvan az 1000. óra, tavaly dec. 8 óta. 280 valahány mm win, silver 4, sok szép skin, rengeteg gyakorlás. Kés még nincs, de ami késik... :D
Bakker, játszogattam, dobott egy cs20 ládát. Eladtam, 4.5-ért. Utána megvettem az új matricás kapszulát és dragon lore esett. Úgy zuhant percek alatt az ára, hogy 17,5-ért tudtam gyorsan eladni. :D
Azon gondolkodtam, hogy milyen lenne a játék, ha az adott player a halála után már nem tudna ugatni. Mondjuk minimapon látni hogy hol murdelt meg. Szerintetek? :)
Én már itt vagyok :)
Sziasztok, kösz a választ. Rendbe jött a játék, miután átraktam SSD-re, ill a legújabb driver-t is feltettem. A panoráma frissítés óta sokan szívnak ám vele, én még olcsón megúsztam. Újabb nvidia kártyáknál szívnak vele rendesen, régi már az a motor és kész, nagyon kéne a Source 2 engine. Vicces, hogy van mikor hiányzó file-t ír a console-ban (panoráma valamelyik részét nem találja), de steam ellenőrzésnél minden rendben...
Még javaslom DDU-val driver eltávolítását majd újratelepítését,ez kipucolja teljesen. Mikor meg megfagy a játék akkor SSD/HDD led világít? Valamint jobb gomb a játékra steam belül tulajdonság/helyi fájlok/ játékfájlok épségének ellenőrzése. 60 fpsre meg csekkold hogy a az "energiagazdaságos mód"(angolul nem tudom mi) ki van e kapcsolva játékon belül,képbeállításoknál találod. Ha ki van akkor konzolba "fps_max 999". Utoljára szerkesztette: Dency, 2019.10.06. 15:51:33
Szasztok visszatérő problémám van a game-el, de most vettem rá maga, hogy itt is megkérdezzem. Kicsit visszaolvastam, de nem nagyon láttam hasonló problémát. Szóval: idegesítő, és főleg tűzharcban halálos fagyást produkál a játék, úgy minden második kőrben, vagy valamikor egy kőrön belül kétszer is. Egyszerűen kb. fél másodpercre megfagy a játék (kép megfagy, input-ra nem reagál), a hang pedig szimplán elmegy. Aztán mikor visszatér, akkor persze pár méterrel távolabb állok, mert látszólag közben az utolsó billentyűkombinációt még végrehajtja. Tűzharcban ez nyilván mindig halállal végződik. Már próbáltam az nvidia profile inspector-ral optimalizálni a beállításokat, eddig sikertelenül. HW: Asus ROG notebook, nVidia GTX 1070 FPS stabil 60-ra be van lőve, ki se lehet onnan robbantani. Internet nagyon fasza, 15-25 -ös ping stabilan. Én az nvidia beállításokra gyanakszom. Valahol valami nincs a játékra optimalizálva, de ehhez a részéhez még nem annyira értek egyelőre. Nem tudom, valami buffer nincs jól beállítva, renderelésnél várja az input függvényeket, de azok még nincsenek kész, ezért nem tud mit kirajzolni...??? Valami nagyon el van állítva. Ha valaki ismeri a jelenséget, főleg nvidia kártyával, akkor köszi előre is a választ.
Új kes megvan? :D
ja, f0rest, GTR sülve főve együtt voltak. fnatic, sk gaming de jók is voltak az 1.6-os idők. :) Hát igen kezdenek már kiöregedni, kíváncsi vagyok f0rest még meddig fog játszani, ő egész jól el van a nip-ben. Utoljára szerkesztette: Dency, 2019.09.26. 22:31:15
szinte egybe nőtt a neve a csapattal, utóbbi időben tényleg nem volt meg a régi fényük. Kíváncsi vagyok, hogy hova kerül. (lehet, hogy flash új csapatába? :D)
Úgy nézem nem vonz nagy tömeget ez a V4 még az ingyenes belépés ellenére sem, de a VP szurkolók elég jók idén is :)
Picit késve írok. Igen, sajnos nem irányíthatod a többi 4 csapatársadat, ha randomokkal mész szerencse kérdése is hogy mi történik. Most hogy magyarokkal mentem párat ki is derült hogy jóval egyszerübb a játék, meglett a rankup.
Van egy olyan érzésem, hogy megint Ence vs Astralis döntő lesz. :D Ma folytatódik a show!
ki kellene,csak egyszerűen 1v5-ben sokszor kevés vagy a carryhez.nekem is volt 23/8-as félidőm(!),aztán simán vesztettünk mert hiába tudok csapat nélkül is hozni mondjuk 8 kört,ha a maradék 8-at képtelenek mellétenni.
Nekem talán most már a csgo lett az a játék, amivel a legtöbbet játszottam összesen, Valamivel 2000 óra felett vagyok. És sajnos mikor ak voltam, azon a szinten rengeteg ilyen szar tapasztalatom volt (btw nekem supreme volt a max). Most olyan sas környékén vagyok, és jóval ritkább az olyan meccs, mikor az általad leírt események előfordulnak. Onnan sajnos ki kell törni, az egy olyan réteg ami csak negatív hatással van rád lelkileg :(
Teljes kiégés ez a játék.Az én történetem hogy egy wooden pc-vel sikerült egyszer eljutni DMG rankba. Aztán lebuktam abba hagytam, most itt szívok MG1-ben és nem tudok kitörni, mindig amikor már közel lennék történik valami elo katasztrófa. Az enemy topfraggernek hatalmas pingje van, 2en lelépnek és ott szívsz egyedül :/ egyszerűen már nincs türelmem nyugodtan játszani. Szintén a mai játékon történt hogy nyert kör után szerzek 3kill lelőnek erre azt látom hogy a csapattársam usp-vel próbálja kipötyögni az enemyt... amikor megkérdezem hogy ez mivolt annyit ír hogy "enemy is garbage". Igen ő volt az MG2 a csapatban de a játék végén pont azok a körök hiányoztak amit ez a balfék elszúrt. Másodiként végeztem mögötte teljesen kikészültem lelkileg hogy ilyen miatt bukjuk a kört. Sírás off.
Szintén maratoni Astralis vs Cr4zy meccs. Beszarás!
Meg 5 ember elveszik rajta, deatmatchre még jó meg casualban hogy volt sok ember rajta úgy érdekes volt mert látványilag meg szép. Nem fog ez se megélni pár hónapnál többet. Nagyon kapkodnak eddig az volt hogy a zoo a sok fan kérés miatt jött erre gyorsan kivették. Mondjuk nem is hiányzik az abbeyel ellentétben. Viszont a workout meg a ruby is szerintem mellényúlás és kár lenne hozzájuk szokni mert nem sokáig lesznek :D
Ez a Ruby szerintem egyáltalán nem való matchmakingre. Olyan a layoutja, hogy borzasztó bármilyen site ot betámadni T ként. miden is vagy 5 felől lőhetnek. Nem tetszik
https://clips.twitch.tv/SavageRoundGalagoYee
Szerintem bejött a battle royal nekik is, meg szerintem elfér, csak tényleg nem erre kéne fókuszálni.
Nem tudom miért kellett ennyi víz egy olyan játékra ahol nincs és nem is kell hogy legyen úszás animáció. Persze a sziget az oké, de előző mapon max a csónak házak körül kerültél valóban vízbe itt meg pl a teherhajók körül könnyen a vízben találhatod magad ami kb instant halál úszás nélkül.
Nem is tudom milyen pálya lett volna jó dzsungeles lassú lenne régi gépeken, valami város esetleg de másképp is meg lehetne oldani a lezárást mintsem hogy sziget.... Meg vannak hiányosságok ilyen piramis szerű kell hogy legyen a map stb sok érdekes dolgot mondanak el ebben a videóban akit a technikai részletes is érdekelnek meg tud is angolul:
Amúgy kapják be, mikor éjjel 25 perc alatt se talált meccset abbeyre féltem már tőle, hogy ez lesz a vége, de nem is kapott valami nagy supportot mint a vertigo, vagy voltak más ilyen kihaltabb mapok is, nem tudom miért kellett ilyen gyorsan leszedni. Tényleg két ilyen mapért cserébe amik 100% nem lesznek verseny mapok hacsak nem önkényes döntés árán mint a vertigo, meg a workout eleve egy fun map mint a zoo kb és a ruby sem tűnik valami nagy eresztésnek. Lehet grafikailag szebbek mint az abbey, de hogy a design miatt ezek sem lesznek sokáig bent az is biztos.