Hogyan lehet valakit barátságosnak és a többinek jelölni meccs végén? El sem hiszem, először voltam a legjobb egy csapatban, bár nem nyertünk, így élveztem a játékot. Visszatérve a főmenübe új ikonok jelentek meg. 1 barátságos, 2 tanító és 1 vezéregyéniség fogadott. :-D
Én? Sose mondtam, hogy normális vagyok, sőt, hangoztatom is, hogy nem :D
"Nem lelem örömöm a játékban, sose szerettem ön magát a CS-t, csak a verseny szerüsége fogott meg. Jobb akarok lenni minden percben. Nem pedig jól érezni magam, mert nagyon ritkán tudom. Csak akkor, ha nyerek. Néha még akkor se."
és ez mellett nem próbálsz meg versenyszerűen játszani? hát lehet te is egy kicsit hibásan vagy bekötve :D
Kevés a türelmes ember. :( Én nem vagyok túl ügyes, többször küldtek már el melegebb éghajlatra. :(( Nem mintha ezzel segítenének a játékomon. Ha nem piszkálnak, jobban is megy.
Igen, de ahhoz sok szerencse kell. Nekem volt Nova 4 körül ember akinek volt 4 óra CS-je és az volt a 2. MM meccse, kb 2 embert lőtt egész meccs alatt.
Szóval, ha jól adja mellém a random az embereket (akik nem mellesleg végtelen türelemmel rendelkeznének), akkor akár a 10 meccs lejárta után lehetnék global is? Ez ijesztően hangzik. Utoljára szerkesztette: FosTalicskaa, 2015.06.06. 16:02:27
Első 10nél minden nyertnél fentébb próbál ki. Amikor vesztel, akkor lentébb. 10 után ahol megálltál, oda rak kb. Ha nyertél a seriffek ellen, akár 1 fragel is tök utolsóként, akkoris megnézi, hogy tudsz-e nyerni sasok ellen.
Ez a kompetitiv sorsolás nálam meghülyült. Folyamatosan felfelé dobál, eddig is ilyen kis sas, meg serif csillagosokkal kellett játszanom, de az utolsó meccsen már volt jópár legendary eagle master is. Az ilyen top játékosokkal szemben kb semmit sem értem. Ki is kickeltek a fenébe. Hanyadik játék után kezdi el beállítani a szintemhez passzoló játékosokat? 4-5 nem elég neki? Vagy kell a 10 és utána varázsütésre beáll az mm? Nekem ez magas...
ellenben 50%-ban én vok az, aki ragel, mert kivan. :D
Engem még smfc ben is ezzel lepnek meg legtöbbször. Lehet ez a jó játék itt goban, és még mindig nagyon 1.6osan gondolkodom, de inkább az az érzésem, hogy az MM style = gyökér, faszfej, buta.
szerk. a solo q vs premade-be még bele nyomnám, hogy ha olyanom van, és nem flémelek, tudom ám moralizálni úgy a társaim, hogy ne adják fel, és a szarból is vissza jövünk. Már az elején képes vok olyan hangulatot csinálni, hogy mindenki kihozza a maxot magából. Meanwhile az enemy kickelgeti egymást, tk zik, afk zik, stb.
Kivagyok képezve a fejjátékra :D Utoljára szerkesztette: ENVE, 2015.06.06. 13:35:58
Akkor mondom másképp. Ha te jobb vagy, mint az a premade team, akikkel játszani tudsz, akkor soloban könyebb. Nálam ez a helyzet. :D Slaya jó, de ált. 2 en carryztünk eddig. Hal stabil player, de ő nem fog 30akat húzni, csak ritkán. Ő az aki tartja a seggünk, kihúz a szarból, de nem fog látványosan meccset nyerni nekünk. Namost soloban ha oda operálom a magam 100-150ADR-jét, akkor az fáj az enemynek. Amikor 5en vagyunk sokszor ez se segít, mert az enemy 5stackje már bünteti egyesek baromságát, az 5 solo nem.
Ez nagyon 50-50, 3 accot húztam fel supreme-re eddig, 4. LEM (smurfnek indult mind de feldobál a buzija). Main accon van 170 win, többin ilyen 40 körül. Supreme meglépése óta játszom többet "premade" teammel, mégha nem is konstans ugyan az az 5 ember, de az az érzésem így könnyebb nyerni, mint soloban. Persze könnyebben is kapsz szintén premadet ami azért kiélezettebb tud lenni. Soloban viszont nagyobb az esély arra, hogy botokat kapsz csapattársaknak is, nem csak enemybe. Utoljára szerkesztette: Munkie, 2015.06.06. 12:21:07
Mi global smurf-el szoktunk játszani néha és folyamatosan mondja, hogy néha olyan hülye helyen van az ellenfél, hogy nem is gondolná és így szopja be csomószor :D Utoljára szerkesztette: SzirmosSzisza, 2015.06.06. 12:02:56
En is haverokkal estem le, de az azert volt, mert mig en duplakala voltam ok 1 csillagos kornyeken :D De egyedul akkor is nehez, rohadt nagy lutri. Mondjuk irtam is tegnap mekkora makom volt, lehet jo nagyot comebackelni, de sokszor (80%ban) van egy emberke, az otodik aki sosem a csapattal van, sosem hallgtak a tobbiekre ugy meg nehez nyerni megha a masik 4 meg rendesen kommunikal is. Legalabbis ezt tapasztalom. Gamesensem hiaba van, ha mindig hatbalonek mert a tarsaim mind ugyanazt nezik.
Node mek beverek 1 dili bogyót, és megpróbálok aludni, mert fene az insomniás fejem, ki alvatlan vagyok :[ Majd re
A casual, és a pro közt van egy másik kategória is. Azok, akik nem akarnak lant nyerni, nem akarnak csapattal praccolni már 120órákat 2hetente, ellenben amikor leülnek játszani, akkor komolyan teszik. Én egyik sem vagyok, mert tényleg ellent mondok magamnak, mert nem tudom, melyiket akarom még. De én nem tudok úgy játszani, hogy nevetgélek azon, hogy valaki elszaladgál a bombával meghalni 15x középen.
Ami nekem casual, az neked hardcore play. Ami nekem a laza játék, az neked még mindig a wannabe pro szint ezek szerint :(
szerk. én perpill csapat nélkül is botozok felkelés után, próbálok nyerni minden egyes meccset, nézek pro streamet, tanulok flasheket, granyókat, metát, mert én nekem az agyam a CS-re erre asszociál, komoly játékra. Én ebben mindig próbálok jobb lenni, sosem a funért cséztem. Nem lelem örömöm a játékban, sose szerettem ön magát a CS-t, csak a verseny szerüsége fogott meg. Jobb akarok lenni minden percben. Nem pedig jól érezni magam, mert nagyon ritkán tudom. Csak akkor, ha nyerek. Néha még akkor se. Utoljára szerkesztette: ENVE, 2015.06.06. 11:49:45
Nem, én soloban gondolom. Könyebb, mint 5 en. 5 en játszani nehezebb, mint magamban. Ha egyedül vagyok, akkor van, hogy jön 5ös loss széria, de akkor tudok egy magam kiégetni enemy-t, amikor ők is 5 en vannak haverok, ez már másabb. Olyankor kiütközik az, amiről itt szó van, hogy szarok vagyunk CT oldalon, mert nem fedezzük egymást, szar a védelmünk, stb.
Én magamban szedtem vissza a rankom mindig. Haverokkal estem le, és magamban mentem fel általában. :) Most is a supremet 1szál magam kellett. Sokkal, sokkal gyengébb enemyket kapsz solo Q-val.
Mondtam egyébként, hogy néha le esik az ember. Voltam LEM pár napja, de hajnalban ráfeküdtem magamban 2 liter kávé melett, és back2smfc.
A smurfom lassan LEM, és ilyen mg1-2ak haverokkal is tolom vele néha. Nem kizárt, hogy hamarabb lesz global, mint a main
Fú, tegnap volt 4 win zsinórban, gondolom nyomok még egyet, hátha feldob végre kalába, 15-12-re megyünk, erre afk az egyik csapattag és döntetlen lett. Erre most reggel még egy hátha jó lesz, erre úgy néz ki ellenfél premadeje felkészültebb volt a társaimnál :( Utoljára szerkesztette: SzirmosSzisza, 2015.06.06. 11:44:20
Egy pici ellentmobdast erzek a szavaidban... nem akarsz pro csapatban pro szinten jatszani, de sirsz az idiota casual playerek miatt... en ha utalom a rock zenet nem veszek jegyet rockfesztivalra es sirok hogy szar a zene... nem kotekedni akarok csak nem ertelek... full komolyan veszed, de a komoly csapatrol leteszel es a posvanyban fetrengsz... raadasul javitsatok ki de ez az sg topik nem igazan hardcore cs forum...
Lem az alap - gondolom ezt csapatra mondod. Mert hogy soloq ban lem et nagyon nehez elerni, mikor le is tele van retardaltakkal (szintjukhoz kepest). Lefogadom ha par akar gyengebb le haveroddal jatszanik jonne a lem is.
Áhh én nem is vagyok benne biztos, hogy akarok versenyszerűen újra csézni amúgy, nem kellett volna sose abba hagyni inkább. Flash, gabesson, aka m4ge, foda, alexrad, ezek hozzám se értek akkoriban, én is lehettem volna top player, ha nem adom fel idő előtt. :( Mostanra már akkora a lemaradásom, hogy szörnyüséges, akik ismernek a mai napig túlnőttek rajtam, a maradék nem akar játszani rendesen, vagy nem ismer, és nem is tudom, hogy megismer-e valaha. Inkább streamelnék helyette rendszeresen, és próbálnék kialakítani valamilyen portfóliót, ami megfogná a kezdőket, és rendszeresen lennének tanulni vágyók, de ehhez annyit kéne ezen a részen fejlődnöm, hogy nem is biztos, kitartok addig. Engem anno behúztak 2 társaságba, akik jobbak voltak sokkal nálam, és rengeteget segítettek, szeretnék én is segíteni másoknak. Mert időm rengeteg, kedvem is lenne hozzá, de hát sajnos az fb csoportok tagjai skineket betyárkodnak, boostért könyörögnek, smurföket szidnak, nova csalókat vizionálnak, silverben ragadnak a szar team miatt (tévhitekben élnek magyarul), mint hogy jönnének, kérdezgetnének, faszom. Lehet én vagyok a tévhitekkel átitatott idióta, mert azt gondolom a mai napig lenne mit átadnom ezeknek, de szeretem ezt hinni
És igazad is van arról, amit nálam látsz. Valóban semmi taktika kb. De, ha figyelsz rá, ezen én és slaya ki is akadunk rendszeresen. Mi nem ehhez szoktunk 1.6 ban azért:(
Mi próbálunk ezen változtatni, csak hát a minden nap más 5ös mellett ez igen nehéz. Néha azért amikor itt a warlock, akkor már van taktika is, nem különösebben kidolgozottak, de azért már hasonlít valamire. Mostanában elhanyagoltuk a casual haverjaink, régi prokkal toljuk, am0rf, warlock, claytoN, gibkey, na velük azért már máshogy alakul a helyzet manapság. Nem is nagyon kaptunk ki supremeben az utóbbi 2 napban :))) Sajnos ez a helyzet, MM az vicc. Nevetséges a játék ott, nem csézés, főleg nem komoly.
Általában run & gun, semmi extra. Ez az, ami engem a leginkább zavar. Nincs egymás fedezése, még olyan alap dolgokon is megcsúszunk sokszor, hogy bomba lerakása után bemondani ki mit néz. Ez annyira alap volt régen 1.6 os köreimben, hogy tényleg nem is emlékszem olyan időszakra, amikor ilyen bután játszottuk volna a CS-t. 10évvel ezelőtt se igen...
Sajnos részemről nem is igen lesz ez komolyabb, a közeljövőben tuti nem. Slaya-t elrabolták warlockék, alakul az újdonsült Low quality-halálhozó team, még a végén kuLi is ott fog kikötni. :)))) Ők jók lesznek, ha tényleg összejön nekik, és nem adják fel, meglássátok, volgár verés lesz fél év alatt. Hogy velem, és HAL barátommal, aka dzso, cyka420, mikor milyen hülye néven játszik velem, mi lesz, azt nem tudom. Szeretnénk mi is csapatozni, hogy legyék motiváció a rendesebb játékra, de nem hiszem, hogy lesz kikkel.
Épp ezért mondtam, hogy a LEM az alap. Mert alapvető taktikai, elméleti részek nélkül is global leszek, még ezen héten szerintem. Nem nagyképüségből, hanem mert ennyire gyenge a mezőny.
ps. Nw a nick, nem nv :P Nightwish-ből ered, csak utáltam, ezért lett Nw, aztán néha enve.
"Viszont én elfogadom, sőt tisztelem azokat is akik egy MM-re vagy egy ESEA pug-ra ráfeszülnek és botoznak melegítenek" - :D :D Szabolcs sem értette meg amit leírtam :) Nekem ez fun :D Nem tudom, hogyan írjam, hogy érthető legyek. Szóval ha "ráfeszülök" valamire, akkor minden idegszálam azt figyeli, az egy feszített állapot, ami megöli az embert, nekem főleg negatív jelentésű szó. Na, a DM-en meg végig röhögök, az orszokkal dumálgatok fasza kis orosz akcentussal angolul, fegyvereket gyakorlok, spayt kontroll stb, én ezt élvezem. :D Perverz vagyok, mi? Tegnap este felmentem egy DM szerverre, és ha a kutyám nem ül mellém hajnalban, hogy le kéne vinnem, talán még mindig nyomnám. 526 kill-nél voltam akkor éppen. Aztán hajnalban elindítottam a Source-ot is még 1 óra erejéig, kicsit nosztalgiázni.
Na meg gyanítom én 20-ad annyi időt sem töltök a gép (és főleg a CS:GO) előtt, mint ENVÉ, vagy te Bosco, szóval én egész más kontextusban látom a játékot, mint ti. Persze ha minden nap játszanék, biztos szarnék én is abba, hogy "bemelegítsek", vagy BOT-ozzak, vagy DM-ezzek. De pl múlt hónapban 2-3 hétig el sem indítottam a játékot, ilyen időben meg a tököm sem ül gép előtt (most is csak a szomszédot várom, aztán irány a bősi vízerőmű bringával, sörrel, szalonnával-hagymával).
Szoktam nézni NV meg Bosco stream-jeit is amikor nincs más dolgom, vagy kajálok, és teljesen igaza van Bosco-nak abban, hogy a LEM az tök átlag playereket takar, de szerintem még fölötte is. Nem láttam még olyan mozdulatot, amire azt mondanám, hogy beszarok, ez valami kurva magas szintű játék a stream-ek alatt. Legtöbbször semmi taktik nincs a közvetítések során, és így is lehet valaki Supreme, de talán még Global is. Ezt természetesen nem bántásnak szánom, mert így is sokkal jobb játékosok vagytok nálam, ez nem vitás, viszont én így látom, ez a véleményem.
A competetive mode erről kellene, hogy szóljon. És nem, nem játékok közt élek, viszont versenyszerű csézés közepette lettem nagykorú, így nálam ez alap dolog, és nonsense, hogy van aki telibe se szarja ezt a részét. Annak ott a casual mode véleményem szerint.
Amíg vannak olyanok, akik azt se tudják, hogy az ellenfél mikor ecozik, addig nincs keresni valója nagy szinten. Még is ott vannak. Azért tenném fel a kvíz kérdéseket, mert az sok minent elárulna egyesek CS tapasztalatáról, és nem történne meg az, hogy vkit oda boostolnak magas rankra 10meccs alatt, mások meg akik tudják mi a dörgés vhogy nova2 be keverednek, aztán smurfnek hívják. Ennyi. Millió dolog lenne, ami segíthetne a rankok reprezentatívabbá tételén, 10szaros meccs silverek közt erre nem elég.
És a közeljövőben rám tekints úgy, mint a tryhard wannabe prora, mert én nem úgy cséztem le 10évet, hogy pubon funolgattam, hanem lelőttem napi 5000botot, DM eztem 2órát, praccoltam a csapatommal még 3-at, aztán mixeltem a haverokkal 5öt, és levezettem pubon 2őt. Kibaszottnagy kocka voltam, nekem ez a játék serious business. Ne csodálkozz, hogy nem szeretem a full casualokat:) Utoljára szerkesztette: ENVE, 2015.06.06. 11:04:00
Há ez az XD De ám az ugrálós smokek ált. egyszerübbek, pl. az ablak füst egyszerübb jumpolva, mint az onnan a kerítéstől futva, na azt nem tudom megdobni. De az ugrálós, ablak mellé fekete pöttyre célzós az még script nélkül is 50%-os perpill, és nem különösképp gyakoroltam.
Ember ! Mi vagy te paff ? Jatekok kozt elsz? Ez csak egy jatek! :)))))) Kvizkerdes a csapatokrol.... LOoooL Omg... te picit tuuuul komolyan veszed ezt a JATEKOT!
Mondjuk annyi, hogy ha én akarnék simán tudnék többet nyújtani, csak akkor foglalkozni kéne a dologgal, annyira meg egész egyszerűen nem érdekel. 17 éve competetive-ezek a neten, kecire beleuntam, én már csak leülök aztán uccu bele a közepébe had szóljon :D Botozni, vagy bármi módon gyakorolni sosem szoktam, nem nézegetek füstöket, nem kívánok csapatban játszani, annyit tudok amit láttál :) Ismerem a mapokat, tudok pár alap füstöt, meg vágom hogy mit kéne csinálni, plusz infózok. Nekem itt vége is, tovább nem érdekel a csgo, meg már úgy ámblokk a comp FPS-ezés :P Abból én már végleg kiégtem. Nyilván az elitbe már nem jutnék fel így se úgy se, de ennél lehetne többet kihozni (fix supreme-global, egy kicsit jobb emberkékkel stb stb... pl veletek se a végén kullogtam, sőt! :D ), csak minek ha nem érdekel. Viszont én elfogadom, sőt tisztelem azokat is akik egy MM-re vagy egy ESEA pug-ra ráfeszülnek és botoznak melegítenek, meg fene tudja miket csinálnak mielőtt bemennek :)
Szóval úgy érzem emgint beszéltem az AMÚGY TÖK EGYÉRTELMŰ dolgokról, és én érzem magas okoskodó baromállatnak, könyörgöm a jövőben átgondoltabb hsz-eket kövessetek már el
Ez bullshit. Mindig lehet hova fejleszti a "célzást".
Mert ez nem csak arról szól, hogy ráteszem a fejére. Ez szól a pure aimról, reflexről, spray controlról, döntés hozatalról (lövési szinten, mikor milyen technikát alkalmazz, stb.) Ez mind a "célzás" része. Ezen felül jönnek mások. Scream is tudna még fejlődni bőőőőségesen.
Megint az az érzésem, hogy teljesen laikus emberek akarnak nagy igazságokat mondani... :D Ne csináljátok már ezt könyörgöm, mert megint nem fogom ide járni, mert egy idő után kikészítetek ezekkel a kijelentésekkel, aztán majd besértődtök, és kifogom erőszakolni a büntiket, mint kb. 1éve. Ne pls. Inkább vesettek fel kérdéseket, átdumáljuk, itt van már ez a Munkie srác is, ő se tünik fogalmatlannak, ha kell megkérek pár igazán tapasztalt playert, járjon ide, segítsen elméleti dolgokat megvitatni, de azért ne a nyúl kezdje már vinni a puskát, mert akkor flém tenger lesz belőle...
Én speciel attól féltem, hogy 15x lelövik d2 középen terrorként, amíg keresi a fegyvert. Ismerkedjen meg a játék ALAPVETŐ részével, aztán menjen VERSENYSZERŰ helyzetbe. Azért, mert a szitu olyan, amilyen, még nem kell átvenni a hülyeséget. Azért, mert hülyékkel van tele az MM, nem kell nekünk is azoknak lenni, bár ez lehet az én szar elitista mentalitásom :))
Miragen a CT/jungle/lépcső füst script nélkül is 99%-os nálam, az ablak kb. 60%, a rövid 90%, a konnektor legyék 40-50%. Mind T kezdőről. Script nélkül, mint mondottam.
Jelen állás szerint ez van. Amit mi anno 1.6 ban, a mi IGEN GYENGE, ÉS MINŐSÉGTELEN SCENE-BEN midnek hívtuk, aka közepesnek, az ma alsóhangon supreme, de inkább már global.
Aki mai napon nem ütötte meg 100meccsel a LEM-et, azt mi lownak hívjuk, már sry. Ott valami kurvára hiányzik. Vagy szarul lő, vagy nem érti a játékot, vagy valami más, de ez sajnos így van. Mindenki, aki a mai napon nem törte át az LE határát, az lownak, aka szarnak minősül, és ezt most nem bántásképp mondom, mert én is voltam kezdő.
Ez nem igaz a VAC ban wavek előtti időszakára, akkor ez a seriff (dmg) vonal igen nehezen volt áttörhető, aki akkor LEM volt, az már általában nagyon ügyes playernek számított, a supreme akkoriban már simán a nagyon jó player, a maradék aki global volt, az vagy csalt, vagy csalókkal játszott, vagy vette az accát, vagy pedig szabályosan top player volt.
Jelen állás szerint aki tisztában van a játék alapvető szabályaival, ahogy te is tisztában vagy vele bosco, de ennél többet te sem tudsz (sztem ezt vágod te is, hogy csak simán nem vagy retard, de semmi extra itt CS-ben egyenlőre), az LEM kell, hogy legyen perpillanat. Az, hogy vki lee esik 1-2napra 1 rankot nem számít, happens, vannak szopóágak, általában beszélek.
KODIAK amúgy sem egy húde nagy sztár player, ő is csak abból él, hogy gondolkodik. + bosco a jelen állapotra gondolt, ergó a vacolás utánnira. Jelenleg ott tartok, hogy a hajam tépem SUPREME-ban, hogy mennyi idióta barom állat van, akinek annyi köze nincs a CS-hez, mint egy fél lábu halott lónak. True story.
Meanwhile verek el olyan globalt, aki hitet nem lő rám. Ez van. Ez a CS, itt sajnos nem 15-20 féle skill csoport kéne, hanem kb. 100. Sokkal nehezebben lehessen lefele bukni, és sokkal tágabb besorolási rendszer. Ergó itt 1x kéne az elején kideríteni, hogy kinek mennyi köze van a játékhoz, én még kvíz kérdéseket is tennék fel játék elmélettel kapcsolatban, aztán oda ültetném, hogy aim_training_csgo-n mennyit lő el 100ból, vissza kérdezném az elmúlt 10év legendás csapatait, stb. Így nem találkoznék dezsővel magas rankon, aki rakott bombás első kör után 3. körben csoró módon nem tud vásárolni, nem találkoznék idióta álatokkal, akik nem képesek felfogni az entry frag-trade-trade elméletét, nem találkoznék olyan vadállatokkal, akik szerint az awp egy imba fegyver, meg op. Nem lenne az, hogy a haverom berakja silver elite masterbe, mert épp nem tudott, csak 10ből 5 1v5 silver gamet le carryzni, mert 1.6 ból jött, és még csak 2órája van a goban, és nem szidnák utánna az annyját is, amíg átvergődi magát a sok lófasz rankon, mert (megtörtént eset), 1hétbe se telett neki, és már LEM volt. Stb.
Sajnos ez van, itt nem 20féle játékos van, hanem nagyon sok. Én is global leszek előbb-utóbb, de hol vagyok én akár egy gabessonhoz képest? És ő hol van egy random Gamers2 player átlagos formájához képest? És az hol van f0resthez képest? Hát ez az. Szar az egész, dilettáns ember csinálta a rendszert, agyatlanok. Casualok. Ez van Utoljára szerkesztette: ENVE, 2015.06.06. 02:52:50
Nahjó srácok, nem néztem fel utolsó hsz-em óta, és nem is sikerült sokáig eljutnom a vissza olvasásban, mert már belső nyugtalanság fogott el a sok össze hordott bullshit miatt. Elnézést, ha a stílus esetleg sértő lenne, nem szánom annak, de muszáj kicsit rendet rakni egyesek fejében....
Akkor tárgyaljunk a fegyverekről...
Galil vs AK. Igen, a Galil egyszerübben kezelhető. De most akkor gondoljunk már bele abba, hogy lesz-e neked időd scream ellen 3 golyókat lövöldözni galillal, mikor neki AK-ja van? Jah a galil 3 golyóból tud ölni, az AK meg 1ből, de max 2ből. Mert a spread miatt van, hogy az első golyó mellé megy, de 2es burstel az tuti fej, ha rá lősz. Ezért jobb az AK anytime, mint a Galil.
Következő, azért, mert egy fegyverrel egyszerübb lőni, még nem jelenti, hogy jobb. Ez a játék lényege, hogy magas a skill cap relatív, az igazán effektív fegyverrel nehéz lőni. Na olvasom tovább, aztán ha van még szerkesztem, vagy jön a kövi hsz... De fiúk azért gondolkodjatok már el a játékról kicsit mélyebben, ne a saját szinteteken ragadjatok már meg, gondolkodjatok fentébb könyörgöm
Az UO-val zavartál meg, mert ott lenyúlták a nickjét és egy takonypóc gyerek feszt csalt, fogalmam sincs hogy jutott el az Infinity-ig az a gyerek...
Akkor valóban félreértettelek és ez a Jimmy ez nem az a Jimmy akkor, mert akiről te beszélsz az az RsH-s később Infinity-s Jimmy és Ő nem csalt soha, ellenben geci jó player volt :) Így időben is stimmel.
Félreértettél akkor. Én CoD1ben játszottam velük. signs gaming, amivel elértük a nagy eredményeinket. Szani (nem tudom hogy írta) volt a "manager" illetve talán játszott is azért velünk. Aztán ha jól rémlik én összevesztem Szanival, léptem a teamből és mentem UOzni. Ahol aztán lettem infinitys. Abban a teamben viszont nem volt benne se jimmy, se bocey, se optical, se sáska (ők cod1eztek azthiszem tovább. Illetve páran még Lineage2 ztünk együtt).
Szűz team volt, nem is tudom kit nevezett ki UO "squad leadernek" NewZoo, rövid ideig tartott az UO láz. Mindegy is.
HWbant nyilván nem osztották csak úgy, de levenni se vették csak le két szép szemért :p (És fix, hogy punkbuster, nem punkbusteD, amiről én beszélek.) Utoljára szerkesztette: Munkie, 2015.06.06. 01:31:07
Tök jó mikor mondja a random csapattárs, hogy "oh my fucking god whats ur rank" "noob" és társai, aztán 10 kör múlva "drop me pls" :D
Hát pedig azt nem osztották csak úgy :D Egyedül a punkbusteD (és nem R, hanem D), nevű közösségi alapú projekt volt egy rakás szar... az engem is banolt mert úgy tartotta kedve. Téves HW banról nem nagyon hallottam, nem ült oda Jimmy a gépedhez véletlen? :D Amúgy róla busted movie is volt, fix cheater brigáddal játszott. Aseska tuti nem játszott az elején uo-t mert nagyba cod1-ezett VB klánba utána meg velem ZW-be :D Tuti nem MÉG nem játszottál velük? Időbe ez valahogy nem stimmel. Bocey bőven Infinity meg RSH meg ha jól emlékszem RIP-be túrta cod1-et, talán a legvégén ment funból UO-zni. Nem gyanúsítgatni akarlak természetesen, csak nekem ez időbe nem stimmel... Ez maxi 2006 körül lehetett, de akkor már vígan banolva volt Jimmyke 1x biztosan.
Én meg 110%-ig biztos vagyok benne :D Egyik OpenCup-on csípték nyakon az egész Infinity-t Jimmyvel az élen :) Trust me bro, ez fix info! Kurvára wh-ztak, volt vagy 3 cd kulcsa, hogy tudjon játszani :) Talán 2x is ki lett rakva CB-ről. Persze ezekről a dolgokról ciki beszélni, de ez tuti 110 hogy így volt :) Gondolom fiatal volt és leszarta, de Béla talán még emlékszik rá, mert ezzel együtt a Cod1-es csapatot is kirakták 1 évre :D
Amúgy óriási mákom volt, mert pont előtte pár nappal léptem ki az Infinity-s regből, mivel mi is indultunk külön CB-n és nem lehettem beugró emiatt (mert már ugye játszottam 2-nél több meccset másik csapattal ugyanabban a divízióban :P )
szerk: szerintem te még nem játszottál vele, mikor banolták, egészen más csapattársai voltak, akkor még Aseska velem jött cod1 lanra. Utoljára szerkesztette: bosco05, 2015.06.06. 00:51:24
Nem jártam LANra, mert még kicsi voltam :D Signs gaming, d2T, tán még infinity skills (bár erre nem esküdnék meg, UOban mindenképp) (Jimmy -jelenleg PierceTheHeaven-, boceY, m3llis, 4seska) volt ha jól rémlik a felállásunk.
@Roger6: Nem kiforgatni akartam a szavaidat, csak úgy látom más az értékrendünk. Én egy MM-et nem tudok annyira komolyan venni, hogy akár két percet is rászánjak arra, hogy melegítsek :P Az MM az fun, a pug is fun... Majd kupák előtt melegítek, de olyan meg megint csak nem lesz, mert annyira meg nem érdekel ez az egész :D
@Munkie: Milyen cod1 lanokon voltál? Találkozhattunk mi valaha? Rémlik a neved, de nem tudom a helyére rakni a dolgokat, magyar csapatok ellen leginkább csak lanon játszottam :S Utoljára szerkesztette: bosco05, 2015.06.05. 22:50:47
Ha közben mondjuk alvóba tetted a gépet akkor szokott emiatt kivágni. Ma kétszer nekem is 2szer restartolnom kellett, hogy megjavuljon. (Gép resi a megoldás)
Megvan a 3. competitive match is. Meg is kaptam a fél órás eltiltásomat a meccs otthagyásáért. Valami pure server: blabla.pak file nem egyezett a szerver verzióval és ledobált, aztán feladtam a reconnectet, ez meg beszámolta dezertálásnak. :S Furcsa, mert nincs még fél órája, hogy játszottam a gémmel...
április 12 óta van M4A1-S Dark Water MW: 1442 április 19 AK-47 Elite Build WW: 908
meg még az 1.ST fegyóm amit vettem a Galil Blue Titanium júl.1től 1310 killel
Nekem Blue Laminated AK van, 5 eur körül szereztem. Most néztem, a marketon 3.88 a legolcsóbb, valami Elite Build a neve, vagy mi a tököm. Utoljára szerkesztette: Roger6, 2015.06.05. 21:56:05
Ne emberek. A mission miatt, + amiket írtatok, csak nyomtam egy competitive-t a Zoo-n. CT-ként szoros meccsen, de 9-6-ra elnyomtak minket, de oldalcsere után, egy kört sem vesztettünk. Végig sem ment szerintem a játék. Izgalmas volt. AWP egyszer kétszer bukkant fel, de azok sem sok vizet zavartak. Sokkal, de sokkal nagyobb fun volt, mint a casual eddig bármikor is. Egyébként ilyen babérkoszorús arany kalasnyikovos, meg serif jelvényes tagok között játszottam... egy rossz mozdulat aztán büntettek. :D Utoljára szerkesztette: FosTalicskaa, 2015.06.05. 21:37:45
Azok jó drágák nem? Nekem ez esett régen, csak nem nagyon használom MM-en :D
Egy idő után nem lehet már hova fejleszteni a célzást, utána már csak taktikával lehet fejlődni. Ezért is jók a pro meccsek, ott lövés szinten nagyobbik részt 1 szinten vannak a játékosok és az in-game leadereken múlik nagyon sok.
#5303: inkább tanuljon meg egy pályát pár óra DM-mel, mint más játékos spectate-elésével mert meghalt :D
Engem is amúgy Silver 3-ba rakott (bár ebbe benne volt a 7 lose a 8. win után csapatársakkal), ismerős pár napja fejezte be a promóját smurfjén és dupla kala lett (azt mondta, ha globalokkal játszott volna helyettünk valszeg SMFC/Global-ba rakja :D)
Ugyanúgy csapattársnak is beszophat jobbakat. Tény, hogy nagyobb lesz a variancia, de azért silverként is fog játszani jó meccseket, meg motivációként ott a plecsni, ami casualban nem igazán tudom, mi lenne..
Engem is silvernek tett be elsőször, kb. fél óra casual játékidőm van az 1500 órából..
Igen, így van, botozok, DM-ezek minden nap kezdésnek. Ahogy minden edzés előtt bemelegítek minden egyes alkalommal, úgy a játékban is ezt teszem. Nálam ez rutin. Granyókat elég egyszer begyakorolni, ahogy a boost-ot és jump-ot is, mert az menni fog utána. Viszont nekem kell 10-15 perc, mire "bemelegszem". Mondjuk a helyzet az, hogy edzés után nagyjából az egeret alig tudom megfogni, nekem ezért kell. Nem kell kiforgatni a szavaimat amúgy, nagyon is értetted, mire gondoltam, és mit írtam, nem szükséges flamelni.
Így igaz. MM teljesen jó kezdőként is, max kezdők közé rak be. Tökéletes gyakorlás, nem az lesz, hogy rommá alázzák. Rank nélkül [Értsd: sokan sírnak, hogy töröljék el a rank rendszert] bekap egy két globalt \ supremet \ sast, de silveren akár kalákat is, és az életkedve is elmegy. (Hozzászámolva azt, hogy ranktól függetlenül kismillió csalóval fog találkozni akik fokozzák, hogy csak bezárja a CS-t és meg se nyissa egy jó ideig) Utoljára szerkesztette: Munkie, 2015.06.05. 18:19:41
Én Call of Duty első részében lehettem részese top helyezéseknek (ClanBase EU S&D 5v5 - 3v3 - 2v2 Ladder top3 helyezések - ugyan akkor az ilyen nagy sztárnevek, mint OCRANA.ATI, vagy WHO már továbbálltak, de még jelen voltak olyan nevek, mint dignitas vagy nEophyte) szóval tapasztalatom van kompetetív szintű játékban. (Nem felvágásból, folytatom a gondolatmenetem, tessék elrakni a köveket!) Egy dolog különböztet meg jó és még jobb játékost a tapasztalataim alapján. A game sense. A gondolkodás, szituációk átlátása, döntéshozatal, megérzések követése stb. Ez egy tehetség kérdése is és nagyon sok emberben megvan ez, csak ugye nem mindenkiben fejlődik ez, hisz nem kényszerül rá, nem veszi komolyan amit csinál. Ez éppenséggel igaz pl valaki hogy tud lőni. Fejleszthető készség, de természetesen itt is, akiben ott a tehetség annak "könnyebb". Ám tehetséges v sem, aki nem foglalkozik vele, az ugyanúgy csak átlagos v épp az alatti, hiszen nem hozza konzisztensen a saját formáját. Lényeg a lényeg, nekünk is voltak olyan csapatok, akik mint "példaképek" voltak előttünk, bár úgy lőnénk, mint ők, bár ilyen jó lenne a csapatjáték, stb. Mindig van és lesz valaki aki jobb. Tök8 mit csinálsz. :p
Nagyon sok olyan játékost találni alacsonyabb rankon, aki azért van ott mert ad1. haverjaival játszik csupán, s megfelelő csapat\környezet nélkül fejlődni s előrébb jutni nehéz\szinte lehetetlen. ad2. Nem is érdekli ad3. Sokan beszopják a kismillió csalóval, ezzel is elhúzva az előrelépés lehetőségét rangban. Lőni és észjátéka viszont magasabb, mint a rangján játszók jó részénél.
Nem egy ismerősöm látom, hogy több ezer órája van, több száz win és közepes\átlagos rangon stagnál. Hogy miért? Hát mindenkinek megvan a saját érthető magyarázata és valakinek meg a szar kifogása. Ez egyéni. Ám mindenkiben ott a potenciál, hogy jobb legyen, mint amilyen épp. Szvsz.
Hát akkor jó nagy fassággal oltott a keménymag.. Azért van rankrendszer, hogy mindig tudj a szinteden levő játékosokkal játszani. Ha silvernek tesz be, akkor azokkal. Nem értem, miért kéne lebeszélni akár egy totál kezdőt mm-ről.