Hát ez baromi gyenge évadnyitó volt, semmi nem történt. A gyereket meg hülyeség volt szerintem beleírni a sorozatba. Remélem felgyorsul a későbbiekben.
Kint a felirat
Tény, hogy nem volt egy nagyon akciódús kezdés, de én élveztem minden percét... megint nagyon jól össze lett rakva az egész, főleg színészileg, a karakterek, még akkor is, ha a történet egyelőre nem bontakozott ki túlzottan.
Hat ez a kezdes tenyleg gyenge volt.. Még megnézek 1-2 részt, de ha nem javul akkor a részemről kasza. Ebbe a sorozatban kb 2 évad volt, Brody nélkül pedig már nem az igazi.
Jah, az a színész hiányzik. Valahogy nem igazán érdekel nélküle az egész.
Az egész sorozat a Carrie és Brody kapcsolatára épült, erre most kivették az egyiket és bedobtak egy érdektelen főszálat. Ami amúgy nem is lenne annyira érdektelen ha anno így indul a sorozat, de az első 3 évad után ez már egyszerűen nem érdekes így. Olyan súlytalan ez az egész szál, nem érezni már a tétet úgy mint az első évadokban.. Ettől még a későbbiekben lehet jó talán, de a kezdés számomra nem volt valami biztató.
Szerintem semmi baj. Valahogy ki kell bontakoznia a történetnek.
ebben az évadban eddig Quinn a legérdekesebb karakter
Szerintem se. Kicsit lassan indul, de elvégre majdnem nulláról építkeznek. A megmaradt szereplők nagyon szépen hozzák a szintet, az újaknak meg több idő kell. A történettel sincs baj eddig, szépen alapozgatják a későbbi szarkeveréseket :)
Ezek után extrán gagyi lenne, ha tényleg meglépnének egy ilyet.
Szerintem teljesen jol mukodik a sorozat Brody nélkül, nekem tetszik a 4. évad.
Ha Brody-t feltámasztanák, az nekem a sorozat végét jelentené, és kaszálnám, mint paraszt a búzamezőt. Tudom, anno a Prison Break-nél és a 24-nél is fogadkoztam ilyet mikor azon bizonyos személyek feltámadtak, és aztán mégis végignéztem őket, de akkoriban még nem voltam ekkora junkie, nem néztem ennyi sorozatot egyszerre (kapásból vagy hét másikat követek). Tehát ha egy elgagyisodik, bőven akad más a helyébe. Na meg a Homeland annyira azért nem nőtt a szívemhez, mint a fenti két sorozat régen.
most zárkóztam fel, és rohadt jó eddig, már az első rész megfogott, teljesen jó volt... és hálistennek már nincs Brody, már untam a bárgyú fejét, meg a karaktert is.. fel is baszott hogy berakták megint egy pillanatra :D
LOL, te mit nézel és mit szívtál? Ez a sorozat még Brody nélkül is messze jobb mint a 24, meg az idegesítő Jack Bauer aki mindenhova oda ér 5 perc alatt :D
Én szerettem Brody karakterét, de szerintem a 3 évad alatt kihoztak belőle mindent, amit lehetett. Tehát tényleg remélem, hogy a készítők valóban pontot tettek ennek a dolognak a végére. Ha csak Carrie látomásaiban jelenik meg, az még oké. Utoljára szerkesztette: Quantumleap, 2014.11.21. 19:55:15
Szerintem, nem hal meg egyik sem, a követséget viszont megszállják, és a drónokkal fognak ügyködni, ha már a 24 anno rárepült erre a témára. A CIA igazgató, a nagykövet, a CIAsek megpurcannak, de Carrie a pakisztáni főnök segítségével lerambózza őket.
Egyébként Godwyn (World Without End) óta nem várom annyira szereplő meggyilkolását, mint amennyire már részek óta várom, hogy a pakisztáni tálibokkal összejátszó hírszerzőnőt szétszedjék darabokra. Régóta ez az egyetlen sorozat, ahol az amerikaiaknak drukkolok, mert a többiek még kevésbé szimpatikusak ... :D
azért az durva lenne ha a drónokhoz hozzáférnének... melyik mezítlábas fogja irányítani őket? Gondolom nem úgy van, hogy a tetőn parkolnak a drónok, bemész megnyomsz egy gombot és már fel is szálltak, google mapsen meg kijelölöd a célpontot. oké, a nagykövet férje miatt biztos hozzájutottak kódokhoz, amik a különböző szobákhoz kellenek meg az indításhoz stb ( vagy majd kizsarolják a belépést túszokkal ) de nem hiszem hogy ők fogják irányítaniőket... vagy rosszul látom, nem tudom a 24-ben ez hogy volt
sose tudnék olyan embereknek szurkolni akik egy gyereket küldenek meghalni... vagy egy olyan népnek, akik szerint a nők semmire se jók csak gyereket szülni ( török miniszterelnök nyilatkozta, és még ezek akarnak EU tagok lenni, vicc )
Ők nem is tudják irányítani őket, de a nagykövetségen csücsül pár pilóta aki igen (már láttuk előző részekben hogy onnan irányítják őket). És ha az ő fejükhöz fegyvert szorítanak akkor valószínűleg vezetni is fogják őket.
Kiváncsi vagyok mi van a háttérben. Eddig az látszik hogy a washingtoni csóka, az amcsi konzul férje(aki ugy látszik mégsem akarta megölni magat, lehet valami adó-vevő volt az övében?), a pakisztáni IS-es nő, és Haqqani is benne vannak. Azon lepődnék meg a Saul is végig benne lett volna és igy akarja visszaszerezni Lockhartol a vezetést :D
Amilyen unalmas, semmilyen volt az évadnyitó dupla rész, ugyanolyan unalmas, semmitmondó volt az évadzáró. Az évad közepe viszont jó volt.
a csúcspontot már elérte az évad egy résszel ezelőtt.. szóval sok mindent már nem várhattunk igazából.. bár én is több izgalmat reméltem, lezárásnak nem volt rossz, főleg a vége mikor Carrie meglátta Sault :)) Következő évadban meg majd levadásszák azt a ribancot :D
Jókat olvastam az évadról, úgyhogy ledaráltam. Az az első duplarész nagy falat volt, nehezen csúszott le, de aztán egyre jobban gördültek a részek, és hát nyilván a hatodik résztől beindult. Kurva jó volt, na, simán látszott sokszor, hogy ez a sorozat bizony a 24 istállóból jött. Izgalmas és fordulatos volt, szóval nem bántam meg, hogy visszatértem, de hetiben tuti nem ütött volna így. Aztán az évadzáró alatt majdnem elaludtam, annyira fos volt :D Komolyan, mit gondoltak? :D
Ez az évadzáró nagyon gyenge volt. Valahol a 13. perc körül néztem rá az órára, hogy akkor mikor indul már be...aztán 10 perccel később még mindig semmi. A vége nem volt rossz egyébként, de azt kb. 10 percben fellehetett volna vezetni majd a cliffhanger bedobni a végére.
Quinn amikor beszélt Carrie -vel és letette a telefont gondoltam, hogy mégsem lép ki, jó nagy sz*rba került most egyébként. Vajon kiírják a következő évadra vagy simán túléli ezt a küldetést? Egyébként iszonyat jó a karaktere szóval én sajnálnám meg nem is hiszem, hogy meglépik. A Dar Adal -os történetet viszont eléggé hirtelen tolták be, én valami nagyobb dologra számítottam, akár az is belefért volna, hogy átállt. (Bár ez még benne lehet, valahogy mindig is fura volt nekem a faszi. :D )
Ígéretes kezdés. Érdekes így nézni, hogy ebben az évadban a való világ egyik jelenlegi legnagyobb európai problémája is nagy hangsúlyt kap (szíria, menekültválság).