"ha pedig kis közösségek alakulnak ki akkor ott újra elõjön a ki mihez ért kérdésköre. Ha pedig ez eljön akkor a hosszú távú túlélés máris biztosítva van."
Ahogy eggyel korábban irtam pl. egy 10e évig tartó sötétség és jégkorszak esetén minden ember kihalna. A te modelled csak olyan esetekben állná meg a helyét ami alapvetõen csak az emberi gazdaságot/társadalmat vágná a földhöz,de egy igazi globális kataklizmában ami az egész Földet érinti nem.
ha az emberiség 70%a azonnal kihalna egy kataklizmában a következõ anarhikus hetekben és hónapokban további 20%a az eredetinek még akkor is annyian fognak élni mint kb a középkorban. És akkor újra eljön az evolúció (mind bilógiai, ming szociológiai) mert csak az erõsek (vagy az agresszívak, vagy a bújkálósabbak) maradnak hosszabb távon életben, ha pedig kis közösségek alakulnak ki akkor ott újra elõjön a ki mihez ért kérdésköre. Ha pedig ez eljön akkor a hosszú távú túlélés máris biztosítva van. A bilógiai evolúció pedig azért jön majd elõ, mert ha a túlélõk többsége birka lesz akkor nem fogják az összes többit eltemetni/hamvasztani ami miatt igen finom kis járvány fogja megtizedelni a tömeget, és lehet hogy akik túlélik azt is csak sérült génállománnyal teszik azt, valamint a kissebb létszám miatt ha nem kezdenek vándorolgatni idõnként akkor pár generáció alatt beltenyészet szintjére süllyednének, ott pedig a természet igen vicces mutációkat tud eredményezni!
Szép kis vita alakult ki, csak annyit tennék hozzá egy globális kataklizmában az emberiség bizony valószinüleg kihalna, tetszik vagy nem. Itt senki nem tudja elképzelni milyen lenne egy tizezer évig tartó full jégkorszak ami a teljes Földet eléri kiegészitve azzal hogy nem süt ki a nap 10 ezer éven át (mert egy aszteroida becsapódás ezzel jár).
A legapróbb élõnyének persze túlélnék de ott sem mind. Pont úgy mint 65 millió évvel ezelõtt. Minden más meg csak önámítás szerintem. A lényeg a gyors változáson van, az õsember azért élte túl a jégkorszakot mert volt mire vadásznia pl. mamut, az meg azért volt mert a jégkorszak néhány ezer év alatt alakult ki és addig egy csomó faj alkalmazkodni tudott hozzá. Ha viszont jönne egy aszteroida akkor nem lenne több ezer éved felkészülni. Kihalnának az állatok és velük együtt mi is.
Vigyázzatok mert hamarosan jön Tau aki nem hisz a napban mert nem lehet vele megmagyarázni hogy miért van ma kurvameleg amikor mult héten meg rohadt hideg volt mert ha a nap valóban egy nagytömegû tüzes gázgömb lenne ami körül kering a föld akkor a hõmérsékletnek is totál egyenletesen kéne nõnie minden nap 0.12845634 fokkal télen meg ugyanennyivel csökkennie.
Köszi a plusz infót. Akárhogyan is csûröm, csavarom, nagyon úgy néz ki, hogy a nap egy sárga törpe :(
A csillagok színét a színképsávok erõssége alapján határozzák meg, a Nap a G sávban a legerõsebb, ami sárga. Tehát a típusa: sárga csillag, színe: fehér. A méretét a Yerkes-osztályozás alapján veszik figyelmébe, ami a felszíni gravitáció gyorsulás alapján határozzák meg.
...bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy az angol wikiben sárga törpének titulálják. Most akkor hol az igazság. Azt viszont máshol is olvastam, hallottam, hogy nagyobb és forróbb mint az átlag. Akkor meg nem lehet törpe.
Nos igazad van, és nincs. Igaz, hogy valóban nem az emberekhez szokták viszonyítani egy csillag méretét. Sõt. Még csak az elefántokhoz sem. A napunk "A Nap élete elsõ ciklusában lévõ csillag, a G2V színképosztályba tartozik,[5] valamivel nagyobb és forróbb, mint a legtöbb csillag[6]" lsd. Wikipédia. És ugyan itt olvashatod azt is, (ebbe már nem is akartam belemenni) hogy nem is sárga, hanem fehér. Jaa.. és a G2V-vel is igazad volt!
Gondoltam, nem kell pontosítanom hogy dízelolaj nélkül is, azaz semmivel. :) Ezek szerint nem ártott volna... (Avagy motor energiaforrás nélkül is mûködik, ezt is mondhattam volna. Avagy a biológus alkalmas módszer nélkül is el tudja végezni a kutatása egyes fázisait... de ezt megint pontosítani kéne, úgyhogy inkább vegye úgy mindenki, hogy nem is írtam semmit...)
Magyarul tehát: Egy biológusnak megpróbálni megmásítani a véleményét az evolúcióval kapcsolatban (mivel az evolúció egyes "eszközeit" a saját céljaira felhasználva dolgozik) olyan, mintha egy autószerelõt próbálnál meggyõzni arról, hogy a dízelmotor gázolaj nélkül is mûködik... :)
Egyébként pedig te provokáltad ki a trollozást azzal a varázsmondattal, ami már milliószor "megörvendeztetett" a net különbözõ fórumain:
2. komment "Ha lenne azon a bolygón a földi változatossághoz hasonlatos élõvilág, az sem lenne bizonyíték az evolúcióra."
>>>Ez a mondat mégis mit jelent?<<< Látszik, hogy fogalmad nincs arról, hogy a biológia ma hol tart a zoológiától kezdve az ökológián és a genetikán át a biotechnológiáig és talán mg azon is túl. Az evolúció nem egy karanténban tartott elmélete a biológiának, hanem beépült annak minden tudományágába, oda-vissza megerõsítik, segítik egymás mûködését, és egyes tudományok, gyakorlatban hasznosított biológiai eljárások az evolúciós mechanizmusok nélkül nem is léteznének. Mit gondolsz, pl. a génsebészet ollóval vagdossa ki a szükséges DNS-fragmentumot és technokol rapiddal ragaszgatja azt át egy másik élõlény genomjába? Nem. Pl. olyan mechanizmusok segítségével állítanak elõ úgynevezett transzgenikus (idegen, más fajból származó DNS darabot tartalmazó genomú) élõlényt, amely mechanizmusokkal az evolúció is mûködik (a DNS-ben szabadon ugráló rövid DNS darabok, plazmidok, bakteriofágok stb.)
De tudom, a "10 indok, amiért evolúció nem létezik" címû internetoldal nem ezt írta. :)
"A logikai feladvány meg átverés volt, te is tudod."
Abban a feladványban nem volt semmi átverés. Igaz, én is forogtam rajta picit, de mikor láttam a megoldást, rögtön a homlokomra csaptam, hogy hát persze, a feladatot nem értelmeztem jól. Hiszen nem folytatni, hanem kiegészíteni kell a sorozatot. No ez a fõ különbség közted és köztem. Én, ha hülye voltam elismerem. Te nem. Mondjuk itt sg-n az elég ritka, hogy bárki beismerné, ha valamit nem jól tudott, rosszul gondolt vagy épp lõtt egy logikai bakit. Pedig ezen nincs semmi szégyellni való.
"Kicsit nyitottabban kellene hozzáállnotok a témához és az igaz tudás birtokosa magabiztosságával mosolyogva szemlélni gyermeteg próbálkozásaimat és szelíden elmagyarázni a világunk pazar változatosságának okait, meggyõzve engem logikával és tényekkel."
Az, hogy trollnak nevezünk ill. hülyézünk annak csupán egy oka van, hogy olyan primitív dolgokat nem tudsz megérteni, és olyan nevetséges érvekkel jössz a tudományos magyarázatokkal szemben, hogy már nem is igazán lehet rá mit reagálni. Kb. olyan ez az egész, mintha egy matematikai fórumra bejönni valaki, és elkezdené bizonygatni, hogy 2*3 nem lehet 6, mert 2 az 2, a 3 meg 3, meg ha összeadod akkor nem 6 lesz, tehát nem mûködik az evolúció sem. :D De te valamiért nem érted meg amiket mi írunk érveket, és csak lököd tovább a marhaságaidat, majd egy belinkelt cikknél abba kötsz bele, hogy túl sok tudományos kifejezést használ, amit nem ismer mindenki. Én erre már tényleg azt tudom mondani, hogy... mind1. Próbálunk észhez téríteni téged, de teljesen értelmetlen.
Igen, ugyanúgy ragaszkodok ahhoz, hogy evolúció létezik, mint ahogy ahhoz is, hogy nem ugrok ki az ablakon, mert megsérülök. Gyerekkorom óta tudom, hogy az alátámasztás vagy felfüggesztés nélküli objektumok lefelé esnek. Az evolúció létezése nekem ugyanolyan triviális dolog, mint a gravitáció. Igaz, nem gyerekkorom óta, hanem az egyetem elvégzése óta. Arról nem én tehetek, hogy neked nem, és nem is próbálod megérteni.
"a gepárdok a ragadozók királyai ha már egyszer nem pusztultak még ki, és csak az ember irtja õket, a cápák és pókok semmi sem változtak évmilliók óta (dacára annak hogy több száz cápa és pókfaj él amik egymással szaporodni sem képesek), "
Ez téves. Kelta írt ezekkel kapcsolatban.
A logikai feladvány meg átverés volt, te is tudod.
Egy jó része ellenben rád (is) igaz nemde? És nem személy szerint valamelyik kommentedre ment. :) Még ha meg is vagy említve.. látom ennyire figyelsz. Régóta fel lett téve neked ám a kérdés, amire még nem adtál egy mondatnyi választ sem. ha nem tudod mi volt a kérdés akkor meg sem lepõdünk, neked meg házi feladat újra átnézni az elsõ 5-600 kommentet. :) Jóccakát :)
(a te véleményed hogy nincs evolúció de az erõsebb marad életben, az antibioikumokra rezisztens bacik meg maguktól ki fognak pusztulni ha nem szedjük a gyógyszert, a gepárdok a ragadozók királyai ha már egyszer nem pusztultak még ki, és csak az ember irtja õket, a cápák és pókok semmi sem változtak évmilliók óta (dacára annak hogy több száz cápa és pókfaj él amik egymással szaporodni sem képesek), valamint mindenki hülye aki hisz a nem egzakt tudományra épülõ evolúcióban (míg te egy egyszerû logikai feladványt sem voltál képes megoldani), ahogy még lehetne sorolni pár orbitális baromságot tõled...
Szerintem ne erõltesd az áltudományos véleményed, és ne is nagyon hangoztasd olyan körökben akik kicsit is nyitottabbak mint te (és itt jön az a kinemszarjale rész hogy te az iskolában mit tanultál és mit hiszel most. Mutass be egy fénymásolt ellenõrzõt meg egy dolgozatot ahol legalább 4es eredményt értél el a mutáció, a genetika, és az evolúció témákban).. az hogy te megetted azt hogy jött egy isten vagy egy idegen lény az ûrhajójával és átalakított pár fajt mert neki úgy jobban tetszett akkor rajta.. hidd ezt, de ne akarj egy általánosan bizonyított és elfogadott elvet (amit bár kicsit módosítgatni kell, de azt sem éppen "ötletelés szerûen" mert sorra találnak új és új mozaikokat a kirakóshoz...
Meg kellene tanulnod hallgatni, és meg kellene tanulnod hogy ha 20an állítanak valamit, te meg egyedül egy más valamit akkor NEKED kell bizonyítanod nem csak a többiek (esetleges) tévedését hanem a saját igazad is. A világ bizony így mûködik. Ha én azzal vádolnálak hogy lelõttél egy embert, csak mert nekem jól esik.. akkor a hivatalos eljárás szerint nekem bizonyítanom kell az állításom, és nem elég az hogy bebizonyítom hogy nincs alibid és akár te is lehettél. Remélem legalább ezt az analógiát felfogod.
Mert annak még a fehér foltokkal is több értelme van mint annak hogy jöttek a zufók és egy anális szondával addig piszkálták a déenesünket amíg fel nem építettük atlantiszt meg a csillagkaput ami az elsõ civilizáció ki is vándorolt, mert hát mi már az emberiség 2.0 vagyunk ám... bizony.
Amúgy örülök hogy még jól vagy. Azt hittem elmenekültél mert tényleg azt hitted jönnek az ufók és elvisznek!
"Ráadásul az ilyen emberek, mint te, kész és megmásíthatatlan véleménnyel, elképzelésekkel jöttök ide..."
Szerintem meg a ti véleményetek megmásíthatatlanabb.
Látod én is az evolúciót tanultam az iskolában, mégis képes voltam váltani az új információk hatására. De ti ugyanahhoz ragaszkodtok, amit gyerekkorotok óta hallotok iskolából, tv-bõl, újságból.
Amikor itt vitatkozok, akkor magamat edzem, nem akarok semmit sem bizonyítani (az evolúciót pedig nem is kell...), mert tudom, hogy képtelenség.
Ráadásul az ilyen emberek, mint te, kész és megmásíthatatlan véleménnyel, elképzelésekkel jöttök ide - szép vagy nem szép kifejezés, de ne szépítsük - trollkodni. Emellett nem figyeltek oda, hogy az ember mit ír, ha valamit nem értetek, kérdezés helyett mint akit felhúztak, hajtogatjátok ugyanazt... /...Ha mindent felsorolnék, egy regény lenne belõle./ :)
Ez az egész egy szélmalomharc, elbeszélünk egymás mellett, én kergetem a te gondolatmeneted, de te nem veszed észre és rohansz tovább a tévhiteiddel, mert nem vagy kompetens a témában. Értelmetlen így "vitatkozni", és nem is nevezném vitának.
Amikor "hülyézek és trollozok", akkor neked próbálok segíteni, hogy fogd már be, ne égesd magad (mert ha hiszed, ha nem, amiket itt összeírkálsz sokszor, az nagyon ciki) és az úgynevezett "biztos forrásaidon" kívül tanuld meg a biológia alapjait, olvass olyan szakirodalmat, amelyeket olyan ember írt, aki ért is az adott tudományterülethez. Igaz, azt, hogy az illetõ mennyire ért hozzá, igen nehéz eldönteni, ha az embernek kevés lövése van az illetõ természettudományhoz...
Szóval visszatérve a "hülyézéshez és trollozáshoz", neked és a hozzád hasonlóknak próbálok segíteni... és hidd el, észrevettem, hogy kevés sikerrel. :) Önkritika nulla, hatalmas arc, csõlátás, hozzánemértés. Az ilyen embereket nehéz kezelni, de mivel nem fizetnek nekem azért, hogy én megfelelõen kezeljem az ilyen embereket, be kell érniük ennyivel. :)
jönnek a zufók és minmeghalunk! Adták az életünk és most el is veszik... fusson mindenki aki csak tud, ha nem tud növesszen lábat, mert nincs evolúció és képesek vagyunk rá! MENEKÜLJETEEEEEK!!!!
"Vicc, hogy ezen vitatkozunk..."
Hát igen beszélhetnénk érdekesebb dolgokról is, ha nem hülyéznétek le állandóan. Kicsit nyitottabban kellene hozzáállnotok a témához és az igaz tudás birtokosa magabiztosságával mosolyogva szemlélni gyermeteg próbálkozásaimat és szelíden elmagyarázni a világunk pazar változatosságának okait, meggyõzve engem logikával és tényekkel.
De ti inkább a trollozást és hülyézést választjátok igazatok bebizonyítására. Elárulom, kevés sikerrel.
Jó, hát írhatták volna úgy is, hogy nagy az egyedszám sûrûségük, de ezt azért jól lefedi a gyakori szó is, amit mindenki egybõl megért. Persze a nagy egyedszám sûrûséget is, de az abundáns, az olyan tudományosan hangzik, meg 100 emberbõl jó ha 5 megérti ezért szeretik a "bennfentesek" használni. De ezt már bõvebben is vázoltam.
Az abundáns NEM teljesen ekvivalens (:P) azzal, hogy gyakori, nézd meg a definícióját. Ha azt írta volna helyette, hogy gyakori, akkor az az állítás nem lett volna igaz. Rengeteg helyen használják ezt a kifejezést, és nem azért, amit te írkálsz.
Vicc, hogy ezen vitatkozunk, inkább gáz... bár ez az egész evolúciós vita is, de ez fõleg.
"Tökéletesen érthetõ így is, és legalább látszik, hogy olyan írta, akinek tényleg megvan a megfelelõ háttértudása, és nem csak össze-vissza irogat mindent. Nagyon jól érthetõ így is az írás."
Ahhoz, hogy valaki az éhendöglés helyett azt írja, hogy metabolikus stressz következtében pusztul el (az állat), nem háttértudás kell, maximum idegen szavak ismerete. Ahhoz meg nem sok értelem kell, elég bemagolni mi mit jelent.
Mellesleg több példát is írtam az indokolatlan tudományoskodásra. Eléggé feltûnõ, amikor a gyakori helyett azt írja valaki, hogy "abundáns". :) Nehogy má' a paraszt megértse. Elég, ha azt hiszi, hogy én vagyok az okosabb és biztos igazam van. Így legalább biztos nem kérdez semmi kellemetlent. Ugye?
1. Helyesek az adatok: http://www.sciencemag.org/content/281/5374/237
2. Fordítsd meg a dolgot. Szinte mindig minden katasztrófában van túlélõ.
3. Ne keverd egy katasztrófa miatti rövid pánikot, a hosszú távú viselkedéssel!
4. Nem számít a fertõzés a túlélés szempontjából. A katasztrófát túlélõk 90%-a meghal fertõzésben és betegségben, de marad 10%. Még mindig jó arány. Simán túléli az emberi faj.
Uramisten mennyi ökörséget lehet itt olvasni. :D Jöttök itt az olyan idõszakokkal meg számadatokkal amit senki sem tud bizonyítani de ti szentírásnak hiszitek.
Valaki megírhatná azt is hogy pontosan mennyi csillag van a világûrben. :D
Nincs idõm sajnos végigolvasni az azóta érkezett hozzászólásokat, lehet már érkezett válasz helyettem, de azért reagálok én is.
"Ötletelés ötletelés hátán. Ha valamelyik ötlet bármi miatt megbukik, hát jön a klasszikus: "Van másííík!!!" Most se értem, ez mitõl tudomány?"
Ha jól emlékszem én is leírtam, hogy az evolúciós változások sajnos nem túlságosan kiszámíthatók, mégcsak a környezeti hatást sem tudjuk teljes egészében átlátni, azt pedig hogy hogyan keletkeznek a mutációk és milyen változásokat okoznak, ezeket jelenleg nyugodtan mondhatjuk véletlenszerûnek is (természetesen nem azok, csak egyszerûen nem tudjuk meghatározni az okait). És pontosan ezért minél régebbre megyünk vissza, egyre kevesebb fossziliát találunk, és annál kevésbé tudjuk meghatározni, mi mibõl alakult ki. Sohasem fogjuk tudni pontosan felállítani az evolúciós fát, ez mindigis teli lesz feltételezésekkel. Az evolúciót tökéletesen alátámasztják a leletek, számos kihalt fajt találtunk, ami bizonyítja, hogy fokozatosan tudtak kialakulni szerv- és csontszerkezetek, illetve egyre bonyolultabb életformák jelentek meg az idõ során. De az evolúcióra ezek nélkül is bõven el lehet jutni csupán a jelenlegi élõvilág (megfigyelt hasonlóságok és különbségek a fajok között, genetikai összehasonlítás, szerkezeti azonosságok).
"Elolvastam a lábastyúkos cikkedet. Tele van indokolatlan tudományoskodással.[...] Persze tudom, fenn kell tartani a nagytudás látszatát."
Többek között azért, hogy rá lehessen keresni hivatalosabb helyeken is, másrészt az oldalt tudománykedvelõknek írták, nem árt, ha tanulnak ilyen szavakat (szintén azért, hogyha utánakeresnek, jobban megértsék, és ne csak a néphülyítõ kreacionista, vagy a bulvár lapok cikkeit értsék meg. Tökéletesen érthetõ így is, és legalább látszik, hogy olyan írta, akinek tényleg megvan a megfelelõ háttértudása, és nem csak össze-vissza irogat mindent. Nagyon jól érthetõ így is az írás.
Mintha az elõbb az lett volna a téma, hogy sugárzás az elõl a föld alatti élet elég jól véd. Vadászat? az ember vadász de nincs hozzá természetes eszköze az agyán kívül. A stratégiai készletek nem kitalációk legalább is MO kívül.
Forrás?
Egy katasztrófa elsõ pár órájában lehet pánik, amikor nem mûködnek együtt az emberek. Hetekkel késõbb ez hülyeség. Biztos sokan nem fognak, de lesz olyan csoport, ahol ez mûködik.
Te honnan veszed, hogy ez így megy, voltál már ilyen nagyságrendû katasztrófában ? :)Ilyen érveléssel nem árt vigyázni.
cunami, Haiti, járványok, akármi: egyiknél sem volt 100%-s halálozás. Közel sem.
fegyver raktárak, na a témánál vagyunk...:) azok ugyan mire kellenének? stratégiai készletek nagy része csak elméletben van meg:) bunkerben biztos jó lehet az élet, fõleg hogy nagy részük összeomlana..
"251 mya, a perm és a triász idõszakok határán a tengeri családok 53%-át, a tengeri nemek 84%-át, a tengeri fajok 96%-át ás a szárazföldi fajok mintegy 70%-át törölte ki a legnagyobb ismert kihalási hullám, a perm–triász kihalási esemény vagy P-Tr kihalási esemény. A "Nagy Kihalás" fontos evolúciós következményekkel járt: a szárazföldön véget vetett az emlõsszerûek dominanciájának, utat nyitott az archosaurusok fejlõdésének és késõbb elvezetett a dinoszauruszok uralmához. A tengerekben 67-rõl 50%-ra esett a szesszilis (nem mozgó) állatok aránya. A tengeri élõvilág számára az egész késõ perm nehéz kor volt: a kihalás mértéke már a Nagy Kihalást megelõzõen is akkora volt, hogy elérte az öt nagy kihalási hullám dimenzióit."
1: ezeknek az adatoknak nézz utána, mert tévesek 2: hát persze, de nézd meg ma egy egyszerü kis helyi katasztrófánál, mi öli meg a több embert, pl: cunami, haiti stb..a járványok.. 3: jah...ezt honnan veszed?, voltál már ilyen nagyságrendü katasztrófában? vazze mikor elsüllyedt az a hülye concordia, ott se voltak értelmesen együttmüködök..nem hogy egy világ kataklizmánál.. 4:de, rengeteg lenne, mint általában ha nagyszámu hulla keletkezik, vagy áradás, vagy ilyesmi:) nézd meg, egy egyszerü tiszai árviznél, pánikszerüen szórják be az egész területet, meg a kutakat fertötlenitik, mert a járvány a legnagyobb veszély..és az csak egy piti tiszai árviz.
"pl dinok elött már voltak emlösök a királyok , de kinyiffantak: és jöttek a dinok.."
Ez a rész nekem nem rémlik..
Hiába töröl el sokat, attól még marad. Ez bõven elég lehet ahhoz, hogy ne haljunk éhen. Az együttmûködési képességünk, az, hogy tárgyakat használunk, és nem utolsó sorban az egyéb tudásunk a többi túlélõ faj fölé emelne.
És egyébként most is annyi élelmiszer van a városokban, amivel a kevés túlélõ ember nagyon sokáig élhetne. Egy 100k lakosú megyeszékhelyen mondjuk van vagy 5 nagyobb áruház. Ezekben mennyi konzerv van, ami sok év múlva is ehetõ? Vagy cukor, méz? Minél kevesebb a túlélõ, annál több a táplálék. Minél több a túlélõ, annál több az állatok közt is, így ekkor sem lesz probléma a táplálék.
1. Kb 2-3 ezer milliárd tonna élõlény van jelenleg. Évente kb 500 milliárd tonna frissen keletkezik. Ennek az emberiség kb 0,5-1%-át vonja ki saját táplálkozására. Ha mondjuk az egy százalékára esik vissza a termelõdés, akkor is kb 70 millió embernek való élelem keletkezik. Csökkenjen le tizedére a kinyerése, még így is 7millió ember tudna kajálni.
2. Csak akkor halok bele ha elkapom. Bár akkor se biztos...
3. Dehogy, nagyon együttmûködõ tud lenni az ember, ha a szükség úgy hozza.
4. Meteor esetén se lenne sok járvány. A hullák miatti fertõzés növekedne meg egy ideig. A többi viszont épp az alacsony lakosságszám miatt és a fejlettebb higiénia miatt nehezen tudna terjedni.
de igen: pl dinok elött már voltak emlösök a királyok , de kinyiffantak: és jöttek a dinok..
" a perm és a triász idõszakok határán a tengeri családok 53%-át, a tengeri nemek 84%-át, a tengeri fajok 96%-át ás a szárazföldi fajok mintegy 70%-át törölte ki a legnagyobb ismert kihalási hullám, a perm–triász kihalási esemény vagy P-Tr kihalási esemény. A "Nagy Kihalás" fontos evolúciós következményekkel járt: a szárazföldön véget vetett az emlõsszerûek dominanciájának, utat nyitott az archosaurusok fejlõdésének és késõbb elvezetett a dinoszauruszok uralmához. A tengerekben 67-rõl 50%-ra esett a szesszilis (nem mozgó) állatok aránya. A tengeri élõvilág számára az egész késõ perm nehéz kor volt: a kihalás mértéke már a Nagy Kihalást megelõzõen is akkora volt, hogy elérte az öt nagy kihalási hullám dimenzióit."
Ez igaz, így belegondolva az infrrastruktura meglenne anyira nem is titkos mind hogy ne lehetne megtalálni, bár szerintam anyi élelem lenne máshol is nagy raktárakban meg üzletekben.
katonaság lenne az elsõ ami szétesne (megszünne az összetartó parancshierarhia) atomerõmüvek mind szétesénének, és rendes usztitást okoznának azok is (másodlagos katasztrófák) utaltam rá
nézd meg a mai japánt egy kis vacak cunami, és szevasz erömû...és ott japánban, nem 2-3 km magas volt, csak 10-20m :)
készletezett élelmiszer nem létezik..csak a túlélõs rambo filmekben :)
Tau.. el kéne fogadnod hogy a tudomány változik, amit egykoron lehetetlennek mondtak pár a vezetõ okosok közül az ma alap dolog. Hogy kiröhögték már azt aki azt mondta az ember fog majd repülni repülõ szerkezetekkel.. és mégis. lehet már te is ültél ilyenen. Aztán az ember meghal 60km/h sebesség felett.. hm.. mennyi is az autópályán a sebességhatár?Vagy a kerékpáros sebességi rekord? Kössél már bele mindenbe... ha pedig belekötsz akkor nem szkeptikus vagy hanem troll. :) Trollokat pedig le kell önteni olajjal majd begyújtani hogy csak hamu maradjon belõlük.. mert észérvekkel és szúrkálódással max felbosszantod. :)
A több millió éves barlangi kövületedhez pedig csak annyit fûznék hozzá, hogy a több tízezer éves csontvázak is ritkák nem hogy a komplett csontvázak. Nyilván volt a barlang elõtt egy ártatlan kis nyuszika is meg 40 lovag komplett csontváza. Arra esetleg gondoltál hogy valaki besétált egy barlangba marha régen, majd jött egy földrengés -ami Kaliforniában nem túl elképzelhetetlen- és mivel a hegy jópár millió éves kõzetbõl volt ezért mondhatták azt hogy a lelet is nagyjából azzal egyidõs. Vajon ha egy 10ezer éves sziklát porítanék majd beletemetnélek akkor 10ezer év múlva mi lenne veled? lenne egy 20ezer éves sziklaszerûség, meg benne egy csontváz.. akkor te is annyi idõs vagy?
Ha a lábnyomon ott lett volna egy DrMartens, vagy egy Nike felirat akkor azt mondtam volna hogy ember.. így lehetett akármilyen humanoid forma emlõs. de egy zárt lábujjakkal közlekedõ gyík is, vagy egy patás állat ami húzta a lábát és elnyújtott nyomot hagyott.
Egy kataklizmát is túl lehet élni. Fent élsz a hegyekben ahol a szökõár nem jutott el hozzád hogy kinyírjon, a földrengés miatt sem omlott rád a hegy maradéka.. pláne ha a tetején élsz akkor max te omlasz a hegyre :). ma pedig sok a konzervkaja az ilyen helyeken, és nem mellesleg aki ilyen helyen él az vélhetõleg nem egy belvárosi plázapicsa aki még azt sem tudja hogy kell tüzet csiholni kova és öngyújtó nélkül (még ha Timnek is hívják).
Lehül a levegõ és jégkorszak jön? Szerintem akkor az eszkimók az árhullám elvonulása után leköltöznek a bahamákra.. ott is lesz olyan idõ mint ahol most laknak.
Tau, nem mellesleg ismételten csak cáfolgatni akarsz de a saját elméleted nem terjesztetted elõ megvitatni. Van egyáltalán? Hiszel valamiben vagy netán te vagy a trollok istenének fõpapjának a tanoncának a kisinasa?
1: igen igen kevés élõ állat maradna, és hamar elfogyna :) 2:egy évig? pár hét alatt belehalhatsz egy tifusz járványba:) 3: akkor valszeg mind kihalnánk:) 4:dehogynem, sok olyan járvány törne ki, ami ellen ma nem is védekezünk, mert itt europában nincsenek...(vérhas, tifusz, kolera stb)
Ilyen világkatasztófa esetén az emberiség túlélése nem a pórnép kezében lenne, hanem a hadsereg infrastruktúrája biztosítaná.
Bunkerek, atomerõmûvek, készletezett élelmiszer, stb.
Persze ti attól még rambózhatnátok a börzsönyben.
"Ellenben egy meteor után ilyen veszély nem fenyeget majd :)"
helyett:
Ellenben egy meteor után ilyen veszély nem fenyegetne :)
"1: az állatokat max 2-3 napig ehetjük, utána mérgezõ lesz mind (rohadás, fertõzés, sugárzás)"
Élõ állatokról van szó mûködõ immunrendszerrel, nem lenne mind fertõzött. Fõzni is lehet õket amúgy. Sugárzás meg nem lenne olyan nagy, lévén sok szárazföldi állat is túlélt már ilyeneket, mi meg még védekezni is tudnánk ellene.
"2: elpakolják több milliárdot? és hová???"
Nem kell mind, csak a lakóhelytõl távol. Amúgy egy évig se kell kibírni, addigra elbomlanak. Elmennek a túlélõk olyan helyre ahol kevés a hulla, azokat meg eltemetik.
"4: erössége az embereknek, hogy szépen mindenki együtt müködik, föleg pánik idején (lásd west-balkán)"
Azok a közösségek akik együttmûködnek, azok túlélik. A többi elpusztul.
"erös az immunrendszerünk?? nanemá:) egy kis nátha is kipusztitott majdnem minket:)""
Túl sok ember élt már együtt, könnyen terjedt. Ellenben egy meteor után ilyen veszély nem fenyeget majd :)
Azért nem, mert azt a környezetet nem ismerem. De nem fog a meteor Afrikába repíteni. A nálunk lévõ növényeket ismerem, tudom, hogy milyen állatoktól kell tartani (nem sok ilyen van, míg Afrikában tuti valami ízeltlábú vagy kígyó tenne el láb alól), illetve hogy milyen növényeket ehetek meg. Hiába lesz meteor, nem fogok Afrikába kerülni, és az ott élõ állat vagy növényfajok sem fognak itt megtelepedni 2 nap alatt.
Kinek kell hasznos ember? A faj túlélésérõl van szó, nem a civilizációról. Mindegy, hogy ügyvéd vagy mérnök, ha tud mondjuk tüzet gyújtani, vadászni, s nem roppan bele abba, hogy 2 hete nem volt FB-n.
Hidd el az ember nagyon alkalmazkodó ha rákényszerül! Tökmindegy mit csinált elõtte az éhség nagy úr. Az igaz, hogy sok olyan is túlélné akik csak hátráltatnák a túlélést de akkor sem hiszem, hogy az egész bolygón nem lenne olyan hely ahol ne élnék tól kissebb csoportok, nem kell hogy mindenhol elég csak egy akkor már a faj túlélné. Biztos nagyon megsínylené az emberiség a nagy beltenyészet miatt de a lényeg a túlélés nem az hogy szépek és izmosak maradunk e, hanem, hogy fönnmaraduk e.
Most se élnéd túl afrikában a dzsungelben, ha kitennénk:) egy hónapot se:) nemhogy akkor mikor totális a káosz, és összeomlás...tett hozzá mindenki akit ismersz meghal pl, összes rokonod, ismerösöd, ezzel is meg kell birkózni a túlélõknek :)
meg a túlélés esetén te feltételezed, hogy csak hasznos emberke élné túl..és ha kevés orvos maradna, vagy egy mérnök sem??? :) sok ügyvéd, vagy menedzser maradna, azzal nem sokra mennétek :)
Egyébként ahogy mostanában mennek a dolgok még az sem kizárt, hogy mi vagy a fiaink megtapasztalják a letünt civilizáció utáni élete.
Ok értem de azt nem hogyha a dínok kihalásakor az emlõsök túlélték akkor mi miért nem, mikor nekünk hatalmas elõnyünk van velük szemben. Sem az összes növény sem az összes állat nem pusztul ki ha igen akkor értelmetlen ez a vita mert akkor az ember, is. A sugárzásban sokan megbetegednének biztos földa alá húzódnának a túlélõk pont azért mert mi tudunk asugárzásról. A fertüzéseketet el lehet kerülni vagy csökkenteni az esélyét ennek is tudjuk a módját. Az éhezést elég jól bírjuk a szomjazást azt nem.
Ha anno sötétség volt, és nem volt élelmiszer, akkor az akkori állatok hogy élték túl? Mi most arról beszélünk, hogy egy pontosan ugyanakkora pusztítást okozó becsapódás után.
Egyébként egyáltalán nem vagyok túlélõ specialista, de állítom, hogy mindenféle technikai cuccok nélkül is túlélném az erdõben. Pláne, hogy a becsapódással nem fog eltûnni a technológia, bent a városban lehet ruhákat, késeket, sõt még élelmiszert is találni.
Kint az erdõben, ahol sokkal kisebb a nagytestû élõlények sûrûsége, nem igazán lenne gond a temetetlen hullák áradata. De ha fél napot sétálok, és egy szántóföld szélén ütök tanyát, akkor sem lenne ezzel gond.
1: szerinted ha sötétség lenne(por a levegõben) a növények nagy része kihal, akkor az állatok is,plusz ök is nehezen viselik a földrengést árvizet, tüzeket 2: aha és a fertõzések járványok nem terjednének a levegõben, vízekben?? 3: milyen sugárzás???? gamma...pl..a csapás miatt a van-allen övezet összeomlana, és semmi nem védené a földfelszint. olvasgass utána :) 4:ok, erös, és a sugárzást hogy birjuk? meg az éhezést?:)
Arról nem beszélve, hogy mi nem azért vagyunk sikeresek mert vannak kütyüink hanem mert használjuk az agyunkat, meglennénk elktromosság meg minden nélkül is, földet mûvelni állatotr tartani még nagy ész sem kell
1.Arról nem volt szó hogy minden állat kipusztul, ráadásul növény fogyasztással is túléljük nem vagyunk húsevõk, mindenevõk vagyunk 2.a túlélõk kis csoportokba verõdve miért pakolgatna milliárdokat, csak kis területet tisztít meg az életterük miatt vagy azt sem oda mennek ahol nincsenek hullák. 3 Milyen sugárzásról beszélünk nem atomháborúról volt szó. 4 Az immunrendszerünk erõs de akinek nem az elpusztul.
Ja, Heyerdahl bebizonyította a kételkedések hatására, hogy Dél-Amerikából nádhajón át lehet jutni az Óceániai szigetekre, mert tárgyak alapján kapcsolatot látott a két kultúra között, de nem hittek neki.
Mit mondtak erre a tudósok? Akkor se volt ez lehetséges régen.
akkori élölények nem függtek a modern civilizációs csecsebecséktöl :)
1: az állatokat max 2-3 napig ehetjük, utána mérgezõ lesz mind (rohadás, fertõzés, sugárzás) 2: elpakolják több milliárdot? és hová??? 3: aha forralják...és akkor? a sugárzás benne marad:) 4: erössége az embereknek, hogy szépen mindenki együtt müködik, föleg pánik idején (lásd west-balkán) erös az immunrendszerünk?? nanemá:) egy kis nátha is kipusztitott majdnem minket:)
Most jutott eszembe, a tudósok elhallgatnak, és senki nem kutat témában: Ha minden tudós félti a tudományos hírnevét, akkor is ott vannak azok, akiknek nincs ilyen. Ha én SG-t olvasva rádöbbenek, hogy banyek, minket a kis zöld emberek teremtettek, és belefekszek a dologba, esetleg biológia vagy történelem vagy valami ehhez jobban illõ szakot végzek egyetemen, majd rááldozom az életem erre, akkor máris van egy ilyen ember. Nekem nincs mit vesztenem, hiszen most sincs sem tudományos körökben megítélés rólam, sem korábbi munkám, sem semmi más.
Példa, hogy ez nem csak humbug: Thor Heyerdahl nem tudom mennyire ismerõs. Egy egészen más célzatú kísérlete során megfogta az a gondolat, hogy bizonyos népek máshonnan származnak, mint az akkori tudomány állította, illetve volt kapcsolat olyan civilizációk közt, akiknél ezt nem gondolták. Természetesen nem vették komolyan a bizonyítékait, stb. Nem akarok oldalakt írni az õ elképzelésérõl, sem arról mit és hogyan bizonyított, mert most csak a tény számít, miszerint: õ is egy olyan ember volt, aki egyetemet végzett, majd egy az akkori tudománynak ellentmondó dolgot talált, és az életét ennek szentelte.
"amit leírtam az kb annak felelt meg...de mondjuk 1% túléli a közvetlen csapást... és a járulékos dolgokat hogy? pl: élelemhiány, káosz, járványok(hiszen emberek milliárdjai fekszenek temetetlen)"
A dínók kipusztítását is túlélte sok élõlény, még maguk a dínók is végül (madarak), akkor az ember még nagyobb eséllyel éli túl.
élelem: megesszük a többi állatot és amint normálizálódik a helyzet mehet az élelemtermelés. káosz: szervezõdünk, mint ahogy az elmúlt kétmillió évben tettük :) járvány: az élõhely környékérõl elpakolják a hullákat, elkerülik a hullahegyeket, egy év múlva nem lesz ott semmi. Amúgy is higéniai szabályokat vezetnek be, forralják a vizet stb. Amúgy meg elég erõs az ember immunrendszere, nem halnak meg mindenki a fertõzésekben amúgy se.
A link amit adtál nagyon jó és értelmesen szájbarágósan érvel és magyaráz. Ha végig olvastad akkor nem értem hogy mondhatod azt amit mondasz. Abban igazad van hogy hiányos lehet az elmélet, ez nyilvánvaló, mivel minden építõ elemét még nem találták meg, de elmagyarázza azt is, hogy miért van ez és, hogy mi a gondolatmenet.
Annyira elképzelhetetlen? Ha tengeralattjáróra, hajóra lehet atomreaktort szerelni, akkor bunkerbe miért nem?
"keress rá az emberi lábnyom/dino nyom kombóra:) az is ott van valahol, az kb 65millió éves:) azt hogy?"
Hasonlítsd össze a Laetoli lábnyommal. Magyarán jó eséllyel hamisítvány. Annyit azért összeszedtem, hogy 1930-as években USA-ban találtak egy helyen dínó nyomokat és pénzéért is árulták, majd amikor elfogyott a lábnyom csináltak :) Lehet hogy onnan ered ez is, de az is érdekes, hogy egy kreaconista találta meg...
aha..egy ilyet mutass :) atomreaktoros bunker...nem kéne annyi sci-fit nézned :) nem esnek szét a hegyek? egy kis geológiát is olvasgass néha...rád fér:)
Ne 5 négyzetméteres bunkerben gondolkodj. Olyanban, amiben atomreaktor biztosítja az energiát és növényeket is lehet termeszteni benne, mélyen a hegy gyomrában.
Szétesni meg azért nem fog, mert a hegyek sem fognak szétesni.