Apicsába. Felszerelkezve elindultam északra fegyverért. Találtam egy traktort. Beleültem. Elindultam vele, átmentem egy bokron, a másodiknál pukkant egy nagyot, kidobott a játék a jármûbõl 4500 vérrel, vérzéssel, és egy ötperces KOval. Elvéreztem a francba.
Eh.
Zombikat pedig nagyon egyszerû lerázni:
Dehogy csodálkozok :)
Úgyis az az elvárt hogy az elején egy csomószor megpurcanjon az ember amíg kitapasztalja mit lehet és mit nem. Mostanában pl rendszeresen azzal szívom meg hogy gugolva megyek egy betonkerítés mellett, aztán hirtelen rámront 3 zombi - mert õk meg a kerítés túloldalán baktattak :D
Rá kell hangolódnom, nem olyan ezmihnt a World of Tanks ahol instant akció van beloggolás után :D
Én jellemzõen addig respawnolgatok, amíg Csernó környékére nem rak le. Elsõ néhány játékot leszámítva nem szaladgáltam még 10 percnél többet kezdésnél.
Általában spawn után az elsõ 20 perc után kinyíratom magam, miután megvan a balta. Mert olyankor én vagyok a helyi menõ csávó és megyek revansot venni a zombikon, mert eddig miattuk kellett kúsznom másznom :D
Na és a morfium? Nem lehetetlen találni, egyáltalán. Csernóban egyrészt a lakótelepen van a kórház, másrészt kicsit attól délkeletre van egy gyárépület, ami körül van két katonai és két egészségügyi sátor. Mindkét helyen garantáltan van morfium, általában több is, mint amennyit érdemes eltenni. Mindkét hely a város legszéle, alig kell tartani a zombiktól. Az mondjuk tény, hogy a kórház üvegét nem egyszerû bezúzni, de közelharci fegyverrel csak idõigényes, nem veszélyes (pléjereket leszámítva).
Én nagyjából addig el sem indulok a partról, amíg nincs nálam három-három morfium, fájdalomcsillapító és kötszer. Szokott eltörni a lábam, de nem okoz gondot.
Mondjuk az is igaz, hogy én 1.6.9-cel kezdtem, azzal a verzióval gyakoroltam be a játékot, és ott még kaptunk kezdésre morfiumot, meg egy Makarovot vagy 5 tárral. Most már sokkal keményebb a kezdés. Egyre keményebben indul a játék, 1.5 magasságában még revolver volt a kezdõfegyver.
A türelmetlenséged meg majd vagy elmúlik, vagy abbahagyod ezt a játékot. Ez nem az a pörgõs dolog, ahol van létjogosultsága a türelmetlenségnek. Én is ilyen voltam egy darabig, csak aztán túl sokszor nyaltam be. Most már nem esik nehezemre kúszni/guggolva sétálni 50-100 métereket. Inkább néhány perc sunnyogás, mint néhány perc csíknézés, mert ki kellett menekülni a szerverrõl...
"Ja, tudom, egy metagémer szerverhopper köcsög vagyok"
Én se szoktam a túlzsúfolt szerverekre menni, és volt már rá példa hogy disconnectáltam meg ugráltam a szerverek közt amikor bejutottam valami jó kis házba. De valahogy összességében nem jut eszembe gyakran hogy akár így is lehetne menekülni :D
Egyszerûen csak sokszor türelmetlen vagyok a játékhoz.... a kúszás-mászás nagyon lassú, ezért töbnyire "gugolva" szaladok. Ha kispottolnak én is be szoktam nyomulni egy házba, és szépen lecsapkodom a Z-ket. A baj az hogy sokszor van az hogy csak 1x tud megütni valamelyik, azt jön a csonttörés, az meg gyakorlatilag restart.
Persze tudom hogy végigkúszhatnám az egész várost, és akkor tényleg nem vesznek észre (ahogy elnéztem akár 5 méterre is lehet tõlem, ha kúszok nem fog észrevenni).
Ja, a legjobb egyébként olyan szervert keresni, ahol hajnal vagy szürkület van. Azt a játék a zombik szempontjából már éjszakának veszi, minimális látótávolsággal, viszont mégis jól látni, mert még/már világos van valójában. Mondjuk ha ilyen csatlakozási gondjaitok vannak, akkor elég nehéz lehet szervert keresgélni...
Én egyébként ha farmolni megyek, olyan szervert keresek, ahol max 8-10 ember van benn épp. Egyrészt kisebb az esélye, hogy pofánlõnek gyûjtögetés közben, másrészt valamivel gyorsabban csatlakozik hozzájuk a játék, mint fullos szerverekre. 100-150 pinggel játszható még a játék, legalábbis ha csak zombikkal kell harcolni, úgyhogy Atlanta, Chicago is belefér még. Ha csak farmolok, még a legsötétebb éjszaka sem probléma, feltolom a gammát, eldobok egy flare-t hogy világítson és kihúzza a zombikat az épületekbõl, és a fényénél kilútolom a házakat. Aztán tipli onnan, vagy inkább disconnect, mielõtt a kilométerekre ellátszó fény odavonzaná a pléjereket.
Ja, tudom, egy metagémer szerverhopper köcsög vagyok. De nem érdekel, úgy játszom mindent, ahogy a leghatékonyabb, pont szarok bele, hogy "ez nem így lett kitalálva". Amit a játék módosítások, beleturkálás, konkrét hekkelés nélkül megenged, az véleményem szerint nem csalás, és ehhez is tartom magam.
Mit csináltok, hogy megesznek a zombik? Annyira nem nehéz lopakodni köztük, ha meg észrevesznek, akkor felállni, sprint egy házba, aztán lelõdözni õket szépen... Ha meg lelõhetetlen mennyiség jön, akkor disconnect.
Ha meg már van gyufa+balta+kés kombó, akkor simán maxon lehet tartani a vért a levadászott állatokból.
Én is küzdöttem ma legalább egy órát mire sikerült vhol játszanom egy kicsit. Aztán legyaktak a zombik (csonttörés megint), most egy kicsit elment a kedvem...
Vegso elkeseredesemben respawn-oltam a karakteremet es felraktam a legujabb beta patchet, de igy sem megy. A szerver lobbyig eljutok, de ott miutan ok-t nyomok csak tolt, vagy varakozik az karakter infora.
Lassan egy oraja probalok csatlakozni, de sehol sem tolti be a karrakteremet...
Hmmm... lehet hogy most jön ki az új verzió, mintha olvastam volna hogy a hétvégén nem akarták lelõni a szervereket de már kész az új patch...
Zero vigyázz, a fixek közt van a használt tárak törlése reconnectnél...
Hát én elég sokat szívtam a moddal amíg beüzemelõdött, six nélkül mindenféle hülyeségeket produkált (igaz, én csak keyt kaptam egy ismerõstõl, szóval ilyen öszvér virágbolti install + real key kombóval tolom).
-----
Protosz:
Én ezzel a verzióval indultam el, a benne lévõ Mini image teljesen jól mûködik így cracket nem kell keresni.
Install után rádobod a beta patchet meg a modot aztán akár még mûködhet is.
Szerintem a sixupdater csak bonyolítja a dolgokat, legalább is nekem. Én simán felraktam a legújabb beta patchet meg a DayZ-t, aztán az Arma könyvárban lévõ "Launch Arma2 OA Beta Patch.lnk" -el indítottam a játékot. Ez után az expansions menüben kiválasztottam a DayZ-t és egy újraindítás után ment minden tökéletesen.
A franc se tudja mit csinál vagy nem a sixupdater(nekem speciel semmit), épp ezért hagytam az egészet a francba, és peccselgetem kézileg, amikor kell. Állítólag "dobozos" arma+OA kombóval jól mûkõdik együtt, nekem a dobozos arma+steames AOval nem akart megmoccanni sem.
Nem hangzik rosszul, meglássuk lesz e hely rajta éjjel... bár egyelõre nekem a playerekkel van a legkevesebb bajom, általában a zombikkal nyíratom ki magam (leginkább a csonttörés miatt respawnolok).
Mondjuk a célkeresztet azt szívesen veszem ha van :D
Sokan játszunk eredetivel. Pont ez az a szopás, amit elkerülünk vele. Van elég baja ennek a játéknak enélkül is.
Egyébként meg a DayZ már 1.7 óta igényli a béta peccset (sõt, effektíve a béta peccset direkte a DayZ alá írják), és kábé hetente van új verzió. Ahhoz meg krekket találni... hát sok sikert.
Állítólag MediaMarktban 2000 pénz az AO, de még a Steames 4500 sem a világ.
A minap kértem egy kis helpet privát üzenet formájában. Most ott tartok hogy az ARMA 2 free steamrõl fent van. Az ARMA 2 OA meg torrentrõl, viszont a cracket nem engedi berakni, a virusirtó végett. Az 1,6 patchet meg nem engedi felrakni: bad ckkey hibával elhárít.
Örülnék ha valaki szánna 5 percet egy levélre és leirná õ hogy csinálta meg. Vagy esetleg egy linket. Elõre is köszi.
Én mindig az US 137-tacticalgamer.com szerveren játszom. Nincs célkereszt és külsõ nézet, viszont a játékosok többsége nem lõ le amint meglát, feltéve, hogy fenn vagy a TS-ükön. Az új játékosoknak szívesen segítenek, vannak úgynevezett community sátrak is, amiben alap cuccokat találhat a kezdõ túlélõ. Ezeket a sátrakat a profibb játékosok csapatba verõdve folyamatosan töltik fel. Angol tudás persze szükséges.
Höhö, tegnap volt alkalmam kívülállóként látni hogy is zajlik ez... éppen spawnoltam Electro környékén és egyszer csak egy nagy dörrenést hallottam. A következõ pillanatban azt láttam hogy minden irányból zombi hegyek kezdtek el rajzani egy pár száz méterre lévõ pajta felé.... brutális volt, egy zombi még egy benzinkút tetejérõl is leugrott (ez gondolom valami bug). Pár másodperccel késõbb azt láttam, egy player menekül dombnak felfele, nyomában egy hadsereg zombival :D
Persze nem 100% hogy enfield volt, de sanszos hogy az mivel abban a pajtában azt tudom hogy spawnol :D
Tenyleg jo otlet lenne egy csapatos osszeroffenes, csak maceras, hogy pont talaljunk egy szervert ahova mindnyajan felferunk. A Lee Enfield valoban nagyon vonzza a zombikat, egy templomban elsutottem, rogton az egesz varosbol odarohantak a rossz arcok, volt is dolgom veluk boven. Viszont ami tetszik benne, hogy egy lovessel ol. Ez az ujraspawnolos gyujtogetes nem is olyan rossz otlet, este kiprobalom!:)
Ezt most kérdezed, vagy saját tapasztalatból mondod? Én azt hallottam, hogy a roncsokat nem lehet farmolni, mivel azoknál csak egyszer spawnol le a cucc. Ha nem így lenne, akkor már mindenki éjjellátóval és hõkamerás fegyverekkel rohangálna szerintem.
Viszont ezzel a "felveszem-odébbteszem-újraspawnol a cucc" módszerrel lehet farmolni a helironcsokat is, még csak nem is túl nagy macera.
Hmmmmmm...
Na, akkor csak el kéne döntenem, milyen fegyvereket szeretnék. M24+PDW jól hangzik? Vagy van jobb sniperpuska a játékban?
Ja, hát sajnos az arma engine nem annyira kifinomult hogy ezeke az elõre-hátra lépõs csapkodásokat meg lehessen oldani. Gondolom a 150-es ping se tesz jót neki (US szerverek ugye, mert ott éjjel van nappal) de az se hogy a zombik össze vissza ugrálnak, átütnek a falon, belelógnak a padlóba majd hirtelen rádteleportálnak, vagy éppen házon belül is hirtelen felgyorsulnak (ahol ugye csak sétálhatnának).
Lehet a baltát úgy használni, mint a gagyibb akcióTPS-ekben, hogy odalépsz, odaversz egyet, és hátralépsz mielõtt megharapnának, csak nehéz és macera. Bár talán még mindig jobb, mint Lee Enfielddel behúzni az egész várost...
Örülnék neki egyébként, ha a zseblámpa és a közelharci fegyver úgy is elõvehetõ lenne, hogy ne kelljen kiüríteni neki a slotot... Onnantól, hogy van fegyverem, gyakorlatilag soha nem használok sem zseblámpát, sem baltát. Nagyobb hátrány pakolászni, mint ami elõnyt el lehet vele érni.
G17-et találtam az elõzõ karakterrel és elraktam zsákba, az elvben egy jó megoldás lenne a pisztoly-lámpa kombóra, de a kezemben sosem volt, PDW volt bekészítve (amivel szintén nem lõttem egyet sem a halálomig)...
Ha a sárga injekció neve epi-pen, akkor az arra való, hogy ájult emberen használva egybõl felkelti. Csapatban játszva lehet értelme, de szerintem még úgy sem(mert úgy tutira nem kerülnénk olyan helyzetbe, hogy ájultra vernek a zombik). Csak a helyet foglalja. A morphine auto-injector meg a csonttörést gyógyítja. Ilyenbõl én tartok magamnál a zsákban hármat folyamatosan.
Igen, ez a csonttörés az egyetlen ami a balta ellen szól. Most olvasgatom a wikit, elvben csak akkor kéne törnie a csontnak ha úgy harapnak meg hogy közben már vérzel, de én se így tapasztalom.
Az a fájdalom effektje, be kell venni egy fájdalomcsillapítót, és elmúlik.
A zombik sebzését nem teljesen értem egyébként. Pl van, amikor bevillan a kép, mintha megütnének, de nem lesz bajom. Meg az elsõ harapás általában vérzést is okoz, de ha bekötöm, akkor egy darabig viszonylag jól tûröm a harapdálást, nem kezdek vérezni. Fura. A leggenyóbb, amikor elsõ harapásra eltörik a lábam. Az nagyon paraszt dolog.
A "miénkre" jöhettek, ha akartok, privátban megadom a címet, de azt nem kéne kitenni csak úgy fejlécbe, annyira teljesen azért nem publikus. Valami össznépi battlefieldes klános TS egyébként, fogalmam sincs kié és ki üzemelteti...
Sziasztok! Végig olvastam pár dolgot, maga a játék nagyon érdekelne, ezért is kérdezném, ha valaki törten játszik, az pontosan hogy oldotta meg hogy tudjon. Az egy levélben leirná nekem pontosan? Illetve majd ha sikerül szivesen csatlakozok egy esti csapathoz. :]
Hát, annyi türelmem még sose volt hogy addig pakolásszak hogy emiatt laggoljon a játék :)
Illetve inkább erre: "Egy idõ után a sok cucc miatt le fog esni az fps, ilyenkor el kell távolodni a várostól pár száz méterre, amíg az összes cucc és zombi eltûnik és az fps visszaáll normálisra. Utána lehet folytatni a farmolást"
Na, ezt a pár száz métert lehet sztem skippelni egy aborttal.
Amúgy tegnap megkaptam énis az elsõ sorozatot az oldalamba egy playertõl. A panelokban lootoltam, amikor egyszer csak zihálásra lettem figyelmes, majd lenn a lépcsõ alján megláttam egy Z-t amint caplat felfele.
Adtam neki egy fejest (azt hittem õ zihál), aztán oldalról kaptam egy sorozatot... gondolom attól aki a zombi elõl futott be a házba :( Mostmár legalább tudom, ha zihál az player. Tényleg elkeserítõ kicsit hogy ennyire tartani kell a másik játékostól.
Persze volt ellenpélda is, összefutottam egy csûrben egy playerrel, õ bemondta "friendly", néztük egymást aztán mindenki ment tovább.
Lõszer exploit megvan? Mindig tár 50%+1 tölténynél kell tárazni, és ha végigért a sor az összes táron, akkor abort, rejoin (nem kell kilépni a szerverrõl se, elég a lobbiig), és a fél tárak varázslatos módon feltöltõdnek. 200-as tárnál kifejezetten vicces a 99 ingyen lõszer.
Ugyanez igaz lehet a tárgyfarmolós exploitra is, hogy nem kell elmenni száz métereket a farmolt helytõl, elég egy pár percre kilépni a lobbiba. Valószínû mûködik, így buktam be az M16omat mielõtt az M249et találtam volna. Leraktam a puskát egy tehén elé, elõvettem a baltám, fejbecsaptam vele, elkezdtem kibelezni és elrakni belõle a húst. Megszólalt a kaputelefonom. Gyorsan nyomtam egy abortot, nehogy megdögöljek közben, elintéztem a dolgom, aztán mikor visszacsatlakoztam, a puskám szõrén-szálán eltûnt. Gondolom ugyanaz a despawn mechanika, mintha száz méterekre távolodnék, csak nem kell annyit gyalogolni.
Apropó: az mitõl van hogy a karakterem egyszercsak elkezd remegni? Nem láttam semmiféle indikátort ami megmagyarázná miért, de egy-egy nagyobb csetepaté után rángatózik az emberem....
Hát, tegnap fejszés gyilkost játszottam electro környékén, de hiába kaszaboltam le valami 13+ zombit, egynél se volt még egy fia üres konzervdoboz se, nem hogy használható loot.
Amúgy tetszik a balta, jó hogy nem kell bele lõszer - azt ugyanúgy egy ütéstõl fekszenek a zombik mintha fejbelõném õket. Épületen belül nagyon jól lehet aprítani, plusz ugye mivel nincs hangja, nem is vonzza nagyon a Zket. Nem úgymint az enfield, azzal csak egyszer lõttem egyet, azt egy ehész rock koncertet sikerült összehozni vele. (tényleg jó név rá a zombisíp).
Az egyetlen hátráy az a fránya csönttörés - ugye elõ-elõ fordul hogy egy zombi csak megcsap. Aztán hiába csak egy ütés, a törött csonttal onnantól kezdve reszeltek a játéknak. Mindazonáltal egész más az ember önbizalma ha sikerül a csûrben összeszedni egy fejszét :D
Szivesen segitenek neked, mert nalam van negy tasak ver, morphium meg az a sarga injekcios tu is(nemtom mi az). Talalkozzunk este egy szerveren, en Stary S. kornyeken vagyok.
Én nemrég találtam egy helyet valamelyik szerveren, ahol látótávolságban KÉT lezuhant roncs volt. De akkor már géppuskám volt, nem kellett semmi. Mondjuk az 50 stanag táras lõszeresláda aranyos volt.
Gondolom rossz helyen keresed õket. Itt egy térkép a DayZ fórumról, amin az emberek bejelölték az eddig megtalált heli roncsokat. Ettõl még random helyen spawnolnak, de általában városok közelében a mezõn. Érdemes egy szerver újraindítása után keresni õket, mert akkor nagyobb a valószínûsége, hogy még senki sem vitte el a cuccokat. A legtöbb szerver 4-10 óránként újraindul, hogy ne laggoljon.
Armában az AI sajnos nem a fegyver hangja, vagy ehhez kötödõ config érték alapján hall meg, hanem a lövedék bizonyos adatai alapján. Tehát igaz amit írsz, ugyanakkor fordítva is így mûködik; egy hangtompított fegyverbõl kilõtt normál (nem SD) lövedék alapján úgy meghall, mintha nem is lehhe hangtompítód.
JA es miota jatszom egy rohadt helikopter roncsot nem találtam:)
NA ma ugy döntöttem hogy loootlok berezhinoban a 2 egymas melletti emeletes házat...
A legutóbbi halál óta amit lentebb dokumentáltam ezzel az élettel tolom. Volt már cz550-em most egy AKm a fõfegyver és egy Makarov a secondary. Van kés, fejsze, lámpa, térkép. Iránytû nem hiányzik, mert az órára nézve nappal tudom merre járok, este meg nem játszom.
Na szóval beosonok. Felmegyek az emeletre, de figyelmetlen voltam és amíg a tetõn bóklásztan behúztam néhány zedet magam alá. NA gondoltam akkor daráljuk le õket makarovval. 3 tárat ellõttem rájuk headshotokra es mellkasra, mert azért a 3.-ról nem ugrunk le.
De csak jöttek.
Aztán mikor már lejutottam az 1. emeletre, láttam, hogy sorban állnak a vevõk. Nincsen hátsó kijárat szóval vagy keresztülvágom magamat vagy meghalok.
Ugyhogy elõ az AKM-et. 2 tár volt nálam és próbáltam magam átvágni a tömegen. A végén 2 lõszer maradt az utsó tárban és egy zed követett. 7000-rõl 3000 bloodon vagyok eltört a karom és rohanok az életemért. elérek egy tisztásra gondolom üres, megfordulok és semi-re állított akm utolsó lõszerével fejbelövöm az üldözõt. Csakhogy balra egy farm és 2 zed aggrozik rám. Úgyhogy futi.
1 lõszer a tárban, 2 zed utánam irány az erdõ.
Egyiket lerázom, de a másik követ még mindig, aztán ahogy az erdõ sûrûjébe érünk megfordulok és lelövöm. AKM üres Makarovban 2 lõszer a tárban és már csak találnom kell valakit, aki ad egy blood transfuziont anélkül, hogy agyonlõne. Van 2 csomagom. Meg 4 konzervem meg némi steakem amit meg kell fõzni+ tele a gatyám. Ilye adrenalin löketem régen volt. nem beszélve arról, hogy mindent szûrkén látok már úgy ki van véreztetve a karakterem:)
Ha másik szerverre mész akkor fennáll a veszély, hogy épp van ott valaki és jól lelõ amint belépsz. Persze így meg lehet, hogy valaki ép melléd születik ahogy belép a szerverre, és úgy lõ le :) A legjobb megoldás talán az, ha két ember lootol, egy harmadik meg a dombról fedezi õket sniperrel.
Sima MP5-öt kell szerezni, abba megy SD és normál lõszer is. Így ha zombit ölsz akkor az SD-t töltöd be, emberhez meg a simát. Ez mûködik sok más fegyverrel is. Annyi a hátránya, hogy az SD lõszer hangja ugyanolyan, mint a normálé, csak a zombik nem hallják.
Nem tudom, hogy melyik az egyszerûbb, ezt csinálni, vagy keresni egy másik szervert, ha átnéztük a sátrakat...
Nekem csak az a bajom, hogy amint eljutok oda, hogy na, "kész" a felszerelés, lelõnek, mint egy kutyát. Az az MP5SD nagyon rosszul esett. Zombik ellen a legjobb, nagyon durván lehet vele csendben takarítani. De hogy 25 golyó nem volt elég egy ember hátába... Tudom, tudom, fejre kellett volna lõni. Ha ehhez még hozzáveszem, hogy ez a csóka elõttem állt egy méterre... gondolom mit sebezhet 100-150 méteres távon.
Egy iránytû kéne már csak, aztán megindulnék megint északra... :P Egyelõre nem bírom abbahagyni, esek-kelek, de leszarom. :)
Srácok, ha ledobok valamit a földre mitõl függ az hogy eltûnik e vagy sem? Elõbb takarítottam egy házat, kinn ideiglenesen le akartam rakni a fejszémet, erre huss, nyoma veszett.
Bezzeg az üres konzervdobozok megmaradtak...
Egyszer csak mögéd(eléd, melléd) fog baszni párat. Elvileg a játékos körüli 30m átmérõjû körben nem születnek, de ez még nem mûködik tökéletesen. Bár többnyire olyan messze születnek, hogy ha lopakodsz (guggolva sétálás) akkor pont nem fognak észrevenni, de azért vannak kivételek.
amúgy a zombik hogy respawnolnak? tehát ha mondjuk kitakarítok egy kisebb városrészt, akkor van esélyem nyugodtan lootolni, vagy egyszer csak mögém basz egyet?
Azokat a katonai sátrakat szépen lehet farmolni. Bemész az elsõ sátorba, felveszed ami kell, a többi cuccot meg kipakolod a sátor elé és ezt megcsinálod a többi sátorral is. Mire elérsz az utolsóhoz, addigra az elsõben már újraszületnek a dolgok.
A lényeg az, hogy a játékban akkor spawnol újra a loot, ha már nincs a helyén semmi és a játékos legalább 5 méterre van tõle. Ezt a technikát mindenhol lehet alkalmazni, de a Staryban lévõ katonai sátraknál a leghatékonyabb. Egy idõ után a sok cucc miatt le fog esni az fps, ilyenkor el kell távolodni a várostól pár száz méterre, amíg az összes cucc és zombi eltûnik és az fps visszaáll normálisra. Utána lehet folytatni a farmolást
Sajnos ma nem volt szerencsem a vadaszlesekkel, egy fegyvert sem talaltam rajtuk. Csernoban szereztem egy Lee Enfieldet, elegge bejon ez a puska, meg van egy Makarovom is. Talaltam egy alcaruhat, nem tudom mi a rendes neve, a mesterloveszek szoktak hordani!:) Most Stary Sobortol nyugatra varom a holnapot, melo utan eszak felol benezek a varosba, ott van egy csomo military loot.
Cserno és Elektro a két legveszélyesebb város, mindenki itt vadászik a frissen született játékosokra. Amilyen gyorsan csak lehet, el kell húzni északra és a kisebb városokban keresgélni cuccot. Fegyverért meg a vadászleseket érdemes átkutatni. Sok van belõlük és csak 3 zombi születik a közelükben.
Most Csernot kelet felol kozelitettem meg, de sajnos a korhazban nem volt fegyver viszont a belvarosban az egyik kocsma feletti lakasban talalatam egy winchestert, csak sajnos toltenyem meg nincsen hozza. Van bent a hazak kozott egy faszkalap aki emberre vadaszik, ezert most kileptem, majd delutan/este folytatom tovabb.