Természetesen. Más felé fordulnék és mint a nagyok és éves szinten 4-5+ másfajta játékot adnék ki nem ülnék egyen évekig! Utoljára szerkesztette: grebber, 2015.06.21. 10:29:36
Szerencsére ők nem így gondolkodnak mint te. Piszok kemény munka van a W3-ba. Nem csak látvány szinten. Nem 5 perc ilyen szintű sztorit összehozni és nem 2 fillér. Csak annyi előnyük van, hogy kelet európai árak nem nyugatiak. De bebizonyították lehet jobbat csinálni mint amit a nagyok évek óta nyomnak. Ez a minimum, hogy elfogadom azt, hogy még keresni akarnak vele miközben az is minőség lesz nem is kicsit. Csak a második expansion 20 órás lesz a legtöbb céllövölde még ennyit se tud. Tisztelet a kivételnek, bár azok se nagy stúdiók. Utoljára szerkesztette: Although, 2015.06.21. 11:02:57
Azok a nagyok, akik meg sem állnak a 8. klónozott részig és mikor már teljesen le van rágva egy franchise (sokkal jobban, mint az emberek szeretnék) akkor vágnának bele másba?
Pont az az eltérő, hogy ők már a W2 második része után elkezdtek foglalkozni (még ha tervezés szintjén is) egy teljesen eltérő játékkal. És mivel nem futószalagon készülnek fél évente náluk a játékok, még elkészül a Cyberpunk, a W3-as tartalmak is biztosítanak egy folyamatos bevételt.
És az éves szinten 4-5 játék fejlesztésére honnan vennéd az erőforrásokat?
A "nagyok" gyakorlatilag ostoba tömegeknek szánt szarokat gyártanak amik sem minőségben sem tartalomban sem élményben nem összehasonlíthatók az olyan alkotásokkal mint a Witcher. Inkább várok 4-5 évek a következő játékokra és olyan címet kapok amire 20 év múlva is emlékezni fogok és alkalomadtán szívesen veszem le a polcról mintsem olyan hulladékokkal bombázzanak mint a "nagyok".....
Hehe, ekkora fülesek után nekem már nincs mit hozzátennem :D
Talámn csak annyit tennék hozzá hogy a nagyok, akikről te beszélsz azok nem fejlesztők hanem kiadók... egy fejlesztőcég nem tud éves szinten 4-5 totál különböző játékot kiadni. Utoljára szerkesztette: lammaer, 2015.06.21. 14:09:00
Messze nincs kiaknázva az a világ és a hatalmas siker után bolondok lennének ha nem folytatnák de a E3-on most nem ezt fogják majd bejelenteni az biztos. Cyberpunk meg majd valamikor 2018 környékén jön majd, nehéz dolguk lesz mert a witcher frencsájzal nagyon magasra tették a lécet és mást még nem is csináltak eddig. Én azért még várok egy pár gameplayt mielött tapsikolnák mert a cyberpunk egész más világ mint amit eddig csináltak.
Nincs kiaknázva? Maximum teljesen új szereplőkkel lehetne valamit kezdeni, teljesen új főhőssel, szerintem semmi értelme. Persze ettől függetlenül megvenném és játszanék vele.
A világ nagyon messze van attól, hogy ki legyen aknázva max geralt karaktere de csak ennyi. Akkor ezek szerint a ME:Andromeda se lesz jó szerinted mert shepard bácsi nem szerepel benne? elég szemellenzös hozzáállás, szvsz.
Nos a gond itt az, hogy a CP-t főleg azok várják, akik szeretnének már egy Skyrim/Witcher szintű OpenWorld RPG-t, de végre már kardok meg misztikus vallási mesevilágtól mentes, inkább a tech műfajban, modernebb környezetben látni. Nekik/nekünk, a Witcher 4/5/6/ akárhány, legyen az bármelyen jó is, nem pótolja a CP-t semmilyen szinten sajnos.
Jaja, alapvetően már tele van a puttonyom a kardos varázslós RPGktől. Scifi kell!
kb 1 honapos hir? a magyar gamer sajto megint le van maradva rendesen...
Egyebkent az emlitett developerek leadek... ergo 2-3 fos csapatokat vezeto emberek... Ez szoftverfejlesztesben elegge mindennapos hogy valtoznak. kieges es churn baromi magas a szektroban.
Ez azért kemény. :) Rendesen alázzák a konkurenciát az AAA piacon. Lehet ez a játék felteszi őket a csúcsra a többiek meg csak irigykedhetnek. Ha így folytatódik csak a Beth marad mint ellenfél lemaradva.
A dolog árnyoldalát mi nem látjuk így csak a többi céget fikázza mindenki... Lehet a GOG hoz nekik annyit ,hogy megéri only single cuccokat csinálni nekik. Nos rengeteg cégnek nincs saját store-ja... De ez csak egy gondolat.... De abban biztos vagyok hogy a GOG-ból is mocskosmod megszedik magukat.
Az ilyen cégektől nem sajnálom hogy megszedik magukat. A GOG a lehető legkorrektebb digitális terjesztő platform, amit ismerek. DRM free minden, nem kell a használathoz kliens és a megvásárolt termékekkel szabadon rendelkezem, nem csak bérelem, mint pl. Steam esetén.
A Witcher nekem nem jött be mert utálom az ilyen mítikus, vallási alapú világokat, de az kétségtelen, hogy az utóbbi idők legjobb minőségű RPG-je. A CDP egyelőre a pozitív példa arra, hogyan lehet normális üzleti stratégiával is sikert elérni. Ellenpéldának meg ott a sok f*s, élükön az EA/UBi párossal.
UBi val nekem nincs bajom tonnányi jó játékot adnak ki WD, FC, AC GR...stb EA az számomra only BF de ott is csak a single player ott más értelmes dolog nem igen van :(
Nem a játékok miatt utáljuk az EA/UBI párost, hanem az agresszív, inkorrekt üzleti stratégiáik miatt. És mert pl. az EA gondolkodás nélkül kivégez egy amúgy nagymúltú stúdiót, ha az akár egyszer is nem hozza az elvárt bevételt. Sosem fogom megbocsátani nekik, hogy kivégezték pl. a Westwood-ot.
Lehet lesz valami hamarosan, 5 év után tweetelt a hivatalos account
picit off, de amíg nincs játék, addig is lehet hangolódni (:
Pletyka. Ez stimmel is abba, amit a fejlesztők mondtak nem rég, hogy 2019 elött még nem lesz megjelenési dátum.
beep
Azért ez egy rohadt nagy trollság a lengyelektől. A Witcher után mindenki epekedve várja, pedig nulla info van rola kb a csapat nevén kívül, erre van képük teljesen, látványosan tojni a marketingre. :)
trollkodásnak trollkodás, de marketing ügyileg pont, hogy trükkös húzás, mert 0 infóval új életet leheltek bele, és kábé minden gémer oldalon megemlítik őket
mondjuk amennyire én tudom, a Witcherek előtt is csak pár hónappal kezdték csepegtetni az infókat, a gameplay jeleneteket, nem követtek el olyan botorságot, mint az EA a Watch Dogs első részével.. van marketingjük, de óvatosabb, okosabb, átgondoltabb.. jól tudják, hogy a beléjük és a minőségi játékaikba vetett bizalom fogja eladni, nem az esztelen hírverés
arról az apróságról azért ne feledkezzünk meg, hogy a Lengyel kormány talicska szám önti nekik a pénzt, ha igazak a hírek, akkor a Witcher III-ra több mint 27 millió dollárt kaptak. :)
De igazad van, jobban odateszik magukat mint a mi focistáink, vagy az EA az utóbbi sok évben :(
Tőlük spec. nem sajnálom, amíg olyan játékokat tesznek le az asztalra, mint a W3. Sokkal sz*rabb fosokba ennél többet fektetnek be. Az eladások alapján egyébként a sokszorosa jött vissza. Azzal sincs bajom, ha a Cyber késik, csak legyen megcsinálva rendesen. Az egyetlen amit hibának tartok, hogy minek kellett 2013-ban trailert kiadni egy olyan játékról, ami jó esetben 7 évvel később lesz kész. Persze ennek is bizots van magyarázata, lehet, hogy valamiféle felmérés volt az érdeklődést tekintve.
Ők legalább a világ élvonalában vannak, foci terén viszont a "Rossz PC játékok fejlesztői" vernek el minket, amíg AAA játékokra való pénzből működünk... Utoljára szerkesztette: broman191, 2018.01.15. 21:52:56
Hozzátenném azert hogy a W3 átvezető videóit és trailereit a magyar DIGIC csinálta, ahogy az Assasin Creed stb-nek is. Ok azert magyar vállalkozásként eléggé ott vannak a játékpiacon.
pont azon gondolkodtam, hogy nem tudnék így hirtelen mit írni broman üzenetére, mert mióta a Digital Realitysek már nem nagy szereplők, nem is tudnék olyan hazai csapatot mondani, akik érdembe beleszólnak a játékiparba. De akkor ezek szerint én nem követem elégé az itthoni dolgokat. :)
Csapatot hirtelen én sem, viszont rengeteg nagyobb játék hosszasan lepörgő creditsében akadnak félreérthetetlenül magyar nevek, elszóródva ott vagyunk szinte mindenhol, meglepne ha a Cyberpunk esetében másképp lenne... :) Utoljára szerkesztette: broman191, 2018.01.16. 21:51:13
Neocore Games? King Arthur, Van Helsing játékok, meg most fejlesztik a WH40K diablo klónjukat. Jó, a cég - gondolom adózás miatt - az UAE-ben van bejegyezve, de attól még magyarok.
Na, kíváncsi leszek, ezt mivel magyarázzák a kétkedők, akik szerint a játék soha nem fog elkészülni. Nem létező dolgot igen ritkán szoktak védjegyeztetni...
Koszonom, bar tovabbra is ketelkedek benne es oszinten csodalkoznek, hogy ha nem onallo bejelentes/premier lenne a jovo heten az E3 folyaman, hanem a ma esti Microsoft eloadasan belul hullna le a lepel a jatekrol (mert ma csak az lesz meg a Bethesda, utobbi nyilvan sajat cuccokkal jon).
Ign cikkből: “Végül, de nem utolsósorban arra a kérdésre, hogy lesznek-e mikrotranzakciók csak azt válaszolták, hogy egy egyjátékos módra kihegyezett szerepjátékban? MEGŐRÜLTÉL?” Kár, hogy manapság ez a hozzáállás ritka.
Viszont ugyaninnen ez már kevésbé hangzik jól:
"Arra a kérdésre, hogy a játék mikor fog elkészülni, egyelőre nem tudnak választ adni az alkotók – de abban biztosak lehetünk, hogy már kevesebb van hátra, mint amennyi idő a bejelentés óta eltelt."
Ilyen alapon még évek lehetnek hátra a megjelenésig...