Igaz és ezzel együtt továbbra is tartom, hogy a jelenlegi állapotához képest nagyságrendekkel élethûbb "szimulációt" lehet csinálni a programból. Most megnéztem a dei modod, egész jó dolgok vannak benne. De pár dolog pl. Az egység méretezések nem tetszenek. Pl. Róma, Makedónia stb. esetében tök biztos adatok vannak koronként és hát van vele gond.
De egyszer van, csak ha rögtön kilépsz akkor az gyakorlatilag nem történt meg... Véletlen szerûen adja be az eseményt, csak egy idõ után meguntam, és inkább végig csináltam. Ijesztõ volt ahogy az a sok sereg megjelent, de tényleg nem volt gáz, pár kör alatt elfogynak.
Nem csak egyszer van polgárháború? Nálam is sétagalopp volt, mondjuk mert elég messze dobta ki a fõvárostól a csapatokat, a gall-germán vidék határán. Gyorsan odaért anno 4-5 légió és erõlködés nélkül vertem le õket.
Túl vagyok az elsõ polgárháborúmon. Mikor elkezdõdött azt hittem nehezebb lesz, közbe csak egy kis kergetõzés az egész. Miután visszafoglaltam a fõvárost elkezdett éhen halni az ellenség, és egyre könnyebbek lettek a csaták. Vagy 10 várost elfoglaltak, de max 3-4 körig volt az övék mindegyik.
Mielõtt megpróbáltam volna nem akartam polgárháborúzni, alt+F4-et nyomtam mikor beadta, és vissza töltés után meg lehetett úszni. Kár volt vele bajlódni...
Egyébként sokkal könnyebb a játék mint a Shpgun 2 volt. De lehet hogy csak Chartago-val ilyen könnyû, ki fogom próbálni a többit is. Jobb lenne ha lenne egy kis kihívás, bár az hogy ilyen hosszú eleve kihívás, mert végig kell csinálni és ahhoz elszántság kell :)
"A gallok és a belgák egyébként ostrom esetén azonos harcmodort alkalmaznak: elõször seregestül körülözönlik az erõdítményeket, köveket hajigál¬nak rá, s mikor már egyetlen védõ sem mutatkozik, „teknõsbéka”-alakzatba állnak, úgy gyújtják fel a kapukat, úgy rombolják le a falat. Ezúttal könnyû dolguk volt, a dárdát és a követ annyi rengeteg ember hajigálta, hogy senki sem maradhatott meg az erõdítmények tetején."
Ugye rémlik ez az ostrom megoldás, mint általános lehetõség. A szokás szerint phalanxba tömörülõ helvétekkel vívott összecapásról szóló részt most nem is idézem. Nyilván nem görög phalanx, de valószínûleg leginkább erre emlékeztette a rómaikat. Ellenszere a dárda, ami nem kaszásként aratott, hanem a pajzsokba fúródva ellehetetlenítette a pajzshasználatot, és annyi volt a pazsfalnak.
"Afranius kettõs arcvonalba állította öt legióját, a segédcsapatokat tartalékként a harmadik sorba helyezte. Caesar hármas csatarendet alakított: az elsõben öt legiójának négy-négy cohorsa, mögöttük tartalékként három-három cohors, és ezek mögött minden legióból ismét ugyanennyi cohors állott; az íjászok és a parittyások az arcvonal közepén helyezkedtek el, a lovasság az oldalakat fedezte. Ilyen felállításban mindkét fél azt hitte, hogy elérte kitûzött célját: Caesar azt, hogy nem kénytelen megütközni, a másik azt, hogy meggátolja Caesar munkálatait. Így mégis elhúzódott az ügy, a csatasorok naplementéig állásaikban maradtak, azután mindkét fél visszavonult a táborba. Másnap Caesar folytatta a megkezdett sáncmunkákat, az ellenség a Sicoris folyóban gázló után kutatott, amin át lehet kelni. Caesar, amint ezt észrevette, átküldte a folyón a könnyû fegyverzetû germánokat és a lovasság egy részét, és a partokon sûrûn egymás mellett õrséget állított fel."
"Az ellenség száma gyarapodott, mert a táborból a városon át erõsítést kapott, hogy a fáradt cohorsokat pihentekkel váltsák fel. Caesar is rákényszerült, hogy ugyanezt tegye: a kimerült cohorsokat visszavonja, és frisseket küldjön a helyükre. Így folyt a harc öt órán keresztül megszakítás nélkül; a mieinket súlyosan szorongatta a túlerõ, hajítófegyvereik már elfogytak, ezért a hegynek fel, kivont karddal rohamozták meg a cohorsokat, néhány katonát megöltek, a többit pedig megfutamították. A cohorsokat a városfalakig szorították vissza, és mert a rémület sokat bekergetett a városba, a mieink könnyen biztosíthatták maguknak a visszavonulást. Lovasságunk pedig, noha mélyebben fekvõ terepen helyezkedett el, bátran felkaptatott a magaslatra, és a két csapat közé ugratva segítette és fedezte a mieink visszavonulását. Így folyt az ütközet váltakozó sikerrel. A mieink közül az elsõ összecsapás alkalmával hetvenen estek el, köztük Q. Fulginius, a tizennegyedik legio hastatus centuriója, aki kiemelkedõ bátorságával közkatonából küzdötte fel magát erre a rangra. Több mint hatszázan megsebesültek. Afranius katonái közül megölték T. Caeciliust, a rangelsõ centuriót, rajta kívül négy centuriót és több mint kétszáz harcost."
"A küzdelem közvetlenül a tábor elõtt, mindenki szeme láttára zajlott le. Könnyen levonhattuk a britannusok harcmodorából a tanulságot: ilyesfajta ellenséggel szemben a mieink meglehetõsen tehetetlenek, mert súlyos fegyverzetük miatt nem képesek üldözni a menekülõket, de különben sem volna merszük a hadijelvényektõl elszakadni; lovasságunknak szintén kockázatos küzdelembe bocsátkoznia, hiszen a britannusok gyakran cselbõl futamodtak meg, s ha már elég messze elcsalogatták lovasainkat a legiók mellõl, szekereikrõl leugrálva gyalogosan fordultak ellenük - vagyis a küzdelem nem azonos fegyvernemek között folyt; csupán a tisztán lovassági harc járt mind az üldözõre, mind a menekülõre nézve teljesen egyenlõ esélyekkel. Ehhez járult, hogy a britannusok sohasem tömött sorokban harcoltak, hanem elszórtan, egyik csapattest nagy távolságra a másiktól; sõt, megfelelõen szétosztva még tartalék osztagokat is helyeztek el, hogy folytonosan válthassák egymást, és a kifáradt harcosok helyébe mindig pihent, friss erõk állhassanak."
Szerintem nem fogtok dûlõre jutni, mert mindenre lehet példát találni. Nincs sablon arra, hogyan folytak, vagy hogyan kellett folyniuk az ókori csatáknak. Nem mindegy,milyen korszakot néz az ember, illetve milyen harcmodorban küzdõ ellenfelek találkoztak egymással, milyen szituációban. Szerintem szinte bizonyos, hogy az olyan, egy nagy felvonulásból és összecsapásból álló ütközetek, mint Cannae, vagy Gaugamela a legritkábbak voltak. Pl. Ceasar mûveit olvasva, sokkal inkább napóleoni típusú hadjáratok bontakoznak ki, vonulással, csatakereséssel, csata elkerüléssel, sorozatos, napokon át tartó csatározásokkal, majd újabb vonulással, újabb csatározással, utánpótlás szervezéssel és biztosítással. Gyakran kisebb, inkább provokatív kis csatározások, utánpótlást-vizet szállító vagy õrjáratból visszatérõ egységeken való rajtaütések vezettek hirtelen kibontakozó, vagy inkább elfajuló ütközetté attól függõen, hogy valamelyik oldal látott-e a kialakuló helyzetben lehetõséget. Aztán az órákig tartó harc sokszor inkább már csak az ebbõl adódó káosz felszámolásáról, veszélybe került egységek kimentésérõl, visszavonulásuk biztosításáról szólt. Az is kiderül ezekbõl a leírásokból, hogy amíg lehetett, az a fél, akinek helyzete kezdett kedvezõtlenebbé válni, inkább visszavonult, amíg tehette, hogy máshol, máskor próbálkozzon. A visszavonulások sem jártak feltétlenül nagy veszteséggel, és az üldözés sem volt kockázatoktól mentes. Nagyobb seregek totális megsemmisítése is úgy vált leginkább lehetõvé, hogy valamelyik fél a napokon, heteken sõt hónapokon át tartó vonulások/visszavonulásokba és az ütközetekbe megfáradva, élelem és vízkészletét felélve, a másik fél manõverei által sarokba szorítva kénytelen volt végsõ, minden erõforrást bevetõ csatát vállalni, de nem egyszer elõtte megpróbált kegyelmet kérve tárgyalni. A hadvezér feladata sem abból állt döntõen, hogy a csatatéren rohangálva buzdítson, hanem hogy a hadjárat alatt fenntartsa a morált. Az ismeretlen létszámú és harcmodorú germánok ellen vonuló nagy római légiók is inkább tûnnek az ismeretlen ellenségtõl remegõ nyuszik gyülekezetének, akiket a hadvezérnek kellett meggyõzni arról, hogy ismeri az ellenfelet, felmérte erejüket, azok is csak emberek és nem túlvilági démonok, és tudja, mit kell csinálni velük szemben, kész terve és stratégiája van. Ez kellett ahhoz, hogy harcba menjenek a katonák, és ha minden jól ment, legközelebb még inkább hittek a vezérnek. Ez a hit a morál, ami sokszor járt a béka segge környékén a harcoló felek katonáinak soraiban. Mindezt viszont elég nehéz lemodellezni, ezért pl. a Rome2 is az egyszeri, mindent eldöntõ ütközeteket veszik mintául,állandó értékekkel, mesterséges morál rendszer stb., ahol tényleg menetelõ, tömött alakzatba és sorokba rendezõdött egységek vonulnak. De pl. arról, hogy hogyan harcoltak a rómaiak, és azt hogyan modellezi a Rome 2, nincs értelme beszélni és vitatokozni. A római polgárháborúban még a különbözõ helyeken (hispánia, germánia stb) szolgáló római légiók sem ugyanúgy harcoltak, mert átvették azokat a taktikákat, amit velük szemben sikeresen alkalmaztak a helyi törzsek. Így pl. volt olyan harcmodorban küzdõ légió, amelyik nem zárt alakzatban, hanem szétszóródva vonult harcba, és színlelt visszavonulásokkal operált. Küldök néhány érdekes szemelvényt, amit Boronkai Iván és Ürögdi György jegyzetelt ki Ceasar mûveibõl, és ami árnyalja mindazt, amirõl eddig írtatok (alakzat, hadrend, veszteségek, ütközetek iidõtartama stb.).
Félreértettél. A leírt "nyomással áttörés" a hoplita harcászat ismérve. Ott is nem állandóan. Valahogy úgy lehet elképzelni mint egyfajta pulzálást-valószínûleg voltak erre parancsszavak jel hangok, és a fennmaradó idõben ment az alapharc esetleg a pihenés. Az áttörés pontját általában a vezérek még a csata elõtt megpróbálták kijelölni. Ez az autentikus hoplita stratégia. Sok köze nincsen a rómaihoz.Félre ne érts, nem okoskodni akarok. Sok dolgot olvasok a témában, ha van új akkor egybõl próbálom megszerezni, és ebbõl merítek.
Nyilván megoszlanak a vélemények arról hogy ez miképpen mûködhetett. De most a nyomást nem feltétlenül pajzzsal kell elképzelni (kivéve a görögöknél). A görögöknél eleve nem is össze vissza lökdösték egymást, hanem egy ütemdal alapján történt az elõrenyomulás. A rómaiakra meg van egy rakás teória, de kb mindegyikben vannak ellentmondások. Én speciel az alakzat tolóereje nélkül nem igen tudom elképzelni azt hogy hogyan mehetett az elõre nyomulás, meg az elsõ sorokból történõ felbomlás megakadályozása.
A toló hatás miatt harcolni nem volt esélyük. De facto fegyvert használni. Amikor elöl-hátul két raklappal nyomnak össze, akkor te nem "lépkedsz" sehova, de nem is igen csapkodsz, fõleg nem lándzsával. Erre vonatkozott az "egyéni harcászat" kifejezésem (elismerem, rossz választás volt), magyarán, hogy egyáltalán kardot/lándzsát tud emelni a kolléga, nem pedig arra, hogy a széles mezõn három négyzetméternyi területet elfoglaltak maguknak párban, és keringtek egymás körül karddal. "Pajzsfalszerû" (egy szó) támadásokat nem lándzsával látsz, hanem dán fejszével, karddal, seaxszal, satöbbivel, ahol a fegyver külsõ köre éppen csak annyit enged meg, hogy közvetlen közelrõl benyúlhatsz vele perem mögé. Wolin erre vonatkozott, de Magyarországon is épp elég állat foglalkozik ilyennel. És mégegyszer mondom: vágott lábsérülések. A post mortem keletkezés nem plauzibilis, mert ha meg akarod ölni a földön fekvõ sebesültet, akkor nem a sípcsontját kezded el vagdosni, ha meg nyomva vagy, akkor ritkán hajolgatsz le cipõfûzõt kötni. Ilyen sérüléseket ráadásul csuklóból nem okozol, csak strukturálisan közel kifogástalan helyzetbõl, ahhoz pedig teljes test kell. Ezek nem könyvek. Ezek csontvázak. Logikailag nem zárható ki, hogy szõrtelenítés közben vágták meg magukat, de hát... Hovatovább önellentmondásba keveredtek akkor, amikor azt mondjátok, a legionáriusok az újabb kutatások szerint válthatták egymást. Hogyan, ha nyomva voltak? Õk lehet, hogy már más harcmodort követtek (már csak a scutum umbóján a markolat helyzete miatt is), de az ellenfelet a passzírozásban semmi nem akadályozta, nemde? A "balra hárít, jobbra szúr" is problémás, amikor egy betonfalat kéne idõlegesen megnyitnod. Hovatovább ilyen logika alapján az elsõ vonalból sérülten kikeveredni, tehát túlélni sem lehetett. Mégsem szórványlelet emlékeim szerint a gyógyulófélben lévõ vágott sérülés. Szándékosan a legvégére hagytam azt, hogy én ugyan nem háromszáz, csak száz emberrel küzdöttem, és nem pajzzsal, de hosszúkarddal, és az is mocskosul igaz, hogy az egyéni harcászatot (ezúttal a fogalmat jól használva) el lehet felejteni, de csapatszinten manõverezni, HA volt oldalt hely, lehetett, a "sérülteket" ki lehetett hozni, és aki "nyomott", ha a hülyéjének lokálisan még sikerült is, az meghalt, mivel három oldalról kapott az arcába. Végül, csak hogy tiszta legyen: Nem azt állítom, hogy nem fordult elõ. Azt kérdõjelezem meg, hogy ez a hosszútávú taktikai cél volt.
Mondjuk, amíg még a történelemkönyvek is, fogalmazzunk finoman, ellenõrizhetetlen, vagy eddig még soha nem reprodukált dolgokat írnak, vagy keverik az ok-okozatokat abban az öt mondatban, amit a harcászatra szánnak, addig nem lep meg, hogy olyan emberekkel találkozom, akik szerint mittudomén, a hosszúkard "öt kiló volt és kaszálva vívtak vele", még akkor is, ha a kezébe adok egyet és az orra alá tolok három gigabájtnyi konzisztens, korabeli anyagot, aztán megfogjuk azt a szart, és három órán keresztül élõben prezentáljuk, hogy hogyan mûködik a dolog.
De azt hiszem, befejezem, mert emlékszem, még a pilumban sem tudtunk megegyezni, még úgy sem, hogy videót linkeltem, mivel idõgépem meg nincs. A tekintélyre hivatkozás önmagában pedig érvelési hiba, nem végkövetkeztetés.
Na pl. éppen õ az egyik a nagy öregek közül, aki nem csak a magasból nézte a hadtörténelmet, hanem feltette a kérdést:de hogyan használták? Mit érezhettek? Milyen sérülést okozott stb..lement a csatatérre".
Ja sajnos :(. Kár mert egy zseni volt a fickó, mindig olyan dolgokra világított rá amikre nem is gondoltam volna. Nem véletlen hogy a legnagyobb hatású hadtörténsznek tartják.
Igen. Pont ott jöttek elõ ezek a dolgok amikor nem egyén hanem tömeg küzd egymással. Vannak videók amikor 2-300 ember csap össze éppen középkori páncélzatban. Nem látni szép egyéni viadalokat, annál inkább "pajzsfal szerû támadásokat. Pedig ott ugye nem is az a jellemzõ.
A hátul állók folyamatosan nyomultak elõre, ergó az elõttük lévõnek is menni kellett. Aki meg elõl állt, nos õk megszopták, mert a toló hatás miatt esélyük se volt megfutamodni. Csak a hátul lévõk tudtak megfutni. Ebben rejlett a mély alakzatok ereje. Érdemes elolvasni John Keegan: A csata arca c. könyvét, ott az Agincourti csatára levonatkoztatva nagyon jól ki van ez fejte.
Most õszintén, Te ezt el tudod képzelni? :) Még kerámiafestéseken is csak laza alakzatokat láttam. A középkorral jobban tisztában vagyok, ezt elismerem, viszont oda van is ember, aki kipróbálja ezeket a dolgokat, például a lengyelországi Wolinban tartott összeröffenésen a korszak révén még mindig többen használnak kerekpajzsokat. A "nyomás" annyiban érvényesül, hogy a pajzzsal próbálod minél nagyobb szögét lefogni az ellenfél fegyverének, ehhez nyilván elnyomod. Ez középkori vívókönyvekben is ismert technika, még bucklerrel is. Ez nem jelenti azt, hogy a hátadban kilenc ember szándékosan azon szorgoskodott volna, hogy felkenjen az ellenfél pajzsfalára. Ez ellehetetleníti az egyéni harcászatot, ehhez nincs szükség emberre, akkor inkább beleviszel a tömegbe egy faltörõ kost. Hadd mutassak rá arra is, hogy a legnagyobb számú dokumentációt ismert harctéri sérülésrõl Visby adta (azért hoztam ezt fel, mert "a tûzfegyverekig"), ahol felül vannak reprezentálva a láb-, és általában a végtagsérülések. Nem szúrtak. Vágottak. Ennek oka elsõ körben a páncélozatlanságban keresendõ ugyan, de ez akkor is problémás lett volna, ha nincsen mozgástér. Az úszás szakkifejezéseit is meg lehet tanulni könyvbõl. Úszni nem feltétlenül.
Pedig a lõfegyverekig pont az egyes alakzatok által kifejtett nyomóerõ (óthismos) volt a lényeg. Egy hoplita falanxban a pajzsukkal nyomták elõre az elõtük állót.
Átnyomják? Ezt azért én nem így gondolom. Játsszunk el a gondolattal. Ha Te akár hoplita, akár falangitész vagy, hajlandó vagy-e csatába menni azzal a tudattal, hogy a mögötted álló X ember bele fog tolni az elõtted álló lándzsafalba? :) A hadviselés ezen területe a középkorban egyszer újra elõkerült, egész elfogadhatóan mutatja be az Alatriste c. film. Épeszû élõlény, akár ló, akár ember, akár eukarióta, vagy megáll a fegyver külsõ körén, vagy befut ugyan, de nem "nyomni", ahhoz a lándzsa nem effektív. Gladiussal, falcatával stb. még lehet alakítani valamit, de akkor minek viszel lándzsát in da förszt plész? Érdemes meghallgatni ezt az úriembert is. Nem mondom, hogy az észrevételei kritizálhatatlanok (a többi videó némelyikével nem értek egyet), de általában a felvetései között nem egy a jogos. Ez is, pölö.
Még annyi hogy ami itt kérdés hogy mennyi szünetet tartottak harc közben. Mert lehet hogy többször egymásnak mentek rövid ideig, aztán kis pihi, majd újra harc. Amíg valaki meg nem tört.
Az általam írt dolgokat vonatkoztatják a római harcászatra is. Bár leginkább azért mert mást nem tudnak elképzelni. Am töri szakos vagyok, szóval az évek során elég sok ókori és középkori forráson rágtam át magam. Szvsz egyik se túl pontos, mindegyik közös toposzokból építkezik, jelentõsen túloznak. Sokszor építkeznek korábbi mûvekre, már az ókorban is. Egy rakás történet író van aki rém elfogult, állandóan ellent mondanak egymásnak, ha nem toposzokról van szó. Nem véletlen hogy nagyon óvatosan használják ezeket a komoly hadtörténészek.
Az elsõ mondatokra reagálva pedig, az ókoriak közül sok esetben nagyon pontos szám adatokat sorolnak, és néha még a csata közben is ki lehet venni idõ és veszteségi adatokat. A középkori leírások az adatok tekintetében legtöbb esetben teljesen irreális, és alapvetõen homályos információkat tartalmaznak. Tisztelet a kivételnek.
Az utolsó mondatra reagálva:nagyon nem így van. Amit te mondasz az konkrétan a hoplita harcászat jellemzõje a városállamok csatáiban. Amin alapvetõen éppen Spárta változtatott annyiban, hogy nem hagyták abba a harcot félelembõl vagy fáradságból. Persze ez elõfordult más korban is de leírom mi a lényeg. Pár jellemzõ e korból... A felek arra törekedtek , hogy átnyomják egymás vonalát. Természetesen e közben ment a folyamatos döfködés stb. de a nyomás volt a lényeg. Általánosságban elmondható hogy a mélyebb sorok elõnyben voltak,mert a hátsó sorok nyomták az elõtte lévõket. Iszonyat fontos volt a kiképzés és az erõnlét.(érdekes módon pl. errõl a harci stílusról sokat tudunk) A kiképzés jó része éppen ezért arról szólt, hogy a falanx tartsa a vonalat-és az egyéni harcosok maradjanak talpon..akkora nyomásban talpon maradni és harcolni nem volt egyszerû. Na most ha sokáig tartott a harc ez kb. miután összeértek a sorok 10-15 (a játékban ez általában 2-4 perc) percnél tovább, a felek azt kockáztatták ha átszakad a soruk nem tudnak elmenekülni..így a fáradsággal együtt arányosan csökkent a harci kedv. Ha viszont átszakadt a sor a támadó miután benyomult a szakadásba, kétoldalt hátba támadta a még harcoló ellenséget. (A villámháború egyik alapvetõ célja is pont ez,csak úgy megemlítem.) Az üldözés nem tartott az elsõ idõkben sokáig így is egyértelmûen nagyobb volt a vesztesége az elmenekült félnek. Na ezen (is) változtatott Spárta, õk ameddig tudták üldözték az ellent, borzalmas veszteséget okozva ezeknek. A legerõsebb csapatokat mindig jobb oldalra rakták-gondolom errõl már hallottál miért. A következõ állam aki ezen taktikán nagyot változtatott a Thébai,Epameinóndasz-al az élen, de nem akarok itt nagyon (tovább) okoskodni..
Igazából a középkorból sincs kevesebb leírás a csaták menetét illetõen (szvsz, bár középkorból nem vagyok annyira penge). Csak annyi hogy a harc menetét illetõen ugyan annyira homályosak mint az antik kollégáik.
Meg ami a harc menetét illetõen tényleg bizonytalan, az az általad is említett dolog. Ami igazából elég baj, mert most már kb lehetetlen megmondani hogy pl harc közben milyen veszteségek voltak stb.
Pl sok mindenki panaszkodott amiatt hogy a vanila játékban villám gyorsan megfutottak az egységek. Amit igazából ma a hadtörténet pont reálisnak tart. Legalábbis abból a szempontból hogy a csaták során valszeg minimális veszteség után bomlott meg a morál.
Nézd meg a listát, a mûvek nagyságát és pontosságát úgy nagy átlagban. Sok esetben bele sem érdemes menni az adott író képzettségébe.ókori, középkori. De.
Na most ha a konkrét-összeértek a sorok és akkor mi történik-részben igaz. De nem az a kérdés, hogy tartották e a sort hanem az, hogy az egyes harcosok hogyan végezték a soron belül a munkát, hogyan volt-vagy volt-e egyáltalán váltás stb. Na ezzel (ami kevésbé ismert)nincs is gondom a játékban. Amúgy az elmúlt években nagyon sok új adat jött elõ -e téren is. A gondom a játékban onnan ered, hogy nem lehet leszimulálni mondjuk egy csata menetét, mert mire beindulna(amúgy a motor fizikailag már most képes lenne a tömegharc szimulálására) már vége is van. Ezt a készítõk is tudták, hogy régen is voltak ilyen gondok(tw játékokban), ezért volt a cél a kevesebb de nagyobb-és hosszabb csaták létrehozása. Ez egyenlõre nem sikerült.
Már megint csak kötözködsz. A középkor és az ókor között van pár nagy különbség. Egy részt pl. csata leírás és elemzés gyakorlatilag alig van. Legalábbis az ókori történészekhez örténetírókhoz képest. Lehet csak nekem tûnik így , de gyakorlatilag a középkorban nem nagyon voltak olyanok, akik a történelmet kutatták. Az ókorban ez már ismert szakma volt'.
Igazából gõze sincs a történészeknek arról hogyan is nézett ki pontosan egy csata. Csak találgatnak.
Akkor miért van az, hogy már a középkori harcászatot illetõen is fõleg csak találgatások vannak...?
Attól, hogy egymás mellé rakod a két változatot és kijelented, hogy neked az új tetszik, attól még semmi sem validálja, hogy az a jobb vagy valóságos...
A fizikai modellezés-már amennyiben a harcra gondoltál-valóban van pár nem egyértelmû dolog, de az , hogy túl hiányos lenne, igencsak nem gondolnám. Ha a megfelelõ korabeli történelmi könyveket olvasod, iszonyat pontos és aprólékos leírásokat találsz a harc minden aspektusáról. Arról nem beszélve , hogy vannak olyan események, napok, amit szinte óráról órára ismerünk, már ami a Görög-római világot illeti. De nem akarok belemenni, majd egy fél év múlva mellérakjuk a vanilla, meg az egyik jobb mód verzióját és meglátod mirõl beszélek. Fõleg ha elolvasod mire alapozták a változtatásokat. Amúgy emlékezetem szerint már volt hasonló beszélgetésünk. Inkább azt mond meg mikor lesz leárazva a minyó!
A realitás elég vicces kijelentés egy olyan korról, amirõl elég hiányos infók állnak rendelkezésre. Fizikai modellezés terén vagy a történelmi hitelességgel van a bajod? Mert az elsõ esetén infóhiány van + fantázia a második esetben meg modellezésbeli kompromisszum...
Nagyon jól összerakta a készítõje. Egybõl kedvet kapok, hogy rá klikkeljek a csata gombra!
Nem, csak pár info szerint itt keményen belenyúlnak a politikába(és talán) a diplomáciában. Az , hogy ezután lassul a javítás üteme, az csak én gondolom, hiszen ezzel gyakorlatilag korrekt állapotba hozzák a Rómát. Nekem így még realitás szempontjából még mindig harmatos, de majd megoldják a móderek.
Ha komolyan kérdezed akkor válaszolok. A mostani legfrissebb patch az 1.8.1.xxx Hamarosan ígérik az 1.9 bétát. Ha kijön a rendes 1.9, akkor szerintem már érdemes módozni' mert nem jön hetente, két hetente javítás. Ráadásul igen csak alakulnak a módok-évszakok, csata idõ, stb..
Nekem nincsen meg. Ha kijön az 1.9, akkor meg azonnal váltok a módokra. Azért mert szerintem akkor lesz az, hogy lelassul a patch fejlesztése és addigra már a módok is alakulnak.
Hmmm, ennyire kevesen játszanak a dlc-vel? Aki igen annak is hasonló tapasztalatai vannak?
Azannya! Nem semmi ez a Cézár kampány! 3. nekifutásra kezdtem egyenesbe jönni - legalább is úgy hittem... már a térkép fele az enyém volt, volt 6 légióm,gazdaság dübörgött. Erre jött egy gall lázadás amit ugyan könnyen levertem, de aztán az eddig békésnek hitt kereskedelmi partnerem + a 2 kliens államom is betámadott!! városokat vesztettem, 3 kereskedelmi partnert is mert ugye ezzel a 3 néppel tudtam csak kereskedni. Most MINDENKIVEL HÁBORÚBAN VAGYOK!A diplomácia ebben a helyzetben reménytelen, kezdhetem a 2(volt) kliensemet kiirtani ami nem lesz egyszerû mert idõ közben megerõsödtek...Tetszik nagyon na, jó izzasztós. Igaz DEI móddal játszom VH-on.
Szerintem biztos lesznek, én a pun háborúkra meg valami "Antonius in Egypt" jellegû dologra tipplenék leginkább következõ mini-campaign DLC-nek... legalábbis a megjelenés elõtti promó anyagokból.
A kieg kisebb térképén játszódó hadjáraton kívül nem terveznek kisebb hadjáratokat? Minden más néppel olyan grandiózus cél van, mint Rómával? Még mindig nem toltam végig, olyan eszméletlen hosszú a gamma. Miután a térkép fele a tied onnan az erõforrások miatt pusztán idõ kérdése a siker.
Jó lenne valami olyan hadjárat, ahol a "mikrózás" fontosabb és nem ilyen kegyetlen hosszú és idõrabló.
Én most kezdtem Rome 2-vel játszani, és szerintem nincs gond az end turn-el, nem zavaróan hosszú. A kiegrõl meg semmit se tudok.
Ebben az új "Caesar in Gaul" kiegészítõben kevés nem játszható frakció van? Sikerült emiatt ennél végre a ROME2 vállalhatatlan end turnözési idejét ésszerû mértékûre (<15másodperc) csökkenteni?
kijött a 8.1..
Óóó, ne is mondd... Spárta elsõre fel is törölte velem a padlót egy az egyben. Már sereg-a-sereg ellen, úgy meg mondjuk nagyjából kétszeres létszámfölényben voltak a lovasság-gyalogság csapatlétszámok miatt, illetve a görög hegyvidéki terep is becsülettel alámvágott, de így is fájó volt. Kénytelen voltam stratégiailag kompenzálni, úgyhogy két sereggel (meg ahol tudtam, ott a haditengerészettel partról támogatva) egyenként nyomtam el õket, mint a csikket. Az eredeti Rome-ban, emlékszem, Szkítia vitt mindent, mint a piros ász, de gazdaságilag eleinte iszonyúan kényszerpályán mozgott az ember. Az eredeti területek lepusztultsága egyszerûen blokkolta a fejlõdést, azonnal foglalni kellett valami zsírosabbat, erõn felül, ez nálam többnyire Konstantinápoly és a hellén területek voltak. Onnantól volt pénz (bár a lázadásokat nem nagyon tudtam elkerülni), volt sereg, nem volt gond. Úgy vettem észre, ott ettõl volt nehéz a játék. Érdekesmódon ez az AI-ban is szinte kivétel nélkül megmutatkozott: Senki nem tudta cseszegetni Szkítiát, de õk sem tudtak kimozdulni onnan.
Ezzel szemben az R2-ben a unit roster, ami lehúzza a sorompót. Magam eddig úgy vettem észre, hogy a lovasíjászokra és kopjásokra építõ harcmodor nagyon fekszik a könnyûgyalogság ellenében (kelták, dákok, vagy délen-délkeleten a hellén kultúrák kivételével kábé minden), de amint páncél van valahol, szívás van erõsen, heavy shot ide vagy oda. Sok tapasztalatom egyáltalán nincs a falanxok vagy a kardforgató nehézgyalogság ellenében (Rómát szerintem eldózerolják, mire odaérek), de azt hiszem, legközelebb ilyen esetben csökkentem a lovasíjászok arányát, és növelem a kopjások és gyalogosokét. HA szépen megoldható az üllõ-kalapács, akkor még vállalható a dolog, bár ha a terep aláken a lovasságnak, akkor nem sokat segít ez sem.
:D "Ilyen az, amikor nem veszi észre a ló a bazi nagy sziklát." Ezen elvisítoztam egy darabig! Hatalmas! Élvezetes kis beszámoló kerekedett itt a sztyeppei bulikról. A lovas virtusból táplálkozva én is kipróbáltam a szkíta patadübörgést. Ahogy olvaslak, szerintem én a rossz stratégia miatt nem jutottam eredményre. Más nem lehet az oka. :) A hellén gyalogsággal 1xûen nem tudtam mit kezdeni. A rossz gazdaságom miatt zsoldosokat nem engedhettem meg magamnak. Mivel most értettem meg az élelmezés mûködését. Na, de majd 2. uccura., lesz itt csínadatra!
Zárásképp, néhány további kép az erdei mókáról. Dák kollégáink talán úgy gondolták, hogy a ~mai Moldova erdõségei megakasztják a lovasaimat. Nos, nem nyert. Itt jegyzem meg, hogy mint a térképen látható, elfoglaltam egy hídfõállást Krétán és a Peloponnészoszon is, innen - ha az idõk szele úgy hozza - észak felé török ki, így körülbelül a Duna alatt egyesítve a két inváziót. A hatvanadik kör körül járhatok most.
Nézeteltérések civilizált megvitatása dák és szkíta lovas között.
Kelevéz, hoplon, kosszarvak...
A lovasság jól idõzített lökése elég komoly hatással bír lenni a morálra.
Hogy ne legyen unalmas a dolog, játsszunk el gondolatban: A korábban már önként a hordához csatlakozott tisszagéta nép kopjása ballag el a hullák mellett, a messzi, rohadt hideg otthonra gondolva. Na jó, akkor a zsíros zsákmányra gondolva.
Azért, ez a pár év tõlem is áldozatokat szedett. Töredékét mondjuk, mint amennyit Dákiától, de még így is kénytelen voltam elfoglalni (és - ha már ott vagyok - mintegy mellékesen szétcseszni) ideiglenesen az egyik közeli városukat, a Duna menti Malva-t az ottani seregemmel, hogy feltöltsem a csapataimat, amivel már biztonságos(abb)an tudok hazavergõdni.
Amúgy meg a tököm meredeken tele az ellenséges ügynökök tevékenységével kábé minden kampányomban újabban. Egy Jókai-regényben nincs ennyi egyszemélyes hõs, baszki, amit ezek elvileg õrzött katonai táborokkal és városokkal szemben bemûvelnek éves rendszerességgel.
A kettes számmal jelzett terület jó kis háborús góc, mindenki öl mindenkit, de zömmel dák kollégák alkotják a probléma magvát. Északon a budini törzs, szintén lovasíjász, jól tartja magát, elháborúzgat a szomszédos germán népekkel, nem nagyon avatkozom be. Közvetlen szomszédságomban, Északkelet-Dákiában felszabadítottam a basztarnákat, de lassan Dákiát elfoglalom, azt hiszem, úgyhogy annektálva lesznek õk is. Pontosszal a kapcsolatom jó (a térkép készítése óta már védelmi szövetség is létrejött), úgyhogy egyelõre jól be van biztosítva a seggem, foglalkozhatok portyákkal. Ám vissza úgy kábé Erdélybe.
Háttérben a Duna. Ki is jutunk odáig, csak addig még át kell vágni magunkat ezen a k*rva sok dákon.
Nem fogom elkendõzni, hogy az egy szem hadseregemet az elég korrekt mennyiségû dák emberanyag - bár sosem gyõzte le, noha egyszer négy és félszeres, egyszer háromszoros stb. stb. túlerõben támadott - meglehetõsen jól megszabdosta. Itt már kénytelen vagyok dák segédcsapatokra is támaszkodni, elkerülendõ a nagyon égetõ helyzeteket.
Üss és fuss! Közeledõ dák (Getae) haderõt zargatnak páncélozott lovasíjászok.
Az éppen aktuális adok-kapok vezéri szemszögbõl.
...és az azt követõ ütközet, már nem a Dunánál, hanem Északkelet-Dákia "csücskében", egy másik, szépen feltöltött szkíta haderõvel, de még mindig dákok (Biephi) ellen.
Na, akkor a steppérõl is egy képes összefoglalót, ha már a tegnap estémet különféle dák törzsek rendszertelen cseszegetésével töltöttem. Alant Szkítia, azazhogy a Steppe Hordája, mivel néhány testvéri nép már óvó szárnyam árnyai alá ült.
Így állok most. Délen a masszagétákat szándékosan nem olvasztom be, inkább ütközõállamnak használom õket. Itt fõleg egy másik lovasnomád néppel folytak a partik, most úgy tûnik, Aria és Baktria kezd el keménykedni. Probléma nincs, a helyzet stabil. A térképen egyes számmal jelöltem a következõ képek nagyjábóli helyzetét:
Nyegleó. Nem tudom, a csata után mi történt a kollégával, de az ziher, hogy két tûz közé szorult a szerencsétlen állatja. Még jó, hogy ekkortájt még nincsen PETA.
Ilyen az, amikor nem veszi észre a ló a bazi nagy sziklát. :D Szinte látni a kolléga arcán a beletörõdõ "na, ráb*sztam"-kifejezést. A dahae törzs lovasa amúgy.
...ahogy õk is. Háttérben a szkíta-masszagéta törzsszövetség lovassága gondoskodik a zenérõl.
Egy utolsó kép errõl a hadszíntérrõl. Nem bölcs dolog a sztyeppen ló nélkül közlekedni. Elõfordulhat, hogy futni kell...
Köszönöm! Akkor ezt sikerült még idõben tisztáznom. Kr.e. 105 Itt már nagyon menetrend szerû a hadi gépezet.
Pontosan. Az élelmiszer-termelés globális elosztású, a lokális számoknak akkor van szerepe, ha éhínség üt be, ilyenkor elsõként azok a tartományok részesülnek a kajából, akik helyben meg is termelik. Jellemzõen tehát a nagyvárosok, ipari-, katonai központok szívják meg ilyenkor. Gyorssegély lehet, ha jól emlékszem, a nettó kajafogyasztó provincia('k) kiemelése az adózásból, ez talán az élelmiszerláncból is kiveszi õket.
Lenne egy alapvetõ játéktechnikai kérdésem. Az élelmezés az globálisan oszlik el? Tehát végül is az a lényeg, hogy a jobb alsó sarokban lévõ cipó pozitív szám legyen. Csak azért kérdezem, mert mindegyik tartományomban törekedtem a „zöld cipóra”. Így viszont bizonyos fejlettségû épületeket egyszerûen nem építettem meg, hogy „zöldben maradjak”. Tehát attól nem fog éhezni a seregem, ha egy olyan tartományban van ahol nem pozitív az élelem termelés, de egy másik tartomány összességében pozitívra húzza az átlagot? Jókor gondolkodok el ezen mikor már Parhiával lassan minden gyõzelmi feltételt elértem! :)
Én igazából elkerültem load game-el. Legendary-n is ki lehet kerülni, ha jókor nyomok alt-F4-et :) De azért kéne rá egy tisztességes módszer is.
Alapvetõen az volt a bajom, hogy a kezdõ tartományomban volt kiépítve az egységgyártás, minden katonai épület egy provinciába, és nem voltam ilyesmire felkészülve. Ha tudtam volna hogy a polgárháború ilyen, máshol építem ki. Mondjuk van vagy félmillió a kincstárban, csak idõbe telik átépíteni egy provinciát katonaivá, utána már jöhet aminek jönnie kell :)
Alapvetõen csak 3 seregem van, azon kívül vagy 6 lázadás elleni meg városvédõ jelentéktelen csapat, összesen tesznek ki még egy sereget. Ennyi is elég volt a terjeszkedéshez, és így dõl a lé. Ha jön a polgárháború, kelleni fog még vagy 3-4 sereg, de elõre meg felesleges legyártani.
A gallokkal szenvedek, most át kellett vezényelnem a két Hispániai légiót is rendteremtésre, mert a pictones törzs is nekem esett, és a gall szövetség elfoglalt árosai is lázadoznak.
Nyolc fullos légióm van, ezek közül néggyel most hódítom Galliát, hárommal nemrégiben szálltam partra Asiában (felkészülök lelkileg a Pontus elleni invázióra), egy pedig Hispániában vesztegel, várva az ottani inváziót. Megtörtént a hadseregreform vagy 15 éve, vannak már újonnan toborzott légiós seregeim, de vannak még régi fajta "hadkötelesek" is. Még jó pár év, mire a reform következtében csak zsoldosaim lesznek.
Akivel lehet, azzal kereskedem. Az utóbbi években nagyon jól ment a gazdaságom 10 000+ évi jövedelemmel, de most, hogy hirtelen felhúztam három légiót, meg két flottát, visszaesett évi 1800-re :D Úgyhogy újra észen kell lenni, visszatérni a szelíd diplomáciához. Vagy hódítani :)
Kürfrust: A spéci alaplap egy M5A99X Evo 2.0 hol tudok driver-t letölteni hozzá? És valóban ez lehet a gond? Mert ez így játszhatatlan!! Help!
Most én vagyok vakegér, vagy frankón nem lehet custom battle-ben az egységek felszerelését variálni? Szkítiával próbálkoztam ránézni, hogy mit lehetne kisütni a(z elsõsorban római) nehézgyalogság ellen, de legfeljebb az XP-t tudom felhúzni.