Ja, csak kb. annyi valóságalapja van mintha egy huncut járõr feliratú rendõrsapkás chippendale táncos teljesítene a TEKkel közös szolgálatot.
Azt nem értem, hogy miért nem hozza le az AI az egységeit arról a falszakaszról ami épp sortûz alatt áll. Inkább agyonlöveti õket és megvárja, hogy rájuk omoljon. Ez annyira alap dolog, elég gáz, hogy még erre sem képes.
Az egységek szinte biztos úgy vannak beállítva a gépnek, hogy a falakra állítsa fel a távolsági egységeket ostromnál, ez érthetõ is. Ha jön az ellen rájuk tudják zúdítani az apróságaikat. Ez oké, probléma az volt inkább, hogy mikor már jöttek egy áttört résen át a csapatok nem oda fókuszálta egybõl az összes egységét, hanem védte tovább azokat a részeket is ahol nem volt senki. Ezt kellene valahogy módosítani, mert ugye a gép nem úgy gondolkozik, hogy na itt az összes csapata az elenségnek akkor meg kellene állítani õket. Hanem, hogy itt egy nagyobb csapat, de majd feltartóztatja õket a városon belüli egységeivel a falakat viszont továbbra is védeni kell ha jönnénke még. Akkor küldi csak vissza õket védekezni ha már nagyon nagy baj van és fogllaják a várost. Ezen kéne változtatni, a prioritáson.
Az már a Rome 1-ben is volt ha szétlõtték a falat, akkor a tetején álló egységek bizony nem úszták meg szárazon a találkozást a talajjal.
Amúgy én a falnál elsõ részben hatalmas túlerõket fogtam meg bármely néppel. Fõleg a lándzsások voltak brutálisak ezen a téren.
Érthetõ volna. Szeleukosz hagyatékát militia phalanxokkal védve a világ minden sz*ra ellen nekem sem jutott eszembe a paliszádoknál próbálni feltartóztatni a négymillió plusz még néhány faltörõ kost. :D
Mondjuk lehet hogy az AI nak vagy egy olyan parancsa, hogy ha 4 baszott nagy ballistával jön az ellen, ne nagyon áldogáljon a falakhoz vagy álljon a lõtávukba.. szvsz jól csinálta az AI, ha már rés van a falon úgyis mindegy hogy az utcában csinál choke pointot vagy a falnál.
Azt úgy zárójelben jegyzem meg, hogy az RTW-ben az AI már akkor odaállt a falhoz, amikor azon még rés sem volt, csak komolyabban megrongálódott. Elképzelhetõnek tartom, hogy itt is elõ fog fordulni ilyen. Amit kevésbé értettem, az az, hogy amikor már a kepcsör pojnton állt a ruszki, akkor a gép a még intaktnak tûnõ erõivel miért nem zúdult rá? Ha távolsági egységek voltak is, ki kéne kattintani azonnal a skirmish mode-ot.
Engem spec érdekelne ,hogy a barbár falvak hogy néznek ki,ill azoknak az ostroma ,de ezt sztm már csak magunk meglepetésére fogjuk látni :D
ok. reménykedjünk.de azért nem is kezdek kampányt rómával elsõre-pedig imádom õket-mert hátha majd hamar kijön pár mod ami kicsit javít a ballanszokon morálon stb. No meg ki is akarom próbálni a kampány mechanikáját elõbb más néppel.
Ha egyhelyben állnak az erdõben, a rómaiak akkor is lecsapják õket. A rómaiaknak mindene volt. Akkor meg? Lehet, hogy az ellennek chargera erõsebb értékei voltak? Csak tippelek, mivel még nem ismerem az egységeket. Lehet, hogy az volt a sereg feladata, hogy meggyengítse a római sereget, miközben egy fullos seregük meg kicsit távolabb állomásozik.
A lovasságot szerintem nem felt. látták.
Én utoljára ostromban jól viselkedõ AIt a Strongholdban és a Knights of Honorban láttam, pedig a sokadik Total Waron vagyunk túl ...
jó ok. sõt mintha létszámban is kevesebben lettek volna. de akkor minek rohannak neki a rõmai falnak? nem reagálnak a lovassági bekerítésre (mert már belegabalyodtak a center falba)sem. egyáltalán minek jöttek ki az erdõbõl? ott kicsit védettebbek lehettek volna. de leginkább a tegnapi (orosz nyelvû) ostrom videóban volt feltûnõ a hülyeségük. azt nem lehet megírni nekik hohyha éttörik a falat a ballisták akkor odaálljanak a réshez?No meg amikor már a piacnál rohamoznak a rómaiak akkor még több egységük a falak tövében vár??
De most miért is? Egy sokkal rendezettebb, erõsebb római sereg gyõzött. Amit lehetett, az AI megtett. Lovasrovam, próbálta áttörni a sem minõségbeli, sem túlerõben nem lévõ csapataival a centert, próbálkozott a gyengébb helyeken. Mit tehetett volna? A játékos jól állt fel, látszott rajta, hogy nem ez az elsõ R2es játéka, ismeri milyen csapatai vannak, és azok mit tudnak. Az ellen pedig kb. fele annyi volt, gyenge csapatokkal. Minek is kellett volna történnie?
Jo ai-t irni talan a legnehezebb. Ha belegondolsz meg a civ v_nel is szidjak az ai-t, pedig ott a hexek miatt elmeletileg joval kisebb szabadsagfoku a problema. Egy sakkprogramnal meg egyszerubb, de itt mar annyi dologgal lehetne/kellene szamolni, hogy szerintem nagyon sokaig nem lesz attores. Majd ha a biologiai alapu kitenyesztett neuronhalozat lesz osszerakva a procival :)
Egy biztos, ha ilyen volt a Shogun 2, akkor a Romenál még inkább elõrelépést várok grafika terén. ÉS VÉGRE JÖNNEK A PAJZSOK! Baromi durva, de három TW-n át talán ha az ásziai egységek közül párnak lett volna pajzsa az Empireben.
Ha lesz gladiátor-írtó mod, azért asszem az sok emernél azonnal felkerül. Lehet hamarabb jön ki mint a játék.
Modok nélkül nem lesz teljesen reális, ezt már az elejétõl fogva lehetett tudni.
Az eredeti Rome-ban sem volt jellemzõ, hogy a gép sûrûn használta volna õket.
Egyébként már hónapokkal ezelõtt írva volt vagyon, hogy az egységpaletta színesítése érdekében alkalmazni fognak egzotikus egységeket is. Ezt elég nehéz volt már akkor is félreérteni. :) Nem is lepõdtem meg, sõt: lesz ez még cifrább is.
Egyszerû: én nem fogom használni a gladiátorokat. Nem képzek ki ilyen egységeket, nem használom, nem zavar. A Rome 1-ben se használtam õket. Ilyen egyszerû.
Jó-jó, de ne felejtsük el, hogy nem csak nektek készül a játék, hanem laikusoknak is.
Különben is modderek megoldanak mindent, ugye Sakkay....XD
Azért nem kell ahhoz történelem szakértõnek lenni, hogy szúrja az ember szemét. :D Jó film volt a Gladiátor és a Spartacus is meg a sorozatba is belenéztem nem arról van szó, csak ne keverjük a szezont a fazonnal.
Ha rosszmájú akarnék lenni,az ALÁBBI MONDAT VÉGE ÍGY SZÓLNA AZ EMLÍTETT ÚRIEMBEREKRÕL:(hopp) ...ki, egy ilyen a seggükben... Bár itt úgyis tudjátok mennyire realitás párti vagyok, szóval én meg az ellentétje vagyok ennek...na de gladiátor?! Mikor jönnek a disznók?!
Sajnos vagy nem sajnos ez azért bizony látványelemmé vált. Egyértelmû volt hogy lesz. Nem mindenki történelem szakértõ ám. Nekik meg akár heves izgatottsági rohamot is válthat ki egy ilyen a seregükben.
Egyébként egy apró hint: csak a lategame-ben érhetõek el.... )
Ha imitálják a rabszolgafelkeléseket akkor érthetõ a jelenlétük a játékban. De, hogy myrmillo felszerelésben parádéznak a római sereg soraiban az abszurd és röhejes.
Valóságban is elõfordult csak elég ritkán. Addig nem gond amíg nagyon limitálják az egyszerre képezhetõ gladiátorok számát. Shoug 2-ben is voltak olyan egységek amikbõl csak 1-2 lehetett, gondolom ezt is így oldják majd meg.
Suebi-vel elkezdek terjeszkedni elõször keletre a gallok irányába, majd a kelták ellen tervezek támadást, egyelõre ennyit tervezek, mig nem látom a kampány térképet nem tudok többet.
rómával lennék legszívesebben, de elõbb kicsit ki kéne tapasztalnom a kampány játékmenetét és az új dolgokat. no meg biztosan jön egy két peccs is, talán mod is és majd akkor indulok a légiókkal. Ezért lehet hogy Kartágó lesz az induló nép.
Én gallokkal kezdenék nagyon szívesen, csak attól félek, hogy az õ játékmenetük nem lesz annyira kidolgozva ugyanúgy mint az elsõ részben, na meg az is furcsa lenne amikor egyiptomban harcolok majd nyakig bundába öltözött hadsereggel. Így marad valószínüleg Róma.
Most így belegondolva azt hiszem, Junia család és célpont: Hellász, egyfajta tisztelgésképp a jó öreg RTW 1-es Brutus-idõkre. Aztán a szkíták, ha addig megetetnek a DLC-vel. Ha nem, akkor a Szeleukida Birodalom.
Én Spártával fogom egész Görögországot magamévá tenni, aztán megerõsítem magam észak felé "bevédem magam" és utána keletre elindítok egy komolyabb hadjáratot!
(Csak kíváncsi vagyok ,ki gondolkozott még el ilyenen,rajtam kívül)
:D Nem szokott gondom lenni még akkor sem, ha valaki a gofrisütésrõl ír itt, mivel nagyjából "ismerem" nickrõl az embereket, és van bennem egy olyan perverzió, hogy vagy érdekel, hogy hogy süttök ti, RTW-sek gofrit, vagy nem érdekel ugyan, de akkor zokszó nélkül átgörgetem. Szimplán nem biztos, hogy olvasni akarom a hat éves laptopom monitorja mögül azt, ahogy egy héten keresztül mindenki belecsap a húsosfazékba. :D
Én meg majd csak szeptember második teljes hetében jutok hozzá a játékhoz... õszintén gondolkodom rajta, hogy kiveszem kedvencekbõl a topikot, ha már most ez megy itt. :D
Na ma nem tölt le semmit a steam? Azt hittem minden nap lesz egy pár giga.
hehe már azt hittem kijött a virágbolti, annyi új hsz van ma :))de mindegy, kibírom keddig. dvd rulez.
Azt nem mondta, hogy nem lehet felrakni lemezrõl csak elindítani nem lehet elsõ alkalommal ha nincs steamed. Mivel a dobozra is rá van írva, hogy steam hozzáférés és steam fiók kötelezõ hozzá. Magyarán ha feltelepítetted DVD-rõl a steambe a cd kulcsot beírod és letöltötted azt a 1-2 gigát telepítés után onnan pluszban, akkor már játszhatod offline modban is, de addig nem.
Ált. igyekszem a jobbik kiadást venni dobozosan, amivel tudom, hogy el leszek egy darabig.
Apropó, nagyobbik gyereknek vettem egy kis képeskönyvet, "Középkori küldetés - Ostromolj meg egy várat" címmel - õ választotta - pár száz forint volt egy Intersparban. Na már most tegnap voltam egy Libriben, és ott volt egy olyan kiadvány, hogy "Római küldetés - Hódíts meg egy provinciát". Ma ezt meg is vettem magamnak szeptember 3-ra készülve, ha már CE-re ebben az esetben sajnáltam a pénzt. :D
Jó kis kiadvány, mert legio felépítésétõl kezdve, a menetben való vonulásukon át, a provincia meghódításán keresztül, a tábor és erõdépítésen végigvezetve a terület igazgatásával bezárólag végigmegy mindenen, ami alap (köztük a provincia igazgatása, városépítés, vízvezetékek, kikötõépítés, stb.) lehetett akkoriban, mindezt igényesen megvalósítva.
Ez esetben tényleg mindegy. Gondolom brutál a neted. Mondom nekem 10-es, nem is érdemes összehasonlítani. Mondjuk a többségnek olyasmi lehet mint nekem. Ott a dvd jobb. Meg aztán sokaknak kell a fizikai megjelenés pl nekem is,(has fontos a progi amúgy nem) ott meg nincs is mirõl beszélni.
Igazából a steames/nem fizikai softwareknél szvsz a legnagyobb elõny azon túl hogy nem lepnek el a CD-k az az hogy nyugodtan ott hagyhatod a gépet installálni, nem kell keresgetni, addig pedig csinálsz mást, nem kell a DVD-ket cserélgetni stb.
Nézem ezt a tech treet, háát, olyan van is meg nincs is. Remélem nem kell minden szar új épülethez új tech, csak a babább egységekhez, mert ez így elég fölösleges körnek tûnne. A bonusokat majd meglátjuk, a Shogunban szvsz kicsit több értelme volt rámenni pl. lándzsás kardos vagy lovassági harcmodorra, itt meg kb. +attack, +speed, - upkeep váltakozik.