Ugyanekkor jön a fizetõs Nomád törzsek culture pack 3 további néppel, szkíták, massagetae ill. roxolani.
Mai hír hogy a Szeleukidák _ingyenes_ októberi DLC lesz.
Asszem a DLC-kel illetve a Szeleukidákkal kapcsolatos parázs viták is nyugvópontra kerülnek ezzel. :)
Rómán kívül lesznek más frakciók is ahol lesz polgárháború, de úgy tudom nem mindegyikben... Parthia, Kártágó esetleg a görög utódállamok tûnnek sanszosnak illetve ezeknél emlkészem, hogy említették a lehetõségét.
Basszus, most ugrik be, hogy valami polgárháború modellezésrõl is volt szó. Ez csak Rómán belül, vagy miden frakciónál szóba jöhet?
Három család lesz (A Julia, Junia és a Claudia), de ezek relatív erõviszonyai már együtt a Róma frakción belül lesznek modellezve valamiféleképpen. Ennek a videónak a legelején látható ez. (Ha belepörgetsz, akkor pl. másfél percnél)
Azért nem értem, mert elvileg 4 féle ilyen kép van technikai fához. A 4 különbözõ fõ kulturáé (róma, hellén, keleti, barbár). Van egy kép nem is olyna régen adták ki, ott lehet látni. Most vagy makedónoknak is római vlamiért, vagy esetleg bug, de lehet hogy csak összeollóztak oda valami képet.
Egyébként nem vagyok az a nyáladzó-türelmetlenkedõ fajta, de eltöntöttem, hogy több ilyen, töményen dobott képköteget nem lapozok át, inkább várok a s*ggemen szeptemberig. :D
Szerintem kultúrkörönként más lesz, de õk egy kulturkör.
Egész izgalmas. Viszont ami egy kicsit elszomorít. A srác a makedónokkal van. Viszont a technikai fejlesztések a gyõzelmi event-ek képei a rómaiakat mutatják. Tudom, hogy ez apró dolog és az is lehet, hogy részlet kérdés, de ha már nem a rómaiakkal vagyok akkor nem lehetne, hogy valami görög, hellén képek villanjanak fel? Vagy ez kultúrkörönként változni fog? Kicsit fura lenne ha gallként a laktanyafejlesztésnél római légiósok képeit mutogatnák.
no srácok itt egy jó kis informatív anyag a Jack Lustedtõl aki leírja egy macedõnokkal kezdett kampányát!! rengeteg képpel!! no errõl már lehet dumcsizni, nem a katona évekrõl... :) mecedón kampány élmények
Valószínû. Látványosan kihagyták a játszhatók közül..
A Shogunban is benne voltak a DLCs "népek" az alap verzióban is, csak nem voltak annyira kidolgozva. A DLCvel meg kaptak pár egyéni egységet, részletesebb épületeket stb.
Kb jelenleg a szeleukidák az egyetlen nagyon nép ami nem teljes értékû, biztos lez belõle DLC, valszeg az elsõk között, de valami generációs egységgel igy is benne lesznek ok is.
tessék, lehet szemezgetni. pár infó és válasz Lustedtõl:
What kind of multi-core support will there be in Rome II?
There is improved usage of multiple cores across all areas of the game.
How will missile units be balanced now that shields have returned to the game?
Missile units have been balanced so each type has a role (archers, javelins and slingers)
Archers have a fast fire rate, good range and damage, but little of their damage is armour piercing so they struggle against the more armoured units.
Javelins are short range, but very high damage so can hurt anyone.
Slingers have the longest range and a lot of ammo. Their weakness is low damage, but they will do something against everyone.
For Rome II the morale penalty for being under missile fire has also been increased to make that a more important factor in battles and also to help make sure missile units are always useful on the battlefield.
Will the AI expand and form large nations on the campaign map?
This was true for Shogun 2 and is true for Rome II as well.
What is the largest warship in the game?
The Egyptian Eight with 2 fighting towers.
How great will the unit variety be in Rome II? There was a noticeable drop from Rome I to Shogun 2, will this be repeated?
The unit variety depends on the time period we are covering. Shogun 2, depicting a civil war between many clans from a single nation, had a small number of units because the factions involved fought in the same way.
Rome II, covering a much larger area geographically and a diverse time period features a lot of units, over 700 in total. They will differ visually and in their stats.
Will Massilia be a Greek or Celtic faction?
It is a Greek faction, with some low level Celtic units in its roster.
What siege engines are available when attacking a settlement?
Rams, gallerys, ladders and siege towers.
We saw flaming balls of fire being used in the Teutoberg forest video, are they available in the actual game and what other kinds of deployables are there?
Yes, and there are also barricades, spike traps, stakes, caltrops and more.
A DCS-t inkább ne is említsd. Még egy akkora lehúzós bandát. 10+ év után sem sikerült játszhatóvá varázsolni a Lomac-DCS szériát a szememben. Anno azt ígérték, hogy nyílt lesz, toolokat adnak ki és 9 havonta új gép a Ka-50 után. Ja persze... Aztán a DCS - FC széria egy ideig nem is ment együtt, az új gépekbõl sehol semmi és akkora bughalom az egész, hogy néha a patchelés és bugpatch gyakorlatilag játszhatatlanná teszi az egészet. LOD kezelése egy vicc, stb.
Egy örök ígéret, semmi több. Kár érte. Közben a usert meg n+1-szer húzták már le.
Igen, csak szerintem már a nyakukon volt a Róma, nem nagyon érte volna meg anyagilag..itt viszont a 5-ben bent van a bukás rész is+ugye Bizánc felemelkedése'.
Biztos , hogy alapból lehet játszani a dlc-népekkel is. Ez nem olyan Róma központú mint az elsõ rész. Amúgy szerintem a dlc kívül, ez lesz az elsõ rész hosszú idõk óta, aminek komoly kiegei lesznek. Nem csak az eddigi szarok pl.peninsula stb. Gondolok itt külön csak a a városállamok harcaira görögöknél elképesztõ potenciál van benne. Legalább 4-5 olyan szakasza van az ókornak, amit simán érdemes lenne nekik jobban kibontani.
Véleményem szerint számos frakció jön majd DLC formában, úgyhogy akinek mind kell majd azoknak ki kell nyitni a pénztárcát.
Második kérdésre szintén csak tippelnék. Mai trendnek megfelelõen csúnya lenne ha valamiért fizetsz (például 4 görög frakció) és utána nem tudod azonnal használni. Ergó szerintem az alap 9 bármelyikével lehet majd elsõre is játékot kezdeni. Ez már nem az a Rome lesz, mint az elsõ rész, hogy a rómaiak a legfontosabb frakció. Tévedés jogát természetesen fenntartom.
Valahol azt olvastam még régebben, hogy nagyon sok faction lesz a játékhoz, ehhez képest az alap 9-el jön, plusz 4 van a DLC-hez. Ennyi? Vagy majd késõbb fogják hozzá adogatni DLC formájában a többit? Szerencsére a germánok alapból meg vannak. :D
Ja, és itt is elõször végig kell majd vinni Rómával a játékot, és aztán lehet a többivel, vagy alapból unlockolva lesznek?
Én nem értékelem magát a lemezt, szóval ha van mód valami digitális formátumban veszem.
A katonaság csak a látens buziknak nyújthatott örömet. Mi jo abban hogy több száz férfival zuhanyzol, meg idiota alkoholisták dirigálnak . Esetleg más kasztból származó koszos büdös romákat ismerhetsz meg. Ja én nem voltam katona alkalmatlan lettem "sajnos".. :D de azok mesélik ezt nagy örömmel akiknek más élmény nem volt az életébe mint pár szõrös segghez dörgölõzni a zuhanyzóban. Nha akkor Rome 2, aki meg meleg kalandokról akar beszélgetni nyisson neki topikot.
Nem félsz hozzászólni off témában? De , hogy tényleg megszakítsam az off sorozatot, ki hol veszi meg? Pár napja már biztosnak tûnik, hogy az 576-elõrendeléshez jár a görög dlc. Míg a másik nagy beszerzési lehetõség még mindig nem tudja megmondani.
Szerintem foleg azok ereztek a nevelo hatasat, akik a katonasagig a szuleikkel eltek. Azert, mert ez volt az elso alkalom, hogy hosszabb ideig kulon voltak. Aki mar 14 eves kora ota koleszos volt, annak csak egy ujjabb kolesz volt, ahol nem kell tanulni, de nincsenek csajok. Tehat dogunalom. Egy hely, ahol ertelmetlenul lopnak el nemi idot az eletedbol.
Nagyon igaz, ha meg a témába illõ beszélgetést akarsz(mivel sokszor meg az a baj, hogy túl sokat beszélek a római korról.), nézz át ide király!
De látod baxki te is csak beugatsz az eddigi off-hoz! Szarok én a katonaságra, megjegyzés volt az addigi off-hoz! Nem hiszem , hogy bármikor is az sg traktáltam volna bárkit a katona "sztoriimmal", lévén , hogy soha nem beszélek ilyenekrõl. Amúgy meg ott a térkép, mint új hír' tessék, hallgatunk.
Ki a szart érdekel melyikõtöket tömték seggbe hintõporos brével a kis katonatársai. Értem én, hogy élmény meg jó róla beszélni de én rohadtul nem vagyok kíváncsi rá. Azért jövök ide mert a Rome2-rõl akarok olvasni. Beszélgessetek a chat.hu-n vagy mittudom én pszichiáter is elhallgatja a storykat bár ott fizetni kell.
mondjuk azon a térképen nincs sok beszélgetni való.
Költõi kérdés: A Való Életben te azt csinálsz, amit akarsz? Nincs "szívatás" és a "nincsen mese meg kell tennem"? Mert ha így van irigylem a életed. Ugyanis sok ember élete csak és kizárólag ezen két elem körül forog.
4 off-al ezelõtt linkeltem egy képet...ha jól látom senki, köztük te sem szóltál hozzá egy szót sem..nemdebár?dedebár!
off off off off off off off off off off off off off off.............kurvára unalmas már.
Örök élettapasztalat az emberekrõl, és magadról. Akármelyik "kasztban" élsz, ott találkozol olyannal, sõt élsz vele, akivel amúgy az életben nem. Nagyon, nagyon sok fiatal srácon látom a "szívatás" és a "nincsen mese meg kell tennem" hiányát. És direkt azért írtam, hogy az állam szempontjából már nem nagyon volt értelme..de , ahogy a sok kis fax takarítson maga után, meg ne azt csinálja amit akar(sarkítok) ahhoz tökéletes volt. Na nem a vége felé, az is biztos.
Nem, de a nagybátyáim igen, a legjobb barátom is és sok más ismerõsõm. Soha segyik sem mondota az, hogy "nevelõ hatású". Inább arra emlékeztek, hogy lassan telt az idõ, sok idõt basztak el hülyeségekre. Az egyikük a 79 táján, a másik 1992 táján, a harmadik 2002-ben, az utolsó vagy utolsó elõtti eresztéssel vonult be. Tehát az idõbeli átfogás elég nagy.
A milstory blog meg elég személetes képet ad arró, hogy itthon mire volt jó a MNH...
Igen, szövõdtek életre szóló barátságok, de a sorkatonaság semmiféle nevelési funkciót nem tölt be a többségénél. Az emberek egy részénél a kínzással ér fel, hogy mindneféle idióta rajtuk éli ki komlexusit és nyilvánvaló ostobaságot kellett csinálni.
Kíváncsi lennék, hogy milyen az, amikor néhány vidéki bunkó tahó - mert voltak ilyenek még alkesz formában is - "nevelés" címén szivat mint kopaszt állandóak, akkor is mantráznád ezt.
A sorkatonaságnak megvan a normális funciója és lehet is csinálni normálisan. Persze vagy normális és van a magyar módi is...
nem lenne ez baj ha a római korról és harcmodorról vitáznánk itt.csak nagyon el ment a feudális dolgokba a téma. pedig vannak pl. jó rómás videók a harcmodorról, építészetrõl stb.
Ok srácok. Ez érthetõ. Részemrõl akkor a következõ hírig.
Mert akik nem nézik a topikot éjjel-nappal hanem este ide ülnek és látják, hogy van 200 új hsz, a semmiért olvasnak végig több oldalt.
már azt hittem kijött valami új anyag a játékról hogy ennyi új hsz van.... de sajnos csak SZÉT OFFOLJÁTOK itt a topicot , ráadásul a KÖZÉPKOR témában történészkedtek itt....
Ki mibe születik bele. Ha nincsen a közelben valami kirívó ellenpélda,(pl"a nyugat") akkor az a normális... akkor is ha a szarban kapirgálsz éppen. Pont pár napja hallgattam öregeket. Azt mesélte az egyik, hogy jött a melaszos kocsi, csöpögött le a melasz...lapos kövekkel várták, alátartották, és lenyalták a kõrõl,miközben futottak mögötte.. halál természetes volt ez, mert más édes dolgot nem is nagyon ismertek. Ma mindkettõnek nagy háza van, az egyiknek medencével, igazán jómódú. Azt mondta, ma sem érti, hogy lehetett ez akkor természetes nekik.
Ez egyébként óriási igazság a legtöbb esetben: Makroméretekben nézve az átlagember számára mindenkoron és minden helyen csak a "szürke", olykor aggasztó mindennapok jelentették az életet. Ma is. Az eszközök változnak, a társadalmi struktúra, közerkölcs, pillanatnyi helyzet stb. változhatnak, de az emberi hozzáállás mélyen belül, evolúciós léptékben aligha tér el gyökeresen kétezer-ötszáz évvel ezelõttiõl.
Még azt is hozzábiggyeszteném, hogy a ma felsorolt problémák épp a "szürke hétköznapok"-jelenség miatt nem biztos, hogy magát a közérzetet erõsen rombolták. Nyilván egy betegségnek, háborúnak, halálnak ugyanúgy ritkán gyújtottak örömtüzeket, de az ember viszonylag könnyen és hamar habituálódik - teszem azt, a gyermekhalandóságra is máshogy nézhettek, révén nem tudtak jobbat. Ki tudja, lehet, hogy ötszáz év múlva a mostani 60-70 éves átlagéletkorra tekintenek úgy, hogy "Hogy tudtak ezek ebben a korban élni?"
Nem figyeltétek rendesen..az idõszakot amit írtam, és az is igaz, hogy Európa túl nagy az általánosításhoz. Tehát még egyszer. A pápák azért hoztak annyi "háborúzni nem lehet"-kitalált-ünnepnapot, mert a központi hatalom gyengesége miatt, a kisebb nagyobb urak, állandó rabló pusztító portyákat vezettek egymás birtokai ellen és ez már olyan szintet ért el, ami tarthatatlan volt. Ez pont! a volt frank területeket érintette. A mongolokat teljesen felesleges idehozni, abszolút más történet. De az egész onnan indult,hogy jobb volt parasztnak lenni a középkorban...ezt senki nem mondhatja komolyan.
"Az elsõ éjszaka jogáról valóban nem volt törvény sohasem, de páran valószínûleg ettõl függetlenül khmm gyakorolták, mert különben sohasem került volna be a köztudatba."
Ugyanúgy lehetett mint, amikor valaki visszaél a helyzettel, erõszakol vagy bármi más dolgot cselekszik. Megeshetett. De ez nem egyenlõ a kor bevett szokásával, mivel nem volt az. Egyén és helyzetfüggõ, de az égvilágon semmi jogalapja nem volt.
Mondom a késõbbi korok szeretik úgy beállítani a középkort, mint, ami egy posvadvány volt és az õ jelenük végre más. Természetesen történtek gyilkosságok, rablások, fosztogatások, háborúk, éhínségek, járványok. Ugyanúgy, ahogy az azt megelõzõ és az azt követõ korokban is voltak.
Na innen kéne valahogy visszakanyarodnom nekem is a topic témájára, de most nem jut eszembe semmi. :))
Ja meg még + a jobbágyságot pedig igenis amennyire lehet próbálták nyugaton kímélni a háborúk során, mert ha õk nincsenek akkor nincs munkáskéz, aki megmûveli a földet és robotol. Pótolni pedig elég nehéz volt. Akkor kiváltságokat kellet adni a betelepülõ új parasztoknak ami kemény pénzkiesés. Persze ettõl függetlenül megszenvedhette bõven a jobbágyság a háborúkat, de nyugati harcászatban nem volt cél az elpusztítások, mint mondjuk a Mongoloknál. Mongoloknál kezdetben úgy gondolkodtak, hogy a leigázott kézmûvesek jók lesznek nekik, de a parasztokra nincs szükség, mert a földek csak elviszik a legelõt az állatoktól, szóval õk mehettek a levesbe.
Na de elég az offból.
Az elsõ éjszaka jogáról valóban nem volt törvény sohasem, de páran valószínûleg ettõl függetlenül khmm gyakorolták, mert különben sohasem került volna be a köztudatba. Akkor ha egy nemes kinézett magának egy csinos jobbágy hajadont gondolom egyértelmû volt a végeredmény.
Az átlagéletkornál tényleg nem veszik sokan figyelembe, hogy azt nagyon lehúzta a születés utáni csecsemõhalandóság, illetve az anyák gyermekágyi láza. Ugye a dadák nem igazán ismerték a kézmosást, de ez így volt az ókorban is. Ceasar elsõ felesége és lánya is a szülésbe hal bele a babáikkal együtt. Ettõl függetlenül kb 50 éves korára az életmóduk miatt az emberek egyszerûen elhasználódtak. A jobbágyok a kemény munkától. A nemesek a rengeteg zsírtól amit megettek és a harcban/vadászatban szerzett sérüléseik következményeitõl.
Sakkaynak: Mátyást inkább az szépítette meg, hogy halála után nem sokkal kezdõdtek a Török dúlások és fosztogatások. A nagy gondot ott nem is az évenkénti nagyobb hadjáratok jelentették, hanem a kissebb rabló csapatok, akik kb elnéptelenítették az Alföldet, ezt súlyosbította késõbb a kettõs adózás. Na ebben az idõben a paraszt úgy emlékezhetett Mátyásra, mint az utolsó király aki megvédte a határokat. Amúgy saját korában Mátyást kb mindenki utálta, a paraszt is az évként néha többször is kivetett hadiadó miatt.
Az elsõ éjszaka joga, erényöv ez urban legend, konkrét valóság alapja nincs. A legtöbb ilyen történet a reneszánsz idején, de fõleg a felvilágosodás korában született. A felvilágosodás nevében is benne van, nagyon is meg akarták magukat különböztetni az elõzõ sötét idõktõl. Hiszen akkor minden rossz, veszedelmes, sötét, értelmet nélkülözõ barbár kor volt. De az õ idejükben végre eljött az emberi szellem felemelkedése....
Több helyen olvastam, hogy annyira nem volt sötét és rettegéssel teli ez a korszak, mint ahogy az utókor lefesti. Persze megtörténtek azok a dolgok, amiket leírtál, de ma is történik elég sok minden.
A mai kort is végül is úgy írod le ahogy akarod. Lehet egy fejlett elõremutató, haladó kornak vagy egy lecsúszóban lévõ, hanyatló ismét sötétségbe merülõnek. A mi korunkban egyszerre van jelen az éhezés és a túltápláltság, mindegyik igaz, a történetmondón múlik milyen szemüvegen keresztül akarja bemutatni az adott korszakot.
Az átlagéletkort meg a gyerekhalandóság húzza le, nagyon.
Ha az arányt vennénk, akkor lehet. De tudod néha úgy visszaküldenék egy két síró Jánost, akár csak 50 évvel korábra! A mai európai embernek a valaga ki van nyalva. A gyerekekrõl nem beszélve. Van nekem is, küzdök is az ellenszélbe rendesen. Elképesztõ milyen szülõk vannak. Én sem vagyok tökéletes, de legalább van koncepcióm. Sok embernél semmi. Néha azt látom , hogy nem is nõttek fel egyesek. A sorkatonaság eltörlése szükséges volt, mert nem volt úgy értelme..de iszonyatosan hiányzik ember nevelés szempontjából. Mintha kissé elkanyarodtam volna a témától.
Nem akarok belemenni, de manapság sem sokkal jobb. Nézzünk körül Afrikában vagy mostanában Közel-Keleten, bár Kelet-Európa sem kutya. Ha nem lenne antibiotikum lehet a mi átlag életkorunk sem 60 lenne. Manapság viszont nagyon jól kontrollálják a köznépet, régebben csak a félelem keltés volt eszköz erre, ma már cselesebbek. De az anyagi javak eloszlása szerint, lehet rosszabb a helyzet mint régen.
Így van. Szerencsétleneknek jóval szarabb volt az élete mint(kivéve a bánya rabszolgáknak) egy átlag rabszolgának Rómában. A komolyabb hajókat sem rabszolgák hajtották, hanem fizetett evezõsök..de ez logikus is. Mindig röhögök a képen amikor a 40 kg r.szolgák kenyéren és vízen élnek, eveznek, és még ütik vágják is õket..reális. Kb a kikötõbõl nem tudtak volna kievezni. Röghöz kötés , elsõ éjszaka joga, stb. stb. Állandó parasztfelkelés, még úgy is , hogy sohasem gyõztek..csak azért mert olyan jól éltek.40 éves átlagéletkor..mi kell még?
Olyannyira, hogy pl. Magyarországon sem gördítettek a parasztok fegyverkezése elé Dózsáig különösebb akadályt. Adatok maradtak fenn arra, hogy karddal, számszeríjjal, jóval késõbb még puskával is bírtak. Nyugaton - fejbõl meg nem mondom, azt hiszem, a Német Nép Szent Római Császárságában - a kardot próbálták némileg ekézni, minthogy az lovagi fegyver, de ott sem a teljes tiltásról volt szó, egyszerûen azzal szórakoztak, hogy nem viselhette a paraszt lovag módjára, övön, hanem pl. maga mellett a szekéren elfektetve szállíthatta. Ez voltaképp még magának a hûbérúrnak is érdekében állt, mivel a szomszéd falut ezzel az "erõvel" is meg lehetett csapkodni. Más kérdés, hogy páncélzatot egyáltalán nem engedhettek meg maguknak, és természetesen elég távol estek a tényleges háborús "felhasználástól", így egy valamirevaló regulárisabb csapat ellen esélyük nem volt így sem.
"A 11. század után “az öleléstõl való tartózkodás” napjainak száma egyre csökkent: a 8. századi átlagosan 270 napról a középkor végére (a 16. század elejére) 120–140 napra. A nagyböjti megtartóztatás ekkor már nem kötelezõ, csak ajánlott. Késõbb azt is elnézték, ha valaki a tiltott ünnepnapokon teljesítette házastársi kötelességét, különösen akkor, ha ennek megtagadása esetén fennállt a házasságtörés veszélye. A 15. század híres teológusa, a párizsi egyetem kancellárja, Jean Gerson figyelmeztetett" Csak kíváncsi voltam jól emlékszem-e a 250-re..de jól.
Elég érdekesen nézitek a középkort. A nemesek egymás közötti állandó és folyamatos határvillongásait pont , hogy a nép szopta meg leginkább. Ti valami HBO lovagok csatájából indultok ki, és nem a hétköznapokból. Mindent a paraszt szo*ott. Rémlik abból valami, hogy miért örült Mátyásnak a paraszt még a halála után 200 évvel is? Mert hiába adóztatta a népet, a belháború, az ész nélküli sarc, és az állandó-gyújtsuk fel a szomszéd falut-teljesen megszûnt. Ha nem hiszitek, nézzétek meg a kora középkorba az egyház miért hozott a végén már majd 250 nap "háborút tiltó ünnepnapot".
Középkorban a nemes csak nemessel akart alapból harcolni. Ezért kaptak földet, rangot, hírnevet, megkapták a legyõzöttek fegyverzetét. Amikor közemberekkel kellett harcolni, pl. íjászok, azt rangjuktól távol állónak tartották. Fõleg nyugati részen. Keleten ami jött, azzal harcoltak.
Viszont, ha a mongolok a XIII. században nem rohannak haza a választásokra (vagy levélben szavaznak :D) hanem végigviszik amit akartak, akkor a nyugat európai lakosság is nagy valószínûséggel keményen megszopja a királyokkal és nemesekkel együtt. De ez más téma.
Rómában kezdetek óta divat volt háborúzni. Nõért, aranyért, földért, dicsõségért. Jó pár évszázad kellett, hogy errõl leszokjanak, és megmaradjanak annál, amit addig meghódítottak. Viszont hamarosan ennek kapcsán annyira eltöketlenedett és felhígult a hadseregük, hogy végül megdõlt a Birodalom.
Kíváncsi leszek, hogy itt is meg lesznek-e a kiegészítõk az elsõ részbõl. A Shogunnál néztem is, hogy a mongolok kimaradtak.
Nagyon igaz. A rózsák háborúja idején például Angliában még a paraszt békésen szántogatott tõle pár mérföldre az egyik nemes buzogánnyal verte agyon a másikat. Persze, még ott is volt extrém nagy csata mondjuk Towton ahol a teljes lakosság 2%-a képviseltette magát, aminek a fele az extrém idõjárás miatt elesett. ( A Lancester sereg a felé fújú hatalmas hóvihar miatt azok nem tudták használni a hosszúíjászaikat, az így fölénybe kerülõ háborút megunó York sereg pedig lemészárolta õket.)
Na ezzel szemben az ókorban, ha jött a nyár vagyis a háborús idõszak az ÖSSZES férfi köteles volt hadba vonulni. Így jöttek össze a nagy seregek. Problémát ez akkor okozott, mikor már külföldre kellet évekre vonulni az a csóresz földje ott maradt parlagon.