2 dolog: ad egy, van ismerõsöm az Apple magyarországi szervizében. Ad 2: ugyanezt a technológiát használja már több BRAND gyártó is, mivel igen sokszor volt szakszerûtlen bõvítésbõl adódó kár a gépekben, aminek sokszor nem voltak látható következményei.
A HP ezt a rendszert már 6 éve is használta, igaz, akkor még csak pár modellben, de az örökre megmarad, mikor a renew-s gépeket szereltük és azzal kellett kezdenünk, hogy ezt a logot kiolvastuk majd reseteltük egy miniprogival.
Ennél gyengébb gépen fejlesztek (ugyanez az integrált VGA), semmilyen gondot nem okoz. A 4 giga ramban azért volt igazad, mert néha el kell indítani PS-t is apró grafikai korrekciókhoz. Tévedés, hogy fejlesztéshez izmos gép kell, sõt inkább kerülendõ!
Te is tudod jól, hogy tökéletesen érthetõ volt úgy is, csak rosszindulat kell hozzá, hogy rosszul értelmezd, vagy értelmezze valaki.
Azt megköszönöm, ha elismered, de megkérlek, engedd meg, hogy én döntsem el, melyik adakozásra alkalmas társulatot segítsem.
A lényeg továbbra is az, hogy más szájízzel kezd neki az ember egy ilyen kötelezõ díjjal a dolognak, errõl beszélt itt más és ezt próbálta hurkaur bagatellizálni, ami nekem nem tetszett, elnézést. Miközben azt se fogja fel, hogy igenis tudom, mirõl volt szó, hiszen igazat is adtam, hogy a teljes befektetéshez és a várható (remélhetõ) bevételhez képest már nem is akkora összeg, de más oprendszerre fejlesztéshez nincs ilyen plusz költségre szükség valamiért.
Szóval, én sem érzem végzetesnek a dolgot, de az, ahogy beböfögi valaki a más által fizetendõ dologra a véleményét olyan módon, az nem szép. Finom voltam?
"Csak egyetlen csuklómozdulat a memória behelyezése.
A Mac mini 2 GB vagy 4 GB gyors, 1333 MHz-es DDR3 memóriával kapható. Az eltávolítható alsó panelnek köszönhetõen pedig könnyedén növelheted is ezt a mennyiséget. Csak egy csuklómozdulat, és már ki is nyílik. Pattintsd be az új memóriát az SO-DIMM foglalatba, és már készen is vagy. "
Ezt megint bebuktad! Még valami, kedves Apple-hater?
Nem kell az OSX-et kiemelni, ez bármely rendszeren problémás lehet. Ha ezt nem tudod, akkor nem értesz a fejlesztéshez...
Nem sok olyan eszköz van, ami olyan kritikus, mint a memória. Az viszont minden rendszer alatt kritikus, ha ezen a rendszer és valamilyen eszköz (leggyakrabban a VGA) osztozik. Nem véletlen, hogy pl. profi hangkariknál is évek óta bevezették, hogy saját memóiát kapnak, nem a rendszer memóriáját használják. Van még pár ilyen eszköz, amiknél ezt már rég felismerték.
"Te is tudod jól, hogy tökéletesen érthetõ volt úgy is, csak rosszindulat kell hozzá, hogy rosszul értelmezd, vagy értelmezze valaki."
Szerintem ezt tulzottan magadra vetted... en inkabb viccesen fogtam fel es szerintem ha nincs csinalsz ebbol ekkora ugyet, akkor mar regen lecsengett volna.
"Azt megköszönöm, ha elismered, de megkérlek, engedd meg, hogy én döntsem el, melyik adakozásra alkalmas társulatot segítsem."
A dontes maximalisan a tied, nem probalok beleszolni. Ahogy lathattad is nem probaltalak gyozkodni errol. Ezert respect, komolyan!
"a várható (remélhetõ) bevételhez képest már nem is akkora összeg, de más oprendszerre fejlesztéshez nincs ilyen plusz költségre szükség valamiért."
Ezzel senki sem vitatkozott. Viszont azt is figyelembe kell venned, hogy itt extra szolgaltatasokat is kapsz ezert a penzert, nem csak a jogot, hogy publikalhasd az alkalmazasaidat.
Mint mondtam, hobbifejleszteni akar ingyen is tudsz. Aztan kesobb eldontheted, hogy a termeked megeri-e a $99 befizetesenek a kockazatat.
Szerintem ezt mar megbeszeltuk es tegyuk tul magunkat rajta!
Inkabb rohogjunk azon, ahogy lordsithlord folyamatosan hulyet csinal magabol es erolkodik a suta magyarazkodasaival! Bar szerintem ez neked nem olyan vicces ;)
Hol mondtam én azt, hogy izmos vas kell hozzá? Én ilyenre nem emlékszem...
Azt írtam, hogy nem jó az integrált VGA. Ez szerintem nem azt jelenti, hogy egy bivalyerõs gép kell, hogy legyen a vas. Az egyetlen alapfeltétel, hogy ne közösködjön a VGA a memórián, hanem legyen dedikált memóriája.
Ez PC-nél lehet akár egy ezer éves, 128 megás kari is, nem az ereje a lényeges. Sõt, lehet integrált VGA is, nem vagyok az ellensége, de csakis és kizárólag DEDIKÁLT MEMÓRIÁVAL RENDELKEZÕ VGA.
Ehhez kell egy tesztkészülék, iPhone 3GS 8GB van az Apple Store-ben, ára 113990-
Noszóval, akkor már megint pontosan ugyanott vagyunk, mint a #248-as beírásomnál, azaz a végösszeg egy 350ezres tétel...
Vagy mint írtam, ha nem telóra, hanem táblára fejleszt, ugyanez a szituáció, a régebbi tábla, azaz a Pad2 16GB WiFi + 3G kerül 158990 forintba. A végösszeg így 402980 forint.
Tehát akkor ismét ugyanott vagyunk, ahol a part szakad...
És mégegyszer, akkor lássuk, mennyiben is jön ki minden: a cégalapítás minden hivatalos cuccal olyan fél millió, ehhez jön még a technika, ami plussz 350 alaphangon telóra, 400 táblára. Szóval kiadott 900ezret és még csak a háttér van meg. Ehhez jön még ugyebár az évi 20ezer, amit egy összegben kell befizetnie. Durván 1 milla kiadás kapásból. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nekem, halandó kenyérkeresõ embernek ez kicsikét nagy összegnek tûnik...
Megjegyzem, ez nem képzeletbeli cég, egy nemrég indult cég kiadásait vettem alapul.
Az a gond, hogy ez az ismerosod csak a te hulyeseged miatt venne/vett esetleg ilyet, mert olyan NINCS, hogy dedicated VGA kell a fejleszteshez! 30 eve fejlesztek mindenfele gepeken, van fogalmam rola.
Agyrem, hogy te szakembernek nevezed magad es kozben azt hiszed, hogy az operativ memoriaban ossze tudnak keveredni adatok. Ez akkora baromsag, hogy csak na! Nalad meg olyan is elofordul, hogy a Word a Photoshop-ban megnyitott kepet menti ki, mert osszekeveredett valami? Orulet...
Azonkivul mi a helyzet a garanciaveszteses RAM upgrade-del? Keresed arra is forrasokat?
Es tanuld meg vegre, hogy a bizonyitas az nem azt jelenti, hogy ujabb hulye elmeletekkel allsz elo, hanem, hogy forrasokat mutatsz! Ezt szinte egyszer sem tetted meg, de foleg akkor nem, amikor kertek toled!
Node most vállalkozásról beszélünk nem? Ez akkor még egy nagyon olcsón elkezdhetõ vállalkozás. Más üzletet szerinted mennyibõl lehet elindítani? Ennek a többszörösébõl. Ráadásul pont ez a lényeg, ha már összeszedett 900e forintot a vállalkozás elindítására akkor a 920e már hirtelen nagy falat?
1. A cégindítás is hasonló mint a tõzsdézés, 10 millió forint kezdõ tõke alatt nem szabad csinálni. Te ehhez az összeghez képest garasoskodsz a 22 ezer meg 50 ezer forinton.
2. Apple fejlesztéshez CSAK a 99 dolláros befizetés szükséges, céget indítani NEM KELL!
3. Magyar cég 2 dologhoz szükséges: számlázás magyar ügyfélnek, magyar alkalmazottak bejelentése. Ezekhez semmi köze az Apple-nek, nem miattuk drága.
Kibeszéltük: hobbi fejlesztõnek nulla forint és még publikálhatja is a nem hivatalos boltban (akár mint fizetõs app is).
"És ha fent lesz, akkor mi van? Csak egy lehet? Nehéz kiválasztani azt, amelyik kell? Nem elfér, vagy talán te fizeted a tárhelyet?"
Nehéz elképzelni, hogy a sok szemét közül a user is nehezebben találja meg ami neki kell és az újat, jobbat fejlesztõ terméke is felfedezhetetlen? Mindkét csoportnak hátrányos.
"Miért Windows, vagy Linux alatt milyen problémát okoz?"
Írtam ezt bárhol is? Vagy szerinted ha azt írom, hogy idén a Tiszában sok a hal, azzal azt állítom, hogy a Dunában és a Balatonban kevés? Ajjaj... :-) Mellesleg azért írtam ilyen pontosítva, nehogy elõguglizzon valami õsrégi oprendszert aminél gond volt.
"Drága az Apple, drága rá fejleszteni, nekem sem tetszik"
Ez egy korrekt vélemény. Persze tudni kell, hogy a fejlesztésben töredék költség a dev licensz és az induló géppark, nagyobb rész a munkadíj és rezsi. Nagyságrendileg az elsõ hónap munkadíja egyenlõ az induló eszközök bekerülési költségével.
Én már azt sem értem, miért céggel kezdi valaki a fejlesztést. Szeret a semmiért adót fizetni? Mert 10 induló fejlesztésbõl 1 jut el a kész állapotig. Aztán azokból szintén kábé 10% termel nyereséget. Tehát 1% megtérülési esélyért indít egy céget? Több mint bátor!
Fél millió a cégalapítás? Az hogyan jött ki? http://www.cegbejegyzok.hu/cegalapitas_koltsegek.htm Gondolom nem RT-t alapított. :) Persze ezen kívül még kell jegyzett tõke is, ami Kft-nél 500.000 HUF, de ez lehet apport is.
Fogalmam sincs, én talán évente egyszer, de egyébként sem vagyok túl aktív a telefonom kurkászásában, ebbõl kiindulva kevesen. IOS-nél talán elõny, hogy egy nagy store van, a Cydia.
A zsindexrõl: "Ilagan elmondta, hogy miután egy-egy esetben egyezségre jutottak abban, hogy a Samsung szabadalomsértést követett el, már könnyebb volt a dolguk, ugyanis ezek után csak végig kellett menniük az egyes készüléktípusokon, hogy látható-e rajtuk a szabadalomsértés. Az esküdt a fémkeretet hozta fel példának, amelyrõl elismerték, hogy az az Apple szellemi tulajdona. Ezután végignézték a Samsung termékeit: amelyiken fémkeret volt, ott az igent pipálták ki a szabadalomsértésre vonatkozó kérdésnél, ha pedig nem volt, akkor a nemet." A fémkeret a rohadt alma szellemi tulajdona ÁÁÁÁÁ Na ez már tényleg fáj! Szellemileg rokkant dagadt amerikaiak, gratulálok a lefolytatott koncepciós per sikeréhez! Gratulálok az alma tulajdonosoknak is, hogy szeretve tisztel cégüknek sikerült, a nehéz és kockázatoktól sem mentes "fejlesztéseiket" megóvni a keleti ördögöktõl. Sokáig éljen az apple és a nap süssön rá...
Az udvaromon van egy-két téglalap lekerekített sarkokkal nem kell senkinek? Kicsit ugyan tyúkszaros de inkább nem tartom meg, mert még a végén kiderûl, hogy a tyúkjaim leszarták az ájfos szabadalmakat. Mi lehet ebbõl? Úristen bele sem merek gondolni.
azt hiszem ezek után elmehetnék neves reklámszakembernek izr..ben:
"Tehát továbbra is várom hogy miért is igaz az, hogy téged idézzelek "akkorát b*sz csak oda az egész windows koncepciónak, hogy fényévekkel gyûri be a seggébe minden irányból, ezt az egész sz*rt"."
Elég csak kinyitnod a szemedet és megnézned az OS-emrõl összeállított videót
Hmmmm... erdekes... en magam elott minden ablak bal felso sarkaban ugyanilyen (piros,sarga,zold) gombokat latok. Lehet, hogy akkor en is compiz-t hasznalok csak nem tudok rola? :)
Oh azok az elasztikus ablakok és 3d-ben forgatható asztal! Még ma is úgy hiányzik mint egy falat kenyér! :-)
Használod is valamire a gépedet, vagy csak az OS-ben gyönyörködöl naphosszat? Olyan vagy, mint aki rendszeresen betér kedvenc öt csillagos éttermébe, leül a törzshelyére, kikéri az étlapot, elbeszélget a pincérrel a napi ajánlatról, majd kéri a szokásosat: üres tányér szalvétával.
Azt sem ertem, hogy miert gondolja azt, hogy nem lehet barmely OS-re ilyen giccses szarokat telepiteni, melyek csak hatraltatnak a munkaban, de hasznod semmi sincs belole... eleg ovodas hozzaallas :)
+1, elsõnek én is csináltam magamnak csilivili lángolós ablakeltûnõs, pörgõskockás anyámkínjás desktopot, de 2 hét után levettem az alap effektekre, mert az még belefért, a többi csak értelmetlen parasztvakítás. Amúgy meg nem tudom mire van olyan nagyra az ubuntuval a srác, 9.04 volt a legutolsó használható verzió belõle, azóta az egész egy használhatatlan tévedés. Mondom ezt úgy, hogy napi szinten használok desktopon linuxot (fõ OS-em asztali gépen itthon).
bétéwé arrakistor, én milyen fan vagyok? Otthoni desktop gépemen Linux Mint 13 van (64 bit, mate), mellette 100 giga win7 játszani. Laptopból egy 2.1-es macbook 10.7-es OSX-el munkára/szórakozásra, okostelefonnak pedig egy rootolt cyanogenmodos htc wildfire 2.3.7-es droiddal :) Céges laposnak egy dell gép, win7-el, teljesen jól ellátja a feladatát.
Mindegyik kütyümet nap mint nap nyúzom, és meg vagyok vele elégedve, és most tervezek venni egy iPad-ot, mert minden nap a haveromét nyomkodom, és nagyon tetszik a cucc. Mondom ezt úgy, hogy iPhone-t sose vennék, mert attól a hideg ráz.
Amúgy õrületes ez az SG, kajak jobb mint a kabaré, csak a mai nap kb négyszer kaptam röhögõgörcsöt a topikon :D Eskü már csak vers kéne ide megint :D
Lassan kirajzolódik az Apple-haterek tipikus pszichéje: nem értik, hogy valaki csak használati eszközt keres, abból viszont a legjobbat és ilyenkor a pénz nem számít (mert mondjuk munkát kell végezni rajta).
Erre egyet mondanék kapásból: a tesztelt 733-as Cerkán nem akadozott ennyire a Win8, miután egyszer betöltött...
De láthatóan pár elég érdekes infót már nem mertél megmutatni a videóban (pl. a host gép terheltségét), a virtuális gépet se nagyon merted meghajtani (mert a felvételen igazán nagy terhelést nem kapott).
Ez így nulla, de semmiképpen nem bizonyítja az Ubuntu bármiben is a Win8 felett állna. Alapon akad a világba, körülbelül azt a teljesítményt hozza, mint a Win8 a 733-ason, régi jó SD rammal.
Másik dolog: elég sok dolgot leírtál, csak persze alap adatokat nem. Pl. olyan apróságot, hogy a gépben alapvetõen egy SSD meghajtó van, plussz azt sem, hogy a memóriakártya Class hányas. Ezek azért nem megvetendõ apróságok. Mint ahogy megjegyezném, hogy elég érdekesen mehet ezen a gépen egy teljes értékû Ubuntu 10.10 meg mellé egy virtuális gép XP-vel, lévén ha tényleg csak a memóriakártyát használod, akkor azon az Ubi egymaga lefog 3 gigát (nem én mondom, Linux fórumos az adat), mellé még felnyomtad a Compiz-t, plussz egy virtuális gépet meg egy teljes értékû XP-t. Bárhogy is számolom, ez bizony 4 gigába nem igazán fér bele...
Másik "apróság": állításod szerint te ezt ugyanígy lecserélted 12.04-re. No, szintén érdekes probléma lenne a dolog, tekintve, hogy az egymaga megeszik 5GB-ot (ez kifejezetten az Ubuntu oldaláról származó minimális hardverkövetelményben szereplõ adat), erre akarsz még egy Compix-ot, és akkor még nem beszéltünk a virtuális géprõl meg az XP-rõl... Tehát ha jól tudok számolni, elég nehezen férne fel egy 4 gigás kártyára, hacsak persze neki nem áll az ember barkácsolgatni (bár még mindig ott a kérdés, hogy ha a grafikus felülettel 5 giga a helyfoglalás, vajon hogyan is férhet fel egy 4 gigás memóriakártyára...).
Én is hányszor lettem kikiáltva Apple-fannak, pedig csak helyre teszem a totális valótlanságokat amiket össze bírnak irkálni.
Ha lehet választani kedvenc céget, nekem abszolút csak a Google jöhet szóba. Már amikor kijöttek a keresõjükkel imádtam. Késõbb mindenbõl a legjobb szolgáltatást nyújtották a legletisztultabb felületen (gmail, maps, adsense, analytics stb.), ráadásul egész jó mellékes pénzeket kerestem rajtuk keresztül. Amit mint munkáltató csinálnak, az is mindenkinek követendõ lenne. Mikor kijöttek az Androiddal, tudtam hogy csak idõ kérdése és uralják a piacot, szurkolok is nekik. A közösségi dolgot is sokkal stabilabban és kezelhetõbben tolják, mint a facebook, és még sorolhatnám (Drive, Youtube, Translate).
Szóval én lettem az Apple-hater Androidosok szemében az Apple-fanboy, vicces.
Vajon mibõl indul általában ma egy újonnan induló vállalkozás?
Elsõ sorban természetesen saját tõkébõl, de ez általában a szükséges töredéke. Erre jön a költsön, ami x ideig lefogja a bevétel egy részét. És még mindig ott van a türelmi idõs ügyek intézése, amiket szép lassan lehet elintézni, hogy ne egyszerre kelljen minden kiadást teljesíteni. Ezek egy része adminisztratív dolog, de ezek is pénzbe kerülnek.
Pontosan ezért mondtam, hogy egy induló vállalkozás elsõ körben beszerzi az eszközöket, majd legalább 1 évig költségstop van, míg eléri azt a szintet, hogy ne kellejen a bedõlésétõl tartani.
Aha, ha ez tényleg így lenne, akkor ma Magyarországon egyetlen frissen induló cég sem lenne. Szerencsére sokan jobban utánaszámolnak a dolognak.
A 10 millió kezdõtõke hülyeség. Alapvetõen kell a fél milla, míg minden, a céggel kapcsolatos dolgot elintéz az embert. Ezen felül nem árt, ha legalább fél évre való anyagi kitartás van, vagy legalábbis valami fix szerzõdés, ami hozza a pénzt.
A cégalapítás egy diáknak jelenleg sokkal jobban megéri, mintha egyéni vállalkozóként kezd el bármit is. Ugyanis míg egyéniként egybõl mindenféle járulékokat kell fizetnie, addig ha céget alapít, a járulékok jelentõs részét nem kell addig fizetnie, míg diák. Éppen ezért van az, hogy egyre több diáknak van cége.
Ha már itt tartunk én ultra apple-fanboy vagyok pedig csak iphone-om van nomeg ipadom. Mondjuk én a google-ért nem ugrálok annyira pedig több ismerõsöm dolgozik ott nomeg a legjobb barátom is. Nem is tudom van-e olyan cég amiért kvázi rajongok. Mondjuk elektronikában nagyon tetszik a Panasonic hozzáállása és minõsége, vagy mondjuk talán a Blizzard-ra tudnám azt mondani, hogy fan vagyok. Blizzard-fanboy ezt rám lehetne sütni mert majd minden játékuk megvan, nagyon ritkán lehet egy blizzard játékkal befürödni. Jah és ami abszolút jellemzõ rám az a BMW-fanboy. Ennek meg annyi az össz háttere, hogy a családnak nagyon sok kocsija volt már az idõk folyamán tök szaroktól elkezdve a jobb márkákig minden, de a BMW nálunk a tökéletes autó; a design, a technika, a kényelem és a szolgáltatások olyan magas szinten találkoznak amiket csak néhány konkurens tud nyújtani. Már a szalonban vagy a szervíz szolgáltatásban elkezdõdik a "varázslat" mindenütt a prémiummal találkozol - éreztetik veled, hogy számítasz, a kedves üdvözlõ kártyák, az érdeklõdõ telefonok, a rendezvényekre meghívások mind mind olyan dolgok amik a márkát a többi fölé emelik. Szóval ez igazi szerelem a sok év alatt BMW-ben még soha nem csalódtam, de ez egy másik történet :)
"Erre jön a költsön, ami x ideig lefogja a bevétel egy részét."
Ez érdekelne mert kezdõ vállalkozásnak nekem még soha nem sikerült kölcsönt szerezni, max valamire jelzálogot de azt meg nem akarjuk ugye.
"Pontosan ezért mondtam, hogy egy induló vállalkozás elsõ körben beszerzi az eszközöket, majd legalább 1 évig költségstop van, míg eléri azt a szintet, hogy ne kellejen a bedõlésétõl tartani"
Egyetértek de egy szoftverfejlesztõ vállalkozásnak az elsõ éves appstore díj az eszközök kategóriába sorolható hiszen anélkül nem tud elindulni a vállalkozás. Olyan ez mint a kezdõ pékségnél az elsõ adag liszt, vagy az elsõ adag fagyasztott fornetti. Bele tartozik az induló költségekbe.
"Éppen ezért van az, hogy egyre több diáknak van cége."
Így van és szarért-húgyért verik szét a legtöbb piacot. Az állam helyében az elsõ dolgok között szüntetném meg a diákok és a nyugdíjasok ilyettén kedvezményét mert iszonyatos versenyelõnyt teremt, indokolatlanul.
Erre egyet mondanék: láttál már kékhalált Windows alatt, ami szerint a rendszer által lefoglalt memóriacímet próbálta egy program írni? Nos, én elég sokszor, érdekes módon mindegyik delikvens integrált VGA-val rendelkezett. Sõt, szintén érdekes dolog, hogy volt egy ilyen gép, aminél már mindent próbáltunk, újratelepítéstõl kezdve memóriabõvítésen át szó szerint mindent, mégis a probléma maximum 3 hónap után mindig elõjött. Egy szoftverfejlesztõ gépe volt, elég komoly terheléseket kapott (konkrétan virtuális géptõl kezdve szimulátoron át minden utott egy idõben a gépen). Miután a gép már vagy 5x került a kezeim közé, kérvényeztem az IT vezetõtõl, hogy vásároljunk bele egy VGA kártyát. Másnap a kezemben volt a kari, betettem a gépbe és onnantól fogva azzal a géppel én többet nem találkoztam, mivel a kártya érdekes módon megoldotta a problémát.
Mac gépnél is láttam már ezt a hibát, igaz, ott nem kékhalál volt a reakció, hanem egy gyönyörû angol hibaüzenet, ami felugrott, majd le is fagyott a gép. Konkrétan az adott gép típusát passzolnám, de még a jó öreg PowePC-s korszak egy darabkája volt, kedves kis integrált VGA-val (talán G3 vagy G4, de erre nem mernék megesküdni). A tulaj gyakorlatilag mindent megpróbált, mégis állandóan a VGA-ra hivatkozva halt be. Teszteltük, a VGA nem volt hibás. Ekkor fogtuk és beszereztünk neki egy VGA karit (akkor ez elég mókás volt, szerencsére PCI foglalattal volt a kicsike megáldva, abba pedig lehetett a jó öreg Ati Rage128-at kapni kemény 32 megával és még PCI foglalattal, ezt ajánlotta akkor az Apple) és beleépítettük. A gond elmúlt, legközelebb a gépet akkor láttunk viszont, mikor a cég lecserélte.
Provident kölcsön ma már kapható fedezet nélkül is, nem szükséges hozzá fedezet.
Jogos, a 99 dollár lényegében induló költség, Ezt eddig se vitattam. ÛPusztán ara tettem megjegyzést, és ezt most is tartom, hogy a Google egyszeri 25 dollárjához képest kicsit mintha kicsikét nagyobb kiadás lenne, ráadásul lényegében ugyanazt kapjuk érte.
"Aha, ha ez tényleg így lenne, akkor ma Magyarországon egyetlen frissen induló cég sem lenne."
Azok a cégek nem véletlenül indulnak: - külföldi multi, - állami vagy eu csöcsre cuppanás pártba befizetés, - sokadik építõ cég a láncban cél a csõd és pártba befizetés, - diák kedvezménnyel, - korkedvezményes nyugdíjas boltnyitó, - szállásadó cégét kifehérítõ, - pénzmosó csak papíron létezõ, - és végül pár szerencsétlen aki azt hiszi, hogy ebben a gazdaságban érdemes vállalkozni és jól el is bukja a vagyonát vagy évekig nyögi majd a hiteleit.
"Szerencsére sokan jobban utánaszámolnak a dolognak."
Sajnos inkább sokan nem.
"A 10 millió kezdõtõke hülyeség. Alapvetõen kell a fél milla, míg minden, a céggel kapcsolatos dolgot elintéz az embert. Ezen felül nem árt, ha legalább fél évre való anyagi kitartás van, vagy legalábbis valami fix szerzõdés, ami hozza a pénzt."
Tökéletes recept az utolsó (szerencsétlenül jártak) csoportjába kerüléshez.
Ebben nagyon nincs igazad. Nagyon sok tehetséges diák van ma Magyarországon, akiknek egy igen komoly lehetõség az, hogy kedvezményesen céget alapíthatnak. Ha van mire építeniük (márpedig aki programozónak tanul, annak általában akad mire építeni), akkor az évek folyamán egy nagyon jól mûködõ céget építhet fel. Nagyon jó lehetõség ma már a webshop nyitása is, ha az ember értelmesen és hozzáértéssel csinálja.
Valóban, ha nincs mire építeni, csak úgy kedvtelésbõl kezd neki egy cégnek, az a bukás tökéletes receptje. De ha jól tud programozni, akkor ma már könnyen lehet bérprogramozást találni, ha pedig nem ragad le egy szinten, hanem képes naprakész maradni, akkor ha neadjisten a megbízó eltûnik a képbõl, akkor is találhat magának másik céget, ahol bedolgozhat vagy olyan külföldi csapatot, akik távmunkában, akár nemzetközi csapattal fejlesztenek alkalmazásokat.
Az informatikában ma egy induló cégnek elég jó esélye van. Nem itt van a probléma. A gond ott kezdõdik, hogy sokan nem értenek hozzá, csak üzletet látnak benne, arra pedig lényegében nincs szabályozás, hogy ki milyen feltételekkel indíthat el egy céget. Ennek megfelelõen sok cég igen hamar bedõl, fizetésképtelenné válik.
"Mac gépnél is láttam már ezt a hibát, [...] még a jó öreg PowePC-s korszak egy darabkája volt, kedves kis integrált VGA-val (talán G3 vagy G4, de erre nem mernék megesküdni). "
Tudod mi a gond ezzel a kis torteneteddel? Hogy az Apple sohasem gyartott PowerPC gepet integralt VGA-val. Az osszes akkori gepben discrete GPU volt. Meg mindig fenntartod, hogy szakerto vagy? :)
De ismetlem, semmivel sem jobb egy integrated VGA a fejleszteshez. Mindenki elmondta ezt mar itt neked, de te csak kotod az embet a karohoz. Bizonyitekkal persze nem allsz elo, csak ujabb, meg ujabb kamu tortenetekkel...
"Arról nem szól a fáma, hogy azt az egy csuklómozdulatot vajon ki is ejtheti meg..."
Ahogy Lenin mondta: Olvasni! Olvasni! Olvasni!
"Az eltávolítható alsó panelnek köszönhetõen pedig könnyedén növelheted is ezt a mennyiséget. Csak egy csuklómozdulat, és már ki is nyílik. Pattintsd be az új memóriát az SO-DIMM foglalatba, és már készen is vagy."
Gondolom szerinted itt az Apple a marketing oldalán a saját szerelõjével beszélget. :-)
Te nem kötöd az ebet a karóhoz, hanem rátekersz 300 méter horgászdamilt szerencsétlenre! Nem nagyon tudsz elegánsan veszíteni.
Szép ez a link, apró probléma vele, hogy a költségek igen csekély részét mutatja. Emellett ez pont egy olyan cég reklámja, amelyik cégalapítással foglalkozik, még szép, hogy úgy próbálja beállítani, hogy hû de kevés, de nem véletlen, hogy az ilyen helyeken általában szerepel az a kitétel is, hogy nem minõsül ajánlattételnek a leírt dolog.
Emellett ez így nem valós. Egy cégnek meg kell határoznia a fõ tevékenységi köreit, mivel ezek bekerülnek az alapító okiratba. Minnél több a fõ tevékenység (általában egy informatikai cégnél ez olyan 3-4 tevékenységet jelent), annál magasabb a kifizetendõ illeték többek között.
A cégnek bejelentési kötelezettségei is vannak, ez is pénz, illetve egyéb kiadásai. Pontosan nem tudom így, hogy mik, mivel én csak a végösszeget ismerem, meg mint lentebb írtam, ez nem feltétlenül egyszerre kell kifizetni, de a dolgon nem változtat, az indulási költségek részei azok is. Amit kapásból tudok, hogy köteles magát az Iparkamarába bejelenteni (ez kapásból 20ezer illeték).
Akkor fogalmazzuk át, ha úgy jobban tetszik: a papír mindent elbír...
Megjegyezném, nem árt meg megnézni a MacMini doksijait, amit mellékelnek (a már említett ismerõsnél belenéztem), abban szerepel, hogy a garancia elvész, ha bármilyen alkatrészcsere, legyen az ram vagy HDD, garanciális idõn belül megesik és azt nem az erre kijelölt márkaszervizek valamelyikében hajtják végre.
Mivel ez egy szabvány doksi, gondolom ez minden Mac-re vonatkozik. A lényegen nem változtat, míg él a gari, nem érdemes piszkálgatnia még szakembernek sem, ha nem kijelölt márkaszervizes.