Rostock factory-ban lesz ez a széf, az elgázosított épület tetejérõl lehet bepotyogni hozzá (biztos ami biztos majd azután hogy a gáz el lett oszlatva).
A bázis széfjének kódjáért próbálni az örök klasszikus, 123-at. A legtöbb széfet ez a kód nyitja egyébként is, ahogy több számzáras ajtót a 1234 vagy a 2345.
A széfek tartalma azonban lehangoló, nem érik meg a veszõdséget sajna.
Ezt a széfet hol találom?mert a 100rad bárnál benn a széf kódja nem ez. És a Cordon végén lévõ military bázis kódját is megsúghatná valaki,arra még nem jöttem rá :)
Rengeteg üzemanyag van (például van mindjárt 3 kanna üzemanyag a lada mellett amin el kell menekülni a katonák elõl, van ledobált kenne üzemanyag a bár térképén is ahogy ballag az ember a yantari kijárat felé de másutt is lehet találni belõle, csak tényleg alaposan kell körülnézni, mindent bebarangolni olyan helyeken ahová kocsi nem jut el) és nem kell mindenhová kocsival menni, annyi elõnyt nem ad csak 15 helyett 5 perc lesz az adott pályán átgaloppozni.
Plusz akad nem egy szabad préda kocsi, így azokat kell használni míg ki nem fogynak az üzemanyagból.
A countryside térképen (az egyetlen hely ahol tényleg jól jöhet a kocsi ha nem akar gyalogolni az ember, mert ez az egyetlen pálya ahol kemény 2 km-t lehet gyalogolni az úton) is 2 elhozható kocsi van (1-1 mindkét végén). A forest-ben úgy emlékszem pont nincs egy sem potya verdából, de az csak látszólag nagy pálya és a lényeg úgyis benn van a susnyásban nem az úton.
SaGa, amúgy látom te nagy szakértõ vagy! Lenne hozzád egy kérésem a jövõben ha tudnál segíteni, de nem akarok ide offozni. (Röviden annyi, hogy találtam egy igen jónak tûnõ modot a SHOC-hoz, de az a cirkusz ami a beállítás telepítés körül van...egyszerûen nem sikerült még sehogy belõni)
Vales küldetésnél 3 jármû is szóba jöhet (nekem sikerült elhozni a Lada Nivát, aztán van egy Uaz meg egy Moszkvics is a pályán). A Metal Factory felé vezetõ hosszú úton is van Moszkvics rögtön a radar felõli átjáró mellett balra fent a dombon. Az erdõben még nem voltam, remélem ott is lesz valami. csak az a fránya üzemanyag...persze a motort le-leállítva lehet spórolva gurulni.
Ja azt buktam :) De közben kis segítséggel feltûnt, hogy ja tényleg van egy switch ott :) :D Nagyon jó volt a játék! Várom a javításokat hozzá és úja neki ugrom elõröl :)
Azért volt 2-3 küldetés ami gyalogosan igen idegesítõ volt és 3-4 mapot át kellett gyalogolni a célig. A Veles féle küldetések ugranak be elõször ez ügyben. De utána is volt még. Ha ott lehet szerezni valami jármûvet ajánlom szerezzetek! :)
Igazából az activate orreide switch-nél a lényeg a switch szón van. Ha tudja az ember az mit jelent akkor azonnal észreveszi és nem a számítógépnél matat a továbbiakban. :)
Picike raktár. A kódot meg lehet szerezni de már nem emlékszem hol (azt tudom hogy benne volt a PDA-mban a kódja így nyitottam ki). A raktár tartalma egyébként 2 kanna üzemanyag, némi gyógycsomag és kötszer, meg kaja és alkohol.
Amúgy csatlakoznék egy korábbi hozzászólóhoz, a legjobb a S.T.A.L.K.E.R játékok sorában, az idegesítõ kilépések bugok ellenére is. Szerintem egész hosszúra sikerült a játék. Még vagy 3-4x tuti végig kell vinnem, van még bõven felfedezetlen terület és küldetés is amit tuti kihagytam. na meg jön a magyar file is a játékhoz :)
A monolith hívása a wishgranter. Mindenképp halálhoz vezet. A folyosón lévõ kódos ajtó meg csak egy sima raktár, ami mögött van egy bulldog gránátvetõ meg egy exo suit is többek között.
Ami azt illeti csak a megszokott sztori mód nincs benne, de akad nem egy elvállalható feladat és elméletileg már akármelyik frakcióhoz lehet csatlakozni is. Emellett van saját egyedi küldetéssorozata is ami annál a hullánál indul ami Sidorovich "telephelyétõl" nem messze fekszik a szabad ég alatt. Ahhoz be kell majd barangolni mindent nagyon alaposan.
Amúgy volt egy választási lehetõség, követni a monilith szavát, ott volt egy ajtó a lejárattól nem messze ami kóddal véedett oda még be akarok nézni :) Ha tudja valaki annak az ajtónak kódját spoilerben pls írja már le :)
Állítólag a minimapon látsz egy hullát. Ahhoz menj oda és folytatódik tovább. :-) Én most jöttem ki az X10 lab-ból. Messze van a vége? Mond már el mi volt a kódzáras ajtó mögött a baloldali lépcsõház legaljában! :-D
Azt hiszem vége a játéknak :) Nem lövöm le a poént amit láttam, de nagyon tetszett. (Most visszavitt a játék az elsõ pályára Szidorovicshoz, küldetések nincsenek, ez lenne a free play mod?)
Kétszer rá kell kattintanod, utána tudod, ha jól emlékszem beírni a kódot (mivel a pc nincs oprendszer) és letölteni a dokumentumot.
Activate override code by using switch - ez van most. Ott állok a pc és a széf mellett. Hogy aktiváljam ezt a kódot?
Ha a 2 nehezebben megszerezhetõ megvan akkor a 3 másik már bagatell. Polcon, asztalon meg számítógép mellett hevernek. Valaki csatolt walkthrought videót is hozzá, azon nézd végig.
Csak kövesd azt az iránymutatót amit tegnap neked idekörmöltem. Ott lesz midn a négy azon a helyen ahol lenniük kell (1 a belépésnél a gép mellett, második a belsõ liftakna harmadik szintjén ahonnan a SIN-nek szükséges doksi is letölthetõ az ottani géprõl, harmadik a másik liftakna második szintjén körbemenve a bloodsucker-es videót hozó helyre, a negyedik ugyanitt csak fel kell menni azon a lépcsõn amit az elõbb elkerültél és helyette körbementél itt bejutsz egy szobába ahol van egy íróasztal mellette egy számzáras ajtó és egy polcos szekrény amin a dokumentum van, végül átmész az említett ajtón be egy sötét nagy terembe aminek alsó szintjére rövid lépcsõ vezet le és ennek egyik sarkában van létra lefelé ahol megleled majd az utolsót egy másik létrán felmászva).
Mindegyik színe elüt minden mástól és az ember szemét kiverik akkor is ha nincs felkapcsolva nála világítás (fejlámpa).
Ott akkor teljesen más lesz a probléma, nem grafikai szóval a javaslatok semmit sem érnek. Figyelted mit mond neked Ghost? Csak mert nem biztos, hogy utána kéne menned, mert õ támadni indul (figyelem elterelni megkönnyítendõ a karaktered célhoz érését) és neked más útvonalat javasol (még be is jelöli a térképen).
Az X10 lab van a Radarnál? Tegnap azt pucoltam ki, de az egyik lépcsõház aljában lévõ ajtót nem sikerült kinyitni. találtam egy PDA-t amiben egy hang mondott egy számkombinációt, talán 3823 vagy 3283 de az nem nyitotta. Aztán az a kód sem volt jó ami a másikat nyitotta (az az 57-el kezdõdõ) Aztán volt nálam egy félbetépett cetli (Nomád tulajdona), amin 2 számjegy volt. Valószínûleg annak a párját nem találtam meg. Mi van a mögött az ajtó mögött amiért érdemes kinyitni? Furdal a kíváncsiság. XD
SaGa, király vagy! Ott fagy ki miután követtem ghostot és most az x2-be kell menni õ elindul én is utána és kész, kilép a játék. A teleportáló részt szerencsére megúsztam fagyás nélkül... A particles és a staticot próbálom, köszi!
Ha megnyitod a dokumentumot és szerepel az alján a Download to PDA (így rémlik fejbõl) akkor nyomj rá és letölti. Egy vagy 2 ilyen doksi van. Amíg nincs csatlakoztatva az a zöld kütyü, az összes letöltésgomb inaktív.
Nem kapod vissza a kütyüt, nincs is rá szükséged. Egyszer aktiválod és onnantól minden amit bármely géprõl letöltesz (akármikor a játék folyamán) a letöltés gombjával az adott szövegfájlnak, nálad lesz. Megnézned sem kell mert semmi érdemi információt nem tartalmaznak.
Ha nincs benne a PDA-d download részében akkor nem töltötted le. Ennyire egyszerû.
Már hol? Amint belépsz? Mert ha közben fagyogat ki, mikor már követed Ghost-ot keresztül a generátorok között, akkor a megoldás piszok egyszerû, nézd a földet. Ne nézz fel (mikor két alkalommal megtámad majd titeket chimera akkor is csak annyira emeld fel a fegyvered csövét hogy éppen el tudd találni), mert a kifagyást a spec effektek okozzák amik teleportálással odaküldik a lényeket. Ha nem nézel fel és nem kell a programnak vizuálisan emiatt megjeleníteni azokat, akkor nem fog kifagyni sem a játék.
Az is segít ha leveszed teljesen a particles- csúszkát az options-ban, de még többet segít ha visszaállsz static lighting-ba.
Miután átértél a problémás részen nem lesz több fagyás.
Ugyanezzel a módszerrel oldottam meg 2-3 kifagyással a reaktorban való mozgolódást is ahonnan a kódot kellenek.
Igen, ez így normális. Most már mûködik a download funkció a szükséges dokumentumok megnyitásakor.
szia..köszi megnézem.. a zöld kütyüt amit a barban lehet kapni, amivel letöltök a számitogépról, hog ykell hasznélni..belépek egy PCbe, megnyitom inventorym, rákattintok-use..és eltünik ...Ez normális??
A gitár a térkép bal alsó részén lévõ faluban van egy fa mellett a földön. A drogokkal teli táska meg a másik bandita tanyán az egyik teherkocsi alatt.
Amennyiben nem tetted fel a bugfix-et úgy ne is reménykedj abban, hogy a feladatot le tudod adni és így emiatt majd a sztorit sem tudod majd befejezni ha ezt a feladatot nem csinálod meg, mert Volo akárki a Duty fõnöke elvárja ezen feladat teljesítését ahhoz, hogy majd átküldjön Pripyaty sewers-be késõbb. Legalábbis ha elvállaltad korábban. Ha nem akkor nem lesz vele gondo, de ha beálltál a duty-ba akkor ezt a feladatot teljesítened kell különben megakad a sztori. Viszont az alap és a patch-elt játékban is az esetek 90%-ában ez a része hibás a programnak (nem tudod leadni sem a banditák elpusztítását sem a cuccok visszavitelét Greben komának).
Szóval dobd fel a nemrég emlegetett bugfix gyûjteményt (GSC Lost Alpha részlegébõl is elõkeresheted OnetheDon kreációja és SLAM pack néven is fut de neked nem a grafikai bizbaszok kellenek csak a bugfix, talán egy oldallal korábban be is volt itt linkelve ha visszaolvasol).
Hali mindenkinek! :) Tud valaki bármi infót a magyarításról? :)
Valakinek ötlete van esetleg, hogy Grebennek a gitárját, meg valami drog dolgot hol lehet megtalálni?
Ilyenkor mindig figyeld a mini map-ot. Ha látsz ott számot de nem látsz sárga pöttyöt, akkor adott számú ellenség van érzékelési hatótávon belül.
Emellett a megsebesült de még élõ, nem fekvõ monolith katonák idõnként elfutnak messzire, neked kell értük bejárni a térkép zugait. A hullákat is mindig végig kell járni, mert van aki nem halott csak haldoklik és fekszik.
A városban ráadásul elég sok sniper helyszín van, hol tetõn lapul egy, hol valamelyik szobában egy emeletes ház egyik lépcsõházának lakásában és elég messzirõl lõni tudnak, ráadásul beleszámítanak a kicsinálandókba.
Az gáz ha nem maradt megmentendõ katona mert lassú voltál és nem értél oda idõben. Ilyenkor autosave reload és nincs tökölés hanem sprint a helyszínre, takarítás és reménykedés. Ha kell akkor többször is. Bár jobb ha az elõzõ pályáról, aminek a végén készítettél átlépés elõtt manuális mentést, származó mentést töltesz vissza, az újra tudja generálni a pozíciókat, míg az autosave nem.
Szívás van! Most ahogy átlépek egy másik pályarészre ahol Monolitos van, mögöttem áll és egybõl lesoroz. Megfordulni sincs idõm. Ilyenkor mi van? Mit lehet ez ellen tenni?
Körbejártam az épületeket, sehol egy monolitos. Nyilván arrébb vannak pld. a Stadionban, de hát az hol van a bejelölt helytõl. :) Mindenesetre nem tudok továbbmenni...
Ha arra gondolsz ahol a rádiótornyok vannak, akkor ott 2 monolitos várt aki harcolt is. A parancsnok meg Patrich halottak a többi meg körbe imádkozta az adótornyokat, így szépen leszedegettem õket távolról. Az odavezetõ úton volt pár monolitos aki harcolt, a legnagyobb kihívás a rakéta vetõs volt sötétben, de aludtam egyet és világosban azt is leszedtem Vintorezzel. Az a rohadt Lada Niva nem bír felmenni a radarhoz az emelkedõn, így gyalog kell lehurcolnom a szajrét. XD
Pripyat. Segíts a katonáknak elintézni a monolitot. Zöld pont a cél, odaérek már minden monolit halott katonák sehol. Gyors körbeszaladtam kinyírtam a szemközti épületben is õket, a cél ugyanaz, oda ahova mutat a feladat nincs már senki. Ilyenkor mi van?
Amúgy is haragban vagy velük, szóval ne aggódj miattuk. Nem lesz már rosszabb az a -5000-es viszony (a sztori vége meg fix, mindegy kikkel vagy és kik ellen, ugyanaz fog történni a végén - már ha nem mész oda a wishgranter-hez mert akkor mindenképpen rossz vége lesz a dolognak). :)
Az lesz azon a szinten, ahova csak úgy lehet eljutni, ha átmész szembõl a jobb oldali liftaknába és úgy mászol arra a szintre ahol ki tudsz jönni. A baloldalsó aknában az a szint zárva van. Remélem megtalálod!
Szóval ne tartson vissza hogy ezentúl fasírtban vagyok a Monolittal? A harcoktól nem félek, csak attól hogy így lemaradok valamirõl, vagy más lesz a sztori vége. Persze túl szadista nehéz se legyen ezután... :-D
Ahogy kiléptem a pályáról FAIL lett a találkozó küldetés Patrichal. Ha visszamegyek egybõl lõnek rám a monolitosok. Ha ez nem lesz akadály a játékmenetben, akkor nem töltöm vissza.
Radar unalmas? Akkor látogass el a pálya nyugati részén lévõ létesítménybe. Sok lõszert vigyél.
A sztorihoz nincs köze, szóval nem akaszt meg semmit a dolog, csak lesz egy beragadt küldetésed.
Nomad cuccáért menet közben meg mindig jön az agy felszedésekor a blowout, ami kinyírja a brancsot. Szóval ha akarsz beszélni a manussal akkor bizony Nomad feladatát halaszd ez utánra, különben kipurcan a delikvens. De mivel van egy hiba a script-ben ami miatt rád lõnek a monolith tagok ha bemész a faházba, így hagyd egyelõre a feladatot, fel se vedd így nem lesz vele gond.
Ha meg kemény csatákat akarsz akkor vedd támadóra a figurát és mindjárt neked esnek. Csak lõjj bele valakibe aki monolith tag azt máris megkapod a hiányolt harcodat. Ha nem veszel szabad átvonulást csak bemész a területükre mikor áthaladsz rajta elõször akkor úgyis ez lesz a helyzet azt lõnek majd mindannyian rád.
A Radarnál a Meet the Patrich küldetés nekem is beragadt. Követtem a kapitányt, de mielõtt bementem volna az udvarba, elmentem Nomad cuccaiért. A kitörés a kunyhóban ért. felvettem a cuccokat, visszavittem Nomadnak, megszereztem a belépõkártyát az X10 laborba, majd ezután mentem vissza Patrichékhoz. De addigra már ott feküdtek a földön a kapitánnyal együtt holtan. (egyébként amikor rögtön hozzájuk mentem, és jött a kitörés, akkor õk beszaladtak az épületbe, amikor meg én is utánuk szaladtam lesoroztak)
Megakasztja a játékmenetet hogy õk ketten most halottak?
Kicsit unalmas volt így a Radaros rész, az alapjátékban itt kemény csaták voltak, bár lehet a laborban bepótolom majd...
Elõször én is csak 3-at találtam meg, sejtem is hogy melyik kettõvel van gondod. Akkor csak célozgatok... A nem üzemelõ liftnél 2 párhuzamos liftakna található. Mindkettõben más-más szintekre juthatsz el, amiben az egyikre igen, abban a másikra nem. Az ötödik meg ott lesz ahol egy harckocsi áll egy nagy helyiségben, és egy létrán lemehetsz egy E alakú szervizcsatornába (vagy mifene). Ott ahol van a csontváz is, és jön a 2 "nagytalpú üvöltõ állat" :-D Na itt lent vezet egy létra egy köztes kis helyiségbe...
ezer köszönet.....A SOC-ban CS-ban, és CoP-ban nem akadtam meg ennyire még:-))))
Az elsõ doksi ott van ahol az elsõ zombi mindjárt ahogy beérsz, egy számítógép mellett (neked nem ez a gép kell a tartalmát tekintve).
A második dokumentumhoz menj be azon az ajtón ami a liftaknákhoz vezet. Mássz le a legalsó szintre, ott menj át a másik liftaknába és mássz fel a harmadik szintre. Ott lesz majd egy hulla egy kis szobában ahol belépted után hologramon nézhetsz végig egy eseményt. Ott az asztalon van egy dokumentum, a hulla mellett egy PDA amin az ottani géphez való jelszó van és neked errõl a géprõl kell lementeni a mutants dokumentumot és leszállítani Veles-nek.
A harmadik dokumentum a liftaknákon közlekedve lesz elérhetõ szintén csak alulról a második szinten. Itt körbe kell menni peremen, a lépcsõre nem figyelni, majd bemenni a laborba ahol lesz egy videó majd támad egy bloodsucker. Lenyomod és ott az asztalok egyikén (vagy mellettük egy polcon ott a harmadik doksi).
A negyedikhez kimész az elõzõ laborból, vissza a peremen oda ahol lépcsõ vezet fel, azon felmész és folytatod utadat egy kis helyiségbe ahol lesz egy nem használható gép, mellette egy polcos szekrény és azon az újabb dokumentum. Az utolsóhoz csak átmész a kódos ajtón (nincs zárva), majd ha bejutsz egy sötét nagy terembe ahonnan levezet egy szintet egy lépcsõ, azon is lemész. Ott a BTR mellett az egyik sarokban lesz egy létra lefelé. Menj le azon és menj a folyosón. Amikor az balra fordul kövesd te is és a második létrán ami felfelé vezet mássz fel. Az ottani szobában lesz az utolsó doksi az asztalon. Innen meg már csak ki kell menned a bejárathoz és ennyi.
1 Bloodsucker lenyomása mellett max 1 zombival és 2 snork-kal kell megvívni, 5 perc alatt teljesíthetõ az egész (és ebbõl a legtöbb idõt a videó fogja elvenni).
elakadtam az X18 ban....3 dokumentum már megvan de nem találom a többit...se uj helyeket már 6x bejártam az egészet 15db!!!!!!! elemet használtam fel.. Tud valaki tippet adni? nem kell konkrét, csak célzás, hogy ne vegye el az élményt.......Köszi
Konzolba beírod, hogy g_actor_body off. Ekkor kikapcsol a test, visszajön a lépéshang amire reagálnak az ellenfelek és többnyire, de nem mindig, megszûnik a patkánytámadáskor történõ kifagyás.
SaGa.. nekem fent van az uj patch 13-as végü....mégis látszik a lábam, patkánytámadáskor meghal a játék mégis....Az opciokban a leirtak nem léteznek(hol lehet kikapcsolni???Ö) köszi elõre is
Szerintem nem muszáj, bár amikor felvettem a küldetést tõle, a monolith kapitány megállított, mikor mellette próbáltam elfutni. Remélem van orvosság a problémára...
Saga totál jól írtad :) Átmentem a másik pályára és vissza, ekkor vissza érve haltak meg. Igaziból már messze járok onnan. Mosz az X7 felé tarta van ez a hiba. Nem túl jó, nem szeretném abbahagyni a játékot...