Ne zavarjon, hogy egyben megy ki a sugar, hiába is probálsz kamuzni. Mutatják egyértelműen elöbb a kilövőnyílást közelről, majd a bolygótávolságról is, az egybefüggő sugárnyalábbal. És még valami, ha kismilliárd fényév távolságról elinditanak több sugárnyalábot, az a megtett út fügvényében válik szét és nem az utolsó pillanatban. Ez olyan ótvar kamu, mint amit kivágtál Rey pisztolyos jeleneténél, hogy bénázik, miközben csak az első lövése nem talál a katonáknál, miután nem tudja hirtelen, hogyan kell kibiztosítani, majd az első lövése mellémegy, de az összes utána jövő lövés a katonákra talál.
Ugye tudod hogy a korhatár besorolása ugyanaz a hetedik résznek mint az 1-2-3nak. Az egyetlen durvább jelenet a prequelekben anakin megégése volt. Itt meg átszúrtak embereket fénykarddal. A jogos kritika egy dolog, de baromságokat ne beszéljünk már...
"Elképzelem, ahogy a legközelebbi kiadásnál a dizni fogja, és kivágja a birodalomból han+leia jeleneteit szexuális zaklatás fennállása címszóra hivatkozva."
most néztem újra az ep1-2-3-at, apuci feje levágva, kisfia búslakodik (boba és jango fett), anakin két lába levágva, élve elég :) és még sorolhatnám. köszi dizney, ilyenek helyett kapunk majd üres áltökösséget, lásd szuperhősfilmek.
"Még egyszer mondom, a film nem Emiatt lett siralmas, hanem a sztori és a sötét oldal degradálása miatt, valamint a valóban pénzéhes mozi mivolta miatt."
A film egyáltalán nem lett siralmas, a sötét oldalt meg nem degradálták... Bemutattak egy egydimenziós gonosznál kissé komplexebb, nem kiforrott karaktert. Gondolom ha megint elővettek volna a semmiből egy Darth Maul vagy Darth Vader kaliberű karakterfejlődésre képtelen, kész gonoszt, akkor meg az lett volna a baj. Ha lemásolnak valamit az a baj, ha nem másolnak le valamit, az a baj.
"Kihúzol egy cérnaszálat mi ? :))) A sugár meg elkanyarodik. :) Na hagyjál a hülyeségeiddel."
Ha abból indulok ki, hogy még egy ilyen triviális dolgot sem vagy képes felfogni, akkor mi értelme a magadfajtákkal bonyolultabb dolgokról "vitázni"? Vegyél elő egy A4-es papírlapot, egy tollat meg egy legalább 20cm hosszú vonalzót, rajzolj fel két pontot egy miliméterre egymástól, meg egy harmadikat 20cm-re ettől a kettőtől, és kösd össze őket.
En ugy vagyok vele h ez a film : "Nem olyan mint amire vagytunk,hanem amilyenre szuksegunk volt ..." :) Kovetkezo resznek szuperul megagyazott sszerintem , ott mar valoszinuen kretivabbak lesznek... Itt most a nosztalgiara mentek ra elsosorban,illetve az latszik szerintem h visszafordultak inkabb az eredeti reszekre hangulatban...sokunknak mukodott is...
Fejlődhet, de ne szúrják már ki az ember szemét ilyen starkiller dolgokkal... Ott vannak a páncélok, destroyerek, x-wing, tie (mondjuk még mindig gyengék x-wing ellen hiába van mozgatható lövege... vagy csak a plot miatt), electro baton stb.
Mondjuk lehettek volna kreatívabbak hogy nem csak egyféle Tie-t látunk.
:) mondjuk a Luke Leia csók csodálom h nem maradtz ki Lucas felújított változatából:)
egyébként ugyanilyen kommentek azok amiket itt olvashatunk kyloval kapcsolatban...itt is a kommentelő akarja megmondani h egy karakternek máshogy kell ene viselkedni , meg szerinte nem logikus h Kylo egy tébolyult elme , rossz döntésekkel...(mondjuk szerintem ezért félelmetesebb , mert elég kiszámíthatatlan )
szerintem egyébként úgy logikus h a star wars univerzumban is fejlődhet a technika....továbbra sem értem miért ne fejlődhetne ott...
Nem úgy volt 2-3 napja hogy itt végeztél semmi értelme ide írni, kaptunk sok felsőséges nyomatékosító röhögőjelet jó trollszokás szerint a saját kis meglátásaid mögé majd elköszöntél? Nem tartott sokáig a hattyú halála.:) Nagyjából annyira hiteles amiket irogatsz mint az elköszönésed.
Apropó sugár,nem nincs egyben már amikor Kylo elött megy el ott lászik hogy több sugár van és nem egybefüggő az egész. Nem baj.:)
"A "Piszkos a kezem" "Az enyém is" romantikusnak titulált röhejes párbeszédig, Han egyfolytában zaklatta Leiát, aki világosan megmondta neki, hogy hagyja őt békén. És ne, ne gyertek azzal a baromsággal, hogy "Á Leia önmaga előtt is tagadott!" Egyrészt, lehet, hogy ez volt a szándék, de Fisher alakítása kurvára nem ezt tükrözte! Fisher alakítása eddig a jelenetig egy dolgot tükrözött, még pedig azt, hogy Leia 100%-ig őszintén ki nem állhatja Han próbálkozásait. Másrészt tudjátok kik használják azt a kifogást, hogy "Nem gondolta komolyan azt, hogy nem"? Az erőszaktevők! A fenébe is Han egyenesen letapperolta Leiát az egyik korábbi jelenetben! Ezek után jön ez a jelenet: Han sarokba szorítja Leiát a Falcon egyik sötét sarkában, miközben mindenki más a hajót próbálja megjavítani. Leia továbbra is mondja neki, hogy kopjon le, de Han csak azért is ráerőlteti magát. A jelenetet kontextusba helyezve teljesen hiteltelen, hogy Leia viszonozta a csókot, ahelyett, hogy tökön rúgta volna Hant, az meg pláne, hogy ezután a jelenet után tényleg szerelmesként viselkedik vele szemben!"
Találtam egy remek kommentet, az egyik youtube kritika alatt. Ezen totál kiégtem. Elképzelem, ahogy a legközelebbi kiadásnál a dizni fogja, és kivágja a birodalomból han+leia jeleneteit szexuális zaklatás fennállása címszóra hivatkozva.
Ezek után már meg sem lep, hogy ezredjére lett leírva, hogy a film a star wars univerzumot pisálja oldalba, nem a mi világunkat, mégis jönnek a "ez mese, ne keress benne logikát" kommentek...
mivel ez a film időben később játszódik így nem is értem mi a probléma...új jobb erősebb fegyver... ez már csak így megy még a valóságban is nemhogy egy űrmesében:) atombombát is igen gyorsan kifejlesztették annak idején....előtte még csak hasonló pusztítrást se tudtunk elképzelni...
amúgy lehet én is rosszul emlékszem , de nekem is úgy tűnt amúgy h több sugarat lőnek ki amelyek fokokozatosan távpolodnak egymástól..eleinte még szinte egynek látszik.... de amúgy tök mindegy:)
Sztem kár belemenni technikai, vagy haditechnikai részletekbe, ugyanis itt aztán van baki dögivel, de általában az összes sci-fi filmben! (nem csak itt) Sőt sztem abba sem, hogy beprogramozták a lézersugarat, meg miért tudott a fénysebesség 1000000X-ével menni ott. Ez ebből a szempontból tényleg értelmetlen vita lenne, hisz valóban egy űrmese, azt kell megenni, amit ott tálalnak. Még egyszer mondom, a film nem Emiatt lett siralmas, hanem a sztori és a sötét oldal degradálása miatt, valamint a valóban pénzéhes mozi mivolta miatt.
Ezt az elfordításokat én a Klónok háborúja (az animációs sorozat) esetében is észrevettem már - lehet érdemes lenne még egyszer megnézni a filmet, de már angol nyelven.
Kihúzol egy cérnaszálat mi ? :))) A sugár meg elkanyarodik. :) Na hagyjál a hülyeségeiddel. De azért nagyon jó, hogy 30 év alatt a bukás után volt idejük bújkálni majd, kikisérletezni egy napot szivó bolygót, aminek a sugara leválik, mint a robbanófejek,meg is építeni, amit védenek -1 Tie vadásszal,mert stratégiailag ugye nem fontos. De az is érdekes, hogy Ken barátunk maga megy a mindennél fontosabb térkép után, még az elején, de utána 2 perc múlva meg nem is érdekli a robot, amiben van, hanem rábizza másra. A Finn barátunkkal való szemezgetése is vicces, majd mikor Hux tábornok azt mondja, hogy valaki belülről segitette a pilótát a szökésben, de még most néznek utána ki volt, a szemezgetős Ren kivágja a számát fejből hogy ki segitette. Ez valami vicc? Ilyen és efféle unlogikus bakikkal van tele a film.Persze bandika majd megmagyarázza, mint Rey lövöldözését, hogy ott bénázott a csaj, csak két rohamosztagost lött le. Pedig még ez is kamu, mert Rey az első lövésén kivül az összes lövésével eltalálta a katonákat. Az a kettő eleve 5 látható hulla.
"A technológiai részletekbe, a valósághűségbe, praktikusságba és a hihetősgébe kár belemenni, mert abban az összes SW epizód elbukik, meg nyilván nem is az a cél, hogy ezek bármelyikének megfeleljen. Ugyan akkor semmivel sem tartom hihetőbbnek a Halálcsillagokat, amik saját maguk állítják elő a szükséges energiát egy bolygó megsemmisítéséhez, mint egy hasonló funkcióra átalakított bolygót, ami meg egy csillag leszívásával tölti fel magát hasonló célból. Ugyan olyan valóságtól elrugaszkodott mind a kettő."
Ezzel csak az a gond, és ezt kellene sokaknak megérteni, hogy NEM a valósághoz (a mi világunkhoz) van hasonlítva, hanem a felépített star wars univerzumhoz. A régi filmek teljesen beleillenek a star wars univerzumba, nem lógnak ki onnan. Az új film viszont több helyen igen. - Ilyen a percek alatt több száz fényévet megtevő sugár. - Ilyen a magától több részre váló sugár. - Ilyen a napot leszívó bázis, ami méretre kb. 100x akkora mint a régi halálcsillag. És akkor abba még bele sem mentünk, hogy mi történik egy olyan naprendszerrel, aminek a csillaga elveszti az energiáját, vagy hogy hol tárolják egy csillag energiáját.
Ezek csak azért kerültek bele a filmbe, mert nem tudtak értelmesebbet kitalálni, és kellett valami nagyobb, jobb, faszább, amitől a gyerekeknek tátva marad a szája.
Ezért butaság, mikor azzal jönnek emberek, hogy akkor köss bele a csillagrombolókba (stb.) is, mert azok sem léteznek.
+
Javaslom, nézd meg a filmet újból. A sugár teljesen egyben van, amikor eléri a hosian rendszert, ott válik szét, mintha átmenne valami prizmán, vagy szűrőn. Nem kell ám mindent görcsösen kimagyarázni :)
És ha tényleg nagyon kötözködni akarnék, akkor még azt is felvetném, hogy a sugár hogy nem ütközik bele semmibe a jó pár fényévnyi távolság alatt, amit megtesz? ÉS nem kell jönni a hipertérrel, mert nem a hipertérben megy, hisz Finn látja, ahogy elhúz a sugár a bolygó felett amin éppen tartózkodik.
"mi késöbb külön sugarakra bomlott :DDDDD, biztos beprogramozták a sugarat, hogy leválasztható sugarakra bomlik és különböző célpontokba kell vennie az irányt. Kész voltam ekkora oltári baromság láttán."
Hamarabb az az oltári baromság, amit leírtál. Nincs szükség semmilyen "beprogramozásra" vagy "leválasztható" sugarakra, csupán elképzelhetetlenül pontos célzásra. A sugár a fél Galaxison keresztülrepült, egy csillagrendszer bolygói meg ennél összehasonlíthatatlanul közelebb vannak egymáshoz. Képzeld el, hogy kihúzol négy darab cérnát ugyan abból az egy pontból 1000 kilométeres távolságba úgy, hogy a végeik 1-1 milliméter távolságra vannak egymástól... Vicces, hogy pont ebbe kötsz bele, mert talán ez az egész koncepció valósághoz legközelebb álló része, ami egyszerű paraszti ésszel is belátható...
Nem térek ki részletesebben az egészre, mert már többször megtörtént, csak néhány dologra reagálnék: -Snoke teljesen emberinek nézett ki, a sérülések torzították el az arcát. -Nem volt részletezve, de az Ellenállás Leia magánhadserege, lehet, hogy ezért vannak csak X-Wingjeik? (költői kérdés) -A Birodalom feloszlott (egy évvel Endor után), de attól még a technológia és az eszme nem szűnt meg létezni. Snoke-nak (aki saját elmondása szerint ott volt a Birodalom felemelkedésénél és bukásánál is) és a régi birodalmi tiszteknek volt harminc évük újraszerveződni és továbbfejlszteni a Birodalom szuperfegyverét. Ugyan azért építették meg, amiért a Birodalom is megépítette kétszer is... -A technológiai részletekbe, a valósághűségbe, praktikusságba és a hihetősgébe kár belemenni, mert abban az összes SW epizód elbukik, meg nyilván nem is az a cél, hogy ezek bármelyikének megfeleljen. Ugyan akkor semmivel sem tartom hihetőbbnek a Halálcsillagokat, amik saját maguk állítják elő a szükséges energiát egy bolygó megsemmisítéséhez, mint egy hasonló funkcióra átalakított bolygót, ami meg egy csillag leszívásával tölti fel magát hasonló célból. Ugyan olyan valóságtól elrugaszkodott mind a kettő. -Ez a film egy új trilógia bevezető része. Az eredeti Star Wars-t meg nem úgy készítették, hogy biztosak voltak benne, hogy lesz folytatás...
Kábé ugyanezt érzem én is. A halálbolygócsillagot :) pedig és is kiröhögtem, hogy ezeknek egy valamirevaló ötletük nincs ? Mert a filmben nem sok ötlet volt csak copy 1, majd v2,v3. Arról nem beszélve, hogy elnyelte a nap energiáját, majd egyben kiköpték a bolygó belsejéből, ami késöbb külön sugarakra bomlott :DDDDD, biztos beprogramozták a sugarat, hogy leválasztható sugarakra bomlik és különböző célpontokba kell vennie az irányt. Kész voltam ekkora oltári baromság láttán.
A gond az, hogy az angol szövegben szó nincs ősi erőről. "There has been an awakening." szerintem pedig ez a mondat Reyre utal mindössze, hogy az erő feltámadt benne.
Mint ahogy Snoke ugyanebben a szövegben sem azt mondja,mikor megemlítti, hogy az apja Han Solo kezébe került a robot es Ren feleli, hogy "Nekem ő nem jelent semmit". És akkor itt jön a teljesen más fordítás hogy a magyart idézzem: "Még te sem, a Rend lovagjának mestere, még te sem vagy elég erős"
Itt pedig az eredeti szöveg: Even you, master of the Knights of Ren. Have never faced such a test.
Tehát, szó nincs arról, hogy Snoke azt mondta, volna, hogy nem elég erős, hanem, hogy "még ha a Ren Lovagok mestere is vagy, sohasem kerültél szembe ilyen próbával.
Szóval össze-vissza van a magyarban fordítva a film. Szóval nincs semmilyen ősi erő se megemlítve.
-A történet sok téren az Ep.IV.-re emlékeztet, hiszen ahogy akkor sem tudtuk, hogy is néz ki a Galaktikus Birodalom, mi az a Szenátus, vagy kicsoda az uralkodó (aki nem is szerepelt akkor még, csak említve volt), gyakorlatilag még is a legfontosabb eseményeket mutatták be, a háttér részletesebb kifejtése nélkül. -Az alapsztoriban vannak erős vonalak, mint a Jakku bolygón folyt csata, vagy Jedi rend feltámasztására tett kísérlet. Viszont tele van gyenge pontokkal, mint például az, hogy az Első Rend noha töredéke a régi Galaktikus Birodalomnak, mégis egy minden eddiginél nagyobb halálcsillagot épít össze? -A régi karakterek felmelegítése vegyes felhozatal, R2D2, C3-PO, Han és Chewbakka összeségében pozitív, Luke gyakorlatilag vágóképnek volt benne, Leia viszont már bocsánat, de szörnyű, amíg a klasszikus sorozatban tudta hozni a hercegnőt, itt egy totál súlytalan mind karakterileg, mind színészileg. -Az új pozitív karakterek számomra meglepődést okozva egész kellemesek, Finn, Rey és Poe is szerethető, kellemes karakterek, Finn a humort is behozta a történetbe, ráadásul sokkal inteligensebb módon, mint az Ep.1-ben Jar-Jar Binks, és sokkal kevésbé tolakodó módon, mint R2D2 és C3-PO a többi részben. -Negatív karakterek terén viszont gyalázatos a film. Nem szeretem a prequel-t, de Darth Maul és Count Dooku illetve Palpatine karakteres, zseniális főellenségek, hogy a klasszikus éra Darth Vader-jét, vagy akár Tarkin-t fel se emlegessük. Itt viszont szánalmas karakterekkel van dolgunk. Akárhogy is mosdatjuk, Kylo Ren egy kabaréban is csak háttérstatisztának menne el, a dührohamos részei a filmnek pedig egyenesen nevetségesek. Hux tábornok annyira gyenge jellem és karakter, hogy Piet admirális hozzá képest a birodalom morális tűzoszlopa. Phasma esetén érdekes csavar lett volna, hogy női rohamosztagos-tisztet tesznek be, csak éppen a karakter itt is hihetettlenül papirmasé, amit a krómozott rohamosztagos páncél nem fed el (ilyen kivagyiság volt a prequelben is, Mace Windu és lila fénykardjának esete, de Windu-t legalább egy Samuel L. Jackson játszott el, akinek a tekintete is elég volt, hogy elhigyjük, hogy itt valódi, mély karaktert látunk a vásznon). Supreme Leader Snoke esetén nem tudtam megálni, hogy ne nevessem el magam, először is mert a Supreme Leader-ről nekem egyből Supreme Leader AdmiralGeneral Aladeen jut az eszembe, másodszor azért, mert a birodalom, amelyik ugyebár kizárólag emberekből áll, sőt, a First Order esetében sem látunk más fajokat, kap egy nem-emberi vezetőt? Hogyan, miért, minek? Hogy a hatásvadász óriás-hologramozást már ne is említsük. -A film haditechnikai ábrázolása valami iszonyú béna, kezdve ott, hogy csak Tie vadászok és rewamped X-wingeket látunk, holott még az Ep.4-ben is volt például Y-Wing, aztán jött a Tie Bomber, Tie Interceptor, A- és B-Wing. Az "új" csillagromboló sem tud felnőni a feladatához, koppintás, aminek valamennyire újnak kell kinéznie. A birodalmi Lamda-osztályú sikló után Kylo Ren óriás-fülesszárnyas-siklója irgalmatlan béna. A szuper-halálcsillag, elnézést, a Starkiller meg még nagyobb marhaság, kezdve ott, hogy kellett egy még-még-mégnagyobb halálcsillag, csakazért is, másfelől a kinézete is mókás, harmadrészt a csillagszívó-szuperágyújához képest még a halálcsillag lézere is hihetőbb. Hogy azért valami pozitívumot is mondjak, a még ütött-kopottabb Millenium Falcon viszont telitalálat lett. -Nem akadok fent az olyan logikai bukfenceken, hogy egy százados csak úgy miért kapcsolja ki felszólításra a védőpajzsot, vagy azon, hogy az Új Rend legnagyobb harci bázisa miért nem képes egy maréknyi X-winggel elbánni (vagy ehhez elég Tie Vadászt prezentálni), de még azon sem, hogy milyen elmebeteg robot-desing a BB8, mert elfogadom, hogy ez egy mese. Ahogy mindegyik Csillagok Háborúja az. Csakhogy a klasszikus széria egy komoly és szórakoztató mese, a Prequell egy gyerekmese... ez viszont csak látványos, nehezen befogadható és láthatóan pénzéhes mese. Ha valakinek tetszik, megértem, mert pörgős, vannak jó beszólások, akad jópár látványos harc, de annyira agyzsibbasztó, hogy ezek után a klasszikus triológia minden logikai hibáját hajlandó vagyok megbocsátani.
Nagyon-nagyon vártam, még a trailer is csak fokozta a várakozásaimat, ám a film cserben hagyott. A látványvilága nem rossz, de nem is kiemelkedő, a történetvonalban méteres repedések szúrják ki a szemem, és ha pár jól megírt és színészileg is pozitív karakter nincs, akkor gyakorlatilag nincs miért megnézni ezt a filmet. Sajnálom, de a Disney azt érte el nálam, hogy a Star Wars innentől letöltésre lesz csak jó, moziba nem nézős...
han solo halála szerintem azért is fontos volt hogy elterelje a figyelmet arról hogy a film gagyi. ki mer ilyen súlyos jelenet után bármi rosszat is mondani a filmről? XD sima marketing húzás
Persze, meg kellett halnia, de szerintem nem az első részben, mondandóm lényege is ez volt. Az első rész lehetett volna egy totál happy előremutatás, a második meg letaglózó drámával kezdődött volna, akkor átadva igazán a stafétát az új generációnak. A többi nagy öreg a háttérben meg eléldegél úgyis.
Személyesen Han halála számomra egy "kötelező2 halál volt, ugyan mit tudott volna kezdeni a tagjait i alig vonszolni képes idős Harrison Ford a 2 évvel későbbi részekben, amikor már itt is úgy kellett kitámasztani. :D
SPOILER!!! Ahogy egy másik fórumban már írtam: A magam részéről egy meglátásom van, Han-nak az új éra első részében nem szabad lett volna meghalni. Tudom, az öreg Ford már korábban ki akart szállni, aztán belátta a felelősségét a témában a rajongókkal szemben, hogy a Disney-folytatásra váltást a hátán kell elcipelnie. Éppen a karakter jellege, fontossága, népszerűsége miatt az első folytatásban nem szabad lett volna ekkora érvágást megtenni. A következő rész kezdődhetett volna a temetésével is akár, de le merem fogadni, hogy így sokaknak nagyon keserű szájíze lett, és ezt az új szériával azonosítják (elvileg mindenben a rajongók igényeit akarták kiszolgálni). Mindamellett a film tetszett, DE ehhez a nosztalgiafaktort félre kellett söpörni, és a filmet helyén kezelni.
Igazából a vita attól parttalan mert szerinted akinek tetszik az elvakult fan, szerintük meg akinek nem az hater. Olvasni ettől persze igen szórakoztató :)
Őszinte leszek: Tényleg bírom az elemzéseidet, meg még a spekulációidban is látok esélyeket, de könyörgök... most akkor ki birkáz le kit? Mert sztem ti, mint elvakult fanok, nem kaptok kritikát, max a filmet köpködjük (van miért). ÉS gyakorlatilag az van, hogy azok a trollok, akik ugyan SW fanok valahol, de nem tetszik nekik ez a fos rész. Pont!!!
Azokbòl kiindulva amekkora baromságokat felhoznak kritikának? Vagy a negatív reviewekből amik szinte egytől egyig friss regektől származan imdb-n és metán egyaránt, meg olyan abszolút hihető fanoktòl akik 3 pontot adnak erre, de egy Battle Los Angelesre 10-et?! Okéé. :D
Hát persze. Egy fan nem várta volna tülkön ülve a régi arcok és emlékek ( hajòk, helyszínek, stb) feltűnését, hanem bealudt volna az első 50 percben mert már akkor szar volt a sztori... Bezzeg az Ep4 első 50 perce!!! Lol.
mindenki troll aki nem ért egyet a tömeggel? mert hogy folyton ezt olvasom tőletek... az igazi troll: Utoljára szerkesztette: gombabácsi, 2015.12.31. 15:26:00
Van rá 20 000-rem, hogy nem tudtok meggyőzni, hogy már pedig ez nem jó film ! :DDD
Tudjuk, akinek tetszett a film és nem keresi vagy nem magyarázza bele szándékosan a hibákat, az csakis le van fizetve, agyatlan, nem gondolkodik, birka, stb.
Az elalvás nem fan függő, hanem sztori. De nem foglak győzködni, én elolvastam az összes EU könyvet, sőt azok melletti történet szálakról írt műveket, gondolom nem amiatt tettem pert pisztolyt fogtak a fejemhez, hogy tegyem meg. És azt se gondolnám. hogy a jogos csalódottságomnak hangot adva, emiatt troll lennék. De szíved-joga megítélni.
Továbbra is tényként jò (trollhozz illően) állítasz olyat ami hazugság ( hype termék).:) Azt meg hogy szereted az univerzumot már ott hiteltelenné vált miutàn kifejtetted hogy elaludtál az első 50 percben. :)
Én is így vagyok ezzel, attól függetlenül, hogy ez a rész egy hype termék komolyabb sztori nélkül, azért reménykedem az új részekben, hogy helyre tesznek mindent. Ha nem így lenne, kár is volna kritizálnom, mert az nem azt sugallná, hogy szeretem ezt az univerzumot, hanem hogy csak fitymálom feszt, mintha fizetnének ezért.
"Ren. Nem az a baj, hogy ebben el akartak térni Vadertől, hanem hogy nem működik ez a genre úgy, hogy a gonosz egy vicc. Tényleg nem. Szauronon sem röhögött senki, nem is verték el az első részben. Ez a baj Ren-nel. Tényleg nem tudom már hogyan és hányszor írjam le. Egy jó mese nem úgy kezdődik, hogy a szegénylegény a mese első harmadában legyőzi a sárkányt, mert aztán nem marad semmi a másik kétharmadra majd."
Szerintem meg Ren egy nagyon érdekes, komplex karakter lett, nem egy egydimenziós gonosz, nincs vele az égvilágon semmi baj. Egyáltalán ki vagy te, hogy megmondod, hogy egy "jó" mesének milyennek kell lennie? Mindennek ugyan azt a sémát kell követnie, vagy mi? Az egész okoskodásod csak arról szól, hogy nem azt és úgy csinálták, ahogy te azt elképzelted.
"Pont ezt mondom én is: nincs elmagyarázva filmben. Nem szájbarágást hiányolok, hanem hogy legalább az alapokat mondják már el."
Amit leírtam azt mind tudjuk az előző hat részből.
"Ez egyébként még a kisebbik baj, nagyobb ennél, hogy az egész First Order - Resistance - Republic viszonyról sem beszélnek egy betűt sem."
Az igaz, hogy az elmúlt 30 év eseményeit tényleg nem fejtik ki részletesen, de az is egyértelmű, hogy a film inkább az új karakterek bevezetéséről és felépítéséről szól, minden más inkább csak a háttérben történik. Eléggé kilógott volna az események közül, ha hirtelen megállnak és elkezdenek az elmúlt három évtized történéseiről mesélni.
"Persze, kis olvasgatással kiderül, de az ANH-hoz nem kellett előre olvasni semmit."
Az ANH ugyan úgy az események közepébe dobta a nézőt, és egy csomó dolgot nem magyarázott meg. Ráadásul az az első Star Wars volt, nem tudták, hogy siker vagy bukta lesz. Miután nagy siker lett, jött is az extra háttérinfó mindenféle formában, köztük az előzmény trilógiával...
Már korábban írtam ezen a fórumon, hogy számomra csalódást okozott a film. Han számomra értelmetlen halála. A rengeteg átemelt elem az SW IV-V-VI-ból. A számomra ellentmondásos elemek az eredeti trilógiával kapcsolatban, stb... A TFA megnézése előtt kerültem minden fórumot, kritikát trailert a filmről. Nekem minden új volt a moziban. Most, hogy több tucat kritikát és több száz hozzászólást elolvastam az összkép sokat finomodott bennem. Lehet, hogy elhamarkodottan ítéltem meg ennyire negatívan a filmet. A legtöbb általam szeretett film vége többé-kevésbé lezárt. Ezért is van, hogy bár a legtöbb SW fan a Birodalom visszavágot teszi a toplistája élére, nálam a sorrend: 1. SW IV 2. SW VI 3. SW V 4. SW VII Azért szeretem a fórumokat, mert a többi hozzászóló segít más szemszögből is megvilágítani az adott témát, még a legszélsőségesebb troll is adhat új perspektívát egy témához. Kösz mindenkinek az infokat! Kezdek bizakodással tekinteni a következő rész felé. Valóban úgy mondtam ítéletet eddig a filmről, mint egy 1000 darabos puzzle-ról, miután kiraktam 250 darabot. J.J. Abrams számomra már korábban bizonyított, a rendezéssel itt sem volt bajom. A zene nekem ugyan nem tetszett, izlések és pofonok. A látvány és a színészek jók voltak. A sztori a folytatásban hozhat még meglepetéseket. Nem kis koponyák dolgoztak és dolgoznak rajta. Sokan kritizáljuk Kylo Ren-t, mint gonoszt a "gyengesége", Rey-t pedig, mint jó karaktert a gyors fejlődése miatt. Mi van, ha végül Kylo a jó oldalon, Rey pedig a sötét oldalon állva csap össze. Mi van, ha Rey nem Luke, hanem valaki meglepőbb erőhasználó leszármazottja pl.:Kenobi, Doku, Palpatine. Aminek örülnék az SW folytatásban a látvány és akció mellett, az egy jó (lehetőleg klisé mentes) sztori, és érdekes fordulatok.
Az a baj hogy nincs semmiféle elnagyolt hősgyártás, csak a fejetekben.
Nem degradálni akarlak, de: az ilyen felfogások szerint van az, hogy bármi is lett volna a tartalom, a hozzád hasonló fanok még véletlenül se ítélnék meg józanul, hanem maradnának a maguk által kitalált spekulációk mentén felépített valósághoz. Még akkor is, ha a filmben pl. Isaurát láttuk volna.
De miért, szted ez tényleg nem nevetséges, meg elnagyolt hősgyártás, amellyel az eddigi részek tényleg szembe lettek köpve és valóban egy instant superhero gyártást láttunk?
Nembaj nerfelni kell mert érthetetlen hogy egy roncsvadász aki a techkütyük közt nőtt fel, vezette a falcont és eleve kapott kiképzést, hogy lehet hogy ilyen jòl ért a techkütyükhöz, tudja vezetni a falcont és még az erőt is tudja használni?!?! Nomeg a tökmag stukkerral nagyjábòl 10 leadott lövéssel meg tudott fektetni 1-2 rohamosztagost!!!! És bitang nehezen le tudott győzni egy mentálisan és fizikàlisan sebzett "padawant"!!! OP!!!!!44444
kihúzhatják a kátyúból? én ezen röhögök, nyugodt legyél, attól hogy még csak most került a mozikba az első rész, már mind a három készen van, forgatókönyv, elképzelések, történet. sebészi pontossággal fognak adagolni minden további információt. könnyelműség ilyen kifejezésekkel dobálózni, ez a film csak útjára indította a kis gyűjtögető csajt az erő megismeréséhez. nerfelni kell? lehet a forgatókönyvben a "feltámadt egy ŐSI erő" sem véletlenül hangzik el... yoda mondja reynek hogy "ezek az első lépéseid"... lehet hogy valami nagyhatalmú Jedi ereje született benne újjá? Aki erősebb lesz mint a jóslat szerinti Anakin? Még csak a sztori 5%-át láttuk, én szerintem J.J. tudja hogy mit csinál, hiszen ő az egyik legjobb a szakmájában...
Nekem nagyon tetszett a film, úgy jöttem ki hogy tényleg baszki, kb. semmit sem tudunk senkiről, és ez az őrjítő hogy még 2 évet várhatunk, mire láthatjuk és megérthetjük a dolgokat. De nálam működött a film, jobban, mint a steril, szinte csak nagyotál és kistotálokkal operáló jelenetek az előzményfilmeknél. Ez legalább nem olyan színtelen, szagtalan. Ahhoz képest, hogy ki kell szolgálni ezzel a filmmel a 7-70 éves korosztályt, nagyon jól belőtték.
Nem volt ezzel semmi baj, a logikátlanságokba bele lehet kötni, de abba szerintem felesleges ami csak teória, és nem láttuk teljes mivoltában. Utoljára szerkesztette: tigeroo, 2015.12.31. 12:33:47
Az ilyen idiòta Op/nerfelni kell siránkozások miatt tartanak ma a bèka segge alatt a multiplayer címek..Nagyon hiányzik hogy pár agyhalott már a filmes világot is a maga kedvére sírja....
Azzal kihúzhatják a kátyúból a trilógiát, ha Ren mellett bemutatnak több, effektívebb Ren Lovagot is. Vagy ha Snoke több lesz, mint Palpatine volt, azaz nem csak a háttérből fog machinálni. Meglátjuk.
Ott van Phasma akit kidobtak:D Remélem a következő részben normális szerepet map és megmutatja hogy nem véletelnül kapitány a hölgy. Ren-t nem bírom se kedvelni se utálni, egyszerre megértem hogy még képzésre szorul meg röhögök rajta. Ennél még a rebels inquisitorai is veszélyesebbek. (Ott is a az az innovatív kard dizájn meh...)
Vagy maradnak a tökös stormtrooperek akik elektro tomfával terrorizálják őket.
Snoke is elmondja hogy Ren jelenleg az első rend lovagjainak mestere, de még nem áll készen... Ha számba vetjük, akkor Luke jóesetben csak Rey-t fogja kiképezni, míg ezidő alatt a sötét oldalnak lesz egy teljes, sithekből álló csapata.
Ren pedig egy érdekes karakter a SW univerzumban, jól leírtad hogy Vader csak egy van, na de még Vader sem ölte meg a gyerekeit, pedig számtalan alkalma lett volna rá. Az apját Ren meg úgy vágja le mint egy kutyát, szóval én ezen nem paráznék, tuti hogy sötét jövő elé néz...
ne bízzuk el magunkat, a következő részben Kylo Ren tuti hogy megacélozza magát, mind erőben, mind mentálisan.
Lehet, hogy ugyanazt írom, de ezek szerint egyszer sem olvastad el, amit leírtam, ugyanis szerintem a TFA a 4. legjobb SW film, azaz jobb az előzménytrilógiánál. Nagyon nem is olvastam olyat még, hogy valaki szerint nem így lenne. Anakint botrányosan szarul mutatják be az ep1-3-ban, ahhoz képest eddig mestermű a TFA, de nem is az volt a mérce. Legalábbis nekem nem.
"A hatásos gonoszt előkapni a semmiből jókora gáz lett volna a Jedi után."
30 év eltelt. Egyébként az EU-nak is sikerült, nyilván nem mondom, hogy azt kell másolni (khm... azért JJ másolja is picit, lásd Han fia), de lett volna megoldás. Ren is működhet, a hiba Rennel az a párbaj a Halálcsillag v3.0-án. Anélkül Rennel nem lett volna baj. Vagy ha legyőzi Rey-t és a szakadék Rey-t menti meg. Az zseniális lett volna, Rey legalább életében először nem nyer és Ren is rögzül a nézőben, mint egy effektív főgonosz.
Ugyan azt a baromságot szajkózod és ugyan úgy nem értek vele egyet, ja.
A hatásos gonoszt előkapni a semmiből jókora gáz lett volna a Jedi után. Itt bevezetik a hatásos gonoszt. Ennyi történik nem más,egyeseknek ez is probléma mert "nem szabályos"....
Vader működött? Vader már egy idős tapasztalt sith nagyúr az EP 4-ben (MEGINT TOTÁLISAN ELTÉRŐ KARAKTERREL HASONLÍTOD ÖSSZE). Nem volt előzmény amire figyelni kellett ne írják felül, amire figyelni kellett hogyan vigyék tovább. Vader mennyire működött volna ha Az előzménytrilógia lett volna először? A full csöpögős fiúcska aki duzzogó pofival elkötelezett Jediből potom 2 perc alatt elkötelezett Sith-re vált és gyerekeket mészárol? Hagyjukmár.... Sokkal komolyabban mutatja be ez a film Kylo vívódását és karakterét mint a csodás előzménytrilógia Vader előéletét.... Utoljára szerkesztette: Bandicoot, 2015.12.31. 11:36:55
A pofája érdekel a legkevésbé, főleg hogy a film felében maszkot visel. A baj vele az, hogy gyenge, elveri a főszereplő egy trilógia elején. Meséről beszélünk, nem a Sicarioról vagy a Usual Suspectstől, egy meséről. Jókkal és gonoszokkal, epikus csatákkal, izgalommal - gyerekeknek főleg. Egy hatásos gonoszt, pláne egy trilógiában be kell mutatni a nézőnek, hogy legyen oka tartani tőle, hogy valóban féltse a hősöket, ha vele kerülnek szembe. Vader ilyen gonosz volt, ezért működött a SW. Rennél ez nagyon nehezen fog működni. És nem, nem az a bajom, hogy nem Vadert másoltak (pedig őt másolták egyébként), hanem hogy ha nem Ren, akkor nincs gonosz, akitől tartani kell, nincs sárkány a történet végén. Az egyik oldalon ott egy sereg tökös badass jófiú (Rey, Poe, Luke stb.), a másik oldalon nincs senki. Egy hologram az kevés. Most azt érzem, hogy szarrá fogják verni a First Ordert, esélyük, mint malacnak a jégen. Ezt soha nem éreztem az ep6-8 alatt. Kell egy mesében látni a jót és a rosszat is, rossz nélkül nincs dráma, se feszültség.
Tényleg ugyanazt írom már egy hete. Értem, hogy nem értesz egyet vele. Kár ezt tovább ragozni. Utoljára szerkesztette: lwb, 2015.12.31. 11:32:33
Ha így akarnak bevezetni egy főgonosz jelöltet, akkor ne merjék Star Wars-nak nevezni a filmet, vagy épp csinálja meg a kedves Disney animációs filmként dedikáltan gyerekeknek, ha már csak az olyanokhoz ért.
Megint ott tartunk hogy totál más jellegű karaktereket vetsz össze...Szauronon se röhögött senki??? Ember, fogd már fel hogy valahogy be kellett vezetni Kylo karakterét...Hogy röhög rajta valaki?? Max olyanok akik pofa alapján ítélnek vagy abszolút nem értik a karaktert....
De tudjuk a gonosz egy vicc, Rey Mary Sue ésatöbbi ésatöbbi.....
Egyébként aki akar egy nagy sort vidulni célszerű megnézegetni a metacriticses nagy 0 pont közeli kritikusok előző értékeléseit (feltéve hogy nem friss/alreg).... Az imént olvastam el egy bő 1 oldalas 3 pontos véleményt ami kifejtette ugyan ezt a csodás Mary Sue eléletet, kifejtette hogy a karakterek gyengék,jöttek a szokásos bakik (amik nem is bakik) kifejtette hogy ez egy harmatgyenge film volt... Rányomott 3 pontot....
Aztán az adatlapjára érve látom hogy értékelt mást is... Battle Los Angeles: 10 pont....
Ugyanakkor nehéz találni olyat akinek az Erő Ébredésén kívül lenne más értékelése mert sajnos a negatív kritikusok java csak troll/alreg/újreg hogy gyorsan fikázhasson.:)
Akkor nézd meg a plinkett review-kat az előzmény trilógiáról. Egyrészt jók, jobbak, mint a filmek, másrészt milliók látták blipen és újabban yt-on. Az index csak annyit számít, hogy ritka, hogy egy ilyen amatőr review a mainstream médiába is bekerül, ez erre példa. Ráadásul kb pontosan olyan hosszú a review, mint a filmek. Tényleg jó lett, szórakoztató.
Ren. Nem az a baj, hogy ebben el akartak térni Vadertől, hanem hogy nem működik ez a genre úgy, hogy a gonosz egy vicc. Tényleg nem. Szauronon sem röhögött senki, nem is verték el az első részben. Ez a baj Ren-nel. Tényleg nem tudom már hogyan és hányszor írjam le. Egy jó mese nem úgy kezdődik, hogy a szegénylegény a mese első harmadában legyőzi a sárkányt, mert aztán nem marad semmi a másik kétharmadra majd.
Nézd, engem nem zavar, hogy szerinted minden tökéletes a TFA-ba, szíved joga. Szerintem nincs tökéletes film. Az ANH is tele volt hibával és problémával (khm ... Leia - Luka viszony pl.), itt annyival nagyobb a baj, hogy nem látom, hogyan lehet majd a feszültséget fenntartani a következő részekre. Ilyen erős főhőssel és ilyen gyenge gonosszal. Na mindegy, majd meglátjuk.
Leszarom hogy néz ki,de nagyjából annyira hiteles mintha Uhrin Benedek kritizálná Demjént és megállapítaná hogy itt ott nem jó a hanglejtése.... És te behozod ezt a csodálatos példát miközben ez is csak egy újabb tipikus kákán is csomót haterkedés semmi több.
"a prequelek egyik legnagyobb hibája, hogy teljesen nem világos, ki a főszereplő és ki a villain"
Legnagyobb hibája? :D Akkor valamit nagyon félreértettél vagy nem értettél meg a trilógia lényegével kapcsolatban...
"Gondolom láttad a Redlettermedia (plinkett) review-kat az ep1-3-ról, ők ezt elég jól leírták (még az index is megírta)."
Nem, nem láttam, és egy cseppet sem érdekelnek. Az meg ki a faszt izgat, hogy az Index mit ír? :D
"Palpatine a 6., Vader a 3. film végére (előtte Anakin volt, aki nem Vader) lett legyőzve. Ren már az első filmben."
Azért mert Ren még messze nem tart ott képességekben, mint Anakin/Vader-volt a 3. részben. És igazából azt sem értem, hogy mit számít az, hogy melyik részben kit győznek le vagy sem? Jól értem, hogy az is baj, mert hasonlít a IV. epizódra, meg az is baj, hogy nem pont úgy történnek a dolgok, mint az előző trilógiákban? :D