Sziasztok, ismét egy kéréssel fordulok hozzátok. Megszereztem a levegõ szilánkot, bementem a terembe is, de nem tudom milyen sorrendben kell a kõlapokra ráállni hogz eljussak a levegõ fõnökhöz.
Nem tudom, én megvettem a dobozost, feltelepítettem, elindítottam, elindult az U-play, és közölte, hogy addig nem futtatja ám a gammát, amíg le nem húzom az említett sokgigás foltot. :) Akkor most mi is van? :)
Köszi a segítséget, akkor ezek szerint nem lényeges a frissítés. Csak azért voltam csalódott mert ha már megveszi az ember eredetiben és pénzt áldoz rá akkor legalább mûködjenek rendesen a funkciói. Köszönöm szépen még 1X a felvilágosítást, azt hiszem most már belevetem magam én is a játékba :D.
Az a nagy patch pont nem kell a dobozoshoz. Azt kimondottan az early access változathoz készítették, a többire felpakolni értelmetlen mert azon fájlokat tartalmazza csupán amik a dobozos verzión is ott vannak. Az UBI marhaságaival meg nem kell foglalkozni (amúgy is cseszik mûködni a szinkronizálás, a felhõbe mentés és egyéb opciók, ha meg mûködni méltóztatnak akkor több velük a baj mint ha nem is lennének).
Igen, a dvd-s deluxe editon dvd-rõl telepítése után le kell tölteni egy (ha jól emlékszem 8,2 GB-os !) patchet, és még talán két másik kisebb foltot is, hogy rendesen fusson minden. :) Nem tudom ez miért jó az UBInak, de evvan. Jobb, ha online játszod, mert van pár olyan cucc, amit csak az online játékos teljesítmény után kapott UBIpontból lehet megvenni. A háttérkép és az 1 db új társ felejtõs, de a +4 játék elején kapott relic és a +1 dungi azért nem olyan rossz dolog.
DVD-t vettem deluxe editiont. mikor elindítom a uplayt és játszani akarok akkor kidob egy olyat hogy MMX Deluxe Edition telepítése, amit valójában nem tudom miért csinál mert elvileg fel van telepítve. Írja továbbá hogy online játékhoz le kell töltenem a játék legújabb frissítését és mikor ráclickelek a letöltésre azt írja hogy a letöltés nem indult el. ellenõrizzem az internetkapcsolatot vagy a tárhelyet. minden okés mégsem... de ha valaki tud más módot a frissítésre akkor várom a választ :) offline módban amúgy megy a játék és nagyon fasza, nem csalódtam benne :P.
Nem próbálta valaki ki esetleg a modding kite-ot a játékhoz?
Sziasztok kedves MM fanok! Én most vásároltam meg nem régiben az eredeti játékot csak 1 baj van vele, a uplay szolgáltatásban nem engedi letölteni a frissítést és csak offline módban enged játszani. Ha esetleg valaki tudna erre magyarázatot adni azt nagyon megköszönném.
Az Elveszett Város 3. szintjén lakik a pókica.
Hello, az átok ellenszeréhez kellen valami kristálypók szive azt lehet ott megtalálni
Van respawn, csak egy bizonyos idõ után, és csak a kinti ellenségnél.
Rájöttem mit hiányolok a játékból de nagyon a szörnyek respawn-ját. Végigvittem ott állok és nincs a játékban sem 1 db enemy sem. Pedig de frankó lenne grindelni kicsit:)Valami megoldás nincs még erre?
nem az elátkozott romokat keresed?
Segítene a dolog, ha megmondanád melyik küldetés szól oda. Mert így névrõl nem ugrik be.
Hello, érdeklõdnék hogy a santiri romokat merre találom meg, mert már össze-vissza járkáltam ezen a kva félszigeten de sehol nem találom, köszi
Elnézést mindenkitõl, de olyan jó lenne, ha a kérdezõk elõtte olvasgatnának pár bejegyzést. :)
1019-ben és 1013-ban magyarázta el részletesen SaGa Jr :)
megoldás: teljesítsd a promociós küldetéseket elõtte, és utána a prómótált karaktered tud már GM skillt venni.
Egy olyan kérdésem lenne hogy most jutottam el a fény és a buzogány grandmaster szintre és azt írják a trénerek hogy "csak akkor érheti el ezt a fokozatot ha elõtte elõlép" .
Might and Magic X Legacy/Might and Magic X Legacy_Data/StreamingAssets/Dialog/
balra per jelet sehogyse lehet? :)
az alábbi linkröl letölthetö file-t: http://www.filedropper.com/levdialog másold bele az alábbi mappába: Might and Magic X Legacy Might and Magic X Legacy_Data StreamingAssets Dialog
... igen kihagytál: nem fizettél a programért. :) olvass vissza, kérlek, kb. 15 bejegyzést, és megleled a megoldást is...
megcsináltam a kastélyos küldetést, mennék a kohóba, beszéltem Levvel, de valamiért nem választható, hogy elvigyen a madarával, nincs lovam. Valamit kihagytam esetleg?
Nincs olyan, hogy víz fõdruida. Olyan sincs, hogy fire promotion, se más skill promotion. Trénerek vannak akik egy része ad feladatot amit teljesítened kell majd lejelenteni azt neki, egy másik részük nem igényel ilyesmit. Feladatot igénylõ tréner például a bow/crossbow/water magic/magic focus/warfare és még pár skill grandmaster trénere.
A 100 lépés megtételét lejelentetted a nágánál aki a feladatot adta? Eltûnt maga a feladat a listádból? Ha igen akkor csak simán annyi hiányzik, hogy a kis druidád elvégezze a promotion küldetését és nagy legény legyen belõle. Ehhez menj el az erdõbe a jungle határára és ott találod a druida promotion feladatot adó manust egy toronyban. Õ elküld hogy vadássz le egy démonimádót amit ha megteszel akkor már csak vissza kell bandukolnod hozzá és elõlépteti a druidádat. Na utána mehetsz vissza Crag-ba a nágához aki megtanítja a druid-nak a water magic grandmaster szintet. Amennyiben minden klappol és mégsem akarja az okítást elvégezni, akkob bug-ba futottál, tölts vissza egy régebbi állást és csináld onnan újra (még mielõtt elõlépett volna a druida vagy mielõtt elvállaltad volna a vízen sétálgatást). Ha már nincs ilyen mentésed akkor new game marad csak.
Ha itt a topikban visszaolvasol pár oldallal korábban be lett linkelve egy térkép amin minden rajta van (nem mint ha szükség lenne rá egy ennyire kicsi játéktéren de ha valakinek nem megy a dolog akkor az segíthet).
Nem azért, mert nem az early beta-val játszol? Megvett játéknál a uplay-be menti az állásokat. Esetleg valaki nem tudja, hogy lehet uplay-ben (Steamben) arcivalni a mentett állást?
Köszi a helpet. Igen, Mester szinten van, teljesen kitolva a skillje, ergo az utolsó GrandMaster pötty hiányzik neki. Druid a karakter, a 100 lépést is megtettem, csak Kai sipol a promotion miatt. Nagy nehezen megtaláltam a Fire promotiont és tudtam is 5000-ért GM-mé tenni, viszont a water fõdruidát nem találom, hogy adjon feladatot. Melyik erdõben kell keresni? Esetleg a nevét nem tudod? (Mert akkor rágugliznék a location-re) Köszi!
Mert nincs olyan hogy water promotion quest. Promotion quest csak a karakterek kasztjaihoz van nem a skill-ekhez. Ha megcsinálta az adott promotion küldetését az illetõ és átlépett a fejlettebb kasztba akkor tud majd tanulni grandmaster szintû skill-eket, feltéve ha az adott kasztban el lehet sajátítani az adott skill-t azon a szinten, emellett már megvan a master fokozat és 25 skill pont rá lett áldozva a skill-re. Na majd ekkor tudod megtanulni a grandmaster fokozatú water magic-et. Csak a druid és az orc shaman tudja amúgy elsajátítani a grandmaster water fokozatot ha már mindent megtettek hozzá (fejlett kasztba léptek, elvégezték a grandmaster tutor feladatát a 100 lépést vízen, teljesen ki van tolva a skill-jük aminek a master fokozata már megvan).
Az orc shaman promotion quest-je Crag templomában indítható ha beszélsz az ott lévõ nõvel, a druidáé meg az erdõben kell felkeresni saját szállásán a fõdruidát és õ adja a feladatot.
Ha a két class egyike sincs a csapatodban akkor nem is fogja tudni senkinek megtanítani ezt a fokozatot a tutor.
Win7 esetén: c:ProgramDataOrbit401RLD! mappából törölj mindent XP esetén: C:Documents and SettingsAll UsersApplication DataOrbit401RLD! mappából törölj mindent
az alábbi linkröl letölthetö file-t... https://docs.google.com/file/d/0B4lUnIs7iWDibFRPdWQzSDQ3ZU0/edit másold bele az alábbi mappába: Might and Magic X Legacy_DataStreamingAssetsLocalisationhu
Mentéshez ne használd az F5-öt és ne legyen ékezet a mentés nevében
Üdv,
Nem találok infot, hogyan lehetek Water Magic Grandmaster. Crag-ben megtaláltam Kai-t a parton, azt mondja, hogy ok lépj 100-at a vizen. Az is megvolt, de promo-t kér, hogy azzá tegyen.
Promotion quest-ekrõl is hallottam, a rune lord-ot most csináltam meg, viszont semmi infot nem találok a waterhöz és már kezd nagyon idegesíteni.
Ha valaki tudna segíteni, azt megköszönném. Hol találom a quest-et adó embert és hol teljesíthetem magát a quest-et.
Köszi!!!
A szélkardom már minden skilljét felpakolta a nagymesteri témára, de sajna így nem lesz meg...a hegyek közt az ezer valaminek a valamijében meg jól elakadtam. a 3 ik szinten :-)
Van olyan karaktered aki tanulhatná (tehát már megcsinálta a promotion küldetését és elérhetõ neki a grand master szint, már megvan neki a master fokozat és 25 skill pont figyel a warfare skill-en)? Ha nincs akkor nem is lesz senki aki kitanulhatná a skill ezen szintjét.
hidd el, ott vannak azok, én is virágboltival játszom és már az utolsó feladatot csinálom (már ha az ostrom az utolsó). :)
most így fejbõl nem vágom, de asszem csak a steam-es localt kell hegeszteni, meg kikeresni a save könyvtárat a doksiban. Mondjuk arról érdemes néha mentést csinálni, mert néha összeomlik a komplett save könyvtár, nálam mindkét esetben a lebegõ tornyos félsziget ismeret kvíz után tette.
Imádom a bugokat egy eredeti játékban...Hadvezetés nagymestere Sándor megadja a küldijét, h zúzam le az orkjait.Ezt örömmel megteszem, kipipálja zöldel a küldi és mondja menjek vissza Sándorhoz.Visszamegyek de nem tanít meg a nagymesteri szintre... :-(
Nem, nállam nem csökkent a rezsi, én a munkámat veszítettem el miattuk Az átírogatás egy baromság, nállam azok a sorok nem is léteznek sehol
nálad nem csökkent a rezsi? :D
egyébként már párszor le lett írva, hogy melyik az a file, amiben néhány dolgot átírva lehet menteni, megkapod a kocsmában az ereklye tõrt, tovább lehet menni Chapter 2-be, ha már valakire rá akarod kenni a játékbeli bugokat, érdemes a fejlesztõk figyelmetlenségén puffogni, na meg azon, hogy mekkora szenyók, hogy szó nélkül localizálták sok futottak még ország nyelvére ;)
Angol nyelven játszod és nem használsz ékezeteket a mentésben. Ez a kettõ elég szokott lenni hogy tudj menteni és vissza is tudd tölteni. Ám ha átállítod másik nyelvre akkor a mentés az esetek 60%-ában felejtõs lesz, az ékezetes mentések meg garantálják ezt. Az elsõ patch ezt a ptoblémát orvosolta de ugye az a virágboltiban nincs benne...
Nálam a party a következõképp volt. Barbár 2 buzogánnyal,utánna elf pengetáncos 2 karddal,egy törpe rúnaúr (tömeggyilkos), és egy ember freemage . Erebos(s) elõtt vagyok,nálam a prímet a tûzet használó rúnaúr területre sokszor sebez 3000-4000 körül,42 es tûzmágia szintet használva. A két 2 kezes harcos csak szomorúan aprítja le a maradékot. Eddig talán Falagar mansion volt a legizgalmasabb de direkt úgy helyeztkedve a partival hogy 12 en körültudják õket venni :) Azért hogy a pengetáncos mészárlása és a freemage szikrák varázslata egyszerre tudja mind a 12 ellenfelet sebezni. A perzselõrúnákkal kombinálva gyerekjáték az egész harc... Nazgul kb 5x levolt írva régebben.
Virágbolti verzióban hogy fenébe lehet megcsinálni hogy mentsen? Nem megy sohogy se
A lóval nem lehet griff háton utazni! lol már, mire nem gondoltak a fejlesztõk! :D
Látod. Ahelyett hogy a két harcosod verekedne csak (tehát ne varázsolgasson béna védelmet a crusader) és sebzés helyett buff-ot nyomnának a varázslóid. Például a freemage a shadow cloak-ot + celestial armor duót vagy épp water membrane-t amint megvan a master water. A törpe runepriest nyomhatja a burning setermination és regeneration + stoneskin kombinációt. A varázslókat ne sebzésre használd arra ott vannak a verekedõid. Hidd el sokkal eredményesebb ha a mágiahasználóid inkább csak erõsítenek és gyógyítanak az olcsó varázslatokkal mint ha sebezni próbálnak (fõleg air magic-kel ami ellen az élõholtaknak egész jó védelme szokott lenni, nem úgy a light magic ellen amit mindig megszívnak). Idõnként eldurrantható akár 1-2 varázslat de például egy kisbaltával a törpe pap (pláne pajzs mellett) egész szépen verekedni is tud a freemage meg használhatja nyugodtan a foci-kat.
hát ja... Wizardry 8-ban milyen tömegpusztító varázslatok voltak már :) igaz, ott nem volt ritka az sem, hogy minden körben újra kellett szobrászkodni a hamuvá lett partitagokat :)
azért a szarszeplõ kivert engem a 6-ban pl a zseléknél a csatornában is is, illetve a vérfarkasokkal történõ elsõ találkozás is emlékezetes maradt... ghoul-ok egy idõ után ittis piték lesznek, csak a megfelelõ szinten kel lvelük találkozni, akkor nem lesz rossz benyomásod róluk:)
Ezt kifejtem egy kicsit részletesebben: míg az elõzõ összes Might and Magic játékokban a harc fun/szórakoztató volt (pár kivételtõl eltekintve pld: Castle Darkmoor a 6-osban) addig ebben az X-ben inkább az a reakcióm egy újabb ghoul+skeleton csapatot meglátva hogy jaj ne megint félóráig üthetem õket rengeteg körön keresztül. Nem számoltam, de sok kör eltelik mert a Burning Determination 7 körig tart és csak azt veszem észre hogy na már megint újra kell varázsolnom mert megint kifogyott. Ez a taktikám: Crusader celestial armort nyomja minden körben, Blademaster 2 tõrrel üt, Runepriest fireball/fire bolt-ot nyomja és a Freemage lightning/gust wind-et ellenféltõl függõen. Igazából a taktikai repertoárom erõsen közelít az 1-hez. :)
Cursed Ruins-t hányas szinten érdemes megcsinálni? Én 18-as szintû partival próbáltam, de elég nehézkesen megy :(
Az is egy trükkös dolog. :) Ugye az kell hozzá, hogy õ maga nyírja ki a monsztát közvetlen közelrõl fegyverrel és akkor kap egy újbóli cselekvési lehetõséget abban a körben (amit használhat támadásra is), magyarán kétszer lehet majd vele ütni.
Ha más kezdte el abálni a dögöt akkor csak abban az esetben fogja megkapni a plusz cselekvést ha legalább 50%-nyi Hp-t õ vert le a célpontról a közelharci támadásaival. Lövés vagy varázslás útján kinyírt ellenfél után nem jön az extra cselekvés.
Egyébként ugyan így van a pengetáncos szabad támadás képessége is. Azt is van, hogy megadja, de inkább nem... :)
Sziasztok!
A viharpenge sisakot milyen kóddal tudom megnyitni? Megvan eredetibe a játék de valami floppy kódot emleget ami nincs a dobozban...
Az mondjuk tény, hogy elég érdekesen mûködik illetve nem mûködik a képesség (az esetek felében megy gond nélkül a másik felében nem). Amikor mûködött nálam akkor úgy mûködött hogy az adott lényt még semmilyen formában nem támadta senki de a csoportját sem amiben lebzselt és elsõként a Windsword kellett hogy támadjon. Na ilyenkor mindig szuperált.
Illetve ha biztosra akarsz menni akkor kombináld a warfare skill háríthatatlan támadásával (az úgyis olcsó mana ügyileg) és úgy biztosan szuperálni fog ha még nem sérült meg a lény.
Ha nem toltad neki a perception-t akkor mellé is fog ütni. Nem a Hp mennyiségétõl függ a találat esélye hanem a fegyveres skill-tõl meg a perception értékétõl. Ha tuti találatot akarsz arra ott van a warfare skill de a biztos találatos megoldás mana pontokat igényel. Ennyibõl jó dolog neki tõröket vagy tõrt és kardot adni (kétkezes harcot fejlesztve természetesen), mert azokkal a magasabb skill fokozatokon többször támad így több találatra van esélye és 1-2 hiba mellett is lesz sikeres ütése.
Alacsony attack értékkel mindenki mellé fog ütni, mindegy mekkora a szintje, mennyire van top formában és milyen fegyvert használ.
hát elég nagy csalódás lett nekem az upgradelt zsoldos, max hp-n is gond nélkül melléüt elsõ ütésre. :(
Kettõ kérdés: 1.) Limbo labirintusban mi a kód-karok megoldása? 2-es számrendszer? és hogy? 2.) hogy indítom el a szerkesztõ programot?
köszönöm a segítséget de már meg oldottam a dolgot :)
Azt hiszem hogy akkor rosszul írtam ezeket a küldiket Jon Morganttól kaptam mi után a kohós küldit meg csináltam
Mindkettõ nyugaton van, csak menj arra felé. A csillagvizsgálóhoz (már ha a Seahaven-ben felvett feladatról van szó) majd csak azután jutsz fel, hogy aktiváltad az air shard-ot, ugyanis teleport visz fel oda aminek használatához elõfeltétel az air blessing. Maga a hely meg Crag (a kalóztanya) fölött van a sziklákon.
Sziasztok :) Meg csináltam a kohós küldetés és kaptam kettõ másikat az egyik hogy menjek a szirthez valami kalózhoz a másik meg valami csillagvizsgálót kell megkeresni és az a gondom hogy nem tudom merre menjek és hogyan ha valaki esetleg segítene azt meg köszönném :)
Mivel mindenkin volt méregtõl + átoktól védõ gyûrû / lánc, a harcosokon gyengítéstõl védõ, a dudun összezavarástól védõ cucc, így nem nagyon jutott neki mananövelõ jóság. Azt hiszem 95 manapontja volt a játék végén, egy olyan turbócsapás meg ugye 50 mp. A manaszívó kardját meg lecserélte a tüzes epicre. :) Mondjuk dudu 730 manával zárt, és mellé olyan 280 életponttal. Azért az nem olyan rossz.
A windsword spéci támadását nem is használtad? Pedig ha kap egy mana nyerõs fegyvert (sebzés egy része mana ponttá alakul) azzal folyamatosan tudja osztani a halált (nemcsak automata találatot ad de automatikus kritikus találatot is és plusz támadást generál) mana esés nélkül is és beelõzi még a GM blade dancer-t is kétkezes harcban általa.
A föld adta regeneráció, a tûz adta védelem (buning determination) és a víz adta membrane mellé nem kell nagyon más spell. Simán fegyveresen is lenyomható minden ellenfél sebzõ mágia nélkül is problémamentesen. A játék kezdetén, míg meg nem lesz master szint a vízbõl még jól jönnek az egyéb védelmek (cloak, armor) de aztán feleslegessé válnak. A support varázslatok mint a whispering shadows, a clairvoyance is elvesztik szerepük amint a hozzájuk tartozó shard-ok megtalálásra kerülnek és aktiválva lesznek.
Nos. Warrior fokozat, második full végigjátszás, és sokadik rész-végigjátszás után pár gondolat...
1. a játék befejezése után kapott Limbo labirintus nem kellett volna... nagyon nem... Az ötlet nem rossz, de az egész össze van csapva, ezen kívül így fél 11 fele nem volt kedvem megfejteni az ajtó kódokat sem, úgyhogy ennyi...
2. a 3 új labival együtt olyan 36-37. szinten lehet befejezni a gammát úgy, hogy a lehetõ legtöbb ideig visszük a +10%-ot adó manusokat magunkkal (a végsõ csata elõtt vittem el a kilátóba az egyiket, de a másik mindvégig velem volt)
3. a játékkal alapvetõen a következõ gondom van: igazából semmilyen skillt, promó-skillt, ravasz varázslatot nem kell használni, a kb. 16-os szinten megszerzett mester föld és vízmágia (+ vízpajzs) után. Én innentõl 3 spellt használtan csupán: regenerálás + vízpajzs + (ha kellett) izzó idegek, slussz.
Jó, a tárgyakat a tárgyazonosítás spellel azonosítottam, és a sötét szilánk leadásáig kellett a suttogó árnyak, vagy mi. Semmi más nem. Egy idõ után már a warfare páncéltörését, biztos ütését sem használtam, az attack - attack - attack - kell spellet frissíteni? nem, akkor: attack gombok nyomkodásával végig lehet szaladni mindenen. Egy helyen volt, ahol vissza kellett tölteni az állást, amikor elfeledtem, hogy ott három irányból árnymesterek, vagy mi a bánatok ugranak rám, akik lepurgálták rólam az összes spellt, és a fõgonosszal együtt lecsapták ájultba a varázslómat. Az utolsó szakaszt, onnan, hogy hajóra szálltam, 3 kajával és 10 nagy manaitallal meg lehet csinálni (a többit találod hozzá).
A fentiek miatt nem nagyon használtam semmilyen karakter specet. Nem volt szükség a dudu extra gyógyítására (egyszer kipróbáltam, és annyi), a szélkard ugrására, vagy a pengetáncos kaszabolására. Tök felesleges felfejleszteni a zsoldosok warfare skilljét GM-re, mert azt sem használtam. (Amúgy nem is akkora királyság, szvsz pengemester a kétfegyveres bajnok!). A támadó varázslatok jó része warrior fokozaton felejtõs, úgy is újítgatni kell a védõ spelleket, ahhoz meg kell mana.
Szintén nem sok értelmét láttam a közepes és nehéz páncéloknak. Egyedül a varázslóm viselte a relic bõrvértet, a többiek a felesleges skill pontjukat inkább lõfegyver és kitartás / kitérés fejlesztésbe ölték. Amióta levették 1 pontra a támadóérték csökkenést skillpontonként, azóta nagyon sokat kell rátenni úgy, hogy nem igazán hozza be az "árát". Köpenyekben is lehet találni +8 erõt adót...
4. A magyarításban még maradt pár hiba a titkos kincs megtalálásán túl: pl. manaital, néhány könyvoldal fordítása kilóg a könyvbõl, a skilleket rosszul fordították (a two handed weapon és a dual wield tárgybónuszait mindenhol kétkezes fegyvernek fordították - találd ki, épp melyik), stb.
Mindenesetre az uccsó patch nagyon jót tett a gamma stabilitásának! Élvezhetõvé vált. :)
Egy kérdés csupán: honnan, hogy indítom el a modderelõ programot?
Ártani nem árt az biztos. Emellett az a páncél amúgy is piszok gyorsan lemerül, van hogy egy ütésbõl túlnyomják az ellenfelek tehát míg a következõ kör elérkezik, hogy ismét elnyomd, addig akadálytalanul ütik direktben a csapatot. Törpék többet profitálnak minden egyes vitality pontból mint a többi faj tagjai, így nekik lehet szolidabb mennyiségben oda pakolniuk. 120-180 körüli HP mennyiséget ha ki tudsz hozni, akkor gond nélkül letudható még warrior nehézségen is a játék.
Vitality-re kell tenni? Nekem most minden körben a Crusader nyomatja a Celestial Armor-t, ha 1x kimarad akkor biztos meghal valaki mert 1 ütésbõl leütik.
Ennél egyszerûbb a dolog. Az ott lévõ szobrok kardjának markolatán van adott számú sárgás színû gyûrû, ami megmutatja hányadik a sorban az elõtte lévõ kõlap az aktiváció során. Még csak kísérletezgetni sem kell, ott van minden a játékos szeme elõtt. :)
nyomogasd a lépõköveket addig, míg az egyik kivilágosodik, ez után az egyik mellette lévõ, majd az átellenbe lévõ, majd a negyedik... nem nehéz, mert ha elrontod, nem világít a szobor, ha jól csinálod, világít :)
Sziasztok :) Valaki meg tudná mondani hogy a világító toronyban hogyan kell a tûzet meg gyújtani mert még nem jöttem rá :(
No, álomlabirintus letudva. Aki végigballagott az ezer Rettenet Templomán, az ezt is nevetve végigcsinálja. Nagyon hangulatos, a játék elõzményérõl tudunk meg egy csomó dolgot.
relicet nem találtam, egy kajával megcsinálható, az álomszilánk egy olyan holttestben van, amit csak a vak nem vesz észre :)
Menteni nem lehet vagy visszatölteni mert nem mindegy. Íme pár tipp ami lehet hogy megoldja a problémát: - Ne használj ékezetes betûket a mentéskor. - Ne használd a borzasztó magyarítást (játszd angolul, sokkal kevesebb a nyûg és a mentési problémák nem kis részben kötõdnek a más nyelvekhez). - Ne használd a mentés szinkronizációt, az ugyanis egy kalap végtermék. - Ha nem eredeti a játékod, vedd meg eredetiben (ámbátor a virágboltival sincs semmi gond). - Esetleg szedd le és rakd fel újra, akár ez is segíthet ha elsõre valami gebasz volt. - Vagy irány a játék hivatalos oldala és ott biztosan találsz megoldást a fórumban a problémádra.
sziasztok nálam nem lehet menteni. ez hogy lehetséges?
Hangulatfokozás/jól hangzó szófordulat vagy amit akarsz. :) Nincs két külön karakterisztika a cucchoz (vagy csak nekem nem sikerült találnom hozzá két külön képesség sort).
Csak egyféle képességû nyaklánc van, nincs belõle két verzió. Ha spoiler-t akarsz írni akkor használd inkább a makrók gomb alatt leírt módon. Úgy valóban spoiler lesz.