Az biztos, hogy a most általam játszott DR jade még erősebb lesz rotálás után. Kétségtelen, hogy Trump jó kérdést feszeget, hogy ha a kalóz harcosból szinte semmi nem megy ki, és a jade deckek sem veszítenek az erejükből, akkor mi fogja megállítani őket? (Illetve engem mi kényszerítene arra, hogy a köv kiegbe nagy energiát fektessek, ha a mostani deckek már megvannak.)
"Várható, hogy az 1 manás lapok kapnak erősítést? Hiszen most úgy tűnik, a fejlesztő csapat nem abba az irányba megy.
A játék története során sok különböző 1 drop került a játékba. Az elején sokan nem játszották őket, mert gyengének tűntek, aztán jöttek az erősek és felkavarták az állóvizet. Ezt azóta nagyjából kiegyensúlyoztuk. Most pedig a játékosok úgy tűnik, szeretik az olyan kártyákat, mint a Babbling Book, szóval olyasmi várható a jövőben."
Úgy néz ki továbbra is az esport vonalat szeretnék erősíteni:D
Szerintem nem:) Mert akkor azt is írják már bele a kódba, hogy mindig 50-es és 60-as questet kapj és még lehetne sorolni. Szerintem ilyenen nem is érdemes idegesítenie vagy heccelnie magát az embernek, ez benne van a random természetbe amit a hs nyújt.
a "teljesíthetetlen" azért elég erős kifejezés :D és nem feltétlen kell neked még aznap megcsinálni a questet
ettől függetlenül, ez nem a fejlesztő hibája, hanem a tervezőké ha tőlük nem érkezik olyan "requirement" hogy legyen restricted a win 5 brawl quest akkor nem fogják leprograzmoni, mer minek?
Tényleg? Nem kéne beleírni a kódba, hogy Heroic Brawl esetén ne kaphass (ergo ne foglalja az egyik quest slotot legalább 1 hétig) Brawl questet? Teljesíthetetlen a quest. Jaa, hogy el lehet nyomni? Oké, de csak 1x nyomhatod el. Bármi mást ad, 2 teljesíthető questet kapsz egyszeri elnyomással, így csak egyet, mert a brawlosat nem tudod megcsinálni.
Na ettől rosszabb küldetést erre a hétre nem lehet kapni ...
hát, én nézem az mff és a feh (marvel future fight, fire emblem heroes) reddit és hivatalos fórum részét és elég magas arány a hiszti minden egyes "official news" alatt de az mcoc (marvel contest of champions) legutóbbi frissítése is kicsapta a biztosítékot sokaknál pedig ott tudtommal annyi történt hogy valami balance szerűséget próbáltak csempészni a játékba és emiatt nerfeltek bizonyos OPOP hősöket (lehet tévedek amiket olvastam az alapján ez volt)
Dehogyis :D HS-nél ez az arány extrém magas :D Ahová én még járok ( főleg RPG játékok fórumai), ott alig szokott lenni hiszti. Reddit,pwn-on stb. kb 3/4 a hiszti arány, itt sg-n meg még külön offtopicot is létre kellett hozni, hogy ott őrjöngjünk :D
Még mindig a streamerek és a videósok azok akik a legjobban tudnák népszerűsíteni a játékot és mint az az elmúlt pár napban kiderült nekik sem ment. Tény,hogy a stremerek beszűkítik a metát, de ugyan akkor azt is megmutatják,hogy mennyire érdekelt a játék,hiszen ha valami érdekes akkor nézed. Pláne ha kompetitív játék és fejlődni is akarsz.Amúgy vonatkoztassunk el attól,hogy a streamerek népszerűsítik a játékot. Tételezzük fel,hogy adott egy top játék ahol nincs semmi közvetítés sem videó. Ugyan olyan beszűkült lenne a meta, mert a legtöbben nem azértjátszanak x deckel,mert hűha thijs is azt játssza, hanem mert jó. Nyilván ha xy játszik egy új decket és valakinek nagy a lapkészlete az kipróbálja ezek apillanatnyi meták,mint mikor legendben egy rakat kun druid volt 1-2 napig aztán eltüntek, mert még sem konzisztens az eredmény. Ha valamelyik deck erős az streamtől független elterjed és aki kicsit is utána néz az megtalálja az aktuális top deckeket. Pl.: 3x vertek el kb ugyan azokkal a lapokkal úgy hogy mindenre volt válasza, ha kicsit is érdekel miért történik ez akkor utánanézel, rákérdezel valamelyik fórumon és biztos jön rá válasz vagy komplett deck. A folyamat egy kicsit lassul és csak pár nappal később alakul ki ugyan az a meta,mint ami a streamek mellett is lenne. Ettől független ugyan úgy kialakul és az a pár nap nem oszt, nem szoroz.
Nyilván nem fogják bejelenteni,hogy megy a lecsóba. De ha nem megy a népszerűsítés és kiadnak két kiegészítőt úgy, hogy nem jön kellő bevétel és a számok sem emelkednek a megfelelő mértékben akkor nyilván nem fognak még több pénzt pumpálni egy veszteséges / minimális profitot termelő üzletbe.
A játékosszám növekedésére meg semmilyen bizonyítékot nem látok. Nyilván nem fogják bejelenteni, hogy stagnál vagy csökken a naponta belépő felhasználók száma. Nem pörög a fórum, sem a deck megosztó oldal. Ezen felül, mint mondtam a várakozási idősem ezt tükrözi. Annó open béta nyitása után 2-10mp alatt talált aréna és ranked meccset is. Mostanra ez arénánál 1perc környékén van, rankeden pedig 30sec körül. Ez nem high lvl ranked,mert a kihagyásoknak köszönhetően rank9 vagyok és nem is 5-0 aréna hanem mindenhol még 0-0-nál is.
Tévedsz, nem fogják hagyni a lecsóba menni, a TES széria is fejőstehén kb, ez is az lesz. Egyelőre gőzerővel fejlesztenek, úgy, hogy ők csinálják az Eternalt is. Tényleg egyetlen dolog hibádzik, a marketing. (ami amúgy mocsok drága dolog) Remélem ebben is magukra találnak, onnantól ömleni fognak a játékosok. Megjegyzem amúgy, hogy a fejlesztők állítása szerint folyamatosan nő a játékosbázis, de tény, hogy lassan. és az is igaz, hogy amikor kijött a béta, akkor lehetett érezni, hogy sokan vannak és pörgött a fórum, és most nem pörög, de azért azt is tegyük hozzá, hogy az átlag HS játékos hamar fel fogja adni a Legendset, sokkal gondolkodósabbak a meccsek. A HS fórumok 3/4-e amúgy is sírás meg hiszti :D
Azért hozom fel azt általában,mert az egy elég jó statisztika az online játékok népszerűségéről. A népszerűség pedig arányos a felhasználóbázissal. Játszottam vele annó nem keveset, de a community igazán kicsi, egy idő után kb halottnak tűnik az egész. Tegnap adtam neki még egy esélyt így pár hónap kihagyás után. Egy-egy aréna meccsre már 1perc vagy a felett volt mire talált ellenfelet. Kérdem én, miért ölnék időt egy online játékba ha nem mutat a community növekedést? Jó játék, de mi értelme ha nem tudod megosztani a tapasztalataidat, beszélgetni róla valakivel néhány emberen kívül? Sok jó játék van és ami nem tűnik ki a tömegből az feledésbe merül. A hex is milyen jónak tűnt az elején aztán évente 1kieg és 0 játékosbázis, mert rájöttek, hogy neméri meg fejleszteni. Manapság sok jó játék van, lehet válogatni. Nyilván nem akar az ember olyanba JÓ játékba időt áldozni aminek úgy néz ki,hogy nincs jövője. Főként ha áldozhat olyanba ami szintén jó és már befutott vagy van benne fantázia érdeklődnek utána az emberek. Sőt még azt is elé tenném ami egy kicsivel rosszabb, már-már középszerű, de van community és jövője is a dolognak.
Előbb pedig azért hoztam fel,mert mephi írta, hogy rivális lehet a hs-nek. Most őszintén mi alapján lehet megítélni ezt, ha nem a népszerűségi statisztikák alapján. 1-2 hete írtam egy kommentet amiben azt taglaltam, hogy egy játéknak kapásból népszerűnek kell lennie, hogy befusson és bármi szerepe legyen az aktuális toponline játékok mellet. Akkor még open béta volt a legends, de nem nézték, mert nem nyerte el az emberek érdeklődését. Most, hogy kijött jöttek a promoted streamek sorban, akik csak a pénz miatt játszottak vele. Ennek a célja az lenne, hogy népszerűsítsék a játékot. Ha népszerűbb akkor az emberek kíváncsiak és nézik. Na ez nem jött össze, mert ugyan úgy 50-200 néző van. Ha ilyen nevek népszerűsítése mellett nem indul be akkor mikor indulna? Ezek után, hogy lehetne rivális vagy éppen hosszúéletű? Jelenleg számomra úgy néz ki, hogy kiadják ezt a 2 kiegészítőt, de nem lesz belőle elég bevétel és utána jó eséllyel megy a többi kártyajáték után.
Most is kiemelném,hogy remélem tévedek és befut a játék, de számomra jelenleg nem úgy néz ki, hogy jó esély van ennek bekövetkeztére.
Itt már valaki korábban leírta, hogy ez egy ccg, ez alapvetően egy ilyen műfaj. Nekem pl WOT-ból van tapasztalatom és ott is jól látszik, hogy fokozatosan kezdett egyre kényelmetlenebb és nehezebb fizetés nélkül előre jutni, kezdett egyre több már-már pofátlan gyűjtögetői cucc előtérbe helyeződni. Ott is megvolt viszont ez a gyűjtögetői aspektus már a legelejétől.
A legendshez csak annyit, hogy ennyire istentelen lenne csak szimplán játszani a játékkal ahelyett, hogy a twitch nézői statisztikájával foglalkoznál állandóan?
Két runa oldallal tökéletesen elvagy diamond aljáig. Mire azokat összegyüjtöd skillben még nem vagy sehol, tehát nem befolyásolnak sokat. A jelenlegi legolcsóbb toptier deck a pirate warrior és még az is 4,5-5k dust körül van. Kb 100dust/ pack jön hosszú távon. Tehát ez a deck a jelenlegi árakkal kb 20k huf. Addig a lol-ban veszel 10hőst a legdrágább árkategóriában és máris tudsz VÁLTOZATOSAN játszani. +heti 1db kijön a legdrágább árkategóriából f2p is.
Szóval 20k hs-ben = 1deck és így ennyi volt 20k lol-ban = semmi előnyt nem biztosít csak épp +10karakterrel játszhatsz és itt azért a meta tágabb,mint a hs-ben. Tehát mind a 10karakter lehet meta champ. Heti f2p = hs kb 700gold = átlag 700dust. Egy átlag deck 7k dust körül mozog tehát heti 1/10-ed deck. lol= heti 5-6k ip és a legdrágább karakterek 6300-ba kerülnek.
Szóval ugyan annyi pénzért 10x annyit kapsz, mint a hs-ben. Arról nem is beszélve,hogy ott folyamat költheted az ip-t nem fogsz lemaradni, itt pedig jön egy kieg és megint fizethetsz jó eséllyel, hogy meglegyenek a megfelelő deckek. Ráadásul eme kieg után mégtöbbet hisz az árak emelkedtek és minden class 2legendaryt kap szóval még többet kell nyitni, hogy meglegyen minden használható lap. Ez alól nyilván kivétel az akinek megvan mindene és tudja gyűjteni a goldot.
Off: A legends még mindig nincs sehol, hiába a sok fizetett streamer a kisebb csatornákra nem szivárogtak át nézők, mert nem érdekli őket. A chatekben folyamat csak az ment,hogy hs2, miért ilyen ocsmány a board stb.
akkor pénz boostert lehetett venni, megnéztem én is közben :D ami szintén lényegében időt veszel
és alapvetően budget deckekkel is tökéletesen lehet boldogulni nem kell a full legendary set, lásd a régebbi facehunter, de a mostani face deckek sem feltétlen arról szólnak hogy 15k dust kell hozzá
más kérdés hogy vannak a wallet warriorok amik igen, de itt a sikeresség a kérdés első körben :D
A rúnák tekintetében ma már a tier3-on kívül minden 1 ipbe kerül és csak icipicivel rosszabb mint a legjobbak. Ha jó játékos vagy nem számottevő. :D
edit: szezon 1 óta játszom, rúnát sose lehetett pénzből venni pont azért, hogy nem legyen p2w. Oldalt lehetett csak. Utoljára szerkesztette: sadface, 2017.03.11. 14:31:43
Zsír, kérdezz nyugodtan, ha van bármi. Nálam is párban mennek egyelőre, mindkettőből jön kieg áprilisban, ott asszem eldől a dolog :) A Legends kiegből is bemutattak 7 lapot, ezeket itt találod. A Slay mechanika új, szerintem azt jelenti, hogy ha adott lény megöl egy másikat, akkor történik vmi. (Ezért van annak értelme, hogy Cicero, aki a loreban is áruló, meg tud támadni saját lényt, ami amúgy token deckben tökre nem lesz nagy veszteség, itt is vannak 1/1 dude-ok a willpower ágon :D)
A HSnél sem jobb játékos leszel, de jobb esélyekkel indulsz, ha van több legendaryd vagy ha már csak nagyobb a collectionöd. Mert ki tudsz rakni olyan paklikat, amit amúgy nem.
A lolban a legolcsóbb champekkel is lehozhatsz egy meccset pont ugyanakkora eséllyel, mint egy új shiny champpel. A HS-re ez nem igaz. Ott a basic paklikkal semmit nem érsz azok ellen, akik megvették az adventureöket pl.
Igen el lehet költeni egy rakat pénzt.. Pironkodva, férfiasan bevallom, hogy a hét év alatt 70k környékén pengettem a Riotnak. Viszont ettől még nem lettem jobb játékos, szóval ott nem számít mennyit nyomsz bele. :) Utoljára szerkesztette: sadface, 2017.03.11. 13:02:31
Kipróbáltam a legendset, az 1-2. acton vagyok túl. Még nem mondanék se jót, se rosszat (van mindegyikre példa), de kétségtelen, hogy riválisa lehet a HS-nek.
egy másodpercig sem vitattam hogy ez lehúzás vagy sem de ha ez téged zavar akkor óvatosan játssz freemium játékokkal
oksi, én se akarom húzni, mint a rétestésztát (na meg nem a vita volt a célom, csak az eszmecsere), pláne hogy nincs túl sok tapasztalatom se mobilos se más online cuccossal, mert csak elvétve játszok ilyenekkel, a lényeg, hogy nekem büdös nagy lehúzás az egész (és ezért egyrészt a kurvaanyjukat, másrészt meg emelem a kalapom) :D
igen nem tudod, de a ccg-k nagy részében szintén nem tudod mit kapsz a pénzedért ez egy sajátosság (ahogy a mobil freemiumok esetében sem amit mondok 2 oldal óta)
én itt lezárom, a lényeg hogy összehasonlítani egy hagyományos AAA címet egy alapvetően freemium címmel aminek teljesen más a pénzügyi felépítése felesleges
valamint ha elég jó vagy arénában és nonstop játszol akkor ingyen is meglehet a teljes card collection persze valszeg nem lesz és épít arra hogy fizess
mármint hs-ben? Mert ha igen, akkor már maga a kérdés értelmetlen. f2p módban a közelébe nem jutsz annak, hogy minden lap meglegyen, így a kérdés nem az, hogy mit érsz a költéssel utána, hanem hogy mennyit költöttél mire minden meglett.
Amúgy csűrhető csavarható a dolog, de a lényegen nem változtat: nem a paklik árával, vagy a kiegek sűrűségével van baj, hanem azzal, hogy nem tudod mit kapsz a pénzedért. Elméletileg annyi garanciád van, hogy 50 pakliban lesz minimum 49 rare és 1 legendary (epicnél nem tudom van-e garantált mennyiség) Ennyi. Nyilván ha előre TUDNÁD, hogy a te 50 paklidban tényleg csak ennyi lesz, akkor nem vennéd meg a csomagot, mert ez 200 common, 49 rare, 1 legendary, azaz 2380 dust ha mindent bontasz (de epicekkel együtt legyen 3200 hogy jó kerek legyen). Ebből 2 legendary lapot tudsz craftolni ~18.000 forintért.
A lol tényleg rossz példa. Bármennyi pénzt bele lehet ölni, de pont ugyanott leszel, mint aki F2P. Nekem volt egy accom, ahol szinte 0 pénzből megvolt az összes champ. Onnantól kezdve meg tökmindegy, hogy költessz e rá vagy sem. Csak skineket veszel, amik ingame nem befolyásolnak semmit.
nekem a legutóbbi kieg mechanikája nem tetszett és ez a quest mechanika sem szimpatikus, megvárom hogy mit hoz a többi quest de eddig számomra off jön
személy szerint én akkor fogom abbahagyni a játékot ha így ebben az állapotomban a teljes lapkészlet 80-90%-val nem elég a napi 15-20 perces questeket megcsinálni ahhoz hogy az újabb expansionöket megszerezzem ingyen
A kérdés csak az,hogy a több legendary, több kártya, emelkedő árak hoznak-e egyáltalán profit növekedést. Vajon drágultak-e annyit az árak, hogy behozzák azt a kiesést amit ezek a lépések meghoznak. Sok fizető játékos is úgy döntött,hogy köszönöm akkor innentől kezdve nem veszek semmit, mert már pofátlanul és nyíltan akarják kicsalni a pénzt.
Amúgy a lol-t felhozni elég rossz ötlet. Ott tudod mit veszel és nem biztosít semmilyen előnyt. Illvetve ha megveszed akkor meg van és kész. A hs-ben veszel packokat és vagy szerencséd lesz vagy nem. Míg a lol-ban megvettél egy karaktert azonnal tudod is játszani és már csak a tudás hiánya gátol meg abban, hogy jó legyél. Itt vettél 60packot, nyitsz mondjuk egy antonidast, edwint és egy nat paglet cserébe nem vagy sehol, hiszen mit kezdesz velük? összedobsz valami decket és játszol. A probléma ebben az esetben, hogy elköltöttél 70 eurót és rank 15-20-nál ugrálsz, nem a skill hiánya szabja a határt hanem a szerencséd amit a pénzedért kaptál.
de megnézel bármilyen mobil játékot ezt fogod tapasztalni de akár megnézed a LoL, WoT-t szinte mind ilyen
minden freemium játék arra épít, hogy beránt a f2p modellel, és utána elkezdenek fejni ha whale ( = sokat költő ) leszel nekik jó, mert azok éltetik a játékaikat alapvetően
öööö... hát.... felesleges hasonlítgatni.... mert? Elég szarul jönne ki belőle a HS? Vagy miért felesleges? Van/volt/lesz f2p FPS is, RTS is, mégsem kell/kellett elkölteni négyhavonta 60 eurót ahhoz, hogy valamennyire lépést tarts (csak lépést tarts, nem arról van szó, hogy ott vagy a toppon ennyiért).
Illetőleg ami a HS-ben van, azt hívjuk inkább makrotranzakciónak.
Ettől függetlenül minden mással egyetértek, vannak sokkal rosszabbak, és a pszichológia is stimmel.
Egyébként a HS szerintem viszonylag még korrekt is ezen a F2P vonalon. Vannak sokkal rosszabbak, főleg böngészős játékokban, és mégis megélnek a sok buta/lusta emberből, akik kipengetik a nem kevés pénzt, csak hogy ők legyenek a janik.
ez egy f2p game ami microtranzakcióra épít
fölösleges hasonlítgatni hagyományosabb AAA gamekkel itt mindig a többszörösét költöd el (és a BF1 is közelebb van a 100€-hoz a season pass és hasonlók miatt) mert egyszerűen erről szól a játék persze, jól hangzik hogy f2p meg minden, de ha elkezdesz költeni akkor nem szabad nézni hogy mit kapnál ugyanazért az értékért azt kell nézni hogy azért a pénzért jól érzed magad v sem
Úgy látom félre értések vannak. Én nem értek egyet azzal amit a Blizzard csinál. Nem is költöttem egy fillért sem a HS-re, és nem is fogok.
Szimplán leírtam, hogy működnek ezek a "F2P" játékok. Egyszerű pszihológiai alapokon. De közvetlen környezetemből is tudnék erre példát hozni, hogy működik. Külföldön meg sokkal könnyebben kipengetik azt a pár dollárt/eurót.
A hőbörgés meg lényegében a nagyobb streamerek miatt van, élen Krippariannal. Aki egyébként egy nárcisztikus fasz. Ha az ellenfél jobban húz, jobb decket draftol, vagy csak szerencsésebb, az BULLSHIT, ha ő mákol, akkor semmi gond :)
Más kérdés, hogy messze nem hülye a gyerek, és még erősen rá is játszik erre, mivel pontosan tudja, hogy a nézői 80%-a azért nézi, mert élvezik ahogy pampog.
szerintem most te gondolkodsz rosszul (no offense). A gondolatmeneted teljesen helytálló lenne, ha most mittomén egy BF1-ről, vagy egy bármilyen más AAA címről beszélnénk, ami 69.99 ajró és a balkán kiakad rajta, a kiadó meg leszarja, mert nyugat európa, meg USA a piac és ott röhögve kifizetik ezt az összeget (amúgy nem, ott se fizetik ki röhögve, csak ott kifizetik).
Az a nagy különbség, hogy itt ha évente háromszor elköltöd ezt, akkor még mindig ott vagy, hogy egyáltalán nem estél túlzásokba, három kieg, 130 lap, jó ha 50 pakliból kinyitasz 2-3 legendet. Semmi extra.
Évente háromszor. 180 ajró per év. Ez istentelen sok egy olyan kártyagyűjteményért, ami csak bitekben meg bájtokban létezik. És ha megnézed a hőbörgőket, biztos, hogy a zöme tőlünk nyugatabbra él, mert itt már nekik is eldurran az agyuk, hogy vajon mire is fizet ki ennyit.
Persze nem kötelező -és szerencsére én pont fordítva működtem, mint amit te írsz: én kezdtem az elején, akkor költöttem rá, meg is van minden ami kell, most már nem kell valódi pénzt beleölnöm-, de ha valaki most áll neki, akkor nagyon nagy kakiban van és nem könnyű f2p-ben feljönni.
Adventure nincs, több legendary a kiegben, árak emelkedése. Ez mind arra mutat, hogy pénzt akarnak kihúzni. A játékos bázis stagnál, ha nem csökken. Promo jutalmak. A játékosok elégedetlensége, sőt a profi felszólalások is. A gwent closed béta de van játékos bázis,lifecoach, superjj átpártolt, c4mlann is meglehetősen sokat szerepel lifecoach streamekben. Ezzel a játék kapja a promot. Ehhez még jön a legends megjelenés,olcsóbb árakkal, jelenleg rengeteg promoted streamerrel.
Ezek együtt nekem nagyon úgy jönnek le, hogy tudják hogy gond van, de nem akarnak tenni ellene, hanem még kisajtolni a játékosokból annyi pénzt amennyit csak tudnak, mielőtt előjön egy valós konkurencia valamelyik játék személyében. Ha továbbra is növelni akarják a lehúzás mértékét, ráadásul a játék sem fejlődik semerre akkor avval csak a többi kártyajátékot erősítik.
Egyrészt a Blizzard térképén Magyarország lényegében nem szerepel, mint piaci tényező.
Másrészt az ilyen játékok úgy vannak kialakítva, hogy becsalogassanak az ingyenességükkel, aztán ha ráfüggsz, akkor úgyis költeni fogsz rá. A gazdagabb országokban az a pár euro/dollár nem pénz, és rengeteg a lusta/türelmetlen ember akik inkább fizetnek, mint hogy gyűjtögessenek hónapokon keresztül.
Félelmetes, hogy páran milyen szinten rátudnak pörögni az ilyesmire, és simán elköltenek egy rakat pénzt, főleg az ilyen játékokban, ahol mások ellen játszhatsz. Egy kezdő kikap jó párszor, aztán bedurran az agya, és vagy lelép, vagy előveszi a pénztárcát.
Látom mindenki örül neki. Még az lenne az igazi ha bevezetnének a 20 goldos küldéseket...na mindegy maguk alatt vágják a fát.
Biztos jó az is, de szerintem a HS-el csak a Legends tud szembeszállni, főleg, hogy a lore-ja simán eltartaná akár 20 évre is, a HS meg már nem is Heroes of Warcraft :D
Amúgy nekem egy időben a faeria volt még szórakoztató. Arról soha senki nem beszélt itt. : )
Legendsnél, ha sok csomag boostert veszel, automatikusan jár mellé 1-2, legtöbbnél asszem 3 premium (goldent jelenti itt) legendary. Hoppá.
Szerintem az Eternalt érdemes ilyen szempontból kipróbálni, jelenleg még iszonyat nagylelkű dijazás van érvényben.
pl draft/aréna összes lapját megtartod, minden 3. győzelem 240-270 gold+random lap,minden egyes győzelem 40-50 gold+random lap. 1000 arany egy pack, 12 lap ha jól tudom. Van egy olyan feature is bennne, ha veszel pénzes currencit akkor minden setből automatikusan járni fog 3 ingyen booster. Nemrég jött egy új kampány szekció, kb 10 dollárba kerül, 16 jutalom lappal.
Legensben most 40+ új lap jön és mindből 3 db-ot kapsz, kivéve a unique legendaryk, azokból 1-et. Legends boosteres kiegeknél a jövöben, meg egyébként is 6 db lap van packonként!!
felugrott a youtubeon amaz heroic brawlja, mondom megnéztem mit mákolt össze, első meccs, your opponent left ,najóvan
Tényleg csak kíváncsiságból kérdezném, hogy miképpen van ez a többi játéknál (főleg GWEN és a Legends érdekel, de más is jöhet ha van rálátásotok) ha pénzt fektetek bele, mennyire jön ki egy lap ára Euroban? HS-nél most az új ár szerint 1 boosterre nézve: 2 booster €2.99 -> 1 booster €1.495 -> ez 5 lap, tehát 1 lap = €0,299
Csak mert tervezem, hogy a HS mellett kipróbálok mást is, és bizony az árazás, mint látjuk fontos tényező. A HS-nél €45 lesz a köv kieg, ez kb 14k Ft, tehát ez az év ha fizetek 3*14k pénz, tehát 42.000Ft lenne ELMÉLETILEG. Tekintsünk el attól, hogy ez most mennyire bölcs dolog, nem kérek beszámolót arra nézve, hogy az elme állapotom milyen, és végképp nem kérek tippet, hogy miképpen kellene beosztanom a pénzem :) Zozo írta, hogy a Legendsbe az új kieg 20 lapot hoz, és €20 lesz az ára. Hány ilyen kieg jön még idén. A 20 új lap mindegyike az enyém lesz ebből a pénzből? Várhatóan mennyibe fáj itt egy teljes év? Ha linkeket adok, az is jó, tudok olvasni és ismerem a google-t, de a játékokat kevésbé, szóval segítő jellegű hsz-eket kérnék. Köszi! :)
Tőlem még nem is láttak és nem is fognak, én alapvetően pont az ingyenessége miatt vágtam bele, anno HKK-ztam, pont eleget költöttem akkor kártyás játékra, egy életre elég volt. Úgyhogy maga az emelés ténye engem nem érint pénzügyileg a következtetéseket mindenki levonhatja, vagy már le is vonta saját maga, de pár apróság támpontként a teljesség igénye nélkül: -áremelés -most már csak boosteres kiegek -egyre több neves streamer hagyja ott a játékot, vagy szól fel a játék ellen hangosan -a játékos közösség is a megszokottól nagyobb mértékben ad hangot elégedetlenségének -visszacsalogató 1 hetes ajándékozás Utoljára szerkesztette: Shep, 2017.03.10. 13:15:55
én voltam és ugyanezt írtam le, csak hosszabban :D
mondjuk teljesen felesleges volt, a csávó egy istenverte retardált, a nép meg jókat derül a röhögésén meg a reppelésén, közben tönkrekúrja az egész játékot, de oda se neki.
Kenyeret, cirkuszt.
Amúgy felőlem emelhetik az égig, ha felére vitték volna a pakli árakat, akkor se vennék, több pénzt nem látnak tőlem.
azért ez meglepő húzás, eddig mindig kerülték a direkt növelését a játékbeli content árainak, mindig megoldották mandínerből, mint a rezsicsökkentés
amúgy valaki itt pedzegette múltkor hogy benbród egyre magasabb pozíciója a hs-ben milyen hatással van a játékra, ez azért tényleg érdekes, mert nemrég tudtam meg hogy a csávónak semmilyen fejlesztői képesítése nincsen, egy pizzafutárból lett játéktesztelő, majd marketing manager, mostanra meg már a HS vezető fejlesztője, valahogy nehéz nem keresni az összefüggést ez, és a játék színvonalának zuhanása között
"Tiago_APS
2017, the year of the mamoth wallets"
Ennyi!
Nemnem, elmúlt a rage mostmár(én hamar túllendülök azon ha valami felbasz) csak jókat szórakozom, nevetgélek (jobban mint a hearthstoneal):
Pl ez a comment is: "Mstitel_2561
Posted 50 mins ago(Aggro Downfall) Good news, finally i have reason to stop playing."
Im not from those guys whining about HS being P2W and how they are not giving us more free content as in my opinion nothing in this world is for free and if you cant afford sth then its your problem. But this? Just plain bullshit.
HC tavern brawl, now this. Blizz plzzz get your shit together."
Először jól szórakoztam a kommenteken, de továbbolvasva amikor valamelyik hülye angolul írja, hogy érthető mert régebben 1,4 volt az Euró meg az USD között az "arány" most meg 1,1. És akkor nyilván az a megoldás, hogy az olcsóbb packot drágítani nem a drágábbat igazítani a másik....anyádpicsáját... Najó befejeztem.
Ja, annyi pénzért már értelmes játékot is lehet venni :)
Lehet tényleg abba kéne hagyni a játékot...lehet... Végülis van panzer corps is a tabletemen kb 1000 óra tartalommal... *Sheltem elgondolkodik* Tőlem lapozgathattok vissza amennyit akartok a fórumban, de blizzardot szidni még nem láttatok. Most már viszont kezd sok lenni ebből ...
Sőt tudjátok mit jósolok is nektek! Elmondom mi lesz a következő lépés csak be ne bizonyosodjon..azzal, hogy felgyorsítsák / megszaporítsák a vásárlásokat a 2 évenkénti kirotáló tartalmat csökkenteni fogják 1re. Hülyeség? Majd meglátjátok :) Gyanús nekem ez a kivett évi 1 (ami már eddigis csökkentett volt előző évekhez képest) adventure helyett is booster pack kiegészítős dolog...
Most örülök annak, hogy a paypalommal nem tudtam fizetni idén mert a battle.net et visszavágja valamiért...(arról nem is beszélve, hogy ESO -t választottam a WOW Helyett tavaly azis jó döntés volt). Ezeknek ezekután pénzt? 40pack 15500Ft ? Vicc komolyan mondom...