Az új interjút olvastátok Benny Boy-al? Zseniális a fazon.
Nincs Reno a deckben (tudom noob vagyok), de az első 5 kör után én már tudtam, hogy nyerni fogok, ettől függetlenül 10+ körig ment a játék, mert nem tudta, hogy mi vár rá és gondolom bizakodott.
én például abban sem lelem örömöm ha nyerek az ilyen pirate aggro szarok ellen, jött a rénó hatodik körre, és concedel, hú de jó, kaptam csillagot, attól még kurvára nem szórakoztam
Ma 3 meccset mentem control palával, nyertem, de szerintem nem azért, mert annyira erős a pala, hanem mert mindhárom játékos most látott sámánon és warrioron kívül más herot és nem tudták mi fog történni :D (A kalózharcos ellen mákom volt, mert amikor tradelnie kellett volna nem tette, és a kezem is tökéletes volt.)
Bár én nem vagyok az a típusú ember, aki csak és kizárólag oltani és szapulni tudja ezt a játékot, de ha BB megint csak egy videót fog kiadni, ahelyett, hogy cselekedne (oldják meg első lépésben a fő problémákat és jöhet 2-3 hét múlva a finomhangolás) a fejére fogják gyújtani a házát...
A lényeget már renegade leírta, pár dolgot fűznék hozzá, illetve megerősítenék pár állítást: - Ne akarj az első két hónapban legend lenni, nem lehetetlen, de nem reális cél. - Rengeteg csalódás fog érni eleinte ha rankedre mész. - Nézz ki egy decket, ami hatékony, és olcsó összeállítani. - A napikat folyamatosan csináld. - Az arénát én csak akkor javaslom, ha már rengeteg streamen és oktatóvideón vagy túl. (Nem akarok időt írni, de ez jó sok órát jelent.) - Ne add fel, mert ez is bizony a farmolás egy fajtája, ami tud nagyon monoton is lenni.
ja, meg ja, ha nem vagy gyűjtögető típus, hanem beleszerettél egy kasztba, akkor megteheted azt, hogy mindent betörsz, ami nem kell és akkor relatív hamar lesz egy nagyon erős decked, amivel pár hónap játék után az R5 sem lehetetlen. Lásd Madi, ő asszem így csinálta, de majd elregéli ennek a mikéntjét, ha akarja. :)
nem tudom van-e még welcome bundle, arra azért érdemes beruházni. 20. szintig vigyél fel legalább egy karaktert, hogy tudjál minden héten kocsmázni. ha van már egy relatív jó decked akkor a tutorial küldiket verd végig hardon. Napi küldiket mindig csináld meg. Lesz köztük olyan ami tapasztalatlan játékosként elég nehéz lesz, vagy favágás, pl játsz ki x battlecryt, nyerj 5-öt, ilyesmi. arénában átlag 3 wintől vagy nulszaadós, heti egynél többet nem érdemes még az elején, kivéve, ha nagyon érzed. kell hozzá úgy 50 óra tananyag, hogy ráérezz + ugyanennyi játékidő. Viszont, ha belejösz és nem sajnálod rá az időt, ez a leghatékonyabb módja a lapkészlet fejlesztésének. Goldot érdemes adventure-re költeni, érdemes a legutolsóra, de ha többihez is kedvet kapsz, azért nézd meg, hogy mikor fog kirotálódni. Eleinte ne számíts sikerélményre, legyen cél az, hogy bekerülsz Rankeden R20 alá. Az első 10-15 napba ne játssz Rankedet, csak, ha mazoista vagy. Rutinos pedomacik kimaxolt készlettel több 100 óra tapasztalattal R20-18-on farmolják a kezdőket.
Én nem vagyok híve annak, hogy packokat vegyen az ember (kivéve új kiegnél, de akkor sokat), de sokan azt az utat választják. Embere válogatja. Majd akkor lesz jó világ neked is, ha félre tudsz tenni kb 4000 aranyat egy új kieg előtt, és így az új meta elején lesz egy decens lapkészleted.
A shadowverse képei viszont erősen túl szexualizáltak. Illetve eléggé szélsőséges az, hogy valakinek bejön a manga stílus miatt és valaki pedig pontosan ezért nem is próbálja ki.
A Legends artjai szerintem eléggé átlagosak és ez is a baj velük, mert nem rosszak csak túlságosan semmilyenek. A Gwentnél nekem sem tetszenek az artok, pedig nagyon szépek, de nekem nem nagyon illenek ezek kártyákra.
Eternalla is ez a fő bajom, hogy a játék nagyon jó, de se az artok, se a hozzá tálalt mitológia nem tud igazán bevonzani. Sok steames kártyás cuccra, mint a hex és hasonlókra is ezért nem is néztem rá eddig sem, mert nem jön be se az art, se a mitológia.
Engem a Magic pontosan az artworkjeivel vonzott be legelőször. Leginkább a Legends és Hearthstone az amit ezzel össze lehetne mérni, mivel ezen kettő címben táplálkozik a játék egy már felépített univerzumból. A Legendset sokan amiatt támadják, mert unalmasan néz ki.Ez szerintem nem igaz, de az artjai tény és való, hogy túlságosan átlagosak.
Én már áttértem a SV-re vagy egy hónapja, fő dizájn különbség a HS-hoz képest: hogy a fejlesztők kijelentették hogy nekik a céljuk az hogy a lehető legkevesebb rng legyen a játékban, amúgy eléggé hasonlít a HS-hez. Játék mechanikában pedig az "evolve" ami nagyobb különbséget tesz a kettő között, ami tulajdonképpen annyit jelent hogy rushot adsz egy lényednek(támadhat a körben mikor kijátszottad de nem mehet facera), illetve +2 +2 stat upgradet vagy néha speciális képesség aktiválódik
Illetve előny még hogy 1-2 mana lények statja nagyon konzervatívan van belőve hogy a snowball kizárható legyen. Na de most jön a hátrány sokak számára, a fejlesztők azt is kijelntették hogy nem szeretik a fatigue részt kártyajátékokban , ezért olyan erős win conok vannak hogy a játékok 90% befejeződik a turn 9-en.
Nagyon tetszik az art stílusa is, igazából a többi játék szerintem azért bukta mert az artjuk nagyon gyenge Duelyst, legend, gwent hiába lennének érdekesek ha arttól hányok. A HS artját se szerettem olyan gyerekes, de legalább magas minőségűek voltak, a klónok többsége csak ugyanaz a stílus rosszabb formában.
Én rendben vagyok a mangákkal, nekem inkább az a bajom vele, hogy nem annyira szeretem kártyajátékokban ezt a stílust.
Ami viszont jobban zavar benne az a board és a kártyák maguk. Nagyon tele van az asztal, alig férnek el rajta a kártyák. A lapoknál is ez a teljes kép és aztán görgess le, hogy elolvasd mit csinál nagyon zavaró.
Nekem is fent van, de 12mbps nettel nem igazán szánom rá magam a frissítésre :D Talán ha kijön a bétából akkor adok neki még egy esélyt. Jó játék, de a ladder rendszer borzasztó szerintem, ráadásul kevesen is játsszák.
Most én is hagyom a hs-t, pár napja elkezdtem wowozni az meg eszi a szabadidőt :D Utoljára szerkesztette: Icegrind, 2017.01.29. 12:25:36
Nekem pár órája lett meg az R10, a hónap elején elkezdtem a Witcher 3-at, és bizony nincsenek gondjaim az időm beosztásával... mindent elvisz Geralt története :)
Pedig Legendsben olyan lelkesek voltunk... mondjuk nekem még fenn van, de csak néha meccselek egyet-egyet. De szerintem ha pakolnának köré kicsit nagyobb marketinget, akkor nagyon felívelne a game, mert alapvetően marha jó. A HS meta valahogy most se jön be igazán nekem...bár minden nap játszok, de csak pötyögök, meg főleg rugót gyakorlok. Utoljára szerkesztette: Zozo0122, 2017.01.29. 11:39:48
Maga a játék tetszik, pár streamernél láttam néhány meccset, de a manga képektől én személy szerint rosszul vagyok. Nekem grafikailag ha már kártyajáték, akkor a gwent jön be.
Ha így halad a shadowverse a végén még a hs ellenfele is lehet. A hs bevételének 25% része, ahhoz képest,hogy év közepén adták ki. A pénz meg van a fejlesztőkön múlik, hogy mire költik.
mondjuk akkor véletlenül se menj át wildra, ha meg bejutsz R15 alá, akkor még kazsuálba se, ott kimaxolt deckek + régiek, de mivel nehezen megy nekik a 2+2, így a rope az kb alap. :)
ma játszottam 12 meccset, 8 shaman, 4 pirate warrior
foshányás egy játék. igen, jó helyre írtam, semmi offtopik. szánalmas.
Szép bevétel volt 2016 ban is: https://mmos.com/news/digital-ccg-hearthstone-earns-395m-2016-shadowverse-100m Latest data from Superdataresearch shows that the digital collectible card game market is set to generate $1.4B in revenue in 2017. Of the entire collectible card game market (including physical CCGs), digital CCGs made up 61% of the market. Hearthstone led the pack in 2016 with worldwide earnings of $395M and Shadowverse trailed at #2 and surprised everyone with $100M in revenue last year despite launching halfway through the year
Itt nem osztanak pakkokat a nézők között twitchen? :D Igazán lecopyzhatnák az ötletet cs:go-ról.
Nem emlékszem már ki említette itt az Eternal card game-et. Nekem nagyon tetszik, pár napja próbáltam ki annyira tetszett a kampányt megállás nélkül egybe le is toltam. :D
mennyire kell jól teljesítened, ha be akarsz kerülni adott hónapban a legjobb játékosok közé:
100th-51st: Roughly a 60% win rate. 50th-21st: Roughly a 66% win rate. 20th-11th: 75-80% win rate. 10-2nd: Just maintaining this rank will require a 85% win rate. 1st: A huge variable, but you will generally need to go on a huge win streak just to make it here from any spot in top 10.
:)
rögtön értelmet nyert az a kifejezés, hogy törne le a keze annak, aki face deckkel játszik :) Utoljára szerkesztette: Renegade, 2017.01.26. 11:55:52
Tuti, hogy azért volt. Mivel csak arcra kattintgattál, így keveset volt a kezed az egéren, és mindig csak egy szögben, ezért nem vetted észre, hogy jobban fájna, ha interaktívan játszanál :DDD
basszus, december 30.-án elestem, nem nagyon foglalkoztam vele, tegnap volt csak időm elmenni röntgenre, mint kiderült letört a vége az egyik kéztőcsontomnak, beszarás, tök azt hittem, hogy csak kis zúzódás. o0 Szerintem ez azért van, mert kipróbáltam a Pirate Warrior decket, persze lehet, hogy a Soros hibája ez is. :)
Az hagyján, hogy 2 legendaryt nyitottál de -jelenleg- 2 HASZNOS legendaryt nyitottál... Én egymás után nyitottam egy Madam Goya-t és egy Nat Pagle-t...800dust...
Jó mondjuk nem panaszkodom legendaryk tekintetében, de utolsó 2 leg nyitásom elég gáz.
Tegnapelőtt volt egy W&L küldim, sikerült egy Thalnost nyitni, erre tegnap a brawl után nyitottam egy Leeroyt. Még sosem volt ilyen mákom, hogy két egymást követő nyitásban legendás legyen. Bár új laphoz nem jutottam, azért a dust jól jött.
Bezzeg, az milyen jó érzés már, hogy olyan deckel játszol, amit még nem is láttak és felvesznek, mert az ellenfél számára is végre érdekes meccs volt. :D Legutóbb úgy jártam, hogy reno mage ellen idejekorán kijátszottam a Elise Majmát, majd 30Hp-n, egy nefarrianból esett iceblock mellett, totális boardcontrollal, már csak egy iceblock választott el a győzelemtől, mire nagy nyugalmamban kiraktam Jaraxxust is, mivel a priest legend miatt ingyééé jöttek a 6/6-ok, erre a magenek, hogy-hogy-nem, a cabaloscuccból pont sacraficial pack esett. :DDDD Rekt.
5 miatyánk, és 15 control warrior meccs. Jézus kísérjen az utadon fiam.
"Vétkeztem Atyám! Kipróbáltam a kalóz-harcos paklit." Nekem működött, nem tudom melyiket próbálod, mert több is létezik belőle, sőt létezik a sárkányos változat is. Kb 10-15 meccset játszottam, és többet nyertem vele, mint vesztettem (60-70% körülire tippelném, de lehet több is volt, nem számoltam ki). Viszont leszoktam róla, mert undorító volt, éreztem a sátán leheletét amikor ezt a decket játszottam. Valójában utáltam, hogy faék egyszerű, és túl erős lett ez a deck. Na meg a rengeteg barátságkötési szándékból kiéreztem, hogy mit gondolnak rólam az emberek. :) Természetesen itt is megtörténhet, hogy rossz a kezdőkezed, de ez azért ritka dolog volt.
Nekem nagyon nem jön be a pirate warri. Ellenfeleimnek mindig perfekt kezdőkeze van. Sámánnal, rugóval simán felmentem rank 5i-ig, de pirate warrival nem tudok. 25%-os winratem van vele. Itt ladderezett valaki vele? Meddig jutott milyen rate-el?
srácok, árulja már el nekem valaki, milyen lelki megpróbáltatásokon kellett ahhoz keresztülmenni gyerekkorban, hogy annyira retardált legyen valaki, hogy álom görbével (tök mindegy, hogy agró vagy control) nyomja a well playt, a deckre jellemző álom manna görbe után? o0
amúgy, ha egy héten 5 napot játszol, napi 1-1,5 órával számolva (ok, ez azért elég sok), akkor küldikből megvan kb 1300-1500 arany/hó + 4-5 ingyen classic pack. mivel 3-4 havonta van valamilyen tartalom simán fent lehet tartani a f2p-t, ok, eleinte max az R15 lehet a cél, R10-el nem éri meg foglalkozni, a következő "jól fizető" jutalom R5-ön van, de az ráér majd úgy 1 év múlva, már persze ha nem vagy zseni, mert akkor nyilván 3 hónap után legend. :)
És akkor még bele sem vettem azt, hogy mondjuk heti 1 aréna: 4 legújabb booster/hó. 3+ winrattel pedig jön a kedvezmény, tehát 100 aranynál kevesebbre jön ki egy booster. Utoljára szerkesztette: Renegade, 2017.01.24. 17:35:45
Sziasztok! Egy kis info, ami nekem új volt és lehet többen nem ismerik: ha Finja úgy öl meg egy lényt, hogy közben ő is meghal de kihúzza a warleadert a pakliból, akkor fennmarad a boardon a +hp miatt. Lehet más a helyzet ha +hp-val együtt is meghalna, valaki tudja esetleg?
Csodálatos...de tényleg...nincs 3 hete hogy Ragnarost lecraftoltam, de Kazakust is azelőtt, hogy olvastam kiveszik a Reno -t a normálból. Ezekszerint mindkét lapra nagy esély van, hogy Wildba kerül.. Én meg ezt utálom ebben a játékban, emlékszem milyen nehezen szedtem össze annak idején Dr. Boomot... Én szívhatok láncban 3-4 szer ha utána 2t nyerek attól én még szeretném a játékot de ezek a legendary lap kivételek...csak nekem b*ssza a csőröm ? Mondjuk 4000-5000 golddal a tarsolyban lehet engem se érdekelne, de aki kevesebbet játszik... Na megvolt az első picsogós kommentem itt :)
az a drakonid OP valami brutálisan imba lap, valaki nagyon büszke lehetett rá nagyon szerették volna hogy játszva legyen. a legnagyobb baj vele hogy dragon. van kettő a deckben, plusz még a netherspikeból kihúz még egyet, kilopja vele a deckemből a brannt azzal lop még 2 lapot, aztán a saját brannjével még kiszed párat a netherspikeból undorító hogy ilyen lapokat ki mernek adni, de egy kurva healbot pótlékot azóta sem sikerült csinálni
szerintem meg a dragont nem fogják, nincs olyan hatással a játékra. egyszerűen a dragon és a reno dragon sincs olyan szinten h nerfelni kelljen ezt a lapot.
Na meg itt van ez a nyilatkozat is: "Ha úgy döntenének, hogy Classic kártyákat visznek át Wildba, akkor azok olyan kártyák lennének, mint amilyen például Ragnaros the Firelord, mert az olyan lapok limitálják a lehetőségeiket adott manánál, ezáltal a Standard frissességét is limitálják." Kíváncsi vagyok megy-e Szilvike is wildba?
Jaja, még nerfek is kinéznek, az 1/2 kalózt és a priest dragon 5/6-ot 99%, hogy nerfelni fogják.
Kb 1-2 hete én sem költök már, csak gyűjtök. Áprilisig még meglesz a köv nerf is a Blizz részéről, a fene tudja, hogy a rotálás, classic lapok kivétele és az új kieg bejövetele mennyire borítja fel a mostani helyzetet.
ezzel a módszerrel a következő adventure lesz az, amiért még talán érdemes fizetned, bőven lesz elég aranyad ahhoz, hogy utána már mindig le tud craftolni a szükséges lapokat 2-4 deckhez, és gond nélkül meg tudd venni goldból az összes további kieget.