vááóó a pap majdnem megfogta a 100e dustból készült maly druidot. szurkoltam a papnak, de yogg megint takarított utána persze a death meg nem jött a papnak. (Blizzcon)
Mondjuk szerintem itt van a Yogg gyengesége, hogy ha már egy kicsitt is előnyben vagy, egyáltalán nem éri meg kijátszani, döglött lap a kezedben, hiszen túl sokat bukhatsz vele.
Én is most pár hónapja kezdtem csak. Elsőre azt javaslom, vedd meg az adventureöket. Annak van a legjobb ár-érték aránya, a szarabb legendaryket be tudod darálni. Aztán van néhány deck ami nagyon olcsó és szinte az elejétől tudod játszani (ha minden class megvan lvl10). Aztán ha szeretnél még pénzt költeni, vegyél 1-2x40 classic packot. Ha mindig ugyanazt azt 1 decket játszod, hamar bele lehet unni, rendes collectiont pedig f2pben végtelen sok idő összerakni... Persze kitartással meg sok kockulással meg lehet csinálni, de ha csak ritkán vagy keveset játszol, akkor csak a pénz segít. Javítsatok ki ha nincs így. Utoljára szerkesztette: N1ggA, 2016.10.27. 20:15:20
Ne viccelj. Turn 6-ban a rugó felhúzza az összes lapját, a warriornak meg még ilyenkor vissza van 16 lapja. Persze most kicsit túloztam, de hányszor volt már ez velem is.
Örülnék ha így megennék egy ctrl warrit rúgóval mint Thijs.. jó mondjuk ezt a miracelt nem érzem annyira mint anno az oilt.
Yogg sosem fogja negatív irányba fordítani a játékot, mert azt akkor rakod ki mikor már kb mindegy. DW-vel is ez a helyzet,csak dw meg van érte büntetve, hiszen eldob mindent és csak 1 lényt kell leszednie az ellenfélnek. Csak, hogy Yogg úgy nézett ki, hogy vagy fordított vagy meghaltál a saját körödben és nem a következő enemyben. Amennyiben fordított az nem úgy történt, mint dw-nél, hogy board clear és 1db test,hanem egy rakat secret, laphúzás és egyéb dolgok. Ergo ha kirakod és túléled a következő kört akkor van follow up-od ami dw-nél nincs.
a kérdés úgy szól, hogy írjak olyan lapot, amely képes vesztes helyzetben kijátszva azonnal megfordítani a játékot.
deathwing képes?
deathwing képes.
yogg is képes. egyik lap sem garantálja a biztos nyereséget, és ha nincs szerencséd, akkor mindkét lap képes rontani a helyzeteden. ha meg szerencséd van, akkor mindkép lap képes megfordítani a meccset. és még az sem biztos, hogy yoggnál nagyobb az esélye ennak, mint annak, hogy a kövi körben nem szedik le deathwinget. szóval nem értem mi a problémád. (egyébként a legtöbb lap képes megfordítani a játékot, sőt - most kapaszkodj - MINDEN lap képes megfordítani a játékot, és tudod miért?
NEM FOGOD ELHINNI!
azért, mert ez adja a lapok egzisztenciális értelmét, hogy képesek legyenek a nyeréshez közelebb vinni, mert ha nem lennének képesek, akkor egyszerűen soha nem használnák azt a lapot még csak gondolati szinten sem [hacsak nem a vereség lenne a cél])
összefoglalva tehát kijelenthető, hogy a 'yogg-saron, a remény vége' nevű lap képes azonnal megfordítani a játékot, akár pozitív, akár negatív irányba (csak arról már kevesebb szó esik - ezért vagy elfogult vele szemben), és ez így van jól.
Deathwing pont a legrosszabb példa, Reno amit írtak már jobb példa. Deathwinget kijátszod, leüríti a kezed, köv körben meg kivégzik, vagy taunt feltartja, Te meg imádkozol körökön keresztül, hogy valami értelmes lapot húzz később, ha nem, akkor buktad a meccset. Persze megtörténhet, hogy letarolod az ellen összes lényét, és utána nem tud reagálni rá és levered, de nem ez a gyakori. (Ha ez nem így lenne, minden deck játszaná, most viszont nem sok használja.) Reno jobb példa, de ott tudatosan alapozol rá, időt nyer neked, tudnod kell jó időben kijátszani, kalkulálnod kell azzal, hogy ráér-e később kirakni, vagy nem. Viszont Yogg undorító tud lenni, mert ha lepucolja a pályát neked, általában felrak egy adag secretet rád, és/vagy a megmaradó lényedet/lényeidet buffolja fel. Ugyanakkor Renoval szemben nem kell hozzá skill, és ez a legrosszabb benne. Kirakod, és ha jó a lapjárás, akkor megnyeri a meccset. De ez már ezerszer lerágott csont, de legyél őszinte, kiharcolod egy VB-re a jogot (ez baromi sok meló), ahol egy meccsen Te vezetsz, az ellenfelednek esélye sincs, kijátssza Yoggot, ami megcsinálja a már említett műsort, Te meg azt mondod magadban,: "De jó, hogy ez a lap ennyi randommal meg tudott verni, hiszen ez a dolga..."
Én is kihagytam 1 évet. Először is vidd fel az összes kasztot lvl 15-20 ig így kiszeded az alap lapokat. Én azt mondanám, hogy classic kártyákat nyitogass a napi küldetésekből eleinte.
most kezdenék bele a játékba, tudom kicsit elvagyok késve, de tudnátok adni valami tanácsot, hogy hogy gyűjtögessem a kártyákat? vagy hogy hogy lehet másokkal szemben egyáltalán esélyem 0ról?
Naiman Yoggja Brawlt castolt és yogg élte túl 5ből asszem :D rekt
(arról nem is beszélve, hogy yogg még ronthat is a helyzeten, tehát random a dolog, deathwing tutira csinál egy board cleart és van egy 12/12 lényed bónuszba) Utoljára szerkesztette: qetuol, 2016.10.27. 10:24:39
volt már egy párszor. jövőhét meg így heroic brawl.
az a baj h amíg csak a win with a class volt, addig könnyebb volt főleg wild óta mert még ha rühelltél egy classt akkor is gyorsan lehetett csinálni hozzá vmi decket viszont most kénytelen vagy olyan lapokat játszani amiket amúgy valszeg sose
Az új questek tényleg elég fosok. Unrankedben egy csomó olyan ellenfél jön szembe, aki csak tolja a class cardokat. Onnan tudom, hogy én is ott grindolom a 100 murlocot. Nem lennének amúgy rosszak, de sokkal lassabban teljesithetők, mint az eddigiek, és így hogy ugyanúgy csak 3 questhely van, darálás az egész, különben bentragad a gold.
Ha rank meccsekben lemennék esetleg 1-5 ig (kizárt de ki tudja) akkor hónap végi ládából akár legendás lap is nyílhatna?
Nem vagyok naív, az, hogy mit szeretnék és a Blizzard mit szeretne, nagyon ritkán egyezik. Nyilván az RNG-t, mint olyan csesznek full kivenni a repertoárból, de a Discover effektes random szerintem sokkal jobb, mint a Yoggos nyomorékságok.
tudom ezzel a csendes kisebbséget képviselem de nekem a gvg a kedvenc kiegem, ez a mech-es(robotos) dolog mindig bejött, szóval számomra ez pozitív hír
Nekem amúgy tökmind1, csak ne legyenek random lapok...maximum Discover.
Köszi szépen, örültem neki mint majom a farkának :)
Sajnos a kolléga által adott Mid Shaman deckkel nem vagyok túl jó, kb 50% ban nyerek és annyiban kapok ki Ranked meccseken, rank 16 ig vittem már le aztán visszacsúsztam 18 ig :) Gondolom nem a deck hibája csak amatőr vagyok még vele.
Igen. Mert hosszú távon kinyomja a deathrattle és zoo típusú deckeket :) Ezenkívül saját minionokat is silencel, annyira nem vészes az a 3 seb, utána healelsz vagy elnyomsz egy circle of lightot.
egy olyan priest legend jó volna mint Prince Malchezaar, mármint h elég h a paklidban van és tudsz overheallelni (nem kéne kijátszani érte), mellé adnak neki egy normális statot és kész. (mondjuk sajnos így is kiesne egy idő után) Utoljára szerkesztette: Darthmushroom, 2016.10.22. 15:37:11
Jaja, a shaman megérdemelte végre, hogy erős legyen, jó kis kaszt. Nyilván ez már túlzás, amit kapott, de majd az új kieg lecsapja a trónról. De a priest konstans baromságokat kap, mert hiába jók önmagában a lapjai, ha összességében életképtelen.
A gondjai meg tök nyilvánvalóak.
1. Nincs early game. Kiestek a Chow, Deathlord, Velen's Chosen stb lapok. Kellene egy erős early game minion. Akár csak egy 2 mana 2/4 is, belefér képességek nélkül. Vagy egy erős képességű 2 mana 2/3.
2. Nincs igazán erős AoE, pótolni kell a Lightbombot, mert az alternatívái valójában rosszak. Ami a priestnek elég lenne, az szerintem egy olyan lap, hogy mondjuk 7 mana, silence és 3 sebzés mindennek a boardon. Ezzel máris életképesebb lenne a Silence Priest is, meg valamelyest pótolva van a Lightbomb, csak kicsit másképp. Az Excavation Evil ehhez képest nulla.
3. Nincs overheal, így a priest hero power gyakran semmit sem ér. Nincs még egy ilyen hero, aminek adott esetben semmit sme ér a hero powere. Új priest legend/epic spell azzal a képességgel, hogy mostantól kezdve van Overheal, bármilyen spellből vagy hero powerből okádhatnád magadra a HP-t? Tökéletes lenne. És mégsem warrior, mert nem tudsz sebezni közvetlenül az életerődből/armorodból, mert nem vagy warrior vagy warlock, egyszerűen csak stackelődik.
Na, ezekhez a dolgokhoz 3 db lap kéne. Ez kijönne egy újabb expansionból is. Egy újabb nagy kiegből meg főleg...
Nem értetek egyet? Utoljára szerkesztette: Zozo0122, 2016.10.22. 15:32:51
szerintem nem annyira nyilván való és ha a nyilvánvalóra lépnek akkor lesz shaman 2.0 csak a még undorítóbb priesttel a shaman is szar volt, adtak nekik totem mechanikát meg overload synergyt amiért sírt a nép és láss csodát
Biztos hogy lesz majd egy komoly priest buff nemsoká, mert ez a kampányolás ami van mellette, nem fogják figyelmen kívül hagyni, és ahogy a blizz szokott balanszolni abból az lesz hogy vagy kurvaerős lesz, már rögtön utána nerfelni kéne, vagy használhatatlan soha nem találkozunk többet vele, a kettő közti optimumot nem ismerik.
az a baj h nem fognak, mert túl "OP-nak" se akarják majd...am annyi "jó" lapja van a papnak de egyik se életképes sose... ott lehetne a shadow ami szerintem rohadt vicces, vagy velen (otk) de hiába ha a metába soha nem illik bele egyik se, max fun.
De én azt nem értem, hogy annyira tök nyilvánvalóak a priest gondjai, ezenkívül még a streamerek is folyamatosan hangoztatják őket, mégsem lépik meg azt, hogy direkt ezeket javító lapokat adjanak ki. A rotáció után már a priestnek szó szerint semmije sem lesz, most kell jó lapokat adni neki.
zoo warlock sose volt igazán domináns deck, top tier volt de nem volt annyira domináns mint a többi amúgy vanilla időkben a control priest elég op volt
Azon gondolkodtam, hogy mennyire szívás az, hogy eddig minden hős volt már a "legjobb", azaz, hogy a meta legerősebb deckje adott herora épült, kivéve a priestet :D Gondoljatok bele...