Ilyen már volt valakivel? :D Turn 1, Druid kiinnervételte Barns-t, aki behozta Ragnarost, kiraktam doomsayert, szerencsére arcba ment, de turn 3-ra, 11 HP-n álltam. Utána sokat nem csinált, szóval enyém lett a board, de turn 7-ben kirakta Emperort, majd Malygos befejete turn 8-on. LáL
ha jól tudom, béta óta megy a sírás, mindig voltak olyan deckek amik képesek voltak kézből nagy sebzésre, meg a pala is megkapta nem olyan rég a béka mágiát. Szóval nem úgy néz ki, hogy nagyon zavarná őket, max finomítanak pár dolgon.
ok, a wari szerintem megint/mindig aranykorát éli, OTK, Dragon, Control, Tempo, visszajött a törpördög + a felsoroltak tetszőleges variációja.
jaj, hagyjuk már az ovit, leírtam mi a bajom: nem az, hogy nem szerettek x/y-t, hanem vádaskodtok, ha ezen ismereteid fényében, azt FELTÉTELEZED, hogy én bevédeném, akkor nosza, hit me, vagy bejön, vagy nem :) Utoljára szerkesztette: Renegade, 2016.08.29. 11:42:39
amíg nem azt kell olvasnom h pónibotter mekkora istencsászár addig okés mindenkinek jobb ha fel sem hozzuk :D mint anno az athenes téma hogy gyorsan elfelejtettük
nyílván VoD-k jöhetnek nyugodtan, azokkal semmi gond
na, folytassuk a moralizálást, mivel úgy fest, itt többen érzékenyek csalókra, kíváncsi vagyok, erről mi a véleményetek :)
""On a final, more serious note – please don’t buy Steam keys from third-party sellers. The only ways RimWorld has ever been sold are on our website or on Steam itself, which means that any key being resold is a stolen or improperly sold one. The common scam is this: Hackers steal thousands of credit cards, use them to buy copies of the game from our website, redeem the Steam keys, and then sell these keys at half price. The credit card holder eventually notices the fraudulent purchase and gets it reversed. The end result is that the scammers keep the sale money, and we lose a sale, and we lose the chargeback fees incurred by payment providers (which can be $15 per copy!). It can add up to hundreds of thousands of dollars. So buying these keys is much worse than piracy, because it takes money directly from us, and gives money to thieves. We will be working to make it more difficult for scammers to pull this off, and disabling stolen keys where we find them, so any key bought at a third party likely won’t work. Buy original and all should be good.""
szóval a kérdés egyszerű, vásároltatok-e már G2A-ról, ha igen, felhasználtátok-e a kedvenc streemeretek által adott 3% kedvezményt? tekinthető-e ez tisztességtelennek, mint mondjuk a botozás?
néztétek az új curatoros beast dudu deckeket (Trump, meg Póni is tesztelt egyet)?
ááh, amit ez a srác csináll a mill rougóval, az már művészet :)
az az ijesztő, hogy szerintem ezt sokáig így is gondolta, ha valaki olyan elszánt mint én, az nézze vissza az év értékelő videóit, meg is lepődtem, hogy a mostani gamescon értékelés kapcsán, már más hangot ütött meg.
ha rosszindulatú akarnék lenni: nyeeeh, ezek a németek, ha fejükbe vesznek valamit, akkor kúrva nehéz őket eltántorítani :)
nekem csak az a fura, hogy, vannak emberek, akik szerint valaki azért béna, meg sikertelen, mert nem kedveli az illetőt, szerintem nincsen ok, okozati viszony
szóval az nem nagyon érdekel, hogy ki, kit kedvel, vagy utál, csak az érzésekből levonni nagy következtetéseket, na az fura.
Múltkor fejtette ki, hogy mivel ő fulltime csinálja, pl nem akar hosszú nászutat, mert megvan neki a napi menetrendje és ha kihagy 1-2 hetet, akkor az olyan mintha több havi "munkája" kárba veszne, mivel sok ember át fog menni máshoz. :D
"simizi a rajongókat (több online platformon ott van, jó tanácsok ad, olyan segítőkésznek tűnő figura)"
Eddig arról volt szó, hogy elég twitchen feliratkozni.. Nem hiába van 6k követője fb-n mondjuk.. Na mindegy szerintem hagyjuk. Peace. :D faszságokon vitatkozunk. #34126 -nál az igazság hagyjuk ennyiben. :D
szerintem neki még kell egy igen fontos lépés ahhoz, hogy a nagyok között legyen, hűű tényleg ki hagytam a felsorolásomból, ezt a lényeges dolgot: illik megjelenni a versenyeken, na ez még neki hibádzik, elmondása szerint, mert ő fulltime streemer, ami egész napos elfoglaltság, de ez a kijelentése elég fura, szerintem.
de nem te vagy az első, akit ki lehet kergetni a világból a hangjával :) Utoljára szerkesztette: Renegade, 2016.08.28. 20:13:47
Én mondjuk azt nem értem hogy ha Paw4ivaonfhoff vagy mi franc a neve ilyen nagy király akkor miért nem látni sose egy versenyen sem? Még kommentátorként se, pedig annak is meghívnak már boldog-boldogtalant. Lehet hogy erről beszélt már, nem tudom, engem egyszerűen annyira irritál a hangja hogy 1 percig se bírom hallgatni.
Engem az érdekelne ,hogy csalt Magicben? Volt egy ász az ingujjjában? .D
basszus én azt hittem, azért baszták ki Magicből ideiglenesen mert csalt Arénában, majd miután telesírta az ilyen-olyan online felületeket, a Wizards módosított permabanra.
viszont érdekelne, hogy Póni miért is nem sikeres? Persze azon kívül, hogy azért nem, mert te nem kedveled, meg mert csúnya bácsi, meg mert csak
mitől lesz egy streemer sikeres? felsorolok én is pár érvet, ki tudja, még akár közös pontok is lehetnek ;)
ismert megél abból amit csinál ügyes képes magát, mint vállalkozás menedzselni simizi a rajongókat (több online platformon ott van, jó tanácsok ad, olyan segítőkésznek tűnő figura) vannak már szponzorai (nem mint magánszemélyek) beleértve a kiadót is (játék esetén) imádja amit csinál, vagy nagyon magas monotonitás tűrés
Félreértések elkerülése végett, lehetne itt bármilyen név, pl én nem kedvelem Amazt, mert sokszor nagyony ripacs, na de ezért rámondani, hogy nem sikeres, még Orbán Viktortól is kemény lenne. :)
hallod nagyon gáz ahogy kavarod itt. A tinderes baromsága volt okosság, attól függetlenül h elsőre nem tudta h ban járna érte elv. sikeres streamer :D :D :D te is ugyanilyen sikeres tudnál lenni :D
A srác könnyen kiég :D Ahányszor a faszi bad RNG-t kapott és kapnánk egy ezrest... Milliomosok lehetnénk. Mondjuk én a Tinderes leánykeresésen röhögtem jókat.
ez is relatív, engem pl abszolút nem érdekel, ha érdekes hearthstone contetet szeretnék akkor nem fogok valakit csak azért skippelni mert úristen, azt mondták rá hogy viewbotozik én azért nézem mert olyan deckkekel játszik amikkel más nem nagyon, amik számomra is érdekesek, és ezzel van úgymond toplegend szinten, én pl 2 perc alatt elalszok ha kolentot kellene néznem, ahogy az agyonrágott unalmas, tier1 divatpaklikkal játszik, miközben percenként szólal meg, aminek mellesleg szintén van egy 15k plusz nézője
ej, bárcsak még mindig a középkorban élnénk, ahol annyi elég lenne, hogy én 3 órán át néztem a szomszéd Marcsit és mivel az én becenevem "meglátom az ördögött Kappa", ezért Marcsit küldjük mágjára mert boszorkány, csak a hülye demokrácia fogja foganatosítani, az ártatlanság vélelmét.
szóval, boccs, de nincs bizonyíték arra, hogy ő botolna, szar ügy, de ha lenne, akkor valaki már megírta volna a twitchn-ek (akár nyílt levélben), hogy legyenek szívesek kivizsgálni xy felhasználójuk netforgalmát, mert féltem az ESport tisztaságát, számomra a következő dolgok voltak gyanúsak: vádpont1,...2...x.
Ezek a felvetések bár nem bizonyítanak semmit, de egy aggasztó irányba mutathatnak, számomra fontos, hogy az igazságra fény derüljön, természetesen, ha alaptalanok voltak a vádak, ugyanilyen nyílt levélben kérek bocsánatot, ésatöbbi ésatöbbi.
Nem tudom, szerintem sokan trükköznek az életben, ráadásul ő ebből próbál "megélni"(Elég jól megy neki, szóval szerintem nem csak megél) Én személy szerint megkedveltem. Vicces, jól is játszik, nem egyhangú deckekkel játszik. Nálam hasonló szinten van mint Savjz. Hozzáteszem Trump a favorit, annak ellenére, hogy ő nem a fun miatt játszik, hanem főként az aktuális legjobb meta deckel, cserébe ő magyarázza el legjobban a playeket. Mostanában Kiblert is kezdem megkedvelni, mert ő is egyedi deckekkel próbál szórakozni. Illetve az utimate favorit, csak sajnos, nem sajnos őt kevesen ismerik/nézik. Wowhobbs. Na ő aztán olyan deckeket rak össze, ami az abszolut funt képviseli, cserébe egy átlagon aluli játékos, mert gyakran nem az optimális playt csinálja, de élvezi és jó a hangulat mindig. :)
Hát szerintem a community nagyrészében botosként marad meg, szóval nem. Nem hiszem, hogy olyan népszerű lenne. Ráadásul azért ne mondd már, hogy a contentje (maradjunk ennél) megüt egy trump vagy mondjuk kibler szintet. Utoljára szerkesztette: sadface, 2016.08.28. 15:34:23
miért ne lehetne oda sorolni? hozzájuk képest nem elég népszerű? én most nem arról beszélek, hogy kinek mennyire szimpatikus, ezt mindenki eldönti majd, hanem hogy jelenleg szüksége van-e bármire hogy 13k-t mutasson a viewcountja, vasárnap délután
Azért Forsen, Trump, Reynad stb arcok közé besorolni.. Na. Nem kellene. De ez az én véleményem. Nálam akkor elásta magát. Én az ilyen embert nem tartom sokra. Minden ellene szól, szóval nekem hiába próbálod megmagyarázni.. Arra semmi bizonyíték nincs, hogy nem használ arra viszont van, hogy próbált/használt. Ennél egyébként már csak a lea féle villantós/sellout streamereket gyűlölöm. Utoljára szerkesztette: sadface, 2016.08.28. 15:27:11
már akkor láttam mikor megjelent, nem is vitatom, de ezen is csak annyi látszik, hogy valamikor használt, vagy még ez sem, csak érdeklődött a használatáról, évekkel ezelőtt, most erről a 13k-ról van szó, mostanra már az egyik legnépszerűbb hearthstone streamer, szerintem már semmi szüksége ilyenre
Egyébként a giveawayt ne számold. Akkor még a 100fős chat is pörög mint az állat. Az ingyen cuccot mindenki akarja. Nem mérvadó. Utoljára szerkesztette: sadface, 2016.08.28. 15:24:02
én se vagyok követője ott, kit érdekel hogy twitteren posztolgat a kutyájáról? akit póni érdekel annak nagyrésze a hearthstone contetje miatt követi, arra meg ott a twitch
a nézőinek több mint a fele pedig már úgymond moderált letisztult visszatérő törzsnéző tehát nem minden nap újabb 13k-t kell moderálni, hanem mindig csak az újakat, szerintem ezt 3-an simán megoldják, de ha egyébként megnézel egy ilyen giveawayt, amikor spamolják a chatet, akkor úgy forog hogy majd szétesik Utoljára szerkesztette: cesar22, 2016.08.28. 15:15:37