szerintem jó lesz, de én a 3-as is szeretem. Igaz én csak egy éve ismertem meg az egész sorozatot és még nem játszotam ki magamat. Még a betervezett városaimat is meg akarom építeni
"ha a Sim flörtölõs hangulatban van, akkor tapsolással lejjebb tudja venni a világítást, ha ráadásul drága holmikat visel gyertyafénynél, akkor kockázatosabb romantikus interakciókat is bevállalhat."
Vagyis ha tapsol akkor nem a villany kapcsolódik le hanem le esik róla a ruha.?
szociopata személyiségjegy – a sim örömét leli mások szekálásában ha a Sim depressziós, kevésbé teljesít jól a munkahelyén, kivéve ha író ha a Sim flörtölõs hangulatban van, akkor tapsolással lejjebb tudja venni a világítást, ha ráadásul drága holmikat visel gyertyafénynél, akkor kockázatosabb romantikus interakciókat is bevállalhat Kevésbé lesznek elõtérben a szükségletek, jelenleg úgy néz ki, nem is lesz hozzájuk mérõcsík, mint a korábbi sorozatoknál. Ikonok lesznek zöld, sárga és vörös színben, utóbbinál kell csak beavatkozni. az egyes cselekvések (pl. evés, felállás) ideje kb. a felére rövidült Javítottak az útvonalkeresésen, ezentúl nem fognak össze-vissza toporogni a Simek, ha egymás útjába kerülnek. Maximálisan 20 Sim keresztezheti egyszerre egymás útját összeakadás nélkül. Lesz ûrhajós karrier, feloldható jutalmakkal, melyeket dekorációként lehet felhasználni. Lehet etye-petyélni az ûrhajóban. A kertészkedés nagyobb hangsúlyt kap és részletesebb lesz. Például a leesett gyümölcs magjából új növény kelhet ki. Lesz zongora, hegedû és gitár jártasság. Visszatér a tehénnövény és a megevett Sim aktuális hangulatától függõen nyerhetünk belõle különbözõ eszenciákat. A Családtervezõben van intelligens tervezés. Tehát ha kiválasztasz egy szoknyát, akkor a játék felajánlhat hozzá illõ felsõt. Az alapozást/lábazatot a falak felhúzása után is be lehet tenni a ház alá.
SZIASZTOK EMBEREK! Visszatértem! Olyan nyáron vagyok túl, ez volt életem eddigi legjobb nyara!!! Dolgoztam, kirándultam, világot láttam! Fú, annyi élményen vagyok túl, nehéz feldolgozni.
Mi újság veletek meg Sim fronton? Látom jött már ki gameplay a négyesbõl, hát....nagyon a Sims 2-re hasonlít, ami jó is, me rossz is. 2014-ben lehet kicsit már elavult, de majd javul még. A karaktergenerálás nagyon tetszik nekem, de a környezet túl mesés, fõleg azok a liános fák, mintha az õserdõben élnének.
még 24 utalás a játékra késõbb.Akkor lehetnének az állatok is,mivel a videó elején többet is látunk belõle,sõt még egy farmot is.Nem lenne rossz dolog ha az alapban lennének háziállatok is
SimGuruGrant megerõsítette, hogy bár õt jelölték meg az információ forrásaként, a testsúly alapú érzelmekrõl megjelent cikk nem igaz. Megtehetnék, de nem építenek bele ilyet a játékba. - 2013.08.31 mysims.hu :)
Elõször nem hivatalosan, majd hivatalosan is bemutatkozott a The Sims 4 a gamescom keretében, ahol már megcsodálhattuk a Simek széles fizikai és a morális skáláját. Most kiderült, hogy ezen két paraméter szorosan összefügg. A Maxis producere, Grant Rodiek árulta el, hogy a The Sims 4 keretein belül rengeteg féle embert alkothatunk, személyiségük és testalkatuk szabadon variálható, sõt, a játékmenet során minden változik. Például ha egy Sim nem edz soha, akkor bizony hamarosan megereszkedik a hátsója, kanapépacává (bocs Paca) változik, és ha a személyisége egyébként nárcisztikus vonásokkal bír, könnyen lehet, hogy megutálja magát. A Simek reagálnak érzelmileg minden változásra, így megjelenik majd az önértékelési zavarokkal küzdõ karakter, hogy minden fontos részletet megtanuljunk az életrõl a játékmenet során. Rodiek persze igyekezett hangsúlyozni, hogy nem arról lesz szó, hogy minden kövér Sim boldogtalan, hiszen õk nem akarják megmondani senkinek, mi a jó és a rossz (ez tehát mégsem egyértelmûen a fitnesz-fasiszták játéka lesz), de a szélesebb érzelmi spektrum szülhet majd érdekes helyzeteket. Lehet örülni annak, hogy egyre komplexebb modellek születnek az életszimulátorban, vagy lehet húzni a szánkat, hogy újabb lehetõség nyílik táplálkozási zavarokkal küzdõ, énkép-zavaros tinik kinevelésére az egyébként is erre szakosodott szórakoztatóiparban, én inkább rátok testálnám a véleményalkotás mámoros érzését. Addig eszem valamit és sírok közben kicsit.
(gamestar.hu)
Sokan rájöttetek arra, hogyan mûködik a
és sokan meg is találtátok az apró utalásokat. Jelenleg 7db, késõbb 24 db utalás lesz elrejtve a videóban. Ha megtaláltátok egyet és fölé viszitek az egeret, egy új videóra visz át, ahol az adott tárgyat/cselekményt részletesebben bemutatják.
Íme az elsõ 7, ha valaki elakadt 01. Tévécsatornák váltogatása 02. Kínos családi vacsi 03. Tragikus bohóc 04. Grillezett sajtos melegszendvics 05. Bella Goth 08. Intergalaktikus táncparti 24. Plüssmaci
Nem biztos, hogy ez nem csúszka lesz. Ha fix pontokon tudod megfogni a simet és fix irányokba tudod húzni ezeket a pontokat, akkor ez lényegében egy csúszka csak dizájnosra csinálva
Meg vaskos, "nagyképû" simeket szívlapátnyi orcával!
Gondolom - legalábbis a látottak alapján - jóval árnyaltabban lehet majd a simeket alakítgatni így, mert nem fog a sok csúszka akadályozni bennünket a behatárolt skálájukkal.
Én azt remélem, hogy a nõi ruhák jobbak lesznek. A 3-ban gyakorlatilag csak testre símuló ruha volt, így lánysimem nagyon kevés van, mert gyakorlatilag semmilyen karaktert nem lehet az egészbõl kihozni kivéve a vidéki picsát. Az meg nem szimpatikus. A másik problémám az volt, hogy az összes fiúsimemnek szakálla van, mert az állak valahogy annyira rohadtul ormótlanul néznek ki.
A dísztárgyakat, amelyeket nézegetni lehet csak simán átlehetett rángatni egyikbõl a másikba... Találgatni meg nem érdemes addig, amíg külsõ ( tartalom készítõ ) eszközök nem készülnek hozzá, mert onnantól kezdve, hogy ha lesz a 4. részhez is akkor már nem lesz kérdéses a dolog.
Baszódjanak meg akkor..bár a sok szir-szar kieg,és hogy más az engine ez elég nehéz lett volna. Bár mondjuk a karakterimportot egy pár skillel akkor is meg lehetne csinálni.
De átkonvertálással lehetett egyéni tartalmat át vinni a 2-bõl a 3-ba eddig is, ezért írtam régebben, hogy ha lesznek hozzá modoló progik akkor át fogok rángatni egy csomó cuccomat a 4-be is!
Akkor megint majd a titkos kódhoz fogok folyamodni...már ha lesz benne egyáltalán. Tudod ki fogja hallgatni a simem nyávogásait a sok szükséglet miatt!
Módosították amúgy a trailert(csak egy kicsit),és el vannak rejtve easter egg-ek amik késõbb derülnek majd ki.Mik lehetnek azok?
Okés,de mindenre hogy lesz idõ,ha megint úgy telik mint a Sims3-ban? Reggel kaja,munka,mire megjön megint éhes lesz,akkor meg pisilnie kell,közben jól el is fáradt,mert általában az szokott lenni,esetleg csak hétvégén tudna sportolni,vagy olyan kaját enni ami nem hizlal.
Ugyan szó szerint nem fogják kiabálni, de a Simek mindenképpen jelezni fogják, ha nem elégedettek azzal, amit a tükörben látnak. A Sims 4-ben ugyanis hangsúlyt kap a helyes táplálkozás és a rendszeres testmozgás. Ha a Sim folyamatosan zabál, de csak ímmel-ámmal mozog, akkor meg fog hízni, ezáltal nagyon maga alá kerül. Ugyanígy nem lesz teljes a siker, ha a Sim ugyan mozog, de csak szemét kaját eszik. Azt azért merjük remélni, hogy a dolog nem ennyire fekete-fehér, valamint hogy a helyesnek vélt testalkatot nem egy kifutóról lesték le a fejlesztõk. A pálcika Sim azért nem boldog Sim.
(mysims.hu)
Nekem amúgy tökmindegy, hogy mozognak-e, a textúrájuk úgyis borzalmas lenne, a CC hajakat meg a 2-ben sem tudták megmozgatni a készítõk. :(
Úgy értettem, hogy Larát végig nagy alakban látod, miközben futkos össze-vissza, s leng a szélben a haja. A Simsben nem kellene ennyire extrém módon mozgatni a hajakat,elég lenne, ha nyugalmi állapotban hajszerû lenne, s azért néha meg tudna mozdulni.
Nálam jól mûködött, de nem is ez az érdekes, a simeket messze nem látjuk ilyen közelrõl, ilyen nagyban, illetve hát mondjuk fõzés közben nem muszáj, hogy lobogjon a hajuk :-D Csak lenne rendes hajuk :)
de ez csak egy ficsõr,a fõmenüben ki is lehet kapcsolni mert brutál leesik tõle az fps! azért ahhoz már atomerõmû kell hogy minden sim hajszála lobogjon.
Szerintem inkább csak valami fejlõdést vártak a legtöbben a grafikában is. Jelenleg így nem indokolja, hogy ezt negyedik részként adják ki. Ez inkább érzelmekkel dúsított harmadik rész.
Valószínûleg azért, mert valami egészen mást vártak. Nekem is tetszik az egész, és nem baj ha a menüje most más milyen lesz...ezt is meg lehet idõvel szokni.
egyébként nekem bejön a grafikája a játéknak, és nem értem, hogy miért vagytok rajta annyira kiakadva
ezzel csak az a baj, hogy a 3 sem volt jó alap. lásd tetõtér, üvegtetõ, constrainfloorelevation trükkök (például az, hogy emelkedõ fal esetén a burkolat textúrája is elkezd emelkedni, ezért emelkedõ falakat csak függõleges vagy teljesen síma burkolattal lehet ellátni), mellesleg a kiegészítõk kiejtették az alapjáték funkcióit pl az ûrthajós egyenruhához eltûnt a szkafander, helyette szalmakalapot ad rá, meg egy csomó hivatás ruhája elbaszódott. A jó alap az lenne, ha mindennek lenne fix helye a játékban, és azt nem lehetne felülírni kieggel vagy cc-vel. Mellesleg végre kitalálhatnák az ID-bankot, ahonnan a modderek lehvhatnák az ID-ket, hogy biztosan ne legyen kettõ ugyanolyan, vagy ez a rohadt sok conflict.
Ha a közösség tud jobb skineket, hajakat csinálni, akkor nyilván õk is tudnának, csak szerintem úgy vannak vele, hogy minek. Ha van eszük, épp ezért a lehetõséget megadják, hiszen rengetegen pont ezt szeretik a Simsekben.
Õk megcsinálják az alapot, a többit meg a játékosok kreativitására bízzák.