Leginkább úgy, ha nem vennék meg. Ezzel viszont az a gond, hogy mindig jönnek újabb játékosok (felnövő fiatalok), akik célcsoportot képeznek. Akiknek újdonságot ad az is, ami nekünk már ezerszer lerágott csont. Az eladások persze csökkenhetnek azzal, hogy bizonyos korú réteg nem veszi meg, de kérdés ez annyival kevesebb bevételt okoz e, amiért esetleg már nem érné meg kiadni a szoftvert.
Csak egy példa: FIFA. Mióta megy már a sorozat és gondolom nem kell mondani, hogy mennyire éri megvenni évenként. Mégis el tudnak belőle adni annyit, hogy megérje nekik. Számomra már annyira érdektelenné vált, hogy követni sem követem. De lassan így vagyok már egy COD, NFS, AC és egyéb sorozatokkal is. Ennek ellenére van egy réteg aki veszi ezeket is továbbra is.
Mi lehet az ok? Ezeket tudom elképzelni:
1. Megveszik neki. 2. Annyi pénze van, hogy nem számít neki. 3. Fanatikus rajongója a sorozatnak. 4. Focirajongó. (Maradjunk most példaképpen a FIFA-nál.) 5. Gyűjtő. 6. Nem talál ennél jobbat a piacon. 7. Mivel még mindig nagy név és egy franchise, emiatt bízik a támogatásban, amit a következő részig biztosan megkap. 8. Van annyi újítás, hogy megérje megvenni neki. 9. Nincs más ami ennyire jó lenne.
Végére meg egy jól lerágott alapmondat jönne: Amire van kereslet, azt elkészítik.
"Ezzel csak azt akartam mondani, hogy nincs minden veszve. " Ebben reménykedem én is. Az már más kérdés, hogy a játékos társadalom, hogy tudná kikényszeríteni a minőségi játékokat a nagy kiadóktól (Multinál ez szinte lehetetlen, mivel igen széles közönséget céloznak meg. Más az igény )
Manapság is lehet igényes jól összerakott játékokat venni. Független fejlesztők munkáit például. Olcsók, olcsóbbak az AAA játékoknál. Gépigényük is jóval az átlag alatt vannak és hibáktól is mentesebbek, nagy általánosságban. Egy AAA kategóriás játék árából akár 10 db indie játék is kijön, ami időben is megfelelő tartalmú szórakozást ad. Ezzel csak azt akartam mondani, hogy nincs minden veszve.
Emlékszik itt még valaki azokra a békebeli időkre amikor még ciki volt bugosan, összecsapva kiadni egy játékot ? ( C64, Amiga korszak ) Amikor még a magazinok( COV, GURU ) a sárga földig lehúzták a játékot,(és a készítőket), ha bugosan dobták ki a fejlesztők. Szakmailag ciki volt bugos játékot kiadni. Megnézhették magukat az ilyen csapatok, hogy legközelebb melyik kiadó veszi meg a munkájukat. Ma ez már csak egy szép korszak emléke. ( természetesen kisebb bibik akkor is előfordultak, de egyszerűen presztízs volt a minőségi kódolás... ) Ma ennek az ellenkezője van gyakran, maguk a kiadók siettek az összecsapott játéknak a kiadását.( pl Assassins Creed unity, Alien CM.) A megjelenés pillanatában nem volt más mint egy bughalmaz. Minőségi munka? Hol van az már, a profitmaximalizálásról szól minden az aktuális trendnek megfelelően. A jelenlegi irány egyik főpillére a látvány orgia. Nem leszek meglepve ha a 2015-16-os next gen játékok között lesz bőven rossz játék. Kezdetnek itt van mindjárt ( tesztek alapján )a Nedd for speed PS4 változata.
Természetesen így van, ugyanis az emberek nagy része - mondjuk ki - hülye. És mivel a játékosok is emberek...
A kiadók meg se mernének próbálni ilyen pofátlan, kizsákmányoló üzletpolitikát, ha a játékosok ebben nem lennének partnerek. De azok, így ez a probléma, mint a legtöbb az életben, szintén az emberi hülyeségre vezethető vissza. A kiadók meg görények, hogy ezt kihasználják, de hülyék lennének, ha nem tennék.
Senki nem fikázta most a hőn szeretett játékot. "Jól mondja, én is így gondolom ." Másrészt a tesztelő elismeréssel szól a játék dicsérhető részeiről. (még a kártya rendszert sem fikázta) Az eleje tollkordásnak tűnhet, de csak a játék szavatosságára utal vele.
MÁS:Egyébként egy másik játékkal kapcsolatban boncolgatják az okokat miért alakult ki a ez a fajta profitorientált tendencia a nagy kiadóknál ( Ubisoft, EA ) A válasz lehet hogy egy kicsit meglepő, de az okok az elvakult játékos közönségre vezethetőek vissza, Akiknél nem számít már a tartalmi minőség csak fanatikus módon veszik az új részeket. (lásd: Need for speed, Assassin"s Creed unity) Én egyetértek vele, igen a játékos társadalom egy része a hibás, mert,ha a kedvencéről van szó (Need for speed, COD, Assassin"s Creed, alien ,SW...stb. )mint egy kómás rohan és megveszi, igazolva ezzel a marketinges politikát. Elgondolkodtató, nem ? Azért ha nemcsak beírnátok hogy ez már unalmas, és nem csak beszólogatnátok a másik oldanak hanem pl .hozzá tennétek érdemi hozzászólást is az jó lenne. ( tippek, infók, tapasztalatok...stb ). Elismerem volt azért egy-kettő idáig.
Írjátok be még 4477-szer meg linkeljetek még 2338126 darab hasonló tesztvideót és azután is nyugtaként írjátok le hogy ti is így gondoljátok mert ez a játék egy szar.:) Kezd baromi unalmas lenni (már az).... HG valaki?
Jól mondja, én is így gondolom .
Mindenki döntse el maga, hogy az itt hallottak korrekt, vagy nem! (Személy szerint én több tesztjét hallgattam már azok alapvetően rendben voltak.) Bemutatjuk teszt
Én nem haragszom. Velem lehet értelmesen beszélni. Tőlem mindenki úgy használja ahogy akarja (szlengben lehet úgy van ahogy te mondod), de a jelentés az jelentés.
Építő jelleggel nyilvánultam meg és mondom most is, hogy ha esetleg valamikor angol anyanyelvű egyénnel beszéltek a két szó használatát ne keverjétek össze, mert nagyon nagy eséllyel nem fogja érteni, hogy mit akartok mondani.
Ui.: Körmend város honlapján nem lehet hiba? Még azon városéban is lehet találni, ahol én élek. :-)
Ha figyelmesen elolvastad volna amit az előbb írtam kiveheted belőle hogy tisztában vagyok a két szó jelentésével. Csak arra utaltam, hogy elfogadott a funok szó használata is. Láthatod a két oldalon is. Ráadásul az egyik Körmend város weboldala. (A hülye gyerekezés meg a kötözködés miatt volt csak. Legalább is én annak vettem. ) Na de nehogy már ilyen hülyeségen összekapjunk, ráadásul nem is kettőnk között volt a funozás-fanozás. Részemről lezárva a dolog. BÉKE! Utoljára szerkesztette: Betyar070, 2015.12.16. 18:57:30
Stílusra ügyelhetnél (Következő ilyennel jelentelek a moderátor topikban....szájkaratéba nem fogok veled kezdeni....) és előbb tényleg nézz meg meg egy angol szótárt mielőtt hülyeséget beszélsz....Fan többes száma meg fans.....Csak a fanok nyilván hülyén hangzik magyarul ezért torzíthatják el a szót funoknak....
És igen itt is vagy poén vagy el van írva.
Több hülyézést meg meg ne halljak!!! Nem vagyok a kispajtásod! Utoljára szerkesztette: ratgab, 2015.12.16. 18:44:46
Igen a fun jelentése vicces, a fan meg rajongó. Itt is viccnek szánták, vagy elírták igaz ? cica funok Egyébként meg becsokolhatsz , kötözködő hülye gyerek !!! Utoljára szerkesztette: Betyar070, 2015.12.16. 18:41:21
Üssünk fel egy angol szótárt és nézzük meg a 2 szót. Fan=rajongó, Fun meg sok minden mást jelenthet, de rajongót azt nem (általad linkelt oldalon meg egyszerűen el van írva, vagy viccnek szánták).
Ő az angol tanár. Csak kijavította a Star wars funt. ( Igaz több helyen is szerepel a funok szó mint szurkoló, rajongó, de őt ez úgy látszik idegesíti. pl. .sport funok Mindenkinek van egy kis cicája szokták mondani. ) Utoljára szerkesztette: Betyar070, 2015.12.16. 18:35:03
Engem már az elején is összesorsolt velük. Egyébként ha maradsz egy csapatban és kibírsz néhány 3-4 vesztes meccset utána javul az arány. legalábbis nálam így szokott lenni. viszont ha ki be lépegetek , akkor akár órákra is elmaradhat a nyertes meccs. Ez saját megfigyelés lehet másnál másképp van, lvl24 vagyok. Javaslat részemről ha túl erős az ellen akkor próbálj a háttérben maradni amíg túl nem leszel a vérfürdőn.
Sziasztok arra van mod hogy visszamenjek a "kicsikhez".. jobban elveztem az ottani harcokat? tehat ha kiveszem az erosebb kartyakat a kezembol akkor kevesbe sorsol ossze a gep lvl50 esekkel?
Az a gond, hogy aki nem teljesen Star Wars fun, annak hosszabb távon unalmas a játék, meg jaj mindenki cheater, viszont aki bírja az unvierzumot, bármikor előveheti lezavar néhány kőrt, simán elvan vele. Ding lvl 40.
OK! Sorry! ( Elismerem hogy fasz voltam, van ez így. ) Utoljára szerkesztette: Betyar070, 2015.12.15. 10:36:53
Neked mibajod? Meg miféle tökölés? Meg fanboy? Meg nincs időd figyelni? Lövök mindenkire de már az első találatoknál tudod hogy gépi vagy nem gépi az ellenfél lévén befogáskor ott virít pirossal a név.. De továbbra is áll, minek játszol vele ha ennyire gagyi szerinted? Megint ideszültél egy kommentet a játékot fikázandò, majd jött a hátrálás és a megmagyarázás amikor válaszoltak. Elvakult lennék?! Ezt miből szülted le? Amikor a tartalmat keveseltem? Vagy amikor a balanszot szapultam? Tudod veled ellentétben van aki bár látja a program hibáit mégis abban a heti 3-4 alkalmas játszadozásban élvezi a játékot, és nem azért játszik hogy jöhessen az sg fòrumra hogy beközölje az állandò fikát minden egyes momentumròl miközben a kákán is csomòt keres...
"Továbbá a gép csak X-wing, és TIE-Figther-eket irányít, A-winget, és Interceptort nem." Köszi az infót, ezt nem tudtam. Hasznos. Na ez lenne a lényege a fórumnak, hogy megosszuk a másikkal a tapasztalatot. Jó pap is holtig tanul. ( azokat a ku...a betűket mire kibogarászom nem kilőttek ) Utoljára szerkesztette: Betyar070, 2015.12.14. 23:07:35
Nem, képzeld el. Légi harcban eddig még nem volt időm gyönyörködni a tájban. Remélem érted és nem kell elmagyaráznom. Te lehet hogy ráérsz olvasgatni meg boncolgatni a textúrákat, meg számolgatni a találatokat én viszont küzdök, ennyi a különbség. Lehet hogy a faunoktól piros pontot kapsz a hozzászólásodért, de árulkodik arról kb milyen játékos is lehetsz. Neked van időd keresgetni a csata kellős közepén a humán ellenfeleken, ( eszt most lelövöm , most ezt nem, meg ezt se... ) én viszont befogom és kilövöm ennyi. Gondoltam hogy lesz olyan elvakult emberke akinek még ez a rendszer is rendben lesz, nem leptél meg. Remélem összefutunk majd a levegőben is és akkor meglátjuk majd mire mész a tököléssel. ( Egyébként a gép is kitud szedni? Ha igen akkor minden amit nekem leírtál akadémikus jelentősége 0 ) Többször kilőttem már olyan AI gépet amelyik üldözött egy másikat. Persze lehet, hogy az üldözött is egy AI volt, csak ment a légi paródia. Utoljára szerkesztette: Betyar070, 2015.12.14. 23:03:16
Jatszogatok vele, napi 20_30 percet arra jo... Most kitalaltam magamnak a flshgranatot, irtozatos szivatos, fokepp mert vegtelen van belole :)) Na ha ezt felfedezi maganak a nep, ott lesz vege az egesz jateknak :))
Gondolom a nagy gonosz EA ócsárolásban mindamellett hogy nem esett le hogy a lazán alig pár lövéssel leszedhető bután repülő ellenfelek akiknél név sincs kiírva gépi ellenfelek (bezony az emberi ellenfeleknek kiírja a nevét,manővereznek is, és jóval több találat kell nekik), nem esett le az sem hogy KÜLÖN de számolja ezeket a killeket is a játék és láthatod ha megnézed TAB-al a statod...
A gépi ellenfelek azért vannak hogy monumentálisabbnak tűnjön a csata a több gépel. Persze lehetett volna mindenki emberi ellenfél csak ott fejetlenség lenne (így is van bőven), nomeg más játékban is bevált már a botok használata emberek mellett jópofán (pl Titanfall). A FS mód legnagyobb problémája inkább az hogy ott is vannak HERO-k totál feleslegesen, ráadásul a legtöbbje lévén szinte elpusztíthatat a sima gépek által (de még Hero a Hero által is), a "map" közepén áll egyhelyben,forog és lő...Mocskosul illúzióromboló,nem is értem hogy gondolták hogy ezek a járművek szinte megállnak a levegőben.... És erre rájön a Tie Fighterek eltúlzott gyengesége az OP X és A wingek ellen... Egyébként erre is van magyarázat (Tie gyengeség), nevezetesen a földön nincs a lázadóknak semmi harci járműve (vicc kategória) így ők az égen jeleskedhetnek...
Amikor egy másik játékost célzól be, akkor láthatod a nevét a gép felett, nyilván ezt nehéz elolvasni és folyton figyelni, de lényegében ha van vörösz szöveg a gép fölött akkor az egy másik játékos. Továbbá a gép csak X-wing, és TIE-Figther-eket irányít, A-winget, és Interceptort nem.
Igen ez lesz a bibi!!!! A fighter modnál CSAK a human kill-t számolja és írja hozzá a total kills-hez !!!!! Most ellenőriztem le. Nos akkor ezért olyan nehéz jó K/D-t csinálni és nem a teleportálás miatt. Köszönöm EA így már sokkal jobb! ( tudom sokak szerint ez így rendben van. Rendben de csak akkor ha a gépi ellenfél viszont nem lőhet ki. Bár így se korrekt szerintem mert nem lehet megkülönböztetni a gépi és human ellenfeleket, csak amikor kilőttük őket. gépi kill sárga, human kill vörös . Vagy tévednék ?) Na mindegy hülye gumihalacs az egész, bohóckodásra jó lett ! Utoljára szerkesztette: Betyar070, 2015.12.14. 12:39:11
Akkor ezt értettem félre, de ez is egy baromság, csak más az ok. A kill az kill.( Walkerban próbáltam még az elején de illúzió romboló volt eztért aztán soha többet nem használtam. Azt gondoltam a fighterben is ez lehetett az ok ) Köszi az infót a fórumozó társaktól meg elnézést az alaptalan állításért. Utoljára szerkesztette: Betyar070, 2015.12.14. 12:09:18
Ha jól látom azóta eltelt egy kis idő 35perc. Ha nem lehet kiteleportálni akkor mi az oka a jelenségnek amit leírtam. Csak azt ne mond hogy kill assisstant :D ( képzeld tudom mi a különbség a kettő között ) Direkt számoltam a kilövéseket a játék során, végig csak én lőttem a vadászt majd az berobbant, a végeredmény azonban nem ugyanaz. Hogy lehet az hogy 10 géplelövésből csak pár killt ad ? Ismétlem nem kill assisstantról beszélek (csupán érdeklődök ) Olvastam valahol, hogy ennél a modnál vannak gépi ellenfelek is lehet hogy ezért van , azokat nem számolja ? Utoljára szerkesztette: Betyar070, 2015.12.14. 11:57:58
Figher Squadronban nem is lehet kiugrani a gépből, te miről beszélsz? Walker módban lehet kilépni, de ha meglőnek megszakad. Amúgy most direkt megint felmentem a játékba, Walker Assaultba 20/20-as szerverre dobott, Turning Pointban 15/15-s alakult, Fighter Squadron is tele volt, lehet más játékkal játszunk?
Igazság szerint ez már tendencia. Csak pár példa: CoD, WH: Vermintide, Evolve, Hardline (beírom ezt is bár én ezzel nem játszottam) és most a Battlefront. Pár hétig oké, aztán jön a lejtmenet és egyre kevesebb játékmódban van megfelelő mennyiségű ember. Eljutottunk oda, hogy a multis játékok szavatossága már nem olyan, mint évekkel ezelőtt.
Viszont a CS, L4D, Quake, UT, TF, BF meg egyéb jószágokkal mai napig sokan játszanak.
Igazad van az eleje nem sétagalopp. Most viszont megyek BF3-ra mert alig vannak jelenleg,de ezt már lentebb leírtam. Sok sikert a játékhoz!
Csak tisztázni szerettem volna , aki most kezdi a játékot, és el nem ér egy bizonyos szintet, és pályaismeretet addig, ne számítson sétagaloppra. Ezért kértem a szinted, hogy ezt látni lehessen.
Nos mivel megint nem tudok csatlakozni egy walker vagy fighter pályára sem Ismételten leírom : Nem leszek meglepődve ha pc-n bebukik a játék. Ránéztem kíváncsiságból a Bf3-ra még mindig mennek az alap pályák de. 10órakor ( ha nem is mindegyik ) Nos fanok ez a gond. A játék pár hetes, de már most nem lehet rajta játszani. Valószínűleg azért mert a HC játékosok akik több 100 esetleg 1000 órákat beletolnak egy multigémbe elmaradoznak.A hétvégi fotelharcosokkal meg nem lehet megtölteni a szervereket egész napra. Ennyit erről, megyek hátha már lesz legalább egy teli szerver :( Utoljára szerkesztette: Betyar070, 2015.12.14. 10:02:06
35-ös rangú, de ha csak 10 lennék akkor is jók lennének már az eredmények, legfeljebb nem lenne 0 halálozás. Látom nehéz elfogadni, hogy itt is számít az érettség, de ez van. Aki meg rohangál össze-vissza utána ne sírjon hogy kilövik. Természetesen kell idő ahoz, hogy az ember kiismerje a pályákat, az ott lévő játék stílusokat. ( hol van a kempeleó noob mesterlövészek kedvenc helyei, mit érdemes vinni, ... stb.) Egyébként aki a K/D-re megy rá kerülje a fighter modot mivel ott lehet talán a legjobban elszúrni az arányt. Én rengeteget játszottam evvel a móddal sőt még a mai napig is. A walkeren csinálok egy 14:0 majd megyek és a fighteren pár kör alatt elfogy az előny, pedig szinte mindig több gépet lövök le mint ahányszor engem szednek ki. Hogy lehet ez? Úgy hogy a fasz EA& DICE így tervezte meg. Kilövök 10 gépet és lehet hogy csak 2 kill lesz belőle mert kiteleportálnak az ovisok a gépből. Na így csináljon az ember ott jó arányt. No comment. Én már nem bosszankodom ezen, beletörődtem hogy ez a gém egy gumihalacsa, gyíkmennyország, parasztvakítás. Lehet a fanok részéről a véktelenségig megvédeni ezt az elhibázott koncepsziót de nem éredemes. Néhány nap alatt mindenki úgyis rájöhet mi rejlik az aranyozott dobozkában. Csak ismételni tudom magamat: Az EA sem véletlenül kezdet el magyarázkodni a PC-s eladások elmaradása miatt. Ami működik a konzolon az nem biztos hogy vonzani fogja a PC-s tábort is. Talán megtanulták. Utoljára szerkesztette: Betyar070, 2015.12.14. 09:37:10
Sajnos alig van időm játszani. Ameddig nem tettem be semmi pluszt, se gránát, semmi, egész értelmes ellenfelekkel futottam össze. Mostanában minden meccs úgy indul, hogy az ellennél van egy team, akik ledarálnak mindenkit. (Csak annyi történt, hogy betettem egy gránátot ...) :D Utoljára szerkesztette: AnuluWork, 2015.12.14. 09:14:22
Lehet hogy nem lesz népszerű amit a következőkben írok. Most se a villogás a cél hanem, hogy egy kicsit elgondolkodjanak azok akik esetleg nem eredményesek. Nos, elismerem hogy vannak csákók, idegesítő amikor a hülye gyerekek homing rakétával kiszednek , kempelő csipás ( mesterlövésznek nevezett NOOB kátékos )de ettől fügetótlenül is lehet jó arányokat csinálni. ( legalább is a walker modban ). Mi a titok ? Egy kicsit ismétlem egy kicsit használni kell a fejecskét még itt is és nem mindent a szerencsére, reflexekre bízni. Mit értek ezalatt ? Számtalanszor láttam már hogy eszetlenül előre rohannak bele a kérésztűzbe. Nem azt mondom hogy kempeleni kell csupán, nem . Ésszerűen figyelni kell a körülütünk lévő harcteret, még itt is jó ha átgondolja az ember a következő lépést. Tegnap nem volt olyan kötöm ami rosszabb lett volna 11:2-nél, de elég gyakran 0 halállal zárom a kört. ( Ez csak két pályára igaz, ezeket gyakoroltam be eddig). Bf sorozatban is azok a sikeres (becsületes) gémerek akik átlátják a harcteret és nem bele mennek az adok-kapok ,rohangáló stílusba !. Az észerű játék is csak egy faktor ami kell ahhoz hogy jó legyen az eredmény, de egy fontos faktor. ( jelenleg 1.18 az arányom és körről-körre pozitívan zárok már, mióta nem hülye gyereknét CODozok vele. Legfeljebb az eredmény nem annyira fényes pl 10:5...stb.) Utoljára szerkesztette: Betyar070, 2015.12.13. 15:13:57
1 vs 8........... no komment
ez 2015?
az Androidos játékkal mennyi Creditet lehet szerezni? megéri leszedni?
Ma megint adtam neki egy esélyt, de nem kellett volna, csak felidegesítettem magam. Ellenfélnél csak HERO-k. 6-7 játékos 30/2 K/D aránnyal. A spawn rendszer idióta, a játék játszhatatlan. Megy a kukába, nagyon elbaszta a Dice.
Én még fejlődtem, alap cuccal, semmi gránát mentem. Egész jó kis meccseket lehetett vívni, mert nem a szintet nézte, hanem, hogy mi van nálad. Aztán mintha bekavartak volna ebbe is.
Volna két fun játék, egyik az SW feeling, a másik meg a téma miatt lehetNE az, erre a cheaterekre szarik mint a két cég.
Lassan nekem is elmegy a kedvem az egésztől. Minden pályán cheater hegyek 40-50-0 k/d aránnyal. Már kurva anyázom a dice jelentés küldéskor, remélem banolnak, mert ez a játék egy cheater paradise.
komolyan mi ez,hogy üresek a szerverek??? ráadásul 3vs 7 meccseket nyomok :(
Na kérem szépen ma sikerült végre elérnem az 1000 birodalmi creditet! ( Walker assault. 800-900 között már volt többször is de most összejött minden. 2x AT-AT-val 18 kills ráadásul Luke-t is leszedáltam + az apró AT-ST-vel, 3x sikerült kilőni Y szárnyút mielőtt az torpedózott volna az AT-AT-re. Pontot is sikerül foglalnom Ja és mindez összesen csak 1 elhalálozásba került Nem villogni akartam csak már régóta szeretem volna elérni a bűvös 1000 manit. Ja és nyert a csapat, ami a lényeg!!!!!!) Utoljára szerkesztette: Betyar070, 2015.12.11. 20:57:19
Egy kis látvány update: Sweet FX mod Utoljára szerkesztette: Betyar070, 2015.12.11. 17:55:49
Valószínűleg a célzás rásegítő miatt volt jó bétában az emberre célozni, az már nincsen.
Megvan a problémám. Nem figyeltem, hogy fel kell töltődnie és hamar tüzeltem. Na este megnézem mire jutok vele..:)
Köszi de sajnos vagy késleltetik azóta vagy még arra gondolok, hogy nagyobb a pingem mint kellene bár ezt kétlem. Ha konkrétan a fickóra lövök, akkor kb 1 méterrel mögötte húz el a lövedék. Volt már, hogy a célkereszt külső kör széléhez igazítottam és úgy sem volt találatom. Mindenképpen ránézek majd a youtube-ra is. Még egyszer köszi az infot ... :)
Bár én utoljára a bétában sniperoztam, de ott úgy rémlik, hogy nem kellett a játékos elé lőni. Ahova lősz, ott ér találatot. Tehát ha egy rohanó játékost akarsz lelőni, akkor a játékosra lőj, mert rögtön oda ér a golyó, nincsen késleltetés, mint néhány játékba. Legalább is én ezt tapasztaltam... a bétában... de biztos vannak erről videók youtube-on, nézz ott szét.