Én még tier 1-ben járok a svédekkel, a két páncélvadász úgy-ahogy, de a többi nekem nem jön be.
Más, ha valakit érdekel csodák csodájára nyílt tesztfázisba került az Enlisted, nem kapkodta el a gazsi. De nem mondanám hogy hannyatt vágtam magam tőle.
Nem tudom, de én nagyon jól elvagyok a kettő 1.-ás géppel. 66%-os winrate, és 3 as feletti K/D. Jobbnak érzem, mint a BT-5 és 7-es párost.
én épp nemrég próbáltam ki ezt az enlisted játékot, mindössze 8gb volt a méret és e mellet gyönyörű szépen is fut a játék, semmi lagspike vagy fagyás, ugyanakkor ez a szakaszt bevisszük a csatába elég nagy katyvasz így elsőre nekem, nem igen lehet átlátni hogy mi hogy működik, továbbá ezt az ai ellenfeleket berakjuk PvP csatába eléggé idejétmúlt megoldás és nem is túl szerencsés énszerintem, vagy rohadtul OP-k lesznek és instant kinyírnak mindenkit... vagy csak free xp lesz belőlük.
szerintem ezt az ai ellenfeleket nem kéne erőltetniük. Utoljára szerkesztette: Kissssss0, 2020.03.31. 22:06:08
Egen, azok még jók, én azokról beszéltem amik 1.0 felett vannak a 37-es löveggel, kb. ugyanaz az ammo, csak több páncél ellen. Pl. a 2.7-es Lago, ugyanaz a stock lőszer meg apds, plusz egy filleres ammo kisebb pennel. Utoljára szerkesztette: mabbak, 2020.03.31. 22:18:52
Nekem is ugyanez a bajom vele hogy nagyon kaotikus az egész, az ai meg kész vicc. A pár csata alatt jópárszor még az ai szakasztársakat is kerülgetni kellett, feltartottak, célzás közben közvetlenül elém állnak stb..röhej.
Na, azokat a tankokat úgy ahogy van kihagyom. Gyanúsak voltak stat alapján, ezért 1.0-ról 3.0-ra fogok lépni. Addig a "Toldikkal" fogom nyomni. Néha ez a taktika gyorsabb fejlődést tesz lehetővé, mintha láncszerűen fejlesztenék.
Heh, kivették a fekete festékek árusítását (ami a piacon volt feladva a váltás pillanatában az ott marad), mert sokan azt hitték, az már a jármű. A festéket az áprilisi eventen keresztül lehet megszerezni. Lassan, de ott adogatja.
A holnapután nem optimista becslés egy kicsit? Ha jól tudom egy rakéta csak egy alkatrész a tankból pl torony, de ott van még a test és a lánctalp, ami megint 1-1 rakéta. A tévedés jogát fenttartom :)
Tegnap én "csak" 27 ládikát gyűjtöttem, ma meglett a 40, szóval összességében le vagyok maradva 13-al, mondjuk nem hiszem, h ez különösen befolyásolja a célt.
Te szoktál első soros nyersanyagokat átváltani? Én mindig híján vagyok az azbesztnek, de úgy vagyok vele, h a végére csak összejön.
Én sorozatot nézek/hallgatok második monitoron vagy youtubeozok évek óta wt mellett, csak akkor szoktam hanyagolni ha cimbivel repülök, de akkor meg beszélgetünk. Sosem voltam híve a kempelünk, hallgatózunk tankozásnak.
Nem bug. Ha az egyik nap megcsinálod a 40 konténert és utána még nyomod, akkor másnap kapod meg az előző napi elmaradt konténereket és üzemanyagot. Csak így bazi jól néz ki :D. Lehet megyek trollkodni vele a hivatalos fórumra is.
Na, még három Stage 2 alkatrész, 10 üzemanyag, és mehet a rakéta, jöhet a Sonderkraftfahrzeugzweihundertvierunddreizig :D
nekem már megvan mind a három rakéta így bias279 már a zsebemben, most szerelem a negyediket, gayjin meg elmehet a búbánatos francba az eventjével hogy nem lehet megszerezni mindegyik nyereményt.
hát ez kurva jó, kaptam egy random drop üzemanyagot a ládából, de amit a csata után kapunk a ládák mellé az ment a kukába mert nem lehet összeszerelni/gyűjteni még egyet amíg el nem használod az előzőt.
most vagy nekiállok megvenni a piacról az alkatrészeket(félig kész rakéta) vagy átválom a meglévő fölös nyersanyagokat a hiányzókra, illetve fojtathatom a grinded holnap de üzemanyagot azt nem fogok kapni csak ládákat.
de rohadtul gyűlölöm ezt.
Kb 10 euróba fáj egy fél rakéta. Tudom mert tegnap vettem meg egyet, mert már hányok a grindtől.
Ezt nem teljesen értem , nekem az első rakétának még vhol nagyon az elején pörgetett egy rocket propellant (az más kérdés hogy egy darabig azt se tudtam az hova tette vagy hova kelhet), de ugyan úgy kaptam tovább a 2 vackot ami a fellövéshez kell , az elsőt így ugye nem is kellett ki craftolnom mert azzal lőttem fel , a 2ikat nyúzom most de még nem raktam össze a propellant hátha ad megint pedig van már 152 amiből 80 kell az össze rakáshoz . Vagy lehet nem egyről beszélünk.
Event alatt aranyos lett kedvenc tankjaim egy része :)
már mindegy, közben összegyűlt a max 4x80 üzemanyag, piacról vettem még + kettőt, az ötödik rakétát most szerelem, remélhetőleg sikerül még összeszerelnem két rakétát és megszereznem a corsairt tizenharmadika előtt.
csak nem sikerült megúszni az ötödik rakéta összeszerelését piac nélkül, az utolsó alkatrészt már össze kellet vásárolni.
a hatodik rakétát meg teljesen a piacról vettem, így meglesz a corsair is.
12 titánium
65 aluminium
24 thermal stuff
18 réz
12 acél
0.10 gjn alkatrész árral számolva 6.5 + 1.2 + 2.4 + 1.8 + 1.2 = 13.1 gjn és akkor az üzemanyagot nem számoltam ami még újabb 3 gjn.
természetesen a sd.kfz 234/1 meg a brit csónak sehol sincs, az összeset megszerezni 8 rakétába kerülne, jelenlegi áron 128.8 gjn lenne az összes rakéta.
pénztárca meg üres.
Én az első kuponomat eladtam 77 gjn körül ami gajadzsin tax után 66 dollár, most indítottam a 6. rakétát, nagyrészt én is megvettem, de most 10 cent minden, szóval nem volt annyira vészes. Szóval a második kupont beváltom ojjektre, remélem még megy le marketen az ára és akkor tudok venni mégegy kupont, amit majd 1 év múlva eladok csilliókért és akkor végre megvehetem a vk-t. :D
Azt azt, nem is azért vágyom rá, mert annyira jó tank, csak ritka, meg tetszik. A parancsnoki verziót azt még jó régen megvettem, azzal most event alatt is játszottam és nem is rossz, sokan nem ismerik a gyengepontjait és ha nem overtierbe kerül akkor nehéz belőni illetve zseniális a tolatva, szorult helyzetből való menekülési képessége.
jól gondold át a vk4501p vételét mert nagyon tudja büntetni azt aki épp rosszul használja, nehéz tankként van nevezve a játékban de sokkal inkább egy m10 tankvadászként kell használni.
Na majd meglátjuk, úgyis kell hozzá, hogy jó árba mozogjon a 279, az meg hónapok múlva lesz, mire kikopik a sok kupon. Bár a parancsnoki Porsche-től a két 102 millis plusz páncéllemezen kívül semmiben nem különbözik ha jól gondolom, azt meg mint említettem nem érzem rossznak.
Első kör, még csak nem is lőttek rám. Ammo ugyanaz mint az IS-7-é és ez is félig-meddig autoloader csak más szisztémával, viszont ha apds-el nyakon lövi valaki, ez is megy a levesbe.
coax mg meg a torony gyűrű bizony nagy gyenge pontok, a sofőr fejmagasságában a frontpáncélzat szintén gyenge pont.
nekem eddig csak egy jónak nevezhető csatám volt a 279-el, már annyian játszanak vele hogy felnyomja az embereket uptierbe állandóan a MM. Utoljára szerkesztette: Kissssss0, 2020.04.12. 13:44:45
Az M48A2 G A2-vel, HEATFS lőszerrel úgy küldöm öket a másvilágra hogy öröm nézni. Lehet hogy inkább eladom a fenébe az Objectet. Utoljára szerkesztette: LazyPaul, 2020.04.12. 23:24:29
Nade fiúk, azért az jó dolog, h nem egy legyőzhetetlen tank. :D
Hát amennyit kellett érte szenvedni, sz.pni, simán az lehetne. Egyik event alatt sem játszottam napi szinten ennyit mint most, pedig rengeteg alkatrészt úgy vettem. Szó szerint megutáltam a játékot egy időre.
Ha feljebb rakják ott már használhatatlan lesz, és akkor a gazsi "ingyen" adott egy nagy semmit. A pár eventes tankom közül eddig a Merkavával vagyok úgy hogy na ezt még biztos előveszem, valamennyire használható. A többi felejtős. Az Object-et is végül megtartottam, de még csak tesztkörre tudtam vinni, jelenleg túl kevés a játékos BR 8.3-ban, nem tud berakni. Utoljára szerkesztette: LazyPaul, 2020.04.13. 10:29:35
Amennyire én látom, nincs értelme feljebb rakni. Simán ölhető, nem indokolja semmi a magasabb br-t. Igazából még csodálkozok is, hogy nem 6.7-7.3, hogy a tigriseket tudja szopatni.
tegnap meglett a corsair... és ezzel véget is ért a grindelés(?), csak nekem nem, nekem még ott van a warbond shop is amit be kell fejeznem, végre valahára meglesz az a német kv-1 765r is.
(bár a corsair cupont nem használtam még fel, jelenleg alig van belőlük a piacon, miközben az object 279-ből van vagy 1500+ fent :) Utoljára szerkesztette: Kissssss0, 2020.04.13. 12:11:47
meg volt más haszna is a folyamatos grindelésnek, ta-154 meg a me-264 miatt.
Én is próbálgatom és ahhoz képest hogy nehéz hk jobban kell dugdosni mint egy közepest, szinte bármi kilövi,még downtier-ben is. Amúgy mentem vele én is jó csatákat, de nem nagy szám. A HEATFS-t nyugodtan megkaphatta volna ez is, ha már a többi ruszki tank megkapta ezen a szinten, akkor mindjárt faszább lenne. Utoljára szerkesztette: LazyPaul, 2020.04.13. 22:10:22
AB v RB? AB-ről nem tudok nyilatkozni, de RB-ben azért nem olyan egyértelmű az, h kilövik v nem, viszonylag sokat pattintottam. Heat-fs-t én speciel nem szeretem, inkább apds v apds-fs. Meg ugye ez vmi hajóágyú, nem átlagos kaliber, nem tudom volt-e egyáltalán 130-as heat-fs, meg az azt jelentené, h egyből mehet feljebb fél br-t.
AB csatákra vonatkozik, az átütés meg a páncélzat itt is ugyanaz. T-44-100, T-54-esek, Leopard 1,M48A2 C ezek simán kilövik. A németekkel én magam lőttem ki. Utoljára szerkesztette: LazyPaul, 2020.04.13. 22:54:17
Persze, csak amennyire én tudom AB-ben ott van a kis zöld indikátor amire mindenki rá tudja húzni a célkeresztet keresve a gyengepontokat. RB-ben meg csak úgy magadtól nem biztos, h simán eltalálod amit kell. Szóval én nem azt állítottam, h RB-ben nem tudják kilőni ugyanúgy, csak nehezebb ill. más.
Abban teljesen igazad van hogy ott a kis célkereszt, de az nem biztos hogy csak ha zöld akkor tudsz hatásos találatot bevinni, pirosnál is előfordulhat. Egyébként jómagam is RB-ztem, de nem igazán találtam nehezebbnek mint az AB-t, kicsit jobban kell figyelni, fülelni, a célzást különösebben nem nehéz megtanulni, ennyi. Azért maradtam az árkádnál mert jóval pörgősebb. Utoljára szerkesztette: LazyPaul, 2020.04.13. 23:20:48
Ez a teljes AB tapasztalatom, akkor szoktam bekerülni amikor vmiért resetel a csata kiválasztó felület és mindenhez beállítja az AB-t. Nyílván le kell számítani azokat a gépeket amik csak benne voltak a lineupban de csatába nem jutottak. Az Abrams viszont nem is olyan régen volt és ott próbálkoztam is, de számomra furcsa volt, hogy a pálya két ellentétes végéből lövöldöztek az emberek egymásra és mindenki idegesen mozgott előre-hátra kifacsart szögekben két lövés között.
Azt nem tudtam, h piroson is lehet találat elérni. Pont azért szeretem az RB-t mert "nyugodtabb" játékmenet meg vmennyire át kell gondolni, h hova lősz, bár nyilván AB-ben is célszerű tudni, h milyen pontot kell keresni az ellenfélen. Legtaszítóbb pontja továbbra is a markerek léte. De mondom AB-ről főleg videókat láttam, tapasztalatom kicsi.
A markerek léte az egyszerre áldás és átok, árkádban. De nem az összes játékost mutatja általában csak amelyik fel van derítve, azaz többen is látják. Akit nem lát senki annál nincs marker, ilyenkor jó az RB-s rutin.
Kicsit remeg a kép repülés közben, ha WT-ben bekapcsolom a VSync-et. Ha radeon beállításokon belül fixálom az fps-t, szintén. Van ezzel valakinek tapasztalata?
Most már nincs spawn védelem?
ha a piros mezőre gondolsz a spawn környékén akkor az már nincs többé, bárki betud menni anélkül hogy felrobbanna xy idő lejárta után.
ettől függetlenül ugyan úgy megfogsz jelenni az ellenfél térképén ha akárcsak a közelébe is mész a piros zónának.
Ehhez csak őszintén gratulálni tudok a gazsinak, menjenek a .icsába. Nem volt elég hogy sokszor a bombázók szedték ki a 2. vagy 3. tankom a belépés után 2 másodperccel, most már az ellenfél tankjai is ott ásítiznak és sorban szednek ki minden belépőt. Ráadásul a csapattársak is rohannak az ellen spawn pontjához, eszük ágában sincs pontot foglalni. Mégegyszer gratulálok az idióta gazsinak, csak így tovább.
store oldalon lehet venni prém időt a gjn-ből ha adtál el elegendő alkatrészt a piacon, az hogy megéri e eladni a 279-et és venni rajta egy merk2 tankot csak rajtad áll.
én csak annyit tudok mondani hogy mindkettő lassú papír tank ha uptier-be kerülsz, márpedig 8.0 felett a minél nagyobb sebesség és tűzerő számít.