Hát ez tök jó. Internet mellett indítva ismét eltüntette a toolbar-om. Megint szerkeszthetem vissza azt, ami már ott van... A TIM-ről meg egyenlőre lemondhatok. Ááááááááááá!
Ezt jó tudni, köszi! Az LCD script jól működik. Amúgy tök jó, hogy épp feladtam a szortírozós rendszerem, mert mondom úgyis itt a TIM, erre nesze nekem fogd meg jól semmi. Ezért tartottam bármi workshop-os cuccot igénybe venni az elején és mást sem csinálok, csak megjárom velük. De, ha egyszer van amit elcsesznek, mint pl. a HUD-on a blokkok színei, akkor... És van ami hiányzik, mint a hudlcd és ezek a scriptek... Utoljára szerkesztette: RJoco, 2018.09.23. 21:44:08
A legutolsó update-el elcseszték a programozható blokkokat, így nem is játszok vele. Sajna ez most ilyen. A kis hibajavításokkal nem ezt a hibát javították ki, így úgy sejtem majd csak a következő nagy update-el lesz kijavítva a dolog.
A net dologgal kapcsolatban tökéletesen megértelek, én is szívtam elég sokat a T-home-al...
Azért csak sikerült bevarázsolnom a toolbar-t a mentésbe. Kár, hogy már benne volt. Elmentettem az egyszerű, offline módos toolbar-t, majd beszerkeztettem egy korábbi mentésből a nekem kellőt és működik. Következő gond, hogy valamit berháltak a játékban, mert a TIM nem fut. Netet meg nem tudok neki adni, mert most meg a win kezdte el megint zabálni a háttérben, pedig múltkor kikapcsoltam és olyan szépen nem is csesztette. Tele a hócipőm már vele, hogy nem képesek egy kábelt behúzni nekem.
Ha valaki esetleg kimentene nekem egy fájlba egy friss TIM scriptet, azt megköszönném! Utoljára szerkesztette: RJoco, 2018.09.23. 16:46:50
Nagyon pang a topic.
Tegnap megvicceltem a játékot, de nem nevettem. Míg sikerült a steam-et működésre bírnom, addig megevett 40 MB-ot az amúgy is kevés és drága adatmennyiségemből. A játékot elindítva és a mentés betöltést megkezdve lekapcsoltam a netet. A toolbar a megfelelő konfiggal bejött. És sikerült működésre bírnom a nagy fúró hajóm is, elkezdtem megépíteni a Hold bázist. Kíváncsi leszek, hogy így net nélkül számítanak e az achi-k.
Jó dolog, hogy a programozható blokkokból kimenthető a program és így workshop nélkül is be tudom tölteni másik blokkba az LCD scriptet vagy TIM-et. Ez különösen hasznos lehet, ha olyan mod-ot használunk, ami extra anyagokat is tartalmaz. Ezekkel az anyagokkal kiegészíthető az LCD script, de így már nem kell minden blokkban kiegészíteni, elég egyben és azt lementeni.
Ahogy netet kapott, máris az általam beállított toolbar-ral jött be a mentés.
Vajon hol lehet az alapértelmezettet toolbar config fájl helye? A mentések környékén nem találtam. Jó lenne valami bővebbet beállítani alapértelmezettnek. Úgyis nagyjából mindig majdnem ugyanúgy néznek ki minden világban. Jó lenne a "majdnem"-et kiküszöbölni.
Mekkora frissítés jött mostanában? Tegnap frissíteni akart, de mobilnettel nem biztos, hogy én akarom. Ha jól emlékszem akkor a .187-esig van meg nekem.
Hát... ez egy nagyon jó kérdés :D :D
Vajon mi köze van a mentésben lévő toolbar beállításnak ahhoz, hogy offline indítom a steam-et vagy online? Az imént indítottam el, hogy kicsit hegesszek és alapra állítódott a toolbar. Be is zártam.
Részvétem! Szerezz be mielőbb egy 8-ast. 16-tal semmi baja nincs. Esetleg növeld meg a lapozó fájl méretét és legyen SSD-n. Lehet, hogy segít. Mostanában nem néztem a fogyasztást, mert csak HDR TV-n játszottam nemrég.
Az új update óta a játék tényleg sokkal sokkal stabilabb, és teherbíróbb is, bár 8GB RAM már nem elég neki, mert ki tudja használni. Ezt úgy jelzi, hogy néha a szim sebesség elkezd ugrálni. Ilyenkor ki kell lépni a feladatkezelőbe, várni pár másodpercet amíg törlődik pár adat, és lehet folytatni. Kisült a gépemben 8GB RAM, így most csak 8 GB-om van... :D
Most már tényleg élvezetes játszani, multiplayert is! :) Nem azt mondom hogy a szim sebesség lerombolhatatlan, de össze se lehet hasonlítani azzal amilyen előtte volt :) Megérte ennyit várni :)
Ezt a szívást. Építettem egy repülő fúró hajót. Mivel az Ion-os meghajtás nem igazán ment, így gondoltam, valami bug révén talán az atmoszférás fog menni. De az még annyira sem megy. Úgy látszik vagy ion-osból építem, vagy csinálok egy hidrogénest.
Építettem egy ilyen kis cukiságot, de nem igazán akarja a Hold dombjait mászni. Kis gödrökkel nincs gond, de a környéken tele vagyok nagy kráterekkel...
Úgy néz ki, hogy javították a mikrolag hibát. Legalábbis most nekem nincs. Utoljára szerkesztette: RJoco, 2018.08.22. 14:21:42
Épp most néztem meg a Ready Player One-t. A játékban mindent lehetett csinálni, de az alvást, evést és egészségügyi szükségleteket a való életben elégítették ki. Ez így pont jó is. Hiába eszel a játékban, ha úgysem laksz jól az életben. Csak fölöslegesen viszi a játékidőt, míg a való életben is rá kell szánnod az időt a kaja beszerzésére, megcsinálására és elfogyasztására.
Nagyon remélem, hogy ide nem fog bekerülni, ha mégis, akkor egy kikapcsoló opcióval.
Igen, adna egy plusz idegesítő dolgot. Szerintem így is bőven elég, hogy az oxigénre és hidrogénre figyelni kell. Nameg, ha az ember kézzel épít, akkor az energiára is. Ez így pont elég is. Nem hiányzik, hogy még a kajára is figyeljek. Ha megéhezem akkor kimegyek a konyhába és csinálok valami ennivalót. Ez így bőven realisztikus.
Nem azt mondom, hogy minden apróságot bele kellene tenni, de a kajához hasonló + elem nem lenne rossz idővel vagy valami hasonló dolog ami egy plussz dolgot adna hozzá, hogy realisztikusabb legyen egy kicsit. Persze sok fontosabb dolog lenne ami hiányzik belőle vagy javítani kellene.
Szerintem erről a badarságról most le lehet mondani. Nem értem, hogy egy ilyen játékba miért kellene kaja meg éhség. Sz@rni ne kelljen már elmenni?! Megőrűltek a játékosok. SC-be is ilyen vackokat akarnak. Én meg végre egy jót repülni. Az általam épített batár nagy hajóval. Meg jókat csatázni másokkal. Újabb lövegek mondjuk jöhetnének, mert elég gyenge a felhozatal. Vagy valamit csinálni kellene az érzékeléssel, hogy lehessen trükközni, taktikázni. Mert jelenleg egy hajó törő kos a legtutibb a másik megsemmisítésére.
Én jelenleg örülnék már egy kicsi update-nak is mer ez a csend igen zavaró, de remélem meg fogja érni. A multis hibákról nem tudok mer sajna minimális részem volt benne, viszont nem bánám ha lassacskán behoznának néhány elemet az Empyrion-ból pl.: éhség + kaja rendszer, néhány turett, meg azért még lehetne szemezgeti innen onnan.
Csak belefért egy kis singleplayer javítás is azért ebbe a nagy update-be. A második probléma amit leírtál tipikusan ilyen hajó-hajó interakciós gond, ami a multiplayer egyik legnagyobb hibája, szerintem ilyesmik javítva lesznek.
A blokklimitet meg tényleg jó lenne legalább 10-30000-re felvinni, hogy ne laggoljon a játék. De ez ez még szerintem sokáig egy álom marad
Net hiányában erről most lemaradok. De jó tudni, hogy dolgoznak a fiúk.
Azért a single-t sem lenne rossz rendbe tenni. Bár én még éppen elvagyok a mikrolagokkal, nem olyan vészesek nálam, de azért na. 5000 blokknál már teljesítmény problémát jelez. Persze, ha elértem az 5k-t, mert lehet, hogy még nincs annyi. Összesen a világban, nem egy járműben. És van olyan is, hogy pl. egy hajó futóművével megfogom egy másik objektum akksiját, majd körbe bontom, hogy odébb tudjam vinni és mikor már semmi nem tartja, akkor az egész elkezd süllyedni (bolygón). Hiába van bekapcsolva a csillapítás. Miután elengedtem és újra megfogtam, akkor már jó lesz, cipelhető. De addig meg sem mozdul a hajó, max eldől...
inkább dolgozzanak vele még 2-4hónapot is vagy többet csak legyen használható a multiplayer
JA amúgy a következő ilyen nyilvános multiplayer teszt június 28-29-én lesz (most csütörtök-péntek). Tehát ezen a héten még tuti nem lesz nagy update
Bővebb infó róla itt, mostanában ide szokták a híreket kirakni: Space Engineers hírek
Pff... de gáz
Volt most egy multiplayer teszt, a következő nagy update-hez. Csütörtöktől péntekig lehetett nyúzni a multiplayert az új nagy frissítés korai változatával. Át lehetett állítani a steam-en hogy azt a frissítését használja a játéknak.
Abból tanulva most elvonultak fejlesztgetni tovább, úgyhogy nemsoká "várható már tényleg a következő update, bár időpontot nem tudtak még mindig megjelölni".
Mondjuk ha tényleg rendbe akarták tenni a játékot hogy lehetséges legyen vele a multiplayer, akkor nem is csodálom ezt a fejlesztési időt. És még ez is így volt ennyi, hogy ugye nem kellett hétről hétre hibákat javítgatniuk, amik az előző heti hibajavítások miatt lettek
A napokban építettem egy járgányt a Holdon. Elmentem a zöld jelhez, majd vissza és eltűnt a járgány... Pedig kézifék be volt húzva és áramtalanítva is volt.
Én ezekre már nem is emlékszem.
Szép álmok, de jelen állás szerint, ha nem kapunk lassan 4 hónap elteltével valami nagyon nagy fejlesztést, akkor ezeket az álmokat úgy várhatjuk, mint, hogy elkészüljön a StarCitizen
Emlékeztek amúgy volt nagyon régen már ilyen kis "teaser trailer", "beharangozás", hogy lesznek majd a játékban szélkerekek, hogy a bolygókon éjszaka is lehessen energiát gyűjteni, meg lesznek "motorok" a járgányokba, ne csak a kerekek fejtsenek ki erőt a haladáshoz.
Meg mikor még behozták a bolygókat(!), akkor mondták élő közvetítésben, hogy a folyékony vizet is be akarják hozni, ne csak jég legyen.
Jó régen voltak ezek már... :D Utoljára szerkesztette: laci4321, 2018.06.16. 11:16:37
Tényleg, erről a chat botról én is olvastam pár napja. :D Csak akkor kép még nem volt.
Haha jaa igen a legelső oldalon Azt hittem valami beharangozott várható funkció képéről maradtam le De van benne igazság , meg amúgy folyamatosan megy az oltogatás, hogy mit csinálnak már ennyi ideig, azokat olvasgatom.
Meg kiraktak egy képet egy csávóról, aki az úgy Community manager (a közösséggel tartja a kapcsolatot), és módosították a képet róla, hogy ő valójában "a új chat botunk"
Ha jól emlékszem, akkor az utolsó update-es topic-ban volt. Mindjárt az elején.
Script nélkül jobban jártam volna. Nem téma átpakolgatni egyesével a dolgokat. Viszont az állomáson a gyártását a script végzi, így mindenbe bele kellett írnom. Vagyis hiába pakolok át bármit is a hajó nem scriptezett konténerébe, mert a következő lefutásra megint üres lesz. Tatyóban meg a fene sem akar 150k m3 cuccot átpakolni.
Az ilyen mindenre figyelni kell dolog meg néha nagyon kiakaszt, azért igyekszem én is automatizálni szkripttel :D
A csontvázas képről meg úgy néz ki nagyon lemaradtam, hol láttad?
Jaja, és láttad a csontvázas képet is (soon)?
Amúgy én próbálok nem nagy dolgokat építeni, elég nagy kihívás. A felszálló hajóm is vagy 1500 blokk lett és tényleg csak a legszükségesebbek vannak rajta.
Olyan jól fel is szálltam, hogy a kedves TIM elfelejtett Építőelemet tenni a konténerbe. Vagy rosszul írtam meg. Én meg elfelejtettem 2000 urániummal megpakolni a reaktort, úgyhogy kevesebb, mint 200-zal indultam útnak. Vas minden kavicsban van és uránt is találtam hamar. Meg platinát, amiből el is készült a fúró hajó, hamar. De azzal is mázlim volt, mert nem néztem meg, mi kell a hajtóműhöz, szerencsére volt elég gravitációs komponens, így abból meglett a szükséges ezüst és arany, nem kellett még azt is keresni.
Sikerült is landolnom a Holdon.
Most célnak az acsikat tűztem ki, abból is azt, amelyikben mind a 6 égitestet meg kell látogatni. Úgyhogy mind a 6-ra építek egy kis állomást.
Már írta a forumon az egyik fejlesztő, hogy ne aggódjunk, hamarosan jön a következő nagy multiplayer update.
Pár hete amúgy én is elkezdtem játszani ismét vele, de a mikrolaggok miatt elegem is lett belőle. Nem lehet úgy egyszerűen játszani hogy 3-4 óra survival után "kinövöd" a pályát ahol vagy, és szaggatva repülsz. Az meg hogy "akkor ne építs rotoros dolgokat", meg ezt meg azt, számomra nevetséges. Ha már ott a lehetőség és nem élhetek vele.
Az addig oké, hogy nincs heti frissítés, de már 3 hónapja semmi. Azért lenne még mit javítani rajta. A mikrolagok mikor hogy jönnek, elég változó. A fejlesztett rotorra szerelt hajtóművet sajnos nem lehet a pilótaszékből kezelni. A pilótaszékbe hátulról szállok be, majd előtte az ablakon kívülre tesz kiszállásnál. Ez nagyon nem jó. De már úgy is sikerült kiszállnom, hogy belerakott az ablakba és perma halál lett. Még jó, hogy a hullám a hajón belül maradt.
Ja igen nálam is, csak fordítva írtam le :D
Közben meglett. Az m nyomogatásával elértem, hogy az egérrel odébb tudjam vinni a tükröt. Így most sikerült jó helyre tennem.
Nálam az n-nel lehet ki/be kapcsolni. Az m a síkokat váltja.
Az n betűvel lehet ugye mozgatni, az egérgombbal lerakni (vagy visszavonni), és az m-el ki-be kapcsolni.
Meglestem én is a játékot, de pár perc után "sarkon is fordultam" a mikrolaggolások miatt :D
Egyrészt alig látni a szimmetriasíkot, másrészt alaposan megnéztem és az a blokk közepén van, nem a szélén. Mondjuk azt sem tudom, hogy lehet mozgatni. Majd rálesek a kiosztásra.
Valószínűleg a blokk szélére tetted a szimmetriasíkot, nem a blokk közepére. Utoljára szerkesztette: laci4321, 2018.04.23. 17:47:41
Úgy látszik. Mondjuk nálam észre is vehető, meg nem is, mert a sim.speed leesik olyankor, de van amikor 2 blokkot rakok le, holott csak 1-et akartam. És az utóbbi is elég gyakori. Ennyire nem pontatlan a kezem.
A tükörépítkezést megvariálták vagy csak én nem tudom használni. Eddig úgy volt, hogy egy blokknyi egyenes mentén rakosgatta két oldalra a blokkokat. Most meg 2 blokknyi egyenes mentén tenné.
De az a vicc, hogy az egyik nagy update, és több kisebb célja is pont a mikrolaggok eltüntetése volt. Ez ment is nekik egy darabig, de erre most megint itt vannak?
Most előszedtem kicsit jobban a játékot és elkezdtem valami nagyobbat építeni kreatívban. A mikrolagok nálam is jelentkeztek szépen. Elég zavaró. Talán egy későbbi optimalizációval majd eltűnik. Vagy tényleg kis dolgokat szabad csak építeni.
Ezen a játékon kívül semelyiknek nem volt gondja. És elég sokkal játszom, pl. Elite, NMS, GTAO, Witcher3, Fallout4, WoT, WoW. Az 1 GB mondjuk be volt állítva mindig. A Chrome szeret beleírni pár megát, de mégsem 4 GB-ot kellett foglalni a meghajtón. Legtöbbször amúgy üres. Még SE alatt is. Az egyik frissítéssel érkezett a probléma, előtte ez is elfutott gond nélkül az 1 GB-tal.
ha 32 gb van is KELL a virtuális memória. Sajnos ez még midig windows betegség. Ha valakinek nincs és még nem volt belőle baja annak sikerült pár jobb játékkal bemakkolni.
SSD vagy HDD? Virtuális memória? 4 GB-ot igényel a játék. Akkor is, ha nem használja. Nálam sem használja 16 GB RAM mellett, de 1 GB virtuálnál bezárta a játékot bár nyavajgós figyelmeztetés után. Sokáig csak néztem, hogy mi van. Egyéb ötletem nincs. Régen nekem is csinálta, de ott észrevehető, hogy a Simulation speed is ugrál.
Köszönöm, az infokat: mellékeltem egy képet az értékekről Szerintem jók és ezért nem értem az akadás okát de igen lehet sok a blokk bár a mentő hajon kivűl van egy kis fúró hajó és egy kis kocsi és ennyi. Ami még fúra hogy láttam videóban a kutyák támadják az ember és a hajót de nálam semmi ilyen nem törénik megállnak távol és ott vannak szerintem ez sem normális... az első világot indítottam és túlélő módban a ellenséges környezet normál bár probáltam máshogy is de az csak a meteorokra van hatással tudtommal... Köszönöm.
Sajna hamar el lehet érni a performance warning üzenetig Talán egyszer... :D
A Shift+F11-el megjelenik bal felül néhány hasznos infó. Többek között FPS, szimulációs sebesség, CPU és GPU foglaltság. Ha az első kettő túl alacsony, akkor állíts a grafikai beállításokon. Ha az utóbbi kettő túl magas (100 fölé azért nem megy, de, ha folyamat 99-nél van), akkor is állíts a grafikai beállításokon. Ha túl nagyot építettél vagy másoltál a világba, akkor próbálj meg kevesebb blokkal játszani. Egyenlőre más ötletem nincs. Írd meg az értékeket, hátha mondanak valamit.
Sziasztok! Kb. egy hónapja vettem a játékot, van valakinek ötlete mit lehet tenni a "performance warnings" üzenetek ügyében? Az üzenet nem is lényeges de a mikró fagyások elég zavaróak? Köszönöm a válaszokat előre is.
De single-ben már egész jól megy. Szerintem ez is nagy haladás. Most már egész jó kerekes járműveket lehet építeni.
Hosszabb kihagyás után ismét neki kezdenék a játéknak. Magyar szerver meg van még? Ha igen, szeretnék linket hozzá / helyet rajta :)
Köszi.
Thx régen láttam már ezt a videót és az anyag igényessége végett kihagytam, de lehet hogy most ránézek a kövektől meg csak felületi sérülések lettek horpadás meg esetleg 1-2 blokk mélységig hatolt ha jó sebességgel lőttem és ezért tetszett
Ja és Julian: Írták is igen, hogy ismét változtatnak az update metóduson. A sok bug miatt.
Mostantól több hetente lesz egy-egy update, amit igyekeznek bugmentesre csinálni, de azért majd azokat amiket nem vettek észre, hotfixekkel megoldják majd. Aztán újabb pár hét szünet a következő nagy update-ig.
Úgy emlékszem kivették már a kősebzést, jó régen. Eleve azért létezett, mert a játék motorja a kövek pozícióit mozgás közben szakaszosan számolta, úgymond mindig előbbre ugrottak egy kicsit. És amikor a célpont blokkjában belülre "ugrottak", akkor robbanás volt.
Egy javaslatom, hogy használj helyette egy RBSA ágyút. Azt nem állítja meg semmilyen gravitációs mező ("pajzs") a célpontnál. Videó az RBSA ágyúkról RBSA ágyú példák egy világban Az ötletgazda egyébként Entersprite, magyar űrmérnök :D
Régen volt egy ojan lehetőség a játékban hogy a sziklákkal is lehetett sebezni. pontosabban az összekötön vagy kézileg a gravitációs térbe helyezett és felgyorsított kövekkel lehetett sebezni nagyjából 100-150m en, 6-10G vel felgyorsított kövek át tudták ütni a burkolatot vagy többet is viszont most felszereltem a csatahajómra (majdnem erre épült) és nem akar kárt okozni pedig 12G vel közel 150m en gyorsítom, de csak lepattan
tudtok erröl valamit hogy mi lehet a gond ? blokkok sérülése be van kapcsolva.
ha valamin nagyon dolgoznak akkor megint jön 1 bug halmaz amihez megint hetek kellenek, de talán megéri. vagy tényleg csak pihi van
Vagy nagyon dolgoznak a fiúk a teljesítmény javításán vagy elmentek szabira. Már második hete nem jött frissítés. Mondjuk legalább játszható a játék és nem szúrnak el semmit hetente :D
Én a bázisomból indultam ki. Gondoltam így egyszerűbb lesz, mint talpra építeni. Amúgy is a talp csak 2 magas, nekem meg 5 magas kellett. A levágás direkt történne, mert 5 blokk magasan nem a legtutibb bontani. Főleg, hogy gyorsan akarom. Gondoltam leejtem a földre, de nem viseli el a játék. Ha talpon állna, akkor a talpat vágnám ki alóla. Illetve így nem. Próbáltam, hogy ráteszem az érc derítő hajóm, de az nem bírja el. És még úgy is bekerült a cucc egy része a jég alá.
én ezt mindig úgy oldom meg, hogy egy leszálló talpat építek meg készre és az rögzíti is magát a talajhoz és arra már nyugodtan lehet építkezni. ezzel a problémával viszont még nem találkoztam.
Vannak dolgok, amiket nagyon nehezen kezel a játék. 5 blokk magasan kezdtem el építeni a hajót, de rájöttem, hogy nem olyan lesz. Így vissza kell bontanom. Mikor elvágom a talajtól, hogy leessen a padlózat, akkor még állomásként regisztrált és nem esik le. Majd átállítom hajóvá és a játék egyáltalán nem képes kezelni a 700 blokkot. Annyi lenne az egész, hogy leesik a vízszintes talajra és ott marad. Ehelyett leesik, de elkezd fordulni és megsemmisülés közben bele is veszik a jégbe. A szim sebesség is enyhén szólva leesik.
A dx11-el kicsit valósághűbb lett. A sötét elméletileg tényleg sötét, míg dx9 esetén nem kellett a világítás sötétben, mert kivilágosodott. A kijelzők kicsit problémásak, de erre van a Boom mod, ami elveszi a fényességüket. Sokkal jobban olvashatóak.
Jelenleg nekem is medium-on van, mert múltkor kilépett vga problémával, high beállítás mellett. Bár pont nemrég néztem, hogy a vertikális szinkron beállítása óta már nem 99% a GPU kihasználtság a játék szerint. Lehet megint megpróbálom a magas beállítást.
Nekem szerencsére semmi gondom nincs a fény efektekkel bár ez valószínüleg azért van mer low ill. medium beállításokon játszom. így a sisak is tiszta nincs az mind nálad ill a fények is jók bár sötét helyen azért nem épp a legjobb az tény, de nálam nem zavaró.
Srácok én esküsz visszasírom a dx 9 es vgamat :) Oké hogy szép csilivili a játék dx 11 en de iszonyatosan sok a zavaró csillogó fényhatás. Olyan optimalizálatlannak tűnik minden fényeffekt hogy az már zavaró. Pár dolgot nem vágok miért raktak bele egyebek között a zsírfoltos szkafander üveget nem vágom még jó hogy nincs véreffekt mert egy farkas kicsinálása után még az is odafagyna az üvegre :) Vagy pl érdekes módon dolgozik a sisak világítás egy zárt térben. Nem vágom miért van úgy kialakítva a dolog hogy ha belső nézetbe vagyok mondjuk egy 6*6 os szobában mért van úgy megcsinálva a világítás hogy a karakteremből kiindulva egy pluszjel mentén mind a 4 irányba vakító fényforrás néz a középvonalba. Viszont ha külső nézetben lesem a dolgot ott mondjuk elviselhető a fényeffekt. Illetve azt se vágom hogy van rá sansz hogy ha kikapcsolom a fényt sisak mozgatása nélkül még mindig fényárba úszik a táj. Szerintem a grafikai beállítási lehetőségek tárháza még mindig nagyon kevésnek látom. Egyszerűen nem tudom úgy levenni beállítani a grafikát hogy hasonlítson egy kicsit is a dx9 teljes grafikára. Csinálok némi videjót milyen grafikai környezetet kreál a gépem a játékban. Utoljára szerkesztette: RoboKutya78, 2018.03.11. 12:25:59
Nem aprózod el a dolgokat. ojan pofon egyszerű kivinni a dolgokat az űrbe most repültem ki a platformommal de csak annyiból áll az egész hogy a hátuljára rávágtam egy nagy hydrogén hajtóművet meg egy nagy tartályt is hozzá mer a kicsi az út negyedénél kifogyott elsőre és újra neki kellett futni. meg felraktam rá minden irányba 1-1 kis hajtóművet és ara elég volt hogy elmenjek az első aszteroidáig ahol elkezdtem az új hajómat il bázisnak használom a platformot. Jahh és mégvalami elmentem platináért és az aszteroida még lejeb volt mind eddig bármelyik és egy kicsit szívtam is vele mer 0,1 es grav mellett kellett úgy repkednem a kis fúrómmal, hogy gyengén volt felszerelve hajtóművekkel és elég gyorsan elérte azt hogy ne tudjak megmaradni a helyemen egy könnyen.
Annak nagyon tudnék örülni ha az Empirion ból nehány részt átemelnének ide, pl.: haja szükséglet, néhány fegyvert, meg esetleg egy térkép se lenne rossz meg még pár dolog.
Hosszú távra vettem a gépet és még minden jól fut, tuningolnom sem kellett. De, ha eljön az idő, akkor azzal sem lesz gond, mert minden úgy van kialakítva. A proci tuningja az alaplapon egy gombnyomás akár. De winből is lehet egyszerűen programmal. A VGA-t meg Afterburner-rel. Nekem most egy G910 Orion Spectrum-om van. A Spark-ot tavaly ingyen cserélték gariba (2 éves volt majdnem), mert a H gomb alatti kék led nem szuperált jól. Vissza sem kérték, így most apámnál tesz jó szolgálatot. De nem tetszik annyira, a Saitek viszont kb. kétszer ennyibe kerül. Viszont a G gombok kellenek. Nekem a TerranConflict nem jött be annyira, túl nagyok voltak az épületek és az irányítás is más volt. Az azonnali váltás Reunion-ról nem sikerült jól. AP-t is csak sokkal később szedtem elő.
De, hogy a játékról is essen szó: Szépen építem a bázist, hogy mégse egy platform legyen a vízen. Utána jön a felszálló hajó, de még nem igazán tudom, hogy fogom vele kivinni a fúróhajóm. A cél a Hold.
ez tényleg nem semmi egy kártya billentyüzetbe azért ennyire nem vagyok igényes amúgy annó 1200ft ért vettem de tökéletessen kiszolgál A Reunion-al én is sokat játszottam bár nem ennyit, majd a terran c. -on gyorsan átléptem mer jött az Albion azt ott játszogattam custom-ban de soha egyik storyt sem vittem vég mer a gyange angol tudásom véget az elején elakadtam mindig meg sosem tetszett ha alámrahják a hajókat hanem job szerettem megkeresni mindenre a Cr-t
MSI GTX 980 Ti SeaHawk. A SE 2K-n 120 FPS-sel szépen futna, ha a monitor tudna 120 Hz-et. De nem tud, így be kellett állítanom a vertikális szinkront, mert elég zavaró vízszintes elcsúszások voltak. Most stabil 60 Hz és jó a kép is. Billentyűzet terén ajánlom a drágábbat. Az 1000 forintosokat évente cseréltem vagy hamarabb. Aztán megvettem az első Logitech G11-em és rájöttem, hogy nem éri meg az olcsó vacak. Mondjuk nem is használtam 11 évig, mert cseréltem G15-re, de azt nagyon sokáig használtam. Irigyellek, repülsz. Én szívesen megtanulnék helikoptert vezetni. Azt nem tudom, hogy mikor jön az X4, talán valamikor idén. Érdemes az X4-es fórumot nézegetni itt SG-n. A Rebirth-tel annyit nem játszottam, bár már írják, hogy elég jól megcsinálták, viszont a vezérlés nekem nagyon nem jön be. És a feliratok sem skálázódnak. 2K igencsak picik a betűk, de talán még FHD-ben sem a legjobb. Albionnal is keveset játszottam, az Argon-os sztorit végignyomtam és kész. A Reunion-nal játszottam nagyon sokat. 1000 óra fölött beletettem. De már az sem vonz annyira. Az X4-et én is nagyon várom. A bemutatók nagyon jók voltak.