@Killer: Gulya (még!) nem vádolt meg heli hívással, mert az Anarchoid volt, aki később belátta, hogy hülyeséget beszélt, amikor gyakran látott a környékemen Airdroppot az agusztusi wipe után pár napig. Gergő, Killer és jómagam is a reptér mellett laktunk, a környékre is dobott random és hordó is gyakran dobott pár napig amíg nem nerfelték.
@Mindenki: A videó lényegi részéből minden látni csak azt nem, hogy az Admin gyilkos csapat okot adna a kickre/banra. Kb. 1:25-től kezdődik. LOL Utoljára szerkesztette: Rocco27, 2016.09.30. 21:30:44
Te miről beszélsz? Úgy gondolom hogy semmi olyat nem mondtam amibe egy rendes igazi normális admin beleköthet! Csupán annyit mondtam amikor ájult volt voice chat - ben hogy kicsit lehetne nagyobb tisztelettel azokra akiknek több a tapasztalata a játékban! Erre a live ban már mondta is " nagyobb tisztelettel?" Bumm kaptuk a kicket mindannyian és csak így sikerült lelőnie.... hogy töltötte vissza a server fájlokat.
ja szokásom nyalni az admint mert nélküle nem megy xd hát köszi ezt nem kellet volna gulya Utoljára szerkesztette: jameska17, 2016.09.30. 20:22:51
Jézusom annyira szánalmas a brigádod Gulya tegnap feloldották a bannunkat ugyan de ma megint bannoltak mert lelőttök az admint Jézusom ez milyen szánalmas már kickelt és úgy tudott megölni vissza se érek és kapjuk a bann-t Jamessal meg a Streamedbe elhordassz minket mindennek felnőtt ember létedre olyan ostoba vagy hogy az hihetetlen nem tudsz veszíteni? Meg anyázol a Live-ban ember legalább az emberek látják hogy mennyire ostoba vagy.
Sziasztok csak annyit szeretnék mondani ahogy elhordták @Gulya és a haverjai roccot addolós heli hívos adminnak stb felmentünk ketten Jameslával arra a szerverre ahol Gulya és a társai játszanak HUN RR Gamin ahol 100x szorzó van és idézte Gulya hogy idegenbe nem menne nekünk hát ahoz képest csak ti haltatok meg eddig IDEGENBE! lelőttük az adminokat és kickeltek meg bannoltak minket hát gratulálok és még roccot hordjátok le... kb 2 éve ismerem azóta vele játszok és még ilyet egyszer sem láttam. A másik dolog meg hogy az admin az RR gaming-en magának hívja a helit amit lelőni nembír ígyse úgyse. + még elhor az admin hogy mi ott senkik nem vagyunk akkor lőjön le Admin nélkül:) és itt a bizonyíték is a bannról
Level rendszerben nekem (!) az nem tetszett, hogy nagyon kevés és monoton lehetőség van csak az XP szerzésre. Vagy vághatok fát orrvérzésig, vagy kergessek medvéket vagy verjem szét a hordókat az út mentén/meg a nevezetes helyeken. Ez igy nagyon uncsi...
Nem ismerem a másik rendszert, de ha jól értem ott meg a random döntöte el hogy ki mit tanulhat/talál meg, az azért sztem még rosszabb lenne (legalábbis a szólósoknak, de elképzelem hogy a csapatmunkát meg elősegíthette). A mostani rendszer szerintem értelmesebb/kiszámíthatóbb, csak legyen több/változatos lehetőség Xp szerzésre.
Akit boostolni akarnak annak a nyersanyagából kraftolt eszközökkel termelnek/dolgoznak, így az illető a sokkal több XP-t tud összegyűjteni mint nélküle. Az új tervezőasztal úgy működik mint régen, a különbség, hogy most már nem véglegesen tanulod be, hanem 5 db. tervrazot kapsz a kikutatott itemből. 1 tervrajzból 1 darab item kraftolható, persze a kért alapanyag megléte mellett. Utoljára szerkesztette: Rocco27, 2016.09.24. 19:45:56
Pontosan hogy boostolnak fel egy illetot? Tovabba ez az uj research table h mukodik?
Nekem tetszik a LVL rendszer, de az XP Share-t ki kellene venni, mert így a csapatok egy embert felboostolnak aki hamar kinyit minden fontosat. Ez Iadieláskor is zavaró, mert a lopott cuccnak tulajdonosa van és nem mindenki akar más által termelt fát használni... A jelenlegi BP rendszer nem feltétlen rossz, bár nagyon megkönnyíti a játékot. Lehet ritkítani kellene és véglegesen betanulni, vagy puzzle szerűen kirakni és véglegesen betanulni, de mindenképpen csökkenteni a dobott kész tervrajzok darabszámát. Utoljára szerkesztette: Rocco27, 2016.09.24. 14:27:12
Ha majd kiveszik ezt a lvl upos rendszert, amit ugye mondtak hogy nem igazan jott be senkinek(bar nekem nincs bajom vele), azutan hogy lesz? Csak ne az a regi sz*r bp-s rendszer legyen..
"Building privilege is also checked at the construction placement position"
Végre javítva az építkezési jog figyelése, mert mostantól már nem csak a testedet figyeli, hanem az lehelyezett objektum pozícióját is! Utoljára szerkesztette: Rocco27, 2016.09.22. 20:00:52
Dedikált szerver cserén esek át a következő napokban, így a Rust is új helyre fog átköltözni. Mivel a jelenlegi most ki van halva, ezért ezt végleg leállítom. Ha szükség lesz rá, akkor az új helyen fogunk új szervert indítani teljes wipe-al.
Jelenleg sem küzdöttünk lagg (egyes emberek net problémái nem tartoznak ide...) problémával és elégedetten használtuk a Rust-hoz az elmúlt több mint egy évben. Még a 60 Hz-es tickrate mellett is, de ezután még erősebb Xenon processzor fog rendelkezésemre állni. Mindenkinek köszönjük az együtt töltött időt, rengetegen megfordultak és játszottak velünk.
Kis érdekesség akit érdekelnek a technikai dolgok: a gyári alap tickrate az 30. A 60 kétszer gyorsabb kommunikációt engedélyez a szerver és kliens között. Ez sokkal több CPU-t is igényel, ezért a szerverek többségénél ilyet nem engedhetnek meg. Ha pedig van lehetőség az adott hostingnál, akkor megfizethetetlenül drága lesz a bérelt játékszerver. A Counter Strike-sok ismerhetik a tickratek közötti különbséget, bár ott nincs akkora anyagi vonzata, mint egy túlélőjátéknak. Az alapszervereknek is teljesen más erőforrás igényük van... Utoljára szerkesztette: Rocco27, 2016.09.17. 15:03:22
Amúgy igen, a heli leszedése a lootolás csúcsa és nem könnyű elkapni. Felkészülés, szerencse és esetleg támogatás is kell hozzá. Korábban sok rakétát, C4-et, lőszert, fegyvert és hozzá alkatrészt dobott. Ha kiütötted a heli roncsot, még egy kevés nyersanyagot is kaptál (HQ és normál metal). Jelenleg ez nerfelve lett valamelyik frissítésben, durván farmolták a nagycsapatok minden szerveren, farmolni sem volt szükséges többé csákánnyal azoknak... Utoljára szerkesztette: Rocco27, 2016.09.13. 09:22:36
A Redalin csapata vagy ahogy dusTyyKiNG hívta őket a Noob3 team így szedi a helit: RUST ➤ Helikopter leszedés - Extra. rész Ennek a videónak nagy viszhangja volt a játékosok körében akiket ismerek...
Feltételezem olyanoknak készült a videó, akik szenvednek a leszedésével.
Bocs ha félreértettelek. Utoljára szerkesztette: Rocco27, 2016.09.12. 23:21:23
arra céloztam,hogy egy vak hülye AI-t anyám is leszed....,de ha ez a RUST csúcsa akkor én kérek elnézést Utoljára szerkesztette: Tirion, 2016.09.12. 20:56:12
Dusty barátom irt a noob-1/2/3 team-nak és nem lehet róluk hallani!!!
Nem értelek mert te noob vagy/vagytok akkor már az admin addol??vagy mi és akkor mivan ha killer velem van és mi helizünk csak akkor miért ne lenne elég c4 ::?, meg ilyen szar házat nem épithettél volna de az már a te bajod!!! Utoljára szerkesztette: jameska17, 2016.09.10. 09:54:39
Naaaa végre kommentálhatok már én is. Figyelem! A következő sorok gyenge idegzetűeknek nem ajánlott!
Muszáj vagyok már valami okosat is ide írni a sok szeméthez, ezt (-csak információ képpen-) vegyétek úgy, hogy játszottam Rocco ellen és Killer ellen is, sőt volt hogy az egész szeró összefogott ellenem. Már jó pár wipeot megéltem ezen a szerón, de még egyszer se lett kiraidelve a házam, pedig abban aztán volt anyag bőven. Vajon miért nem addolt Rocco akkor cuccot a raideléshez? Ja, mert nem szokása. Ezzel az addolós témát le is zártam. A következő sorokban 3 csapatról fogok írni: A noob1 team (Gulyáék) noob2 team (Evo és Király Csabika) és végül a noob3 team (Redalinék). Ja, a kérdés jogos, kinek is képzelem magam, hogy itt simán lenoobozok mindenkit. Csak hívjatok a Királynak ;) *,* Noob1 team. Mit is akarnak olyanok a szerón, akik 2, ismétlem KÉT héttel wipe után jönnek fel, és még a szutykos code lockot se zárják le? Könyörgöm még robbantani se kell az olyan házat. Igen, igen továbbépítettétek, és? A szekrények űberfosul voltak lerakva, mert be lehett építkezni az udvarba, onnan meg nyitottátok az ajtót, azt a pár robbanószert tényleg nem volt nehéz összefarmolni arra a kis házra 4en három hét alatt. Noob1 team, aki puha az kiszáll :)
Noob2 team. Evoékat hálisten' nem ismerem rendesen, de párszor összefuttam velük a mapon, esélyük nem volt PVP-ben, nem beszélve arról hogy a saját szememmel láttam hogy rakétázza őket porrá a heli. És a ház? Ki lehet annyira noob már komolyan, hogy xy órányi játék után a szikla tetejére építkezik, könyörgöm, az a ház kb mint egy ajtó nélküli putri. Ezen el kellene gondolkoznotok .......
Noob3 team. Na a Redalinék. Erről csak tényleg röviden: 0 tapasztalat, a barátai sajnos nem ütik meg a 15öt se, se lőni, se építeni nem tudnak, mert az összes házuk youtubról van (na meg a helitower is). Szivesen adok Redalinnak pár tippet ehhez a játékhoz, mert ezzel a csapattal, soha nem fognak előrébb jutni a játékban.
Csabikának üzenem még, hogy kb 3 nap alatt összeszedek annyi c4et, hogy kiraidelem vele a fél szervert 2,5óránként jár a heli, ezt már nevetve rutinból lesolozom. A házak 95%-a youtubról van, elég utánakeresni és easy raid ;) Óó a barátlista, Killer és Rocco is az ismerősöm, kiraideltem mindkettőt, na és? Erről szól a játék, túlélték, és még most is együtt szoktunk kockulni.
Itt az ideje belátni mind3 noob teamnek, hogy egyszerűen noobok. Nem szégyen, rengeteg 'Noobs welcome' szeró van már, épp az ilyeneknek, mint ti.
Passz, nem követem őket. Az játékosok jönnek-mennek, van hogy egy 150 ferőhelyes szerver ami éjjel nappal teli van, WIPE után kihal...sokszor láttam ilyet. Utoljára szerkesztette: Rocco27, 2016.09.09. 14:51:49
Amúgy mi történt a EU/UK Rustopia-val? Emlékszem anno ott kezdtem a "pályafutásom" és akkor még 200 slotos volt, de mindig fullon, aztán felemelték 300-350-re és egy ideig szintén maxon volt, de mostanra már kihalt.. :D
Haha, olvasva a fórumot sokan panaszkodnak, hogy túl sötét az éjszaka, feleslegesen dolgoznak annyit a grafikán, mivel éjjel nem látni belöle semmit, stb.
A sok looser gamma király most nem tud jampiskodni!
Bocsi, a modot elfelejtettem frissíteni, az én hibám. Korrigálva.
A 3X vagy még ennél is több Gather-t és a modos szerverért épp EVO és Kiralcs könyörgött, erre ők azok akik rögtön behisztiznek, mert volt aki éjjel nappal tolta és 3 óránként lőtte a helit, majd kirobbantotta a most kihalt szerveren játszok közül az egyik bázist. Természetes dolog, mit kezdjen vele ha már összefarmolta időt nem sajnálva... Utoljára szerkesztette: Rocco27, 2016.09.09. 08:39:58
Hali! Szerintem ebben az egészben csak egy hiba lett elkövetve. Mégpedig hogy Killer-hez túl közel építkeztél. Sejtettem rögtön a játék elején, hogy ebből problémátok lesz. Ki kell kalkuláld, hogy mennyi játéktapasztalatod van, illetve mennyi időt tudsz a játékra szánni, és aszerint kell hozzáállni a játékhoz és építkezéshez. Feltételezem Killer megunta hogy a sok robbanószeren üljön, és elhasználta az anyagot az első házon ami közelében volt.
A gathering most megint egyszeres, ez szándékosan van? Meg modok se mennek. Egyébként én jobban preferáltam az 1x gatheringet. 3x gathernél már agyon kevés játékkal össze lehet annyi anyagot gyűjteni, hogy effektíven lehessen raidelni. A házak védelmét viszont nem lehet a végtelenségig fokozni. Ez nem lenne gond egy olyan szerveren, ahol sokan játszanak, sok a raider és sok a célpont is.
Rocco gondolkodtam és valóban addoltál:)Voltak eventek emlékszel amikor épitettél arénát és küzdött mindenki megadott fegyverekkel zárt térben.Bár a játéktérbe senki nem vitt ki semmit:) Csak hogy javítsam magam.Bár ezzel szerintem nincs semmi gond. Utoljára szerkesztette: AngerH, 2016.09.08. 19:04:30
Még egy helit se spawnoltatok le, pedig TS-en sokan könyörögnek érte, mert lőni akarják. Ha engednék nekik, még több lootra szert tennének, az erősebbek pedig hamarabb kirektelnének benneteket is!
Ez az állítólagos Killer mesélte dolog mindaddig félrevezetés és rágalmazás, míg konkrét bizonyítékod nincs. De persze mondani bárki bármit mondhat, csíptem már fülön Killert én is, hogy lódított. De tételezzük fel addoltam, mi nem mindig voltunk szövetségben, sokszor játszottam solot is. Fura mod akkor téged nem zavart, de most szóvá teszed mikor egy általam ismert játákos csúnyán kirektel benneteket egy szorzós modos szerveren, ahol gyerekjáték nagymennyiségben farmolni és rögtön belekeversz engem is mikor nem is játszom fent.
Én ha soloban tolom még Killertől is tartok , mert volt már mikor hátba támadt, mint titeket most. Ha addoltam volna bármikor is magunknak, tudna róla és nem játszana nálam. Elég logikus. A tied számomra nem állja meg a helyét, vagy hazudsz vagy valaki a szádba adja a szavakat, szerintem EVO az, te meg hiszel neki bármit mond.
Amit a negatív kampányolók szavaiból le lehet szűrni, hogy mindenkinek igaza van aki megvádol valakit valamivel, csak a megvádoltnak nem lehet igaza, de még joga sem pláne ha érvekkel próbál megbuktatni állításokat. Remélem te is és a többi is megtapasztalja milyen az ha egy Admin szándékosan előnyt farag a jogaiból. Én talákoztam már vele sokszor és lustákkal, hanyag munkát végző Adminnal is az elmúlt 16 év alatt.
Adminként a munkámhoz természetesen megengedhetek magamnak bátmit ami szükséges a munkám elvégzésehez, de csak úgy, hogy az lehetőleg ne legyen hatással a normál játékra. Ha megvádolnak valakit csalással, hogy felment pl. a tetőmre tuti csal és bannojam, akkor ahelyett hogy ész nélkül bannolnám megvizsgálom az ügyet és ha kiderül hogy pl. fel tudott jutni, akkor nem bannolom az ártatlant. Megjegyzem Redalin néhány csapattársa erre kapott rá mikor addolással gyanusított, idegen helyen Adminként végeztem a munkám kedves Gulya, utólag kiderült az anyázás volt inkább a gond, amit megbeszéltek a TS-en fent levők egynás között. Korábban ha megkértek, hogy saját háznál bontsak/robbantsak mentem vagy építettem arénát nektek, hogy legyen hol játszani. Ez nem keverendő össze a saját játékommal amit túlélőként játszom egyedül vagy társaságban!
Én tudok érvelni minden felhozott vádra. A legkönnyebb vádaskodni és rombolni, de azokat bizonyítani is tudni kell. Jelen állás szerint minden vád megbukna egy képzeletbeli bíróságon.
Gulya01: tudom, hogy nem a te haverod :) (irónia) de már értem, hogy miért nem játszanak azok akik anno itt voltak. mindegy is, most csak 2 embert vesztett a szeró, gondolom jön helyettük 10 új :)
lehet itt védeni meg hasonlók, de anno kértél le magatoknak cuccot, kár tagadni.
de az az érdekes, mikor bunker szerón voltunk, jött killer is, és otthagyta... otthagyott egy szerót, ahol a létszám nem a nullához konvergál. miért? ha olyan pro akkor miért nem játszott velünk ott? ja mert ott nem ismeri az admin?...
AngerH: anno killer mondta, nem nekem, hogy addoltak be cuccokat.
mind1, további jó játékot. még biztos van 1-2 gémer akit be lehet támadni, ha meg barátlistán van, és offline az még jobb ;)
megvolt tegnap este az elso heli lelovesem, nemi urom vegyul az oromhoz :
4-500 loszert lottem el mikozben a ladakban csupa junk volt (+2 lada textura(sziklak) belsejebe esett szal azokra keresztet vethettem)
de sebaj ez az elso helim jeeeee Utoljára szerkesztette: AnarchoiD, 2016.09.08. 02:42:50
Kiralcs néven játszott, talán még emlékszel még rá és EVO-ra. Utoljára szerkesztette: Rocco27, 2016.09.07. 23:12:55
Csaba a saját játékbeli sikertelenségedet - balszerencsédet nem mások megszerzett érdemeinek taposásával kompenzáld.Ha valaki makacsul ragaszkodik a becsületes játékszerver üzemeltetéshez az Rocco,ha bármit alddolt volna bármikor rég nem játszanánk vele.Pont ezen dolgok miatt jöttünk el más szerverekről.Ott láttunk repülő admint stb....Játssz vele és ismerd meg miellőt egy becsületes emberen próbálsz foltot ejteni.Te is tudod,hogy valamit felépíteni nehezebb ezért is próbálsz csak rombolni.Ha kielégültél a mocskolódástól váljék egészségedre.Nagyobb örömöd úgyse lesz ezzel a mentalitásáll :D
Huh mi van itt,már megint a sírás megy,több éve játszom Rocco-val mindig korrekt volt mindenkivel admin szinten.Killer meg csak jól játszik,én is megtámadtam killert Rocco-t stb többször is pedig cimboráim és akkor mi van?csomó játékkal játszunk együtt nem mindig lehetünk barátok :D röviden enyi később részletezem:) Killer meg akkora kocka mint a ház,alig van wipe már fent lóg mintha fizetnének érte. Utoljára szerkesztette: AngerH, 2016.09.07. 22:43:38
kiralycsaba idézet: "érdekes, hogy szinte semmi játékkal volt egy rakat c4ed"
Éjjel nappal a helit lövi és még veszekednek is érte páran, hogy ki lője le, emellett gondolom van bányagépe ami szintén 3X Gatheringel szed és közben raidelget is. Szóval picit megerőlteted magad és kiszámolod, hogy 6 nap alatt mennyi c4-re/rakétára, stb. tehetett szert egyedül/többed magával és lopással.
Szia figyelj 1-2 nappal korábban is kezdtem a szerveren és 2. napon én már lőttem a helit ugyanis össze farmoltam annyi anyagot hogy feltudjak húzni egy helitowert és mivel nem volt xp wipe tudtam carftolni magamnak AK-t és Bolt-ot és már lőttem is és ismétlem nem ez az első helim 2-3 wipeal ezelőtt is szedtem folyamatosan és azért megy már ilyen könnyen és 2000 játékórával már ez a minimum de ha feljön az aki kételkedik abban hogy hogyan lövöm a helit csalok akármi azokat szívesen várom a Noob Wars Teszt Szerveren és megmutatom hogy én hogyan is lövöm:)
Most őszintén, ha hátbatámad egy szövetséges, erről miért is az Admin vagy a szerver tehet megint? Köszönöm, hogy töröltetek Steamen, még válaszra sem méltattatok. Szó szerint ti is hátba szurtok engem a viselkedésetekkel.
1, Killer egy játékos a szerveren, semmi Admin joga nincs, csak nekem. Nem fizet a szerverért sem. 2, Idézet Steamről: "kiralcs: nem hiszem el, hogy volt annyi c4ük meg rakáta, hogy simán bejöttek." "EVO: te szervered karba kéne tartani : EVO: csalokat kibaszni :d meg a bugerket :d" Mi az, hogy nem hiszed el, hogy annyi C4-e van? TS-en minden nap itt log, sokszor hallom mit művel/művelnek. Azt hiszem ma kezdte a sulit, így éjjel nappal tudja tolni és tolja is, 3X gathering van, ti kértétek legfőképpen és még lehet más szövetségese is van. 3. Killerrel gondod van akkor vele beszéld meg, engem hagyjatok már ki...
Mielőtt felelőtlenül megvádolnál bárkit is elgondolkodhatnál EVO-val együtt. Ragequit-ból gyönyörűen levizsgáztatok mindketten, nem csak leléptek hanem fel is perzseltek magatok mögött mindent, ha nektek nem megy akkor vesszen más is...Köszönöm az elmúlt évet amit itt eltöltöttetek, csalódtam bennetek. Utoljára szerkesztette: Rocco27, 2016.09.07. 20:54:22
killer köszi, használjátok a házat meg mindent nyugodtan. olyat támadsz be aki fent van a barátlistádon és akkor mikor nincs fent gémben? szánalmas.
érdekes, hogy szinte semmi játékkal volt egy rakat c4ed, meg vhogy 1-2 perc alatt neked mindig lejött a heli ill elég sok drop a házad körül ért földet.
ahogy hallottam, anno mondta vki(nem írom a nevét), hogy rocco addolt be cuccokat, még régebben. én ezt nem zárnám ki most sem.
Lehet törölni a hozzászólásom a nyugodtan, de akivel a továbbiakban beszélni fogok mindenkinek elmondom, hogy csak rocco szerójára ne mennyen senki.
ja killer: admin jogot is kaptál? :)
további jó játékot a szerón, ha 3-4 emberrel van ilyen :D
Megtaláltam a kitiltás okát, állítólag mondvacsinált. Lehetséges, bár a másik oldalt nem ismerjük és valszeg nem is fogjuk.
A csapatosodáson én is régóta agyalok, mivel a kis létszámú szervereket (5-25 online játékos bázisnál) ez nyírja ki mindig. 1-2 nagyobb csapat felül kerekedik a kicsiken és a solo játékosokon, majd 1-2 héten belül kirobbantanak mindenkit, aztán wipera vár mindenki. Ha soloban vagy max. egy társal tudná tolni a játékot mindenki, jelentősen eltolodna a játék vége. Utoljára szerkesztette: Rocco27, 2016.09.07. 11:33:44
Csak egy példa heli lelövésre, Killer egyedül leszedi 2 perc alatt AK-val. Másokat is ismerek. Persze ez lehet több is vagy kevesebb... Utoljára szerkesztette: Rocco27, 2016.09.07. 11:05:17
Tőlünk elmentek másik szerverre, lelőtték nagy nehezen a helit (sokan, talán 7-en, többen meghaltak és még sokáig is tartott). Jött rögtön egy szerver resi figyelmeztetés, ami vagy automata vagy manualis lett volna, nem tudom. Erre ezek elkezdték gyalázni az Admint, mert biztos magának akarja kiszedni a heli lootot vagy biztos ki akarja szedni, hogy eladja másnak és azonnal húzzunk másik szeróra, mert ez is szar, stb. Ezt mind Liveban, láttuk. Redalin szólt nekik, hogy ezt így nem kéne, de meg sem hallották. A végén az Admin odament és kiszedte nekik a heli lootot az égő roncsok közül resi előtt. Gondolom onnan lettek bannolva néhány rész után...
Megjegyzem eddig minden szerver szar volt nekik ahol eddig játszottak, mert mindig bajuk volt valamivel/valakivel...nem biztos, hogy mindig az Admin vagy a szerver a hibás... Utoljára szerkesztette: Rocco27, 2016.09.07. 11:02:42
saját házamban a kő illetve fa falat mivel a legcélszerűbb leütni ha vasat akarok helyette?
Bearhunt fail Kb. meghaltam mikor ehhez a jelenthez ért a videó. XD:X:D:XD:XD:X:D Btw. ajánlott azoknak is akik kezdők.
Az Oxide egy olyan átvivő közeg/API/Mod, amely segítségével különböző programozási nyelven megírt pluginokat lehet futtatni. A pluginokkal meglévő funkciókat módosíthatunk (pl. Gathering, Decoy módosítás) vagy újakat vihetünk be az adott játékba (pl. Teleport, Remove, Clan, stb.). Link: http://docs.oxidemod.org/#overview
3x os gather nagyon combos lett ;) nemkell napokig farmolni es a 30perces hulla meghagyas hianyzott mint egy falat kenyer (eddig meghaltam ezen a szeron kb 30x es csak kb 2x talaltam meg a hullamat idoben ;) ennel tobb nem is kell ;) Utoljára szerkesztette: AnarchoiD, 2016.09.02. 15:46:24
A szavazás lezárult a frissítés megjelenésekor. Azok akik értesültek róla és akartak szavazni megtették.
A kérdés a következő volt: Használjunk Oxide modot a Noob Wars szerveren és ez által pluginokat (gathering emelés, clan, stb.) A végeredmény: 5 igen, 3 nem és 3 nekem 8, mert akármi lesz úgyis játszom...
Szóval visszakerül az Oxide mod több különböző pluginnal. Változások listája a club27 fórumban hamarosan.
Na ájjon meg a menet! Én vagyok részrehajló? Ez nagyon vicces. Ez valószínűleg a Talentar esete mikor besértődtetek. Ha akkor abban a pillanatban kitiltom őt, akkor lettem volna csak részrehajló! Még ti fenyegettetek meg engem, hogy ha nem bannolom azonnal, akkor 8 ember végleg lelép a szerverről.
Mégegyszer a story röviden aki nem ismerné: Gulyáék építkeznek, Talentarék leskelődnek és kiismerik a bázist. C4-el félig betört és felugratok örömötökben, hogy csak félig jut be. Ajtóban kijöttök és kilőnek bennetek és beírja chatbe a noclip jó felfedezéshez. Erre követelitek bannoljam ki noclip miatt. Körbenézek a szerveren, leléptek, megnézem a bázisotokat és meghallgatom Talentarékat. Ti nem nyilatkoztok, mert már nem álltok velem szóba, csak átkoztok. A fellelhető információk alapján nem találtam okot arra, hogy kitiltsam, noclip hack használata pedig amúgy sem volt akkor a játékban már. 2015 nyarán lehetett használni noclip hacket, több játékost is bannoltam, amikor is meguntam és rajtam fel plussz anticheat védelmet rá. Azóta ez javítva van, ha lenne noclip hack mindenki verné a Facepunch ajtaját. Ahogy én látom, ti félreértettetek valamit és zokon vettétek, hogy az Adminnak más a véleménye. Az egész már nem is Talentarról szólt, hanem hogy én milyen egy szar admin vagyok, aztán jött hogy korábbi játékban is tuti addoltam, stb.
Én értem, hogy különbözik a véleményünk, de az a baj nem hogy megmagyarázni, de még érvelni sem lehet, teljesen el voltatok zárkózva és csak hajtottátok a magatokét és szidtatok engem.
Nem kívánom folytatni ezt a témát, korábban is vitáztunk erről, most is, csak ismételném magamat ezután. Utoljára szerkesztette: SZABl, 2016.09.01. 20:52:31
Rendszeresen kapom a felkérést, hogy legyen modos a szerver. Ez tipikus, ha modos a szeró akkor közösségi kell, ha közösségi akkor modos. A mod legfőképpen gathering emelést és kisebb módosításokat fog tartalmazni mint pl.: klán, térkép, anti-cheat, képfestés, stb., de pl. teleportot nem!
Nem tudom holnap mikor lesz a wipe, meg hogy addig lesz-e megint online a Noob Wars szerver, de ha valakinek van kedve és felszerelése raidelni, akkor a házam S3 négyszögben van.
Summa Summárum. Minden szerveren az Admin a legnagyobb csaló -a játékosok szerint- és a barátai élvezik eme képesség gyümölcsét. Az esetek többségében így van emiatt is eme skatulya. Viszont létezik az a kisebbik része a jogokkal rendelkező emberek társadalmának akik tényleges tudják hogyan is kell viselkedni ekkora "erő" birtokában. Felesleges itt borsót dobálni egymásra, ez nem tesz jót senkinek. Aki szereti a lent említett szervert és megtalálta ott a számításait az úgyis ott fog játszani, akit viszont sérelem ért és ezért távozott továbbra is rossz szájízzel fog rá gondolni.
A Redalinos videón jót mulattam, jó nagy bénázás megy rajta. Általában a külföldi streamek megmutatják hogy a profik hogyan csinálják. Ez a video arra volt jó, hogy lássuk hogyan nem kell.
Most mondjam azt, hogy el vagy tévedve?
1. Ti voltatok az egyetlenek akik újoncként belépve a "nagyok által" egyszer/többször kiraidelve engem rágalmaztak utólag. Utána már sokan összegyűltetek, tele új játékossal és akkor is betört hozzátok valaki (Talentar) és én lettem a szar alak. 2. A többesszám megint csak helytelen, senki nem csinálja velem, én magam fizetem, üzemeltetem a játékszervert, olyanoknak is mint te, aki a háta mögött minden félének elmond, mert sikertelenül játszott, csalódott lett, kirabolták, megölték és elűzték az ügyesebb, erősebb, többet játszó, többet farmoló játékosok. A Rust erről szól, a csalódott játékosok legtöbbször kigyót békát dobálnak egymásra. 3. Szerver név váltogatás az én dolgom, ha egyszer tényleg a kedvenceimnek fogom üzemeltetni, akkor majd kiírom és tőlük is szedek havi díjat, hogy megérje, mert jelenleg a játékosok kb. 75% idegen és 25% ismerős. Ebből 5% külföldi, 1-5% reklamál hogy csaló van (utánajárok, kiderül mégse csak nem ismeri eléggé a játékot!), 1% kiabál hogy az Admin addol (talán én nem farmolhatok vagy egy 4*4-es kőházban kéne laknom az 1500 órámmal, hogy másnap ti kiradeljetek?), a maradék hónapról hónapra elvan. A játékosok jönnek mennek és a nagy részét kiraidelik, mint minden szerveren. A játékos bázis változó de köszöni szépen megvan. Van így is elegendő játékos és akció. 4. Mikor Jameska, Satika, Killer, stb. ellenetek játszott, akkor külön játszottak és tudomásom szerint ők voltak 5-en, ti meg 20-an. Én csak beugrottam néhány alkalommal. Az hogy neked azt állították én vagyok a főnök úgy látom elhitted. Az hogy miért léptek le, őket kérdezd. De azt hiszem nektek még annyi játékos se jutott most már, mint nekünk rosszabb időszakban. 5. 5 éve szigorú szabályok léteznek minden szerverünkön. Ha nem vagy lusta olvasni tessék: https://club27.eu/showthread.php?tid=4. Minden esetnél nem lehetek ott, hisz nekem is van magánéletem és dolgozom. Ha ott vagyok valószínűleg fellépek ellene. Van játékos aki utólag keres meg. Killert pl. korábban már többször kirúgtam a szerverről viselkedés miatt. 6. Sokan ismernek/megismertek engem, főleg a CoD4 miatt. Jelenleg már a Rustban is miután már több mint egy éve játszok ezzel. Valamikor többet, valamikor kevesebbet. Sok ismerős játszik más szerveren is, ha hallanak valamit megkeresnek és visszahallom. Ha valaki valótlant állít, azzal magát is minősí. Az éremnek két oldala van!
Házam mellett vagy egy bányagép. Az előző sem volt rossz, de ez a tuti. 5 követ, 5 kénércet, 5 fémércet, a többit nem vágom pontosan talán 3 fémdarabkát és 1 magas minőségű ércet bányászik. Egy ilyennel is durván fel lehet halmozni a nyersanyagokat és a barátokkal is, akik adnak ha kell. Nincs szükségem "Addolásra". Noobként persze mindig könnyebb vádaskodni, mint gondolkozni. A szerveren épp ezért megyek oda segíteni a kezdőknek, ha azt hiszik pl. teleportáltak a tetőre. Csak ismerni kell a Rustot és megvan a megoldás sok mindenre.
Részemről lezártnak tekintem a témát.
Közben TS-re feljött Redalin csapata és elbeszélgettünk. Kiderült leginkább az anyázás volt a gond. Ez saját szerveren tiltott, idegenben meg nem az én feladatom...A házam is megmenekült a vádaskodásoktól. Béke van. Utoljára szerkesztette: Rocco27, 2016.08.30. 21:49:41
Nos amit emlegettél Rocco, az év elején, akkor engem és néhány haveromat is raideltétek, elmondtad miért, folyamatosan ment a termelés. Nem sírtunk, építettünk újra, néha még le is nyúltuk a cuccot tőletek :D. A Gulyás esetnél, nem akarták elhinni hogy mi napokkal előtte is felderítettünk + nem vevők a poénra :D. Redalinékat ugyan én a végén nem zaklattam, de az elején megtaláltuk őket még mielőtt tudtam volna hogy ők azok és akkor is lelőttük párszor. Fel vagyok iratkozva a csatornájára és még így sem tudtam az elején, hogy ők azok csak mikor láttam fent a szerón :).
A rust mindig is erről szólt, sokan nem tudják benyelni a békát, hogy néha szívás, ha az ember nem elég szerencsés, okos, vagy jó csapatjátékos.
Te tuti Gulya haverja vagy. Tavasszal Gulyáék 3-an bejöttek kb. a 3 héten játszani wipe után. 3 emberrel laktam, a szomszédomban is 3-an laknak. Mind a 6 farmol, mint állat és ezen kívül 3 bányagép ment éjjel nappal. Az olajfúrót sokszor kempeltük az üzemanyag sokszorításért. A raid folyamatosan ment a nagyobb csapatoknak. Hatalmas bázist építettünk fel. Persze a vesztes azzonal megvádolja az Admint, hogy tuti addol. Most is hasonló a szitu. Bejönnek wipe után 2 héttel és szóvá teszik, hogy miért van akkora házam amekkora? Tökmindegy, hogy egyedül, lakótárssal, segítséggel vagy egyedül alakítom ki a bázisomat, akasztófa az admin nyakába, mert ilyet nem csinálhat, nem játszhat, nem farmolhat, nem segíthetnek a barátai.
Gulyáék azon is kiakadtak, mert nem bannoltam anno bizonyíték nélkül Talentart, mert olyat csinált, ami nekik nem tetszett és olyat mondot ami nem biztos hogy úgy történt. Szóval miután utánajártam magam és meghallgattam mi történt az egyik oldalon, a másik lelépett és elzárkózott a vita tisztázásában. Azóta persze visszahallom, hogy Talentar az Admin kedvence...Itt játszik fél éve, soha nem volt gond vele, az ellenkezője bebizonyításától pedig elzárkózott az kiraidelt csapat. Teljesen normális viselkedés ez. Quitragenek hívják.
Gulyáékon is, meg Redalin csapata vádjain is csak nevet az összes régi játékos. Persze az Admint a legkönnyebb szidni és vádolni, ha van köze az esethez, ha nincs, akkor pedig ha valamire nincs rálátása az illetőnek, de rágalmazni teli torokból rágalmaz, na az aztán a tuti.
Mert majd 5-6 "jóbarát, klántárs" nem egymás p*csáját fogja nyaldosni érte... :)
Redalin csapata újra megmutatta mire képes, arra megyek fel idegen szerverre, hogy engem rágalmaznak, hogy addolos admin vagyok. Nem igazán tudni miért is de engem elkönyveltek annak. Itt egy kép a szájkaratésokról:
Elverik Noob Warson, elverik idegen szerveren és gyalázkodnak ahelyett, hogy elfogadnák a vereségüket. Utoljára szerkesztette: Rocco27, 2016.08.30. 19:16:59
Akkor nem is tudtatok a streamről csak utólag?
Az offline raidre fújni szerintem hülyeség. Az egész játék erre van felépítve, nem véletlen hogy lehet védelmi berendezéseket éíteni, meg hogy elég strapabíróak a falak, arról ne is beszéljünk hogy ugye a karakter logoffkor nem tűnik el...
Mindazonáltal ez elég epic és felemelő dolog lehetett, az ilyenek miatt lehet jó egy MMO...
Sokkal egyszerubb a dolog mint gondolnad , a betorok robbantgattak es a robbanas messzire hallatszik el , a szomszedok gyorsan szambavettek a sajat epuleteiket es sehol nemlattak semmit , de a robbanasok fojtatodtak... aztan 2 illeto elment megnezni a betoroket akik 7 en voltak (tulero) es lenyomtak oket, na ezutan lett szolva 1-2 ismerosnek hogy jojjenek segiteni es jottekis 5fosre dagadt helyek szenne alaztak a 7fos betoro bandat (akiket minosit hogy 1oran at robbantgattak es szerencsetlenkedtek kvazi eredmenytelenul) A betorok egy kozeli barlangot a tamadas elott berendeztek eloretolt bazisnak .. nos a veg ott erte oket, sarokba szoritva
hozzatennem, hogy akinek a hazat robbantgattak, csak 1 oraval kesobb kerult netkozelebe ... OFFLINE RAID ahogy a betorok nevezik, szemet dolog, de csak ha ellenuk iranyul, ha ok csinaljak akkor teljesen elfogadhato ;)
Hehe, jó kis akciódús videó lett a vége. Az vicces volt hogya két sentry hogy megfogta a betörőket...
Amúgy az egész sztori hogy alakult ki? Egyszer csak kiszúrta valaki hogy az új jövevények streamelnek és utána vmilyen "titkos" módon riasztotta a szerver benszülött lakóit, akik ezután összedolgozva meggyalázták az invadereket? Vagy csak az itteni szerverlakók közül 2-3 amúgy is együtt építkező kolléga páholta el a betolakodókat?