Ez a dolog nekem, hogy ugyanazon a konfigon van akinél jól fut, van akinél szarul, meg van akinél szarabbul fut erősebb konfigon, mint másoknak gyengébben, engem meglehetősen a korábbi Denuvos játékokra emlékeztet. Tényleg nem elképzelhetlen, hogy az a sáros most is.
Nono, van kint game videó, GTX970, FHD, minimum(!) grafikával úgy szaggat, hogy öröm nézni, a jobb helyeken néha 5-6 fps ha megvan? Azért ennyire még az NVidia sem önsorsrontó. Simán sz*r a portolás. Mindezt pedig úgy, hogy effekt hegyek, mer pár réteg textúra benne sincs, ami a PS4 verzióban.
Mindeközben ugye megy a balhé, mert megjelenés előtt sutyiban változtattak a gépigényen, elvették a bundle vásárlóktól a DLC-t, a játék meg véletlenül drágább lett 5 euróval. Azért a pofátlanságnak is vannak fokozatai, de ez?
Én az Nvidia helyében is kiverném a balhét, mégiscsak ezzel a tákolmánnyal promótálták a kártyáikat, és hát enyhén szólva nem az az eredmény, ami elvárható - elég ha csak azt nézzük, hogy az Nvidia specifikus fícsöröket mind élből ki kell kapcsolni :D
Ehhez képest az Origin portja egy remekmű volt. Hát asszem akkor várakozás van, vagy 3-4 patchig. Az mondjuk azért durva ,hogy a high textúrákat bele sem merték rakni, úgy vajon mi kellene neki 4 titan egyszerre? Illene azért kárpótolni valahogy a játékosokat ilyen arculcsapásért. Ezek után majd gondolom csodálkoznak ,hogy milyen rosszul fogyott PC-n, mert a warez, meg a nem tudom mi, közben meg ott van a w3 amin se védelem se semmi és mégis szépen fogy PC-n is, sőt. Utoljára szerkesztette: Shep, 2015.06.24. 13:06:02
Azért ez elég vicces....egy 3 gigás 7950-es VGA esetében azt ajánlják, hogy 1280x720-as felbontás...miafaszomvanbazdmeg?
Mondjuk azért na, nem akad annyira, hogy játszatatlan legyen, inkább idegesítő, mint játszhatatlan, de ettől még persze ez igencsak szar dolog. No de, hogy ilyen felbontást ajánlanak, ilyen géphez, ez kissé vicces.
Belenéztem itt a véleményekbe. Nem értem a Rockys csapatot. Hogy engedhetik meg maguknak ezt? Most látom módosítottak a gépigényt. AMD-ből 3GB-os kártya kell minimum? A metacriticen is rengeteg dühös ember van. Elképesztő egy kis cég aminek hasonló hozzáállása kellene legyen mint a CD Projektnek, hogy engedheti meg ezt magának? Ennyire szűk határidők vannak? Arra sincs idejük megnézzék mit adnak ki a kezükből? Utoljára szerkesztette: Although, 2015.06.24. 07:31:57
Az Arkham City nekem is jobban bejön, mint az amúgy nekem is tetsző Arkham Asylum. A City eddig a favorit.
Nem vagyok rajongó de nem is szeretem. Az Arkham Asylum egy baromi jó játék volt,kellően változatos, hangulatos. Nem untam. Az utána következő részekben nagyobb bejárható terepet kaptunk és ráment a játékmenet rovására. Ahogyan ebben is. Ez nem rajongás kérdése (maximum olyanoknál akik élnek halnak ezért a világért). Egyszerűen repetitív a cucc, és nem képes ez a rész sem felnőni az AA-hoz.
Mióta felvettem ezt a Justice League 3k Batsuit-ot azóta mindenki menekül előlem az összes kocsi megfordul ha meglát WTH
Ez real szerintetek vagy mivan? Eddig mindenki megtámadott meg el akart gázolni
aha, most már értem, szóval az Új Batman Early Access , csak elfelejtettek szólni, ezért ilyen olcsó :D xD
Hát srácok, másodjára is azt kell mondanom én semmi kivetnivalót nem látok a játékban. Marha ritkán beakad ha megyek mint állat a Batmobillal. De amúgy mint az álom úgy fut. 60FPS-re átlőttem a limitet és érzésre meg is van, bár most meg se néztem. De marha faszán fut. Nálam AA-on, Nvidia effekt On mindegyiken.
Írd azt, hogy SZERINTED. Csak mert a többség szerint nincs minden rendben.
Nálam minden max, AA kikapcs, fix 30fps. se nem több, se nem kevesebb. Teljesen játszható, nincs vele gond. John Noble szinkronhangjának (Scarecrow, Crane) meg örülünk:) A grafika olyan amilyen, de hangulatos a játék és végre visszatért az AC-s harcrendszer. Mondjuk a túlzott autózás erőltetés nem tetszik, de ez van. Utoljára szerkesztette: MerlinW, 2015.06.23. 23:40:41
Ez már nagyon személyre válogatja.Nekem pl egy Batman játék többet jelent mint egy Witcher.Sokkal többet.
És még ebben a műfajban jól is sikerült a game. Itt kell a DC Universe-t kedvelni/szeretni vagy más esetben egy átlagos akcio játékot fog az illető látni.Én és sokan nem ezek közé tartozunk. Gyerek koromban képregény formájában volt tálalva Batman,aztán jöttek a filmek és most átélhetem olyan vizuális formában amit már én irányítok.És nem egyszer álmodoztam róla,hogy Batmobil is lesz egyszer,hát íme..
Az Arkham Asylum a legjobb ész a sorozatban, etalon és ahhoz már semelyik Arkham cím sem tud felnőni.
Ez semmilyen téren sem közelíti meg a W3-at még ha nehéz is összehasonlítani.... Akciójátékként egy erős átlagos,nem több nem kevesebb. Az MGS V mellett gyakorlatilag el is tünhet a süllyesztőben.
Ja...majd év játéka lesz...meg a Witcher 3-at megszoríthatja...aha...hát pont úgy néz ki.
Nem egy nagy veszteség hogy problémák vannak vele illetve patchre lehet várni. Totál átlagos akciójáték, az Arkham Asylumhoz képest gyengébb,ugyan úgy unalmassá és repetitívvé válik mint az előző két rész. Kár erőltetni a készítőnek a nagy sandbox világot ha egyszer nem tudja változatossággal feltölteni és egy bárgyú qte akciójáték az egész unalmas ismétlődésekkel. A hangulat frankó, a látvány elmegy UE3-hoz képest dögös,de abszolút minimális a különbség az előző részhez képest (már csak emiatt is vicces a gépigény- fakezű banda). De az AA szintjét ez a rész sem hozza vissza. Pár óra játék után szó szerint meguntam és elkezdtem tévézni,illetve tolom tovább a Witcher 3-at....
Ne szabadulj meg mert csak hibákat okoz! Utoljára szerkesztette: grebber, 2015.06.23. 19:02:34
Nem feltétlen. Én pl. PC-n nyomom és semmi gondom nincs a játékkal. Igaz, nem max-on meg ultrán, még csak nem is high-on, viszont nagy követeléseket nem is támasztottam, hisz papíron a VGA-m még a minimumot se éri el (NVidia GeForce 560Ti 2GB-vel). Az elmúlt 3 órában ennek ellenére nagyon is jól szórakoztam a játékkal, low beállításokkal, amilyen szerepre én a játékot megvettem, azt teljes mértékben betölti.
Szóval további jó idegeskedést, én mentem játszani. :D
Jah az úgy más :) PS4-en valóban remek, meg legalább vannak high textúrák is, amit PC-re cigányok voltak berakni. Lehet egyedül vagyok ezzel, de rohadtul irritál, hogy szakad az eső, de Batman meg a Batmobile csont száraz. Mintha esernyővel mászkálnának. Remélem valahogy meg lehet ezt oldani majd, mint WD-nál is.
És ebben mi a pláne? Azt is írd oda az utókornak mert berakok egy bárki által írt szöveget kb ugyanannyit ér mint ez.
Azok elfoglaltak mostanság - ezeken dolgoznak: Deus Ex PC port Hitman PC port Rise of the Tomb Raider X360 port (remélem ezután áttérnek a PC-s portra is )
Nem érnek rá holmi Batman játékokkal foglalkozni, nyomatják a Square cuccait. Utoljára szerkesztette: TBTPumpa, 2015.06.23. 17:46:28
Gondolom ezek olcsóbban vállalták. Mondjuk azért az Origines fiaskó után nem ezt várta volna az ember tőlük. Utoljára szerkesztette: Shep, 2015.06.23. 17:45:20
De az nem egy nagy cím volt és nem az adott év legjobban várt játéka volt. Mert a Batman AK a Witcher 3 mellett 2015 legjobban várt játéka volt, de nagyon nehezen, csak sikerült elcseszni, pedig csúsztatták is számtalanszor a játékot a jobb "élmény" érdekében. Hát inkább nem vagyok rá kíváncsi, hogy milyen lett volna ez, ha korábban jelenik meg...
Nem értem, hogy az U3-as motort 2015-ben miért nem lehetett megfelelően belőni? 2009-ben és 2011-ben sikerült nekik, 4 évvel később meg már nem? U4 motorral mit műveltek volna ezek?
Minimum gépigény (640x480 felbontáshoz és megközelítőleg 30 FPS értékhez): i7 5960X processzor 24GB Ram 8GB AMD VGA vagy 6GB-os Nvidia 120 GB szabad terület
Ajánlott gépigény (800x600 felbontáshoz és 60 FPS-hez): PAKS és NASA együttvéve Utoljára szerkesztette: TBTPumpa, 2015.06.23. 17:43:17
Júj az a régi csajos Splinter Cell klón, nagyon szarul ment pedig érdekelt volna amire megoldódott meg már senkit sem érdekelt. Utoljára szerkesztette: CalebJoe, 2015.06.23. 17:39:21
"Srácok a 30 fps lock azért kell, mert a motor komoly szinkronizációs problémákkal küzd. Bizonyos játékelemek a jelenetlimithez vannak kötve, és ezek a jelenetsebesség gyorsulásával felgyorsulnak, míg a lassulással lelassulnak. Mivel a szinkronizáció ebből kifolyólag korlátozott, így általános jelenetlimitet alkalmaznak, hogy minden játékelem megfelelő szinkronban legyen, és ne okozzon problémákat a játszhatóság tekintetében.
Textúrában csak jelenleg maximum a normál. Volt számos textúrára high verzió, de ez a PC-s portból a megjelenés előtt kikerült. Valószínűleg streaming problémája van a játéknak, és ezért úgy döntött a PC-s portot készítő Iron Galaxy, hogy nem szállítja a high textúrákat PC-re."
Amúgy nem tudom mit vagytok úgy odáig, anno a Stolen NV kártyákon egy jó darabig csak 2-10 fps-el futott, ahhoz képest ez egy remekmű :D
Számomra tegnap az volt az érvágás, amikor az unlock előtt hirtelen bejelentették, hogy minimum 3GB-os AMD VGA kell ehhez a vacakhoz. Bő 1 éve vásároltam egy R9 280X kártyát (cseszett drágán persze, mert azért 90 000 Ft körüli összegért ma már 3x megölnek) és ez a kártya épphogy elég a játék futtatásához... Én laikus úgy hittem, hogy az a 3GB csak elég lesz pár évig úgy a FullHD felbontásban való játékhoz (kompromisszumokkal persze nem Ultimate Ultra High grafikán)... hát eddig tartott. Ez a játék épphogy elindul vele. Ezt az AMD is nagyon szépen elcseszte, az Nvidia meg a kedves fejlesztők is. Komolyan, még 20GB hátra van, de szerintem már le sem töltöm, csesszék meg! Ezért még a 4500 Ft-os kuponár is sok volt. Ja meg úgy volt, hogy kapunk Harley DLC-t is, de aztán mégsem. Áh, végülis, egy jó pont lett volna a sok szarság mellett, de ezt is elvették...
Komolyan az ilyenek után hagynám az egész PC-s gaminget a francba, 110 000 Ft-ért már utánam dobnak egy 500GB-os X1 konzolt. Oké, hogy 900p meg 30 FPS, meg Micro$$$$$$$$$$oft, de nem kell fejleszteni és nem is szopatnak halálra mindenféle DRM-mel. Megveszed a gépet, meg a játékot aztán nyomod. Nincs ez az ekézés, mint itt. Emellett biztosan érkezik rá Lara is, ha már PC-re nem. Bár, ha hasonló színvonalú PC-s átirat lesz abból is, akkor inkább ne is jöjjön... Utoljára szerkesztette: TBTPumpa, 2015.06.23. 17:31:15
"The Chosen One 1,806 products in account 9 reviews
Not Recommended 0.4 hrs on record Posted: 23 June
Batman Unity"
Hát az Originsből kiindulva amit szintén ők portoltak, lesz itt bug is dögivel, de legalább lelkesek és patcheltek bőszen, szóval talán attól nem kell tartani ,hogy leszarják és ilyen hulladék marad az egész.
A megjelenés előtt 5 órával lett feltüntetve a 7950 + 3 GB VRAM. Előtte nem az volt ott. Egyik online oldalon fenn is volt/van az eredeti állapotról készült kép.
amúgy kíváncsi vagyok ezt valaki tesztelte e nekik.de szerintem nem vagy ha igen is kussoltak róla és leszarták milyen lett .majd...majd jön úgyis a sok patch azt valamivel jobb lesz...pf
Lehet, hogy a PC-s portot is a batmobil edisünt készítő cég csinálta, azért lett ilyen "jó", igaz ez legalább elkészült :) Utoljára szerkesztette: Shep, 2015.06.23. 16:32:00
így van,amég a witcher 3al vígan játszottam a szar gépemen,szebb és nagyobb is addig pl a dragon age már a menüben meghalt,ez is szar és még van 1-2 játék ami el se indul pl mortal kombat x.ez tényleg csak kibaszásból van így