Azért a Leo 2A6 ATGM töltési idejének közel megfelezése elég kemény buff (azt leszámítva persze, hogy sztem nem sokan használhatják) . Utoljára szerkesztette: Antimat, 2016.01.21. 18:49:41
Basszus,egy scorpion behisztizett mert megöltem XM800T-vel. Ugatott hogy reportol.
Vannak ilyen okosak, Port Storm pályán fenyegetett egy Centurion, hogy reportol, mert bot vagyok (VBL-lel voltam). Kikaptunk valami 6:0-ra, enyém lett a top xp-s kitüntetés meg a spotter vagy milyen medál. de ő azért reportol, mert nem rohanok előre megdögleni az elvárásai szerint
Nekem ma kifejezetten mákom volt eddig. A legszebb az volt, hogy a Chall.1-l berakott tier 9-s csatába, ráadásul stock a tankom. Enemynél meg persze 2 T90MS (nálunk is annyi). A lényeg, hogy persze ,mentek a lepattanók naná, amíg meg nem untam, és lődöztem a HE-vel. A vége az lett, hogy egy tankot hátulról bemákoltam egy HE-vel, majd a végére maradt egy T90-s, persze ott kicsinált még 2-t és menekült. Sikerült meglepnem, elé vágtam, nem rám figyelt, és egy HE-vel szemből kicsináltam. Rég örültem ennyire killnek (főleg mert valszeg Neki már csak 1 lövés kellett volna belém). Utoljára szerkesztette: Alien69, 2016.01.21. 23:39:51
Hogy lőnek meg úgy hogy már rég leesett a spootom és eltalálnak menet közben cikcakkban a kis lájt szaromat? Bemegyek a többiek közé 10 en vannak ott ők nem tudnak meglőni, de valaki 400 méterről simán eltalál. Meg lát azután is hogy, hogy leesett a spoot rólam, kb 5-7 s múlva lőtt belém mikor mentem előre.
Például közelebb van hozzád, de minden tanknak van olyan képessége, hogy lát olyanokat, akik kintebb vannak a saját látó mezejénél. De pl a BMP2 rakétájával volt, hogy egy másik jármű után küldtem, amely bement egy ház mögé, de a rakétát tudtam utána vezetni, és be is találtam. Mázli is kell hozzá, de nem lehetetlen. Vagy pl artyzásnál, az indulás után van 1-2 pont a térképen, hogy ha oda pottyantasz, tuti találat. Ilyen pl indulás után a híd némely pályán. Főleg, ha figyel az ember a terep tárgyakra, mikor törik szét őket, oda pottyant, és voilá. Nem látja az illető (tehát az arty) a célpontot, de tudni lehet, hogy OTT van.
Arra megy a rakéta amerre húzod, ha szerencséd van akkor pont elmegy a ház mellett és bekanyarodik, de ehhez akkora mák kell. Nekem is volt már ilyen, hogy ház mögé menekült és eltaláltam. Nem is tudom, hogy melyik tankkal szívtam, rakétákkal. mikor lejtőnek lefelé állok meg és lőni akarom belemegy a földbe, de ezt nem látom és a harc hevében irányítani akarom a rakétát. De nem rakéta volt, mert azt kiírta volna, hogy jön. meg nem is arty volt. Meg nem volt körülöttem senki sem, csak én voltam ott. A Wotban úgy van, hogy egy 500×500 négyzetbe látod a tankokat, akik kimennek ebből azokat nem látod hiába vannak felderítve. Most ezt elvileg megcsinálták, vagy megcsinálják kör alakúra. A felderítő meződ meg kör alakú.
Hát nem tudom bakker... pár napja jött 2 frissítés azóta a 40-70 fps-ből lett 5-10 nálam Co-Op-ban... Ha netán senkin nincs a most bekerült festés akkor szinte hozza is ezt a játék, de amint 4 játékos festett tankkal jelenik meg már nem tudok játszani. :(
Nekem semmi,ugyanannyi az fps-em most is,és pvp-ben játszom,festéssel.
Nálam sincs egyelőre fps csökkenés, bár nem emlékszem, voltam-e 4 álcafestéses csapatban egyáltalán azóta.
Azt meg nem is tudtam, hogy a VBL ilyen jól bírja víz alatt, a rendes tankok 8-9 másodpercéhez képest olyan 18-at enged (mondjuk látni a modell alján a hajócsavart, de akkor is).
Nem túl régi módositást, hogy pár AFV-nek növelték 20 sec-re a fulladási idejét, mert túl picik, és túl könnyen fulladtak. Ahol egy MBT átmegy simán 8-9 sec alatt, ott a lapos AFV-knek több távot kellett mennie viz alatt, ezért növelték meg. De pl CRAB-nél nem :D
Persze most nem találok olyan képet, amin meg tudnám mutatni, miért lőttél földbe. De majd csinálok egyet este. Ettől függetlenül, a lényeg. Ha olyan járművel vagy, amin rakéta is van, pl BMP, próbáld ki, hogy indulás után keresel egy kisebb dombot. Felmész a tetejére (lehetőleg kb vízszintbe legyél), bezoomolsz, így maradsz, majd elkezded a járművet hátra mozdítani. Ekkor megfigyelhetsz egy kis halvány kört,ami elmozdul. Amerre mozog, arra fogja kilőni a rakétát! Ha EZT is figyeled, nagy baj nem lehet, mert látni fogod, hogy pl lefele indul, és még ha nem is fúródik a földbe egyből, de pl egy házikóba fog csapódni. Az a legjobb, ha kicsit felfele indul, természetesen. A rakéta használata amúgy wotosan a lgejobb. Azaz, NEM egyből a célra tartod, hanem csak kb arra felé indítod, és csak közben húzod rá az enemyre. Akár domb mögül is indíthatod (ha nagyon felfele tudod indítani), ha éppen gyorsan fel tudsz kaptatni a tetejére, és becélozni/ráhúzni az enemyre. Persze leírni sokkal könnyebb.
Melyik 9es tankot vegyem meg? Megvan az ariate, ebből vagy a Challenger 2őt veszem meg vagy a T90 mst. Persze később kihúzom a másikat is. De melyik a jobb? Meg megvan a Wiesel, lassan az is kész lesz. Abból meg a 9es leopard vagy az Abrams lehet, melyik a jobb? A másik ilyen lájttal kifejlesztem a másik kilencest, a TDvel meg a CRAB-ot és kész. A leopardnal az a baj, ha picit is elfordítod a testet belövik az oldalát.
A Tagilnak jobb az ágyúja és a mozgékonysága, a Challynak a páncélzata. A másik kettő közül egyértelműen a Leo, az Abramsnek ugyanúgy átlövik az oldalát, sőt. Egyébként ha rám hallgatsz még egy ideig nem veszel T9 MBT-t, az élvezeti faktoruk kisebb a nullánál. Én a helyedben megvárnám, amíg lép valamit az Obsidian a balanszolás irányába, mert jelenleg a T9 gameplay a kopogtatásban, RNG fesztben és pixelvadászatban merül ki.
Gondolom kivéve amikor egyetlen T9-es van bent T8-T7 csatában, bár sejtem, hogy ritka, mint a fehér holló. (Szerk: nálam azért viszonylag (érzésre) sokszor előfordul, hogy a mi csapatunk full t8-t7, az ellen topja meg egy t9) Utoljára szerkesztette: Antimat, 2016.01.30. 12:44:01
Végül csak hallgattak a PvE kredit bevétel miatt vinnyogó bobokra. Ezzel szerintem be is verték az utolsó koporsószeget a PvP-be.
Ha csak a kredit hozam az egyetlen, ami az embereket a PvP mellett tartja, akkor tényleg nagy baj van. Ezentúl lesz biztosítási pénz, szóval korántsem biztos, hogy olyan nagy lesz az emelkedés. Eddig számos pve játékos azért ment be, gyorsan meghalni pvp-be, hogy több kreditet keressen, ami senkinek sem volt jó. Most a helyzet annyiban változik, hogy a másik oldal fog sírni.
De így is kevesen játszanak ezzel, kéne valami játékosszám adat. Tegnap vagy 5 körön keresztül utánam jött 3-4 játékos, mármint aki velem volt az első meccsen azokat mind utánam dobta a következő csatába. pedig több percet is vártam egy csatára. Volt egy bot vagy nem tudom mi, vblel volt és afkzott. mind az 5 csata alatt. a másik magyar gyerek meg végig votebannoltatni akarta. az első meccsen letkzta, kilőtte meg kilőttek őt is, kikaptunk simán mert 4-5 lövöldözték egymást. Következő körben is hozzám dobta, ott is ment az írogatás, hogy jelentsük fel. Akkor sem a játékkal foglalkozott, kikaptunk. A 3. körben ellenem rakta, akkor szerencsére nyertünk. Utána kettőt meg elbuktunk, mert velem voltak. Ha olyan sok játékos lenne, akkor nem hinném, hogy így utánam tudna dobni több játékost az előző csatából. Van amikor 7 vs 7 van van amikor kettővel kevesebb mindkét oldalról. van amikor 10 vs 10 van.... Meg az, hogy állandóan 1 percnél többet kell várni. volt amikor kimentem cigizni és 4 perc eltelt és semmi.
És milyen jól is teszik. PVPben afkolásért 2x több pénzt kap az ember, mint mikor PVEben (mert bizony ott is vannak nehezebb küldik és szarjátékosok csapattársként) 30 ezer dmg 17ölés stb kört megy... Utoljára szerkesztette: Munkie, 2016.02.02. 14:52:46
Nem feltétlen. Most telepítem a laptopra a játékot, leszedett 4,3 GB-ot, majd utána elkezdett tölteni 12,3 GB-ot extra adat címszóval. Azért nem értem mi lehet ez, mert a letöltött 4,3 GB-al működik a játék. Valaki ötlet?
#4277 Nyilván csak a kredit. Én akkor utam meg amikor már nem volt hova menni a kurva sok rakétázó klikker elől, mert az a kurva rakéta a ház sarkánál is befordul... Elég unalmas amikor 2-5 másodpercenként jön egy rakéta... Persze azért a gyalogsági puttyogtatók is érdemelnek egy említést... Utoljára szerkesztette: aru, 2016.02.02. 17:38:33
Cserébe több rep jön PvE-ben, ami már magában röhej. A PvE easy mód a PvP-hez képest, még tutorialnak se nevezhető, mivel az az egy-két páncélozott bot is folyamatosan a seggét meg az oldalát mutatja neked. Nem véletlenül van az embereknek 50% körüli WR-je PvP-ben, és 80-90 körüli PvE-ben. Ha rajtam múlna, feleannyit hozna kreditből és XP-ből is, mint a PvP.
Volt már, de szerkesztőt keres az Armored Warfare témájú AW Base blog. A feladat hírek fordítása és közzététele lenne angolról magyarra, illetve alkalmanként egyéb cikkek, tankismertetők, oktató videók, egyebek készítése. A szerkesztői státusz a megfelelő teljesítmény esetén játékon belüli juttatásokkal (gold, prém, prémium/exkluzív járművek, stb.) jár. Jelentkezni nálam, privátban.
Ez egy kicsit erős:
Összeszámolgatod mondjuk hónapra lebontva nem erős, aki mondjuk tehetősebb (mondjuk egy nyugati országbeli) ugyan ezt (sőt többet) megold azzal, hogy mondjuk havi 10est bedob a játékba, ami meg mi... fizetése elhanyagolható része. Így mi (persze tisztelet a kivételnek) csórók is kapunk valamicske ösztönzést :)
Nem tudom honnan vesztek ilyeneket... PvP-ben anno Challengerrel rommá lőttek már az elején (még a páncél és lőszer upgrade előtt...), találat nélkül jöttem ki, bőven mínuszos volt a kör... Amikor volt 2 killem és bukta lett, akkor is 20ezer kredit körül jött plusszba, mert a javítás és a lőszer mellett a bukta semmit nem ér...
Egyébként csináltak valamit a grafikával az új hotfixnél? Mert nekem most van 4 db képernyőfelbontásom, de egyik se a monitornak megfelelő (1920x1080), hanem 1280x1001/1600x900/1680x1001 és 1904x1001. Ha pedig fullscreent állítok be, akkor első egérkattintásra összeugrik kis ablakba. Patch előtt normálisan működött... Másnál nincs ilyen probléma?
Még mindig bétában van ez? A WOT sokkal jobb, mint ez a szar, azt hittem valami új lesz ezzel a játékkal, de nem. Jön egy új kereskedő ág, ahelyett, hogy megcsinálnák normálisan a játékot...... Mi alapján dönti el a játék a lepattanókat? Miért van az, hogy bedobálja a 6osokat a 9esekhez? Volt olyan is, hogy 5öst is berakott, de lehet, hogy max 8asok voltak ott akkor, nem emlékszek rá.
Még mindig abban menetel. Egyik sem jobb a másiknál, ebben van pve, abban nincs, a másik oroszpárti ez meg a franc tudja, majd kiderül :D nincsen játékos pvp-ben ? :D talán ez lehet a helyes válasz. Szóval , mindegyik szar, csak a másikkal többen játszanak :)
Ki lett húzva a menyét, kifejlesszem a leot belőle vagy valami másik 9-est? Szétfogják lőni a tornyát HEvel. Ezekkel a kis páncélozott harci járművekkel jobban lehet játszani, csak az a baj, hogy a rák gumikerekes és eléggé nehéz irányítani.
Ezzel valakinek valami tapasztalata? Én gyakorlatilag napont letolom a kétszerezőket PvE-ben, bejelentkezem, de ez szinte soha nem ment még végig. 3. napnál általában újrakezdi előről! Tegnap kivételesen elment a 6. napig (de az 1 nap prémiumot nem kaptam meg ennek ellenére), de ma szintén előről kezdte. Másnak? undefined Utoljára szerkesztette: aru, 2016.02.10. 01:30:07
Nekem végigment, és megadta a végén, az összeset. De naponta is fel lehet venni.
Ez volt kb. 2 napja, aztán 1-1,5 nap szünet, és ma újra kezdődött. Utoljára szerkesztette: Antimat, 2016.02.10. 11:28:32
Meglett az ingyen prémium napom a hatodik belépésre, na gondoltam tolom most délután akkor, mert épp ráérek. PvE természetesen szigorúan. Az egy dolog, hogy 2 pályát ad folyamatosan, mert a random enemy miatt így is lehetne tolni, de folyton kivág a játék és nem csak garázsba, hanem windowsba... Mire meg visszamegyek, már semmi értelme... Szóval ennyit erről. Ezért jó, hogy ingyen volt a prémium nap, így nem kell azon bosszankodni, hogy fizettem valami sz*rért..
Már vagy 2 hónapja nem játszottam, azóta jött pár javítás, pár új pálya, random PvE ellenfél respawn, ezek valóban értékelendő dolgok, a fejlesztői kérdezz-felelek is sokkal normálisabb hangvételű, mint a wotnál. De ezek mellé szaggat a hang időnként, a saját motorhang alig hallatszik, a mellettem elhaladó csapattárs motorhangja meg üvölt. Ilyen nem volt korábban, jópár videót csináltam, egyiken sincs ilyen probléma. Ahogy nem volt egérkattintásra összeugró kép és nem vágott ki csatánként sem a szerver. A pályák léptetése (2 pálya váltakozása adott nehézségen...) már-már a wotot is alulmúlja, ma legalábbis. Ezek pedig erősen rontják a játékélményt. És nem látom, hogy a sűrű frissítések és hotfixek orvosolnák ezeket, pedig nem mai problémák. De persze egyedien festett prémium járművek komplett szériája már volt azóta... Na mindegy, hátha a következő nagy patch majd rendet tesz.
Sziasztok! Valaki magyarázza már el legyen kedves lépésről lépésre,hogy az inventori menüt hol találom hogy a prémium napot aktiválni tudjam.Mert ezek szerint láma vagyok de én nem találom a játékon belül.Köszi
garázs ahol a tankok vannak jobb felső sarok felkiáltó jel, kicsit alatta VILLÁM jel nah az
illvetve a napi első győztes meccsért jár vagy végig a hétvégén?
ha elolvasnád figyelmesen a hírt ami a hétvégére vonatkozik akkor látnád hogy egész hétvégén minden meccs 100%os xp bónusz és holnap este 6-tól 9-ig lesz az a a 400%-os dolog
Követem a fórumot. Ha nem lesz arty a játékban vissza térek. :-) Bár nem ez csapta ki nálam a biztosítékot. Az amúgy igen nehezen belőhető leopard buffnak az a része, amiről nem is írtak. Sidecrape-ben megkapta azt amit papíron tudnia kellene, az amcsit meg 10 fokos szögből is átkenték. Nem tudott a szerencsétlen visszhúzódni, mert picit látszott az oldala. Ezen ponton lett elég. Másfél hónapja be sem léptem sztem. Nem tudom azóta mi a helyzet.
Fönt voltam és nem vettem észre, hogy lett volna. Végighúztam a hiányzó xp-t a T-72A-n, olyan 30 csatát toltam le és mindet 100%-al adta. Utoljára szerkesztette: aru, 2016.02.14. 09:23:49
Ez a kompozit bármit lepattint első lövésnek vagy hogy működik? Baromi jó ez a tank egy csomót pattintottam. meg egyszerre csináltam ki 3 tankot. :D Kitáraztam a köpködővel majd két rakétát ellőttem, majd a maradék low hpt leszedtem a tdről meg a bmpről :D