Ezzel egyetértek.Épp most kezdtem újra úgy másfél hónap kihagyás után, persze rájöttem, feleslegesen, hiszen elég visszatöltenem egy régi állást, ahol már mindenem megvan.Ami viszont új, hogy vannak dolgok, amiket nem lehet felvenni, pedig eléggé megkönnyítenék a játékunkat, lásd kép:
Aztán, sajnos visszakerült az Aurora mellé az a Reaper, ami hónapokig hiányzott onnan, ráadásul néha repül is (!), akárcsak a többi lény.Ezek súlyos bugok.Apróbb bugok, hogy a szövegeket nem mondja végig vagy némelyiket elfelejti bemondani vagy egyszerűen elhalkul. Változott a Floating Island kinézete egy kicsit, a több maradt a régiben.A szkennelhető dolgok érdekes helyre kerültek, egyik-másik nem ott van, ahol megszoktuk.
Továbbmegyek: még mindig szaggat, ezt mondom 16Gb ram, I5-4690K és Nvidia GTX1060 6Gb-s gpu használatával...tehát elég erős gép kell hozzá, tekintettel, hogy tényleg nincs semmi optimalizálás, még mindig. Túl nagy változást nem látok az ajánlott és a maximális grafikai beállítások között, mindkettőn ugyanúgy szaggat nálam, habár ez nem hardveres szaggatás, inkább rohadtul sokat tölt. Amúgy mást nem látok egyelőre.Az élvezet, a beszaratós részek megvannak, a felfedezés öröme, a kutakodás, a sikerélmény mind megvan.
A proci a gyenge láncszem, ami most van, azzal nem fog futni. Igaz, a játék sincs kész teljesen, nincs optimalizálva, erős gépeket is néha megizzaszt. Ha anyagilag belefér fejleszteni unokádnak, min. egy i3 vagy i5 Intelre lecserélném.
MINIMUM: Op. rendszer: Windows Vista SP2 or newer, 64-bit Processzor: Intel Haswell 2 cores / 4 threads @ 2.5Ghz or equivalent Memória: 4 GB RAM Grafika: Intel HD 4600 or equivalent - This includes most GPUs scoring greater than 950pts in the 3DMark Fire Strike benchmark Tárhely: 6 GB
AJÁNLOTT: Op. rendszer: Windows Vista SP2 or newer, 64-bit Processzor: Intel Haswell 4 cores / 4 threads @ 3.2Ghz or equivalent Memória: 8 GB RAM Grafika: Nvidia GTX 550 ti or equivalent Tárhely: 6 GB
Sziasztok! Új vagyok ezen a fórumon, ezért lehet hogy nem megfelelő helyre írok. Ha így lenne kérnék egy jó linket. Problémám a következő. Unokámnak telepítettem a játékot és betöltés közben kidob. A gépen van 4GB RAM ami a minimum gépigény. Videó kártya pedig SAPPIHRE Radeon HD5850 Vapor-X 1GB 256bit. Ez lehet, hogy gyenge? A processzor: Intel Core 2 duo e4400 2000MHz. A segítséget köszönöm!
El kell keserítselek, de eltávolodsz a "játéktértől" és a nagy semmi, a végtelen fekete mélység van ott. Olvastam, tervezik azt, hogy ezen területeket a legnagyobb leviathan lényekkel fogják telerakni, mondván, arra ne kutakodj és dögölj meg különben is... Egyszóval ez nem egy Skyrim, de nem is egy X-Rebirth, ahol órákig mehetsz bármerre, s mindig találsz valami érdekeset. Itt van egy relatív "kicsi" tér a játékhoz, inkább menj a mélységbe. Pl Deep Grand Reef-ben még el is tévedhetsz, nem egyszer volt hogy beragadtam a Cyclops-szal, hogy feladtam és visszatöltöttem.
Vajon a bolygó amit létrehoztak az gömb alakú a valóságban is, tehát meg lehet kerülni, vagy csak csináltak az Aurora köré egy végtelen víztükört, azt kész? Szerintem úgy lenne logikus, hogy gömb alakú, ha már engedik, hogy az ember elinduljon a vakvilágba. Mindenesetre én elindultam nyugat felé. Felszereltem a Küklopszot dinnyével meg a megfelelő töltőkkel, így most önellátó lettem. Egy darabig csinálom, aztán meglátjuk. Kb. fél óra alatt hal szomjan az emberem, ennyi idő alatt 14 kilométert haladok. Automatizálni kellett a haladást, tehát a W gombra ráraktam egy dobókockát, meg egy kisebb könyvet. :D
A monitor nálam eleve sötétebb helyen van, mert utálom a napfény tükröződését tv nézéskor is :) Bár így se láttam semmit, a Lépegető lámpái semmit nem világítanak be azon a helyen, kb mintha ki lenne kapcsolva. Nem tudom még hogy jutok el oda, de így bosszantó. Találtam olyan kaput ott a Castle-ben is, mint a szigeten. Jó lenne tudni hol lehet bekapcsolni, és akkor nem lenne gond az eljutás :)
Majd megmutatom, bár a hétvégét nem ezzel fogom tölteni, de nem bonyolult, csak valóban, ahogyan korábban sokat panaszkodtam arról, hogy kifejezetten szemrontó a játék, igen sajna még mindig így van.Borzasztó sötét helyen van, habár javítottak rajta, mert kicsivel több fényt adtak a környezethez, de még így is csak sötét szobában lehet valamit látni, tehát ha süt a nap vagy a monitorod világos helyen van, akkor megőrülsz...
Magába a Lava Castle-be (illetve az erőműbe) csak a PRAWN-nal tudsz bemenni.Két oka van: olvasztó hőség, láva mindenütt.Hogy könnyű sem legyen, egy vagy két darab Seadragon Leviathan is vigyázza a bejáratot. Múltkor mutattam képekben, de itt van a 492-es hozzászólásomban az a pár kép.
Szabad módban, kicsit körbe szaladtam az eddig nem látott részeket, megtaláltam a LavaCastle, de az út oda olyan sötét, hogy lövésem sincs merre kell menni :)
Mikor említetted a kaput, én arra gondoltam ami a fegyver alatt van, de ez másik a hegyen. Lehet ahhoz is lesz vagy van egy aktiváló valahol ?
Ezzel a verzióval nekem is meggyűlt a bajom, mikor elfelejtem menteni az aktuális állást és visszatöltve látom, hogy hoppá nem volt egy sem. Több hely felkutatása, tárgyak szkennelése vész kárba, a kedv meg elhagy.
Hát ja... Jártam én is ott.Kéne újat kezdenem megint, az elejétől, immáron az lenne asszem a 12, újrajátszásom, de inkább várok még a megjelenésig.Szeretném, ha meglenne a "vááóó" érzés és a felfedezés+sikerélmény érzés, még úgy is, hogy már majdnem mindent tudok és ismerek.Ez a korai hozzáférés "átka". Nem akarom, hogy azok az érzések, amik végig bennem voltak a játékkal kapcsolatban elvesszenek, ezért inkább csak követem a fejleményeket.
Amúgy tegnap kipróbáltam úgy egy hónap kihagyás után.Fagyni nem fagy egyáltalán, de a sok töltés és az e miatti lag/akadozás idegesítő. Azért kíváncsi lennék, hogy akkor meg mit tölt hosszú percekig egy mentésnél, ha utána meg akadozik? Logika szerint nem úgy működnek ezen programok, hogy a modelleket, textúrát, beállításokat, pozíciót stb-t betölti a ram-ba, majd amikor végzett velük (tehát már játszol), onnan olvassa vissza? Akkor inkább ne töltsön egy órán keresztül, hanem adja be a játékteret és ott akadozhat. Jó tudom, még mindig nincs optimalizálás és még fejlesztés alatt is van...de azért egy műfelháborodást megengedhetek...
Igen, kell a bekapcsoláshoz egy Ion Crystal, majd belesétálni.Ion Crystal-t több helyen is találsz, a lövegben is van, lent a mélyben is van, bányászni is tudsz a Research Facility-ben. Igen a Mountain Island-en van, belül.
Engem annyira nem zavar, főleg miután láttam a changelog. Szépen dolgoznak, jönnek a frissítések folyamatosan, így kerestem egy olyat, amiben már jó. :)
A fejlesztői változat, avagy az experimental mindig bugos volt, sokkal jobban, mint a sima early access verzió, viszont sokkal korábban megtapasztalhattál minden változást. Úgyhogy akit zavar a rengeteg apró hiba, kapcsolja ki az experimental módot, mivel az Early Access patchelések relatíve hibamentesek. Egy időben én is rendszeresen jelentettem a bugokat, de mivel rajtam kívül ezt még több tízezren megteszik, így teljesen felesleges ezzel bombázni a fejlesztőket.
v45239, bugos az elemes siklót mikor kézbe veszed. majd elteszed, úgy marad a keze az emberünknek, egy későbbi változatot próbálj meg. v45367 pl jó vagy ez a 45471 Írj pü-t.
Próbáltam mindenféle kompatibilitási beállítást, de sehogy sem akarja elindítani a gép a játékot.
Nem tudom, nekem azzal nem volt semmi probléma. Tegnap óta viszont már a Márciusi verzió van (v45471 DEV), szintén újat nyomtam, szeretem az elejét a játéknak. Indításnak összedobom a szkennert meg az úszótalpat aztán az O2 tartály, kést, majd búvárruha. Viszonylag hamar megtaláltam a csikóhalat, az elemes siklót az elemtöltőt meg a járműkészítőt. Majd ezeket összedobva mentem is a mélybe a bázishoz az atomreaktor a módosító állomás a víztisztító meg a multifunkciós szoba fragmentért. A földön eddig nem tudtam felvenni 2 pda-t egy része a földben van, most engedte. Az egyik pala kinövés adott egy gyémántot, a lézervágó is megvan már. A mentőkabin útra kelt, elvándorolt vagy 100 métert már az előbb próbáltam visszatolni a Csikóhallal aztán ahogy toltam nyomtam egy kiszállást és szó szerint elrepültem a 17-es mentőkabinig :D Ami érdekes itt tudjuk a sugárzás állóbúvárruhát az elején s nem kell megkeresni, amúgy a mentőkabinok körül vannak a módosító állomáshoz dolgok pl: Nagy kapacitású O2 tartály, a gyorsan siklóúszótalp meg ezek. A pengét tudja meg a mélységi fejlesztést csak a módosító állomás önmagában. Az önszkennelés jópofa már fertőzöttnek ír :D
Újra akartam kezdeni én is azzal a verzióval, de nem futtatja a gép... ráklikkelek, beadja a Subnautica ablakot, a kurzor töltést jelez, mindeközben az ablak csupa fehér, majd egy idő után magától bezáródik. Addig sem jutok el hogy belépés vagy valami. Mi lehet a gond?
Újra kezdtem a v45239 verzióval, ebben azt írja ismeretlen összetevők a Sugárzásálló búvárruhára. Eddig megtudtuk csinálni elsőre, hm.
Nem jelenet meg, szal egy következő frissítés lesz. Jól van na, csak úgy lelkendeztek a kommentekben, plusz a videó is megtévesztő, szal azt hittem már benne van. :P
Közben megfertőződtem. Érdekelne, hogy ez mivel jár, fokozatosan amortizálódom és meghalhatok, vagy nyugodtan játszhatok tovább, amíg meg nem találom az ellenszert?
Amit elmondtál igaz. Tehát lelövik az űrhajónkat, lezuhanunk, azt sem tudjuk, hol vagyunk, első feladat a túlélés, majd a felfedezés, hogy hol vagyunk. Az egész sztorit nem akarom most leírni, mert egyszer már megtettem jó pár hete. Miután felfedeztük hol vagyunk, valahogy haza is kéne jutni, s szép lassan rávezetnek minket arra, hogy kutassunk. Ekkor találjuk meg egy ősi civilizáció nyomait a bolygón, majd az is kiderül, miért voltak ők ott, mit csináltak. Kiderül, hogy meg kell mentenünk a világot (ez esetben a bolygót), de ehhez fel kell használnunk meglévő technológiánkat és ötvözni a civilizáció által otthagyottakkal.Befejezni a munkájukat, meggyógyítani a bolygót és hazamenni.
Hogy most hol tartanak nem tudom, mivel hetek óta nem játszom vele, visszatértem egy régi klasszikushoz, a Supreme Commander-hez. :). De ígérem belenézek már, mert nagyon sokat frissítettek az utóbbi időben. Utoljára szerkesztette: kisiku, 2017.03.01. 13:54:19
Talán segít, de igazából ha majd teljes lesz a sztori, vagyis ha kiadták az 1.0 verziót, állítólag megjelenés után is bővülni fog a tartalom. Elég ritkaság, és szimpatikus dolog, hogy a fejlesztők próbálják a rajongók (és a potenciális vásárlók) igényeit, kéréseit, ötleteit nem is teljesen, de legalább részben megvalósítani. Már írtam, nehogy átessenek a ló túloldalára, sok ígéret az sok meló, és még több hibalehetőség. A jelenlegi állapot szerint május közepe a megjelenés, én valószínűnek tartom, hogy utána lesznek ingyenes, és fizetős tartalom bővítések, valamint moddolási lehetőség.
Az első videóban elhangzik egy érdekes mondat, választási lehetőség a véges befejezésre (bolygó elhagyása), vagy végtelen folytatás. Lehet szavazni tartalombővítési ötletekre pl. cél a lakható bolygó létrehozása, robot építés, tengeri áramlatok, artic régió, életközösség.
Lezuhanunk, túléljük, bázist építünk, keresgélünk, megjavítjuk az Aurora, a mélybe lemenni eddig nem jöttem rá, mi értelme, nincs ott semmi szvsz.
Lehet grafikai crash. Engem nem dobál ki a küklopsz miatt. Telepakoltam tárolókkal, és így se crashel. Ami miatt viszont engem kidobált, hogy a kártyám nem bírta a direct3d11-et. 9-es verzióval kellett elindítani, azt pedig így lehet elérni. Ha régi kártyád van, sanszos hogy ez a gond.
Nem ott kell lemenni, holnap megadom a koordinátákat.A Floating Island-től egy kicsit keletre, lemerülsz Grand Reef-be és a ha elég mélyre jutsz, akkor Deep Grand Reef, majd Lost River és onnan még lefelé.A Research Facility-től "balra", el a Giant Cove Tree mellett, majd ott tovább, ahol van egy nagy síkság, mellette repedés, abba lemenni...huhh, inkább koordinátát küldök majd, meg képeket. Utoljára szerkesztette: kisiku, 2017.02.26. 23:54:03
Hol tudok lemenni az aktív láva biomba? Tudom hogy az Aurora orránál, de egyszerűen bármeddig merészkedek, nem találom.. az se könnyíti meg a dolgom hogy nem látni semmit.
Szép lelőhelyet találtál! :D Én nemigen tudok játszani most, mióta meg van mind a három jármű, azóta folyamatosan becrashel a játék, vagy szimplán kiléptet. Meg volt ismét a Sunbeam lelövése, és kb 4x volt crash miközben a bázisom felé indultam a Küklopsszal..
Jó mondjuk gyakorlatilag mindent megölhetsz. Szegény kis kukucskálókat hogy sajnálom, mikor tartós ételt csinál belőlük a készülék. :D
Zotya: jah :D
Mondjuk hiányolom, hogy a fogas csuka kinyírása után nem ad valami értéket. Először például úgy akartam fogat szerezni, hogy kinyírtam egy olyat. Hát úgy nem adott. De persze ez még változhat.
Nem tudom ki hogy van vele, de én pl. azt a bázist már nagyon várom a Sea Emperornál..:) https://www.youtube.com/watch?v=tMXjjIg6NHw
A CO-OP jó lenne, egyedül kicsit unalmas hosszútávon, meg ugye a Tengeralattjáróra is elvileg több fős személyzet kellene :) Ezek az "új" állatkák, szerintem nem kellene már, egyelőre parkolópályára kerül nálam.
A kísérleti verziót mellőzöm a megjelenésig, több a bug benne mint tavaly, pakolják be az új cuccokat ész nélkül. A készítőknek van mit hegeszteni bőven, ha májusban piacra akarják dobni. Attól tartok-félek, hogy átesnek a ló másik oldalára a sok rajongói kívánság teljesítésével. Olvasgattam a fórumokat, fejlesztői oldalt, de kicsit összezavarodtam, egyik helyen az van, hogy nem lesz co-op mod, a másikon meg azt írják lesz, akkor melyik az igaz ? Találtam ezt a "Három (öt) kívánságműsort" nem Dévényi Tibi bácsival, a csövön
Tudom, hogy benne van, be is mondja...én a koncepcióról beszélek, az hogy mit írnak a sztoriba, kutyát nem érdekli. Nem kiegyensúlyozott.Vagy ne legyen erőszak (de akkor meg nem túlélős) vagy legyen, csak legyen esélyem is megvédeni magamat. Mert így elvagyok vele, csak...
Egyik PDA_ban benne van, hogy a cégünk mottója, hogy nem bántjuk az élőlényeket, ezért késen kívül nem adnak semmi gyilkos eszközt. Mondjuk a puska-kés kombo elég durva, meg is próbálok vele megölni egy reapert, hátha kiesik belőle valami loot. :D
Valamit nagyon [email protected] (experimental), barlangok, mélyedéseknél láthatatlan fal van nem lehet beúszni, vagy ha netán sikerül akkor kifelé lehetetlen. Csikóhallal bementem egy mélyedésbe, egy ponton úgy beállt fixen, mintha dokkban lenne. A gyűjtögetés is bugos lett, nem mindig érzékeli a karakter előtt levő fémhulladékot, köveket. Nálam most felejtős lesz a napi frissítés.
Azt hiszem én törlöm a játékot és fel teszem újra. Ugyanis mentés utáni belépés, és volt-nincs víz. A látszat meg van, a halak is úszkálnak, de kiszállva a csikóhalból mindenhol zuhanok egy hatalmasat. Ezt nem értem..
Az új HUD nekem egyáltalán nem tetszik. Az a Ghost Leviathan "aranyos" így messziről :D
Egyre-másra jönnek az újabb kreatúrák, még nehezebb, még ellenségesebb legyen, de a te felszerelésed szart sem változik.Marad az átlátszó "megállító gömböt" lövellő puska, a hegymászó felszerelés, a vajazókés, a használhatatlan torpedó, az elektrosokk, ami persze nem szerelhető fel arra az eszközre, ami a legmélyebbre tud lemenni és a legnagyobb ellenségek ott vannak. Mi a ge*i? Minden ellenem van, de nekem semmim nincs?Se egy rohadt szigony, amivel felnyársalhatom?Ha ez "high-tech-futurisztikus-túlélős" játék, tehát nem ősemberként vagyunk kiba*va egy szigetre, lásd ARK,stb,stb, mert ma egymás majmolása megy, akkor legyen már valami high-tech fegyver is... Mindenkinek van fegyvere (fogak,karom,"bénító-lökéshullám",stb), csak nekem nincs? Lezuhan egy high-tech űrhajó, és egy fabottal kell okoskodnom?Ezt a részt nagyon elb*ták. Utoljára szerkesztette: kisiku, 2017.02.17. 09:20:43
Mint az X-Rebirth-ben...kinyírod a Xenon I-t, majd 26-28 perc múlva megjelenik az új (asszem ennyit mértem stopperrel)
Nyilván azt nem akarják, hogy mindent kinyírhass, mert akkor könnyű lesz a játék, egyébként egyetértünk, köcsögség.
Nekem inkább az a bajom, hogy már rég nincs egyensúly. Azaz, minden ellenséges veled szemben, neked meg van egy vajazókésed vagy a menekülés ellenük... Korábban kifejtettem, ha erőszakot vittek a játékba, akkor már végig kell csinálni, tehát meg kell adni a játékosnak a lehetőséget, hogy megvédje magát.S nem egy fabottal vagy egy vajazókéssel... Utoljára szerkesztette: kisiku, 2017.02.17. 09:11:35
Az oké, hogy fejlesztés alatt van, de az már kicsit gáz, ha kinyírom a Reapert nem egész két perc múlva feléled (?????) Lehet nem tökéletes a fordítás, azért hasznos sok embernek, nővény-állatvilág leírások, pda szövegek stb.
Mondjuk sokat dobna a játékélményen, ha a reapereknek kiszámíthatatlan lenne a mozgása, és mondjuk a sekély víz kivételével bárhol úszkálhatnának. Más lenne a feelingje egy éjszakai visszatérésnek a bázisra. :)
Az utolsó képen, milyen fordítás az hogy "önvizsgálat? :) Na ezért játszom inkább az angollal...
A tüskét lövő növényke (Tiger Plant) mindenkit sebez, téged is, legalábbis eleddig így volt.Egy időben én arra használtam, hogy a Koosh Zone-ban épített bázisomat körülvettem vele, mert elég sok Shocker alias Ampeel keringett ott és idegesített.Ekkor még volt hullámgenerátor á lá palatinus strandfürdő, és azokkal odébb löktem őket. Azok a nagy lebegő Leviathan-ok néha hibásan mozognak még.Van hogy egy csoportban van egy tucat, van hogy repülnek (!), van hogy összevissza lebegnek. A Reaper viszont más téma.Nekem csak akkor kóborolt el, amikor megverekedtem vele és megfutamodott.Az hogy noclip módban működnek, nekem már természetes. Én is írtam, s a fejlesztők is, hogy experimental módban sokkal több bug van, mint a "hivatalos" normál játékban.
Érdekes de a bázisnak semmi baja, zátonyhát nem nyomta össze, erre lubickolt és zátonyra futott, rajta feküdt, fickándozott vagy két-három napig, (ingame időben). De amikor a kiskertembe ültettem tüske köpködő bokrot, valahányszor kimentem valami cuccért, jött a sortűz egyből, karakter nem sérül (azért mert a kertemben van?), viszont a bázis olyan lett mint a szita, alig bírtam befoldozgatni.
Pirikének sem sikerült porrá zúznia. Kis Piroskánk hirtelen bukkant fel, a tengerfenékből(?) lőtte ki magát pont előttem, épp anyagbeszerző körútról hazafele tartottam, mint látszik elkísért hazáig, és valószínű jól érzi magát itt nálam, nem látszik rajta, hogy távozna. A legtöbb képet a mentőkabin tetejéről csináltam, és hozzátenném nem cheatelek, ez így spontán történik, valamit nagyon át(el)írtak a napi frissítésben. (Ha szárazon van a karakter akkor sem sérül(?), kivéve a kicsi egyszemű ugrálós ráktól. Zátonyhátról akkor vagdostam a tüske köpködősből) Bocs a sok képért
Arra keresd, ahol a homokos talaj és a kúszószőlős váltja egymást, több lejárat is van.
Régebbi kártyával nyomulóknak grafikai alapú crash-re van megoldás. 1 órája játszom, és nem dobott ki, miközben előtte olyan 3 percenként. Az a probléma, hogy a direct3D 11-et nem támogatja a kártya, és 9-es verzióval kell elindítani, mégpedig ilyenformán:
Mi a franc? :O Ezt nem is tudtam.:D Azt hittem hogy csak a szigeten van bázis. Pár széket meg asztalt és szekrényt találtam lent ezeknél a rózsaszín gombáknál, de bázist nem.
Évtizedek óta azt használom, a HyperX az Kingston...csak már al-márkát csináltak belőle.Nekem eddig még nem volt soha bajom egyikkel sem, igaz én csak végső esetben tuningolom a gépem, beleértve az összes alkatrészt.Mindig olyan gépet építek, ami tuningolható, de igazából soha sem húzom, csak a vége felé, amikor már a proci kezd gyengülni, s hogy ne vegyek újat, kihozom belőle, amit tud, de mindig csak gyártói beállításokkal. Ráadásul túlhűtöm és "túltápozom" a gépet, mert ez kb olyan, mint az 1.4-es motor és a 2.4-es motor.Mindkettő tud 200-zal repíteni, csak az egyik szarrá megy előbb, a másik meg nem.A kicsi motor - gondolja az ember - kevesebbet fogyaszt, mint a nagy, de nem így van, mert a kicsit jobban nyomod, hogy menjen.
De vissza a játékra: valahol egyik spoiler-emben leírtam, hogy mit hol talál az ember, főleg az elején, amikor még rá vagy szorulva.Majd meg is nézem melyikben írtam. Utoljára szerkesztette: kisiku, 2017.02.15. 18:32:06
Bízom benne, remélem megérte az árát.) Bár Kingston Hyperx, sokan dícsérik, és eddig én is meg vagyok vele elégedve.:) Melyik mentőkabinnál találom ezt? Eddig követtem a rádióadón leadott koordinátákat, de a szigetre menet megtaláltam a 19-es mentőkabint is, egy bazi nagy ronccsal a közelben. Egy sokkolót akkor lehet hogy csinálok én is.:D
Láttam egy hasonlót cirka 900-1000 méter körül, a csikóhal csak addig bírta, szétrobbantotta a nyomás :D A hajót nem építettem még meg, a Lépegetőt megnéztem már, de még hiányoznak a karjai.
#600 Zotya22, Remélem tovább bírja majd ez a RAM-od :) Voltál már a mentőkabin közeli bázison lent? Ott is vannak néha jó cuccok. Én ott találtam elsőre a módosítóállomást, aztán az atomreaktor 2 darabját. Jó cucc az a védekezésre alkalmatos "sokkoló", a halacska simán elengedett :D
Újból nekivágtam a dolognak, megérkezett az új ram is a gépbe, így ismét 8gigán döcög a dolog.:) Eddig maximum 600 méterig merültem a csikóhallal, még a lépegető és a Küklopsz ami hiányzik, illetve ezek moduljai. És végre, meg leltem a beltéri atomreaktort is!
Annyira nincs mélyen...kb 1000-1200 méteren...múltkor raktam be képeket..ja meg is van:
Igen, fog kelleni.Ha jól emlékszem, mélyen a Disease Research Facility-ben. Vagy az erőműben...ami még mélyebben van és elég nehéz odajutni. Utoljára szerkesztette: kisiku, 2017.02.15. 09:09:36