Igen, kicsit siettem már a vége felé. Az előző rész jobban tetszett, a táj is, a történet is. Jobban lekötött. Nem volt ez rossz, de a következő részre azért már ki kellene valami újat találniuk.
A patch notes szerint jövő héten nagy dolog érkezik. A jelen patch-be belenézve pedig azt látom, hogy érkezett néhány DX12-es beállítás, ellenben még egyik sem aktív. Magyarán megalapozták a terepet a DX12 számára. Utoljára szerkesztette: TBTPumpa, 2016.02.19. 13:53:08
Na befejeztem. 37 óra steam szerint, de abból lejön afk stb. miatt jó pár. Elég is volt. Sokkal többnek tünt. Mikor korábban elértem a helyiek nagy területét a völgyet, na jó ott már kb be se jártam semmit. Iszonyat unalmas, főleg ezen kör alakú pályaszerkezettel. Hihetetlen hogy tudnak olyan szar ötleteket belevinni, olyan helyeket csinálni, ahova pont lara tud felmenni stb. és több száz salvageolni való ládát stb. szétszórni...akkora ratyiság, az ötszázadik után beleunsz. Meg száz propaganda kép stb., a végén már a hangfelvételek se érdekeltek...ne is folytassuk. A régi részekkel ellentétben a pályákat nem is igen lehet élvezni, csak szabadulni akarsz tőle. Persze a mostani tizenéveseknek ez kell. Gratula aki kitolja 100%-ra. Az már nagyon get a life szint (szerk.: meg elmebeteg kiszedni az összes achievementet belőle:d). Még egy mmoba se emlékszem hogy ilyen iszonyat rossz és fölösleges lett volna a grindolás mint itt.
Azért akadtak néha jó pillanatai, Lara, egy-két sztori dolog, videók, illetve a vége érdekes. Talán nézni jobb lett volna:) Utoljára szerkesztette: Ragnar360, 2016.02.22. 21:21:13
Ez is csak egy apróság, hamár eszembe van. A játék felvezeti, és még hangulatilag is egész jól a misztikus és a hegyet védő embereket stb. aztán mész mész, folyamatosan közelítessz a területhez, aztán nagy semmilyen ez is, ha azt veszem. Tök ugyanolyanok mint az előző részben ami volt, full arra épült. Kicsit hiteltelen lett, ratyi. Szétlőttem, robbantottam mindenkit és kész. PS: Igen, a robbanófejes nyílvessző kicsit ópé, főleg, hogy egy jó darabig folyamatosan tudtam csinálni. Más stílust nagyon nem is vihetsz bele, még a lopakodást se igazán, vagy csak időnként.
Tízes skálán egy olyan 6-os, ha belegondolunk milyen lehet egy 10-es game. :)
Ha elkezdi valaki a Baba Yaga küldetést, akkor végig kell csinálni, vagy ideiglenesen félbe lehet hagyni, folytatván a fősztorit és majd a későbbiekben vissza térni rá?
Na ok, ezt már nem is érdemes leszedni:d ilyen tök lényegtelen dolog a legtöbb játékos szempontjából, + nem mintha olyan sokáig tolnánk a gémet. A régiekkel jobban el lehetett lenni és többször játszósak voltak a pályák.
Gyakorlatilag ez tényleg nem Tomb Raider. Bár Lara desingja az tetszik a motaniba viszont, de elég lassan halad a jellemfejlődése is, ha tudjuk hova kellene haladnia. Ezt a trailert nézve, még a beállását is hiányolom a dupla pisztollyal. Mégha még korán is lenne ahhoz. Underworld
Jön a DX12 patch: "A Rise of the Tomb Raider DirectX 12-es módja azonban most először volt nyüstölhető, ráadásul korlátok nélkül. Ezzel kapcsolatban gyakorlatilag kiderült, hogy a DirectX 12-es mód alapvető megoldást kínál az aktuális DirectX 11-es opció egy nagyon kellemetlen hibájára, nevezetesen a soviet installation és a geothermal valley nevű területeken előforduló komoly teljesítményvesztésekre, mivel az új API-val a program lényegesen jobban fut ezeken a kritikus helyeken."
Sziasztok!
GTX 970-el játszok és eddig egész jól ment maxon a játék, de elértem a soviet installation-os pályarészhez és összevissza szaggat, fps drop stb.
Másnál is volt ilyen gond vagy csak nálam?
Kemény 1 hozzászólást kellett volna csak visszaolvasnod!
Jó a fordítás, de remélem, nem gond, hogy kicsit szőrszálhasogató vagyok. :)
2:46-nál "gondoltam" után kimaradt a vessző. 3:21 - A "sérült" szerintem nem olyan jó szó rá, inkább "megtört". "De (egy) megtört ember volt."; "De meg volt törve." 3:40 - "Térj vissza a kastélyba! 4:06 - Ismét felkiáltójel.
Nekem is lassabb, és rohadt nagy frame-dropok vannak benne. Épp csak kipróbáltam néhány percre, de DX12-vel játszhatatlan volt. (Bár a benchmarkban nem volt gond...)
Elnézve videókat stb. nem nagy szám ez a DX12, graf különbség se sok van még egyelőre. (Bár valahol tán megdobta az fps-t) Emiatt nem frissítek win10-re, az tuti, legalább is tomb raidernél biztos nem. Kár hogy a játék szavatossága közel nulla. Utoljára szerkesztette: Ragnar360, 2016.03.12. 14:03:28
Ok, köszönjük: d Titeket elvakítanak úgylátom a bullshittel, így amíg van igény az ilyen "tartalomra", addig a többiek nem is számíthatnak másra. Prince23: Ha neked ez magas szavatosságú játék, kakor nincs is több kérdésem, de valahol itt kezdődnek a bajok:d Merlin: szerintem nem is annyira szubjektív a kérdés, hanem inkább kézenfekvő, és jól látható. Legalábbis a szakma, tesztek is ráhúzhatták volna lazán, de valamiért nem kapták fel, ellenben egy SW battlefronttal stb. ugyanakkor ha kritikusak akarnánk lenni, ezt a játékot úgy le lehetne húzni, mint a s*ar. Még ez előző is változatosabb volt. Talán. (Vagy csak mert "új" volt?) Egy 10 éves Prince of perzsát most többször kivénnek sokan szerintem, mint ezt. Think. Utoljára szerkesztette: Ragnar360, 2016.03.17. 16:28:16
Hogy lehetett az előző változatosabb mikor mindenben főként helyszínekben kevesebb volt? No offense de cirka az els naptól tolod a troll bullshitet a topikba kezdve a gagyi grafikával. És azóta is fullba tolod ugyan azokat a bullshiteket amin bárki felröhögne. Akármi hír jött a játékról az neked nem egy nagy szám. És csodálkozol amikor az ilyen roppantelmés megnyilvánulásokra már csak lol-al reagál bárki (vagy már inkább le se reagálják az agymenést).. Hiteltelen trollkodás nem több. Utoljára szerkesztette: Bandicoot, 2016.03.17. 19:08:07
Túlzásba esel. Ez egy érdekes újragondolás, tény talán nem sokszor végigjátszható de az az egy élményt ad, jó sztori, szépen kidolgozott pályák, stb. Te visszasírsz valamit ami már nincs. És amit ma em vennének meg ennyi példányban. Mert mások az igények. Nem lehet azt mondani igénytelen férc munka te meg ezt csinálod folyamatosan.
A kezdetek óta tolja. Első körben a grafika volt gagyi. Majd a játék lett unalmas (de azért "afk-val" 37 órát állítólag beletett). És jöttek a nagy érvek a szétszort cuccok keresgélése meg hogy olyan helyekre rakása ahova Lara tud felmenni (mintha az eredeti régi TR-ekben nem lett volna hasonló).... Aztán a változatosság is csekélyebb lett még az előző amúgy egyhelyszínes részhez képest hiába a több lehetőség ez sem menti meg. Szar az egész úgy ahogy van....
Nem mondom hogy hibátlan játék azt sem hogy nincsenek hibái...De az hogy 5-6 pontos meg unalmas meg kevésbé változatos és semmiben nem adja vissza a régi részeket nomeg a grafika gagyi....Ezen csak röhögni lehet és szó nélkül hagyni (ideig óráig)...
Dehát hiába...a GTA IV is egy 5-6 pontos baromság volt mert milyenmonoton baromságvolt már a pigeongyüjtögetés... Utoljára szerkesztette: Bandicoot, 2016.03.17. 20:24:38
Spirit Weaver Outfit Sun-bleached deer hide is stitched together for this look, layered over the top of a deep red, long-sleeve tunic. The gold accents and intricate bracer are inspired by traditional Byzantine designs, also mirrored on the ornate trim on the hem of her shirt. Weathered leather straps circle Lara’s midsection to keep chain mail in place, and are also used to secure a simple hide holster on her hip. Leather pants and boot covers finish off the outfit, with rabbit fur accents added for extra warmth.
Nem pont így írta, ha jól emlékszem akkor valami olyan volt hogy a grafika nem egy nagy szám...aztán jöttek a képek a fűcsomókról... Meg pár erőltetett "beállítás" (a szokásos hogyan lőjjünk szar helyet keresve szar képet egy játékból)...Aztán ez így abbamaradt amikor rakosgattam fel fullgraf 1080p képeket....
Ennyire, értelmetlen védeni, nem érdemli meg:d És igen is sok helyen szar volt :D Nem fűcsomózás. Aztán én vagyok a troll, oké. Although, jól leírta: mások az igények... na pontosan :D
Az előző része azért volt sokkal jobb, mert új volt, jobban átjött a túlélés, ami ha nem is teljesen TR (de ok elején járunk) érdekes, izgalmas volt. A karakterek jobbak voltak, jobban érdekelt még mi lesz a sztorival, szereplőkkel. Pályaszerkesztés is változatosabb volt. Itt két terület lebeg a szemem előtt kábé és annyi. Ott elég sok volt. Lehet hasonló volt egyik a másikhoz, de nem állandóan egy körben mozogtál. Ősi templomoktól kezdve, barakk, bányáig elég sok minden volt. Elég jól adagolta. Aztán ha visszagondolok, még a vége is jobban tetszett. A Rise-nál nem vittek túlzásba semmit. A játék eleje jó volt, aztán kész. Inkább mászkálnék a hegyen, ahogy az elején volt, meg utána egy kicsit, és exploringolni, mint ez a sok baromság. Hogy ne lenne egy 6 pontos játék. B+, szerinted egy 10-es milyen akkor? Mert érdemes különbséget tenni. Tök logikus. A marketing bullshitet meg nem kell megenni, mert az olyan színvonalra játszik, hogy hülyét csinál belőletek, mégjobban, hogy vedd meg töltsd, le a 20. Outfitet és verd arra, hogy más ruhában szaladgálhatsz Larával, egy nem sokat érő játékban. (Kár hogy ezért kellett fizetni 12 ezret. egy Far Cry Primal többet ért volna, pedig az csak single...és ezért fizethetsz. hogy a kövi rész is ilyen legyen. Amit sokan meg is írtak hogy akkor nem valószínű hogy már megveszik. Szerencsére. Az pedig hülyeség, hogy a régieket, vagy a korábbi stílust nem vennék. Ha csak ráflashelek, hogy a korábbi részekben mennyi content volt és egy terület felért azzal, amit itt eladnak 12-ért, akkor egyértelmű, hogy inkább az lenne a jobb, élvezetesebb. Ez a rész/irányvonal lehet a mostani tizen x éveseknek szól inkább. Kipróbálni, s talán végigvinni megérte, de ajnározni ezt, és ennyire védeni, érvek nélkül... Utoljára szerkesztette: Ragnar360, 2016.03.18. 16:28:28
Érvek nélkül...mondod te Mr Körpálya...:D Na mennyi content volt ami több mint itt??:D
A továbbiakban inkább csak úgy reagálok az írásaidra amennyit az érdemel amennyire hiteles. Ennyit: Utoljára szerkesztette: Bandicoot, 2016.03.19. 11:02:20
És a legjobb hogy miközben a régi Tr-ekért rí, olyan dolgokat hoz fel negatívumnak amik azokban is ott voltak...:D
Nem. A bohóc te vagy Macskajancsi: d Sznob lehetsz. Az a bajom, hogy még mindig nem próbáltál meg alátámasztani se semmit se, a te verziódból, csak tiltakozol, és vak vagy. Neked való ez a Tomb Raider, gratulálok: d Az ilyen hülyéknek tesznek bele olyan puzzle részeket ebbe is, amihez ész se kell. Az egész egy low, lebutítótt változata az egész TR világnak. KÍvül szép, belül semmi.
Nem lesz. PS4-es verzió megjelenéséig nem jelentik be, majd év végén (VGX - minden évben van valami Larás trailer) vagy jövőre. Amúgy számítani lehetett rá, mikor novemberben megjelent a játék X gépekre, már akkor is írták, hogy a Season Pass csak 5 hónapig ad cuccot a játékhoz. Ennek most lesz vége.
Nekem tetszett, jól szórakoztam vele, nem is untam közben. Ennyi egy játéktól akár elég is lehet. Sok köze a régi Tomb Raiderekhez nincs (már jó ideje nincs) de ezt tudtam előre is, nem ért nagy meglepetéssel.
Szerintem kb ennyi... Kár többet rágódni rajta, mint amennyi a játékidő volt....
Igen, attól többet nem is ér.: d (És ez a baj.) Előzőekben a Croft Manort jobban élvezted mint itt a fél játékot, de amúgy ok, igen : d Hajazni akar az Unchartedre, de ég és föld a kettő közt a színvonal.
Tényleg a Croft Manor. Az baromi hangulatos volt, egy kis elő szeletét képezte a későbbi éles játéknak, de már ott is egy csomó minden el volt rejtve. Jó lenne, ha a következő TR-ben ezt visszaraknák. Bár igazából egy remake sem lenne rossz, picit kipofozott grafikával.
Fölösleges trollkodni, nem mondtam olyat, ami nem igaz: d Nvidia is verte a mellét a HBAO stb. -re és a játék 80%-ban nem látsz belőle semmit, sok más effektel együtt. Utoljára szerkesztette: Ragnar360, 2016.03.27. 17:49:05