Annyira, hogy elég kis számban fordul elő, hiszen ha annyira nagy gond lenne már a hazai fórumok is tele lennének vele. Amúgy az érintett frissítés nálam már augusztus 5.-én települt. Érdekes, hogy pont a frissítő napon jelenik meg ilyen cikk a hét napja elérhető frissítésről...
Ezzel így már egyetértek. A Creative egy katasztrófa, bár szerencsére a hangkártáym üzemel, a némi túlvezérlési probléma is megtoldódott. Persze, hogy a Windows 7 a leg, de mióta is van piacon? 2009. október 22 óta. Én alapból annak vagyok a híve, hogy próbáljuk ki az újat (egyébként én személy szerint a nagyon beta-kat nem is szeretem és nem is javaslom telepíteni, arra valóban ott a Virtuális gép). Persze (és ez a rész ami ritkán teljesül) hozzá értő telepítse, konfigurálja. Több olyan ügyfelem is van ahol kisgyerekes család vagy a gyerek szerint ért hozzá, és durva dolgokat szoktam hallani mikor hívnak, hogy csináljak valamit a géppel. Ilyenkor javaslom a korlátozott fiók létrehozását és rendszerint megoldja a problémákat. Mondjuk sokszor a szülő a hibás, mert én tuti nem engedném oda a gyerekemet ahhoz a gépemhez, profilomhoz, amin kritikus dolgok vannak pl. szakdoka, vagy céges szoftverek, dokumentumok. Hopp kicsit elkanyarodtam a témától. :) Persze valóban nagyon jó szoftver, de munkahelyemen a Windows 8.1-re se panaszkodnak, szeretik mert gyors és stabil. Persze itt megint előjön az, hogy van egy Rendszergazda (vagyis kettő) és egy erősen lekorlátozott felhasználói fiók.
Oké, az alkalmatlan költői túlzás, de egyrészt időt kell adni a hardvergyártóknak (realtek, creative, stb) a driverek elkészítésére, bugmentesítésére (creative pl szeptemberre ígéri a driver-eit), a játékosok is találkozhatnak kompatibilitási, teljesítménybeli problémákkal, Adobe termékek egy része instabil még, jönnek a patch-ek, SAP, CAD, különböző fejlesztői eszközök, alkalmazásokkal szintén van még probléma, emellett a Windows sem 100-as még.
Az mondjuk más kérdés meg szubjektív, hogy konkrétan semmit nem nyújt, sem az átlagfelhasználók, sem a szakik számára, ami miatt szükség lenne a frissítésre, viszont többet árt, mint használ. Tapasztalatom szerint még mindig a W7 a legstabilabb, gördülékenyebb, támogatottabb OS. Amíg ez így van, nincs létjogosultsága a W10-nek (8.x-nek sem sok, de legyen).
Lényeg, hogy az oké, hogy Te, én meg akik valamit konyítanak a szakmához beta/"day1" OS-t, stb telepítenek, mert mi tudjuk miről van szó, mire számíthatunk, hogy kezeljük a problémákat. Viszont a laikus átlagfelhasználót támogatni ebben rossz ötlet, nagyon nem értek vele egyet. Mint nagy SG-MS topik uralkodó, pont neked kellene reálisan kezelned a témát és mondani a népeknek, hogy ha nyugodt órákra van szükségük a gép előtt, akkor még várjanak (még ha a többség nem is hallgat rád, pár lelket megmenthetsz ).
Napi használatra egy hétköznapi embernek tökéletesen használható. Én is olvastam sok helyen a hibákat. Nálam semmi nem jött elő azokból. Frissítettem és használom. A hibák 99%-a driver gondból keletkezik. Nekem 3,5éves gépnél semmi gond nincs.
Megjöttek az e havi frissítések, sikeres telepítést!
Alkalmatlan azért erős túlzás. a lényeg a tiszta telepítés a frissítést bármennyire is dicséri a Microsoft jelentős hiba forrás. Szerintem elég hülyén csinálta meg a Windows 10 frissítést a Microsoft, biztos lenne jobb megoldás is mint ez a frissítgetés, hogy utána lehessen tisztán telepíteni majd aktiválni. Utoljára szerkesztette: bon, 2015.08.11. 19:06:21
A kernel boot error kifejezésre rákeresve Memória tesztet javasolnak idézem mit írnak: "Just remember, any time Memtest reports errors, it can be either bad RAM or a bad motherboard slot." hivatalos Microsoft fórumon javasolták. Tehát lehet alaplapi hiba is...
De, úgy is lehet, de csak ha már egyszer frissítettél W10-re. Különben nem lesz aktiválva a W10 (hacsak nincs termékkulcsod hozzá). Azonban, ha rám hallgatsz, feldobod a 10-est egy virtualbox-ra és ott nyomogatod, mert mindennapi használatra szvsz még alkalmatlan. Lásd a topikot, vagy a netes fórumokat, W10-ről szóló cikkeket. Én is várok vele legalább januárig. Utoljára szerkesztette: MerlinW, 2015.08.11. 19:00:52
A Witcher 3 az Gog-os verzió és megy rendesen, a Batman AK meg Steames és azzal sincs baj. Bár annyit nem játszottam egyikkel sem hogy biztosra kijelentsem, hogy egyiknél sem jön elő a probléma.
Lehet-e újra letölteni a Win 10-et, mert nekem megszekedt a netem, és telepítés után sötét háttrrel jelenik meg pl. a google nyitó oldala, meg a word, és fehér betűkkel néhány oldal, program. Olyan, mintha hiányozna néhány fájl, vagy valami. Nem vagyok profi, csak egy alap felhasználó, win 7-ről lett frissítve. vissza lehet-e térni a Win 7-re. Előre is köszönöm a segítséget.
Már írtam más fórumokba is, megpróbálom itt is hátha tud valaki valami megoldást a problémámra.
Váltottam Windows 10-re, nem frissítettem hanem teljesen újra telepítettem a rendszert. Frankón is futott minden, gondoltam ha már van egy kis szabadidőm elkezdem felpakolgatni a játékokat. Sajnos eddig azt hittem hogy csak a GTA 5-nek van valami problémája a rendszer alatt, úgyhogy áttértem más játékokra. Fallout 3, Shift 2 ugyan azt a hibát mutatja. Van hogy 10 perc játék után, de van olyan is hogy 1 egész órán át nem jelentkezik semmi, aztán mikor már meg is feledkeztem a hibáról újra előjön. A GTA 5 meg a Shift 2 állandóan a program működése leállt hibával kilép az asztalra, a Fallout 3 meg úgy lefagy, hogy csak egy újraindítás oldja meg a hibát. Már külföldi fórumokon is olvasgattam, hátha másnak is van vagy volt ilyen problémája, de az esetek többségében csak a windowsnak a korábbi buildjeivel volt hasonló gond. Utolsó tippem az, hogy ez valami driver hiba lehet, amit az AMD majd javít idővel, csak nem értem hogy miért csak nálam van ez a hiba. Egy HD7950 Boost van a gépemben, túlhajtás mentesen stabilan 60 fokon van a hőmérséklete, a processzor szintúgy 60-65 fok között ingadozik játék közben. Catalystból a lehető legfrissebb van fent, mint ahogy minden driverből is, Visual C++-ból is az összes fent van 32 és 64 bites is egyaránt. Tudom egy kicsit hosszú lett, de remélem valaki tud valami hasznos tanácsot adni amit érdemes lehet kipróbálni. Előre is köszönöm a válaszokat!
Biztos, hogy egyszerűbben ezt nem lehet? Letöltök egy ISO-t mondjuk, setup - s ott kiválasztom, hogy másik partícióra tiszta telepítés történjen, mint ahogy anno mindig tettük?
Az, nem fogja meg a villámot! Kérdezz, meg csak 1 villanyszerelőt. Csak, az ellen véd, ami a nevében is benne van. Anyám, mesélte, jó 20-40 éve, voltak olyan viharok, amikor a konnektorból csapott ki az istennyila.
És #1291-re: Érdekesmód én még olyan gépet nem láttam, ami így reagálta volna le. Jó, a P1-es gép Win95-el hasonlóan, újraindulás nélkül, de elég volt egy Enter, Scandisk végigment, Win95 betölt, resi, aztán pöccre bootolt. Ebben, az esetben is maga a BIOS beállítások egy része, a dátum/idő volt a ludas, mert visszaállt alapállopotba és régebbi volt az alapállapotbeli idő, mint ami a legutóbbi kikapcsoláskor volt.
na jól van barátom ne oszd az észt, mert tudsz akkorákat mondani, hogy kezdek megijedni, ha fogalmad sincs mi a gond, akkor inkább ne posztolj Windows 7 pro 64 bitt vissza rakva, tökéletesen működik szóval mást kellene hibáztatni mint a tápot, és az alaplapot Utoljára szerkesztette: jako2, 2015.08.11. 15:47:07
Ma kaptam ez a választ a tisztaszoftvertől: "Tisztelt XY, 2016. március 01-ig tartó licenc időszakban nem képzi részét a Tisztaszoftver Programnak a Windows 10 operációs rendszer, így aktiváló kódok sem tudunk Önnek biztosítani. A Windows 7 Professional és a Windows 8.0 Professional rendszereket be tudja frissíteni Windows 10-re. A Windows 7 Enterprise és a Windows 8.1 Enterprise ki lettek zárva, ezeket nem lehet frissíteni."
Én már nem egyszer találkoztam olyan eszközzel ami kifejezetten utálta az áramtalanítást, szabálytalan indulást produkált, mióta áram alatt van azóta 1x se produkálta a hibát. Amúgy a 7kw fogyasztás kb 300Ft havonta.
valaki tudna segitenni hogy miért dob ki a játékok a windos 10?és mi a megoldás
Ez elég durva kijelentés volt:) Minden valamire való cég (sokan otthon is - én is) áramtalanítja a gépparkot, ha az nincs használva. Hogy a tápot vagy a biztosítékot kapcsolod le az meg mindegy, ugyanaz. Viszont fogyasztás*, eszköz és tűzvédelmi szempotból is ajánlott az áramtalanítás.
*fogyasztás:
Kikapcsolt PC aktív tápegységgel: ~3 Watt Modern lapmonitor: ~1 Watt Aktív USB hub: ~5 Watt
Ez kb 10 watt óránként kikapcsolt de nem áramtalanított PC esetében. Ez 7 KWatt havonta. Utoljára szerkesztette: MerlinW, 2015.08.11. 13:20:00
Nekünk is sütötte már meg villám egy hálókártyánkat, de ez jónéhány éve volt, azóta semmi. Sosem húztam ki a gépet a konnektorból vihar idején, sőt... Többnyire ugyanúgy használom mint máskor. Amúgy kéne? Egy 10 éve még megértem ha ez volt az eljárás, de azóta nem változott semmit a technika, mondjuk a tápegységek gyártói nem raknak bele "villámvédelmet"? A házakat, a villamos hálózatot nem úgy alakítják már, hogy ne okozzon gondot egy kis villámlás?
drága Bon, és miért is nem kellene? ha ilyen válaszra telik, akkor szerintem többet értek a géphez mint te. (mondjuk attól függetlenül is) de ez rejtély számomra is. De felvilágosítalak, hogy miért is van a táp hátulján áramtalanítva, annak ellenére hogy az elosztó villám védett, én már jártam úgy, hogy szétégett az alaplappal együtt minden, nos ezért van áramtalanítva, hogy túlfesz esetén ne kelljen új cuccért szaladgálni. Egyébként a felvetésem nem erre vonatkozott, hanem arra, hogy bekapcsolás után a bootolás elején, amikor bejön a logó, akkor kikapcsol, ismételt bekapcsolás után viszont hibaüzenet nélkül feláll a rendszer, ez minden egyes kikapcsolás után így megy Utoljára szerkesztette: jako2, 2015.08.11. 12:59:06
Itt, egyedül a Win10 a hibás, nem a gép. A Win1.0-tól Win7-ig sose volt gond, ha "Leállítás" után áramtalanítva volt a gép. Ha, ki akarja ő kapcsolni, akkor tegye, ez az ő dolga. Ha, rendesen le van állítva, akkor a következő indításkor pöccre kéne mennie. Ha, elmegy a villany, a kóbor villám ólálkodik a kertek alatt, akkor mit csinálsz? Kihúzod a konnektorból. Nálam, is ment tönkre integrált hálókari, mert nem volt a kábel kihúzva, akkor modemen keresztül jött be, azt is elvitte, abból a telefonkábel nem volt kihúzva akkor. Szomszédék is így jártak, mert nem voltak otthon akkor és hirtelenjében jött meg a vihar. Ezért, kell mindent kihúzni amikor olyan idő van.
Meglévő WIn7 mellé is fel lehet tenni az update során a Win 10-et egy másik partícióra úgy, hogy dual boot-os legyen, s így a Win 7-hez ne nyúljon egyáltalán? Úgy esetleg kipróbálom, ha működik ez. Utoljára szerkesztette: rage, 2015.08.11. 00:28:16
Érdekes hogy nálam is ugyanezen gondok vannak de csak egy újonnan vásárolt MS USB-s (sik egyszerű) billentyűzettel. Ezek alapján nem viszem vissza kicseréltetni másodszor is. Logitech usb-s szépen működött csak iszonyat hangos lett és emaitt cseréltem MS-ra. Jelenleg egy korrekt PS2-es geniust használok. Ezzel semmi gond , pedig már vagy 5-6 éves :) .Minden estre örülnék ha menne az új MS bill, de nem leltem rá semmi megoldást weben.
Nekem a notira szedett le egyszer olyan drivert, ami után fel sem ismerte a dedikált gpu-t a rendszer, csak miután ddu-val leradíroztam, majd felraktam manuálisan. Ha nem használod a shadowplayt, akkor csak a helyet foglalja az a vacak.
Na tessék. Este még ment a gForce Experience. Alvóba raktam. Most benyomom. És tádám! NEM megy. Hiába indítasz rá. Nincs tray ikon. Resi. Vagy kilövöd folyamatokból, és úgy indítasz rá. Mondjuk gyorsabb a resi... :P Mert az ~2 kattintás és ~15mp. Míg folyamatokat kikeresed, kilövöd, keresel exe-t, elindítod, ide-oda kattingatsz.. bla-bla. :S
..ja meg köszönöm az aktiv segitséget mindenkinek
....ja jól van müködik a posta...az, hogy nem mozognak az nem érdekes....
Sziasztok! Nekem most nem müködnek a csempék...a posta se jelez, pedig az jó volt...a többi nem is érdekes miért?
Utoljára még a nem végleges változatnál csinált ilyet, azóta szerencsére már nem.
Állítási lehetőség céges környezetbe megvan. Amúgy biztosra veszem, hogy változni fog az egész, mert gyanús, hogy sok bejelentést kap a Microsoft ez miatt. Legalább a Pro-nál lehetővé teszik (szerintem) a választási lehetőséget.
Microsoft visszavonja, eddig is így volt. A hibás frissítés meg törölhető mint eddig is, de a rendszer visszaállítás se dísznek van.
"Legyen alapól bekapcsolva, aztán aki nem ért hozzá úgy sem piszkálja, de lehessen választási lehetőség." na pont ez a gond, aki ért hozzá ott nincs gond, de aki nem ért hozzá az fel se rakja vagy tiltja a frissítéseket amit rosszabb mint ha néha egy-egy hibás frissítésbe belefut az ember.
Játék alatt is csinál ilyet? Kilép? Kiírja, h ....helyreállt. s megy tovább? Akkor a vga kezd meghalni. (vagyis nekem az volt anno a baj, vga cserével megoldódott). Nekem csak az experience szokott el-eltűnni magától. Vagy nem futni alvásból való ébresztés után. Rejtély...
Nvidia geforce driver nem szokott nektek is hébe-hóba összeomlani aztán helyreállni? Friss. de időnként (kb kéthetente, hetente egyszer) összeszakad, megfagy az egész képernyő, azátn 1 perc múlva helyreáll. Vagy egyedül vagyok vele?
Idegesítő baromira ez az auto update, auto letöltés, auto szinkron... auto minden.... bla-bla Felrakom legújabb Realtek driver-t alanti alaplapomhoz, és nincs benne Equalizer!!! (másik 3 lapon, ami realtek-es van, nekem miért nincs??? miért tűnik el belőle?) Felrakja ezt a hülye Dolby micsodát... de elcseszettsz@r. Felrakom régebbi driver, gép resi, visszarakja a legújabbat! Hiába szedem ki a Hide updater-el... Semmi. Totál illesztőprogram letöltést tiltásával tudom feltenni régebbi drivert. Így minden más update-től is elesek.... De jóóó. Na mind1. Erre meg jó a Driver updater az iobit-tól. Ez az alt+tab is, hol működik, hol nem... Egyszer kell másik tálca, egyszer nem., Egyszer ment, egyszer nem. Minek csináljak másik tálcát??? vagy mi a baja... ÁHh... kész...
"jobb ha nem válogat a felhasználó"
Ja, nagy öröm lesz, amikor majd az első szar frissítéstől összedől néhány millió PC. Az is nagyon jó, hogy online játék közben nekiáll letöltögetni, lagot okozva. Jó lenne, ha legalább group policyből állítható lenne.
Sziasztok! Nem tudom találkozott-e már valaki a jelenséggel, de mióta fent van a win10 ezt csinálja: A táp hátulján áramtalanított gép bekapcsolás után, felhozza a szokásos memória, meghajtók listáját, aztán elkezd bootolni, be jön a win10 ablak alul forog a betöltés, aztán kikapcsol, pár másodperc után újra bekapcsolom, onnantól kezdve tökéletesen fel áll a rendszer, de ha leállítom, és egy kis idő elteltével bekapcsolom, ugyan ezt játssza el, nem poros, mert ki lett fújva, teljesen pormentes, a win7 54 bittel nem csinálta, most win 10 pro 64 bit van rajta. köszönettel
Jó dolog, de mi van akkor ha jön egy rossz frissítés és az meg automatán fel megy? Akkor ameddig nem ad ki még egy update-et az MS addig a géped szarul működik. Na és akkor az még a jobbik eset ha műkődik. Legyen alapól bekapcsolva, aztán aki nem ért hozzá úgy sem piszkálja, de lehessen választási lehetőség.
köszi a választ,a kormányom az xbox-os(Thrusmaster Ferrari 458 italian) s 8-ason felcserélte a gázt a fékkel így visszaraktam a 7-esre. Úgyhogy gondolom 10-sen is lehet ilyen probléma :(
Nem ő fogja tudni, hanem az MS szerverei regisztrálják be a rendszert mikor upgradelsz. Upgrade után lehet tiszta telepítést csinálni, kulcs nélkül és aktivált lesz a rendszer.
1. Több éve használom, eddig semmi gondom nem volt vele, most uninstall és reinstall és kiderül. 2. Nekem jobban bejött, mint az Utorrent, nincs benne reklám, nem telepít minden hülyeséget. 17 mega memóriát és 50 mega helyet foglal. Könnyű kezelni. (Jelenleg 5 torrentem van fent) A hálózatot én magánra raktam a telepítéskor.
Két érdekes dolog van a win 10 telepítése óta. 1. A Chrome ikonját törlöm az asztalról, win restart után automatikusan visszarakja. 2. A Qbittorrent minden windows indításnál megkérdezi, hogy milyen hálozaton használhatom Szerintetek?
Bios és driver (alaplap) frissítést javasolnak, de lehet gond melegedés vagy a feszültség gond is.
Sziasztok. Frissítés után (w7-ről), kb 1 perc után a gép clock watchdog timout-tal leáll. A w7 nem igazán volt tiszta, de aktiválva volt. Kérem a sgítségeteket.
A frissítések telepítése az jó dolog, jobb ha nem válogat a felhasználó. A Hardverek ész nélküli telepítése már más tészta. Pro verziónál van mód elhalasztani néhány frissítést, Home-nál kötelező felrakni.
Nem kikerülhető, elvileg a vezérlőpult\rendszer\speciális beállítások\hardver fül, eszköztelepítés beállításai menüben kikapcsolható, de én nem vagyok meggyőződve, hogy ezt mindig be is tartja.
Köszi, sikeresen aktiválta is. A windows Update központ egy rakás .... lett. Nem tudom kiválasztani, hogy mit telepítsen, csak azt látom, hogy épp hogy áll a letöltés. Vagy csak én vagyok néna?
Sziasztok, ha "vegytiszta" win10 -et telepítek akkor is felmerül az a probléma, hogy magától telepíti a drivereket? Ha internetes kapcsolat előtt manuálisan felteszem a PC -m drivereit akkor is felülírja majd? Ki tudom ezt kerülni? Ha igen a telepítés mely részénél? Köszönöm a türelmes válaszokat, Mindenkinek jó hétvégét
Anyukám gépén is rosszalkodik a billentyűzet, de sajnos még nem találtam megoldást a problémára.
Mert az IE11-et az Edge-re cserélte le a Microsoft. Az IE is indítható, de csak a cégek miatt maradt benne, mert ott vannak kifejezetten IE-re fejlesztett alkalmazások és fontos a kompatibilitás.