Sziasztok! Hülye kérdés, de hátha. Heroes 1-2 óta nem játszottam a sorozattal. Anno végigtoltam a kampányt, benne voltam rendesen. A hetest egy hete nyüstölöm egyedi/kalandban (könnyű szinten). Egy pályát nehezen, de megnyertem, de a többinél ugyanaz a forgatókönyv. Hiába fejlesztek ezerrel, ölöm egy hőssel a lényeket, úgy, hogy gyakorlatilag nulla a veszteségem, szerzem a tapasztalat pontokat, stb... szóval mindig jön egy baromi erős ellenfél és lever, úgy, hogy mellette van még vagy 6-8 másik harcosa, tehát olyan, mintha a gép több arannyal rendelkezne. Ha veszek a főhős mellé az elején másikat, akkor meg a lóvé fogy el, nem tudok kellő egységet venni. Adjatok valami tippet kérlek, hogy mi a jó alapstratégia
"Ha veszek a főhős mellé az elején másikat, akkor meg a lóvé fogy el, nem tudok kellő egységet venni." Hülyén írtam. Szóval az elején annyira szegényes a büdzsé, hogy nem igazán szeretnék másik hősöket venni
Pedig az a legjobb megoldás, ha veszel több hőst, lehetőleg olyanokat, akik előnyös tulajdonságokkal, képességekkel bírnak. Nem tudom konkrétan melyik kampány, kaland okoz nehézséget, de nagy általánosságban több hőssel lehet több bevételed. Az egyetlen főhőssel nem érsz időben oda mindenhová, idő sincs minden félreeső zeg-zugot vele bejárni. Az már térképtől, kalandtól függő, hogy ott mi lenne a jó taktika.... harcos segédhősre van szükség, vagy előnyös kormányzói képességekkel aranyat, ásványokat begyűjtő segítőre. A gép sokszor küld ki olyan hősöket, akiknél egyetlen katona, lény sincs ők csak gazdasági portyázók, aranyat ásványokat gyűjtenek be, bányákat fosztanak ki. Te, ha csak az egyetlen főhőssel akarod ellenük felvenni a harcot, sok helyre nem érsz oda időben, és végül elbukod a küldetést.. Pl van egy fontos bánya keleten, egy másik meg nyugaton - két hőssel gyorsan elfoglalod mind a kettőt, vagy egyel futkosol napokon keresztül, és közben nincs ásványod, vagy aranyad, nem tudsz építkezni, toborozni. Kormányzói képessége sincs mindig a főhősnek, sőt általában nincs neki - ha értékes hős vár a fogadóban érdemes felfogadni kormányzónak. A térképen lehetnek adóbegyűjtő helyek, ásványanyag tárolók, de csak úgy tudod begyűjteni a bennük rejlő értéket, ha hetente meglátogatod - ez sem a főhős feladata, nincs is rá általában lehetősége.
Kaland térképen nem sokat játszottam, az is lehet, hogy némelyik nincs jól kiegyensúlyozva, vagy szándékosan építették nehézre. A fönt leírtak érvényesek a kampányra is, sokszor szükség lesz hősöket vásárolni, de lesznek olyan pályák, ahol alapból több hőst kell irányítani, akiknek különböző képességei, erősségeik, gyengeségeik lesznek. A fejlesztéssel is lehet gyenge hőst kreálni, vagy erőset - érdemes megtervezni, milyen képességeket szeretnél elérni egy-egy hőssel, pl jelentéktelen hősök, akikkel nem tervezel harcolni, kormányzóként lehetnek hasznos képességeik.
Nálam a kiegészítő utolsó pályája volt a gáz arra nem jöttem rá mit kell csinálni, hogy a kettő csapással elintéző dögök ellen csalás nélkül lehessen kivinni, illetve a másik részben szintén a nyersanyag fosztogató rohadékok ellen a pirosnak volt egy láncvillámja ami kurva sokat sebzett, és sereg nélkül mindig kinyírt, így csalnom kellett, mivel nem adott időt hogy sereget toborozzak. Többi még a mesés küldiben az első részben 2-szer meg időre kellett csinálnom és kinyírtam mindenkit, hogy ne kelljen újracsinálni így itt is csaltam. Többi nem volt vészes, az egész játék végigjátszása felraktam, már csak egy pálya és vége az egésznek.
Köszönöm szépen a válaszokat! @Fantusz: Megpróbálom, amit mondtál!
Ennyire nem játszik senki az egyéni pályákkal?:)
Kampányát tolom csak nemsoká vége ha gondolod nyomhatunk egy meccset majd.
A játékot kiismerve sokszor lehetetlennek tűnő csatákat is meg lehet nyerni semleges seregek ellen, ami pl. a bányák lénytermelők elfoglalásánál hatalmas segítség lehet. Ez természetesen kezdő hőssel nem működik, ahhoz el kell érni bizonyos szintet, de ha ez megvan egy képzett mágus szinte sereg nélkül is lever halálosnak minősített lénycsoportokat. A seregben lévő lényeket szinte csatába sem kell vinni, elementálokkal blokkolja az ellenséges lényeket, plusz néhány erős varázslat, egy mágus nevetségesen kicsi sereggel képes csatákat nyerni. (az újabb elementálok idézésével a régebbiek is harcban maradnak, ha nem ölték meg őket, csak a csata végén tűnnek el) Harcosoknál az erősítés nagyon hasznos képesség. Nekik nagyobb, erős sereg kell, de az erősítés a csatában minden lénycsoporthoz bónusz lényeket ad, és ha sérülnek, meghalnak először az erősítéssel érkezők hullanak el. Mondjuk neked nem a csatákkal volt a fő gondod, de a vásárolt hősökön esetenként valamelyik főhősöd nagyon sokat tud segíteni. Pl, ha megvan az a képessége (tanító, vagy mentor?), hogy a megszerzett tapasztalati pontok bizonyos százalékáig fel tudja fejleszteni a szövetségeit... 15-ös szintű főhős mellé veszel egy első szintű segédet, oda viszed a főhőshöz, és rögtön lesz egy kb 10-es szintű mellékhősöd, választhatsz neki képességeket, lehet kormányzó, harcos, vagy futár, de nem első szintről kell kínlódni a fejlesztésével. Ez a kampányokban is működni fog, ahol rendszerint lesz több állandó hősöd, akik követik a főhőst a következő pályára -érdemes mindegyiket fejleszteni, természetesen elsősorban a főhősre koncentrálva, de a pályákon általában van elegendő tapasztalatpont szerzésre lehetőség a többiek számára is, az alkalmi segédeket pedig a mentor képességgel gyorsan szinteket lépni a felfogadásuk után., hogy támadás esetén legalább a várat, a közelben lévő bányákat meg tudják védeni,, vagy a futároknak legyen logisztika képessége, stb
Nekem baromira nem volt kihívás a játék, gyengéknek éreztem nagyon. Talán 2 pályán vagy 3-on volt némi bénázás de másodjára mindig sikerültek, többi elsőre megvolt. A kiegészítő utolsó 2 részében lévő 2 pálya volt ami csalás nélkül nem ment mert kurva erősek voltak sereget toborozni nem engedett az időkorlát miatt. Összességében csalódtam ebben a részben, ez a mesés rész meg vicc, ahol vannak ellenségek nem csinálnak semmit lógatják a faszukat azt várják a halálukat.
Végigvittem az egészet ahol elakadtál megnézheted.
Van egy jó és egy rossz hírem!
A jó: Új might & magic játék készül
És a rossz: minden más Utoljára szerkesztette: pjboy091, 2018.03.17. 19:16:29
Ez egy androidos hányás semmi köze a heroes-hez.
Nem tudnak mit kezdeni ezzel a sorozattal, világbajnok cucc volt, aztán valahol elvesztették a fonalat, hiányzik a hangulat.Amióta felrobbantották a világot csak verődik jobbra-balra.. :(
Noha én nem vagyok teljesen negatív, mert a Clash of Heroes is jól sült el én se igazán értem, hogy ezzel kire céloznak, miért kell hozzá a M&M brandet használni. Nem hiszem, hogy nagy tömegek lennének, akik M&M rajongók és erre a játékra amiatt ugranak rá, mert ehhez a brandhez tartozik, ugyanakkor az M&M rajongókban visszatetszést kelt, hogy erre használják a nevet. Szóval nekem tipikus lose-lose szituációnak tűnik, de lehet, hogy valamit kihagyok a képletből és csak azért, mert rárakják a plecsnit sokkal többen néznek rá.
Azt hittem én is hogy majd bejelentik egy 8-dik részt ami vissza hozza a hősökkel való csatározást is, erre kapunk egy ilyen szemetet gratulálok ubifos.
És mit mondtak rá?,van esély a hősökkel való csatározásra?
Remélem, hogy így van. És remélem azt is, hogy nem megint egy újabb bőrt akarnak lenyúzni a harmadik részről. Imádom a Heroes 3-at, de ennyi év után ki kellene végre lépni az árnyékából. Arról mondjuk lehetne vitázni, hogy a harmadik rész lett annyira korszakalkotó, hogy egyszerűen nem tudnak jobbat kitalálni, vagy pedig az Ubi olyan fantáziátlan és lusta, hogy nem tud új dolgokat kitalálni. Talán egy kicsit mindkettő igaz. Amit szeretnék: - Új kreatív fajok, frakciók. Szakadjunk már el a Heaven, inferno, necro stb arhetipikus sablonos frakcióktól. Egy kicsit több fantázia kéne. Ugyan nem egy kategória, de ajánlom figyelembe az Endless space/legends játékokat irányadónak. Ott nem spóroltak a kreativitáson.
- 2D-2,5D grafikát hozzák vissza! A 3d egyszerűen nem működik jól. Egyrészt, korlátok közé szorítja a map editort és a RMG-t,másrészt meg ronda is. Azt, hogy túl drága lenne, egyszerűen nem vagyok hajlandó elfogadni indokként, mikor a steam tele van csóró indie fejlesztők által készített 2,5D-s játékokkal.
- Felhasználóbarát editort! A harmadik rész is ez tartja még életben.
- Új mechanikákat, megoldásokat! Ha van amiért hatalmas tisztelet a negyedik résznek akkoz az az, hogy mert újdonságokat behozni a játékmenetbe! Erre volna szükség most is. A Hetedik rész részemről azért bukott meg, mert egyszerűen semmi újdonságot nem hozott. néhány hét alatt úgy ráuntam, hogy ma már egy 1v1-et sem tudnék benne végigjátszani, mert elunnám 5 perc alatt.
Én úgy képzeltem el, hogy mint egy mmo rpg-ként hogy van egy hatalmas bejárható terület, úgy mint a heroes online volt a kínai változata persze, még toltam is kár hogy nem tudtam kinyomni mert bezárt sajnos. És a seregek is úgy lenne mint a kings bountyban egy meghatározott szinten lévő maximalizálva lenne. Nem lenne az hogy túlerővel szétverjen mindenkit egy hős. És így lehetne mászkálni a hőssel is aki szeretne hozzámérten lévő képességfával mint a 4-ben. Az egyedüli pályákon is lenne így és mellékküldetésekkel telepakolva. Többszintes földalatti barlangokkal ami a 7-dik részbe debütált volna csakhát nem lett belőle semmi.
Nagyon kíváncsi leszek a dlc-kre mert én is végignyomtam csak 2 pályát csalással tudtam igazából, 3-dik is volt de azt én ccsesztem el azzal hogy mindent kinyírtam holott nem is kellett volna, és erre vagyok hogyan kellett volna csalás nélkül.
A kiegben csak mindig az utolsó pályák voltak a gázak mikor időre kellett menni sereg nélkül.
A második részét felvettem én is az elsőt nem nyomtam mert nem volt gépem hozzá azt a második része is mindig kihajított. Nem tudod fogják e folytatni?
Nem volt amúgy rossz csak baromi nehéz. Dispilessel mivan?,és a kings bounty-val?,eltüntek a semmibe. Köddé váltak. Utoljára szerkesztette: JonasSandor, 2018.04.04. 17:29:39
Húúúú de fasza lenne bárcsak igaz lenne, hány körül lesz ez a pax?
Hány órás a műsor? most egy koma beszél.
Itt csak a pofázás megy nincsen semmi.
8-dikáig tart jah, mai nap egy nagy nulla volt a nagy semmi.
Hát nem lesz itt semmi ez a pax egy hatalmas retek egy kalap szar, pofázáson kívűl semmit nem mutogatnak.
XDXDXDXD jajjj nem tudom mire jó ez a pax eddig csak ugatás volt azt több ezer ember van rajta szánalmas. Az e3 ezerszer jobb :D:D
Melyikőtök Vass Gábor?
Egyik se.
Elmaradt a nagy bejelentés.
2 jelenik meg belőle idén ha nem késik. A címükön kívül semmi infó hogy milyen lesznek. Pc-re is jönnek.
Megnéztem steamen őket elég nagy baromságok. Nem lesz már itt semmi kings bounty. Kinyírták a sorozatot.
Azta nem semmi XDXD
Na Aryol felajánlotta hogy besegít a kings bounty utolsó részének a fordításában de nem a párbeszédekkel, várja a jelentkezőket a magyarítások portálon.
Üdv Bátor Harcosok!
Tetszenek a Heroes játékok zenéi? Szeretnél részt venni egy szimfonikus zenekar által kísért koncerten és találkozni Paul Anthony Romeroval? Akkor 2018. október 26-27-én a tavalyi koncert folytatásaként ott a helyed a lengyelországi Wroclawban a Game Music Festivalon! A Heroes III és IV zenéi mellett meghallgathatod többek között a Warcraft, Starcraft, Diablo, az Ori and the Bind Forest és a Grim Fandango játékok zenéit is jazz illetve szimfonikus zenekari kíséret által egy csodálatos, világszínvonalú koncertteremben!
Páran biztosan ott leszünk, örülnék, ha többen is együtt mehetnénk és képviselhetnénk a helyszínen a magyar Heroes közösséget, valamint találkozhatnánk ott személyesen és beszélgethetnénk kedvenc játékunkról. Baráti üdv!
Francba akor marad a gamescom pedig jó lett volna ha már most bejelentették volna a kingset.
Gondoltam hosszú idő után újra előveszem a játékot, (új gép) és játszok kicsit. Hát sajnos diavetítés az egész már a főmenüben. Sajnos a 6. résszel se jártam jobban, az meg indítás után fekete képernyő, csak tölt és tölt de semmi. :(
Milyen géped van?
Jó lenne csak szegedtől rohadt messze van így felejtős.
Kocsink csak 1 van és dolgozik anyám.
Milyen volt?
Na, csak sikerült mind a kettőt működésre bírni. Heroes 6 csak ablak módban hajlandó betölteni amúgy nem, a 7-nek meg csak egy reinstall kellett. Bár a 6-on látszik hogy valami nem az igazi de megy. Lehet nem szerint a win10-et.
mindkettő megy win 10-en.
Gamescomon lesz bejelentés is úúúúúhhhhhaaaaa izgi lesz, csak legyen hősökkel való csata is mint a 4-ben volt.
Kings bounty-ról valami?, jó volna bele kerülne egy new+ játékmód is mint egyre több játéknál is van már. Végére értünk akkor ugyan olyan sereggel folytatódna. Utoljára szerkesztette: JonasSandor, 2018.06.30. 09:24:33
Nagyon tetszett vele és örülnék neki nagyon mivel az lenne a soron.
Nagyon várom már.
Volt egyszer kínai heroes itthonról proxy-val nyúztam. Utoljára szerkesztette: JonasSandor, 2018.07.26. 14:28:00
Kint lesz a heroes 8-vagy a kings bounty 2?
OFF SG-n és gépigényen kívül hol szoktál még fórumozni?
Az akkor nem túl bíztató eddig az IC-nek 1 játékukat lehet tudni csak ami nem túl sok. Ubinak meg az eddigieket fogja mutogatni amit az E3-on is voltak.
Jó műsor hallgatást mindenkinek! :) PIO-nak különösen ajánlott! :)
Baráti üdv!
Vologya Mester Utoljára szerkesztette: Vologya Mester, 2018.09.01. 21:57:43
Már épp gondoltam, hogy rákérdezek, hogy lesz-e belőle valami. Köszönöm, hogy felhívtad rá a figyelmünket és külön örülök, hogy egy picit az én közbenjárásom is benne van, hogy ez létrejöhetett. :)
Érdekességként beszúrom ide a Might & Magic frencsájz jelenlegi helyzetéről ( és jövőjéről) szóló interjút: Katt ide!
Elég lehangoló, szerintem. Utoljára szerkesztette: pjboy091, 2018.09.05. 14:04:01
Az az magyarul?
Remélem, mindent jól értettem, de ha nem, akkor valaki majd kijavít. Mindenesetre itt az interjú szerintem legfontosabb részei összefoglalva: Erwan Le Breton, a Might & Magic játékok kreatív igazgatója adott interjút az Acid Cave’s honlapnak annak alkalmából, hogy az Ubinál vannak 15 éve a M&M jogai.
• A Heroes 7-et bukásnak könyvelték el. Az eredeti koncepció az lett volna, hogy az eddigi Heroes játékok legjobb tulajdonságait ötvözik, így kapva meg a tökéletes Heroes játékot. De ez nem igazán jött össze nekik, mert ennek az ötlet összedobálásnak az lett a vége, hogy a hetedik résznek nincs saját identitása, hiányzik belőle a lélek, illetve nagy hiba volt a nosztalgiára építeni, mert eredeti ötletek nélkül a harmadik rész egyszerűen fel mossa vele a padlót. Sajnos, nem volt sem elég idejük, sem elég pénzük, hogy megvalósítsák azt amit valóban akartak volna. • Több Might & Magic játék is tervben volt (Dark Meshia 2, M&M XI, Might & Magic: Heroes Kingdoms, Might & Magic Raiders ) de egyik sem kapott zöldutat. • Ha valamikor lesz következő M&M játék az valószínűleg már nem Azshanban fog majd játszódni. • A rosszul teljesítő Hetedik rész után az Ubisoft megszüntette azt a stúdiót aminek a M&M csapat is a részét képezte. Habár elvileg még létezik a M&M csapat, de tevékenységük a jelenleg futó mobiljátékok támogatásából áll. • A M&M csapat jelenlegi tagjai: Julien Pirou , Theo Gallego és Victor Malineau, illetve van néhány külsős bedolgozó. • Jelenleg nem tud semmiféle közeljövőben várható Heroes projektről. Ennek egyik legfőbb oka, hogy egyszerűen nem termel elég bevételt egy ilyen típusú játék, mint amilyen a heroes, ahhoz hogy megérje elkészíteni. • Mivel az Ubisoftnak tulajdonképpen a M&M az egyetlen „fantasy” settingű IP-je így több mint valószínű, hogy számíthatunk még M&M játékra, de nem biztos, hogy Körökre osztott stratégiára. • Voltak elképzelések arra, hogy valahogy összekötik a New Wolrd Computing féle Might & Magic univerzumot a jelnlegi Ashannal, de ez az ötlet végül nem valósult meg. Csupán néhány vicces utalás és „eastern egg” került be az elődökből.
Arra, hogy mit üzen a rajongóknak az elkövetkezendő 15 évre arra azt válaszolta, hogy igazából nem tudja, hogy, hogy hol lesz 15 év múlva, de annak minden esetre örül, hogy a M&M IP még azért megvan és reméli, hogy egyszer vissza kapja majd régi dicsőségét és ismét a legsikereseb Fantasy világ egyike lesz.
Ezen kívül, még rengetel lore-ral foglalkozó, meg egy-két munkával kapcsolatos kérdés is volt.
Ez várható volt a bukása teljesen új témába kellett volna rakniuk hát így marad a kings bounty habár az is szerintem megdöglött a sok kieg miatt ahelyett hogy teljesen felturbózzák mai grafikára és multival megspékelve.
Hali, mindenki!
Nemrég hallgattam végig az IDDQD-s adást a Heroes-ról és abban Vologya Mester megemlített egy Heroes essential nevű kiegészítőt. Az volna a kérdésem, hogy ezt be lehet valahol szerezni még? De ha magát a kieget nem is lehet már kapni, akkor valahol elérhetők az abban összegyűjtött kreált mapok valahol?
Sziasztok!
A segítségeteket szeretném kérni. Windows 7 64bit rendszeren miként tudnám a ho4 + összes kiegét működésre bírni? kompatibilitást, képernyő méret, szín, rengeteg mindent próbáltam, de az indítás után nem csinál semmit mint ha el se indítottam volna a játékot. ( WoW-ig fel van most is telepítve ) Én régen szerettem, gondoltam elütöm vele az időt újra, de sajnos nem megy valamiért. Azt értem, hogy régi a játék, de hátha tud valaki valami okosságot. :)
Köszönöm előre is a segítséget!
Oltred
Nálam win 10 64 bit azt csinálta hogy elég sűrűn kifagyott az egész régi gépemmel win 7 32 biten ment simán nem volt semmi.
Miután lejött, ki kell csomagolni és be kell másolni a játék főkönyvtárába, majd felülírni mindent.
Ja értem és az assasins creed 3-nak is van ilyen formában?,mert nekem packba lett véve és ott angol.
Köszönöm az eddigi segítséget.
A bajom annyi lenne, hogy letöltöttem a honosítást, bemásoltam ahogy kell, de nem lett magyar. Előfordulhat, hogy csak az alap h4-hez linkelted ide a magyarosítást?
A GoG-os változatot szedtem le amit javasoltál, megy is a teljes kiegészítőkkel együtt.
Megvan. Bezavart az előző verzió maradványa és én oda másolgattam be a honosítást. :D
Nem 100% magyar, a lényeg van lefordítva benne ahogy észre vettem. Pont azért gondoltam magyarrá tenni a játékot, hogy a küldetéseket is rendesen megértse az ember. Jó mondjuk elég egyszerűen van fogalmazva sok küldetés, na de azért na. :)