Nem semmi, de akkor én is megmutatom a kedvencemet. Védekezés Tracer -el. Persze én is tisztában vagyok vele, hogy ehhez óriási mázli kell, de meg is kell látni a lehetőséget azért! :)
Ha Phara nem él sokáig repülés után, akkor beszéld meg a csapatoddal, hogy vigyenek melléd Zaryaa-t, az ultitok és a képességeitek is elég jól összehangolhatóak...
#899: Azért ahhoz kell ész, hogy hová rakd le a tornyot. Nem mindegy, hogy kirakod a mező közepére, vagy elrakod egy jó kis sarokba. Nem sok, de kell.
#901: 2 Junkrat simán belöbböli a tornyokhoz a nadet, 2mp/torony, és valszeg a mellette álló Björn is. Utoljára szerkesztette: Maala, 2016.05.31. 16:23:56
Amúgy Hard AI-t vertetek már meg? Nekem/nekünk még nem sikerült, csak részlegesen (egyik védelmi pontot sikerült befoglalni, de a másikat már nem). Medium az nem kihívás, de a Hard az még egy emberi csapatnál is erősebb szerintem. Legalábbis nekem ez a tapasztalatom. Easy-t meg kis sem próbáltam, szerintem az max. gyakorlásnak jó, mikor valaki belekezd a játékba.
Egyetértek azzal, hogy a törpe lerakható ágyúja +1 ember. Holywood pályán támadók voltunk és az ellenfél 6 emberéből 4 törpe volt, a másik kettő meg D.Va és Symmetria. Olyan volt az egész meccs, mintha nem is hat ember ellen küzdöttünk volna. Ettől függetlenül majdnem meglett az első pont befoglalása, de a 4 toronyból egy mindig "életben" maradt és legalább valamelyik ellenfél is, így vesztettünk. Valószínű, ha a csapatból ketten, akár hárman váltanak mesterlövészre talán sikerül kiszedni a tornyokat, de ezen a pályán annyira szűkös az első pont, hogy még ez sem biztos, csak így utólag ez tűnt számomra megoldásnak.
Symmetria is elég jó védekező karakter, egyik kedvencem is, ha épp olyan a hely, amit jól ki lehet építeni a lassító-sebző kis lövegeivel, de a törpék keményebben és távolabbra is jobban sebeznek. És ugye a törpéknél még ott van a földről felszedhető armor+ is, ami jelentősen növeli a többiek életben maradását. Utoljára szerkesztette: Árnyvadász, 2016.05.31. 15:43:24
De az is egy hivatalos karakter a játékban, ha annyira zavar, cseszegesd a Blizzardot, ne a szerencsétlen játékost.
de nem lehet egy ennyire automatizált dolgot bennthagyni.....mi benne a játék? ,mert a torpét irányító emberkének köze nincs a killekhez,se a reflexe vagy az esze nem számít pedig épp az lenne a lényeg egy ilyen játékban,hogy te mint játékos jobb vagy-e a másiknál..... Utoljára szerkesztette: Rhonin7, 2016.05.31. 15:35:27
Miért kellene nerfelni? Ha nincs tornya akkor mit tud csinálni Torbjörn? Semmit. Támadásban sem jó, csak védekezésben. Mindenre van counter. Hagyjuk meg redditre és a hviatalos oldalra a sírást.
Amig nem balance-olnak valamit rajta, addig nekem az karakter tovabbra is a no skill character-t fogja jelenteni. Szerintem mostantol poenbol meg fogom oket dicserni es GJ -t fogok irn nekik majd a chat-en :D
Mert kb. egy vicc, amikor pl. Pharah-val repkedsz es egyik noob ellenfel sem tud leszedni, ellenben beersz egy sunyi helyre letett Torbjörn torony ele es cakk, halott vagy. No skill, no effort az ellenfel reszerol, te meg csak pikk-pakk megdoglesz. Utoljára szerkesztette: MrStokes, 2016.05.31. 15:25:40
a törpe tornya szerintem +1 emberrel felér! hiszen van 300 HP-ja,atomgyors reflexei és úgy lő mint egy cheater aim bottal.....ráadásul az AI sem gyenge amit alá raktak,nagyon fasza prioritásban csinálja ki az ellenfeleket!
az én véleményem,hogy vagy lenerfelik 50 HP-s toronyra vagy a sebzését veszik vissza mondjuk D'VA ágyuinak a szintjére! így nem maradhat,mert pofátlanul erős
Ne felejtsd el, hogy más a jogrendszer, én simán el tudom képzelni, hogy az állatkert lesz beperelve, merthogy átfért a 4 éves kölök. :)
Ha sétálsz, és rosszul leszel, és úgy ütik el a kölyköt, akkor az azért kivétel?
Itt sem tudod, mi történt, csak egy pár cikket lehetett olvasni nagyvonalakban a történtek végéről. Lehet akkora volt a tömeg, hogy elsodorták tőlük a gyereket? Etc. Majd kideríti a vizsgálat, a közfelháborodás miatt legalább lesz valami ilyesmi arrafelé, itt ez sem lenne. :). Utoljára szerkesztette: Maala, 2016.05.31. 14:49:09
A szülőnek 100 %-osan kellett volna koncentrálnia. Most majd kártérítést fizethet az állatkertnek, és eljárást indítanak ellene életveszélyt okozó gondatlan veszélyeztetésért, ami jó eséllyel felfüggesztett börtönbüntetést jelent (de ha már van priusza, akkor ténylegest).
Ha a gyerekkel sétálni megyek és kirohan az úttestre, ahol elütik, én se mondhatom majd, hogy 99 %-ban figyeltem rá. Az ő élete a kezemben van, semmi nem lehet fontosabb, mint folyamatosan figyelni. Hidd el, meg lehet csinálni.
Nem vagyok szülő viszont elég félős gyerek voltam, mindig anyám seggében voltam az állatkertben emlékszem viszont érdekeltek az állatok ezért menni kellett:) Persze vannak alapból rossz szófogadatlan gyerekek aki a tizedik szóra sem érti meg hogy nem nem szabad, ez már a szülő nevelési hibája, jó ha mondjuk több gyerekkel mentek ez nem derült akkor tényleg nehéz őket fogni mert milyen a gyerek kíváncsi oda megy azt csinál ami neki tetszik.
A szexi vagy perverz gif nézőt egyből aberrált-nak titulálják miközben csak poén akar lenni az egész, igazán az a tényleg beteg ember akinek vicces egy állat megölése.
Nem tudom, hogy szülő vagy-e (én nem), de gyerek biztos voltál. Lehetetlen minden egyes pillanatban 100%-osan koncentrálni, még ha ez el is várt - főleg, ha egy állatkertben fokozottan figyelni akarsz(150%-osan? lol) -, aki azt állítja, hogy sikerül neki, az csak áltatja magát. 2 szülővel már kisebb az esély a kihagyásnak, nyilván.
Gyerekként visszaemlékezve meg tudod, hogy, csak azért is kerested a kibúvókat a szülői figyelem alól - én legalábbis így voltam vele, főleg ilyen extra helyeken, mint egy állatkert. Legyél 4, vagy 1x éves. Ettől vagy gyerek, a kíváncsiság hajt.
Én is sajnálom a gorillát, ami történt, az tragédia, ezért nem is gondolom, hogy ennek a gifnek bármelyik porcikája is vicces lenne. :-| Nem hiszem, hogy lehet egyetemes verdiktet mondani az ügyben, az állatkert is lehetne jobban védve - évente milliárdnyi ember látogat állatkerteket, elfogadható-e évi 10-100 hasonló eset, vagy esetleg költeni kell a plusz biztonságra? (Az állatok biztonságáról beszélek, mert a végén az állatok szívják meg, nem az emberek!) Illetve nyilván a szülőknek is - nemcsak az "áldozatoknak", hanem mindegyik szülő szerintem önkéntelenül elgondolkodik ilyenkor - le kell vonni belőle a tanulságot. Aztán továbblépni.
Persze ki a szexi OW gifeket találja viccesnek, ki a lelőtt gorillásokat. :) Utoljára szerkesztette: Maala, 2016.05.31. 13:09:18
Talán mert összemosták az Overwatch-al ami várható volt, én sajnálom a gorillát, a hülye szülő meg mi a fasz csinált hogy beesett a gyereke, gondolom nem az ölében volt mert akkor nagyon pancser hogy kiesik a karjai közül egy kisgyerek.
Ez az új Dzsungel könyve ? Jó a CGI....nah jó reggel a rádióban hallottam hogy volt egy incidens...csak külföldiül mondták és nem értettem mindent. Amúgy a srác felépül, semmi komoly vagy maradandó sérülést nem szenvedett, viszont a gorillának löttek...nem képletesen.
Igen, neki a HP-ja fele Shield, vagy inkább a 2/3-a. Ha nem éri sebzés 3 mp-ig elkezd visszatöltődni. :) Utoljára szerkesztette: Maala, 2016.05.30. 19:21:59
Zentayya kezd bejönni! csak a healje nagyon gyenge....igaz feltudod pakolni az egész csapatra,de mivel ez egy HOT és nagyon lassan tickel így nem igazán hatékony,mikor sokan tudják magukat is gyógyítani és sokszor felpakolom és gyógycsomaggal gyorsabban felgyógyítják magukat nekem meg nincs semmi heal :P A debuff is fasza,hogy mehet mindenkire és az ulti AOE heal nagyon erős! de a sima gyógyítás nagyon gyenguszka
valakinek egyéb tapasztalat? Utoljára szerkesztette: Rhonin7, 2016.05.30. 19:12:59
Nem túl nehéz a nevem :) "Bravo6x" De láttam a kis feliratot alatta, még mindig nem talál semmit. Szerintem minimum óraszám van, vagy valami ilyesmi. Én még csak 2 órát toltam bele a multiba. Gyakoroltam az elején elég sokat, hogy lehetőleg ne full hülyén kezdjek neki mások játékának elbarmolásához. Szerk.: Most vettem észre, hogy azt a battle.net-es számot is hozzá kell írni. Így már megyen :) Csak most tűnt föl, hogy mindkettőtöknek ott van. :) Utoljára szerkesztette: ozimak, 2016.05.30. 16:50:12
Aki esetleg csapattársakat keresne, vagy csak részese szeretne lenni az Overwatch magyar közösségének, az jöjjön bátran: https://www.facebook.com/groups/owhungary/
ja kis-nagy betűre figyelni kell mert különben nem talál meg
Case sensitive. Utoljára szerkesztette: FalseHeLL, 2016.05.30. 13:53:04
McCree ulti esetében, mikor bejönnek a körök, utána elég egyszer megnyomni a tüzelést vagy annyiszor kell, ahány befogott játékos van? Nem teljesen világos számomra.
Meglehet, de ott azért sokkal könnyebb visszakorlátozni a játékot. Én kétlem, hogy itt meg tudják oldani. Inkább szabad hétvége lesz itt-ott elszórva szerintem is, amikor ki lehet próbálni.
Lehetne a játékól esetleg Starter verzió, mint a Diablo esetén. Akkor kipróbálhatja bárki, s el tudja dönteni, megveszi-e vagy sem Mondjuk adott illető így sem venné meg, hiszen írta, hogy szinte sosem vesz játékot - ez esetben viszont hozzá kell szokni, hogy ez már nem a 90-es évek, ahol elég egy keygen, egy crack, vagy egy sima mount - a játékok vagy online védelemmel leszek ellátva, vagy Denuvo szintű másolásvédelmi rendszerekkel.
Lehet, nem játszik majd mindenki hetente 10 új játékkal mint akkor, hanem csak évente hárommal, amire azt mondja, hogy megéri pénzt adni rá.
Viszont így talán újra lesz létjogosultsága a starter edition-nek, vagy single demonak. Utoljára szerkesztette: rage, 2016.05.29. 14:50:49
Ezért nem kell sosem csak 1 forrásban hinni (a tejnél meg ügye állami min.ell. van). :) Sztem ki is merítettük a témát.
És tényleg minőségi cucc lett. Már csak ezt a killcames zoom problémát kéne megoldani. :(
Tejet nem iszok. Igyekszek minőségi terméket vásárolni (van már ételre is garancia). Fizetett bohócokba meg nem hiszek, sajnos sokszor basztak már át a palánkon.
Overwatch béta viszont volt és nagyon jó volt. Minőségi cucc lett...imádom.
És hány doboz tejet veszel a boltban, pedig azt sem tudod, mi van benne... Ja de, mert erre van a minőségellenőrzés. Ami a könyv/játék esetében a kritika lenne.
Ööö... kinek kell írni, hogy berakja battlenet tagemet? Én mindig kapható vagyok egy partyra :D
Mennyi könyvet vettem meg így hogy csak a fülszöveget olvastam el és egy zsák szar volt. Meg szarrá dicsérték és én meg gyújtósnak használtam a végén. Vettem egy olvasót azóta boldog ember vagyok. Ami meg nagyon nagyon tetszett azt megvettem mert megérdemli.
Az Overwatch esetében viszont volt béta és ki is tolták és nagyon szépen lezargatták. Úgy hogy ebben az esetben name-nek nincs igaza, de nem mond hülyeséget. Utoljára szerkesztette: Tababo, 2016.05.29. 14:07:51
A torrent egy technológia, így nyilvánvalóan nem illegális. Jogvédett tartalmak engedély nélküli letöltése és/vagy megosztása illegális, akár torrent akár más technológiával.
Ezt értsd már meg, torrent, ha játékot töltesz le = warez. Az tök mindegy, hogy havertól kapod, ingyenes oldalról szeded, a'la bithu vagy fizetös oldalról kapod le. A szerzöi jogokat megsérted, mert nem fizetsz egy kanyi vasat se a játékért, amit egyébként csak pénzért tudnál megvenni. Torrent illegális olyan esetben, amikor szerzöi jogokkal védett tartalmat szedsz le. Ha még meg is osztod, az még rosszabb. Ennyi. Itt nincs olyan, hogy csak az a warez, amiért fizetsz, hogy letölthesd. Ha ezt megérted, akkor már egy lépéssel közelebb vagyunk a megoldáshoz. Tudnék egyébként sok példát hozni a való életböl, amikor olyan dologért fizetsz, amit elötte nincs lehetöséged kipróbálni. Esetleg van rá lehetöség, de csak rövid idö. Pl. egy könyv. Legtöbb esetben csak a fülszöveget olvasod el vagy még azt se és úgy veszed meg, hogy azt se tudod, fog-e tetszeni. Nem 10K, de akkor is. Ennyi. Végszónak, a torrent = warez és ez sose lesz a legtöbb esetben legális, még ha a többség annak is gondolja.
Én befejeztem az offot. ON: játszik most valaki? Mennék szívesen kicsit csapatban, a mentöknél nyugi van, lenne idöm kicsit csapatni. Aztán ha beteghez kell menni, akkor szünet. xD (Doki#2342) Utoljára szerkesztette: hawkie22, 2016.05.29. 12:55:31
Elhiszed hogy senki le sem szarja a verlemnyed? Csak akkora faszsagot kerdeztel amit 10 mpnyi googleyes megadna valaszkant + ugy kerdezted mintha nem lattal volna internetet az elmult evben. Ne tereld ra arra hogy lefiokazunk mert mas a velemenyed egyertelmu troll vagy.