Az a valami a szolgáltatóm. Egy picsa ki sufniBt., akik több szerződés kötöttek, mint ahány IP címük van, és jóideje 192.168.X.X az IP címem a wanon...ergo nálam semmilyen szerver nem tud futni.
Bár ha már egyszer is sikerült neki kópozni, akkor nem a net az oka. Én is arra bátorítanám Moby-t, hogy induljon tiszta lappal, és ismét próbálja meg valakivel.
Jó, de a nagyon közel az nem igaz. Ha mondjuk Cainhurst kapujában vagy, én meg fent Logánál, akkor könnyen lehet, hogy nem. De ha már a könyvtárban vagy, és a kurvákkal hadakozol, én fent, akkor szerintem igen.
De amíg toltam, addig is ilyen szökőevente egyszer tudott hozzám bejönni player, azok is jórészt barmok voltak.
És nem restből jövök, és még az appot is restartolom, és közel állunk, és 1 percen belül, és figyelünk a bolygók együttállására, megvolt a reggeli kaki, minden nagyon penge
De igen. Azt nem tudjuk Norbival miért ment, de a múltkor vagy 1 órát basztunk el ezzel hárman. Norbinak mindenkivel oda-vissza, keresztbe mindenhogy ment, nekünk darkkal meg sehogy. SE. HOGY.
Hát nekünk nem tűnt baromságnak. Ő is megmondhatja, kb 10-15mp futásra voltunk egymástól várhattunk 20 percet akkor sem ment, odajött a boss elé közvetlen mellém és pákk azonnal behívott, többször volt ilyen.
A közel állás teljes baromság (bár nagyon távol tényleg nem érdemes) De amúgy ha megy, tényleg 1-2 percen belül megy legkésőbb. Pasworddel még sokkal korábban. Utoljára szerkesztette: Ulthane, 2015.08.28. 14:19:29
Mi Darkkal elég jól kitapasztaltuk ezt, eleinte nagyon nem akart menni, de utána már ilyen 5-10mp alatt behívott. Annyi volt a titka, hogy nagyon közel kell egymáshoz helyezkedni és ha nem hív be 1 percen belül akkor tolni kell egy restartot. Így már működött.
Dehogynem, csak nem jól csináltuk. Norbival mindig összetesz, jelszóval. Egy kulcsa van: nem működik, ha sleep módból indítod a konzolt. Azaz működik, ha a játékot restartolod.
Igen, az a kivégző kesztyű volt. Ha arcane karid van, simán ilyen 600-800 dmg-ket lehet vele sebezni/lövés! Ha csinálod magadnak életerőből a bulleteket, akkor anélkül megölheted vele a bosst, hogy a közelébe kellene menned! Most 1 hétig szabin leszek, én tutira el is kezdek egy arcane karit, majd szólok ha megy a stream :)
Az alap movesetje kiszámítható, de a neten is olvastam, hogy random módon viselkedik attól függően, te hogyan reagálsz.
**** Tegnap Norbival olyan koopot nyomtunk Logarius ellen, ahogy a nagy könyvben meg van írva. De tényleg. Ott nem volt szarozás, mindenki tudta, mi a dolga, mindenki tudta, mikor kell menni támadni, és mikor észhez térnie. Kb. 2 perc alatt le is nyomtuk, max 3. Így van értelme koopozni.
Veled is élveznék egy ilyen menetet. Van még bőven boss, így a lehetőség adott. :)
Pont reggel jutott eszembe, hogy én az arcane-t nem fejlesztettem egyáltalán. S hogy mi lenne, ha egyszer egy olyan karim lenne. Az egyik defiled bosst koopban egy olyan csókával "öltem le" - Moby látta - , hogy csak messzoről ráküldött valami füstöt, és ennyi. Én szinte hozzá sem értem, és kinyírta. Nagyon durva volt.
Fejből nem tudom, de az, ami a legnagyobb sebzést okozza, s három van. Mindig azt nézem, hogy melyiknek a legnagyobb a "száma", ezek kb. olyan 220-240-esek lehetnek.
De én is úgy érzem, hogy nem sebez jól a fegyó, pedig meg van javítva, szóval nem elfáradt.
Fú gyerekek viszont Lobos (aki nem ismerné sürgősen keressen rá :)) most fejezte be az NG+7 végigjátszást és egy érdekes dolgot figyeltem meg: Ludwiggal nyomta már a végén és qualityről átgemelt tűzsebzésre (minden statja 60-on volt) és elég sokkal megnőtt a sebzése! Ha ennyire jó ez az arcane, lehet kipróbálok majd új karival egy arcane build végigjátszást :) Ott van ugye az executioner gloves is ami szintén baxott nagy sebzés, ahhoz képest hogy bárhonnan ráküldheted a bossra, sokan csak azzal ölik meg a bossokat! Szóval én tuti kipróbálom ezt az arcanet, tonitrust úgyse nagyon használtam még :P
Pedig jól ölöd, annyi, hogy ez egy kurrvanagy türelem játék, nem fér bele egy ilyen duplapörgés sem. Simán egy-egy ütésekkel kell sajnos leölni. Valahogy viszont nem tűnik soknak a sebzésed, milyen gemek vannak abban az axeban?
Úgy vélem, hogy ebben a játékban mindenki ráérez egy fegyverre, amihez igazítja (tanulja) a mozgását, a dinamikát, mindent. Nekem ez a Hunter Axe. Való igaz, hogy ahol lehet, ott élek a charged attack lehetőségével, már magam is rájöttem, hogy nem mindig működik, de az esetek 80%-ban, ahogy te is írod, igen. Ha nem működne, nem toltam volna már egyszer végig a játékot, s nem járnék az NG+ vége felé.
Az, hogy neked a vajazó a küldetésed, s szerinted mindenkit csakis gyors fegyverrel lehet megölni, elfogadom, de ugye számtalan videót láttál te is, s bizony sok-sok ezer játékos van, aki a Hunterrel tolta végig a BB-t.
A Watchdog pont az a boss, aki ellen szerintem a gyors fegyver roisszabb, mint a lassabb. Egyszerűen nincs itt időd sorozatot küldeni rá, csak néhány slot van, amikor támadást tudsz bevinni, s arra az axe kiváló.
A probléma ott van, hogy ő számomra az első olyan boss, aki ad-hoc váltogatja a mozdulatsorait, s arra reagálva, amit csinálsz. Azaz, nem kiszámítható. Hiába van meg a 3-4 típusmozdulatsora, mellé még betesz rögtönzötteket is, ráadásul random módon.
Kipróbáltam a Moby-féle állonbaszós taktikát, maximum ha egyharmad HP-t le tudtam venni vele, mindig meghaltam. Ezért váltottam, s jelenleg itt tartok.
Az lesz a problem szerintem hogy izgulsz és türelmetlen vagy, meg fogadok hogy még mindig lassú fegyverrel mész ellene....szerintem ez a baj. Oks ne hogy sértésnek vedd, de gyakorlás? A játékod 80%-ban a baltával mentél és elvegetáltál azon hogy pörögsz, aztán majd egyszer sikerül....:)
Hát sajnos most itt előjön. Jó lehet most nem ezzel mész, nem néztelek, de nem feltételezném hogy veled van a gond, hanem azzal szerintem hogy ráhagytál mindent sokszor a "véletlenül egyszer csak sikerül" megoldásra.....most lehet már egy ideje nem ez van de régebben ez volt. :)
Mondom ha kell segítek, akár taktikában, nem feltétlen kell coop. Bármiben, de ha abbahagyod, nem para a te döntésed, ha már nem érdekel a játék.
Sajnos ra kell jojjek, hogy minel tobbet jatszom ezzel a jatekkal, annal,szarabbul megy. Pedig annal jobban kene. Jobb cuccok, jobb fegyver, es megis. Legjobb tudasom szerint csinalom, s meg akkor is, ha megnezem, hogy kell letolni valakit, meg azt sem tudom utanizni, ami a videon van.
Egy nyolceves gyerek jobban tolna, ha jatszhatna vele. Par evtizede jatszom mar, igy nem gondolom, higy total bena vagy thetesegtelen lennek, de ez a jatek mindig azt dorgoli az orrom ala.
Ezt a buzi tuzkutyat ezert utalom. Az a legrosszab, hogy faek egyszerusegu ellenfel, s megsem birok vele. Meg koopban sem ment ketszer.
Lehet, h most lesz a pont, h ettol a jatektol elkoszonok.
Mindkettő opcionális boss... Ha ég a ház, lehet menni ghermanhoz (nyitva a kerkapu). Hogy addig mit csinálsz még meg, az már a te dolgod. Utoljára szerkesztette: Moby, 2015.08.27. 20:24:03
Ha valakinek valamikor kedve támad lekópozni a kozmoszt azt várom szeretettel. :D Upperchatedralba agyfaszt kaptam, -10 insightomba került eljutni a bossig a lumenflowergardenbe az agyelszívók miatt... -.-
*wiki szerint cosmos az utcsó a Gehrman előtt (pontosabban egy ideje már mehetnék, mer ég a ház, de még iktatnám a mellékeseket is... :D). Utoljára szerkesztette: sublimaze, 2015.08.27. 20:14:03
Meddig szopjak logariussal? Egyszeruen ugy erzem, nagy kinlodas lenne megolni. Mar vagy hatszor nekimentem, legutobb kb haromnegyed hojat levettem, de szenvedes volt az is, csak eszetlenul menekultem.
Nincs kedvem orakon at izzado tenyerrel remegni, csak azert, hogy elmondhassam, egyedul nyomtam le.
Dark, mielott megszolalsz, gyors a fegyverem, taktikat valtottam. Egyszeruen nem talalom a nyitjat a faszinak, es melysegesen undorodom tole.
500+ óra után nyilván semmi, de első alkalommal Te is vért hugyoztál.
Na ne gyere ezzel. Amúgy szerintem semmi, ami nehézzé teszi, hogy fele HP-d van. De nem muszáj bárkit is kinyírnod, csak a boss kell. Az épp elég viszont. :)
Amúgy meg láttad párszor, ha nálam szakad a cérna, én nem szarozok senkivel, becsengetek, mint a huzat, és szólok neked pl., hogy gyere, tanítsuk móresre! :) Utoljára szerkesztette: Ulthane, 2015.08.27. 14:57:19
Your Amazon.co.uk order of "Bloodborne Collector's Edition Strategy Guidebook" has been dispatched.
Moby: Egy kezdő kíváncsiságával szeretnék pár jó tippet Ludwighoz. Jelenleg hetes szintig tudtam felnyomni, de bénázok vele.
Egyszer már nem ettem meg Germán előtt, most meg fogom! Ha viszont nem kötelező csaliszban van a pina, akkor nem találkozok vele, mert én ugyan csak abba megyek, ami a platinához kell!
Akkor ő valamelyik csaliszban lesz a végső. Vagy ha nem, akkor fogalmam sincs. Az biztos, hogy az első végigjátszásban nem találkoztam királynővel. Lehet, hogy kellett volna, vagyis lehetett volna, de akkor sem. :)
1 a játék legvégén, amikor már ég a ház is, el kell menni a catedral wardhoz és visszafelé menni egy kicsit az old tombhoz ott lesz arianna a megfialt csecsemővel, azt ha megölöd benne a cord
Már ég a ház, most fejből nincs meg ez az útvonal, de megkeresem este! :)
DE KI AZ A CSECSEMŐ? És mégis mi a szerepe a játék sztorijában?
Az első végigjátszásnál nem ettem meg a zsinórt, és úgy nyomtam le Germánt. Másodikra melyik befejezést válasszam? A megevőset, vagy hagyjam, hogy kinyírjon? Van jelentősége a sorrendnek?
Azért harcolnék inkább most, hogy ne NG++ ban kelljen, mert ott nehezebb lesz Germán. Akit amúgy első végigjátszásra úgy toltam le másodikra, hogy Dark a mai napig nem hisz a szemének, hogy ez megtörtént. Esküdözött, hogy még Logaritmusnál is nehezebb lesz - én pedig azt kihagytam, mert nem bírtam vele vagy 10szer, s nem akartam szopatni magam vele. :)
A 4 cordot nagyon könnyű amúgy összeszedni semmi extra nincs benne: 1 automatikus a nedves nővér után ( ott ha a tiny music boxot aktiválod, nem fog sírni tovább a csecsemő... kis extra) 1 az old workshopban, én mindig felszedem, oda egyébként is érdemes elmenni 1 a játék legvégén, amikor már ég a ház is, el kell menni a catedral wardhoz és visszafelé menni egy kicsit az old tombhoz ott lesz arianna a megfialt csecsemővel, azt ha megölöd benne a cord 1 pedig a klinikán, ha a pók megölése után mész oda. Kurvajó monológot tol le a nővér, éppen átalakulás közben találod meg a fél karja már olyan csápos izé, a hideg rázott.
Nekem ezeket valahogy sokkal könnyebb volt megtalálni, mint pl a játék elején a masnikat kicsikarni a nővértől meg húgától, oda valahogy mindig rosszkor megyek vissza és már nem szól hozzám, az a része nem megy.
Az old workshopban az oltáron (asztalon) kéne lennie.
Igen, négy helyen van, a negyedik valami csaj, de nem tudom ki. Egyet ad a nedves nővér, egy van Józsik klinikáján, egy állítólag a workshopban (én ezt nem találtam meg), meg egy a nem tudom milyen sunánál.
Gyerekbőgésre valami tipp? Azt olvastam este, hogy ott van csak gyerekbőgés, ahol köldökzsinór van a közelben.
De ki az a gyerek? És miért kell a zsinege (tudom, hogy meg kell majd zabálni)? Azaz mi ez a szimbólum? Miért? MiérT? Utoljára szerkesztette: Ulthane, 2015.08.27. 08:06:09
Nos, Mikulas kuka (koszi Moby), nedves nover kuka, mar eg a haz, de meg csomo a dolog. Csak egy koldokzsinorom van, a workshopban nem talalom a masodikat. Egy leiras azt mondja h a baba mellett van, de nem talalom sehol.
Defiled meg hatravan a harmadik boss, meg meg egy csalisz azon kivul.
Fegyverekkel sem allok jol, szerintem nekem egy csomo hianyzik meg. Megvettem Ludvigot, 7esre feltoltam, nem ertem, ez jitol olyan jo fegyo. Meg nem igazan tudom hasznalni. A charged attackje bena, a vekony kardja rohejes, a nagy meg kicsit lomha. :)
Amugy miert bog egy csecsemo sokszor a jatekban? Utoljára szerkesztette: Ulthane, 2015.08.26. 23:09:28
Broadcast alatt, nem tudjátok nem lehet beállítani, hogy a kommenteket lássam, de ne tegye kisablakba a játékot? Amikor először elindítottam én teljesen abban a hitben voltam, hogy belehet állítani olyanra, mint a filmeknél a a feliratokat, középen alul mindig megjelenne a legutolsó hozzászólás. Ilyet tényleg nem lehet megcsinálni? Kurrvajó lenne.....
Esetleg a store-ból nem lehet egy alkalmazást erre leszedni?. Utoljára szerkesztette: Yodamest12, 2015.08.26. 16:52:22