Tudja ő nyugi. :) Csak annyi hogy nem te vagy az első aki ezt mondta hogy na ebből elég. :D
A legtöbb embernél ez egy fertő, hogy elkezdesz ezekután játszani mással és hiányozni fog. Szar, meg fusztráló, de ott az az érzés, hogy igen megküzdesz és mekkora élmény utána ha legyőzöl egy boss-t.
És előveszed megint. Utoljára szerkesztette: darkSectorxxx, 2015.07.30. 21:36:35
Slick, hidd el, nincs bennem rossz érzés. Ezzel a játékkal magamat győztem le, keresd vissza az egy hónappal ezelőtt hozzászólásaimat a játékról. Ahhoz képest, 17 bossból letoltam 16-ot, köztük a főellenséget, Germánt úgy, hogy szerintem az csak nagyon keveseknek sikerül. Másodikra, tanítani való módon, tényleg. Dark a tanú rá.
Ez nem az én műfajom. Én tényleg azért játszom, hogy örömet okozzon, kikapcsolódást, ne szenvedést, görcsölést, idegrohamot, s ami ennél is rosszabb, RENGETEG KUDARCÉLMÉNYT. Nem szeretek így játszani.
Megértem, hogy vannak fanatikusok, akik kiplatinázták, lelkük rajta. Ez nem az én világom. Egy platinám sincs, miért pont ez lenne meg?!
Inkább letöltöm a Journey-t, vagy az Ethan Carther-t, valami könnyedebbre vágyom most. S nem fogom újrakezdeni (azaz folytatni). Nincs türelmem mégegyszer minden bosson átrágni magam, szenvednék megint, kirpóbáltam most Cleriket. Erősebb, mint az első körben, mint minden ellenség. Ergo, egyet nyernék csak: pályaismeret. De ez kevés nekem. A frusztráció maradna.
Köszönöm, hogy belehajszoltatok, tényleg kár lett volna kihagyni. De itt vége.
Amúgy igen ha itt abbahagynád, de nem fogod. :D akkor is elégedett lehetsz magaddal! Én télleg azt mondom ha akarod mutatunk vagy én mutatok harcot a boss-ok ellen, vagy youtube-on nézz pár videót, és ha látod más hogy harcol és persze kicsit a boss-okra figyelsz (mert te sajnos a saját karakteredre szoktál figyelni, ezt látom a játékodból, ezért nem is célzol. :) ) és HASZNÁLOD az R3-at, ne csak néha, hanem MINDIG! Akkor olyan dolgokat fogsz művelni hogy magad is meglepődsz, csak most hiszed azt hogy nehéz.
ja és félsz még mindig a boss-októl, ezért fusztrál, és esel sokszor ki a ritmusból. :)
Majd menni fog ez.
Viszont ha télleg úgy érzed hogy elég és nem érdekel már a játék, akkor természetesen azért ne játsz, mert mi mondjuk. Utoljára szerkesztette: darkSectorxxx, 2015.07.30. 21:30:06
Nem láttad a videót. Ezzel támogatom, mivan ha 2. körben tólja le? semmi. :) Csak mert 20 level-el nagyobb lesz nem azon fog múlni, ha megcsinálja a trofit, és utána kedvtelésből lenyomja, még akkor is érvényes a dolog.
Szerintem ebben egyetérthetünk!
Te is tudod, vagy éppen láttad, kapásból az halott ügy hogy egy Logarius-nál nem használsz célzást, 10 ütésből 7 mellé megy.
Nem csinál blokkolást a pisztollyal. Jó ez nem kell, de neki ez lenne a legnagyobb esélye így elsőre. Nem sikerült ennyi idő alatt megnéznie a támadások elleni lépéseket, kitapasztalnia.
Ebrietas ehhez képest lófasz volt, ott van egy lézer ami necces és ennyi, Logarius sokkal nehezebb, jobban védi magát, és a varázslásokat ha bekapod, egyrészt nagyokat sebez, másrészt eltávolít magától.
Ez IRRITÁLÓ.
Én megértem ha inkább skip és ráér akár NG3-ban lenymni ellene a fight-ot. Valjuk be, ha sikerült volna is, a haja kihullott volna tőle, láttam mennyire idegeskedett, a játékán látszott, és sokszor csak csépelt, és nem gondolt arra hogy ha beüt 3-at akkor utána "védtlen marad".
Ez nem azért van mert neki ez nem sikerülne, persze hogy sikerülne, de rengeteg kínszenvedés, és a staminája iszonyat kevés volt szerintem ide. Ez olyan mint amit én művelek, persze hogy egy látszólag gyenge boss is kínszenvedés ha bizonyos előnyök hiányoznak, vial, ruha, fegyver szintje, stamina, élet....stb. Most választhat, vagy folytatja a befejezéseket, vagy nekiáll pihenés képpen a chalice-oknak, mert ha a chalice-t elkezdi, úgyis nem megy az neki egyhuzamban mert megunja, és mivel hálisten megmarad a chalice a ng+-ban ezért én a helyében felváltva folytatnám. Mindegyis a lényeg hogy:
Ahoz képest amit 1 hónapja írt kb a topikban a Bloodborne-ról. És amit most a mai napig csinált. Na az a szép!!!
Mindenkinek köszönöm a támogatást, a tippeket, a szurkolást, elkezdtem az NG+-t, kétszer nekimentem Cleriknek, sikertelenül. Rájöttem, hogy nekem ehhez a játékhoz már se idegem, se türelmem, se kedvem sincs, hogy még kétszer végigszenvedjem.
Szép volt, jó volt, többet az életben From-játékot nem veszeke a kezembe. Kipróbáltam, elmondhatom, hogy végigjátszottam, de ez a frusztrációtenger nem az én világom. Utoljára szerkesztette: Ulthane, 2015.07.30. 21:13:40
nemtom en agyfaszt kapnek, ha ennyi szenvedes utan kihagynek egy boss-t turelmetlenseg vegett. mert erröl van szo, semmi masrol. kozmik girl-el fenyevekkel tovabb kuzdottel (eleinte szinten "eselytelenul"...)
dehogy veszited. eselyuk nincs azoknak a csiraknak a kornyeken. bar ne tul nagy arcod se legyen...! :D Utoljára szerkesztette: SlickAdam, 2015.07.30. 21:10:43
1. keress egy koponyát, és törd szét, ebből aszsem 4 van. (nem próbáltam még, Moby említette régen, hogy neten mondták ez is egy módja, ha nem akarsz meghalni) 2. egy mezei embernél halj meg, a legközelebbi sima embernél és menj vissza halál után felszedni a vértócsát!
kopony vagy a halál aktíválja majd Utoljára szerkesztette: darkSectorxxx, 2015.07.30. 21:00:38
Basszus, most mit csináljak? Kaptam 128 ezer vialt, de a baba még élettelen, s ha jól tudom, az csak az első boss után éled fel. Addig tuti elveszítem ezt...
Igen, ahhoz sajnos több dolgot kellett volna másképpen csinálni, de ez így is nagy teljesítmény. Ha meg később lesz kedved, ott van a NG+. (ha NG+-ban lenyomod és utána megcsinálsz minden secret-et, ugyanúgy számít mint első körben, szóval nem maradsz le semmiről)
Látod itt valamiért jól használtad a kitérést, igaz nem kellett a közelébe maradni, de mégis úgy ment mintha 2 külön ember játszott volna, most és ezelőtti stream-ekben. :D
Látod mégis megy a NG+ pedig hogy ellenkeztél. :D
Azt ajánlom, most ha levered a boss-okat, vagy sima ellenfeleket, már nyugisabban és feküdj rá kicsit a kikerülésekre, vagy éppen a blokkolásra.
Ne feled Starved után van Chalice!!! Utoljára szerkesztette: darkSectorxxx, 2015.07.30. 20:55:06
Semmit nem vezsítesz vele, már az amit eddig elértél az is nagyon szép teljesítmény, ha visszagondolsz, honnan indultál. Szóval ha megunod és kihagyod, nem jelent semmit.
Ezt jobb leszögezni előre.
Amúgy meg a főbossz, hogy felkészülj, egy 10-es skálán 7, ha Ebrietas 2 és Logarius meg 10. Utoljára szerkesztette: darkSectorxxx, 2015.07.30. 20:35:15
A staminával kapcsolatban, ha ilyen mint a fejsze fegyvered van, akkor elsőnek tapasztald ki, mekkora csikot vesz le mennyi ütést tudsz beadni. Ha nem marad az ütés után kitéréshez kis csik, megbaszhatid, mert sok boss azonnal támad vissza, és sétálással nem tudod kikerülni. Én neked azt tanácsolom, ha ütsz, akkor MAX 2x R1, és utána hátrálás, és ha nem vagy veszélyyben, kis séta és 2-3 másodperc tölt a stamina.
Nekem LV4-en is ez a bajom, be kell osztanom nem fejleszthetem mint te, éés a fegyverekhez ez alapján kell taktikolnom persze a boss függvényében. :)
- itt látom hogy nagy a káosz, persze érthetően, csak ugye még nem mondtuk, mutattuk meg mit kellene kb csinálni, vagy mi a célszerűbb - staminád amit mindig mondok, ehhez a fegyverhez nem jó, kevés, ahogy amilyen stílusban harcolsz, kevés, illetve kicsit még nehézkesen bánsz a stamináddal, vagyis rosszul osztod be ami van - ezt írtam ez a fegyver nem teljesen jó kezdésnek, mármint úgy hogy nem tappasztalod ki a játékot
Csúnyán hangzik, de itt 2 megoldást látok
1. megmutatjuk vagy meglesed a taktikákat neten, és megpróbálsz alkalmazni 2. egyszerűen hagyod és inkább vagy fejlődsz , vagy NG+-ban elgatyázod
illetve coopű
Az a baj, hogy amig most nézlek, az alap hozzáállás még nincs meg, és tudom nincsen sok idő próbálgatnod, próbáld meg azt hogy a lőfegyverrel megakasztod, és a koponyás részeknél a kitérést nem hátrálásra használod, hanem hogy áttörj rajta és a közelébe menj.
Most biztos zavaros amiket írok, de tök őszintén ez a véleményem. R3 nélkül meg instant halál minden próbálkozás.
Ő, én tuti nem haragszom meg, ami azt illeti megértelek, csak gondolj arra hogy időd mint a tenger, és ráérsz, a vége meg akár 1 perc , szóval ahogy érzed.
Én is sokat szívtam, de el nem tudnám képzelni azzal a fejszével hogy fogod majd megölni. Ami biztos, hogy bénítsd meg a pisztollyal, mert ha nem akkor esélytelen leszel szerintem, nem fogod tudni magad addig tartani.
Megharagszotok, ha azt mondom, hogy nekem ehhez a faszihoz nincs kedvem? Kétszer próbáltam meg, de nincs hangulatom ahhoz, hogy tíz percet rohangáljak, csak mire elérjek hozzá. S hogy utána meg bordó szellemeket küldjön rám, s amikor megcsapnám, elugrál.
Nem, nekem ehhez se idegem, se kedvem nincs.
Skip.
Jöhet a végjáték, azt letudtam a játékot.
Nemsokára kiderül, gyors Win 10 telepítés még közben.
Kellemetlen hely és nehéz boss, de egyben jó és érdekes is, nem véletlen titokzatos, mind az hogy ide elértél és ami még vár rád ezen a helyen, de ez még odébb van.
Ha meg a rövidítés kell tudom fejbű abban is tudok segíteni, de inkább fedezd fel magad. :) Ha netán eljutsz egy helyre ahol azt hiszed nincs tovább, jusson eszedbe egy platformjáték.
Kiviszem a szemetet , eszek és nézem. Néha jobb inkább mást nézni, mint te magad szenvedj, mert közbe tudok kajálni meg inni, meg wc-re menni. :D Utoljára szerkesztette: darkSectorxxx, 2015.07.30. 17:31:17
Én a hozzászólás első részére írtam, nem Logára. :D Logát nem fogod megölni egyhamar. Képzeld azt el, hogy 4x annyit kell hozzá futni ha meghalsz, és kb 3x nehezebb ha nem jobban mint Ebrietas.
Csak annyit hogy pár végigjátszásnál én Logát hagytam inkább ki, annyira fusztráló. 6-7 menetemből kb ha 3x mentem hozzá. Mert utálom. :D
Szerintem ebben a többiek is egyet fognak érteni velem, a legmesszebb lévő Boss a lámpától az egész játékban, már ez önnmaga az őrületbe fog kergetni. Utoljára szerkesztette: darkSectorxxx, 2015.07.30. 17:32:21
Dr. Logaritmik-re kivancsi leszek. az is eleg megoszto boss, a "nagyon konnyen meglett"-tol a "vert hugyoztam orakon at"-ig mindenfelet olvasni rola. mondjuk inkabb a szopotenger fele hajlik a merleg.:)
A kitartásban max lehetek mester, másban max átlagtól kicsit jobb. :D De ez is sikerült, amúgy a komolyabb videókat youtube-on sem 2-3 próba után teszik fel hogy lv4, meg no damage féle meccseket, azokat is sokadszorra, hiszen akkor ha könnyű lenne mindenkinek menne, és nem lenne tétje a dolognak.
Aki srác pl régen fáklyával lenyomta, oks az is kitartó, meg szupi, de látni lehetett, hogy annak ellenére hogy ügyes, még meghal néhányszor ő is, mert annyira kiszámíthatatlan lépések jöhetnek, hogy azt hinnéd ez nem. Akár valami glitch, hogy falon átszúrnak, vagy lépcsőn stb.
20-30-ból majd ezt is levágom, mint mindet (majdnem). :)
Na, este megyek akkor Logaritmushoz, de előtte Józsik klinikájára. Ha azt levágom, akkor már csak egy opcionális boss van, vagy akkor elengedtek a végjátékra?
Az nem akkora poén, lévén hogy a neten számtalan kép van róla, sőtt! Én emlékszem trailer-re is amiben bevillant ez a lángolós téma... :D De jó fogjuk rá. :)
Inkább mondjuk azt , hogy meg kell próbálnod kinyírni. :)
Mik vannak még vissza? 17 darab van összesen a story részben. (neked igazából egyelőre 15-be kell csak gondolkodnod, amíg freerun-ba vagy) Utoljára szerkesztette: darkSectorxxx, 2015.07.30. 13:10:55
Egy nagy fa alatt üldögél. A babától messze jobbra volt egy eddig zárt kapu, ami most már nyitva van, viszont NE menj oda, csak akkor, ha be akarod fejezni a játékot
a kutyaketreces résznél van balra egy ösvény, ami egy barlangba vezet, ott kell leesni a jobboldali járatba (poison resist magas + antidote legyen nálad) és a nagy barlang jobb oldalán hátul lesz egy rohadt hosszú létra, az vezet a klinikába. Ott vedd fel a levelet (cainhurst summons), menj a hemwicki boszik felé
2. vagy mész a dungeon-ökbe (lejjebb le lett írva, melyeket kötelező megcsinálni a platinához) és ott lesznek még finom bossok (újak és visszatérők egyaránt) 3. vagy most bekajálod a 3 umbilical cord-ot (remélem megvan 3, összesen 4 szerezhető a játékban, de 3 kell), majd utána elsétálsz Gehrmanhoz és REFUSE-t válaszolsz a kérdésére. Ekkor lesz még 2 boss-od, de utána vége a játéknak és csak ng+ jön. Utoljára szerkesztette: n000rbi, 2015.07.30. 08:02:17
Jobb érzés így reggel túllenni a csigaszörnyön, mintha még mindig azon kéne gondolkodnom, hogy hogy a picsában vágjam le este. :)
Úgy 25-30-ra saccolom a próbálkozások számát, mire levágtam.
Agyhugykövet kaptam volna este, ha úgy fekszem le, hogy (dark látta élőben) egyszer gyakorlatilag már nem volt csíkja a gecinek, még egyet kellett volna csak suhintani, lehelni, fingani, és összeesik, és mégis kinyírt a lézerével. Abban a pillanatban azt gondoltam, hogy soha többet nem leszek ilyen közel a célhoz. És mégis. :)
Who's next? :)
Köszönöm, azt most innék a mai izgalom után. :)
De , csak közbe részeg leszek. :D Utoljára szerkesztette: darkSectorxxx, 2015.07.30. 00:02:11
Megkapod, küld a számlaszámot. :) 5. előtt kapok fizut. :)
*** Vicces a mai nap, nem csak Ulthane-nek hozott szerencsét ez az esős éjszaka. :Dtöltök fel videót, le kellett állítanom a stream-et, gondolhatod milyen videó. :D Utoljára szerkesztette: darkSectorxxx, 2015.07.30. 00:01:19
Koszonom a szurkolast! Pedig megfogadtam, hogy ez lesz ma az utolso proba, es utolsora jott ossze. :) Utoljára szerkesztette: Ulthane, 2015.07.29. 22:24:09
Basszameg, most nézem, hogy neked Ebrietas-nál a lift ha meghalsz mindig fent van, nekem meg a karral kellett régen mindig felhívni!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! OMG
Biztos valami peccs maitt van
ahogy nézem twitchen nem kapod meg amiket írok, mert nálad nem jelzi ki ps-en...:S
Egy csapás sem, mert nálam nem látszódott semmi már az életéből, rá kellett volna fújni egyet vagy megpöcizni max.
te figy, ha van időd és kedved, coopba benéznék, kipróbálnám, de nem ölném meg neked, csak megnézném kb a 3/4 életét le tudnám-e venni vial használat nélkül. :)
A mostani körödre inkább no comment! :D Ez az igazán dühítő. :D
Bazdmeg, ilyen nincs. Mennyi hianyzott? Fel centi se?
na nézlek, addig én pihenek. :)
Amúgy ám mi már könnyen beszélünk neked, mert többször végigvittük, szóval nem lesz egyszerű ez tuti. :) Utoljára szerkesztette: darkSectorxxx, 2015.07.29. 21:48:54