mondom, amikor egyedül van es vilagossag, akkor csira. csapkod teny, de nem allandoan. dodge, 1-2 betamadas, tobbnyira hatulrol es kesz. en ott nem haltam meg tan SOHA. sotetben shadowboxin' alatt csak. de ott meg csak futni kell.
ez az elsö vegigjatszasnal a 3. proba volt. latszik, hogy levegöbe csapkodok idegessegemben (elinditom a kombot, akkor vegig is megy... LOL), es sötetben se tudtam meg mi van. Utoljára szerkesztette: SlickAdam, 2015.07.28. 09:07:34
Aki BB szűzként elsőre leveri, az általában hazudik. Ahogy írták a többiek, ki kell ismerni a mozgását, és birka türelem. De ez igaz az összes főnökre.
Nahh, már megvan a taktika. Az elején figyelni a csapásokat, holtidőben odaugrani, egy gyors csapás, skera. Aztán az első átváltozásnál a háta mögé, és ütni a ribancot charged attack-kel. Ekkorra lemegy az életereje fele.
Na, ezután vagyok bajban, amikor másodjára változik át, mert akkor már többen van a kurvaja, úgyhogy a hátuk mögé menni esélytelen. Marad a fal mellett futás, és imádkozás, hogy ne most vágjon agyon.
Eddig jutottam.
Azért azt valljuk be, hogy ezt lenyomni elsőre emberes. Úgy, hogy az ember nem is ismeri a mozgását, a csapásait stb. Ha ráront valaki az elején, márpedig mindenki ráront elsőre a bossra :), az instant halál.
Akkor menj mögé, ha már elkezdett "menetelni". Ő is (ahogy az összes boss) minden mozgást végigcsinál. Ha egyszer valamit elkezdenek, be is fejezik, akkor is ha közben nyomod rá a taslit.
Nem lehet h ezt a bosst megpeccseltek? Neztem youtube videot, es teljesen maskepp viselkedik. Ott a csavo mogemegy, az meg se mozdul vagy fel percig, csak csapkod maga ele. Nekem ilyet nem csinal. Porog egybol, ahogy mige megyek.
En ide tuti be fogok csengetni, ugyis az utolso boss vagy mi.
Charged attack nála csak a varázslás elején, meg a végén megy, meg amikor elröpül. Minden más esetben gyors penge. Türelem kell hozzá, nem lehet agyonvágni két ütésből, volt, hogy háromszor is bevarázsolta az árnyékot, mire levágtam. Sok pengéje van, nem lehet csak úgy a közelében maradni, de topa, és kiszámítható, csak a kapkodásod miatt sebez meg.
nála is van olyan fázis, amikor át lehet dodgeolni sértetlenül a pengéken. Mögé futsz, 1-2 alkalommal megütöd és, ha nem biztonságos kihátrálsz. 3* vertem már le, mindig lement elsőre csak türelmesnek kell lenni, de ezt eddigre megtanulhattad már.
Ne mondjatok mar faszom h ez konnyu. Egyreszt alig serul meg charged attack eseten is, masreszt nem konnyu moge kerulni. Harmadreszt, ha rosszul rohansz ra, egybol lekaszal egy sorozattal. Ez minden csak nem konnyu.
Bameg, nem megy. :) probaltam vagy otszor-hatszor. Charged attackkel nem jo, nincs ido ra. Forog, mint pina a rudon, ha mogemegyek.
Lockon.nemlockon...bárhogy. Hátulról meg is csinálgathatod miközben levágod, annyira nem tudja mi történik mögötte. Lockonnal, anélkül, kézenálva...mostanra bárhogy meg kell már legyen :)
ö baratsagos. amikor shadowboxin' time vanik, rohanj a falhoz kozel korbe es korbe, ugy altalaban nem ernek el lesböl. max ugorj is egyet neha-neha. amugy gyerekjatszma.
Olvasgattam tegnap az IGN wikit (persze nem a magyar verzióját, bár nincs is nekik), s abbgól úgy tűnt, hogy gyakorlatilag kötelező terület már nem is nagyon van a játékban, csak optional bossok.
Mergo's Loft kellemetlen hely. Egyáltalán az egész játék kellemetlen a bloodmoon-tól. Ha eleget nyomod, és már godlike skilled van, már nincs különösebb kihívás a harcban, akkor elkezded majd újra felfedezni. Mergo's Loft amúgy gyönyörű.
Amúgy eljutottam a játékban arra a szintre, hogy egy új pálya már nem egy felfedeznivaló, érdekes dolog, hanem teljesítménytúra: lehetőség szerint mindenki mellett elrohanni, nem bántani senkit, gyorsan megtalálni a shortcut-ot, és irány a boss, hogy lenyomjam.
Hülye vagyok, mert amikor mentem fel a lépcsőre, mindig is gondoltam, hogy ott balra az a három sárga fénylő szar mi lehet, egyszer meg kéne nézni. De valahogy csak nem mentem oda. :)
Az, hogy a harc második szakaszában végig a charged attack-et nyomtam, és nem a gyors ütéseket. De aztán jött Moby, s reggel már a gyorssal mentem neki, és úgy elsőre sikerült.
Elvileg őt ki lehet úgy is nyírni, hogy egyetlen 1x sem használsz kitérést. "Vagyis nem elvileg , hanem biztos." Utoljára szerkesztette: darkSectorxxx, 2015.07.27. 07:49:45
Micholas legnagyobb problémája nem az, hogy ketrec van a fején, hanem az, hogy soha többet nem lát ki belőle...
Nem. Még mindig körbemész. Van egy lift, ami az ajtajához visz fel. Ha felmentél hozzá, legközelebb menj le vele, onnantól használható (bejárati ajtótól balra). Onnan indul, ahol újraéledsz. A kapcsolója ottvan a bozótosban.
Lampa-lifttel fel, setalo gyerekek mellett jobbra le a kanyargo lepcson-dagadt geci a fejszevel e lanccal, elfutni mellette balr hatra, dgadt geci mellett ujabb lift. Azzal megint fel, majd ki az epuletbol, jobbr ketszer, buzi madarak a foldon, ott fel a lepcson, majd jobbra be az epuletbe e egyenesen vegig.
Elcsalni nem fogom, az biztos. Ketszer is volt mar h vagy csak fel centi volt az eletebol. Vagy araketai olnek meg, vagy a harc heveben nem tudom eleg gyorsan nyelni a vialt. Alszom ra, aztan holnap kap a pofajara. A harc elso fele nevetseges. A masodik a neccesebb, de osszessegeben az is. :)
Meg a szokasos problemam: shortcutokkal is elunom az eletem, meg eljutok hozza. :( gyulolom ezt a jatekot!
Mondjuk azért lenne jó, ha őt is levernéd rendesen, mert az opcinális bossok között van még igazán nehézfiú. És lány :D. Micholaus Marty Logariushoz képest egy pondró. Egy féreg. Egy senki. Sőt. Talán az eddigiek körül ő lesz alegnehezebb. Ebrietas....nos ő meg vagy simaliba, vagy vérthánysz. Őt nem tudtam 100+ próbálkozásból leverni. És végül csak segítséggel sikerült*.
*Sikerült= lófasz közöm volt hozzá. Bejött valaki, aki ügyesebb volt nálam, és gyak leverte nekem. Lófaszt nem tettem az egészhez. Máig nem vagyok benne biztos, hogy jár-e nekem az a platina úgy igazából.
Hát...eléggé semmilyen boss a mikulás, ha nincs kedved vele szopni, tőlem el is csalhatod. Ráadásul legalább 5 emailt írtam a Fromnak, és basznak kijavítani (és biztos vagyok benne, hogy a mai napig működik) lehet mondani, hogy kvázi offisül glitch. A második fázishoz kell sok tőr, a többit megtalálod youtubon. Simán le lehet őt verni rendesen is, gondolom a második fázisban szopsz az arcane esőjétől. Nos, annyi a lényeg, hogy maradj a közelében. Gyors fegyó legyen nálad, le lehet lassítani, amíg ütöd, ne tudja elkezdeni a "varázslást", vagy csak lassabban.
A jó büdös geciszaros kurva ég bassza meg ezt a szájbakúrt tetüfolyásos retek szar japán Micholaus kurva aberrált anyját!
Most vagyok Mikulasnal. Fasznak van kedve ezutan rohangalni.
Taktika: lockolva a mocskos pofájával szemben, amikor ledobta a földre, suhintás Mindez addig, amíg leszakította a karjait, utána lock off, segge mögé, alá, és Lead Elixír-rel megtámogatva ütöttem a lábát, ahol értem. Miközben nyakaltam a blood vialt. :)
Mostantol Amygdala legrosszabb remalmaiban tunok fel.
A legelső találkozásunkkor olyan topa volt az akkor még létező random boss behavior miatt, hogy levágtam elsőre. Utoljára meg a dungeonban véreset szartam miatta.
nemtom, nekem elsöre valami 2-3 perc volt. azt se tudtam mit csinalok, csak ugy meghalt. vegefele lattam csak, hogy a karjat erdemes utni. valszeg tul erös voltam mar.
Na onnantól szoktam cigányolni. Elunod az életed, használj papirt, még úgy sem gyors. Meglehet csinálni rendesen is, de az rizikós, ez meg csak unalmas :)
Az utolsó fázisban valóban, de előtte egy-egy támadása után rá lehet szaladni a kobakjára, ott a legérzékenyebb. Na mindegy, Ulthane majd mond egy harmadik verziót :)
A jobb vagy a bal oldalán, ahol lelóg az egyik keze, ott van neki blindspotja. Vagy ott birizgálod, vagy támadásra készteted, és a lecsapások után támadod a kezét. Csak a kezén sérül. Az utolsó fázisa meg szopás, azt le szoktam cigányolni én is: A farkát szoktam csapkodni.
Martyr Logarius, Amygdala, Celestial Emissary, Ebrietas, Mikolash, Wet Nurse, ....., ..... Ja. 8. Deeee van akihez sidequestet is kell csinálni, nem fogja csak úgy a szél elédsodorni őket. Kötelezőben már csak 2-4 van, és ha ezen a pályán haladsz, már csak velük fogsz találkozni.
csengettyüs lanyok nevetsegesek. en igy öltem le mindig (altalaban nem igy szoktak, szal egy probat talan meger): fentröl racuppanni, aztan ha elkezded egyböl daralni, be is sokkol egy par pillanatra (videoban elsö 2 ugrasnal meg nem ugy csinaltam, de ez volt a masodik probam összvissz, feltem kicsit). elszaladsz, ujra fel, jump. repeat.
erdekes amugy. sokaknak összejön siman lentröl daralva. nalam az a modszer takonytengert es instant halalt eredmenyezett.:) Utoljára szerkesztette: SlickAdam, 2015.07.25. 18:20:12
The One Reborn. A pálya, amíg idáig eljutok, valami hányás undorító. Ha nem lenne a liftes dupla shortcut, itt tuti abbahagynám a játékot. De az, hogy a boss előtt az emeleten még a hat csengettyűs pinát is nyírjam ki, baszki, mire oda jutok, hogy ezt a polilábú faszt lenyomjam, elunom az életem.
Háromszor próbáltam meg eddig, nagyjából kapisgálom, hogy a lelógó seggét kell csapkodni, de időnként bedurvul, s olyankor kampec. :)
Visszagondolva az eddig lenyomott 7-8 bossra, talán Gaszkony fatert utáltam a legjobban. Csoda, hogy meg tudtam csinálni, de kurvára remegett utána a kezem. :)
Új élmény, emlékszem anno 5 teljes órát próbáltuk Gascoine-t haverral, végül csak idézéssel sikerült. Most persze elsőre kifeküdt röhögve. Nyilván lesz ez még jóval nehezebb, DS-ekben is így volt (NG+ eleje könnyű).