Nemtudom hanyas vagy most, vagy hogy hol tartasz a játékban, de most vagy a 60-as szintűben. Ami mondju annyit tesz, hogy az alapjáték fele, tehát olyan 4-5 legyakott boss után van elég skilled hozzá, hogy simán menjen.
20,40,60,80,100+ (az utolsót már nem számítja, ha defiled megvan, megvan az is). Így vannak az ajánlott szintek. Persze tudjuk/látjuk, hogy ez nem jelent semmit, de ha ezt megszerzett skillre vetítem, akkor eléggé okés is lehet a számítás.
Még a nagyon könnyű részében vagy :D A meg kell legyenek az összesre vonatkozott. Az alső 3 pthumeru az ilyen walkinthepark. Ailing már picit nehezebb, de nem vészes az sem. Defiled. Na az odabasz :) Utoljára szerkesztette: Moby, 2015.05.12. 08:58:01
Én a dungeonban épp este vertem le Rom-ot, meghökkentően könnyű volt. A távolsági támadások elől behúzódtam az oszlopok mögé, közben szeleteltem a kis pókokat. A végén mindig ott maradt egyedül. Könnyű volt agyonverni így visszatekintve.
Aztán lent, a negyedik szinten jött valami Bloodletting Beast, na az jól megszopatott párszor, úgyhogy utánaolvastam, aztán rámentem a vajazókéssel és kifiléztem azt is.
Félelmetes, mennyit számít a mentális állapot. Tegnap mondtátok, hogy az én szintemen már meg kell legyenek a dungeonok, és így, hogy ezzel a tudattal álltam neki, nem ismertem lehetetlent.
Fegyver nélkül majd utána esetleg, mert azzal 1 baj van, a kutyánál necces hogy nem érem el a kutyát kézzel, amúgy a többinél nem hinném hogy akadálya lenne. :) Csak tudni kéne meddig kell normál story-ban mennem hogy megnyiljanak a chalice-ok....:)
Bazze én azt hittem hogy a faszi lv 4-es azt közben most nézem lv 10-en kezdesz. :D (csak most tudtam meglesni a videót, most értem haza) Most akkor mi ez a LV 4? :D Utoljára szerkesztette: darkSectorxxx, 2015.05.11. 23:03:06
A taktika sem a platina függvénye. Nem tudom kinek milyen sorrendben volt meg a Platina, nekem amikor képet küldtem róla, de a bossok legyilkolsa és annak módszere nem Platina meg szekérkerék meg dungeon kérdése. :)
Én leírom hogy én ha 10x megöltem egy Boss-t mely taktika jött be jobban aztán más is leírja, és a néző meg levonja magának a tanulságokat. Utoljára szerkesztette: darkSectorxxx, 2015.05.11. 22:59:13
kesön... de az a kesö is mar vagy minimum 3 hete volt, joval azelött, hogy Moby egyaltalan betette oda a labat. osztod a taktikakat meg minden, televagod a topikot a tanitassal, de meg thomasfinal is hamarabb ki fogja platinazni, mint te. HAT NEM SZEGYELLED MAGAD??!!!? queen is halott mar reges reg. mi hianyzik meg? a szekérnek a kereke? Utoljára szerkesztette: SlickAdam, 2015.05.11. 22:51:02
Ajjaj már meglett volna rég, cska a chalice-okat későn kezdtem, amikor te úgymond "szóba hoztad", addig nem is érdekelt hogy platina legyek :D Mérges is vagyok hogy belinkeltem anno 2 képet és rákérdezel. :DDDDDDDDDDD
~250 óra de lesz az 1000 is mire minden lv10-es lesz. :D Utoljára szerkesztette: darkSectorxxx, 2015.05.11. 22:38:07
A helyzet az, hogy a coopos bossfigtoktól nem fejlődsz semmit. De ahhoz nem ilyen ROM meg hemwick boszikat kell nyomni, mer ezek ilyen mozgásképtelen noskill nemisbossok. Őket pont le is lehet coopozni. BSB-t, Ameliát, Fatert, nameg Gehrmant kell nyomkodni. Mechanikailag egyértelműen Gehrman a legjobb része a játéknak: magasan szofitsztikált mozgáskészlete van, az egyik legjobb szórakozás az ellene nyomatott harc. Szörnyű lehet coopozni ellene, egyetlen játékosra van kitalálva, mint szinte minden boss.
Ha van rajtad arcane védelem is megöl a távolságia ezért nem érdemes ezzel foglalkozni. Ha távol vagy és látod hogy "felágaskodik" akkor RUN mert jön az áldás! Ha közel vagy akkor csak közeliket nyom (álltalában). Kicsikkel ne is foglalkozz csak maradj mozgásban!
Igazából mindenkinek megvan az a boss, aki az őrületbe kergeti. Nálam ő az, bár csak az első 2 bosst vágtam le egyedül (4-4 próbálkozás volt mindkett), a többit már coop segítséggel, de úgy elsőre mindet. Ugyanúgy vagyok ezzel, mint a DS2-vel, az alap ellenségekkel elbánok relatív könnyen, a bossok széttépnek. :)
Nekem.pl ő mindig ilyen supereasy win volt. Csak a dungeonban szopattak a kispókok a szűk teremben.
Érdekes amúgy, mert több videót megnéztem a harcról különféle stratégiákkal. Volt, aki simán melléfutott és addig lőtte flame sprayerrel amíg meg nem döglött, el se teleportált neki. Azt mondják azok a jégkristályok főleg arcane sebzést okoznak, ezért vettem fel ezt a ruhát. Amúgy ez az empty shell a jobbkezes fegyveremre húz rá valami varázslatot, talán az is hatásos ellene, de csak az alap fegyveremre jó. Ma már nincs türelmem szenvedni vele, elég volt ez a 2,5 óra farmolás, de holnap megpróbálom. Első körben 2 segítőt próbálok hívni, hátha hárman lenyomjuk. Ha az nem megy, akkor nekiesek egymagam.
Ja és felszedtem még egy olyan tárgyat, amit ha beteszek akkor marha gyorsan dodgolok, kb láthatatlanul ez olyan 5-6 másodpercig tart. Talán ez is hasznos.. Utoljára szerkesztette: thomasfinal, 2015.05.11. 20:18:53
Nekemis okozott néha meglepit nem mindig egyszerű. :D
Semmi extra nem kell hozzá. A kispókokat hagyd is. Ne a fejét üsd, mert azt csontpáncél védi. Simán melléfutsz, az oldalán vágsz rajta 2-3-at, majd otthagyod, hogy a kispókok ne bombázzanak le. Ha felemi a fejét csak futsz körülötte, az arcanebombák nem találnak el, ha oldalra gurul csak menj el a közeléböl. Nagyon egyszerű őt kinyírni.
Rom-hoz nem igazán kell sok minden... a villanyt nem szereti meg figyelni kell a támadásaira amik kimerülnek pár közelibe meg a "jégsziklák" távoliba, azok ellen el kell ugrálni nincs mese az ellen nem igazán vég meg az arcane-es cucc. Remélem tudtam segíteni!
Erre én is kíváncsi vagyok hogy a co-opba becsatlakozó emberek miért nem használnak violt? Én feladtam a 5-6. után amikor még a boss legkönnyebb részénél elestek. Nekem is az a kérdésem hogy miért jó ez nekik?
Uh nincs profilom akörül, de tippeket tudok adni instant.
2 módszer létezik.
1 megölöd a kicsiket és nekimész, vagy kerülgeted őket, és csak a rom oldalához mész, majd amikor felszökken 1-2 pók csak arrébbgurulsz néha nehogy a fejedre essenek.
Mindegy hogy döntesz, kb 4 támadása van asszem. Van mikor felemeli magát, a fejét, ekkor kilő ilyen jeges lófaszokat, ilyenkor CSAK HÁÁTRAFELÉ MENJ, ne előre és ne oldalra, csak hátra..... Van amikor közel vagy, itt 3 is van. Amikor gurul a hátán és visszagurul akkor csak kerüld ki, ha felelmeli a seggét és hátát is akkor lecsap ilyenkor menj olyan távolságra legalább tőle mint maga a kukac hossza. és van mikor a fejéhez érsz, ilyenkor a fejével csapdos, ezt nem ajánlom, szóval nagy ívbe kerüld el a fejét.
Ennyi lenne. De ha nagyon-nagyon nem megy akkor vagy 103-as szinten vagyok és felhuzod magad vagy én elkezdek egyet és azt felhúzom. :D
Hali! Épp Rommal szenvedek. Valaki nagyon penge tudna segíteni? kb 50-55 szinten vagyok. Felhúztam az arcanet, hogy tudjam használni ezt az empty shellt, meg szereztem papi gúnyát ami arcane ellen véd, plusz felhúztam +5ig a flamesprayert, remélem így már le tudom gyakni, eddig kb. 10x ölt meg (ebből 5 coop harc volt, ahol a segítő fél kinyúlt az első fázis elején..mindig)
Ja bocs. :D Egy mosoly mindent elárul, nem kellenek ide szavak. :D
Dehogynem, "taktika" mindehez kell :) Én inkább koreográfiának hívom, mert összes bossfight kicsit olyan, mint egy tánc :) Mindnek van egy kicsit eltérő ritmusa, jól meghatározható mozdulatokból áll, és a másik mozdulataira kell valamilyen mozdulattal válaszolnod. Nagyjából ennyit is kell ismerned, emellett a megfelelő eszközökkel tudsz valamit könnyíteni rajta (queennél nekem a megoldókulcs a pisztoly volt, azzal kilődöztem a másolatokat messziről, onnantól egyszerű volt minden).
Nekem meg az a bajom hogy nagyon türelmetlen vagyok a bossharcoknál és gyakran bocsátkozok nyílt sisakos küzdelembe ami persze nem az én malmomra hajtja a vizet :D
Gehrman-t is kb az utolsó harmadát 3 lead elixirrel beleálltam és csak violt nyomtam meg attackot :P
Bár már most is látszik hogy NG+-ban meg defitől kezdve el kell kezdenem kicsit jobban taktikázni, Amelia is bekaszált vagy 3-4 szer mert nekimentem mint bolond az ajtónak :D
Dark: kitaláltam neked a testhezálló kihívást: told végig ruha nélkül, fegyver nélkül, lvl4-en, minden boss no damage-el :DDDDDDDD
Igazából én valahogy nem vagyok túl ügyes a boss-harcokban, tegnap az Undead Giant is csak kb hatodszorra ment le a level 3-as Lower P. Chalice Dungeon-ban (egy bunkó, meg egy sarló volt nála). Mondjuk, miután a wiki-n olvastam a stratégiáról, már elég könnyen lement.
730-as fegyóval felesleges bármit tenni :) Dungeonban egy gecibb ellenfél van: a pthumerian descendant. Ilyen fegyóval viszont az sem lesz gond, pláne, hogy addig még dobnak a dungeonok egy halom kavicsot bele.
Én is az SKL-re gondoltam hogy pakolok még kicsit (VIT 35+ END 30+ SKL 20+ Arcane közel 40)
Most szereztem meg a defi serleget eddig nem volt nagy kihívás egyik boss se. Gehrman is feküd harmadikra :)
Semmihez nem kell semmi. Elég ha kiismered az ellenfeleket. Hiába huztam magam lv 200 fölé nincs jelentősége ilyen elementálokat sem használtam még, max egy ideig volt áramos vagy tüzes sebzésem de nem értem vele semmit.
Egy ideje olvasgatom a fórumot és lenne pár kérdésem.
93-as vagyok most léptem át NG+-ba egy Cruel Fate karival! Érdemes SKL-re pakolni és Burial blade-el kaszabolni mert láttam hogy ahoz SKL meg arcane kell?
Most a tonitrussal ha felpattintom a villámokat rá akkor 730-as ATK-ja van amivel igén szépeket üt nem tudom hogy ez elég lenne e a labirintusokba vagy fejlesszem még kicsit?
Most kb. 130-ik szinten vagyok, health és str van felhúzva 50 körül, a többi 30, az alsó kettővel valóban nem foglalkoztam. :-) NG +-ban tartok és talán 3-4 achi hiányzik, egy a fegyver (onnan valami beast claw), természetesen a Queen, a feladós megnyerés (eddig a Moon P. leverése és a Gherman leverése van meg). Az elmúlt napokban leginkább co-opoztam Frontier Woods-ban a farmoláshoz. Ha jól értem, lassan a dungeonokra kellene gyúrnom, hogy eljussak a királynőig.
Azért írtam mindenhol, hogy _általában_. És nem csak a bossokra igaz, hanem az egész játékra. De nem lesz igaz mindenre, és mindenhol. Gehrman egy geci, ellene egy dologra van szükség nagy dózisban: skillre. Azaz érteni köll hozzá. De amit mondok az teljesen értehtő, és elfogadható, hisz valahogy ellensúlyozni kell, hogy viszont a skilled(továbbra is IRL) folyamatosan növekszik, és nem tudja elvenni tőled a játék :)
Köszi! :) Az volt. Főleg én tehetek róla, nagyon kiakartam kutatni mindent elsőre a játékból. Fordítva kellett volna csinálni: elsőre lenyomni ezt a rapidplatinázást 70 órában, amit itt a mostani profillal adtam elő (így nyilván nem tudtam volna, de ha hagyom a sidequesteket, és mindent akkor meglehetett volna), és utána kizsigerelni. Nem baj, jó volt ez így is, az elmúlt 10 évem legnagyobb gamerkihívása lett :D És ezúton is bocs a sok rinya miatt a totyiktól
Ahogy azt korábban írtam, valójában alacsonyabb szinten könnyebb a játék, mert a weapon_ATK/boss_DMG arány ált magasabb. Persze ez akkor igaz, ha gyúrsz a fegyóra, és a dungeonokban nem igaz, mert az nem skáláz, és a defiledben amúgy is kell a HP, de azt meg simán a végére kell hagyni, vagy legalábbis Ailingtől érdemes inkább a végére hagyni. Ökölszabályként az mindenestre alkalmazható, hogy a főjáték első körében érdemes mindenkit legyakni, és a leghosszabb vágjátékot ott lenyomni. Ez a leghatékonyabb, legkönnyebb, és legygorsabb is, mert később már szabadon választott szinte minden. A főjátékhoz tápolni nem kell. A dungeonokhoz viszont érdemes. Utoljára szerkesztette: Moby, 2015.05.11. 10:32:41
Hányon vagy mert 100-120 körül elboldogulsz mindenkivel én most a 2.profilommal lv 103 vagyok és szinte mindenki elsőre döglik, életcsíkra elég tenni 40-45 ig , a többinél 30-30-30 az uccsó 2 nem kell. Vajazót vagy egy fegyvert +10-re, ehhez jó ha megnyitod Upper Ward-ot és Nightmare Mensis-t.
Gratulálok! :-))) Lehet, hogy eljön a napja, amikor én is kérnék majd egy kis segítséget a platinához, de addig van pár(száz) órám még, hogy kicsit feljebb húzzam a karakteremet.
sokszor én nagyon sajnálom hogy ennyire elvétve vannak csak a karakterekről leírások és nincs jobban kidolgozott hosszabb története midnenkinek és midnennek a from játékokban :)
Mélységeiben érdekelt, és érdekel a sztori és a karakterek, erről szól a rengeteg idő. Sokkal szélesebb-színesebb világ épült fel bennem a játék kapcsán, mint amennyit a mechnakiai működése jelent, bár az is zseniális. Messze-messze a legszebb/legérdekesebb/leglegleg karakterem a játékban Vicar Amelia, akinek nagyban köszönhető a játék oldaláról, hogy nem hagytam abba. Kicsit sajnálom, hogy ebben a sztorivezetésben nem jutott neki erősebb szerep, nagyon szívesen vennék egy vagy több játékot, amiben újraláthatom. Az a karakter a viselkedésével, a mozgásával, a amegjelensévéel maga a videójáték művészete. Egy nagyon finom szövedéke a valóságnak, és a mesének egyszerre. Csodálatos, imádom. Ezekről valahogy sosem volt idő írni, mert a mechanikai küzdelem magasabb prioritáson volt.