BB keményebb a dasoktól jóval. A dasok bossfighjai eléggé easyk (leszámítva a dlc-ket). BB-ben van talán 2 topa boss, a többi azért kemény. Főleg a dungeonokban.
Szerintem se lett könnyebb csak rengeteg kocka van aki több száz óra után sír, hogy könnyü, de a francokat lett könnyü csak sok tapasztalt játékos van.
#1287 " BB jóóóval keményebb volt " - ezen sírva röhögtem...
Szerintem de. Több ponton is könnyebb lett. Valamivel keményebbek a mobok, mint az alapjátékokban, de mondjuk a SotFS ilyen tekintetben keményebb lett. Az első négy bossnál is amin egyelőre túlvagyok összesen haltam kétszer (azt is az elsőnél, mer inkább csak nézegettem a mozgását. BB jóóóval keményebb volt. Mindezzel együtt rettentő élvezetes maradt így is, de már egyre inkább kicsit másért.
Újrakezdtem Knight-ként, ahogy tanácsoltátok, és hála a pár órás tapasztalatomnak elsőnek tettem egy kis kitérőt a jég gyíkhoz, és 4. próbára meg is lett. Az első boss pedig elsőre. Gyenge kezdés után úgy érzem kezdek belejönni :D
A tízből kilenc hülyeség nem lett könnyü az egy ami igaz, hogy több bonfire van és közelebb is vannak egymáshoz de csak ennyi.
van egy TRUST kontrollerem ,de nem ismeri fel a játék csak az irány gombjait :D :D /minden mással eddig perfekt működött/ valahogy meglehet "hekkelni" hogy menjen rendesen?
Amikor a második boss-nak már alig van élete és egy hangos elnyújtott kva anyáááád közben beviszed az utolsó(esetemben fireballt) hát az, valami rohadt jó érzés... :D Utoljára szerkesztette: Zozzancs, 2016.04.15. 18:16:10
The 1.03.1 update for Dark Souls III will be deployed on STEAM on April 18th at 11am CEST/2am PST. It won’t require any maintenance downtime:
The update will include the following changes:
・ Performance adjustment for “Greatsword” ・ Battle performance adjustment for “Dancer’s Enchanted Sword”, “Winged Knight Twinaxes” ・ Performance adjustment for “Soul’s Greatsword”, and “Farron Flashsword” ・ Fix for issue where multiple items become impossible to use at “Road of Sacrifices”, “Farron Keep”, “Cathedral of the Deep” after clearing the game. ・ General balance adjustments and bug fixes
Jaja, Gank fesztivál van meg gyáva szarok tömege. Eddig egy jó meccs sem volt, de előbb utóbb lesznek, főleg, hogy már van hozzá gömböm is :)
Ja, még valaki - eddig senki nem tartotta be az íratlan szabályt - NEM gyógyítunk pvp meccsen bakker. Na mind1, 1-2 hónap és csak a prok maradnak, meg azok az újoncok, akik tisztelik a játékot meg egymást, na akkorra biztos lesznek fight clubok meg minden:)
Watchdogs of Farron - Titeket behív? Már mióta ácsorgok itt...VIllog az ikonja, hogy jó helyen vagyok és lvl 23 vagyok csak, szóval túl se szinteztem a környéket szerintem.
Én is a Fire Gem-et választottam, de nem éri meg. Undead Settlement parasztokból is esik, a tüzes bossból pedig garantált 1 db. Szvsz a golden rusted coin a legjobb burial gift.
Felmentem a toronyba és előbb spanok lettünk az óriással, aki nyilazza a területet, majd miután adott egy itemet, eléggé el nem ítélhető mód leöltem. Ez a későbbiekben nem jár valami hátránnyal? Gondolok itt arra, hogy egy másik küldiben, vagy pályán kellene az ő segítsége?
Nekem van egy microsoft wireless desktop 3000 pár éve, egész jól használható, megbízhatóan működik, igaz ritkán használom, mert nem ez elsődleges. Mindkettő 2db AA elemmel megy, hogy mekkora a max hatótáv azt nem tudom, de most kipróbáltam és kb 10m-re a vevőtől, egy falon keresztül működött.
Tegnap sajnos nem tudtam játszani, igaz, kilenckor a gép elé kerültem, de egész nap talpon voltam, egyszerűen már nem volt erőm elindítani a játékot. Na de ma este mindenkit kettécsapok! :D
A Gamer365-ös siklara is Dark Souls fan. Szokott twitch-en közvetíteni, egy kisebb, de jó társaság szokta követni. Megjelenés előtt a DS2 SotFS-t vitte, de tegnap már DS3-t közvetített.
Ha nem tudsz még profin vetődni ide-oda, ha még nem ismerted ki az ellenség mozgását, taktikáját és ezek még nincsenek készség szinten, akkor valóban pajzsot kell használnod. A pajzs nem véd meg mindentől, csak ad pár másodperc, rosszabb estben néhány tized másodpercnyi időt arra, hogy menekülj, vagy más taktikát valósíthass meg. Az ugrálgatás is ezt adja, csak másképp. Ez a játék konzolra lett készítve elsősorban. Azért, hogy a játék miatt vásárolj még egy kütyüt. PC-n nehezebb irányítani annak, aki nem tudja mind a tíz ujját alapból önállóan mozgatni. Ha már ügyesebb leszel, akkor más karaktert is kipróbálhatsz. Mellesleg, mindegy mivel indulsz, mert később simán átalakíthatod a knight-ot varázslóvá. Sőt! Akár harcos varázslóvá is. Aztán eldöntöd, hogy közelről akarod legyakni, vagy távolról a boss-t.
Hát akkor nekem nem marad más, mint hogy újrakezdjem a játékot. Direkt nem akartam az elején Knight lenni, mert úgy gondoltam, hogy a Mercenary majd a két kardjával irtani fog, de sajnos már az első bossnál kiderült, hogy a pajzs az én játékstílusomhoz elengedhetetlen. Ezek szerinte a lovagnak a pajzsa több sebzést fog fel? Sebzésre nem fog később vajon lemaradni a zsoldoshoz képest?
Illetve több ilyen soul esett már (nem a pénzre gondolok) azok mire használhatóak?
Monnyuk van aki egy perc trailert sem nézett meg a játékból megjelenése előtt ... sőt, után is :)
Igen, tudom, nehéz volt így várni évekig, de túléltem :D
Gyerekek, akinek a játék alapból mindent High-ra tesz, az is tolja fel utólag a Lighting, Reflection és Shader beállításokat MAX-ra, mert bár nem fog érezni a teljesítményben változást, a játék kinézetében annál inkább ...... így már tisztára BB légkör veszi körül, ez hiányzott nekem az eleje óta, ettől volt olyan 'fura' :)
Ha egy DS fannak azt mondod, hogy Abyss, akkor egyből lesz vagy 3-4 tippje, hogy miről volt szó. A crystal is elég egyértelmű, hogy miféle boss lesz az. Az Onion Knightal meg oké, hogy találkozol az elején, de az első részben hosszan elnyúló questlineja van, remélem, hogy most is ez lesz, mostmár tudom, hogy nem.
Ne írjatok már le konkrét neveket, max SPOILERBE. Tudom, a legtöbbetek szerint a DS története szar, meg nincs mit elspoilerezni, de amúgy meg van, higgyétek el tudnék mondani egy helyiségnevet (amiről sajnos egy másik véletlen spoilerbe futásból tudom, hogy benne van ebben a részben) amitől a fél banda elküldene az anyámba, hogy lelőttem, a másik felének meg összerándulna a gyomra :D
Előző részekkel nem játszottam,ennek adtam egy esélyt és nagyon beszippantott a cucc. A hangulat és a harcok nagyon jók,viszont a kamera meg az irányítás valami botrányosan szar,ki volt az az elmebeteg aki egy gombra tervezte a lock és a camera resetet...az csak hab a tortán amikor offscreen van a karakterem és az ellenség is. A nehézség nekem nagyon rendben van,az óriás íjjász tornyában alul ami volt az volt eddig a legnehezebb,vagy 10x nekifutottam,crystal sage nagyon könnyű volt,abbys watchers meg nagyon élvezetes :) Knightal megyek a kezdő cuccokba,remélem azért a játék végéig lesz valami upgrade.
Az Onion knight nagyon vicces,ha lenne több mentésre lehetőség megpróbáltam volna megmenteni...bírtam a srácot :)
Mikor erdemes infuse-olni? Mar +2 utan?Nem jobb ha feljebb huzza az ember es utana rak ra vmit?
Btw letoltam ezt a Vordt of the Boreal Valley nevu bosst de nem kellett volna kapnom erte par 10.000 soult? Mert csak a sajatjat adta, es egy medalt de nem tobbet.
Kezdőknek ajánlom a Broadsword + Fire Gem választását (gift) induláskor. +2-esen 250-et üt 20-as STR mellett.
A piros köpenyes lovag lazán kibírta a sárkány tüzét 1x legalábbis, durva azért.
A ninja nehezebb volt, mint a jéggyík. Nekem nem annyira könnyű, mert én nagyon ritkán vetődöm, csak mozgok és keresem az alkalmas helyet. Persze ehhez kell egy jó pajzs. Anélkül reménytelen.
A ninjat nem muszáj lelökni. Beagrozod, majd egy kicsit magad után csalod. Finoman előre-hátra mozogsz és megvárod míg üt. Nem talál, mert tartod a távot. Ahogy ütött, rögtön betámadod és míg ütöd nem tud mit csinálni. De mielőtt elfogyna az erőd, hátra mozogsz, hogy töltődj. Ezt addig ismétled, amíg beadja a kulcsot.
Az szivas ugyanis a Shrine a bazisodnak felel meg es az ott talalhato NPC-k kuldeteseket, targyakat adnak, bevaltanak dolgokat, segitik a haladast.Ha valakit megtamadtal az mar nem bekes ebben a jatekodban es mindig meg fog tamadni szal en javaslom az ujrakezdest.
Par dolog ami igy az elejen erdekes lehet: 1:Lovaggal kezdj ha meg csak tanulgatod a jatekot (mint en), a pancelja illetve 100as shieldje oriasi elony az elejen.Nem beszelve a hosszukardrol ami szerintem pazar fegyver. 2:A sarkanyt ha elkezditek ijjal loni abbol az ajtobol ahonnan a lovag kijott (persze miutan kipucoltatok azt a reszt), akkor mielott megdoglene dob egy large titaniumot es elrepul.Utana lazan felszedhetoek a lootok a peremen ahova tuzet szokott okadni. 3:A Shrine tetore akkor is fel lehet ugrani ha nincs meg a 20k-s kulcsod es igy megszerezni az estust illetve a gyurut a ladabol.(jutubon van rola vid is akit erdekel) 4:Van par zombie ami transformalodik es oriasi szorny lesz belole ha hagytok neki erre idot.Ha gyorsan leolitek akkor nincs gond, viszont loot sem.Szoval egyszer mindenkepp erdemes oket szorny formaban lenyomni mert titanium shardot es embert is dobnak.Mivel itt mar sokkal tobb titanium kell a fegyver fejleszteshez, javaslom hogy ne hagyjatok ki.
Ma sikerült végre az első boss :D 3 próbálkozásra meg is lett... Viszont bejutottam valami templom féleségben egyből utána, ahol volt egy páncélos lovag, akit kb. 20 próbálkozás után sem tudtam leölni, bár elég sokszor közel jártam hozzá. Viszont van egy olyan érzésem, hogy azt lehet nem is kellene megölnöm, mert egy csajjal szemben gugolt, én meg kapásból megtámadtam. Viszont ujraéledés után mindig kapsból megtámad. Valami Dezertáló a neve... Elcsesztem, nem kellett volna megtámadnom ? :D
Illetve még egy kérdés: a ninja csókát sokan lerúgtátok. Namármost bill+egér esetén mi a rúgás kombinációja ?:D
Biztos nem, a gurulás sebessége az eddigi részekben is több fokozatban lassult. Csak a 70 feletti "fat roll" már nagyon látványos, de az alatt is van több szint.
Csak két fajta "gurulás" van, 70% súly arány alatt gyors afölött lassú? Csak placebo hatás, hogy úgy érzem 40% alatt sokkal gyorsabban gurul el a karakter? Utoljára szerkesztette: JethroHUN, 2016.04.14. 19:50:56
meglestem.valóban jók.érdekes.és jól játszik:) első csaj akit látok ilyennel játszani
Én egyelőre a 2. boss-on vagyok túl, most kezd igazán elkapni a hangulata. Mondjuk eddig a két boss nem is volt annyira nehéz, viszont az odaúton a "mezei" ellenfelek szépen farigcsálják az életerőt, fogynak a falskák... A vörös köpenyes lovagokkal egyelőre epik csaták mennek, változó eredménnyel. De a kék köpenyes haverjuk az konkrétan rommá vert az eddigi 3 próbálkozás alatt, úgyhogy egyelőre azt otthagytam.
Nem lenne rossz ha látszódnának az ellenfeleken a státusz effektek. Mégis honnan tudjam, hogy gyűl rajtuk pl a vérzés vagy a jeges kard fagyaszt-e. Utoljára szerkesztette: JethroHUN, 2016.04.14. 17:29:04
amúgy.lánytársaink nincsenek?:D ismer valaki olyat vagy látott neten nőt aki tolta a soulst?D: érdekelne
Varázslással vacakolok. Hiába a nerf pillanatok alatt eltakarítok bárkit. A crystal is hamar megvolt Gundyrol ne is beszéljünk. A szamuráj csóka a közelembe nem ért...stb. A pvp már érdekesebb de az sem lenne gond csak a sok marha tolja az estust.
A kardot dobják, 18 DEX-es kard ugyan az mint a longsword kivéve a kétkezes erős támadása is szúrás. Speart is gondolom. Esik még belőlük Knight Crossbow is, ha esetleg kellene (40/40 physical/lightening) A kék köpenyes verzió szerintem nem esik. Utoljára szerkesztette: JethroHUN, 2016.04.14. 14:42:18
Szerintem az a crystal lizard az eléggé ellenálló magic sebzéssel szemben. Én Knight / Longsworddal másodjára levágtam. Nem vacakolnék varázslással, elég szar. Vissza tudsz menni, hogy újra megpróbáld kinyírni, csak utaz a Cemetery of Ash / Cemetery of Ash bonefire-höz.
Kasztot amúgy csak új játék kezdésével tudsz váltani. A már elköltött pontokat szintlépésnél ellehet osztani újra, de csak valamikor a játék vége felé (vagy közepe még nem jutottam el oda) pale tongue(1-et lehet találni valahol Undead Village-ben) nevű pvp tárgy kell hozzá, és csak 5x lehet véghez vinni végigjátszásonként(vagy karakterenként? nem a tárgy leírás számomra) Utoljára szerkesztette: JethroHUN, 2016.04.14. 14:34:23