Néztem, de én nem éreztem ránézésre olyan erősnek ezt a piros enchantot. Igaz lehet azért, mert teljesen más felépítésű a piros amivel játszok (cavalcade 16 földdel, 60 lapban). 4. körre, ha 3 földem van a már mennyország szokott lenni és néha 5-7 spellt is kilökök egy körben.:D
Aggro-ba persze hogy nem jó a fire, de az hogy egy körben tudsz castolni két sokmanás spellt, úgy hogy még activated abilitre is marad manád, mert nem tappolja az elég erős, persze köré kell építkezni, meg legalább csak saját körödben catolhatsz .
Ma mentem kettő draftot mindkettő 3-3 lett. az első nekifutásban 1szer kezdtem 5ször voltam második, a másodikban meg kétszer engedett kezdeni és csak 4 szer voltam második. Mindkét menetben jött szembe 3 mill egymás után!, mikor 3. jára is úgy kezd az enemy hogy island secretkepper azt hittem lefejelem a monitort :) és ezt mindkét menetben.....
ezt a minden 1 manás self mill paklit láttad már a narcobákkal meg a phoenixekkel? kibaszott undorító
Ashiokkal az a bajom, hogy a saját side-olt exile-omat is bekeveri a rendszer, mikor használják ellenem.... Pedig azt én raktam ki magamnak ideiglenesen Light-al... Így vagy egyből agyon gyalázod, vagy bukta. Emlékszem valami kártyára ami mindent vissza rak (Exile-t is) a könyvtárba. Ha sikerül kijátszanod akkor millezgethet egy ideig :D
Múlt héten kék zöldet csináltam drafton. Sok kontrollal, millel és saját laphúzással. Ha nem rontom el az első játékot és millezem ki magam az utolsó spellel (még tanultam a paklit), meglett volna 7-2. Csak durvább mill/kontroll vert el. Vagy ha tényleg manna halált haltam kezdés-re 5-re lekeverve.
Ilyenel már találkoztam majd összerakom, szeretem az ilyen graveyardban turkálószós deckeket, még a guild of ravnica-s metában a golgari graveyard volt az egyik kedvencem. Szerintem jön a Fotd BAN, de akár még valami elég használt zöld lapot is lehet elér a végzete. Elég megnézni mostanság nincs metadeck zöld nélkül. Ma olvastam valahol hogy egy trounamenten összes deckjében több green source van mint az összes többi szinből együttesen. Valamint az elmúlt setek metáiban azért elég sokféle decekek feltűntek a top8-akban volt 6 különböző, most meg van Fotd/Golos különböző variációi ami egy kaptafa, meg egy két egyéb.
Ez az! és Oko-t azt nem fogják bannolni, hiába elcseszett egy lap, pont csak az tartja vissza hogy eluralja a metát mert van egy még nála is elcseszettebb :D. Én nem tudom miért nem bírtak maradni a ravnica allegiance-os erősságű pw-knél, nem op-k, de bizonyos deckekbe nagyon jól illenek, erre jönnek a T3ferik, Oko-k...
Én azért nevetni fogok majd, ha bannolják majd az fotd-t meg a zöld ramp bázisból valamit, de teferit bent hagyják. Emlékszem én még az Innistrados időkben amikor bannolták talán emrakult vagy a marvelt és vele együtt bannolva lett ez a lap is, mondván ez a lap annyira erős, hogy az UW pakli eluralná a standardot, teferi megérdemelne egy ilyen bannt.
Csináltam az utóbbi pár napban három ranked draftot (utolsó még fut). Hogy legyen egy kis konteó, szerintem direktbe kibaszott velem a rendszer az utolsó kettőnél.
Első draft, kék - zöld lett. Sikerült beleraknom egy zöld Myth rare enchantot és egy rare lényt szintén zöldből. A körítés többi könyvtár égetés és kontroll lett laphúzással véletlen. Nem is néztem választáskor a tulajdonságokat, csak a színt inkább. Első meccs elúszott. Kimillleltem magam :D A vége 6-3 lett. Hosszú, de élvezetes körökkel.
Ezen felbuzdulva csináltam még egyet. Ha már ilyen jól adja alapon. Na itt ráérzett a rendszer, hogy te ezután nem nyerhetsz. Első bontás, kék rare gargo. Nem tetszett, de kipikkeltem (rarae-t nem hagyunk benn alapon). Utánna dobta a +1/+1-et adó fehér / piros knight-ot. Kék UC nem volt. Kivettem azt, hátha alapon. Harmadiknak Tornament Grund's. Oké innentől knight pakli épül, gondoltam én (rendszer meg hogy NEM :D ). Következő bontásoknál / feldobásoknál persze adott mindent ami nem kellett volna, csak értelmes lovagos összeállításhoz kellőt nem. Mire meg észbe kaptam utolsó boosternél jártam. Így is nyertem vele szenvedősen 2 meccset...
Oké, én basztam el, csináljunk még 1-et. Figyeljünk a színekre, a lehetőségekre végig alapon. Harmadik draft kezdés. Megkaptam a piros sárkányt. Kösz rendszer, ez kb. kuka az ablakba, de kivetem ezt is, hátha jó lesz valamire. Utána UC-ből elkezdtem Kék - Zöldet építeni. Egy ideig adta, ami jó volt bele, de utána kapcsolt megint a rendszer és bumm csak alig használhatót /szemetet dobott. Persze elkezdem nézni a felétől, mivel szivat. Hát persze, hogy human piros - fehér - fekete Knight-ra valókat osztogatott. (Míth-ek persze a köv boosterekben is hulladékok voltak a környezethez képest.) Azért valami kis lényes félig repülős, plusszolósat sikerült összeszenvednem. Sajnos kontroll és laphúzás minimális benne :/ Szerintem a kicsi lények miatt fogok szívni :D
Most próbáljak egy negyediket is??? :D
Érdemes nézni az első kör közepétől hogy mi az ami jó lap és még bent van mert akkor a botok jó eséllyel azt a színt nem pickelik és még át tudsz állni rá. Meg meg kell próbálni kerülni az össze nem illő színkombinációkat. pl. amit írtál kék zöld eldrainben totál nem passzol egymáshoz, a kék az mill, repülő lények, artifactra izguló szín, a zöld nagy böszmék, food deck. Hiába kapsz külön külön jó lapokat nem nagyon kombóznak egymással. Vannak a 4 manás ossztott színű lapok azok elég jók de főleg akkor ha abban a két színben van mert egyébként nehéz castolni. Amik jók ugye kék mill / dimir (UB) mill, ez talán a legerősebb és mivel ebből van a legtöbb, vagy lerohanod valami gyors fehér/fekete/piros knight-os deckel /forever young alap lap/. Selesnyába a kis 1/1flyer ami adventure fly-t +2/+2ad tudsz pickelni 3-4et akkor az is nagyon jó tud lenni, nagy zöld böszmére rá egy ilyen aztán hello, egy ilyennel mentem eddig az egyetlen makulátaln draftomat 7-0. A lényeg a folyamatos támadás és hogy a 0/4eken át tudj ütni, mert ha board stall van akkor kb véged. Golgari food is elég jó tud lenni. Amit nem ajánlok a UR draw two archetype, kétszer pickeltem eddig és működne is, de annyi mill van és azzal hogy folyamatosan lootolsz (discard/draw), csak megkönnyíted a dolgát.
"Próbáljak 4.et is" Ha élvezed a draftot igen, miért ne, ha collection akarsz építeni persze. Lesznek jó meneteid lesznek rosszak, draftolsz egy 7 wines decket és lesz belőle 2 win, draftolsz egy ótvar pocsék valamit, aminek azt modnod örülsz 1-2 winnek és easy 7win. A legfonosabb ne kapkodj gondold át mit miért pickelsz. Saját tapasztalat annyiszor volt már hogy gyorsan láttam valamit pickeltem egyből aztán vettem észre hogy basszus volt jobb lap is. Meg nem érdemes nagy elvárásokkal nekiülni, tűzz ki egy cél hogy hosszútávon tudom is én legyen 50% winrate-d és akkor jó. Aztán majd idővel nőni fog. Utoljára szerkesztette: erasmus4, 2019.10.18. 10:39:19
Alap cél, a lap gyűjtés és a szórakozás. Csak, ha már valamiből 4 megvan, de a jó lenne az 5. és 6. is a draftban akkor szívod a fogad :D Másodikra írtam, hogy nem adta a knight-ot :D Mi az U???? :D
Igen, az zavaró 5. rare de ha jó lap akkor pickeled és +20gem, ha rossz akkor meg helyette választhatsz valami playable-t. Az ugye megvan hogy előbb sok draft és csak utána bontani a packokat egyben hogy a duplicate protectiont kimaxold. Átl. olyan 35-36 draftot szoktam nyomni mielőtt bontok packokat és akkor megvan a full rare-set vagy majnem teljes. W-white, U-blue, B-black, R-red, G-green.
Ennyi draftot össz nem nyomtam Arénában :D Bontást nem tudtam. de mind1 :) Utoljára szerkesztette: Malachit, 2019.10.18. 12:07:56
Igen így érthető hogy sok 5. rare esik drafton. Ha már elég sok rare-d van a setből akkor egyre kevésbé éri meg collection építésre használni a draftot, igazán akkor már nem is éri meg csak azok csinálják akik szinte csak draftolnak, nekem ez így pont jó mire letudom addigra úgyis megunom ezt a limited formátumot, de ki tudok próbálni minden decket amit csak szeretnék constructeden, és majd köv set után draftolok megint. POnt ezért előbb draftolni orrba szájba és utána bontani a packokat. Előny stabilan meglesz a full set jóval kevesebb goldráköltésből mintha packot vettél volna, A hátrány hogy amíg nem végeztél, contructedet csak szedett vetett deckekkel tudsz játszani.
Átlagban most 3,5 rare jön draftonként (lecraftoltam egy invention decket ami esett utána elég sok..), de a rewardból befolyik egy csomó gem ami bőven kárpótolja azt hogy kevesebb wildcardot kapok mintha packokat vennék. Így adott goldból jóval többet tudok draftolni, több lapot szerezni mintha csak packokat nyitnék.
Én eddig 3 draftot mentem ELD-ből, elsőbe full rare draftoltam, de a 3. pickem dobtam, ettől függetlenül jött 3 rare. Megpróbáltam U forcolni, de nem jöttek a mill lapok. removalból sem voltam túl jó, 2-3 lett a vége. Második draftomon egy Worthy Knight-al kezdtem, de pick 2-3-be dobtam a rare-t, végül RB knight deck lett fehér splashel a lovag miatt. Ez 4-3 lett. Harmadik alkalommal már full rare draftoltam, itt talán 4 rare jött, ez is RB knight pakli lett. Ezzel még nem mentem egy kört sem.
Eddig az ELD-s draftjaim a legsikeresebb nekem is. Eddig mindig csak szenvedés volt talán egyszer volt 5 winem. Most eddig kettőt draftoltam 6/3 lett mindkettő Egy Selesnya food heavy deck a másik meg Syr Konrados MonoBlack. ÉS valóban sokkal lassabbak a meccsek viszont úgy érzem több a kontroll az ember kezében. ami nekem tetszik.
Ez az untapped.gg nagyon hasznos kis tracker:) Ha játszol egy decket és változtatsz rajta, külön verziókra bontja a statisztikáit.
Az azért sokat számít hogy havonta resetel szóval bronzban silverben könnyebb jókat menni mint goldban, gold 2-ben meg már sorra platinum ellenfeleket kapsz, akik azért odáig felmennek ranked drafton nem rosszak
Akkor viszont azt is reset után egy héttel, hogy aki úgy tolja már legyen kint az bronze/silverből. amúgy silver 2-n csücsülök most, de still draftot nem játszom csak ha rám jön úgyhogy az annyira nem hat meg. constructeden meg gold teteje, de nincs türelmem (meg most metadeckem se), hogy feljebb tornázzam.
Field bannolva lesz okt 24, akinek nincs meg addig kraftolja le, mert kompenzálják majd rare wc-kel. Also, új setig valszeg kuka lesz a standard, mivel más nem lett bannolva.
ellenfelem 10 lapból 3 cavalcade.....,de úgy hogy egyet még el is dobattam vele........ilyenkor idegeskedjek vagy hagyjam a francba?
Ez a sima play is játszhatatlan, ma vagy 15 meccsből csak Oko, vagy simic flash deck jött szembe, minden zöld kék mintha más szín nem is létezne. Még a mono red érában sem volt ilyen gáz, ott legalább gyorsan vége lett, meg ennyire nem volt sok belőle.
az még OKÉ is lenne /LOL/ de az hogy folyamatosan MIRROR paklikat kapsz ,mert ilyen gusztustalan módon van megírva az algoritmus az sokkal bosszantóbb! kurva okos az AI megtalálja a kulcslapjaidat és az ellenfélnek is vagy ugyanaz vagy az azt counterelő lapjai lesznek.....szánalmas
egy olyan játékban ahol többmillió kombó létezik 90% ban a saját paklid ellen kell játszanod,mert valami bamba kitalálta a wizardsnál hogy az milyen jó
Nov. 18 ig kell csak kibírni remélhetőleg, akkor jön a következő lehetséges ban. Ha akkor is marad Oko akkor valszeg csak annyit játszok, hogy 3 naponta megcisnálom a dailiket meg a heti 15 win és kész. Theros leak aki nem akar spoilert az ne nézze, de azok a földek brutál jól néznek ki.
OKO-val csak az a baj hogy kirakják a 3. k9rben....és ha nem te kezdtél akkor neked van 2 manád reagálni ami LOL
azért gyűlöletes ez a PLAY RANKED mert pl a Brawl tökjó volt! fasza paklik voltak ellenfeleknél is nyertem 5 öt vesztettem 2x.....de nagyon jó meccsek voltak nem ilyen OKO meg turn3 -20 monored,mert összevan riggelve a gyík a spitfire-al
Azért azt remélem érzed hogy az 5öt nyerek vesztek 2-t nem reális :), én már annak is örülnék ha nem lenne hullámzás egyik nap csak nyerek másik nap csak vesztek hanem egyenletesen lenne elosztva.
csak én CONCEDELEM ki a gamet ha meglátom a libát az első körben és mellé OKO-t a köviben?
1 éve tolom a játékot, és most először lett meg a Mythic rank, nagyon örülök neki, az utolsó lépcsőfokokon Oko-k ellen nagyon megszenvedtem :D Azért a Mono Black deck-kel toltam, mert Oko-s paklik ellen jó sideolási lehetőségeim vannak, és ha jó laphúzásom van, meg lehet verni őket. Minden más matchup számomra nagyon könnyen elintézhető volt, szóval érdekes számomra, hogy ritkán látom ezt a decktípust.
összerakok egy revenge of the ravens paklit....az első ellenfelemnek olyan lényes paklija van amivel nem kell támadnia csak az a kombó hogy pakloja a 0/0-ás lényeket azok meghalnak te meg vesztesz 1 hpt ő gyógyul egyet és húz egyet.........teljesen reáéis,hogy pont egy ilyen ellenfelet kapok instant
az eventes dolgokat szeretem,mert érdekes paklik vannak és nincs riggelve a gammmma, meg is lettek 2-5-re a rajzólós lapok is
muhaha :D
Liba+farkas+Oko ezek össze vannak linkelve baszki? de komolyan! a világon nincs olyan,hogy ez a három mindenegyes rohadt meccsen a kézben van a kurva Oko paklis barmoknak
mindenki ezzel játszik, az összes streamer, goldon, platinán, gyémánton , mythicen mindenki! ewnnyire miért hülyék az emberek? én már alsó hangon többszáz paklit építettem és élveztem a játékot,hogy az Istenbe képesek az emberek csak egyetlen kurva paklit játszani Utoljára szerkesztette: nordan, 2019.11.14. 09:57:27
ja és a macska is linkelve van a sütőhöz! minden kiegészítőnél ezt csinálják az új lapokkal
A historic az amikor a kirotált lapokat is használhatsz. Már most is megy, az ilyen deckeknek a neve keretben van, és ha sima play-ben ilyen decket választasz akkor ilyen ellenfeleket kapsz. Amiért alig játszák, hogy historic playben nincsenek napi winek, csak a dailit lehet megcsinálni, de patch után historic bo3 ranked már számolja a napi wineket, és majd a új kied megjelenésekor jön historic event (500g 7 win / 3 loss) szintén. Szóval ha szar a standard akkor lesz alternatíva. Most gondolj bele, végy egy Bant food decket amit megspékelsz nagy Teferivel, Nexussal, ha nagyon pofátlan vagy mehet bele pár Field of the dead is :D. Persze a másik oldalól ott van pl a monored ami 3. körben megöl, ha mégsem akkor a 4. körös torban, 5. körben meg pofán lő 20dmg-el. Meg minden féle jóság. Amit még igérnek hogy historicban elvileg aktívabb lesz a bannolás ha nagoyn megfut valami archetípus. Mivel ez csak Aréna mód itt nincs hatással a papír formátumokra. Utoljára szerkesztette: erasmus4, 2019.11.15. 08:58:01
Sziasztok, üdvözlök mindenkit! Régi Magic-es vagyok, de amióta Duels-el illetve most már Arenával játszom, csak ritkán tudtam másokkal beszélni a játékról. Így kerestem fórumokat, s ide regisztráltam is. Remélem sok megbeszélnivalónk lesz itt a játékkal kapcsolatban.
4 mythc rare és 4 rare lap fogadtott :D ha tudom lecraftolom az összes OKo-t meg Once upon a time/Viel of summert......ezeket ugyanis ma banolták
Oko bannolva (meg még két másik kártya) :O
ráraktak a szopóvonatra 28 földes gate paklival 2 max 3 földet húzok úgy hogy még guild summit is van sokszor......GY be dobatnám a lapjaimat ahonnan kijátszom őket ,de nem kapok max 3 földet.....kiborító......ellenfelemnek meg van 10-11 és még mindig élek
4. körben Nissa..............és 9 manás Krasis......elmegy a picsába a játék......én meg nézem a 2 földemmel ez hülye b+
Hmmm... A Once upon a time kártya nem tűnt annyira veszélyesnek, hogy bannolva legyen. Az is igaz, hogy sosem játszottam vele(csak ellene). Oko távozásának kifejezetten örülök.
azt én sem értem miért banolták, erős lap volt,de semmi extra, OKO-nak viszont ebben a formában mennie kellett
Oko ban után tegnap a szokásos kis mono redemmel elkezdtem letolni a napit. (eddig is ezt használtam, meg variálgattam) Biztos hiba volt a rendszerben (nem jött 2 Oko a kézbe, meg a Time/liba kombó), mert az első piros föld és 1/1-es lény után 4-en is léptek....