Változó. Nem sikerült rájönni a logikájára. Fejlesztői meetingen kérdezte egy srác, hogy milyen rendszert használnak a halak lerakására, pl spawnolnak-e időközönként. A válasz az volt, hogy saját rendszerük van, amit nem szeretnének ismertetni. Ebben van is valami, mert mintha vándorolnának a halak, migrálódnak. Van hogy pl a patak egy akadós részén sok sügér jön, de van olyan nap amikor ponty, vagy csuka is horogra akad. De elmondható, hogy az amur, ponty nádasos helyen általánosabb. De be-becsúszik dévér is, vagy ha pontyozok akkor kárász szokott jönni, ezüst vagy aranykárász egyaránt horogra akad. Szóval elég összetett lehet, mert pl az se mindegy, hogy honnan fúj a szél. Ha villantózok áramlási iránynak megfelelően kell húznom, mert a halak "ráülnek" az áramlásra. Persze nem is csodálkozok, mert mindegyik fejlesztő eléggé sokat horgászik.
Láttam videókat az RF4-ről, csak várom az angol szöveget hozzá, de tényleg nagyon ígéretes. A halak abban, hogy vannak mint itt aránylag fix helyen egy-egy faj(amit utálok), vagy véletlenszerűen?
Ciril betűs, bár én így is függő lettem. Elképesztő részletes. Amur, csuka, harcsa külön felkészülést igényel mert olcsó orsót, botot töri rossz eseten. Persze ez is szintezős, szóval kell pár játékóra mire ráérzel. A fejlesztők elmondták, hogy azt szeretnék, hogy mindenki kitanulja a ranglétrát, ne pedig pénzért lehessen fejlődni. Ez így is van.
Még valami. Látod a többieket is. Viszont ennél kevésbé tetszik, hogy nem látod az ő úszójukat, csak ha kellően közel vagy. Ez pedig igen kis távolság.
Amerikaiaknak készül az Ultimate Fishing Sim., butácska játékmenettel. RF4 inkább európai. Úszózás, feeder, villantó, wobbler, bolognai, match minden van ami szem szájnak ingere, "európai" halakkal. És a fejlesztők nem kaszinót akarnak csinálni.
Sok embernek, nekem is addig felejtős, amig az advanced licenszek játéknapokban mérnek, nem rendes napokban. Nem szeretem, ha egy játék határozza meg mikor kell játszani. Igyekezniük kell mert októberben jön az Ultimate Fishing Simulator, ami egy komolyabb kihívónak tűnik.
Ha érdekel tudom ajánlani a Russian Fishing 4-et. Még csak béta, de köröket ver erre. No nem a reklám helye. Egyenlőre orosz nyelvű, de szept. közepén jön az angol.
Nem tudom mikor játszottál utoljára. A halak fárasztásának fizikája jobb lett. Ésszel kell fárasztani és nem csak kicsévélni a halat. Nem mindegy, hogy milyen botra, milyen szereléket raksz. Pl. túl erős pergető botra könnyű "csalit" nem kell rakni, mert nem tudod bedobni, csak pár méterre. Nekem tetszik, hogy a stresszmérőt a beállításokban át lehet állítani, így külön lehet látni, hogy a zsinór, a bot és az orsó mennyire van terhelve. Ha már itt vagyunk: az alkatrészek, ruha, haltartók, stb. kopnak, de lehet őket javítani. Ha fogsz egy halat feljön ugye az ablak, hogy megtartod, vagy visszadobod. Ugyanitt bekérheted a szák tartalmát és onnan is ki tudod dobálni a halakat. Így csinálhatsz helyet annak a halnak, amit kifogtál és megtartanál csak nincs helyed. Így elsőre ennyi jutott eszembe. Amit még nem tudtam tesztelni, hogy működik-e még az elakadós trükk? Mármint a kiszabadítás.
Néztem pár videót. Az egyikben - igaz ez tavalyi - a srác azt mondja, hogy itt csak fiatal(young) harcsát lehet fogni. A többi videóban sem fogtak felnőtt példányt és mind 1 kg alatti volt.
Na én is kedvet kaptam hozzá ismét. Nagyobb harcsákra milyen mélységben lelhetek rá? Lone star lake-nél vagyok, és 99cm illetve 127cm az ereszték, mivel guide-okban ezt a kettőt láttam. 99-nél inkább young channel catfish jön, 127-nél már nagyobb, de 1kg-os példánnyal nem találkoztam még. A hook 6-os. Sajtra harapnak a nagyobbak?
Ja értem, hát minden benne van ott amiket leírtam, és hogy kell összerakni? Nyomkodtam mindent de nem történik semmi. Bocs az értetlenkedésért :) Elég ciki, hogy még elindulni sem tudok...
Úgy gondoltam, hogy a meglévő cuccaidtól balra van egy rész, ahol egy fickó árnyéka van többek között. Na itt kellene talán összeraknod a botokat szerelékkel együtt.
Az miért van, hogy a hátizsákban elvileg bent van minden ami kell a horgászáshoz és kezdésnél még is ezt írja nekem: you do not have assembled rods.
Hozzáteszem teljesen kezdő vagyok így lehet valamit elcsesztem :)
Kedden jelenik meg a játék.
Szia. Ha a damil ugyanaz marad, akkor az vélhetően ugyanott fog elszakadni. :D Hiába erősebb a bot a damil szakítószilárdsága marad.
Sziasztok! Lone star lake-n pecázok a spotted bass halakra. ValueSpin 230 bot, MiniSpin 1200 orsó, mono 0,12 damil a felszerelés. Na ezek a halak mennek össze vissza mint a veszett fene és elvisznek 20-30 m damiltomat is és pár perc beletelik mire kiszedem őket. Az orsó fék úgy van beállítva hogy épp el ne szakadjon a damil. Ha esetleg erősebb orsóval és/vagy bottal próbálkozom akkor gyorsabban kifogom a halakat és kevesebb damilt visznek? Köszönöm
Már leesett. Az engedély 1 valódi napra szól. Azért lesz még kérdésem majd
Értem. Viszont akkor ha jól sejtem új engedélyt kell vennem? Mivel az ha jól sejtem 1 játékbeli napra érvényes. Kivéve persze ha több naposat vettem.
A kifogott halakat a nap végén a helyszinen el tudod adni. Nem kell utazni. Ha jól emlékszem, az órát előretekered, ha befejezted a pecát másnap regggel 5-re és el tudod adni a halakat.
Üdv! Van rá mód hogy úgy tudjam eladni a halakat hogy ne kelljen oda-vissza utazgatni? Mudwateren horgászom, a 12 kg halat eladom kb 500-ért de kétszer annyit von le az utazásra + felszerelés javítása és a csali. túl gyorsan fogy a pénzem. Köszönöm.
Már megvan.
Sziasztok! Ma szereztem be ezt a játékot, az első benyomás hogy SZUPER! De nincs idegzetem végig olvasni a fórumot és megnézni a sok videót. A kifogott halakkal mit lehet csinálni? Gondolom valahogy pénzzé lehet tenni de nem tudom miként. Az angolom meg elég gyatra. Köszönöm a segítséget
Sziasztok. Nagyon régen történt bejegyzés. Remélem ez nem azt jelenti, hogy nem kedvelitek a horgászás ezen lehetőségét. Talán, kedvcsinálónak, kérlek nézzétek meg az alábbi videót és ezzel serkentsétek a készítőjét, hogy terjessze hírét a játéknak, ami ugye mindenkinek jó. Köszönöm.
Végül kifogtam egy 3.54kg-os Trophy Channel Catfish-t. Háát...nagyobb halra számítottam, volt pár pillanat amikor azt hittem, hogy sose húzom ki.
De legalább megdőlt a rekordom
Közben megnéztem és pont hatos szinten lehet a 3 botos verziót megvenni.
Azért jó volt megnézni, mert épp feltűnt, hogy a én 4 botos tartót használok és vehetnék már ötöst is. Bár ez utóbbi fele annyiba kerülne, mint a mostani. Gondolom a kopásállóságban van különbség. Csendben hozzáteszem: eddig még nem voltam olyan vízen, ahol a 4 bot ne lett volna elég.
Rosszul mondtam 6-os szintű vagyok, még nem érhető el, de fel fejlődök 7-re és aztán megnézem.
Szia Köszi szépen, megyek megnézem.
Szia! Több botot csak úgy tudsz használni, ha veszel bottartót. A boltban az outfit részen keresd! Hetes szinten azt hiszem már három botos tartót is lehet venni. Ha megvan, akkor otthon rámész arra a képre, ahol összepakolod a cuccot a pecázásra. Itt a bot felett lesznek a számok. Azokra kattintva rakhatod össze a különböző botokat szerelékkel.
Ha az összepakolós ábrán nem látod a vásárolt bottartót, akkor azt neked kell berakni. Erre nem emlékszem, hogy automatán berakja, vagy neked kell betenni. Utoljára szerkesztette: Kronos79, 2016.08.06. 19:48:14
Üdv Én még nem rég kezdtem a játékot jelenleg 7-es szintű vagyok benne. Egyetlen dolgot nem értek, hogy hogyan tudok magamnak szerelni több horgászbotot. Ezt le tudnátok írni nekem pls?
Előre is Köszönöm! :)
Én is észrevettem főleg törpeharcsánál, hogy a kisebbek általában 3-5 percig küzdenek, de alig érik el az 1kg-ot, az ilyen 1,5kg-os példányok meg van, hogy egyetlen perc alatt megvannak :D Az ember várja, hogy na most biztos valami nagy...aha :D
Mosolyogtam is, amikor NC-ban harcsáztam. Alkalmanként az úszó meg sem mozdul, de a zsinórra ható erőcsíkon látszik, hogy valami van. De csak éppen egy-két csík. Ha ilyenkor hagyod, jön a kiírás, hogy a csalinak szia van. A vicc az, hogy háromból kétszer a csali megmarad. Erre olvasom itt, hogy a patchben orvosolták ezt a kapás problémát. Majdnem sikerült. :) A halak méretében és kiszedésében sincs mindig párhuzam. Ugyanitt ugyanúgy harcsázás. A 8,6 kilós harcsa majd' 10 percig szívat. Közvetlen utána kb. 3 perc alatt kiszedtem egy 19,5kg-s trófeát. Ezektől függetlenül nekem nagyon bejön ez a játék.
Túl vagyok egy hosszú, több mint 2,5 órás (játékidőben) fárasztáson, aminek a végén leakadt a hal (Lake sturgeon). Pedig benn volt 6 méterre is, aztán lehúzott 200 méter zsinórt. :P Némelyik hal eszeveszetten agresszív, vagy átvált menet közben a módok között, de legalább van egy kis izgalom. (Persze mivel még csak béta a játék állapota, pár "bug" is esik közéje.)
Az bug, vagy feature, hogy verseny alatt két szerencsétlen halat fogok, és azokat sem azon a helyen, ahol előtte a trophy-kat szedtem ki, ugyanazon időjárási körülmények között, és időben? Ezek a "hot spot"-ok fixek, vagy mozoghatnak?
Új patch + akciók:
UPDATE 0.4.1 HAPPY FATHER'S DAY! FISH ON!
Hey there angling folk, Fishing Planet here a Father's day patch 0.4.1
Rest assured, we are not only fixing but making great new stuff and the big news are just around the corner!
Here are the Patch Notes:
Dynamic Competition Scheduling - all competitions will one by one appear in your time zone Seven new competitions added School Bass competitions for players up to LVL 5 only New crawfish soft baits added Ability to cut the line during the fish fight introduced Additional notifications on the right time to strike the fish added (not visible for players LVL5 and up) Fish bite issues addressed and fixed (including fish bite issues on float tackle) Localization bugs fixed (mistakes and UI issues) DLC descriptions corrected and proofread Further competition scoring and rating improvement Saving drag settings bug fixed Messaging issues addressed Other minor bug fixes
CRAZY FATHER'S DAY SALE
50% OFF DLC's 50% OFF ALL PREMIUM SHOP ITEMS 70% OFF A FATHER'S DAY GIFT BUNDLE!
Tight Lines!
Meg KELL tartani? Na ilyet se hallottam még :D Odanyomják, hogy nesze tartsd meg. De nem kell! De megtartod! xD Ez jó, köszi.
Belépsz a bolt ikonba, ott rámégy a licence-re. Felsorolja a tavakat. Az aktuális kicsit sötétebb. Itt ki tudod választani, melyikre vagy kiváncsi. Azt megjelölöd, és jobboldalt a szövegben fel van sorolva mit kell megtartani, és mi az amit vissza kell engedni. Ha figyelmesen olvasod némelyik halfajtánál a "Must be taken" felirat van. Tehát azt a fajtát meg kell tartani.Persze, ha megveszed a korlátlan licence-t, akkor azt csinálsz amit akarsz. Sok pénzt el lehet bukni ilyen hibákkal.
Google fordítóval lefordítottam, elvileg tiltott. Na mindegy :) Sajnos nem tudom megnézni, hogy melyiket tarthatom meg, illetve melyiket kell elengednem.
Inkább egy olyat engedtél el, amit kötelezően meg kell tartani :) ! Olyan is van. Ha tiltott halat visszaengedsz, azért nincs bünti.
Lol elengedtem egy tiltott halat, azt kaptam 100 dollár büntetést....
Sziasztok. Nekem egy eleg kezdo kerdesem lenne. Mire erdemes horgaszni ami jo xp es penz es hol? jellenleg 6 szintu vagyok es missouri mudwater rivernel horgaszok, harcsakra. Tudtok valami jobbat ajanlani merre es mire horgaszak ezen a szinten? A valaszt/valaszokat elore is koszonom. Jo horgaszatot es szep estet mindenkinek :)
Persze kurva jók a cuccok, de nekem voltak már jobbak is. Nem bántam meg azért a beruházást.
Nem tudom meddig tart az akció, de nézd meg rendesen. 20-as szint felett már nem biztos, hogy megéri. Nézz meg minden dlc-t rendesen és alaposan.
Szia! Ha pontyot akarsz fogni ( nem tudom melyik szinten vagy, de remélem jó lesz ) akkor San Joaquin Delta pályán a Fishing the Beaver helyről pecázz. Ereszték 90-99 cm. Borsó vagy kukorica. 2-es horog. A szemben lévő nád mellé kb a fa irányába dobva bal felé. Na ott lesz ponty bőven 39-41 méter távolságon.
Hali. Azt írja, hogy Texasban van Carp. Próbáltam a hídról vadászni rájuk borsóval de semmi nem harapott. Valaki fogott már itt Carp-ot? Van egyáltalán?
Meddig él a 14 eurós akció, azt lehet tudni? (Pár napra elutazom, addig meg ne fogyjon el a prémium...)
Nagyon klassz DLC-ket lehet most kapni akciósan. SPORT/ Casting Bass, Float, Heavy Casting, Outfit, Spinning Trout, Ultralight Panfish Packok együttesen nekem 14 euróba kerültek a steamen. Rengeteg jó cucc van bennük.
Kijött az új frissítés. Ezentúl mehet a verseny is. " Hey there fellow anglers!
The time has come for a long-awaited Competition update! In 5 minutes the servers will be down for one hour and after that... Better read )
The fishing Competitions are finally here (in Beta mode)! "
Csak lesz tán rá javítás, gondolom nem akarják így hagyni.
nekem semmi ilyen problemam nem volt eddig... (elakadasom nem volt)
Nekem meg beakadt a zsinór és nem tudtam kiszabadítani, szóval akkor már gondoltam elvágom/szakítom... na ez nem sikerült, nem csinált semmit... :D Ki kellett lőnöm emiatt a játékot és újraindítanom. A másik probléma, hogy kifogtam egy halat, de csak a kezeimet láttam, meg a hal által a "szemembe" fröcskölt vizet; a halat viszont nem. Mintha egy nagy semmit fogtam volna, amit büszkén tartok a kezemben... :D Kb fél óra alatt ezekkel a hibákkal szembesültem és csodálkozva látom, hogy még nem jött ki semmiféle hotfix. (A játékbeli chatben is többen jelezték a sikertelen "broke the line" problémát.)
Amilyen jó volt a játék az induláskor, most annyira el van rontva... :/
Ez olyankor van mikor jön rá valami frissítés (persze volt már anélkül is)de nekem most fogja letölteni,úgy hogy emiatt van a leállás. Indítsd újra a steam-t és neked is fogja tölteni és gondolom utána fogsz tudni játszani. A S.Patrik akármit szedik ki, emiatt van a frissítés. Utoljára szerkesztette: endy papp, 2016.03.22. 18:30:49
Én a valóságban is pecáztam régen,de jó párszor előfordult hogy nem fogtam semmit,a való életben abbahagytam a pecázást hogy elkerüljem a veszekedést. Már kb 13 éve nem vettem éves horgászjegyet vagy tudom is én már mit. Viszont érdekelne hogy ez a játék teljesen ingyen játszható vagy ingyen felejtős? Utoljára szerkesztette: Plata, 2016.03.22. 16:43:49
Nem baj az, hogy nincs napi 100+kg hal, sőt. Engem speciel zavarna ha ennyi lenne. Bár a való életben nem horgászok, de szerintem nem élethű az ilyesmi. Nem egyszer hallottam, hogy pl "egész nap nem fogtam semmit..." Azt valaki elmagyarázná, hogy mi a különbség a casting, spinning, telescopic stb botok között? Kell nekem mindegyikből egy? Spin bottal tudom, hogy másképp kell horgászni mint a telescopic-al (nekem jelenleg Caesar 700-am van), de a többi pl mire jó, mit lehet vele fogni? Egyébként azt vettem észre, hogy a kezdőhelyen is van jócskán halfajta amit még nem fogtam ki. Gar, pike, meg panfish. Sőt egyszer fogtam egy bowfin-t is, az fent sincs a térképen, hogy azt most hazavihetem e vagy nem, vagy egyáltalán ott van e a tóban :D Meglepődtem mikor 5 perc fárasztás után kifogtam. "Háááj hóónnan jött ez ide teeee?" Szöcskével sikerült, eredetileg Bass-ra mentem, azt ez akadt horogra éjszaka.
A frissítések óta sokkal jobban össze kell hangolni a szereléket (közel mint a valóságban). Én a 0.3-as verzióra történt frissítés után rögtön egy bottöréssel kezdtem a játékot. De azóta hála semmi kár nem ért. Még az a szerencsém, hogy a kisebb szákokat meghagytam, így három méret közül tudok válogatni.
Nekem a hal mennyiséggel nincs bajom, ellenben néha nem értem a szerelékeket. Annyit szakadok, hogy már nem is számolom. Hiába van a damilnak 2.7kg-os teherbírása a 1.6kg-os bass folyamatosan a pirosban tartja. Nem vágom mit csináltak. Utoljára szerkesztette: Forrest Tomee, 2016.03.21. 19:09:15
Az a szerencsés, aki eddig eljutott a 20-as szint fölé. Aki most kezdi, annak sokkal nehezebb lesz. De ha ez az ipari halászat( napi 120kg) maradt volna, akkor jövő ilyenkor már 50-es szinten kellene lenni. Próbálják kiegyensúlyozni sztem a játékot. Európai horgászhelyekről van valami infó?
Köszi. Ha azt írja, hogy must keep fish akkor azt meg lehet tartani? Remélem xD
Szerintem az lehet a gond, hogy a hálóknak nem csak egy 'össz' határa van, hanem egy max berakható hal nagysága is és az 1.5 kg-os halad túllépi ezt a határt és nem fér bele a hálóba. A hálókat minden szinten érdemes majd fejleszteni. Sajnos amíg nem lesz meg a 100kg-os háló addig sokszor kell sakkozni a halakkal.
Nekem a legjobb pénzszerzés New York. Rengeteg pike és walleye van, ami jó pénzt hoz. Itt egy walleye videó pike pedig a jobb oldali stégről végig a jobb oldalon a nád mellett van egészen hosszában érdemes végigdobálni. Nekem pike-ra az aranyért vehető 14g 2-es piros csíkos casting spoon jött be. Utoljára szerkesztette: Forrest Tomee, 2016.03.21. 07:40:25