Nekünk simán ment a püfülés, először felment 4.5 re a tízből, kicsit vártunk és megint felment. Ill. nekem 4.5 nél állt meg elsőre, barátnőmnek felment lvl 1 re egyből és utána állt meg 2.4 értéknél. Nekem nehezebben ment, de kb. öt perc várakozás után tovább vittem és első próbára felment 1 skill fölé. Arra is érdemes figyelni, hogy csak kar stamból üssünk, utána pihenni kell és újra. Nálunk így működött legalábbis. Aztán megpróbáltuk később, úgy hogy raid után kilépéskor püföltök egymást mindig egy kicsit, pár percig amíg volt kötöző az első pár ütésnél gyorsan nőtt, aztán mindig belassult. Súlycipelésre nem mondtam hogy megy vagy, nem, én nem nagyon szoktam sok súllyal mászkálni, ezt nem tudom most hogy viszi vagy nem. És azt sem mondtam, hogy nekem súlycipeléssel ment fel 3-ra a skill. Nem kötelező elhinni amit írok, ahogy érzed :). Megvan nekünk a 3 skill. mindkettőnknek és meglett egy nap alatt de nem szeretnék erről vitatkozni. HA neked úgy jobb érzés akkor nem lett meg nekünk sem :) Utoljára szerkesztette: Normen76, 2020.03.14. 16:08:31
Pedig ha valakit megütsz a melee-vel az ütésenként 0.1 pont. Illetve sétálás ha 90% felett vagy a max súlyodhoz képest, de csak a séta, ha futsz az nem a strength-et fogja növelni.
miért beszélsz hülyeséget? én épp most 40 percig mászkáltam 39kg-val és 0-át ment a skillem felfele.....tegnap bőven 40+ kgs raideket nyomtam és 0 ról 5.9/10-re ment úgy hogy majdnem 10 órát játszottam.............neked meg 1 nap alatt megnőtt......az egymás püfölése sem műküdik mivel a 4.5. HIT után nem nő semmit a STR ezt is kipróbáltuk tegnap
Hát, nekem a patch előtt ráment vagy 2-3 hetem hogy lvl 3 legyen a strenghtem. Most patch után kb. 1 napba került ugyanaz. Szinte észre sem vettem az új súly rendszer hatásait egyébként. Nem nagyon szoktam 40+ kilókkal mászkálni, ritka hogy 40-45 kg. vagyok loottal együtt. Ha partyban megyek a raid végén a kijáratnál kicsit megpüföljük egymást késsel :). Az viszont határozottan tetszik, hogy ha kifutottam magam, célozni még pontosan tudok, s külön kéz stam miatt. Eleinte idegenkedtem a rendszertől, de sokkal jobb szerintem mint a régi. Kicsit jobban megy a harc is, egyenlőre nincsenek 30+ strenghtes emberkék, utolérem őket, vagy el tudok szelelni ha úgy adódik. Nekem tetszik az új rendszer. Bár azt elfogadom, ha valaki úgy gondolja ráért volna a köv teljes wipeig a jelenlegi két skill törlése, vagy a 15 lvl es fleemarket bevezetés. Persze lehet a fejlesztőknek szükségük van a korai bevezetésre, hogy később jobban átlássák mi a helyzet, mennyire kell finomhangolni majd ezeket a dolgokat. Utoljára szerkesztette: Normen76, 2020.03.14. 14:30:48
Ugye azzal tisztában vagy, hogy a játékban folyamatos Wipe-ok lesznek teljes karakter nullázással ? Ha ez az pár skill nullázás zavar akkor gyorsan engedd el a játékot :D
Nagyon durva akadások vannak, borzasztó instabil a játék. Csata közben ledobál minket és hasonlók. A patch amúgy tetszik, az új strength és stamina rendszer stb. bejön, de kb játszani is alig lehet. Sokkal hosszabban és sűrűbben akad meg a játék mint eddig.
Csak én érzem úgy vagy tényleg észlelhető, hogy a lézer szeműek egy tetemes része átment Call Of Duty Battle Royalozni ? Ill. pár órája hibaüzenettel ledobál a játék. Nálatok mizu ?..
HAgyjuk Most nézem mit ír ki :D Menjá update :) Utoljára szerkesztette: Normen76, 2020.03.12. 16:25:36
Nemsokára érkező patchben jön az új súlyrendszer, ezért a endurance strength skilleket nullázák! (nem lesz wipe! csak a endurance strength skills lesz 0! )"
Ohh?
Lehet én gondolkozom rosszul Scav-ként, de amikor van már nálad kb 3-400k loot-ban a táskádban, de csak egy szál Saiga shotid van, miért kötsz bele teljesen önszántadból egy messziről láthatóan gear-es playerbe? Olyan simán elmentem volna mellette ha csendbe marad, de gyakorlatilag rám rohant amint meghallott sétálni és csak odahozta a loot-ot nekem. Mert amikor még semmit nem loot-oltam persze rámegyek mert mit veszíthetek, de így ez tök furcsa nekem. Hacsak nem ilyen Adomány Szolgálat Scav-et játszott xD
Én értem, hogy ezzel is kiakarnák tolni a "játékidőt", de könyörgöm ez az ide oda minuszolgatás annyira gáz... valamikor egy nagyon egyszerű küldetés és mégis halsz egyfolytában.
Jézusom, hogy egy random Quest ami ránézésre semmi köze nincs semmihez és van rajta -0.1 Jager és bazzeg buktam miatta a LVL4-et... most 0.49/0.50-en vagyok. És persze ezzel együtt megcsináltam Jager-nél az 5 Scav kill heal nélkül, de az nem ad reput...
Úgy látom a szerverek meghaltak, vagy legalábbis a market-nek annyi.
Egy-két hete láttam a táv-lootolást, új cheat volt, azt hittem már patchelték is. Ez valami újabb hack lehet. Tökénél fogva kéne fellógatni az összest.
Ezt párszor láttam már, de mindig csak lab-on. Olyat is, hogy áll a player pl a polc előtt tök egyedül és szép lassan tűnnek el az item-ek a polcról előtte. Ezt nem egészen értem hogy történik.
Emlékszem hányszor volt olyan hogy pl. dorms-ban sétáltam és láttam hogy a falon balra mellettem velem egy tempóban jön egy lézer a 2 emeletesből, vertem egy hasast és pont felettem csattant a lövés a falon :D Bár volt fordítva is, amikor észrevettem egy lézert a falon próbáltam kitalálni honnan jön, meg körbe jártam a helyet, amikor már 2 percen mozdult a lézer lettem bátrabb, és kiderül hogy valaki sejtem már szerzett +2 fegyvert ezért az sajátját bevágta egy bokorba ahogy én is szoktam, csak be volt kapcsolva a lézer :D Elment vagy 5 percem abban a körben azzal hogy kerülgettem azt a bokrot xD
Oks, kipróbáltam vettem 20-at. 0.1-esével viszi a strenghtet mint a többi gránát. Viszont olcsóbb :) Utoljára szerkesztette: Normen76, 2020.03.09. 10:13:28
Hát ja, az a legjobb, ha megtanulod a monitor közepe táját :) Nekem az ilyesmi extra lassan megy, szóval sokáig jól jött a lézer, és most se indulok el nélküle - akkor se, ha egész raid alatt be se kapcsolom :)
Szerintetek füstgránát is viszi vajon a strenghtet ?
Szerintem a játékban nagyon hamar meglehet tanulni, hogy hova lő a fegyver célzás nélkül olyan távon ahol még látod is lézert. Egy időben én is használtam, de most már csak simán lövök kb a monitor közepére és ilyen 10 méteres harcokon ahol nem céloznék tökéletesen működik. Annál távolabb illetve kautikus harcokban meg simán elveszítem a lézert szem elől mert kb 10 másik dologra figyelek közben. Nem teljesen haszontalon a lézer, de jelenleg szerintem nincs annyi előnye, hogy megérje. De szeretem ha használják az emberek mert jól ellehet őket adni xD
Van helye a lézernek, bár inkább az agresszívebb stílushoz illik, lopakodásnál, ahogy írtad, csak felfedi a jelenléted. Egy fontos előnye van: a point shooting (vagyis ha nem sightot használva lő az ember) pontossága jobb, ha van bekapcsolt lézer is. Egyébként itt jön be az infra lámpa hasznossága: eredeti funkciójában totál haszontalan, viszont abból a szempontból lézernek számít, hogy az is javítja a pontosságot, észrevenni viszont gyakorlatilag nem lehet.
Lehet, de csak egy adott sérülési szint felett tudod javítani. Ami kifejezetten rohadt idegesítő, mert legtöbbször nem sérül annyira. (Csak akkor tudsz javítani, ha a javítás utáni csökkent maximum érték magasabb lesz, mint az aktuális hp. Mivel a faceshieldek általában nagyon rosszul javíthatók, vagyis sokat veszítenek a max durabilityből, ezért gyakori az ilyen szívás.)
Behozott a player egy 100k-s thermal Scope-ot éjszakai Interchang-re, csak azért hogy én aki se lámpát, se nightvision-t, se thermal-t nem használok, a számára legelőnyösebb bokros terepen kb 100 méterről szemből hamarabb észrevegyem és lelőjem minthogy ő csak akár reagált is volna rám, pedig felém nézett. Utána ahogy felvettem tőle a fegyvert belenéztem és és 2 mp múlva öltem is vele egy PMC-t ugyanott jó messziről, úgy hogy szegény gyereknek fogalma sem volt mi történt. Azért mondtam, hogy hiába adod a legjobb gear-t a playernek ha fogalma sincs hogy használja :D Amikor és ahol én észrevettem őt és ahonnan én jöttem, szerintem legalább egy jó 5 másodpercig láthatott rám mire én észrevettem és mégis vak volt.
A Killa mask pl. javítható de az ugye fém, illetve tudtommal az Altyn-on is ha az arcos lövik nem a szemed az is javítható. Szerintem ezzel semmi gond nincs.
Tegnap nem is mentem csak vagy 2 PMC kört, mert olyan laggok voltak, hogy a lövések nem hallatszottak a gránátokat nem láttam robbanni, hol lőtt a fegyverem hol nem, lenyomva tartottam a gombot és burts-ökben láttam lőni :D Utoljára szerkesztette: Metalmilitiakid, 2020.03.08. 16:56:19
Amit én látnék szívesen a játékban, az az, ha a SCAV player tényleg SCAV lenne... Azaz nem ugyanazt csinálná mint a PMC csak kicsiben, rosszabb gear-ben, hanem rendesen beállna a gépi SCAV-ek mellé. Spawn-olna mondjuk a rádiótorony mellé és az lenne a feladata, hogy védje meg legalább x percig. SCAV-et ölhet, de loot-olni csak PMC-t. Még ládát sem lootolhatna. X percenként kapna valami jutalamzást, azaz minél tovább bent van, annál több jutalmat. Ezen felül a PMC-ből lootolt cuccok.
ui.: Ja, alapesetben simán csak életben kellene maradni az adott területen belül, de pár spawn helyen tényleg meg kellene védenie a helyet vagy valamit csinálniuk kellene (pl VIP kíséret...), ami ha nem sikerül, akkor bukta a jutalmat... (pl ha a fenti példában lévő rádiótornyot küldetésként valaki PMC-vel megjelöli)
Érdekesebb, változatosabb lenne a játék, nehezebb a PMC-knek. Utoljára szerkesztette: Edorn, 2020.03.08. 14:08:18
Vagy én tudom rosszul vagy adás/vétel nem növeli a reput, csak a "Spent" mennyiséget. Azzal sztem többet érsz, ha a fegyvereket darabokra szedve adod el neki vagy egyszerűen veszel Skier-től Saiga-9-t és eladod Mechanic-nak, kevesebb pénzt vesztesz vele értékben szerintem mint amennyit az a Zenit PP-19 ér és mind a két árust húzod egyszerre.
Lehet, hogy a készlet fogyott ki vagy csak épp bugos és kell egy restart. De miért akarod megvenni ? 71k-ból már egy rendes lőszerrel betárazott fegyvert is összeraksz.
mechanictól miért nem tudok rolexért PP19-et cserélni? azt írja restockonként 2-t vehetsz........tegnap délután vettem egyet,most megint vennék és nem engedi
Én általában az X400-at szoktam vinni, egyszerű és ha tényleg mindenképp kell a lézer van rajta. De a sima lámpák is jók. Az infralámpákra még nem feküdtem rá, csak videókban néztem és még nem jöttem rá, hogy az egyáltalán miért jó.
Amit még vehetsz olcsón viszonylag az a 2.5x Prism sight Skier-től 19k. A lámpa egy sokkal hasznosabb dolog, ha pl. dorms-ba mész vagy interchange/factory-n vagy.
A lézer számomra az esetek 90%-ban ront a helyzeten. Amit a Canted Sight-al nem lősz el közelre abban a lézer se segít. A lézer amit csinál nagyrészt az az, hogy pontosan megmondja a másik player-nek hogy hova nézel épp :D
jaja attól tartok,hogy PSO val nem lehet,mert kell a lézer egy scope meg az oldalra döntős DOT is közelre :S
valday az nagyon drága :P azért volt jó a PSO,de kéne a lézer nagyon, bár lehet kibírom valahogy nélküle ha nem lehet megoldani 150k körül akarom tartani a fegyvert Utoljára szerkesztette: nordan, 2020.03.08. 11:09:57
Vedd le a Cobra mount-ot hátulról, annak a helyére megy a PSO. A PSO scope az gyárilag egybe van a mount-al ami a fegyver oldalára csatlakozik.
Szerk1.: Értem már mit akarsz, de az PSO val nem fog működni, felrakhatsz oda egy Valday Scope-ot vagy hasonlót és mellé egy lézert, de a PSO-t nem, mert annak saját mount-ja van. Utoljára szerkesztette: Metalmilitiakid, 2020.03.08. 10:59:08
segítséget szeretnék! erre kellene úgy feltenni egy PSO scope-ot,hogy mellétudjak rakni egy kislézert is....egyszerűen nem megy nekem :((
Ha semmi nincs nálad meglepett hogy tudtál lapulni egyáltalán. Jelenlegi beállításoknál úgynevezett Taged and Cursed vagy ha nincs nálad fegyver, pisztolynál is talán legalább +3 tár kell. Ez azt jelenti, hogy meg vagy jelölve és el vagy átkozva, minden Scav akkor is utánad fog menni ha nem is látnak, mintha átlátnának falon bokron mindenen és üldözni fognak végig a pályán.
:DAjjj Customson egy szaros küldit, ahol vasúti kocsiból kell elhozni egy dokumentumot és kimenni a pályáról, kb 2 hete ne mtudok megcsinálni :). Legalább 3 milliót beletoltam már. Kínomba puszta kézzel megyek már minden cucc nélkül, még kést sem viszek nincs értelme, legalább jól szaladjak. Bemegyek, megvan a doksi, megyek kifelé, hallom jön valaki, lapulok, elkuszok, várok kerek 18 percet, közben megnéztem egy streamet :D. Mondom kimegyek a végén ha már kevesebben vannak. Megmozdulok, felállok...BANG.. és képes megvárni baz... képes 18 percet várni h megmozduljak. Egyszerűen Customson nem lehet küldizni, nem bírok kijönni. Scavvel bemegyek 10 ből kilencszer kijövök. PMC-vel akármit viszek, mehetek 5-6 gearben, kaput. Tényleg hihetetlen :)
Pár éve játszom már, és egy biztos... a fejlesztőket hagyni kell, hogy a saját elképzelésük szerint építsék fel a játékot. A nagy demokráciában, amikor feszt azt fújják, hogy figyelünk a játékosok véleményére, számításba vesszük mit kívánnak stb.. Nah annak az a vége mindig, hogy egy ígéretes jó játékból, egy szar tömegcucc lesz. Szal ha a fejlesztők így látják jónak, ink., legyen így, mert az sem jó ha sírunk, rívunk és amiatt lesz elbszva minden, mert nem lesz meg a fejlesztők szabadsága.
Igen ezt írtam én is lentebb párral, hogy pl. Ammo, Armor és Fegyver nem adható el.
Én nem a másik oldalról mondtam ezt a nem kezdő barát dolgot. Ezt maga Nikita mondta, hogy nem akarják könnyűre és gyorsan tanulhatóvá a játékot. Illetve értem én azt, hogy a kis szintű azt látja hogy neki minden sokkal nehezebb, de hozok egy másik játékból példát ami szerintem áthozható ebbe és talán érthetőbbé teszi. Ismét World of Warcraft, ott PVP-ben 10-es szintosztásokban kerülhetsz össze, pl 71-80-ig kerülhettek egymás ellen és 80 a max szint a játékban(anno annyi volt most csak példaként). Normál esetben egy 71-es ha nem űber pro és 80-as nem láma akkor 95% eséllyel a 80-as nyer. Most képzeld el, hogy fogja magát a 71-es aki heti 3 órát játszik, elmegy az ott szintén létező Flea Market-be (csak ott AH a neve) és vesz egy item-et amivel megtudja ölni 2 ütésből a 80-ast aki mondjuk napi 3 órát farmol, hogy meglegyen a legjobb gear-je. Mennyire esne ez a 80-asnak aki a fele életét beleteszi a játékba jól. Amíg ez egy MMORPG és ez a játék az, addig semmi helye nincs fair play-nek a játékban, többet játszol erősebb vagy, ennyi. Szerintem maga a Flea Market létezése is gáz, hogy egyáltalán behozták és már ezzel felborították az erő rendet. Az lenne a legjobb ha maradtunk volna annál, hogy azt veheted meg amit szinted/repud enged az árustól.
Értem az érveidet és meg is értem. Nem is azért védem a "Másik" oldalt mert az a nézet fekszik nekem jobban. Én inkább azon agyalok mindig amikor egy játékba nagyon belenyúlnak valamilyen téren. Hogy jó-e az, ha a meglévő, kitartó játékosoknak kedvezek a változtatásokkal, vagy a kezdőket is figyelembe veszem. Ez a változtatás egyértelműen nehezíti a kezdők, lassan haladók dolgát ami egyrészt tök hülyeség... mármint bárkinek nehezíteni a dolgát, mert minek. A legjobb ha már ezt nézzük ha nem is lenne szinthez kötve a kereskedelem a játékosok között. Full felesleges szinthez kötni ha már van rá lehetőség. Vagy ne legyen, vagy mindenkinek egyforma lehetősége legyen. . Másrészt.. ha az új gamernek nehezítjük a belelkészkedik, korlátozunk egy ilyen remek dolgot mint a játékosok egymás közötti kereskedelme, tuti el fog menni könnyebben a játéktól a kedve. Főleg ha látja a neten a videókon, hogy ő ugyanazért a termékért csavarért akérmiért, cigidobozért 300 rubelt kap, az agyon gearelt milliomos palyer meg 10 000 rubelt. Ez fájó lehet egy újnak, de réginek is :). A játékot fenntartani nem a 2 éve játszó gamer fogja, azt a pénzt amit ő beletett. már régen vékony csíkokra osztották a robotmunkát végző fejlesztők és felszipákolták hogy bírják a napi 20 óra melót. A játékot fejleszteni, életben tartani, a szervereket üzemeltetni az új játékosok, friss játékosok pénzéből lehet majd. És alig hiszem, hogy a nagy Twitch kampány azért történt volna, ert nem kellenek új játékosok, és a pénz amit befizetnek. Erre tuti kihatással lesz az a 15 lvl. A játékosok egymás közötti kereskedelmének lehetősége egy igen erős sozlop minden játékban, amit kár kihagyni, és kár korlátozni. Szerintem.... Én nem nézem, hogy ki mibe mászkál igazából, meg mivel lő stb. A játék nagyon tetszik, tetszik az is hogy alsógatyába lvl 3-on besorsolja mellém akár a 60+ ost is, nekem ez jobban bejön mint a matchmaking keres hozzám hasonlót, azonos harciértékűt stb beállítás. Ezzel nincs bajom, de mivel tetszik a gama, szeretném ha minél többen játszanának a jövőben, és sok ismerősöm gondolkodik a vételen, kollégák, barátok mert tömöm az agyuk, vegyék, vigyék nagyon jó, De minden második ismerősnek az első kérdése az volt, lehet e a játékban másokkal kereskedni. Hát ha elmondom, lehet haver, de majd 3 hét múlva ha kiszenveded az lvl 15-öt... maradni fog a PUBG-nél.. baz.