Miért van az, hogy az emberek többsége a 2. körben, miközben vezet, erőlködik, hogy mindenképp megverjen? Nekem a győzelemre kell menni, így én addig megyek, míg ők mennek. De ők meg sokszor nem látják a lehetőségeket, csak azt hogy több pontjuk legyen. Aztán az a vége, hogy 1 kártyával játszunk 3. körben, amit többnyire megszoktam nyerni, mert rng bűvölő vagyok :D
No, ma rászántam némi időt a játékra. Azt kell mondjam, egészen élvezetes. Hs-ben múlt hónapban elértem a Legendet, első alkalommal, azóta nem vonz vissza. Eddig azért nem játszottam sokat a Gwenttel, mert mikor megláttam, mennyi újdonságot meg képességet meg játékmechanikát kell megint megtanulni, megfájdult a fejem. Most is beléptem, összeraktam az alap lapokból egy szörny decket és elkezdtem játszani. Nem meglepő módon, eléggé bejött a dolog. :D Szóval kicsit csiszoltam a decken, így már van is neki célja, mindegyik körben, tudom, mire akarok játszani stb. Eléggé bejön ez a fagyasztós deck. Még pár lap kéne bele, ahogy nézegettem a lapokat, de már így is meglepően jól müködik. Mondjuk lvl 6on gondolom nem LiveCoach fog szembe jönni. :D Hsben is deckeket szerettem építeni a legjobban, utálom mikor mindenki lenézi netről aztán csók. Elkezdenek vele játszani és azt sem tudják, bizonyos lapok miért vannak benne a deckben. Szóval már bánom, hogy eddig nem szántam rá magam a dologra.
Ha már itt tartunk. Mennyire netdeckelnek az emberek a játékban? Illetve mennyire idegesítőek? Vannak emote-ok? Mennyire érvényesülnek "aggro" deckek, ha vannak itt ilyenek? Amúgy csak le fogom már szedni, élőben kéne rápróbálni...
Üdv itt is :) A játék eléggé jól figyeli, hogy hányas szinten vagy, mekkora a rangod, és mennyi az mmr-ed. természetesen előfordult már, hogy olyan játékost kaptam, aki fullos deckel volt (volt mikor nyertem is ellene) és volt olyan, amikor valakinél nagyon az alap deck köszönt vissza. Kizárt, hogy LifeCoach jöjjön szembe.
Van emote, és az options menüben beállíthatod, hogy működjön-e vagy sem. Az első dolgom volt kikapcsolni. :) A aggro itt nem olyan, mint HS-ben. Ott ugye a lényeg (kicsit sarkítva), hogy az első 3-4 körben ki tudd pakolni a kezed, üsd az arcot, és ha nem jön AOE és/vagy kevés early lapot húzott az ellenfél, akkor nyersz. A GWENT-ben biztos pakolsz minden körben, az ellenfél nem tud azért nyerni, mert Te nem húztál kijátszható lapot az elején, vagy mert legyorsul. Netdeck kérdés. Természetesen itt is vannak oldalak, ahol már jönnek a netdeck megoldások. De a játék mechanikája miatt ez szerintem közel sem lesz annyira mérvadó. De ezt majd a jövő eldönti.
Kompetitív játék, tehát az átlag szeretné utánozni a jó játékosokat és jobbá válni. A különbség, hogy itt a lapok jóval kisebb része halott, mint a hs-ben, ezért változatosabb a techelés.
Nem kötözködés képen kérdem, de az a sárkány nem szokott problémás lenni a kezedben. Mármint nincs olyan, hogy nem tudod kitenni, mert a törpjeidet égetné el?
De előfordult :D De,a hogy belendülök egyre jobban kiszámítom, hogy mikor jó, vagy eldobom. Bár, amint lehet akkor lefogom cserélni egy jobb goldra. Már egy ideje nem szedtem szét kártyát, mert megvárom a patchet. Utána már craftolok is.
Peccs után 5 napig 100% osan lehet bezúzni a nerfelt kártyákat. https://www.reddit.com/r/gwent/comments/6g0619/milling_a_nerfed_premium_will_give_full_scrap/ Nerfelt legendary 800 scrap, prémium lengedary 1600 scrap. Tehát ha van valakinek feles powedere akkor craftoljon rnr-t draugh-ot kayren-t vagy tibort, prémiumozza be, peccs utána ha bezúzza 1600 scrapet kap darabjukért. Utána azt craftolsz belőle amit akarsz :-)
Aztán nehogy úgy járjon, mint akik kiszedtek naponta több 1000 goldot és scrapet azáltal, hogy kb azonnal feladták és kapták a gg-ket. Vagy lecraftolja aztán változtatnak a dolgon és csak az alap scrap árát + a transmute árát adják vissza. Bármilyen hihetetlen a készítők nem szeretik, ha kihasználják a rendszer hibáit.
csak én nem tudok transzmutálni, vagy le van titva? :(
Remélem OB után egyből ráfekszenek a mobile/tablet kiadásnak :)
Na, negyed óra és stream, ránézek ahogy ígértem. :)
Amúgy tökre örülök neki, hogy végre CEST-ben van megadva egy stream ideje, gondolom sok amcsi egy ideig nem is fog odatalálni...na jó, ez gonosz volt :DDD
Akkor jöjjenek az újdonságok! Rengeteget beszéltek mindenkivel a legutóbbi stream óta, és ezeket találták ki: - Keg bontáskor a kártyákról több infó derül ki. - Villentretenmerth 4-es erejű lesz. - Ciri (visszavevő) 5-ös erejű lesz. - Sarah 8-as erejű lesz. - Johnny 7-es erejű lesz. - Vesemir 7-es erejű lesz. - Roach 4-es erejű lesz. - Queensguardok ahogy ígérték nem lesznek veteránok, de 4-es erejűek lesznek. - Kambi 1-es lesz, a megidézett Hemdal 11-es erejű lesz. - Hjalmar az óriást maga mellé balra idézi. - Savage bear 6-os erejű lesz (most 4-es, a múltkor 5-ös, és szerintem jó döntés a mostani). - Svanrige 6-os erejű lesz. - Radovid 4-es erejű lesz. - Reaverhunterek 4-es erejűek lesznek. - Thaller 11-es erejű lesz. - Kaedweni Sergeant crew lesz. - Aretuza Adept 4-es erejű lesz. - Odrin 5-ös 4-es erejű lesz. - Dagon 6-os 4-es erejű lesz. - Wyvern 6-os 4-es erejű lesz és fixen 3-at sebez. - Harpy 4-es 4-es erejű lesz. - Nekker akkor 3-as erejű lesz. - Francesca 6-os erejű lesz. - Commando -7es erejű lesz. (Múltkor levettek 2 armort és 6-os erőt ígértek.) - Trapper 5-ös erejű lesz. - Vrihedd Officer 7-es erejű lesz!!! - Vrihedd Brigade 6-os erejű lesz. - Blue montain commando 3-as erejű lesz! - Morenn 6-os erejű lesz. - Milva 9-es erejű lesz. :) - Mangonel 6-os erejű lesz. - John Calveit 4-es erőről megy le 3-ra. - Cahir 4-es erejű lesz. - Rainfarn 4-es erejű lesz. Ennyi lenne kb a lényeg, lehet pár dolog kimaradt, igyekeztem mindent leírni. A mostani változások természetesen a múltkoriakkal együtt értendőek. A streamet itt tudjátok visszanézni, nem nyújtották el, csak kb 35 perc.
Jól néznek ki az animált lapok :D Nekem ez a stream csak ennyit mondott, meg tényleg rendesen odafigyelnek a visszajelzésekre :) Elég jó hozzáállásuk van a srácoknak.
A lényeg, hogy próbálnak jól egyensúlyozgatni. A nem használt vagy kevésbé használt lapok most buffot kaptak, a kötelező lapok meg nerfet. A múltkor túltolták a nerfet a queensguardoknál, most azt egy kicsit visszavették. Úgy néz ki tényleg meghallgatnak több véleményt is. Bizakodó vagyok :)
Reaver Hunter nerf big yess :) Viszont "Hjalmar az óriást maga mellé balra idézi.", de a mechanika marad, hogy meg kell ölni Lord of Udvikot? Az úgy érdekesebb lesz :D
Nos ki hogy látja a történtek után hogy fog változni a meta? Szerintem a köv deckek lesznek a legjobbak: fog monster (időjárás, lehet fagy lesz helyette, de én a ködöt jobbnak vélem), speellatel (lehet kicsit átalakul a mostanihoz képest, de biztos, hogy az időjárás dominálni fog benne), törpék (lehet megjelenik itt is pár weather lap) és szerintem bár gyengülni fog, de marad a topban a Crach combo (Olgierd és Morkvar). Természetesen marad a többi most futó deck is. Az egyik érdekes kérdés, hogy NR machine deck hol fog helyet foglalni. Szerintem a középmezőny tetején lesz helye, de ez csak tipp. Ti hogy látjátok ezt? Mi lesz ha kilépünk a bétából? :)
Hát ha ez így bekerül live-ba, akkor nagyon sok Skellige-t fogunk látni :D A bear egy pöppet overpower lett.
Felraktam :) Nagyon igényesen össze van rakva ez a game, meglátjuk hogy mennyire jön majd be. Az esélyt mindenképp megkapja, most jönnek majd a solo challengek.
Ami egy picit zavar, hogy tele van Witcher 3 spoilerrel, amit még nem játszottam ki. Utoljára szerkesztette: Zozo0122, 2017.06.13. 13:43:56
Milyen spoiler? :D Én már az alapjátékkal végeztem, szóval nem tudom ilyen szemmel nézni.
Ui: Amúgy én azon gondolkoztam, hogy hogyan fogják bővíteni a lapkészletet? Tudom, hogy azért van még tartalom a Witcherben, de vajon hoznak e majd be olyasmiket, amiket se könyvben se játékban nem láthatunk? Utoljára szerkesztette: Madi92, 2017.06.13. 13:57:09
Ne aggódj, bőven van honnan meríteni a történetből. Simán lehet behozni rengeteg lapot, hiszen sokféle katonai, és egyéb alakulat van a játékban, szóval a nagy mennyiségű bronz lapok könnyen megvalósíthatóak. Remélem még sokféle elf commando lap lesz, jó kis robbantgatós, mindenkit leölős lap jöhetne még :D
Bőven van még hova bővíteni. De remélem nem olyan bután mint a HS-ben, hogy behoznak 100 lapot egyszerre. Elég 30-40 is bőven. A másik, hogy még a single story módot nem láttuk (csak pár pillanat erejéig), ott lesz még mivel eljátszani :)
Érdekes így, hogy közben olvasom a könyveket és szépen jönnek elő a karakterek. Tegnap esti olvasmányból tudtam pl meg, hogy ST frakció "közös" nyelven Mókusokat jelent, fene se gondolta a sok hegyes fülű alapján :)
Amúgy nekem kinn van a patch :D Frissített meg minden.
Na volt 1060scrapem + 600 a fölös lapokból ( patch után 1500lett belőle), ezek után betörtem a nerfelt lapokat, hisz ha akarom úgyis újragyártom/kinyitom. A végeredmény 7640 scrap. Már csak az a kérdés mit kéne craftolni :D
Nekem még nem jött meg a vásárolt kegek utáni 30 scrap. Nekem is az a gondom csak, hogy mit craftoljak. :) Segítség képen itt a nerfelt lapok abc sorrendben a könnyebb millezéshez: Barclay Els Cahir Celaeno Harpy Ciri Clan Brokvar Hunter Commando Neophyte Dol Blathanna Protector Drought Fire Elemental Griffin Impera Enforcers Imperial Golem Ithlinne Kayran Mahakam Guard Peter Saar Gwynleve Queensguard Ragh Nar Roog Rainfarn Reaver Hunter Roach Savage Bear Tibor Eggebracht Vicovaro Medic Vicovaro Novice Villentretenmerth Wyvern
Közben megjött a maradék scrap is. Vajon mit akarok lecraftolni? :D
Hjalmart tegnap hallás után rosszul fordítottam, Lord of Undvik az ellenfélnél jelenik meg, de balra az első egységként. Bocs :S
Ti törtétek a premium kártyákat? Csak mert anyagi szempontok alapján kellene, hogy tőrjem őket, de a szívem hasad meg :S
Igen, 2 db QG-ot 800 scrapért. Összesen lett 4000, abból meg csináltam Premium Vattiert és Tibort Nekem könnyű volt, nem rajongok a QG deckekért... Mit akarsz amúgy bedarálni?
Igen törtem minden nerfelt lapot,köztük a prémiumokat is.
Összeraktam egy consume monstert és egyenlőre elég jónak tűnik. Weather monster úgy kapott ki 2 kör alatt,hogy nincs clear sky effekt a deckben. Eddig 4/0 vele.
3350 scarp, de csak az extrákat törtem be. Meteor porom van, szóval pl Tibort áttudom tenni prémiumra, aztán betörni. De holnapig még agyalok rajta, mert ma nincs időm a napi 6 körön kívül másra.
Tibort és Cahirt prémiummá tettem és betörtem. Aztán sima Cahirt visszagyártottam, mert jó lap, Tibort nem, mivel Nilfgaardal annyira nem játszom. Ellöttem minden scarpot gold kártyákra: Caranthin Kambi Haljmar Iroveth Ithlinne Shani
8440 scrap lett a mill vége, pár premium lapot is bekapott a daráló gép. Cahirt én is premiummá tettem, majd daráltam. Az alábbi lapokat craftoltam le: Regis Igni Yennefer: a villámos villamos Caretaker
Maradt még 5240 scrapem, várok egy kicsit, nagyon tetszik az új NR machine deck, de még nem tudom hová tenni az erejét a decknek, és nem akarok lecraftolni valamit, amiről netán később kiderül, hogy mégsem annyira jó.
Én kezdetektől finomítom az NR sige deckem, lassan összeáll, de még kell lap bele. Rankedre még nem alkalmas, de alakuk. Főleg egy John Natalis kell majd.
Játszottam 1-2 napot a spelles Scoiatel paklival, hát ez nagyon nem az én stílusom, még a nyert meccseket sem élveztem, egyszerűen mindig ugyanazt kell csinálni és a végén vagy bejön vagy nem... Majd esetleg kipróbálok egy törpés vagy elfes változatot, az Ithlene nagyon jó kártya :-) Egyenlőre visszaálltam a kedvenc monsteremre, majdnem minden kártya megvan hozzájuk, itt még ha vesztek azt is élvezem.
Na meglett a rank13 és a hozzá járó 5 free keg. Nyitottam egy prémium cahirt, ami azért egy elég jó reward :D