szuper! Neked hogyhogy annyi nyersid van? nálam ha elérik a 300-at akkor nem visznek többet a raktárba abból a cuccból! . és emiatt állandóan figyelnem kell a szigetek közötti szállítást is mert van hogy nem tudja kiüríteni az árut a limit miatt és így a rakterében hurcolja, ahelyett hogy a másik szigetről pakolná be amit onnan kéne szállítania ?
Üdv! Nah megküldtem az első hibajegyem az Ubisoftnak, 35 óra játék után. Mondjuk az Ubisofthoz képest szinte hibamentes a játék, most futottam bele az első komolyabb bugba. Sandbox módba az erőművekbe egyszercsak nem akarnak olajat szállítani a tárolóból. Pedig az tele van olajjal(hajóval, vonattal is szállítják bele az olajat), de az erőművek(3 db) felé az Istennek se akar elindulni, pedig eddig szépen működött és a pályaszakaszt is 28 ezerszer átnéztem már. Viszont "csoda" építésbe vagyok és fel kéne pumpálnom a lakosságot, de elektromos áram nélkül esély sincs rá. Két apróbb hibát is jelentettem. Az egyik, hogy a hajók néha önállósodnak és megállnak a térképen menet közben, és újból célt kell neki adni, vagy az expedíciót elindítani. A másik az lázadásnál történt, és mikor rákattintok a rendőrség épületére az alább linkelt képet kapom. Egyébként a játék megéri a pénzét, ha még meglesz hozzá a 3 DLC is, szerintem a jelenkor egyik legjobb stratégiai játéka lesz. Kép a hibáról!
Ott bizony meghekkelték a rendőrséget ;) Nekem az első hiba az volt, hogy nem számolta be vásárláskor az kedvezményt. De így is megérte nekem, mert nagyon jó játék.
hali. ha tudtok fasza (nagy térkép-nagy szigetek) térkép kódszámokat (seed ) akkor posztoljátok plíz!
Kalózokat ki lehet iktatni valahogy? Vagy csak ha eleve nélkülük indítom a játékot? Kicsit idegesítenek már, hogy semmit nem lehet csinálni, hogy ne lődözzenek mindig:)
én tűzszünetet kötök velük. ez 1 órát jelent. minél erősebb vagy annál olcsóbban köthetsz egyezséget velük.
Csinálsz pár hadihajót és elküldöd őket őrjáratozni a kalózsziget körül, hogy amikor kijön egy hajója az öbölből, akkor rögtön be is lőtted a vízbe. :)
9000, 9001 de a legjobb eddig a 2994 és a 16 azon vagy egy sziget ahol még a legnagyobb város is elfér. Legkönnyebben pénzhez úgy jutsz, hogy 2-es szinten egyágyús naszádokat gyártogatsz, amiket ekadsz az öreg angolnál. 21 000 körül veszi át darabját..
Egy kalóztrükk. Ha nem a kalózokat írtod, hanem a gép többi játékosa közül kiszemelsz 1-t akit amúgy is eltakarítanál és őt csépeled, akkor a kalóz egy idő után békét köt, sőt kereskedni is hajlandó veled. Később pedig még hajót is vásárolhatsz tőle, ami nem utolsó szempont, mert vannak olyan hajók, amik csak nekik vannak.
hoppá! ez jó tipp, ki is próbálom majd! köszi:) . a 2. tipp is remek. nem is tudtam hogy a kis naszádot 21K-ért el lehet adni ? :)) Utoljára szerkesztette: Hunor1, 2019.05.05. 16:16:20
óóóóóó hogy rohadna el ez a száraz kóró Margaret!! kurva keményen nyomja, egyszerűen nem tudok lépést tartani vele... :(( fossa a sorhajókat. azt hittem ha beteszem mellé az Admirálist majd egymást csépelik, de nem sajnos . van ennek a vén kurvának ellenfele ? (más karakter) vagy alapból csak engem támad, és a többi AI-val nem harcol??
Legnehezebb fokozaton engem is foglalkoztat rendesen... :D
A kalózcsak az óhazában kiiktatható, igaz nem kis költséggel. Kb- 10 csatahajó kell és a főépületét szétlőni minnél hamarább. Ezzel ő ki is száll a játékból.:) Amint az épület megsemisült, kalózmentes lesz a környék. :)
egy idő után visszajön és ha nem ölöd le amíg odaér a bázisához akkor kezdődik elölről minden. tényleg jobban megéri fizetni neki. minden egy órás béke valamivel olcsóbb mint az előző és kapsz +5 reput. egy idő után már kereskedni lehet vele. csak figyelni kell arra, hogy a többi AI-val ne legyél szövetségben, mert ha azok betámadják a kalózokat akkor a te békédnek is annyi.
A térképen meglévő épületet hogy lehet megtalálni? Arra gondolok, hogy leállítanám valamelyik termelését, de hol van? Végig bogarászni kissé körülményes.
Igen, a kereskedés majd a szövetség a legjobb. Így később hajót is lehet venni tőle és a kalóz sorhajó sebzése nagyobb mint amit Te gyártasz. Nála tisztekből is a legjobbak vannak, igaz drágák. A kalóz szállító hajó ( gőzös) is drága, de megéri, mert 3 ittem hely van rajta és így jelentősen fel lehet gyorsítani a földrészek közötti szállításhoz.
Hali. Boldog Karácsonyt! Az új DLC-t próbálta már valaki? érdemes megvenni?
Nekem GE van, ugyhogy települt automatán. De kampányban tolom most, ugyhogy nem néztem milyen. Viszont a télapó a szábkázik az égen :D
sziasztok.
valaki co-op mod!
Nem tudom játszotok e még, de a season2 dlc-kkel szinte új játék lett és még jobb, ha ez lehetséges. Belepattintottam az elmúlt pár napban 50-60 órát, és teljesen új élmény, mint korábban volt, nagyon elkapták ezt a cuccot. Eddig az 1404 volt a kedvenc a sorozatban, de most már legalább holtverseny! :)
Nekem is az 1404 volt a kedvenc, de csak 1800ig. Nekem ez a rész nagyon bejött. És akkor látom be kell majd ruháznom erre az S2 DLC-kre is :D
Az utobbi évek legjobb anno-ja az 1800 de a 1404 nekem még mindig jobban bejön, föleg mióta kijött a History Edition és végre 2020-ban elvárható minöségben tudom játszani.
Most éppen azzal kergetem magam az őrületbe, hogy a búvárhajóval az artic részen keresem a jegesmedvét, hogy az utolsó szet is kész legyen. 0,91% a találati esély, szóval nem lesz meg hamar. :D
Na, meg is került, nem a búvárharanggal sikerült felhozni, hanem egy inuit küldi végén kaptam meg. \o/ Végre koncentrálhatok az építkezésre!
Sziasztok! Tudna e valaki segíteni a lakosok boldogságszintjén hogy lehet változtatni a környezetszennyezésnél?
Az mondjuk engem is érdekelne De az még jobban, hogy miért nem lehet egy adott szinten tartani a lakosok számát anélkül, hogy a város bevétele negatívba menjen annak ellenére, hogy minden igény ki van elégítve.
Ezért kérdeztem,mert ahogy észrevettem a boldogságszintek befolyásolják az adózást + az alatta levő igényeket is ki kell elégíteni Utoljára szerkesztette: nagykispeter, 2021.06.19. 22:22:24
Hello. rég játszottam már ezzel. az új dlc-k milyenek? érdemes befizetni rá? köszi
Én csak az alap játékkal játszom, ezért -noha vannak ismereteim minden DLC-ről- nem merném megkockáztatni a véleményformálást. Viszont, ha el tudod viselni a mindig mindent kétszer mondó pingvin_harcos-t anélkül, hogy felvágd az ereidet, akkor nézd meg ezt a kjúbcast-et ahol Csontival beszélget az Anno 1800-ról és az eddig megjelent összes kiegészítőről. A link oda mutat ahonnan az Anno-ról kezdenek beszélgetni. Kjúbcast az Anno 1800-ról
Az emberek hangulatára önmagában nem a légszennyezettség van hatással, hanem ha kiteszel sok légszennyező épületet, akkor csökken a sziget "szépsége", és az van negatív hatással a hangulatra. Ezt a legegyszerűbb ellensúlyozni szépítő elemekkel. Díszkövezett terek/utak, szökőkút, stb. Minél magasabb szintű ez a "szépség" a szigeten, annál jobb.
Díszitő elemek, ornaments. És a "szépség", ami valójában vonzóság, csak nem jutott eszembe pontosan minek hívja a játék, attractiveness. Angolul, részletesebben. De közben látom, hogy a boldogságra ez nem hat, csak a turizmusra, szóval ott más trükköket kell kitalálni. Újságcikk, fesztivál, ipar kitelepítése, stb. Ami érdekes, hogy valószínűleg azért nem futottam még sose bele ebbe a légszennyezettség gond dologba, mert a maximum hatása -20, amit ellensúlyozni lehet luxuscikkekkel, mint a pálinka, rum, szivar, stb és a kapcsolódó épületekkel, mint a kocsma, színház, stb. Azok rendben vannak nálad? Nem elég csak az alap dolgokat kirakni, mint a hal, ruha, stb, hanem a másik fülön lévő dolgokat is kezelni kell a boldogsághoz és a szintlépéshez. Második szinten már az új világból kell importálni a luxus dolgok egy részét.
Igen a többi rendbe van,egyedül csak a lég szennyezettségnél van a piros szomorú arc a többi kék nevető.A díszítő elemeket próbáltam főleg fákat ,de azok tényleg nem voltak hatással.Akkor ezek szerint nem kell vele nagyon foglalkozni.Köszönöm a segítséget
nézhetetlen (hallgathatatlan) a visítő kappan hangjával és minden normális streamerre ráaksztja magát és a farvizen menősködik...bocsi de kibírhatatlan
Különböző fesztiválokat tudok valahogy rendezni,vagy a játék adja valamilyen sorrendbe?Úgy láttam akkor megnőnek a bevételek.
Szerintem fesztiválokat csak a gép tud rendezni, de nem "valamilyen sorrendben", hanem a népesség elégedettségi szintjétől függően. A fesztiválok bevételre gyakorolt hatását én nem is figyeltem, de nem kizárt amit mondasz.
hali, sajnos már nem tudom visszakövetni, de meglepődtem azon hogy a majd 200-as influencém nagyon gyorsan leapadt 60 körülire! Lehet hogy amiatt mert az újvilági kalózzal először fegyverszüneteket, majd békét és aztán már kereskedelmi egyezményt is kötöttem?
A kalóz csajjal nem szoktam egyezkedni hanem először blokád alá veszem, hogy ne kavirnyáljon össze vissza a mapon, aztán ha már elég erős vagyok hozzá, akkor kiűzöm a térképről. (a szigetvilágban kikapcsoltam a kalózt) Tehát azt nem tudom, hogy az zabálja-e a befolyás pontokat ha egyezkedsz velük, de a hajó építés/vásárlás, Trade Union/Town Hall építés, versenytárs szigetén befolyás szerzése vagy akár kikötői Cannon Tower építés is elég hamar leapassza az influence pontok számát.
Több dolog is "beleeszik" az influencédbe, azon kívül is, amiket Stormbird írt. Újságcikkektől elkezdve, hadi és kereskedelmi flottán át, egy ponton túl a szigetek befoglalása és az ellenfelek szigetén részvény vásárláson át sokminden, de még kereskedelmi utak is. Nyomj rá a vonatkozó gombra, hogy lásd mi mennyit foglal. :)
tudom hogy minden influba kerül, csak hirtelen nagyon lecsökkent. de mindegy már "megoldottam. most már van a legmagasabb fejlettségi szintű társadalmi réteg. azok termelik vissza is :))) addig persze nem háborúztam senkivel.
ha már visszatermelő réteg is van, akkor gondolom kultúrához kapcsolódó épületeket is raktál már le (állatkert, múzeum, botanikus kert). ezeknél is csak az első 3 (talán 3) bővítés ingyenes, a többi már 10-10 influence
Ezért nem szabad fórumozni. :D Egyszer már letöröltem a játékot, hogy jó, akkor "kijátszottam", most meg annyit beszéltünk róla, hogy megint kedvem lett építeni, rakom is vissza. :D
Nem tudom, hogy ennél a játéknál van-e olyan, hogy "kijátszottam". Annyiféle módon lehet újra és újra nekirugaszkodni, hogy szinte megunhatatlan. És akkor a DLC-kben rejlő lehetőségekről még nem is beszéltünk...
(Úgy tűnik, hogy a Válasz gomb meghalta magát)
~200 óra után gondoltam így, nem akartam úgy járni, mint az anno1404el, hogy 1000 óra fölött "fogom meg" az elég volt érzést, mert annyi játékom van, de be kell hogy lássam, hogy korai volt még az optimizmusom, hogy ebből itt ki lehet szállni.
ohh basszameg. a win10 frissítette magát, újraindult a rendszer. Most meg nem indul az Anno !! hiba üzenet nélkül fekete képernyő töltés közben kivág :((((((((((
Most frissítettem én is, de nálam szerencsére nem volt ilyen gond.
A kampány elején tartok és az a gondom, hogy a kövérkés asszonyság(nevét nem tudom, nálam lila a színe) úgy elhúzott tőlem gazdasági és katonai téren, hogy az behozhatatlan. Ráadásul hiába próbáltam vele jóba lenni, semmi nem tetszett neki. Így hát jelenleg is hadban áll velem, ami nagyon megnehezíti a játékot. Akár küldetés, akár expedíció, úgy kell óvatosan ellopakodnom a hajói mellett, mert szétlő mindent. Így még kereskedelmi útvonalakat se tudok használni. Járt más is így?
Nem is emlékszem, hogy amikor a kampányt toltam benne lett volna. Mivel én általában minden játékot very easy-ben nyomom, az sem kizárt, hogy kikapcsoltam... Csak azt tudom, hogy sandboxban összefutottam a büdös banyájával és ugyan úgy jártam mint te. Abba is hagytam és újat kezdtem a banya nélkül :D
Ha újrakezded esetleg (szerintem kezdd újra), akkor csinálj neki küldiket, és nagyon figyelj rá hogy ahogy lehet nyomjad őket Akkor tudsz vele jóban lenni, vagy legalább nem háborúban. Az a baj, hogy ha már háború van, onnantól visszahozni békébe szerintem esélytelen, ha nem vagy legalább olyan erős mint ő.
Láttam egy videóban hogy le lehet menni az emberek közé az utcára.Nekem csak a házak tetejéig sikerül.Tud valaki segíteni hogy működik?
Left CTRL+Shift+R
hali. kampányt nyomok most éppen. legyőztem az állarcos kalóz flottáját a nagybácsi szegete előtt. enyém a sziget és most az a feladat hogy teremtsek azon a szigeten 500 elégedett enginiert. ha ez meglenne akkor vége a kampánynak?
Úgy rémlik, hogy ott a vége. Minden esetre nagyon örültem, hogy vége lett, mert annyira idegesített annak a karikás szemű, háromszög fejű -talán- Hanna nevű muffnak a folytonos nyafogása, hogy többször majdnem abbahagytam a kampányt :) Megrajzolhatták volna valami szimpibb pofázmánnyal is, hogy legalább egy csepp együttérzést kiválthatott volna belőlem a problémája iránt:)
Az már csak ilyen jutalomjáték. Az ez előtti küldire adja meg a "kész a kampány" acsit a játék, az 500 elégedett engineer már csak ilyen plusz feladat, de utána nem ad már a kampányhoz kapcsolódó plusz feladatot, az igaz. /szerk: szóval igen, az az utolsó, és ott vége a kampánynak. Utoljára szerkesztette: Botond, 2021.08.08. 01:23:02
Játékba belépés előtt a kliens nektek mit ír highest populationnak? Nálam csak 42.685-öt, szóval kicsit rettegek nekimenni a sunken treasure achievmentnek, ahol 50.000 investor kellene crownfallban a nagy szigeten. :D
Játékba belépés előtt a kliens nektek mit ír highest populationnak?
Nem ír semmit. Asztalról indítom az Anno 1800 parancsikonjával. Akkor elidul a Ubisoft Connect. Az szinkronizál és indítja az Annot és aztán bejön a menü. Ennyi. Szóval nem értem a kérdést. (Én csak az alap játékkal játszom. Lehet, hogy nálad azért van ilyen, mert DLC-vel tolod?)
Az Ubiconnect kliensből indítom, elindul a kliens, kiválasztom a játékot és mielőtt megnyomnám a playt a play gombtól jobbra kiír pár statisztikát a ubiconnect kliens, pl hány órát játszottál már vele, mennyi %on jársz a kampányban és mennyi volt a legtöbb lakosod valaha egy játékban. Van more stats gomb, akkor mégtöbb statisztika jön ki, de az 50.000 investor szempontjából a lakosság érdekes és elrettentő. :)
Ok, értem Soha nem indítom onnan a játékokat, illetve talán ha egyszer, amikor telepítem. De most megnéztem. Tényleg van ott jó pár okosság:) Olyan viszont nincs mint nálad az az 50.000. Nyilván a DLC-k hiánya miatt. Az biztos, hogy lekarmolna az ideg a seggemig, ha 50.000 investort reklamálna a progi, mert a stat alapján a legnagyobb népességem 36.789 volt -és gondolom ebbe az első paraszttól fölfelé mindenki bele van számolva.
Igen, ez egy achievement az egyik dlc-nél, a sunken treasures nevű dlc-nél. :) És igen, a 36.789ben benne van az első közparaszttól fölfele mindenki. :)
kijött az új (utolsó?) DLC, ahogy nézem ebbe is bele lehet tenni jópár órát még kinek hogy tetszik? én még nem tudtam elmélyedni benne, de kiváncsi vagyok rá.
Hát még én se ,bár a gépi magyarítás nem működik vele.Eltűnt rajta minden szöveg.Én abba kérnék segítséget az északi sarkon hogy lehet elfoglalni azt a jéghegyet középen amin az a sok gázkút van?Hiába küldök oda hajót léghajót egyiknél se ajánlja fel
nekem sikerült. azt hiszem egy küldetés. a léghajón lennie kell a szükséges nyersiknek ahhoz hogy telepet hozhass létre. nekem inkább az a bajom hogy egyik ellenfelemnek is van egy jégtábla szigete. már mindenhonnan kiírtottam de ez az egy területe van csk. de innen nem tudom kifüstölni, nem lehet megtámadni. csak van. valaki tudja hogyan lehet kiűzni onnan? vagy fel kell vásárolni a területét ?
Fölémész a felvásárolni tervezett szigetnek és akkor fent középen látsz egy ilyen cikkekre osztott kört, amire clickelve feljön egy új rész, ahol látni az egyes körcikkek tulajdonosát, rányomsz egyre, és akkor meg tudod venni. Ugyanazon a szigeten 10 percenként tudsz újabb vásárlásokat kezdeni, meg az AI hajlamos visszavásárolni. Amikor megvetted az összes körcikket (azt hiszem 5 vagy talán 6 van), akkor lehet megvenni a kör közepét, ami az egész sziget átvételét jelenti. Ilyenkor minden épület leég a szigetről és a tied lesz az üres sziget, csak a kezdő kikötő marad meg a maga fejlettségi szintjén.